(idézet: Szálasi naplója – A nyilasmozgalom)

22

„A PV olyan megoldást kér,
mint amilyent a németek
március 19-én eszközöltek is”

A Lakatos-kormány kinevezésével Horthy látszólagos tempóelőnyhöz jutott Veesenmayerrel szemben: saját jelöltjét, megbízható tábornokát ültette a miniszterelnöki székbe, visszahozta régi emberét, a Bethlen-csoport ismert figuráját, Rakovszky Ivánt – amíg Veesenmayernek csak nagy nehezen, szinte az utolsó pillanatban sikerült beerőszakolnia a kormányba a Német Birodalom két odaadó hívét, Jurcseket és Reményi-Schnellert.

Horthy azért kerülhetett lépéselőnybe, mert a katonai helyzet a németek szempontjából igen súlyossá vált Kelet- és Délkelet-Európában. Ráadásul ugyanakkor, amikor a romániai fordulatban a társadalomnak szinte minden rétege részt vett, a királlyal az élen, Horthy (és a magyar uralkodó osztályok szinte minden árnyalata) hajlandó volt tovább folytatni a harcot a Szovjetunió ellen. Hitler, bár a Lakatos-kormány kinevezése nem volt ínyére, az adott pillanatban többet nemigen tehetett: a Harmadik Birodalom számára az a biztosíték, hogy a magyar katona nem fordítja fegyverét a Wehrmacht és az SS ellen, elegendő volt. Hitler időt akart nyerni és ehhez Magyarországtól még 1944. augusztus végén is megkapta a szükséges támogatást azzal, hogy sem Horthy, sem tábornokai, sem politikai tanácsadói nem tudták elszánni magukat augusztus 24-én vagy az azt követő napokban az olasz, a finn vagy a román példa követésére.

Más kérdés, vajon Hitler az olasz és a finn események után bízott-e a magyar szövetséges kitartásában – a vesztett ügy mellett?

És itt került előtérbe a Nyilaskeresztes Párt, nem azon „szolgálatok” jutalmazásául, amelyeket a birodalomnak eddig teljesítettek (gondoljunk csak Vajna sok esztendős „információs” tevékenységére Himmler szolgálatában), nem is azért, mert ideológiai és politikai szempontból értékesnek látszott, hanem egyszerűen azért, mert a többi szélsőjobboldali párt mind vezetőit, mind híveit tekintve a Nyilaskeresztes Pártnál már kevésbé volt használható a náci Németország számára.

Szálasi hatalomra jutásának tempóját nem a sokat emlegetett Hungarista Mozgalom vagy a Fegyveres Pártszolgálat határozta meg, hanem egyrészt – paradox módon – Horthy kitartása az 1944. augusztus 24-i, a harc folytatására tett ígérete mellett, másrészt az, mennyi idő alatt tud Winkelmann kellő rendőri és katonai erőt a főváros és a Vár körül összevonni – az esetleges meglepetések elhárítására.

Még annyit: Szálasi tulajdonképpen híjával volt a bátorságnak, vagy éppen a kockázatvállalásnak; ő a biztos siker reményében, vagyis az SS és a Wehrmacht árnyékában mert csupán akcióba lépni a hatalom átvételére.

Miután a Lakatos-kormány megalakulása óta sem Veesenmayer, sem Winkelmann nem kereste az érintkezést a Nyilaskeresztes Párt vezéreivel, Szálasi és társai az új kormánynál próbáltak tájékozódni a kialakult politikai képletről – és a további lehetőségekről.

Vajna 1944. szeptember 2-án délben 12 órakor Csatay honvédelmi miniszternél jelentkezett kihallgatásra. A pártok feloszlatásának súlyos következményeit fejtegette:

a Kommunisták Magyarországi Pártjának vezetése alatt együttműködő szociáldemokraták, független kisgazdák, demokraták, parasztszövetségbeliek és a legitimisták egy klikkje, kihasználva a keleti harctér minket közvetlenül fenyegető és a nyugati és a déli harctereik esetleg fenyegethető veszélyeit, mindent elkövetnek, hogy mint az angolszászok és a Szovjet itteni szövetségesei, a honvédség és a hátország ütőképességét aláássák, s így 1918. X. 31-ét megismételve, újból hatalomra juthassanak.

Említésre méltó Vajnának az az értesülése, hogy a kommunisták általános nehézipari, bányász- és vasutassztrájkra készülnek.

Egy ilyen sztrájkra Vajna szerint megvolt az alap „a munkásság ellátatlanságában, a bérkérdés szabályozatlanságában”. Vajna főként a bányászóknál fennálló „nagy anomáliákra” utalt.

Csatay megkérdezte Vajnát: mit lehetne tenni, mik a konkrét javaslatai?

Vajna válasza:

Konkrétan javasolom, hogy ki kellene a Nyilaskeresztes Párt helyiségeit nyittatni, és lehetővé tenni, hogy ott Szálasi Ferenc és mi többen, kikben a tömegek bíznak, szólhassunk a testvérekhez, hogy bennük a hungarista magyar hitet ébren tarthassuk, s hogy a kishitűség csíráit kiirthassuk a mindennapi érintkezés révén.

Amikor pedig Vajna fegyvereket kért a nyilas pártszolgálatosok felfegyverzésére – az esetleges forradalmi megmozdulások, sztrájkok leverésére, Csatay

… egészen lehangoltan jelentette ki, hogy sajnos, nincsenek fegyvereink, még a rendőrök egy részétől is el kell venni a fegyvert.

Végül Vajna figyelmeztette a minisztert, nehogy nevét odaadja egy olyan kísérletnek, mint a múltban, amikor a nyilasok büntetésképpen behívót kaptak a honvédséghez.

A miniszter kijelentette, hogy ily akciót nála még nem kezdeményeztek, különben sem járulna hozzá. Egyébként Szálasit, intencióit ismeri és őt egy igazán becsületes, jó szándékú bajtársnak tartja, s ez állandóan a szeme előtt van. Arra kérte azonban Vajnát, hogy ezeket el kellene a miniszterelnöknek mondania, aki szintén katona, s azonnal telefonon fel is hívta Lakatos miniszterelnököt, és javasolta, hogy Vajnát mielőbb fogadja. Lakatos azt mondotta, tud arról, hogy Vajna nála jelentkezett, s még aznap du. vagy másnap (vasárnap) de. fogadni fogja.

