(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)

6

A totális háború
és a magyarországi „kibontakozás”
– a Hűség Házából nézve

Az 1943-as év összefoglalója:

A Nemzet vajúdásának esztendeje.

Megindul a végleges harc a Nemzet megnyeréséért.

Ebben a harcban a Nyilaskeresztes Párt és a PV egyedül és kitartóan csak a Nemzetre támaszkodik. PV tudatosítja a Nemzetben, hogy akarnia kell a hatalmat, ha saját jólétét és életbiztonságát akarja, és le akarja rakni a nemzetidegen hatalmaskodókat. A hatalomnak ezt az akarását PV nyári országjárása során állandóan tudatosítja a Nemzetben, a Pártban és a Mozgalomban. Ebben az esztendőben a Pártszolgálat életét szervezi meg, a Pártnak és a Mozgalomnak ezt a fanatikus, harcos szervezetét.

Az eddigi védekezést felváltja a támadás. Az uralmon levő rendszer és kormánya teljes védekezésbe szorulnak. Mindent megkísérelnek, hogy az országot az angolszászok oldalára tereljék. Ezért minden eszközzel támogatják a zsidókat és a baloldalt. A Párt élesen fordul szembe a baloldallal, hogy így a rendszert és kormányát kíméletlenül támadhassa. A magyar belpolitikai helyzet teljes felbomlással fenyeget. Ezt tetézi a kormány kétszínű külpolitikai játéka, mely lassan, de biztosan a Németországgal való szakítás felé akarja vezetni az országot.

A nemzet súlyos beteg. Közeledik a parancsolóan szükséges műtét ideje.

A gyakorlati munka célja PV számára kettős: tanítani és tanulni. Ez évi országjárása során PV minden szervezetet felszólít, tegyenek kérdéseket, amelyekre a választ azonnal meg fogja adni. A kérdéseket nem jelentik be előre, hanem az értekezlet alatt a helyszínen teszik fel. PV számára ezek a kérdés-felelet alakjában bevezetett értekezletek igen sokat jelentenek minden vonatkozásban. De különösen három jó eredménye mutatkozik,

egyrészt a torlódó eseményekben a PV és a párttagok között közvetlen marad a kapcsolat,

másrészt PV az elkövetkező időkre versenyen kívül állóan vitaképessé válik és

végül ezen az úton tudta a legegyszerűbben ellenőrizni, hogy az 1941 és 1942-ben adott intézkedést megértették-e és végrehajtották-e.

Ezek a kérdés-felelet formájában levezetett értekezletek annyira beváltak, hogy PV úgy rendelkezett, hogy minden országos nagytanácsot megelőző pénteken este a nagytanácsra hivatalos párttisztségviselők számára ugyanezt beállítja tájékoztató értekezlet címén. Ez a tájékoztató értekezlet a hatalom átvétele után is megmaradt. Az ott elhangzottakat, melyeket Csonka Emil testvérünk jegyzett fel, ismertetjük a »Függelék«-ben.

A Nemzetnek ebben a vajúdásos esztendejében érik meg a helyzet a Párt és a Mozgalom számára a hatalom átvételére.

*

Még ha nem hagyjuk is figyelmen kívül, hogy a PV az ún. „összefoglalókat” utólag állította össze, akkor sem érdektelen az 1943-as összefoglaló, azt bizonyítja ugyanis, milyennek szerette volna látni Szálasi az 1943-as év események. Továbbá „illő és méltó” bevezető a következő kül- és belpolitikai fejtegetésekhez …

Bevezetőül némi ízelítő Szálasi külpolitikai koncepciójáról, vagyis a „földgömbrend” megteremtésére vonatkozó elképzeléseiről.

Még 1940 decemberében történt, hogy Szálasit felkereste Adacsi Csarutaro japán újságíró, a japán hírügynökség, a Domei Iroda közép-európai tudósítója, Budapesten az Andrássy út 60-ban (vagy ahogyan a nyilasok akkor nevezték: a „Hűség Házá”-ban), hogy felvilágosítást kapjon a PV külpolitikai elgondolásairól.

Adacsi Csarutaro mindenekelőtt megköszönte Szálasi lekötelező előzékenységét, hogy alkalmat adott erre a bizalmas tárgyalásra. Hogy semmi se juthasson illetéktelenek tudomására, még jegyzeteket sem készít, inkább Szálasi szavainak megismétlésével igyekszik eszébe vésni a hallottakat. Mindössze egyetlen kérdése lenne: hogyan látja a Hungarista Mozgalom vezére Japán helyzetét?

Szálasi kifejtette: meggyőződése, hogy az új „földgömbrendet” Berlin-Róma-Tokió fogják kialakítani. Nagytérrendszerek fognak kialakulni, keleten például az Ázsiai Nagytér, amelyet egyértelműen Tokió fog szervezni és irányítani. Az Európai és Ázsiai Nagytér közötti határt körülbelül a következő vonalban látja – Északról kiindulva: Jenyiszej-Dzsungária-Tarim-medence-Indus, az Indus torkolatvidékétől egyenesen délnek. (Fontos tudnunk, hogy a Kerguelen-szigetek még az Európai Nagytérhez tartoznak!) Az Ázsiai Nagytérhez kell tartoznia a megadott vonaltól keletre fekvő-ázsiai területen kívül Ausztráliának és Óceániának, valamint a délkelet-ázsiai szigetvilágnak.

Adacsi Csarutaro – a Napló szerint – nagy érdeklődéssel hallgatta Szálasi fejtegetéseit. A hallottakat megismételte, hogy jól eszébe vésse: a határvonal tehát északon a Jenyiszej, délen az Indus torkolatvidéke. „Érdekes, nem is lenne rossz” – mondotta.

Szálasi búcsúzóul ünnepélyesen leszögezte: a nyilasok úgy érzik, hogy Tokió nincs már hétezer kilométerre Magyarországtól, mindenesetre közelebb van, mint a nyolcszáz kilométerre eső Berlin.

Szálasi ezen utolsó, kissé kesernyés megjegyzésével arra célzott, hogy Berlin, azaz Hitler és pártja akkor, 1940 decemberében nem mutatott iránta akkora érdeklődést, amint azt ő, Szálasi elvárta volna. (A latin mondás ilyenkor így tömörít: Hinc illae lacrimae, innen hát a könnyek.)

Abban, hogy Szálasi egy ideig kissé tartózkodóan, ha éppen nem kritikusan szemlélte a náci katonai és politikai vezetés egyes lépéseit, például a Szovjetunió elleni támadást, a német érdeklődés fájó hiánya is közrejátszhatott. (Bár az sem lehetetlen, hogy az adott pillanatban a képzett vezérkari tiszt a politikus fölé kerekedett.) De alig telt el néhány hónap, jelentősen megváltozott a PV álláspontja – nem utolsósorban Japán elsöprő erejű Pearl Harbor-i orvtámadása és győzelmei nyomán.

Szálasi fenntartás nélkül hitt ekkoriban a Berlin-Róma-Tokió „háromszög” által kialakítandó „nagytérrendszerben”, azaz a Führer, a Duce és a Tenno fegyvereinek győzelmében. Ebben a hitében nem tudták megingatni a Wehrmacht első nagy kudarcai – mint Leningrád ostromának elhúzódása vagy a német páncélos hadosztályok dicsőségesnek aligha nevezhető visszavonulása Moszkva alól 1941 decemberében. 1942 őszén is hitt Szálasi, pedig a sztálingrádi utcai harcokról „érthetetlen” hírek jöttek: nemcsak hogy nem sikerült a várost védő szovjet egységeket a Volgába szorítani, de egyre súlyosabb ellencsapások érik a Sztálingrádba benyomult 6. német hadsereget …

Szálasi a Naplóban csak ritkán tér ki a második világháború harctéri eseményeinek taglalására, teljesen ötletszerűnek látszik, mikor és miért ír egy-egy katonai akcióról.

Az angolszászok 1942. novemberi észak-afrikai partraszállását és ennek a magyar belpolitikában nagy hullámokat vert következményeit azonban értékeli a Napló:

Először nyilvánul meg a német diplomácia tájékozatlansága egy fontos nemzetközi kérdésben. Teljesen félreismerték Franciaországban a helyzetet, orruk előtt csinálták meg a hatalmas puccsot. Egész Franciaország megszállása nem segít a bajon, és nem teszi jóvá a hibát. Rommel nehéz helyzetbe kerül. De nehéz helyzetbe kerül Németország egész délkelet-európai katonai és politikai felépítménye is. Itáliára nehéz napok várnak.

A marxista, szabadkőműves, zsidó, legitimista szervezkedés az észak-afrikai angolszász partraszállással kapcsolatba igen erősen felfokozódik, a Kormányzó teljesen ennek az eseménynek a befolyása alatt áll.

A Kormányzó hazarendeli a Brazíliában meghatalmazott miniszter[ként] és követ[ként] működő fiát, ifj. Horthy Miklóst.

Ifj. Horthy Miklós Amerikában tárgyalt volna Eckhardt Tiborral, akitől állítólag a következő üzenetet hozta a Kormányzónak: a délkelet-európai helyzetet az angolszászok a következőképpen szeretnék kialakítani:

Habsburg Ottó vezetése alatt megalakulna egy Monarchia-szerűség, mely alakulna Dél-Németországból, Ausztriából, Csehországból, Magyarországból, Romániából. Ennek a birodalomnak Habsburg Ottó lenne a császára, míg Magyarországon, kiegészítve erdélyi részekkel, a Horthy-nemzetségből származó király uralkodna.

Az észak-afrikai angolszász partraszállás teljesen megváltoztatja Magyarország belpolitikai és külpolitikai képét. Ezt a fordulatot Imrédy is tudomásul veszi, tárgyalásokat is kezd a Kállay-klikkel. Hogy a tárgyalások hátterében mi állott, nehezen hámozható ki. Feltehető, hogy egymás igazolását készítették elő, ha akár az angolszászok, akár a németek győznek.

Nyílt és burkolt, hivatalosan és nem hivatalosan szervezett és vezetett szabotázs politikai, gazdasági, társadalmi és katonai téren egyaránt.

*

Szálasinak az 1942-es esztendő nem hozott belpolitikai téren sok szívderítő mozzanatot. Ismételt makacs próbálkozásai, hogy Horthy kormányzó kihallgatáson fogadja, nem jártak eredménnyel, legrégibb, leghűségesebbnek hitt alvezérei közül Hubayt és Ruszkayt kénytelen volt kidobni a Nyilaskeresztes Pártból, főideológusának, Málnási Ödönnek a pártból való kilépéséről és a Baky-Rupprecht-féle „cimborasághoz” történt csatlakozásáról csak az újságokból szerzett tudomást!

