2
I. RÉSZ
ELSŐ KÖNYV
FORRADALOM ÉS ELLENFORRADALOM
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
3. Forradalom
Ezekután az események villámló gyorsasággal követték egymást. A még mindig föld alatt dolgozó Lenin új jelszót adott a forradalomnak: „Minden hatalmat a szovjeteknek! Le az ideiglenes kormánnyal!”
Október 7-én Thompson ezredes gondterhelten sürgönyzött Washingtonba.
A MAXIMALISTÁK (BOLSEVIKOK) MOST CSELEKVŐEN
HOZZÁLÁTTAK, HOGY KEZÜKBE KAPARINTSÁK A
MUNKÁSOK ÉS KATONÁK KÜLDÖTTEINEK EBBEN A
HÓNAPBAN ITT EGYBEÜLŐ ÖSSZOROSZ KONGRESZ-
SZUSÁNAK IRÁNYÍTÁSÁT. HA EZ SIKERÜL NEKIK,
ÚJ KORMÁNYT ALAKÍTANAK, AMI VÉGZETES
KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRHAT, VALÓSZÍNŰLEG
KÜLÖNBÉKÉHEZ VEZET. MINDEN ERŐFORRÁST
FÖLHASZNÁLUNK, DE AZONNALI TÁMOGATÁSRA
VAN SZÜKSÉGÜNK, VAGY MINDEN ERŐFESZÍTÉS
KÉSŐ LESZ.
November 3-án Thompson ezredes hivatalában a Szövetségesek Oroszországban lévő katonai vezetői titkos konferenciára gyűltek egybe. Mit kell tenni a bolsevikok megfékezésére? Niessel tábornok, a francia katonai misszió feje dühösen támadta az ideiglenes kormányt tehetetlenségéért és az orosz katonákat „sárga kutyáknak” nevezte. Ennek hallatára egy orosz tábornok haragtól kipirult arccal távozott a szobából.
Knox tábornok szemére vetette az amerikaiaknak, hogy nem álltak Kornyilov mögött.
— Nekem nem érdekem, hogy Kerenszkijt és kormányát megszilárdítsam. Ez a kormány tehetetlen, hatástalan és értéktelen. Önöknek Kornyilovval kellett volna tartaniok! — kiáltotta Knox Robins felé.
— Rendben van, tábornok — vágta vissza Robins — Önök viszont Kornyilovval tartottak.
A brit tábornoknak arcába tolult a vér. — Az egyetlen lehetőség ma Oroszországban egy katonai diktatúra. Ennek a népnek ostort suhogtató kézre van szüksége!
— Tábornok — mondotta Robins — önök kifoghatnak egy egészen más jellegű diktatúrát.
— Ezt a bolsevik társaságot érti ezen?
— Igen, azt.
— Robins, — mondotta Knox tábornok — ön nem katona; önnek fogalma sincs a katonai ügyekről. A katonák tudják, hogy mit kell az effajta társasággal csinálni. Mi a falhoz állítjuk és agyonlőjük az ilyeneket.
— Igen, feltéve, hogy elfogják őket — felelte Robins. — Elismerem tábornok, hogy nem értek a katonai ügyekhez, de sokat tudok a népről. Egész életemben vele dolgoztam. Jártam mindenfelé Oroszországban és azt hiszem, hogy önök itt egy nép akaratával találják magukat szemben.
1917 november 7-én, négy nappal a Thompson ezredes hivatalában megtartott konferencia után a bolsevikok kezükbe ragadták a hatalmat Oroszországban.
A világot megrendítő bolsevik forradalom különös módon, csaknem észrevétlenül indult meg. Kisebb katonai és tengerészcsoportok meneteltek itt-ott a főváros körül, helyenként néhány szórványos lövés hangzott el. Férfiak és nők gyűltek egybe vitatkozva, gesztikulálva a dércsípte utcákon, miközben a legutolsó felhívásokat és deklarációkat olvasták. Autók suhantak le s föl a Nyevszkij-körúton, háziasszonyok jártak ki és be az üzletek ajtajain. Az aznap rendesen megjelenő konzervatív pétervári újságok nem is tettek említést arról, hogy forradalom tört ki.