Alig ért haza Vajna, amikor 14 órakor telefonon jelentkezett Incze Péter, a miniszterelnök titkára, közölve, hogy Lakatos még aznap 17 óra 30 perckor fogadja a Sándor-palotában.

A Lakatos-Vajna beszélgetés leírása a Naplóban (szóról szóra átvéve Vajna naplójából):

– Vajna mint régi ludovikás bajtárs köszöntötte Lakatost, aki kijelentette, hogy nagyon kedvesen emlékszik az akadémikus időkre, amikor Vajna közölte, hogy Szálasi Ferencnek, a Hungarista Mozgalom vezérének megbízásából azért jött hozzá, hogy Szálasi számára egy hosszabb kihallgatást eszközöljön ki, azt mondotta Lakatos: igen, Szálasit is ismerem jól a vezérkartól.

Vajna: Szálasi Ferenc minden kezdeményező bel- és külpolitikai lépését a Kormányzó engedélye alapján mindig bejelentette úgy a Kormányzónak, mint a mindenkori miniszterelnöknek, ezért kötelességének, tartja, hogy Lakatost arról a kormányzói kihallgatásról s az azzal kapcsolatos kérdésekről, mely 1944. VIII. 29-én 17,15-17,50 h-ig folyt le az Ambrózy irodájában, tájékoztassa, s egyben a fontos bel- és külpolitikai kérdéseket átbeszélje.

Lakatos: Én eddig katona voltam. Három nap óta politikus lettem, s ez is megy. Mennie kell. Egyébként én pártkérdésekkel nem foglalkozom, hisz a politikai pártok fel vannak oszlatva, s én egyik politikai párt mellett sem akarom magamat lekötni, mert ma csak egy kérdés van, a haza megmentésének kérdése.

Vajna: Erre elmondotta a pártok feloszlatásának káros következményeit abban a formában, amint arról a honvédelmi minisztert aznap de. tájékoztatta.

Lakatos erre megjegyezte, hogy valóban mindent el kell követni a bolseviki izgatás ellen, de ha mégis ezek sztrájkot vagy bármely más nemzetellenes lépéseket megkísérelnének, úgy a rendelkezésre álló karhatalmi erőkkel vérbe fogja fojtani.

Vajna: megjegyezte, hogy a géppisztoly nem minden esetben a leghatásosabb. Sokkal célravezetőbb lenne a géppisztolyokat és a harcos katonákat a haza védelmére a határokra küldeni, mert erre nincs szükség itthon. Ha megengednék, hogy az embereket, akik a hungarista alapra léptek a nemzetköziség útjáról, vagy akiket még ma meg lehetne a Nemzet gondolatának nyerni, állandóan tájékoztathassuk, akkor nem kellene félni semmilyen bajtól. Ma azonban az a helyzet, hogy egy totálisan megszervezett angol-zsidó-szovjet propagandával és földalatti szervezetekkel és 400 000 zsidó itteni szövetségeseivel szemben még megfelelő ellenpropaganda sincs.

Lakatos: Olvashattad vagy hallhattad beszédemet. Ebben irányt szabtam. Ehhez tartsák magukat az emberek. Ma nincs idő sok beszédre.

Vajna: Igaz, hogy nincs sok idő beszédekre, hanem a cselekvések kellene következzenek [így!], de mégis, ha a totálisan megszervezett ellenség mindennap agitál, beszél és terjeszti a legfantasztikusabb rémhíreket, akkor nekünk is kellene ellene valamit tenni, legalább annyit, mint az ellenség tesz-. Sokkal könnyebb destruálni, mint konstruktív munkát végezni.

Lakatos: A harctérről beszélve, elmondotta, hogy neki a háborúról egészen külön felfogása van: kitartani a németek mellett a Kárpátok védelmében a szovjet ellen. (Megjegyzésem: az angolszászokat nem említette, mint ellenséget.) Lehetne arról is vitázni, hogy szükséges volt-e nekünk annak idején a Szovjettel szemben egy hódító háborúba belekeveredni, vagy csak védtük volna a határainkat, melyeket a Szovjet nem támadott meg.

Vajna: Erről valóban lehet vitatkozni! Mert szerintem sem mindegy, hogy a honvéd a családi tűzhelyet a Don partján, vagy idehaza, a Tisza-parton védi. Erre választ nem kaptam. Majd rátértem a Szálasival való hosszabb megbeszélésre, amely szerintem feltétlenül fontos, és nagyban hozzá fog járulni a kibontakozáshoz. [Lakatos] kijelentette:

Lakatos: Szálasit feltétlenül fogadni fogom, de most nagyon el vagyok foglalva. Jövő hét elején, mindjárt hétfőn [1944. IX. 4-én] ki akarok utazni dél-erdélyi frontunkra, a Székelyföldre. Meglátogatom az összes helyeket, ahol az ellenség betör, ki akarok menni a legelső vonalig, és beszélni akarok az emberekkel, kik e harcban részt vettek, és meg akarom nézni az egész erdélyi helyzetet. Ez az utam lehet, hogy két napig, de lehet, hogy három, esetleg négy napig is elhúzódik, s akkor, ha onnan hazaérkeztem – ez valószínűleg a hét második felében lesz -, fogadni fogom Szálasit. Kérlek ezt neki megmondani.

A kormányzói kihallgatásról hallottam ugyan, de részleteket nem ismerek, mert akkor még nem voltam miniszterelnök.

Ami a Ti támogatástokat illeti, amit a Nemzet érdekében említettél a bolsevistaellenes harcban, azt köszönöm. Tegyetek meg mindent, hogy baj ne legyen, s akkor meg fogjuk egymást érteni. Én programot adtam. Én nem beszélhetek többet.

Vajna nem volt teljesen elégedett a tárgyalás eredményeivel, nem utolsósorban azért, mert nem tudta szóba hozni a nyilas párthelyiségek megnyitására vonatkozó javaslatát; jelentésében utólag ezt azzal magyarázta, hogy nem akarta megijeszteni Lakatost, és „azért nem vágott eléje kérdéseknek, melyeket Szálasi lesz hivatott vele letárgyalni”.

Továbbá úgy tapasztalta, hogy Lakatos

nem nagy németbarát, s a németek melletti kitartás is csak a „határok védelmében”, esetleg visszaszerzésében nyilvánul meg. Európai gondolat vagy érzés nem hatja át. Arra nézve, hogy az angolokkal szimpatizál-e vagy nem, csak abból lehetne következtetni, hogy a háborúról alkotott véleményében [helyesen: véleménye szerint] csakis a Szovjet ellen akar együtt harcolni a németekkel.