1942 végén Szálasi az alábbi beismerésre kényszerül:

A Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom ellen mindenki összefog, teljesen egyedül áll.

És milyen következtetést vont le ebből a mozgalom vezére?

Az az érzésem, hogy 1943-ban belpolitikai vonatkozásban kibontakozásra kell érlelni a helyzetet, és még 1943-ban végre is kell hajtani az átállítást.

Ennek az „érzésnek” azonban kevés köze volt a reális helyzethez. Ebben a szinte kilátástalan politikai szituációban új reménysugár gyúlt: Szálasi üzenetet kapott, hogy Kállay miniszterelnök kedvezően fogadta Szőllősi és Vajna képviselők útján előterjesztett kérelmét, és hajlandó őt fogadni a Miniszterelnökségen. A megbeszélés tárgya: Szálasi kormányzói kihallgatása.

A „tárgyaló beszélgetés” – amint a Napló nevezi – 1943. január 13-án délután 13 óra 15 perctől 15 óráig tartott.

(Kállay Miklós 1957-ben New Yorkban kiadta emlékiratait, de ezt a Szálasival folytatott 105 perces beszélgetést nem említi könyvében.)

A Kállay-Szálasi-tárgyalást – Szálasi Naplója alapján – így rekonstruálhatjuk a zavaros szóhalmazból:

Kállay: Üdvözlöm, őrnagy úr, örülök, hogy meghívásomnak eleget tett és így lehetőségünk nyílott arra, hogy Kormányzó úr Őfőméltóságánál kieszközlendő kihallgatás problémájával kapcsolatban elbeszélgessünk néhány fontos kérdésről.

Szálasi: Miniszterelnök úr, köszönöm a meghívást, és remélem, sikerül közös nevezőre jutnunk az alapvető kérdésekben. Itt van például a most folyó háború kimenetelének megítélése. Egyetért velem, miniszterelnök úr, abban, hogy 1943 a szovjet és az angolszászok számára a nagy vereségek, ha nem éppen a döntő vereség esztendeje lesz?

Kállay: A politikus, őrnagy úr, jóslásoktól vagy éppenséggel határozott kijelentésektől tartózkodjék. A helyzet, ha csak a keleti front déli részét, a Sztálingrádnál folyó csatát vagy Eisenhower tábornok észak-afrikai partraszállását tekintjük, hogy úgy mondjam, eléggé cseppfolyós. Mi következik ebből? Magyarország kis ország és takarékoskodnia kell a rendelkezésére álló erőkkel.

Szálasi: Ez mit jelent, miniszterelnök úr?

Kállay: Nem többet és nem kevesebbet, őrnagy úr, mint hogy a türelmes várakozás álláspontjára kell helyezkednünk. Hangsúlyozni szeretném: feltétlenül hiszek a Führer vezette Németország győzelmében, sőt azt is kijelenthetem, hogy a Kormányzó úr is fanatikusan hisz a tengely győzelmében.

Szálasi: Igazán örülök, hogy ezt öntől hallom miniszterelnök úr, mert hogy egészen őszinte legyek – de kérem, ezt vegye bizalmas közlésnek és ne használja fel -, még a múlt év nyarán, 1942 júliusában felkeresett Bárczay, a kormánypárt alelnöke, és azt állítatta, hogy a MÉP többsége nagyon neheztel Kállay Miklósra, szeretne tőle szabadulni, mert a németek oldalán való egyértelmű állásfoglalást kívánja. Ugyanis arra akart rávenni, hogy segítsek nekik – az ön megbuktatásában.

Kállay: Köszönöm az információt. A félreértés abból adódhatott, hogy egy ízben a kormánypártban arról beszéltem: még egyáltalában nem biztos, hogy az európai új rendet melyik világnézet fogja megvalósítani. De ami ennél fontosabb: nézetem szerint fenn kell tartani a jelenlegi status quót minden vonatkozásban, minden rendelkezésre álló erőt tartalékolni kell, hogy a magyar nemzet a végleges kialakulás esetében erőinek csorbítatlanságában tudjon érdekeinek megfelelően a végleges helyzetbe kapcsolódni. Egyébként is: amikor 1942 nyarán az első hivatalos látogatást tettem Hitler vezér és kancellárnál, kifejtettem, hogyha a jelenlegi belpolitikai helyzetben olyan változás történnék, – amely egyben rendszerváltozást is jelentene, anarchia, teljes munkabeszüntetés és az egész gazdasági élet megbénulása következnék be. Ez pedig veszélyeztetné a háború győzedelmes befejezését, hiszen akkor nem tudunk megfelelni azon gazdasági kötelezettségeknek, amelyeket a Kormányzó úr Őfőméltósága Németországgal szemben vállalt.

Szálasi: És ezt az álláspontot a Német Birodalom Führere elfogadta?

Kállay: Igen. A Führer magáévá tette a magyar királyi kormány állásfoglalását. Tehát itt, az országon belül, első és legfontosabb feladatunk: a rend megőrzése.

Szálasi: így hát ezért huny szemet a belügyi kormányzat a szociáldemokraták defetista, nemegyszer nyílt angolszász propagandája felett?

Kállay: Őrnagy úr, a nemzetiszocialista mozgalomnak is megengedünk bizonyos mérvű szervezkedést és propagandát, mindaddig, amíg az általam képviselt nemzet belső egységét nem veszélyezteti. Higgye meg nekem, nem származik semmi kár abból, hogy a szociáldemokraták propagandája is teret kap.

De most engedje meg, hogy az esetleges kormányzói kihallgatás kapcsán én tegyek fel egy kérdést. Ha a Kormányzó úr Őfőméltósága fogadná önt, és kijelentené, hogy a legteljesebben magáévá teszi a miniszterelnöke, azaz az én álláspontomat, nem mélyülne-e akkor a kettőnk között már most is meglevő szakadék?

Szálasi: Erről szó sem lehet. Mindig arra törekedtem, törekszem és törekedni fogok, hogy a szakadékot áthidaljam, és ne mélyítsem.

Kállay: Én pedig azt hiszem, hogy ez a hídépítés nem lehetséges. Mi egymással homlokegyenest ellenkező politikai nézetet vallunk. Arról persze meg vagyok győződve, hogy a nemzet többsége az én táboromban van.

Szálasi: Hát akkor álljunk a nemzet elé és kérdezzük meg egy választáson!

Kállay: Ez teljeséggel lehetetlen. Háborúban vagyunk, a háborús nehézségek miatt, tagadhatatlan, nagy az elkeseredés, itt-ott erős a defetizmus, ilyen körülmények között nincs értelme a választásoknak.

Elnézését kell kérnem, őrnagy úr, be kell fejeznünk a beszélgetést, a Kormányzó úr vár fontos megbeszélésre, ugyanis a vezérkar főnökével tárgyalunk a Donnál harcoló magyar csapatok helyzetéről. De ígérhetem: még ma délután őszintén, becsületesen és részletesen jelentést teszek a Főméltóságú úrnak beszélgetésünkről, és a kormányzói kihallgatás ügyében hozott döntést a legrövidebb időn belül tudomására fogom hozni.

Szálasi benyomásai Kállayról, politikai vonaláról:

Kállay a Hitlernél elfogadásra talált nézetével – a status quo fenntartásával – belpolitikailag a legteljesebben visszaél, ez lehet az egyik oka annak, hogy a németek nem mutatnak kellő és méltányos megértést a parancsolóan szükséges rendszerváltozás iránt Délkelet-Európa kulcsterületében;

a Horthy-nemzetségnek a királyi székbe való ültetésére szóló szándék határozottan megvan, ezt azonban az angolszászok győzelméhez kapcsolják, és szervesen beleillesztik az angolszászok délkelet-európai terveibe;

végül határozott benyomása a PV-nek, hogy a kormányelnök kapkodó válaszokat adott.

A Kállay-Szálasi-beszélgetésre 1943. január 13-án került sor. Bár a tárgyalás időpontja és az 1943. január 12-i szovjet offenzíva között nincs összefüggés, a helyzet érzékelésére megemlítendő: előző napon, 1943. január 12-én 20 óra 45 perckor jelentette Kovács vezérőrnagy, a Donnál bevetett 2. magyar hadsereg vezérkari főnöke: a Vörös Hadsereg reggel 9 óra 55 perckor támadást indított a 2. magyar hadsereg ellen. A támadás három és fél óra alatt jelentős eredményeket ért el. Január 13-án pedig már azt jelentette Kovács vezérőrnagy, hogy miután a 2. magyar hadsereg arcvonalát a Vörös Hadsereg minden kétséget kizáróan áttörte, a német szárazföldi hadsereg főparancsnoksága utasítást adott: a betörési hely sarkain a magyar egységek minden körülmények között tartsák magukat.

(Ugyanakkor az OKW, a német véderő főparancsnoksága nem engedte meg, hogy a tartalékban álló német páncélos hadtestet bevessék a 2. magyar hadsereg megsegítésére.)

*

1943 január végén Szálasi a következőképpen ítélte meg a világháború és a magyar belpolitika kilátásait:

Az angolszászoknál a zűrzavar folytatódik, míg a tengelynél csillapodik. 1943. január 20-ig a tengelynél is zűrzavar volt. Ez adódott a német és a japáni álláspont különbözőségéből. A németek ugyanis nem akarják megsemmisíteni az angolszász világbirodalmat, hanem nemzetiszocialistává akarják tenni. Japán és Itália viszont meg akarja semmisíteni az angolszászok világbirodalmát, mert enélkül nem tudják életterüket felépíteni és életterük biztonságát beállítani. Az 1943. január 20-i gazdasági Szerződés egyrészt Japán és Németország, másrészt Japán és Olaszország között azonban tisztázta ezeket az elvi ellentéteket. Az említett gazdasági szerződésnek a 3. pontja a legfontosabb. A szerződés érdekességei még:

a) a gazdasági szerződés megkötésénél gazdasági szakemberek nem vesznek részt;

b) ugyanolyan időtartamra vonatkozik, mint a politikai hármashatalmi szerződés;

c) nem írják alá közösen, mint tették azt a politikai hármashatalmi szerződésnél, hanem bilaterálisan kötik;

d) a gazdasági háromszög nem teljes, mert egyelőre csupán Tokió-Berlin és Tokió-Róma szára van gazdaságilag kiépítve és szabályozva, míg Berlin-Róma szára még szabályozásra szorul, nyitott.

A szerződés alaphangjából kiszerkeszthető, hogy 1943 egyedüli célja a Szovjet végleges kikapcsolása lehet. Ha ez bekövetkezik, úgy ez Németország és Japán részéről egyszerre intézendő olyképpen, hogy a Szovjet ellen támadás a német és japáni haderő részéről, míg ugyanakkor az angolszászok felé védekezés.

A PV megítélése szerint a plutokratáknak két ellensége van: a nemzetiszocializmus és a marxizmus. Az angolszászoknak tehát az lehetett a terve, hogy Berlin és Moszkva egymást agyonverje, és utána ők beállíthassák azt a plutokrata rendszert, melyet természetesen a zsidóság fog vezetni és saját képére formálni. A jelenlegi helyzetben azonban rájöhettek arra, hogy a Szovjet elvérzett anélkül, hogy feladatát, amit az angolszászok számára kijelöltek, elvégezhette volna; viszont a nemzetiszocialista Németország erejét teljesen megtartotta, számolniok kell tehát az angolszászoknak azzal, hogy 1943 végén a tengely felül fog kerekedni.

Szálasi értékelése – ezt világosan látni lehetett már akkor is – teljesen elrugaszkodott a reális helyzettől. Nem vette figyelembe a német Afrika-Korps és az olasz hadsereg el-alameini csatavesztését, a szövetségesek algériai és marokkói partraszállását, és ennek várható következményét, egész Észak-Afrika elvesztését, nem mérte fel a 6. német hadsereg sztálingrádi katasztrófájának hatását, végül az antifasiszta koalíció napról napra növekvő katonai és gazdasági erejét.

Szálasi, ki tudja, milyen információra támaszkodva, arra számított, hogy a hitleri Németország és Japán együttes támadást intéz a Szovjetunió ellen, holott Japánnak ekkor, a burmai és a csendes-óceáni hadihelyzet romlása miatt, nem lehetett érdekében, hogy újabb frontot nyisson – a félelmetes erőt képviselő távol-keleti szovjet fegyveres erőkkel szemben.

Ilyen, Szálasi-féle optimista következtetésekkel ez idő tájt még a német, olasz vagy japán sajtóban sem találkozhatunk.

Alig két héttel a miniszterelnökkel folytatott beszélgetés után, 1943. január 29-én, Vajna Gábor „saját elhatározásából” érdeklődött a Miniszterelnökségen, hogy „mi van a kormányzói döntéssel, fogadja-e a kormányzó PV-t vagy nem. Válasza Incze Péter részéről: jövő héten a miniszterelnök kéretni fogja a Nyilaskeresztes Párt megbízottait, és közölni fogja a legfelsőbb elhatározást.”

A Napló hallgat a válaszról, de a márciusi, a Titkos Párttanács üléséről készített bejegyzésből következtetni lehet a válasz elutasító jellegére:

A kormányzói kihallgatással kapcsolatban közli PV, hogy a Kállayval 1943. január 13-án történt beszélgetés alkalmával Kállaynak nem ígért titoktartást és nem ígért békét sem addig az időpontig, amíg a kihallgatás ügye eldől. Megbízza Szőllősi Jenő tv.-t, hogy még két képviselővel együtt kérjenek közvetlenül kormányzói kihallgatást abból a célból, hogy jelentést tehessenek a belpolitikai helyzetről és mindarról, ami ezzel összefüggésben van, valamint a Berlin és Róma által bejelentett totális háborúba való beállásból folyó következményekről, melyek Magyarországra hárulnak. Engedélyezett kihallgatásuk végén jelentsék, hogy mindazt, amit válaszként kaptak, jelenteni fogják PV-nek is, és kérjék egyúttal, hogy az államfő fogadja kihallgatáson PV-t.

Bizonyára az idézett pártvezetői utasításra fordult a Nyilaskeresztes Párt képviselőcsoportja nevében Szőllősi, Csia és Budinszky 1943. március 5-én emlékirattal Horthy kormányzóhoz. Az emlékirat megállapította: a parlamentarizmus válságban van, a németellenes erők népfrontba tömörülnek, a parasztságot a Parasztszövetségen belül akarják szervezni; ezen erők jelentősége és ereje a téli szovjet sikerek, illetve az angolszász hatalmak észak-afrikai partraszállása nyomán megnőtt.

Mit kért tehát a Nyilaskeresztes Párt képviselőcsoportja?

„A munkaképtelen parlament helyébe – az államfő és a nemzet együttes akaratából – a nemzet szándékait érvényre juttató és a tekintélyi elvre alapított rendnek kell lépnie …”

Ennek megvalósítása Horthy kormányzótól függ, mivel „a Gondviselés – a mi történelmi logikánk szerint – Főméltóságú Kormányzó urunknak országgyarapító munkásságán túl és éppen területi növekedésünk megőrzése érdekében, ugyanazt a szerepet szánta, mint a németek tábornagyának, Hindenburgnak, és az olaszok bölcs államfőjének, III. Viktor Emánuel királynak és császárnak: országát átállítani az új államrendbe, amely éppen úgy sajátosan magyar legyen, mint európai”.

Következik az annyiszor és addig eredménytelenül ismételt kérés:

„Hódolattal kérjük Főméltóságodat, hogy pártvezetőnket, Szálasi Ferencet, akinél nincs hűségesebb alattvalója, fogadja kihallgatásra.”

És végül egy katonás fordulat:

„Kérjük, használja fel az országépítés jövendő munkájában a nemzetiszocializmus magyar megtestesülésének, a Hungarizmusnak szervezett mozgalmát, amely a maga részéről várja Főméltóságod parancsait.”

Ambrózy, a Kabinetiroda főnöke, nem ítélte sürgősnek az emlékirat bemutatását, arról csak 1943. május 8-án referált Horthy kormányzónak.

Horthy nem méltatta válaszra az emlékiratot.

Hogy Szálasi tudott-e a negatív kormányzói állásfoglalásról, vagy sem, erre nézve bizonyítékot sem a Naplóban, sem más, egykorú dokumentumokban, legalábbis egyelőre, nem találtunk. (Bár ismerve Szálasi messzire ágazó, „felderítő” szolgálatát, amely a vezérkaron át egészen a kormányzó környezetéig terjedt, feltételezhető, hogy a pártvezető értesült kísérletének újabb kudarcáról.)

Mindenesetre azokban a napokban Szálasi azzal volt elfoglalva, hogy újabb és persze terjengős emlékiratban rögzítse véleményét a Ház május 4-én kihirdetett elnapolásáról. Ez alkalommal (a miniszterelnökhöz intézett emlékirat kelte 1943. május 7.) nem többet és nem kevesebbet kért, mint azt, hogy vagy

tegye lehetővé a parlament munkájának rendes, további menetét; vagy ha ez nem lehetséges, kérjen az egész kormány felhatalmazást legfelsőbb helyen a parlament feloszlatására és az új választások kiírására …

Ha mindezt a kormány nem hajthatja végre, akár erkölcsi, szellemi és anyagi, vagy akár politikai, gazdasági és társadalmi okok miatt, úgy mondjon le, és adja át helyét azoknak az alkotmányos tényezőknek, amelyek ezt a parancsoló feladatot Isten, Nemzet, Államfő és lelkiismeret előtt vállalt teljes felelősség tudatában végre tudják, fogják, akarják és merik hajtani anélkül, hogy a nemzeti, állami vagy társadalmi rend biztonsága csorbát szenvedne.

És a befejezés:

Az emlékiratot jegyzem a Nyilaskeresztes Párt és Hungarista Mozgalom nevében.

Hazafias tisztelettel
Szálasi Ferenc s. k.

A pártvezető ugyanekkor levelet intézett Kállay miniszterelnökhöz és Ambrózy kabinetirodai főnökhöz „a január 13-án Kállay részéről tett ígéret beváltása tárgyában”. [A levelek szövegét nem közli a Napló – A szerk.]

Kállay igen rövid időn belül, öt nap múlva, május 12-én már válaszolt is Szálasinak. Miután teljes egészében visszautasítja az emlékiratban foglaltakat, január 13-i ígéretével kapcsolatban az alábbiakat írja:

Tény az, hogy január 13-án, találkozásunkkor azt mondottam, hogy a kihallgatásra való kérelmet elő fogom terjeszteni. Ezt meg is tettem, az erre vonatkozó válaszom irataim között van, azonban azt nem küldöttem el, mert megdöbbenéssel kellett azt látnom, hogy találkozásunkkal kapcsolatosan a pártszervezetekben olyan propaganda indult meg, amely lehetetlenné tette a továbbiakat. Ebben a propagandában használt kitételek például:

„Szálast csak hetek óta tartó kapacitálás után volt hajlandó a meghívást elfogadni.” Továbbá: „A miniszterelnök ismét rá szeretné bírni a Nyilaskeresztes Pártot, hogy támogassa a kormányzatot Imrédyékkel szemben, és ennek fejében különböző engedményeket helyezett kilátásba, de ezt az ajánlatát Szálasi önérzetesen visszautasította.” És meg: „Német nyomásra Kállay Miklós a miniszterelnök-helyettesi állást felajánlotta Szálasinak stb. stb.”

Azt hiszem, ilyen körülmények között nem tehettem mást, mint megváltoztattam álláspontomat, és nem ajánlottam a Főméltóságú úrnak a fogadást. Meg kell még azt is mondanom: hogy ez így fog történni, vagyis, hogy ebből a találkozásból egy kortespropaganda lesz, arra mindenki előre figyelmeztetett …

Bár Szálasi – és később Kemény is, aki Kállay szerint felelős volt ezekért a pletykákért – tiltakozott a nekik tulajdonított kijelentések miatt, Kállay nem volt hajlandó megváltoztatni álláspontját, a pártvezető kormányzói meghívása legalábbis egy időre, lekerült a napirendről.

A nyilasok újabb durva taktikai hibát követtek el.

*

Sem a voronyezsi katasztrófa, sem a 6. német hadsereg sztálingrádi veresége nem késztette számvetésre, a politikai következmények levonására Szálasit. Amikor azonban az európai tengelyhatalmak az észak-afrikai és a Volga menti harctereken elszenvedett veszteségeik kárpótlására meghirdették a totális háborút, a Naplóba az alábbi értékelés került:

Berlin és Róma elhatározták a totális háborút. Számolni kell tehát azzal, hogy ez év márciusában vagy áprilisában Európa valamennyi államának be kell állnia a totális háborúba. Tehát nem lehet számolni azzal, hogy Magyarországot a kormány megbízhatatlansága miatt katonailag ki fogják kapcsolni, de azzal számolni kell, hogy az országot gazdaságilag be fogják állítani a totális háborúba. Éppen ezért a tengely követelni fogja a magyar kormánytól, hogy a vállalt szerződéseknek eleget tegyen, és azokat hajtsa végre.

PV a kibontakozás szempontjából két lehetőséget lát:

1. A magyar Nemzet saját elhatározásából és erejéből végrehajtja a szükséges átállást;

2. A magyar Nemzetet kényszerítik, ebben az esetben a Volksbund fog megbízást kapni az átállítás végrehajtására, mely esetben a magyar nép hosszú időre kikapcsolódik Délkelet-Európa vezetéséből.

Az önerőből való kibontakozást végrehajthatja:

a) A Nyilaskeresztes Párt, amely ebben az esetben szabad kezet kell kapjon. Lehetséges, hogy az átmeneti időre koalíciót kell létrehoznia, mely létrejöhet az úgynevezett pártszövetség és a MÉP bizonyos tagjaival. Ez azonban csak átmenet lehet, a koalíciót is csak a Nyilaskeresztes Párt vezetheti. Minél gyorsabban arra kell törekedni; hogy általános, titkos országos népszavazással a Nyilaskeresztes Párt megkapja a teljes alkotmányos jogot, hogy egyedüli felelősséggel hajtsa végre a kibontakozást és fektesse le a Hungarista Magyar Birodalom, valamint a magyar nemzetiszocialista Munkaállam Nemzetünktől és népeinktől elfogadott és szentesített alapjait.

A Párt és a Mozgalom erőszakosan csak a kommunisták ellen lép fel, és olyan felelős vagy felelőtlen tényezők ellen, akik törvényellenesen lépnek fel a,magyar Nemzetünk jövője, becsülete és a nemzetiszocializmus ellen, az angolszászok és a marxisták oldalán.

b) A kormány is kezdeményezhet egy kibontakozást. Ezzel szemben a Pártnak és a Mozgalomnak a legteljesebb elutasítás álláspontjára kell helyezkednie. A Párt és a Mozgalom nem vesz részt olyan koalícióban, amelyet személy szerint is nem ő vezet. Ez esetben a Pártnak új választásokat kell követelnie.

PV nem zárkózik el olyan megoldás lehetősége elől, hogy részt vegyen a kormány kezdeményezésében is, de csak abban az esetben, ha a belügyminiszteri és a honvédelmi miniszteri tárcákat megkapja úgy, hogy a csendőrséget és a rendőrséget nem vonják ki a két minisztérium hatásköréből. Csak ilyen esetben lehetne a kormány által vezetett koalícióban részt venni. Ebben az esetben azonban a Pártvezetőtől beállított két miniszternek a Kormányzó előtt tett eskütétele után azonnal el kell jönnie a Hűség Házába a PV-hez, mely látogatást a PV másnap visszaad[ja]. A PV személyére nézve nem fogad el miniszteri tárcát.

*

Szálasi, mint már annyiszor, ismét elrugaszkodott a valóságtól: 1943 elején sem Magyarországon, sem az európai fasiszta nagyhatalmaknál senki sem számolt komolyan az ő személyével; a Nyilaskeresztes Párt képviselőinek meghívását illetően a kormányba, a PV feltételei minden alapot nélkülöztek, Szálasi ködös spekulációi sorába tartoznak.

Szálasi 1943 márciusában megpróbálta felmérni a totális háborúra való áttérés következményeit – Magyarország szempontjából.

PV véleménye szerint számolni lehet azzal, hogy márciusban a németek tisztázni fogják a délkelet-európai kérdéseket és áprilisban rendezni is fogják azokat. A Nyilaskeresztes, Párt az eseményekkel kapcsolatosan tétlenkedni nem fog. Az események bekövetkezése előtt lehetőséget lát arra vonatkozóan, hogy az államfő elé jusson. PV rögzíti, hogy abban az esetben, ha a németek vagy az olaszok vagy a japánok [!] részéről erőszakos lépések történnének a szükséges magyarországi népi kibontakozás érdekében, úgy félrevonul, nem kér többé részt a politikából, se a Pártot, se a Mozgalmat nem vezeti tovább. Indokolása: erőszakos lépések a külföld részéről nem szükségesek, mert a Párt és a Mozgalom elég erősek ahhoz, hogy a parancsolóan szükséges kibontakozást az Államfő és a Nemzet együttes akaratából végrehajtsák: ha ennek dacára a baráti külföld részéről mégis más meggondolások nyilvánulnának meg, úgy nyilvánvalóvá válna, hogy a szükséges nacionalista és szocialista rendet imperialista eszközökkel és céllal akarnák megvalósítani, mely esetben a PV semmi körülményék köpött segédkezet nyújtani nem fog és nem akar.

Ehhez csak annyit: Szálasi ezt a nyilatkozatát akkor fogalmazta meg, amikor a Hungarista Mozgalom hatalmi súlya és befolyása észrevehetően csökkenő tendenciát mutatott az országban és külföldön is. Ilyen körülmények között megengedhette magának a hazafias pózt. Hátrányos következményektől nem kellett tartania, hiszen józan ésszel nem várhatta a potenciális megszállók, a németek, az olaszok vagy a japánok (!) hívó szavát a hatalom átvételére.

*

A pártvezető az 1942-es belpolitikai kudarcok után, 1943 elején fokozott érdeklődéssel fordult a külföldi fasiszta pártok felé.

Szőllősi képviselő PV megbízásából személyesen átnyújtja az itáliai követnek a Nyilaskeresztes Párt emlékiratát a fasiszta párttal szükséges együttműködés tárgyában. A nagykövet ugyancsak szükségét látja az együttműködésnek, ígéretet tesz az emlékirat továbbítására …

… Szőllősi átadja Wolf német követségi tanácsosnak a Nyilaskeresztes Párt emlékiratát. Jagow nem tudja fogadni, mert el van foglalva.

Hogy a japán követ megkapta-e az emlékiratot, ezt nem közli a Napló, de akárhogy történt is, a válasz mindhárom címzett részéről ugyanaz volt: teljes hallgatás, ami bizonyos tekintetben rosszabb volt, mintha Szálasi elutasító tartalmú leveleket kapott volna.

A hivatalos érintkezés felvételének megkísérlése előtt, majd azzal egyidőben, a pártvezető a titkos tárgyalásokkal is megpróbálkozott.

PV közli a Párt legfelsőbb tanácsának tagjaival, hogy még 1943. január 5-én utasításokat adott az egyik párttagnak, németországi útjával kapcsolatosan. Ezek értelmében az illetőnek a következő feladatai voltak:

1. Törekedjék döntő vezetőségi személy elé jutni.

2. Tájékoztassa az illetőt, hogy a PV a Kormányzó elé akart kerülni, de ez eddig nem sikerült.

3. Tisztázza, hogy német hivatalos körök álláspontja volt-e, hogy bármit kezdünk a kormány ellen, akkor német fegyverekkel kerülünk szembe. Ha ez igaz volt, akkor oldják fel ezt a tilalmat, ha pedig nem volt igaz, úgy megadjuk azoknak a neveit, akik ezt nekünk mondották, hogy velük szemben eljárhassanak.

4. A PV személyesen szeretne döntő német személlyel találkozni és három fontos kérdésről vele tárgyalni. Ha ez nem lehetséges, küldjenek valakit Magyarországra, aki az illetőtől kap felhatalmazást a tárgyalásra és aki ebben a minőségében igazolni is tudja magát.

A három tisztázandó kérdés a következő:

a) Félreérthetetlenül tisztázni akarja azt a szenny- és rágalomözönt, amivel PV személyét és a Mozgalmat illetik Németországban, különösen hivatalos személyek előtt.

b) Tisztázni kívánja a Hungarizmus viszonyát a Völkische Bewegunghoz, a Fassizmushoz [így!] és a Japán által vezetett Turanizmushoz.

c) Szükségesnek véli, hogy az európai nemzetiszocialista népi mozgalmak vezetői értekezletre jöjjenek össze, hogy megbeszéljék, hogy akár birtokon belül, vagy kívül vannak, mi a feladatuk, és milyen kötelezettséget kell vállalniok mindaddig, míg a világnézeti háború győzedelmes befejezést nyer, valamint, hogy milyennek képzelik a nacionalista és szocialista új Európa-rendet és a rajta alapuló Európa-közösséget.

A párttag, aki ezt a megbízást kapta, Vajna Gábor volt, de 1943 januárjára tervezett kiutazását április elejére kellett halasztani. Vajna „sok ismerősével” tárgyalt Berlinben, átbeszélték a legidőszerűbb politikai kérdéseket:

… szóba került a Hungarizmus is, amit ők nagyon jónak tartanak, és Hitler is jónak találja …

… Megtudta azt is, hogy a magyar pártok [nyilván a szélsőjobboldali, ellenzéki pártokról van szó – A szerk.] majd mindegyike küldött emlékiratot, amelyek mindegyikében az volt kidomborítva, hogy csak az emlékiratot beadó párt tudja megcsinálni a kívánatos új rendet.

Vajna reflexiója:

Ilyen előzmények után elhatározta, hogy még egy Németországban tartózkodó párttaggal egyetemben összeállít egy emlékiratot. Felmerült a kérdés, hogy ugyancsak be kellene ezt mutatni PV-nek, fel is ajánlottak egy Storch-repülőgépet, de a bemutatás a sürgősség miatt elmaradt. Kérte, hogy az emlékiratot magánvéleményének tekintsék, és úgy is írta alá. Emlékiratának sorsáról értesítést fog kapni.

Szálasi az emlékirat szerkesztését Vajna magánkezdeményezésének tekintette, de tudomásul vette a következő megjegyzéssel:

… ha a Párt hivatalos álláspontját akarja tudni bárki, lépjen PV-vel közvetlen összeköttetésbe akár meghívás, akár valakinek kiküldése útján.

A Napló mélyen hallgat a Vajna-emlékirat tartalmáról, amely feltehetően a többi szélsőjobboldali versenytárs felajánlkozásának ellensúlyozására készült – a „kívánatos új rend megcsinálása” tárgyában.

Hogy mit végzett Vajna a többi rábízott kérdésben, azt sem közli a Napló. Nem alaptalan az a feltevés, hogy a Naplóban éppen azért kapott ilyen nagy helyet az „emlékirat”, mert Vajna üres kézzel jött haza.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!