A bolsevikok jóformán ellenállás nélkül foglalták el a telefonközpontot, a távíróhivatalt, az állami bankot és a minisztériumokat. Az ideiglenes Kerenszkij-kormány székhelyét, a Téli Palotát körülvették és ostromolni kezdték.
Maga Kerenszkij ezen a délutánon az amerikai követségtől kölcsönkapott és amerikai zászlót lengető gyors gépkocsin menekült el. Elindulásakor sebtében levelet írt Francis követnek, amelyben hírül adta, hogy visszajön majd a fronton összeszedett katonákkal „és a helyzetet öt napon belül felszámolja”.
Este hat órakor Francis követ a következő táviratot küldte Lansing külügyminiszternek:
ÚGYLÁTSZIK, A BOLSEVIKOK MÁR MINDENRE KI-
TERJESZTETTÉK ELLENŐRZÉSÜKET. NEM VAGYOK
KÉPES MEGTUDNI, HOL TARTÓZKODNAK A MINISZ-
TEREK.
Ennek a nedves, zord éjszakának a közepetáján teherkocsik dörömböltek végig a sáros utcákon és az itt-ott lángoló utcai tüzek előtt, ahol őrök állottak, lelassítottak. A teherkocsikból fehér kötegeket dobáltak kifelé. A kötegek ezt a felhívást tartalmazták:
OROSZORSZÁG LAKOSSÁGÁHOZ!
Az ideiglenes kormányt megdöntöttük. Az államhatalom a pétervári proletariátus és helyőrség élén álló Munkás- és Katonaküldöttek Pétervári Szovjetjének, a Forradalmi Katonai Bizottságnak a kezébe jutott.
Az, amiért a nép küzdött — a demokratikus béke azonnali felajánlása, a földbirtokosok földbirtoklási jogának megszüntetése, a termelésnek a munkások által való ellenőrzése, a Szovjetkormány megalakítása — valósággá lett.
Éljen a munkások, parasztok, katonák forradalma!
A Munkás- és Katonaküldöttek
Pétervári Szovjetje és a Forradalmi
Katonai Bizottság
Száz és száz vörös gárdistának és katonának feketéllő tömege, gyűlt egybe a-ragyogóan kivilágított Téli Palota körül, amely utolsó bástyája volt a már nem létező ideiglenes kormány tagjainak. A tömeg hirtelen előremozdult, keresztülözönlött az udvaron, áttört a barikádokon és behatolt a palotába. Kerenszkij volt minisztereit abban a nagy, agyondíszített teremben tartóztatták le, ahol már egész nap üldögéltek egy hosszú asztal körül. Az asztal tele volt összegyűrt papírdarabokkal, a már soha be nem fejezhető felhívások maradványaival. Az egyik így hangzott: „Az ideiglenes kormány az összes osztályokat felhívja az ideiglenes kormány támogatására …”
November 7-én este 10.45-kor a munkás- és katonaküldöttek szovjetjének összorosz kongresszusa a Szmolnüj-intézet báltermében megkezdte első ülését. Ez az intézet azelőtt a cári arisztokrácia leányainak volt divatos akadémiája. A hatalmas, füstös bálterem márványoszlopaival, fehér kandelábereivel és kirakott parkettjével most az orosz katonák és munkások választott képviselőinek otthonává lett. A szovjetküldöttek piszkosan, borotválatlanul, megviselten, feszült figyelemmel hallgatták, amint a Központi Végrehajtóbizottság tagjai a tribünön egymásután szólásra emelkedtek. Ott voltak mind: a katonák, a lövészárkok sarával egyenruhájukon; a munkások, ellenzős sapkájukkal és gyűrött fekete öltönyükben; a matrózok kötött gyapjútrikójukban és kis, kerek szalaggal átkötött matrózsipkával a fejükön.
A kongresszus két napig tartott. A második nap estéjén, amikor bő, vasalatlan öltönyben, világító homlokával és egy nyaláb papírral a kezében, egy alacsony, zömök férfi jelent meg az emelvényen, hatalmas üdvrivalgás és izgalom tört ki. A morajlás percekig tartott. Azután a szónok, kissé előrehajolva, így szólt: „És most hozzálátunk a szocialista rend felépítéséhez!”
A szónok Lenin volt.
A kongresszus a továbbiakban megalakította az első szovjet-kormányt, — a Népbiztosok Tanácsát, Vlagyimir Iljics Lenin vezetése alatt.