A tárgyalás értékelése:

Beszélgetésünk rövid mondatokban és elég kimérten folyt le. Látszik, hogy Lakatos is érzi, hogy minket egy egész világ választott el egymástól, s talán bizonyos gátlásai is voltak velem szemben, mint akit Szálasival együtt éppen az ő klikkje már hónapok előtt felvett a letartóztatandók listájára.

*

Ez volt az utolsó bizalmas érintkezés, négyszemközti tárgyalás a Nyilaskeresztes Párt, illetve az új kormányfő vagy bármelyik minisztere között. A Lakatos-Szálasi-találkozóra nem került sor. (Lakatos később, visszaemlékezéseiben a Vajnával folytatott beszélgetésről megfeledkezett). Ráadásul Szálasi és pártja iránt úgyszólván semmilyen érdeklődést sem tanúsított ekkor sem az Úri utcai követség, sem a Bérc utcai SS-főparancsnokság.

Figyelemreméltó, hogy a fenti két Vajna-tárgyalás után napokon keresztül semmi feljegyeznivalója sem akadt a Napló írójának, mindössze egyetlen kezdeményezés bukkan elénk. Amikor 1944. szeptember elején Guderian, a Wehrmacht vezérkari főnöke Budapesten tárgyalt, Szálasi megpróbált eljutni Guderianhoz, hogy kifejtse nézeteit a háború folytatásáról, de a német vezérkari főnök nem fogadta a Nyilaskeresztes Párt vezérét.

Szeptember 8-án végre megtört a jég: Haller tárgyalt Keménnyel és megkérdezte tőle:

Abban az esetben, ha az angolok Triesztnél partra szállnak és a Szálasi-kormány döntene: harcolnának-e az angolokkal szemben is. Közöltem vele, hogy a kérdés felvetése tulajdonképpen felesleges volt, annyira magától értetődő. Technikai kivitelében természetesen függ ez a német előfeltételektől, Horvátország magatartásától, amit szintén ki kell tisztázni, és az erők nagyságától, amivel az angolszászok partra szállnak, illetve leszállnak. Elvileg mind a Szovjet [tel], mind az angolszászokkal szemben fegyvert ragadunk, a Szovjettel szemben mondjuk offenzív, az angolokkal szemben védelmi szempontból, miután [helyesen: de] ez a dolog természetéből és a rendelkezésre álló erők nagyságától függ. Egyébként, mondottam, konkrétat nem mondhatok, hiszen nem vagyunk birtokon belül, előbb ezt a kérdést kell megoldani. Haller erősítgette, hogy csak válaszoljak, mert fel kell tenni, hogy uralmon vagyunk már.

Haller, Veesenmayer jobbkeze, politikai tanácsadója, nem ok nélkül vette fel újra Keménnyel az érintkezést; ez a „megtiszteltetés” nem ennek a meglehetősen csekély képzettségű fiatalembernek, még csak nem is a „pártkülügyek vezetőjének” szólt.

Az ok: előző nap, szeptember 7-én, Horthy kormányzó elnöklete alatt Koronatanács tárgyalta a mind súlyosabbá váló katonai helyzetet. A Koronatanács döntését Lakatos közölte Veesenmayerrel: amennyiben 24 óra alatt nem kapják meg a szükséges német segítséget, meg kell indítani a fegyverszüneti tárgyalásokat.

Lakatos közlése után „barátságos hangnemben bizonyos alkudozás kezdődött a tekintetben, hogy melyek azok a német erők és egységek, amelyekkel a németek kérésünkre segítségül jöhetnének”.

A Wehrmacht Főparancsnokságának hadinaplója, a „Kriegstagebuch”, erről a következőket írja:

„Szeptember 7-én közölték a magyarok, hogy orosz erők már Arad térségében is feltűntek, ezt a jelentést német oldalról nem hitték el, és valóban hamisnak is bizonyult; így ezt a nagymérvű ideges hangulatra vagy éppen szándékosságra lehetett visszavezetni. E nap délutánján összeült a Koronatanács, amelynek eredményéről a miniszterelnök – a vezérkari főnök jelenlétében – tájékoztatta a német követet és katonai attasét [az eredetiben: Deutsche General in Ungarn – A szerk.]. A helyzetet katasztrofálisnak ítélte, amely ezen a napon a román hadüzenet következtében tovább súlyosbodott; követelte, hogy a birodalom 24 órán belül küldjön öt páncéloshadosztályt, ellenkező esetben Magyarországnak minden lépéssel szemben fel kell készülnie.

Az ellenkérdésre, hogy ez miként értendő, azt válaszolta a miniszterelnök, hogy Magyarországnak azonnal fegyverszüneti kérelemmel kell fordulnia Oroszországhoz, Angliához és az Egyesült Államokhoz. A követ ez ellen tiltakozott, és rámutatott arra, hogy Magyarország számára ez a halálos ítéletet jelentené.

A szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke a katonai attasé jelentésével kapcsolatban megállapította, hogy ilyen feltételek teljesítését 24 órán belül követelni nem más, mint zsarolás. Másrészt a magyar vezérkar főnökével közölték, hogy Magyarországot úgy tekintik, mint Németország erődjének egy részét, ezért úgy kell védeni, mint Németország egy részét.

Közölték továbbá, hogy a II. páncéloshadtestet a 26. páncéloshadosztállyal Magyarországra irányítják; ténylegesen erre a hadmozdulatra szeptember 9-én került sor; és ezeket még további erők követik.

Szeptember 8-án a hangulat ismét megnyugodott és [a magyarok] úgy magyarázták, hogy a »24 órán belül« kifejezést nem kell szó szerint érteni.”

Az aznapi minisztertanácsi ülésén Vörös vezérkari főnök helyzetjelentésében arról tájékoztatta a Lakatos-kormány tagjait, hogy a szovjet csapatok már elérték a Temes-Lugos-Nagyszeben-vonalat, és folytatják előnyomulásukat észak felé. A kilátásokat a vezérkar főnöke meglehetősen borúsan ecsetelte: „Ha a németek gépesített osztagokkal jönnének, késleltetni tudnák az oroszok előnyomulását, de véglegesen megállítani nemigen fog menni.”

Ezután került sor a Koronatanács előző napi döntésének megtárgyalására. De mielőtt a kormány végleges elhatározásra juthatott volna, megjelent a Sándor-palotában Veesenmayer, kihívatta a miniszterelnököt az ülésről és közölte vele: „Németország Magyarországot annyira érdekszférájába tartozónak tartja, hogy nem adja fel …”

Következett Ribbentrop fenyegetése: „Katasztrófa állana elő Magyarországra nézve, ha most kiugranék a háborúból.”

Azután ugyanez a fenyegetés – megtoldva a várható megtorló rendszabályokkal: „Ami pedig azt illeti, hogy belső felfordulás lesz Magyarországon, azzal a németek mindenképpen szembeszállanak, és Bécsből ideszállított csapatokkal és rendőri egységekkel le fognak törni minden ilyen felfordulási kísérletet.”

Lakatos mindezt elmondta a minisztertanácsi ülésen, ahol hosszabb vita alakult ki arról, hogy Magyarország folytassa-e a harcot, vagy kérjen fegyverszünetet.

A kormány többsége – Bonczos belügy-, Rakovszky vallás- és közoktatásügyi, Gyulay iparügyi, Hennyey külügy-, Jurcsek közellátási és Reményi-Schneller pénzügyminiszter a fegyverszüneti kérelem napirendről való levétele mellett foglalt állást.

Veesenmayer – Jurcsek és Reményi-Schneller útján – pontos tájékoztatást kapott a vita lefolyásáról, és bár a döntés az adott pillanatban kedvező volt a Harmadik Birodalom szempontjából, a követ növekvő aggodalommal szemlélte a mind bizonytalanabbá váló magyar katonai és politikai helyzetet.

Ezért vette fel talán ismét Veesenmayer – Haller útján – az érintkezést a Nyilaskeresztes Párttal – éppen szeptember 8-án.

*

A katonai problémákról, főként az Erdélyben tervezett magyar támadás megindításáról Szálasinak is, Veesenmayernek is részletes értesülései voltak – „Lajos” és „Ede” révén. („Lajos” – Nádas Lajos, a vezérkar főnöke hadműveleti osztályának vezetője, „Ede” – valószínűleg Keksz Edgár repülőezredes, akinek kitűnő kapcsolatai voltak a budapesti német diplomáciai és katonai szervekkel.)

A szóban forgó első jelentés:

„Lajostól” „Ede” útján IX. 10. 02 h-kor

1. IX. 7-én Külügyminisztérium felkérte a vkf.-et [Vöröst], hogy a támadást Arad felé IX. 8-án ne indítsa meg, mert pol. szempontból 8-án Aradon az ország külügyéből folyólag oly bizottság tárgyal, amelyet megzavarna eredményeiben egy támadás. Vkf. válasza: a támadást nem szándékozunk 8-án megindítani, hanem csak 9-én.

2. A támadás IX. 9-re el is lett rendelve, azonban 8-án este a miniszterelnök lefújta. A vkf. szarosan, gyáván, inkonzekvensen viselkedik, felelősséget nem vállal, a miniszterelnök dönt, a vkf. hogy magatartását leplezze mindenfelé, azt hazudik, amit önző személyére előnyösnek tart.

3. IX. 9-én. A támadásnak az előző nap szerint 10-én kellett volna (immár negyedik határidő) megindulnia, ebben döntést eszközlendő 18 h-kor a vkf. Lakatossal a Kormányzóhoz ment, lefelé mondott azon szándékkal, hogy 10-én – ennyi hercehurca után – a támadásnak okvetlen meg kell indulnia.

A vkf. közegei IX. 7-én, 8-án, 9-én újból és újból paukolták a vkf-et, hogy lehetetlen a hullámzó, ellentmondó, változó és inkonzekvens katonai vezetés. A vkf.-nek keményen fel kell lépnie a katonai és hadvezetési siker miatt (vagy cár vagy kalaposinas), politikai játék a hadvezetés nem lehet, és siker így nem lehetséges.

A vkf. 20 h-kor Lakatossal a Kormányzótól visszatérve kijelentette, hogy álláspontját nem bírta érvényre juttatni. (Valószínűleg hazudik, mert eddig más mondott.) Ennek alapján parancs: az aradi támadás IX. 10-ére lefújva.

4. IX. 9-én 21 h-kor: az Aradra támadó IV. hdt. vkf.-e felháborodva tiltakozott, hogy a szellemileg, lelkileg és harcos kedvvel felfujtatott csapatokat felülről destruálják, röviddel utána újbóli felháborodásának adott kifejezést azzal, hogy elvágják a telefondrótokat hátrafelé, a távbeszélő parancsot nem veszik tudomásul, és támadnak.

Ezután Heszlényi altbgy, hdt. parancsnok tiltakozott felháborodottan, hogy a parancs lehetetlen, világos, hogy csak támadás lehetséges, nem engedi csapatait lelkileg és testileg hátulról megtörni, kéri a vkf.-et személyesen a telefonhoz.

A vkf. a Vadászkürtből azt üzente, hogy nem megy a telefonhoz; ez a Lakatos ügye, ő más parancsot nem adhat, Heszlényi forduljon a miniszterelnökhöz.

Lakatost hosszabb idő után végül is Faragho altbgy.-nál lehetett megtalálni(!!!), Lakatos onnan azt válaszolta, magasabb érdekek szempontjából a támadás nem indulhat 10-én, a parancs parancs, tehát a támadás nem indul.

IV. hdt. parancsnok jelentése: nem engedheti a csapatait destruálni, ha nem indul a támadás 10-én, nem vállalhatja 11-re, mert a lovasság és pc.-ok [páncélosok] egy esetleges esőben leragadhatnak, a csapatok a vezetést máris bolondnak nézik, 11-re az ellenfél feltételei is teljesen megváltozhatnak, döntő horderejű tehát, hogy kis játéknak nem eszköze a csoportja. Erre Lakatos: „Nekem nem fontos, hogy a támadás 11-én sem indul, magasabb érdekek játszanak közre, az sem fontos, hogy ha 11-e után sem indul a támadás, parancs parancs.” Ő nem kíváncsi a hdt. pk. véleményére, ebből kifolyólag nem is tárgyal vele tovább.

5. a hdm. [hadműveleti] osztály vezetője szintén nem vállalhatja tovább a játékot, sem a haderő destruálását, sem a katonai siker minden alapjának kihúzását; szándéka 10-én az ügyek továbbviteléről lemondani. Bármely más állást vállal a harctéren, de piszkos játékokat nem hajlandó még a nevével sem fedezni.

6. IX. 9-én Bakay a Nándor-laktanyában – az ottani testőralakulat szemlélésének ürügye alatt – 1 órát tárgyalt Újszászyval, ugyanakkor szabadon mozog a lefogott Kádár ezds. és a mai napon a vkf.-nél, HM-szárnysegédnél és HM-nél volt.

7. Az összes előző pontokból következtetés: Aradra egy szoc. dem. stb. békedelegációnk ment át, az udvar nem akarja, hogy az aradi támadás ezt most megzavarja. Ezt kénytelenek vagyunk árulási bizonyítéknak venni. Gyors, határozott közbelépés szükséges, mert ha egyszer ezt a Szovjet vagy mi proklamáljuk, megtörik az ország harci akarata.

8. Ede fentiek ügyében 10-én személyesen is Veesenmayerhez fog fordulni, gyors közbelépést sürgetve, mert különben késő lesz.

9. Német oldalról egy pc. ho. [páncélos hadosztály] gurul már segítségünkre, az eddig bevetett német erőkön felül, igen jelentős pc. elhárító és hk-zó [harckocsizó] részek a 2. hads.-nél már bevetésre is kerültek. Hk-ban, rohamtüzérségben, mindennemű hadianyagban, pc. elhárításra jelentős lgv. [légvédelmi] erők rendelkezésre bocsátása által a németek máris minden segítséget megadtak. Óránként újabb és újabb, Bulgáriának, Romániának szánt hadianyagot adnak át nekünk, Budapest környékén fekvő két német pc. seregtest minden hadianyaga megvan, csupán emberfeltöltésre van szüksége, hogy bevethető legyen. (Ha kell, magyar oldalról rögtön fel bírnók tölteni!) Hdm. [hadműveleti] szállításokra a németek gépkocsioszlopaikat stb. mindent megadtak.

A magyar csapatok először mondható, hogy fanatikusan, lelkesen harcolnak, és minden áldozatra készek.

Felszerelésük a német segítség folytán rohamos javulásban van. 27 seregteste van az országnak, amely naponta felszerelési és lelki ütőképességében növekedőben van.

10. A helyzet alapján tehát radikálisan erős és gyors közbelépés kell, mert különben lelkileg szétesik az ország;

megtörik a nemzet és hadsereg harci akarata;

lehetetlenné válik a vezetés folytán a katonai siker;

a szovjet békedelegáció pedig árulást és kommünt jelent az országra

és szövetségesére. A becsület elvész, és a nemzeti lét elpusztulhat.

javaslat:

1. Lakatost lelövetni, vagy azonnal lefogni német oldalról, egyidejűleg a Kormányzónál ultimátumszerűleg azonnali Szálasi-kormányt követelni, és a hatalmat lehetőleg a Kormányzó nevében a Szálasi által kijelölt személyekkel átvétetni.

2. Az áruló klikket azonnal lefogatni, ezen „sokk” hatása alatt a Kormányzó jóváhagyását kierőszakolni. (Lakatost csak a miniszterelnökségi épületen kívül lehet lefogni, tehát oda kell kéretni a követségre.)

3. Ha az árulást nyilvánosságra hozzuk, az ország zömének tetszésével fog találkozni bármely új hatalomátvétel, sőt a kormányzói presztízs is csak úgy menthető meg, ha Kormányzó melléje áll az új világnak.

„Lajos”-tól és „Edétől”:

1. A IX. 10. hajnali jelentésről Winkelmann tájékozást nyert Hellebronth útján

2. „Ede” Hallert (Veesenmayert) tájékoztatni ma éjszaka 1 h 30-kor ment.

3. A Führer meghívta a vkf.-et IX. 11-re magához azzal, hogy rep. gépét érte küldi. Választ kér. A vkf. hazug válasza: nem mehet, mert a Kormányzó mellett kell maradnia, mint kat. tanácsadó. Erdély kiürítésében kell közreműködnie, az aradi támadással kell foglalkoznia. 2 napi haladékot kér.

Fenti válasz IX. 10-én 23. h. 30-kor közölve Greiffenberggel [német katonai attaséval].

Ekkor és ezért emelkedett ezekben a napokban Szálasi „árfolyama!” Veesenmayer is, Winkelmann is akarva-akaratlan elfogadta azt a kiindulási pontot, hogy a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom számottevő befolyással rendelkezik mind a hadseregben, mind a közigazgatásban, ráadásul mindenre készen állnak Kovarcz „mozgalmistái”.

Kemény, a Pártkülügyek Vezetője jelentette a PV-nek:

Hungarista Mozgalom Külügyek Vezetője.

Jelentés

Veesenmayer követ úrnál tett látogatásról.

944. szeptember 10-én 18 h 45-kor fogadott Veesenmayer. Közöltem vele aggályainkat a dél-erdélyi-aradi támadás elmaradása miatt és az ezzel kapcsolatos sabotage-tüneteket. Veesenmayer kijelentette, hogy a, helyzet tűrhetetlen, legjobb lenne, ha már a Kormányzó Svájcba repülne, hogy ez a nehézségi nyomaték megszűnne. Kérdezte, valóban csirkefogónak tartjuk-e Vöröst, mondottam, nem jobb, mint a többi. Közölte, hogy meg kell várnia, míg a német erősítés az országba érkezik, akkor könnyebben tud cselekedni. Napok óta azt várják, hogy Heszlényi saját felelősségére támadjon már, ha másként nem megy. Indokoltnak tartotta azt a javaslatunkat, hogy a magyar csapatokat Dél-Erdélyben helyezzék német parancsnokság alá. Bejelentettem, hogy katonai vonalon Greiffenberg irányába a lépéseket megtettük, politikai-rendőri vonalon Winkelmann-nál. Felfogása szerint Lakatosban volna jóakarat, de befolyásolják, hiszen egészen jelentéktelen, jellegtelen valaki. Ismertettem egyéves segédtiszti működésem idején szerzett tapasztalataimat róla. Veesenmayer kijelentette, hogy Magyarországon [a] román példa nem ismétlődik meg. Ha a mai Kormányzótanácson a kiugrást határozzák el, azt a Kormányzó előírt formák közt vele közölni fogja, mert ha semmire, arra a Kormányzó szörnyen vigyáz, hogy árulónak ne minősüljön. Mondottam, hogy tudtommal szavát adta, hogy kitart. Veesenmayer ezt megerősítette azzal, hogy akkor tart ki, ha a német segítség meglesz. Mondottam, már sok szuverén adta a szavát az utóbbi időben. Veesenmayer kijelentette, hogy ezzel tisztában van, így a súlyával is, mégis úgy látja, hogy a legközvetlenebb [így!] napokban nem következik be a kiugrás, ahhoz túl óvatosak és félszegek, félénkek. Mindenesetre ő elő van készülve arra, hogy bármely pillanatban megkapja a Kormányzó ez irányú közlését.

Kérte, hogy a Kormányzótanács eredményéről Haller útján értesítsem.

Kemény s. k.

A dél-erdélyi ellentámadás megindítását tehát szeptember 10-ig nem sikerült kierőszakolni; ez, valamint az az értesülés, hogy Horthy szeptember 10-én az esti órákra újabb magas szintű tanácskozást hívott össze, csak növelte a budapesti német diplomáciai és katonai körök nyugtalanságát.

A „titkos tanácsosok” ülését viszont nem kismértékben befolyásolta az, hogy előző napon, szeptember 9-én, a szovjet csapatok Bulgáriában megszüntették hadműveleteiket, válaszul a bolgár fegyverszüneti kérelemre, továbbá az a szeptember 10-i hír, hogy Moszkvában aláírták a szovjet-finn fegyverszüneti szerződést.

De nem hagyhatták figyelmen kívül Bakách-Bessenyei volt berni magyar követ aznap érkezett titkos táviratát sem: angol- amerikai megszállásról még jelképes formában sem lehet szó.

Horthy ebben a rendkívül kritikus helyzetben tehát „titkos tanácsosaitól” kért ötletet, mivel nem mert az általa kinevezett kormányra támaszkodni, azt pedig egyáltalán nem mérte fel, hogyan, milyen mértékben bízhat az 1919-1920-ban maga teremtette „nemzeti hadseregben”, közelebbről annak tisztikarában, még közelebbről a vezérkari tisztekben. Tekintetbe véve azonban azt a tényt, hogy Horthy 1944 nyarán még csak kísérletet sem tett a tisztikar átfésülésére, a közismerten nácibarát tisztek kiemelésére, a döntő posztok biztosítására, úgy tűnik, hogy a kormányzó, úgyis mint Legfelsőbb Hadúr, szilárdan hitte, hogy a rá felesküdött tisztek az ő parancsait mindenkor, minden körülmények között – a német szuronyok árnyékában is – teljesíteni fogják.

Horthy a honvédség tisztikaránál csak az ellenforradalmi rendszer rendőri és csendőri egységeiben, valamint a közigazgatási apparátusban bízott jobban, de abban sem kételkedett, hogy a „titkos tanácsosok” döntését a Lakatos-kormány minden tagja habozás nélkül végrehajtja.

A „titkos tanácsosok” ülésén jelen volt Vörös János vezérkari főnök, és miután az ülés lefolyásáról informálta Nádas vezérkari ezredest, Szálasi és Veesenmayer rövidesen értesült a történtekről.

„Lajos” jelentette:

A „vén szamarak” tanácsa IX. 10-én 18 h-kor ült össze a kormányzóságon, a Kormányzó elnöklete alatt, sok egyebek között jelen voltak: Vörös, Sónyi, Lakatos, Náday, Kánya, Rőder, Esterházy Móric, Károlyi Gyula, Perényi, Hennyey stb. stb.

A kormányzó a helyzet ismeretében a fegyverszünet mellett foglalt állást.

A katonák zöme ezt ellenezte (főleg nyugdíjasok! és egy-két aktív), Vattay a fegyverszünet mellett nyilatkozott. Több részlet eddig nem ismert.

A kérdés megoldása: általában a finn megoldás mellett döntöttek, azaz a németeket elhatározásunkról értesítjük, a fegyvert nem tesszük le, a harcot beszüntetjük. A németek szabadon elvonulhatnak. Az oroszt, románt nem piszkáljuk, ezért az aradi támadás végleg elmarad. Erdélyt a románlakta területig feladjuk, a megbékélés érdekében. (Bécsi döntés előtti határ!)

Végeredményben a „vén szamarak” tanácsa határozata után külön összeültek még Lakatos, Vörös, Hennyey és Csatay, és egyelőre megbeszélték a végrehajtás részleteit. Továbbiak megbeszélése IX. 11. nap folyamán lesz.

Más források, egyes résztvevők visszaemlékezése szerint a „titkos tanácsosok” a fentieken kívül még a következőket határozták el:

– Náday tábornok Rómába repül az angol-amerikai főhadiszállásra,

– Lakatos miniszterelnök a következő napon, szeptember 11-én a Minisztertanácson bejelenti a kormányzó azon „végleges és megmásíthatatlan” elhatározását, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől.

„Lajos”, azaz Nádas vezérkari ezredes feljebbvalójától, a vezérkar főnökétől, Vörös Jánostól szerzett információk alapján Szálasinak és Veesenmayernek az alábbi javaslatot tette:

IX. 11. nap folyamán az 1. oldalon foglaltaknak [a fegyverszüneti kísérletnek – A szerk.] elébe vágni, Kormányzót sarokba szorítani órák alatt, és kierőszakolni egy rezsimváltozást.

Figyelemre méltó a jelentés konklúziója:

A vezérkar el van határozva, hogy minden kiegyezésre szabotálással, fegyveres ellenállással válaszol, a hds.-ek tovább harcolnak, békekötés nincsen!

Célszerű volna a feszültség levezetése Szálasi-Veesenmayer-vonalon, különben kirobbanás lesz.

Döntést, utasításokat várjuk.

„Lajos” és „Ede” e nyilván nagy sietséggel összeállított jelentést 1944. szeptember 11-én a délelőtti órákban a következőképpen egészítették ki

– Szálasi számára:

1. Veesenmayer megkapta a IX. 10-i gépelt jelentést, úgyszólván teljes fordításban. Ezt a jelentést – annak dokumentálására, hogy a németek mindent tudnak – felolvasta Vörösnek. A jelentésben olyan időpontok és apró adatok voltak, amikről csak teljesen bennfentes tudhatott. Vörös- bár nem egyenesen – gyanúsította Lajost. Lajos azzal vágta ki magát, hogy alighanem különleges lehallgatókészülékekkel vesznek fel olyan beszélgetéseket, melyek négyszemközt folynak le. Az óvatosságot fokozzák, ami reánk nézve hátrányos. Fel kellene erre Veesenmayer figyelmét hívni, mert a legértékesebb rész bukhatik le ezen az úton. Nem kell egyéb, mint egy célzatosan elejtett koholt hír, ami – visszakerülve – elárulja a tettest.

2. Ilyen igen kényes értesülés, ami a németek felé is csak titoktartás mellett adható tovább, az, hogy gr. Bethlen is ott volt IX. 10-én a vének tanácsán, és ő követelte legerősebben a kilépést. A Kormányzó egyetértett vele.

3. Egyéb, teljesen megbízható hír: IX. 8-án angol vagy amerikai vonalról a szűkebb kormányzói klikk felszólítást kapott, hogy mielőbb kérjen békét Angliától, Amerikától és Oroszországtól, ez esetben sem lesz ugyan elkerülhető Magyarország szovjet megszállása, mert Teherán óta Magyarország [a] szovjet érdekkörbe tartozik, de a közvetítésnél Anglia és Amerika – ha gyorsan cselekszünk – igyekezni fog részünkre előnyöket biztosítani. Ezen értesítés volt tulajdonképpen kiindulópontja a napontai minisztertanácsoknak, a kat. támadások elhalasztásának és a vének tanácsának.

4. Vének tanácsának döntése szerint Lakatos feladata a leggyorsabb módon előkészíteni Magyarország kilépését. Az előkészítés titokban történik, és a németeknek csak annyit szabad tudni, amennyi okvetlenül szükséges ahhoz, hogy mi a németekkel lehetőleg hasonlóképpen járhassunk el, mint a finn-német viszonylatban történt, és a németek a tárgyalásokat ne akadályozhassák meg.

5. IX. 11-én újabb minisztertanács (15 h körül).

6. Vörös megígérte, hogy a IX. 11-i minisztertanácson előadja a 2. hads. pk. [hadseregparancsnok] kérését, aki megsemmisítési célzattal az erdélyi eddigi aránylag csekély orosz-román erők kiverését indítványozza. (Eredmény ismeretlen.) – Ez ideig Temesvár irányába egy SS-ho. [hadosztály] támadása folyik, mi pedig X [így!] hadosztállyal állunk.

7. Vörös utazása a Führerhez újból szóba került. Csatay ajánlja, Lakatos ellenzi. Vörös némi hajlandóságot mutogat a kimenetelre.

Javaslatok:

A PV mielőbb egyezzen meg Veesenmayerrel elővágásban, hogy a kedvező pszichológiai pillanat el ne múljon, a kezdeményezés előnye a miénk legyen, és nehogy az ellenfél elénk vágjon, ezt már órákban, alig 1-2 napban látjuk. Az ütés pillanatát azonban legalább 6 órával előbb el kell rendelni.

*

A „titkos tanácsosok” ülésének határozata nagy meglepetést, ha nem megdöbbenést keltett a budapesti német követségen és a magyar szélsőjobboldal vezetői között. Kemény jelentette Szálasinak:

1944. szeptember 11-én közöltem Hallerrel, hogy amennyiben a vasárnap tartott kormányzótanács [helyesen: titkos tanácsosok ülése – A szerk.] határozata, hogy fegyverszünetet kérnek az angolszászoktól, amerikaiaktól és a Szovjettől, konkrét formát ölt, Szálasi már most kijelentette, hogy a határozatot nem ismeri el a Nemzet számára kötelezőnek, ettől a pillanattól kezdve a kormány és a Kormányzó működését törvény- és alkotmányellenesnek bélyegzi, és saját elhatározásából azonnal saját kormányát beállítva, átveszi az uralmat. Ennek egyetlen előfeltétele, hogy az e szempontból lényeges politikai rendőri intézkedéseket a németek kezdeményezzék, miután mi nem tudjuk pl. a miniszterelnököt letartóztatni. Másrészt pedig kérjük ehhez a német birodalmi meghatalmazott bajtársias beleegyezését. – Haller kérdezte, hogy Szálasi koalíciós vagy hungarista kormányt ért „saját” kormány alatt? Válaszom: Szálasi nem mondotta, hogy hungarista kormány, tehát a körülmények figyelembevételével erős hungarista jellegű kormányzást akar. Közelebbről meg fogom kérdezni. Haller közölte, hogy egyéni véleménye szerint ugyanis nem hiszi, hogy Winkelmann hajlandó lenne egy tiszta hungarista kormányzat rendőri alátámasztására. Mondottam, hogy ez politika, a másik pedig rendőri kérdés. Kérdezte Haller azt is, hogy tehát német kezdeményezést akarunk-e. Válaszoltam, hogy nem; Szálasi Ferenc akar kezdeményezni; hogy eddig is sajnos csak elvileg tehette, mindig is tette, de ez elemi előfeltételeket, a jelenlevő német hatalomra tekintettel, ő nem hajthatja végre; tehát olyan megoldást kér, mint amilyent a németek március 19-én eszközöltek is.

Haller válaszul azt kérdezte, hogy a Lajos által adott jelentésen felül van-e valami határozott bizonyítékunk arra, hogy a tegnapi kormányzótanács határozata jogerős és végérvényes-e, mert amíg ez tisztán nem áll előttünk, addig roppant nehéz fellépni. Közöltem vele, hogy Szálasi nem is akar ok nélkül ellenkormányt alakítani, de előre is bejelenti, hogy fegyverszünet esetére eszerint fog eljárni; ennek elvi tudomásulvételét kéri. Egyébként csak azt ajánlhatom, hogy a magyar csapatokat azonnal helyezzék német parancsnokság alá dél-erdélyi részeikben is, ha ez nem menne, erőszakolnák ki azt, hogy Heszlényi parancs ellenére is indítsa el a támadást, mert mindkét esetben az ellenfél kijön a színeivel. Ezt Haller helyeselte és feljegyezte. Haller megjegyezte, még attól is függ, vajon a rendszer egy ilyen kiugrást a háborúból végre is fog-e tudni hajtani, utalva előző napon tett arra a kijelentésére, hogy egyéni meggyőződése szerint a német vezetés Magyarországon nem fogja tűrni egy finn, bolgár vagy román példa megismétlődését. Arra a kérdésemre, hogy ezt félhivatalosan is állítja-e, ismételte, hogy ez egyéni meggyőződése, ez az egyedül ésszerű is.

1944. szeptember 11-én este kéretett Haller sürgősen. Közölte, hogy a helyzet kulminációjához ért: a minisztertanácson Lakatos előterjesztette a Kormányzó álláspontját és kívánságát egy fegyverszünetre vonatkozóan, amit ez alkalommal azonban a kormány egyöntetűen elutasított, s ennek következtében várható a kormány lemondása. Beszélnek egy Bakay- vagy Lázár-kormány lehetőségéről, ezért kéri, hogy PV jöjjön be már Csobánkáról, ajánlja, hogy ma éjjel mindnyájan vigyázzunk magunkra, és kéri, hogy azonnal teremtsem meg az összeköttetést arra az esetre, ha Veesenmayer az éjszaka folyamán Szálasival tárgyalni akar. Kérte, hogy eljárásom eredményéről értesítsem. Ez alkalommal közöltem vele, hogy igen kellemetlenül érintett az a körülmény, hogy értesülésünk szerint Veesenmayer Vörösnek bizonyos adatokat hozott tudomására, ami a kibontakozást hátráltatja következményeiben. Haller erről nem tudott, de meg fogja érdeklődni. Közöltem vele, hogy Vöröst éppen olyan embernek tartjuk, mint a többi csirkefogót.

Szeptember 12-én délelőtt Kemény ismét tárgyalt Hallerrel. Ez alkalommal arról igyekezett meggyőzni, hogy a Lakatos-kormánynak a fegyverszüneti kérelmet elutasító álláspontja nem volt őszinte, amit az is bizonyít, hogy a kormány nem a „szerencsétlen államfői szándékkal” való szembehelyezkedést, hanem a lemondást választotta. Kemény közölte továbbá a következő értesülését:

Lakatos azt a feladatot kapja, hogy néhány hét alatt észrevétlenül készítse elő a fegyverszünet lehetőségét, úgy hogy a németekkel kapcsolatban [a] finn példa lehetősége alakuljon, s a németek felé nem szabad semmit az akcióból mutatni, legfeljebb annyit, hogy következtetéseket vonhatnak le. Egyébként minden látszatra maradna a régiben … A puccs veszélye egyáltalán nem múlt el, az holtbizonyosan 1-2 hét múlva ismét akuttá válik.

Következtetés:

Mindezek alapján Szálasiban nincs többé hajlandóság az összeomlás kivárására, erre őt csak kényszeríteni lehetne különböző alapon. Javaslata: még a mai nap folyamán kér [i] tanácskozás lehetőségét, amelyben egyrészt ő és esetleg szűkebb törzse, német részről pedig Veesenmayer, Greiffenberg és Winkelmann vennének részt. Ezen a megbeszélésen Szálasi a katonai, biztonsági és politikai helyzetet szándékozik megvilágítani, a megoldásra a javaslatát megtenni, mert semmi értelme nincs annak, hogy most sem avatkozunk bele az események folyásába; egyébként sem tudom, milyen érdek szolgálatában állhat a huzavona (ezt én fűztem hozzá)…

Szálasi továbbá nem látja szükségét, hogy

a politikai szempontokat újból átbeszéljék, ezt már több hét óta többször tették anélkül, hogy érdemes választ kaphatott volna.

Amikor pedig Haller a megalakítandó új kormány összetételéről faggatta Keményt, ugyanez a koncepció más, valamivel világosabb fogalmazásban így hangzott:

Mondottam, Szálasi már annyi javaslatot tett, hogy nem tartja szükségesnek azt, hogy ismét újabb előterjesztést tegyen, mert most nem a megoldás módja, hanem maga a megoldás a fontos. Egyébként közölhetem vele, hogy Szálasi nem hungarista kormánnyal akar szembehelyezkedni a Kormányzó fegyverszüneti politikájának, hanem a Nemzet legszélesebb konstruktív rétegére támaszkodva, azzal a kikötéssel azonban, hogy ezt a politikai irányzatot ő vezeti és abban csak olyanok vehetnek részt, akik nemzetiszocialista beállítottságukról próbát tettek. Miután a helyzet súlyos és a krízis csak emelkedik, bármilyen közbenső pangás ellenére is, dönteni kell.

Természetesen nem maradhatott el a megfelelő ígéret sem, persze számítva bizonyos „feltételek” megteremtésére:

Szálasi a katonai helyzetben azt látja, hogy a dél-erdélyi támadással lehet csak az ott beékelt két német hadosztályt felmenteni és az ellenséget visszaszorítani, ennek politikai és politikai-rendőri feltételeit meg kell teremteni, ezért akar ma a jelzett három úrral tárgyalni. Egyedül ő nem kezdeményezhet, ezt nem kívánhatja senki tőle, erre nem hajlandó, mert mozgalmát nem hajlandó a Vasgárda sorsára juttatni, hiszen a német álláspontról semmilyen tájékoztatást vagy biztosítékot nem kapott. Politikai vonalon tehát már csak dönteni kell, ott újabb és újabb megbeszélésekre szükség nincsen. Szálasi a kormányzótanács [helyesen: a titkos tanácsosok ülése – A szerk.] óta változatlanul törvénytelennek tartja a kormányt, és alkotmányellenesnek a Kormányzó magatartását. Ennek konzekvenciáit pedig le kell vonni. Követeli ezt a hadihelyzet, Közép-Európa és benne Németország érdeke és a belső biztonság.

Haller néhány óra múlva ismét Keménynél volt:

1944. szeptember 12-én 14 órakor Haller közli, hogy Veesenmayer a legnagyobb megértéssel és örömmel fogadta a tanácskozásra vonatkozó indítványt, azt magáévá tette. Miután azonban Greiffenberg tábornok ma reggel Vörössel a Führerhez repült, a megbeszélés csak visszatérte után történhet meg. Ma vagy holnapra várják vissza, akkor azonnal értesíti a PV-t. Veesenmayer különben maga sem látja indokoltnak, hogy politikai kérdésekben most külön tanácskozzanak PV-vel, miután az összes kérdésekben egymás között a dolgokat tisztázták és megegyezésre (Übereinstimmung) jutottak. Haller kért, hogy a legszorosabb érintkezésben maradjak vele, hogy Greiffenberg érkezéséről és a tanácskozás idejéről értesíteni tudjon.

Javaslatom: a Veesenmayer-Greiffenberg-Winkelmann-tanácskozáson magyar részről a Pártvezető tv. van jelen, de az általános szempontok tisztázása után bevonandónak tartanám a megbeszélésbe német részről a következőket: Hanke, Haller, Geschke, magyar részről: Csia, Kovarcz, Vajna, Szőllősi, Temesváry László és Kemény. Ezzel bizonyos szempontból az ö állásfoglalásuk is felelősségteljesebben fog kifejezésre jutni.

Alatta Szálasi megjegyzése:

„Csia-Kovarcz jönnek, más senki.”

Szálasi még ugyanezen a napon – elővigyázatossági és biztonsági okokból – elhagyta csobánkai rejtekhelyét és beköltözött Óbudára, a Szent Miklós utcába. