1
XIX. RÉSZ
HARMADIK KÖNYV
AZ OROSZORSZÁGI „ÖTÖDIK HADOSZLOP”
(idézet: A Nagy Összeesküvés – Szikra)
1. A háború nyugat felé közeledik
1935-ben a közös német-japán támadásra vonatkozó tervek már nagyon előrehaladott állapotban voltak. A japán hadsereg sorozatos hadgyakorlatokat és ismételt „próba”-támadásokat és rajtaütéseket hajtott végre Mandzsúriában, a Szovjetunió keleti határainál. A német hadvezetőség titkos megbeszéléseket folytatott fasiszta lengyel katonai körökkel egy szovjetellenes katonai szövetség létrehozásának ügyében. A nácik ötödik hadoszlopai készenlétben álltak a balti államokban, a Balkánon, Ausztriában és Csehszlovákiában. Reakciós angol és francia diplomaták mohón támogatták Hitler beígért Drang nach Osten-törekvéseit …
Február 3-án Pierre Laval francia miniszterelnök és Sir John Simon angol külügyminiszter között lefolytatott tárgyalások következményeképpen az angol és a francia kormány közös nyilatkozatban jelentette ki, hogy a náci Németországot felmentik a versaillesi szerződés néhány lefegyverzési kötelezettsége alól.
Február 17-én a London Observer így írt:
„Miért olyan tevékeny most a tokiói diplomácia Varsóban és Berlinben? … A válasz: Moszkva … A Németország, Lengyelország és Japán közötti kapcsolatok napról-napra szorosabbak. Ebből szükség esetén szovjetellenes szövetség alakulhat ki.”
Abban a reményben, hogy a fegyvereket a Szovjetunió ellen fogja használni, Nagybritannia és Franciaország szovjetellenes államférfiai a hitleri Németország felfegyverkezési programját minden lehető módon támogatták.
Március 1-én élénk náci terrorral és propagandahadjárattal megelőzött népszavazást tartottak a Saar-vidéken és a Saar életfontosságú szénbányái Franciaország birtokából a hitleri Németország kezére jutottak.
Március 16-án a Harmadik Birodalom kormánya formálisan bejelentette, hogy a versaillesi békeszerződést semmisnek tekinti és ismertette a berlini francia, angol, lengyel és olasz követekkel azt a náci rendeletet, amely Németországban visszaállította az „általános védkötelezettséget”.
Április 13-án Berlin bejelentette, hogy nehéz bombázókból légiflottát szándékoznak alakítani.
Június 18-án, tizenegy nappal azután, hogy a tory Stanley Baldwin lett Anglia miniszterelnöke, közzétették az angol-német tengerészeti egyezményt. A nemzetiszocialista Németországnak megadták a jogot arra, hogy új hajóhadat állíthasson fel és hogy „ugyanolyan tonnatartalmú tengeralattjáró-flottát tarthasson, mint a Brit Commomvealth tagnemzetei”. A szerződést Joachim von Ribbentrop náci külügyminiszter és az új angol külügyminiszter, Sir Sámuel Hoare közötti levélváltás előzte meg.
November 3-án a L’Echo de Paris jelentést közölt egy konferenciáról, melynek résztvevői Dr. IIjalmar Schacht, a német pénzügyek irányítója, Sir Montague Norman, az Angol Bank és Tannery, a Francia Bank kormányzója voltak. A francia újság szerint Dr. Schacht a konferencián a következőket jelentette ki:
— Nincs szándékunkban változtatni nyugati határainkon. Előbb vagy utóbb Németország és Lengyelország osztozkodni fognak Ukrajnán, de pillanatnyilag megelégszünk azzal, hogy erőnket a balti tartományokban éreztessük.
November 11-én a New York Herald Tribune ezeket a megfigyeléseket tette:
„Laval miniszterelnök, aki egyben külügyminiszter is, nagy barátja a francia Harmadik Köztársaság és a náci Harmadik Birodalom közti megegyezésnek. Az is hírlik, hogy kész papírrongynak tekinteni és felcserélni a francia-szovjet egyezményt, melyet ugyan ő már aláírt, de a francia parlament még nem ratifikált, egy olyan egyezménnyel, melyben a Hitler-rendszer garantálná Franciaország keleti határait és cserébe teljes cselekvési szabadságot kapna a Memel-vidéken és Ukrajnában.”
A növekvő háborús veszéllyel szemben a szovjet kormány ismételten egyesült cselekvésre hívta fel mindazokat az országokat, melyeket fasiszta támadás fenyegetett. A Szovjetunió külügyi népbiztosa, Maxim Litvinov a Népszövetség előtt és Európa fővárosaiban újra meg újra a kollektív biztonság elvének megvalósítását s a békés nemzetek szövetségét sürgette. 1935 május 2-án a szovjet kormány kölcsönös segélynyújtási egyezményt kötött a francia kormánnyal és május 16-án hasonló szerződést hozott tető alá a csehszlovák kormánnyal.
— Mindenkinek látnia kell, hogy a háború fenyegető veszedelme az ajtó előtt áll — mondta Litvinov a Népszövetség fórumán. — A béke szervezetét, amelyért mindezideig nagyon keveset tettünk, szembe kell állítanunk a rendkívül tevékeny háborús szervezettel.
1935 októberében Pierre Laval és Sir Samuel Hoare diplomáciai áldásával Mussolini olasz fasiszta hadseregei betörték Abesszíniába …
A második világháború, mely akkor kezdődött, mikor 1931-ben Japán megtámadta Mandzsúriát, közeledett Nyugat felé.1
Közben szovjetföldön a titkos fasiszta csoportok már nagyszabású támadásra indultak a szovjethadsereg hadierejének megtörésére. Japán és német ügynökök segítségével a jobboldaliak és trockisták blokkja megkezdte gondosan előkészített, rendszeres harcát a szovjet ipar, közlekedés és mezőgazdaság ellen. A cél az volt, hogy a közelgő háborúra előkészülve aláaknázzák a Szovjetunió védelmi rendszerét.
Pjatakov, a nehézipar trockista népbiztos-helyettesének szakértői felügyeletével totális szabotázs-hadjárat folyt.
— A terror nagyon drasztikus módszer — mondta Pjatakov a jobboldaliak és trockisták egyik moszkvai titkos találkozóján — de távolról sem elegendő. Alá kell aknáznunk azt a fejlődést, amely a szovjet hatalom eddigi működését jelzi, hogy ezzel aláássuk Sztálin vezetői tekintélyét és szétzüllesszük a gazdasági életet … Tevékenységünket a legerélyesebb módszerekkel kell végrehajtanunk. A legnagyobb eltökéltséggel kell dolgoznunk. Energikusan és állhatatosan. És nem szabad megtorpanni semmi akadály előtt. Minden eszköz hasznos és indokolt — ez Trockij utasítása, melyet a trockista központ szintén aláír!
1935 végén a romboló tevékenységet végző egységek, a Szovjetunió összes stratégiai pontjain, egyetlenegy nagy erőfeszítésben forrtak össze. Az Ural új nehézipari telepein, a Don-medence és a Kuznyeck-medence szénbányáiban, a vasútvonalakon, az erőműveknél, az építőmunkálatoknál a trockista szabotálók, Pjatakov vezetésével, egyidejű csapásokat mértek a szovjet termelés életfontosságú ágazataira. Hasonló romboló tevékenység folyt Buharin és más jobboldali vezetők felügyelete mellett a kollektív farmokon, a szövetkezetekben, a kormány kereskedelmi szerveiben, a pénzintézetekben és a kereskedelmi ügynökségeken. E szabotázs-hadjárat sok ágazatát német és japán titkos ügynökök vezették.
A következőkben maguknak a szabotőröknek későbbi leírásában közöljük, mint vitték véghez a német és japán ügynökök, a jobboldaliak és a trockisták szabotázs-cselekményeiket:
Iván Knyazev, trockista és japán ügynök, az uráli vasutak végrehajtó bizottságának tagja:
„A vasutakon végzett romboló és felforgató tevékenység fejlesztésének céljából, valamint a vonatok tönkretételének megszervezésében teljes mértékben végrehajtottam az utasításokat, mivel a japán katonai titkosszolgálat instrukciói mindenben teljesen megegyeztek a trockista szervezettől valamivel előbb kapott utasításokkal …
Október 27-én … Sumikában vonatszerencsétlenség történt … csapatszállító vonatról volt szó … ez a mi szervezetünk munkája volt … A vonat, amely körülbelül 40—50 kilométer óránkénti sebességgel haladt, rászaladt a 8-as vágányra, amelyen egy érccel megrakott tehervonat állt. A Vörös Hadsereg 29 tagja meghalt és további 29 megsebesült … 13 vagy 15 ilyen vonatszerencsétlenséget szerveztünk meg mi magunk …
A japán titkosszolgálat különleges súlyt vetett arra, hogy háború esetén bakteriológiai eszközöket is használjunk és csapatszállító vonatokat, söntéseket és hadi egészségügyi központokat, szapora és hatóképes bacilusokkal megfertőzzünk …”
Leonyid Szerebrjakov, trockista, a vasútigazgatóság helyettes főnöke:
„Nagyon is konkrét és határozott feladatra vállalkoztunk: célunk az volt, hogy akadályozzuk a teheráruközlekedést és üres vagonok futtatásával, a mozdonyok és vagonok nagyon alacsony járatási hányadának fenntartásával, a gördülő anyag és a mozdonyok kapacitásának teljesmértékű kihasználásának lefékezésével és így tovább, csökkentsük a napi berakodást.
… Pjatakov ajánlatára Lifsic (trockista és japán ügynök) meglátogatott a Motortranszport központi igazgatóságánál. Ő volt a Délivasutak igazgatója … Közölte velem, hogy a Délivasutaknál van egy segítőtársa, Zorin, aki fejleszteni tudná ezt a tevékenységet … Lifsic és én megvitattuk a kérdést s arra az eredményre jutottunk, hogy a vidéken és a központban folytatott szervezeti tevékenységünkön kívül, melynek hatására összevisszaság és káosz keletkezik majd a vasútvonalakon, még az is szükséges lenne, hogy a mozgósítás első napjaiban biztosítani tudjuk a legfontosabb vasúti csomópontok eltorlaszolásának lehetőségét s ezáltal olyan torlódást idézzünk elő, amely teljesen szétzüllesztené az egész közlekedési rendszert és csökkentené a vasúti gócpontok kapacitását.”
Alexej Sesztov, trockista és náci ügynök, az Uráli és Szibériai Széntröszt igazgatóságának tagja:
„A Prokopjevszk-bányákban a tárna- és oszlopszisztémát úgy használtuk fel, hogy nem töltöttük ki a már kivájt üregeket. E rendszer eredményeképpen több mint 50 százalék szénveszteségünk volt a szokásos 15—20 százalék helyett. Másodszor, ennek eredményeképpen 1935 végéig körülbelül 60 földalatti tűz ütött ki a Prokopjevszk-bányákban.
… A tárnák kimélyítését rossz időben kezdtük el, különösképpen a Molotov-tárnában; a Kokszovaja-tárna 100 méteres színvonalát 1933-tól készakarva megmunkálatlanul hagytuk és a Menyejka-tárna mélyítését sem kezdtük meg a kellő időben … A felszerelés beállításánál és a földalatti erőművek, valamint a többi gépek beépítésénél nagy méretű szabotázsmunkát végeztünk …”
Sztaniszlav Ratajcsak, trockista és náci ügynök, a vegyészeti ipar központi igazgatóságának vezetője:
„Utasításaim értelmében … három teljes letörést vittünk véghez, valamint zavartkeltő akciót a Gorlovka-műveknél és két más rombolást: az elsőt a Nyevszkij-műveknél és a másodikat a Voszkreszenszkij Egyesült Vegyiműveknél …”
Jakov Orobnisz trockista, a Kemerovo-művek helyettes vezetője:
„1934 július végén megbízást kaptam az egész Kuznyeck-medencében végzendő romboló és zavartkeltő tevékenységek vezetésére … Végig 1933-ban Közép-Ázsiában éltem és 1934 májusában jöttem el onnan, mert a trockista központ úgy döntött, hogy áthelyez Nyugat-Szibériába. Mivel Pjatakov olyan pozícióban volt, hogy könnyen át tudott irányítani egyik iparból a másikba, ezt a kérdést könnyűszerrel meg tudtuk oldani …
A tervben foglalt egyik romboló feladat az volt, hogy másodrangú fontosságú dolgokra folyósítsuk a pénzt. A másik az volt, hogy az építőmunkát olyan mértékben késleltessük, hogy ezáltal megakadályozzuk fontos iparágak megindítását a kormány által megállapított időben …
A kerület erőműveit olyan állapotba hoztuk, hogy ha azt esetleges parancs értelmében rombolómunkára kellett volna felhasználni, az egész bányát el tudtuk volna árasztani. Ezenkívül olyan szenet szállítottunk, amely fűtésre technikailag teljesen használhatatlan volt és robbanásokat okozott. Ezt teljesen készakarva hajtottuk végre … számos munkás súlyosan megsebesült …”
Mihajl Csernov, a jobboldali ellenzék tagja, a német katonai titkosszolgálat ügynöke, a Szovjetunió földművelésügyi népbiztosa:
„A német titkosszolgálat különlegesen hangsúlyozta a rombolótevékenység megszervezését a lótenyésztés terén, a célból, hogy a Vörös Hadsereg háború esetén ne rendelkezhessék megfelelő lóállomány fölött. Ami a vetőmagvakat illeti, programunkba illesztettük a magvak összekeverésének tervét, hogy a válogatott magvak közé silányat keverve, az aratás minőségét csökkentsük az országban … Ami az állattenyésztést illeti, célunk az volt, hogy kiöljük a pedigrés tenyészállatokat és nagy tenyészállat halandóságot okozzunk, megakadályozzuk a takarmány termelés fejlődését, és különösen az, hogy mesterségesen megfertőzzük az állatállományt különböző baktériumokkal …
Hogy nagymérvű állathalandóságot okozhassunk Kelet-Szibériában, utasítottam Ginszburgot, az állatorvosi osztály vezetőjét, aki szintén a jobboldaliak szervezetéhez tartozott, hogy Kelet-Szibériába ne szállíttasson antianthrax-szérumot … amikor ott 1936-ban anthraxjárvány tört ki, kitűnt, hogy nincs elérhető szérum, úgyhogy nem tudom megmondani mennyi, de mindenesetre több mint 25 000 ló elpusztult.”
Vaszilij Sarangovics, a jobboldali ellenzék tagja, lengyel titkos ügynök, a belorussz kommunista párt központi bizottságának titkára:
„Különösen mezőgazdasági téren folytattam romboló tevékenységet. 1932-ben mi — én magam is — széleskörű romboló munkát fejtettünk ki, elsősorban is azzal, hogy a kollektivizálás folyamatát lehetőség szerint fékeztük …
A továbbiakban intézkedtünk a maggyűjtési tervek megakadályozása iránt … Olyan intézkedéseket hoztunk, melyeknek eredményeképpen járvány terjedt el a sertésállományban, ami nagy sertéshalandóságot idézett elő. Ezt úgy értük el, hogy helytelen módon oltottuk be a sertéseket a fertőzés ellen.
… 1936-ban Belorussziában nagy vérszegénység tört ki a lovak között. Ezt szándékosan idéztük elő, hiszen Belorussziában a lovaknak védelmi szempontból igen nagy fontosságuk van. Célunk az volt, hogy ezzel háború esetén aláaknázzuk ezt a hatalmas fontosságú védelmi pontot.
Amennyire emlékezni tudok, ennek a tevékenységnek következményeképpen 30 000 ló pusztult el …”
2. Trockij levele
1935 végén, mikor a háború már egyre közelebbről kísértett, külön futárral érkezett meg Moszkvába Trockij régvárt levele Karl Radekhez.
A levél Norvégiából jött.2 Radek nagy várakozással nyitotta fel a borítékot és kezdte a levelet olvasni. Nyolc oldalon keresztül, finom, angol levélpapíron, Trockij részletesen felvázolta a német és japán kormányokkal kötendő és végre a megvalósulás stádiumába jutó titkos szerződést.
A bevezető után, melyben a „német fasizmus győzelmét” húzza alá és arról ír, hogy a „nemzetközi háború” a küszöbön áll, a levél elérkezik a lényeghez:
„Hatalomrajirtásunknak két lehetséges változata van: Az első változat az a lehetőség, hogy a háború előtt jutunk hatalomra, a második pedig az, hogy a háború folyamán …
El kell ismernünk, hogy a hatalom kérdése csak akkor válik majd gyakorlati problémává, ha a Szovjetuniót háborúban legyőzik. Ennek érdekében a Blokknak energikus előkészületeket kell tennie …”
Mostantól fogva, írja Trockij, a trockistáknak a hadiiparban végzett romboló tevékenységét a német és japán hadvezetőség közvetlen felügyelete alá kell rendelni. A trockistáknak semmiféle „gyakorlati tevékenységet” nem szabad végezniük német és japán szövetségeseik előzetes hozzájárulása nélkül.
Hogy Németország és Japán teljesmértékű segítségét biztosíthassuk — amely nélkül „még csak gondolni is képtelenség a hatalom meghódításának lehetőségére” — a jobboldaliak és trockisták blokkjának fel kell készülnie arra, hogy tekintélyes engedményeket tegyen. Trockij megnevezi ezeket az engedményeket:
„Németországnak szüksége van nyersanyagra, élelmiszerre és piacra. Meg kell majd engednünk neki, hogy résztvegyen a fém, mangán, arany, olaj és apatit kitermelésében és magunkra kell vállalnunk, hogy meghatározott időre a világpiaci árnál olcsóbban ellátjuk élelmiszerekkel és zsiradékokkal. Japánnak át kell engednünk a Szahalin-szigetek olaját és garantálnunk kell, hogy Amerikával való háború esetén ellátjuk olajjal. Meg kell engednünk azt is, hogy kiaknázza az aranytermő területeket.
Bele kell egyeznünk abba, hogy a dunai államok és a Balkán elfoglalása esetén nem fogunk ellenállni Németország követeléseinek és nem fogjuk megakadályozni Japánt Kína elfoglalásában … Elkerülhetetlen, hogy területi engedményeket tegyünk. Át kell engednünk a tengermelléki tartományokat és az Amur-vidéket Japánnak és Ukrajnát Németországnak.”
Trockij ezekután körvonalazza, hogy milyen lesz az orosz kormányforma a szovjet kormány megdöntése után:
„Meg kell értenünk: ha a Szovjetunió szociális felépítését bizonyos mértékig nem hozzuk közös nevezőre a tőkés államokéval, a Blokk kormánya képtelen lesz a maga számára az uralmat megtartani …
Azáltal, hogy a Szovjetunió kiaknázására beengedjük a német és japán tőkét, kapitalista érdekeltségeket hívunk életre szovjet területen. Azok a falusi rétegek, amelyekből még nem veszett ki a tőkés pszichológiája és elégedetlenek a kollektív farmokkal, szintén feléjük fognak gravitálni. A németek és japánok követelni fogják, hogy enyhítsük a vidéki körzetek feszült légkörét; ezért engedményeket kell tennünk és bele kell mennünk a kollektív farmok felosztásába vagy a kollektív farmok visszavonásába.”