4. Nem ismerik el az új kormányt
A szovjet kormány megalakulása utáni reggelen Francis követ jegyzéket juttatott el barátjához, Maddin Summers moszkvai amerikai főkonzulhoz.
„Azt jelentik — írta Francis követ Summersnek — hogy a munkások és katonák pétervári szovjetje kormányt nevezett ki, amelynek Lenin a miniszterelnöke és Kollontáj asszony vagy kisasszony a kultuszminisztere. Undorító! — De mégis remélem, hogy minden erőfeszítést megtesznek az ügy érdekében, mert minél nevetségesebb a helyzet, annál sürgősebb a gyógyulás.”
Washingtonba a követ azt táviratozta, hogy véleménye szerint az új szovjetrendszer tiszavirágéletű lesz. Azt tanácsolta a Külügyminisztériumnak, hogy ne ismerje el az orosz kormányt addig, amíg a bolsevikokat el nem kergetik és helyüket nem foglalják el a „hazafias oroszok” …
Ugyanezen a reggelen Raymond Robins belátogatott Thompson ezredes hivatalába, az Amerikai Vöröskereszt pétervári főhadiszállására.
— Főnök — mondotta Robins — gyorsan kell cselekedni. Az olyan képzelgés, hogy Kerenszkij valahol majd megszervez egy hadsereget, hogy a kozákok feltörnek a Don felől, vagy hogy a fehér gárdisták leereszkednek Finnországból, csak mesebeszéd! Ezek soha nem érkeznek el ide. Túlságosan sok felfegyverzett paraszt van az utakon! Nem, higyje el, az a csoport, amely most a Szmolnüj-palotában az üzletet vezeti, elég sokáig fogja még vezetni azt!
Robins engedélyt akart kérni főnökétől arra, hogy egyenesen a Szmolnüj-palotába mehessen és beszélhessen Leninnel. — Ezek alapjában véve jóravaló és értelmes emberek — mondotta Robins a bolsevikokra célozva.
Válaszképpen Thompson ezredes az éppen akkor Washingtonból érkezett utasításokat mutatta meg Robinsnak. Azonnal vissza kellett térnie, hogy jelentést tegyen. Ő maga megegyezett Robins-szal abban, hogy a bolsevikok az orosz nép tömegeit képviselik és Amerikában megpróbálja majd a Külügyminisztériumot meggyőzni erről. Időközben Robinsnak, akit ezredesi rangra emeltek, át kell vennie az Amerikai Vöröskereszt-misszió vezetését. Thompson ezredes kezet szorított volt helyettesével és jószerencsét kívánt neki.
Robins nem vesztegetett sok időt, kihajtott a Szmolnüj-palotába és bebocsátást kért Leninhez.
— Kerenszkij híve voltam — mondotta őszintén Robins — de én felismerem a hullát, ha az utamba kerül és az ideiglenes kormányt annak tekintem. Szeretném tudni, hogy az Amerikai Vöröskereszt szolgálhatja-e az orosz népet anélkül, hogy megsértené a mi nemzeti -érdekeinket. Én ellene vagyok az önök belpolitikai programjának, de nem az én dolgom, hogy mi történik Oroszországban. Ha Kornyilov vagy a cár vagy akárki más volna hatalmon, akkor most velük tárgyalnék!
Lenin azonnal rokonszenvet érzett a dinamikus, szókimondó amerikai iránt s megpróbálta megmagyarázni az új orosz rendszer jellegét.
— Azt mondják rólam, hogy diktátor vagyok — jelentette ki Lenin. — Az vagyok ebben a pillanatban. Diktátor vagyok, mert mögöttem van a munkások és parasztok tömegeinek akarata. Abban a pillanatban, amikor megszűnők az ő akaratuknak végrehajtója lenni, elveszik tőlem a hatalmat és én éppen olyan tehetetlen leszek, mint a cár.
Ami a szovjeturalom gazdasági vonatkozásait illeti, Lenin ezt mondotta: — A dolgozók köztársaságával fogunk a világ elé lépni. Mi senkit nem fogunk a szovjetekbe helyezni, csak azért, mert készletekkel rendelkezik, vagy mert tulajdonosa valaminek. Mi a dolgozókat visszük be a szovjetekbe. A Donyec-szénmedencét a széntermelők képviselik majd; a vasutat a vasút munkásai; a posta szervezetét a posta alkalmazottai: és így tovább. — Lenin a bolsevik program egy másik lényeges részét, a nemzetiségi kérdés megoldását is felvázolta Robins előtt. A cár uralma alatt Oroszország különböző nemzetiségű csoportjait kíméletlenül elnyomták és cári alattvalókká nyomorították. Mindennek meg kell változnia, mondotta Lenin. Az antiszemitizmust és más ilyen primitív előítéleteket, amelyeket a cárizmus arra használt fel, hogy az egyik csoportot a másik ellen uszítsa, gyökerében ki kell irtani. Minden oroszországi nemzetiségnek és nemzeti kisebbségnek teljesen fel kell szabadulnia, egyenlő jogokat és regionális, valamint kulturális önkormányzatot kell kapnia. Lenin elmondotta Robinsnak, hogy az az ember, akinek ezzel a szövevényes és rendkívül fontosságú problémával meg kell birkóznia, Sztálin,4 a nemzetiségi kérdés vezető bolsevik tekintélye.
Robins megkérdezte Lenint, mi a lehetőség arra, hogy Oroszország továbbra is hadiállapotban maradjon Németországgal?
Lenin teljes nyíltsággal válaszolt. Oroszország már kinn van a háborúból. Oroszország mindaddig nem szállhat szembe Németországgal, amíg egy új hadsereg — a Vörös Hadsereg — meg nem alakul. Ehhez időre van szükség. Az orosz ipar és közlekedés velejéig rothadt szervezetét tetőtől-talpig újjá kell szervezni.
A szovjet kormány — folytatta Lenin — szeretné, ha az Egyesült Államok elismerné és barátságot kötne vele. Tudatában van a rendszerével szemben megnyilatkozó hivatalos előítéletnek. Ajánlatot tesz Robinsnak egy gyakorlati minimális együttműködési programra. Amerikai technikai segítség ellenében, a szovjet kormány vállalná azt, hogy a keleti fronton levő összes hadianyagot megmenti, máskülönben nem lehetne megakadályozni, hogy az a németék kezébe jusson.
Robins közölte William Judson tábornokkal, az amerikai katonai attaséval, az oroszországi amerikai katonai misszió vezetőjével Lenin ajánlatát és Judson tábornok elment a Szmolnüj-palotába, hogy a megegyezés részleteit kidolgozzák. Judsonnak egy további feltétele volt: az orosz kézben levő több száz ezer német hadifoglyot csak a háború után szabad hazaengedni. Lenin beleegyezett.
Judson tábornok azonnal közölte Francis követtel, hogy az Egyesült Államoknak érdekében állna elismerni a szovjet kormányt.
— A szovjet a tényleges kormány és kapcsolatokat kellene vele létesíteni — mondotta Judson tábornok.
Az amerikai követnek más elgondolásai voltak és ezeket közölte is már Washingtonnal.
Néhány nappal később távirat érkezett Lansing külügyminisztertől, amelyben azt tanácsolta Francis követnek, hogy az amerikai megbízottaknak minden közvetlen érintkezést meg kell szüntetniük a bolsevik kormánnyal. A sürgöny félreérthetetlenül hozzátette: „Ilyen értelemben beszéljen Judsonnal is.”
Egy második távirat — amely hamarosan követte az elsőt — Judson tábornokot visszahívta az Egyesült Államokba.
Robins arra gondolt, hogy a külügyminisztérium politikája elleni tiltakozásképpen benyújtja lemondását. Legnagyobb meg lepetésére Francis követ megkérte őt, hogy maradjon a helyén és tartsa fenn továbbra is a kapcsolatot a Szmolnüj-palotabeliekkel.
— Az az érzésem, hogy nem volna okos, ha kapcsolatait hirtelen és teljesen megszakítaná, azaz, ha felhagyna látogatásaival — mondotta Francis követ Robinsnak. — Azonkívül tudni kívánom, hogy mit csinálnak s én ön és a sortűz közé állok. — Robins nem tudta, hogy Francis követnek minden, a szovjet kormánnyal kapcsolatos értesülésre szüksége volt, mégpedig saját külön céljaira.
5. Titkos diplomácia
1917 december 2-án Francis követ elküldte Washingtonba első bizalmas jelentését Alexij Kalegyin, a doni kozákok hetmanjának működéséről. Francis a tábornokot mint „a kétszázezerfőnyi kozák sereg hadparancsnokát” jelölte meg. Kalegyin tábornok egy ellenforradalmi fehér hadsereget szervezett Dél-Oroszország kozákjai között, kikiáltotta „a Don-vidék függetlenségét” és a szovjet kormány megdöntésére felvonulást tervezett Moszkva ellen. Pétervárott és Moszkvában cári tisztek titkos csoportjai, mint szovjetellenes kémek dolgoztak Kalegyin számára és kapcsolatot tartottak fenn Francis követtel.
Francis kérésére Maddin Summers, a moszkvai amerikai főkonzul, aki egy dúsgazdag cári nemes leányát vette feleségül és talán még jobban telve volt előítéletekkel a szovjetrendszerrel szemben, mint maga a követ, néhány nappal később egy még részletesebb jelentést küldött a külügyminisztériumnak Kalegyin tábornok erejéről. Summers jelentése szerint Kalegyin már maga köré gyűjtötte Dél-Oroszország összes „hűséges” és „becsületes” elemeit.
Lansing külügyminiszter táviratozott a londoni amerikai követségnek és azt ajánlotta, hogy titkos kölcsönnel támogassák Kalegyin ügyét. Ezt a kölcsönt — mondotta a külügyminiszter — a brit vagy a francia kormány ügynökségén keresztül kell folyósítani.
— Nem szükséges hangsúlyoznom önök előtt — tette hozzá Lansing külügyminiszter — hogy gyorsan kell cselekednünk és meg kell győzni azokat, akikkel beszélnek, annak fontosságáról, hogy nem szabad senkinek se megtudnia, milyen rokonszenvet érez az Egyesült Államok Kalegyin mozgalma iránt és azt még kevésbé, hogy anyagi támogatásban részesíti.
Francis követet utasították, hogy legyen nagyon óvatos, ha Kalegyin pétervári ügynökeivel érintkezik, nehogy magára vonja a bolsevikok gyanúját.
A gondos óvatosság ellenére a szovjet kormány, amely nagyon is éberen felkészült a Szövetségesek beavatkozásának lehetőségére, felfedte az összeesküvést. December közepén a szovjet sajtó nyíltan megírta, hogy az amerikai követ titkos összeesküvést sző Kalegyinnal. A követ a leghatározottabban tagadta még azt is, hogy egyáltalában tudomása lenne Kalegyinról…
— Nyilatkozatot adok a sajtónak — táviratozta Francis Lansing külügyminiszternek december 22-én — amely félreérthetetlenül és világosan tagadja majd, hogy kapcsolatom lett volna Kalegyin mozgalmával, vagy hogy egyáltalában tudomásom lett volna róla. Egyúttal kijelentem: végleges és határozott utasításom van Öntől arra, hogy nem avatkozhatom be a belső ügyekbe és én ezt az utasítást a leglelkiismeretesebben betartom.
A Szövetségesek ellenséges beállítottsága miatt elszigetelten és túlságosan gyengén ahhoz, hogy a hatalmas német hadigépezettel szemben egyedül harcoljon, a szovjet kormánynak úgy kellett megvédenie magát, ahogy éppen tudta. A legközvetlenebbül fenyegető erő Németország volt.
Ahhoz, hogy megmentse az új Oroszországot, hogy a nagyon is fontos újjászervezést végrehajthassa és a Vörös Hadsereget megteremtse, Leninnek időre volt szüksége. Ezért azt ajánlotta, hogy azonnal kössenek békét a keleti fronton.
— A végén amúgyis békét kell kötnünk — mondotta Lenin híveinek, miután alaposan meggyőződött az orosz közlekedés, ipar és hadsereg szörnyű állapotáról. — Erőre kell kapnunk és ehhez időt kell nyerni… Ha a németek megkezdik az előnyomulást, kénytelenek leszünk akármilyen békét aláírni, azzal a különbséggel, hogy akkor rosszabb békét kapunk.
Lenin állhatatos érvelésére egy szovjet-békedelegáció sietve Breszt-Litovszkba, a német keleti haderő főhadiszállására utazott, hogy átvegye a német békefeltételeket.
1917 december 23-án, egy nappal a bresztlitovszki előzetes béketárgyalás első ülése után, Nagybritannia és Franciaország képviselői összeültek Párizsban és titokban megegyezést kötöttek Szovjetoroszország feldarabolására. A megegyezés „AZ 1917 DECEMBER 23-i FRANCIA-ANGOL EGYEZMÉNY A FRANCIA ÉS ANGOL MŰKÖDÉSI TERÜLET MEGHATÁROZÁSÁRA” nevet viselte. Az egyezmény határozatainak értelmében az angol befolyás alá kerülő zóna Angliának juttatja a kaukázusi olajforrásokat és jogot ad a Balti-tartományok ellenőrzésére. Franciaország pedig azt a zónát kapja, amely a Donyec-medence vasát és szenét juttatja neki, valamint jogot biztosít a Krim-félsziget ellenőrzésére.
Ez a titkos angol-francia szerződés elkerülhetetlenül kijelölte, hogy ez a két nemzet az elkövetkező néhány évben milyen politikát folytasson Oroszországgal szemben.
JEGYZETEK
1. Pétervár a cári Oroszország fővárosa volt. A várost Nagy Péterről nevezték el és eredetileg Szentpétervár volt a neve. Csak az első világháború kitörésekor változtatták meg ezt a nevet az oroszosabb Petrográdra (Pétervár). A forradalom után Moszkva lett az ország fővárosa és 1924-ben, Lenin halála után, változtatták meg a régi főváros nevét Leningrádra.
2. Az orosz katonák három éven át az óriási nehézségek ellenére bátran és ügyesen harcoltak. A háború első hónapjaiban, amikor a német támadás elérte tetőpontját, betörtek Kelet-Poroszországba, magukra vontak két német hadtestet és egy lovashadosztályt, miáltal módot adtak Joffre-nak, hogy betömje a Marne-nál ütött rést és megmentse Párizst. Az orosz hadseregnek meg kellett küzdenie a vonalak mögött ármánykodó árulással és a hozzánemértéssel. Szuhomlinov hadügyminiszter német zsoldban álló áruló volt. A cári udvarban csak úgy nyüzsögtek a német kémek és a notórius németbarátok. Ezek vezetője maga a cárné volt és tanácsadója Raszputin, a sötétszándékú pópa. Az orosz csapatok felszerelése silány volt. 1917-re az orosz hadseregnek egymagának nagyobb volt a vesztesége, mint Angliáé, Franciaországé és Olaszországé együttvéve: 2 762 064 halott, 4 950 000 sebesült és 2 500 000 eltűnt.
3. Sir Sámuel Hoare, ma Lord Templewood, végig a konzervatív párt legreakciósabb szárnyához tartozott. Az olasz-abesszín háború idején, mint angol külügyminiszter ő volt egyik szerzője a hírhedt Hoare—Laval-féle tervnek, amely Mussolinit volt hivatott megmenteni s ami miatt az angol közvélemény nyomására le kellett mondania. A második világháború alatt Anglia madridi követe. — Ford. *
4. „Sztálinról akkor hallottam először — írta 1943 novemberében Raymond Robins ezredes e könyv szerzőinek — amikor Lenin a Föderatív Szocialista Köztársaságra vonatkozó terveiről beszélt nekem. Arról a Sztálinnal közös tervéről, hogy a Szovjetoroszországban élő különböző népcsoportokat az együttműködés szellemében egyesítik és elmondotta, hogy Sztálint éppen most választották meg nemzetiségi népbiztosnak … Sztálin egyik legnagyobb történelmi teljesítménye talán éppen az a páratlan munka, amit mint nemzetiségi népbiztos végzett a szovjet nép egysége és hatalma érdekében. Politikája alapjában felszámolta a faji, vallási és nemzetiségi viszályokat és megteremtette a különböző szovjet népcsoportok között azt az egységet és harmóniát, amely képessé tette őket arra, hogy halálig harcoljanak Leningrád, Sztálingrád és az orosz föld védelmében.” Robins ezredes utolsó mondatában természetesen arra a történelmi szerepre utal, amelyet a szovjet nép játszott a második világháború alatt, amikor visszaverte és megsemmisítette a náci támadókat.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!