Az új Oroszországban mind politikailag, mind területileg és gazdaságilag erős változások következnének be:
„Szó sem lehet a demokrácia semmiféle fajtájáról. A dolgozó osztály 18 éven keresztül forradalomban élt és ezért természetesen nagy étvágya van. Ezt a munkásosztályt vissza kell küldenünk részben a magánkézben levő gyárakba, részben az állam tulajdonában lévő üzemekbe, amelyeknek a legsúlyosabb feltételek között kell majd versenyezniök az idegen tőkével. Ez annyit jelent, hogy a munkásosztály életszínvonala jóval alacsonyabb lesz, mint a múltban. A vidéken is kiújul majd a szegény- és középparasztság küzdelme a kuláksággal. És akkor, hogy ezt a hatalmat megtarthassuk, erőskezű kormányzatra lesz szükségünk, tekintet nélkül arra, hogy milyen formában igyekszünk szépíteni az alkalmazott eszközöket.”
Trockij így fejezi be levelét:
„Mindent el kell fogadnunk, de ha életben és hatalmon tudunk maradni, akkor kivárhatjuk, amíg e két ország (Németország és Japán) győzelmük elmaradhatatlan következményeképpen — mivel a zsákmányon és a hasznon való osztozásnál nem tudnak megegyezni — összetűznek egymással. Ez nyitja meg azután számunkra az új lehetőségeket, ez vezet a mi «revanche»-unkhoz.”
Radek vegyes érzésekkel olvasta Trockij levelét. „Miután elolvastam ezeket az irányelveket”, mondta később, „az éjszaka folyamán átgondoltam őket … Tisztán állt előttem, hogy bár ezek az irányelvek már régebben napirenden lévő elemeket tartalmaztak, most annyira megérlelődtek, hogy … amit Trockij ajánlott, az minden képzeletet felülmúlt … Teljesen megszűntünk urai lenni saját cselekedeteinknek.”
Másnap reggel Radek megmutatta Trockij levelét Pjatakovnak. „Okvetlenül módját kell ejtenünk, hogy Trockijjal találkozhassunk”, mondta Pjatakov. Ő maga hivatalos ügyben éppen elhagyni készült a Szovjetuniót; úgy számította, hogy néhány napon belül Berlinben lehet. Megegyeztek abban, hogy Radek küld majd egy sürgős üzenetet, melyben értesíti Trockijt Pjatakov utazásáról és megkéri őt arra, hogy a lehető leghamarabb vegye fel vele Berlinben az érintkezést.
3. Repülés Oslóba
Pjatakov 1935 december 10-én ért Berlinbe. Radeknek Trockijhoz intézett üzenete megelőzte és már futár várakozott, hogy mihelyt a náci fővárosba érkezik, felvegye vele az érintkezést. A futár Dimitrij Buharcev volt, egy trockista, aki az Izvesztija tudósítójaként működött Berlinben. Buharcev elmondotta Pjatakovnak, hogy egy Stirner nevű ember fog üzenetet hozni Trockijtól. Stirner, amint azt a futár elmagyarázta, „Trockij berlini megbízottja”.3
Pjatakov Buharcevvel a Tiergarten egyik sétányára ment, ahol egy férfi várt rájuk. „Stirner” volt. Átnyújtott Pjatakovnak egy cédulát, amelyen Trockij kézírásával a következők állottak: „I. L. (Pjatakov nevének kezdőbetűi) e sorok átadójában teljesen megbízhat.” Épp oly simán, mint ahogy az üzenetet átadta, Stirner kijelentette, hogy Trockij nagyon kívánja Pjatakovot látni és utasította őt, hogy hajtsa végre a szükséges intézkedéseket. Kész-e Pjatakov arra, hogy repülőgépen Oslóba, Norvégiába utazzék?
Pjatakov teljesen átérezte, hogy mekkora kockázatot vállal ezzel az utazással. Mégis úgy döntött, hogy mindenáron látnia kell Trockijt. Kijelentette, hogy készen áll a repülőútra. Stirner megmondta Pjatakovnak, hogy másnap reggel legyen a tempelhofi repülőtéren.
Mikor Pjatakov az útlevél iránt érdeklődött, Stirner azt válaszolta: — Ne aggódjék, én majd elintézem. Vannak összeköttetéseim Berlinben.
Másnap reggel a megjelölt órában Pjatakov a tempelhofi repülőtérre ment, ahol Stirner már a bejáratnál várta. Jelt adott, hogy Pjatakov kövesse őt. Amint a repülőtér felé haladtak, Stirner megmutatta Pjatakovnak az útlevelet, amelyet már előkészített számára. Az útlevelet a náci Németország kormánya állította ki.
A repülőtéren indulásra készen várta őket a gép …
Még aznap délután megérkeztek Norvégiába és Oslo városához közel egy leszállásra alkalmas helyen kötöttek ki. Pjatakovot és Stirnert autó várta, amelyen félórai utazás után Oslo egyik külvárosába érkeztek. Az autó egy kis ház előtt állt meg, amelyben már Trockij várta, hogy fogadhassa régi barátját.
A keserű száműzetés évei megváltoztatták azt az embert, akire Pjatakov mint vezetőjére nézett fel. Trockij idősebbnek látszott, mint amennyire ötven egynéhány éve indokolttá tette volna. Haja és szakálla szürke volt. Hajlottan járt. Csíptetője mögül szemei csaknem mániákus élénkséggel ragyogtak.
Az üdvözlésre kevés szót vesztegettek. Trockij parancsára őt és Pjatakovot egyedül hagyták a házban. Az ezt követő megbeszélés két órán keresztül tartott.
Pjatakov azzal kezdte, hogy az orosz belügyekről adott jelentést. Trockij éles, gúnyolódó kommentárokkal állandóan a szavába vágott.
— Csak nem tudtok elszakadni Sztálin köldökzsinórjától! — kiáltott fel. — És ti Sztálin építését szocialista építésnek tartjátok!
Trockij azzal vádolta Pjatakovot és saját orosz követőit, hogy túlságosan sokat beszélnek, de túlságosan keveset végeznek. — Természetesen — mondta Trockij haragosan — ti odaát túlsók időt töltök el azzal, hogy nemzetközi problémákat vitattok meg; jobb lenne, ha azoknak az ügyeknek szentelnétek magatokat, amelyek olyan rosszul mennek! Ami a nemzetközi ügyeket illeti, én többet tudok ezekről a dolgokról, mint ti!
Trockij újra kifejezést adott annak a meggyőződésének, hogy Sztálin államának összeomlása elkerülhetetlen. A fasizmus már nem tűri sokáig a szovjet hatalom erősödését.
A trockisták Oroszországban válaszút előtt állnak: vagy „a sztálini állam romjai alatt vesznek el”, vagy eggyé kell forrasztaniok minden energiájukat, hogy egy hatalmas erőfeszítéssel megdöntsék Sztálin uralmát. Nem habozhatnak, hogy e halálos küzdelemben a német és a japán hadvezetőség irányelveit és segítségét elfogadják.
A Szovjetunió és a fasiszta hatalmak közötti katonai összecsapás elkerülhetetlen, tette hozzá Trockij és nem egy távoli időpontban, valamikor a jövőben, de hamarosan … nagyon hamarosan. — A háború kitörésének időpontját már megállapították — mondta Trockij. — 1937 lesz.
Pjatakov előtt világosnak látszott, hogy Trockij ezt az információt nem maga találta ki. Trockij most feltárta Pjatakov előtt, hogy bizonyos idő óta „meglehetősen kimerítő tárgyalásokat folytat a német nemzetiszocialista párt helyettes vezetőjével, Hess-szel”.
Az Adolf Hitler képviselőjével folytatott tárgyalások eredményeképpen Trockij megállapodásra jutott — sorsdöntő megállapodásra — a Harmadik Birodalom kormányával. A nácik készen állnak arra, hogy a trockistákat a Szovjetunióban uralomra segítsék.
— Magától értetődik — mondta Trockij Pjatakovnak — hogy ez a kedvező magatartás nem a trockisták szép szeméért történik. Egyszerűen a fasiszták valóságos érdekeiből ered és abból, amit mi uralomrajutásunk esetére ígértünk nekik.
Konkrétan: a megállapodás, amelyet Trockij a nácikkal kötött, öt pontból állott. A trockistáknak Oroszországban való uralomrajuttatása érdekében nyújtott segítségért cserébe, Trockij a következőkbe egyezett bele:
1. Általában kedvező magatartást biztosít a német kormány irányában és a legfontosabb nemzetközi jellegű kérdésekben megteremti a szükséges együttműködést.
2. Területi engedményeket tesz (Ukrajna).
3. Engedélyezi a német nagyiparnak koncessziók formájában (vagy más formában) a Szovjetunió azon ipartelepeinek kihasználását, amelyek a német közgazdaság számára életbevágóan szükségesek (vasérc, mangán, olaj, arany, fa stb.).
4. A Szovjetunióban a német magánvállalkozások részére kedvező feltételeket teremt.
5. Háború esetén mind a hadiüzemekben, mind a fronton széleskörű elvonó tevékenységet fejt ki. Ezeket a romboló és elvonó tevékenységeket a német hadparancsnoksággal együtt, előre megállapított formában, Trockij utasítása szerint fogják végrehajtani.
Pjatakov, mint Trockij oroszországi fő helytartója, ellenvetette, hogy ezt a teljes együttműködést a nácikkal nehéz lesz érthetővé tenni a jobboldali és trockista blokk egyszerű tagjai előtt.
— A program kérdéseit nem kell egész terjedelmükben a Blokk egyszerű tagjai elé terjesztem — jelentette ki Trockij türelmetlenül. — Ez csak elijesztené őket.
A szervezetnek, mint olyannak, semmit sem kell megtudnia a fasiszta hatalmakkal kötött részletes megállapodásról. — Ennek nyilvánosságra hozatala sem nem lehetséges, sem nem kívánatos — mondta Trockij — sőt még az sem, hogy jelentős számú trockista szerezzen róla tudomást. Egyelőre csak egy nagyon kis, szűkkörű csoporttal közölhetjük ezt.
Trockij az időtényező nyomasztó sürgősségére hívta fel a figyelmet.
— Mindez egy viszonylagosan rövid időszak kérdése — erősködött — ha elszalasztjuk ezt az alkalmat, egyrészt az a veszély merül fel, hogy a trockizmust teljesen megsemmisítik az országban, másrészt a sztálini állam léte évtizedeken át folytatódik. És ezt az államot erősítik majd bizonyos gazdasági teljesítmények és különösen azoknak az új, fiatal kádereknek a felnövekedése, akiket már úgy neveltek fel, hogy ezt az államot magátólértetődőnek veszik, a sztálini államot szocialista, szovjet államnak tekintik — nem is gondolnak más államra, mert nem is tudnak mást elképzelni! A mi feladatunk, hogy ezzel az állapottal szembeszálljunk.
— Nézd — fejezte be Trockij, amikor Pjatakov távozásának ideje elérkezett — volt idő, amikor mi, szociáldemokraták a kapitalizmus fejlődését, mint haladó és pozitív jelenséget tekintettük … és a szolgálatába szegődtünk … De más feladataink voltak, nevezetesen az, hogy megszervezzük a küzdelmet a kapitalizmus ellen, hogy melengessük a kapitalizmus sírásóit. És most ugyanígy a sztálini állam szolgálatába kell szegődnünk, de nem azért, hogy segítsünk felépíteni ezt az államot, hanem hogy sírásóivá legyünk. Ebben rejlik a mi feladatunk!
A két óra elteltével Pjatakov elvált Trockijtól a kis házban, Oslo külvárosában és ugyanúgy, ahogy jött — magánrepülőgépen, német útlevéllel a zsebében — visszatért Berlinbe.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
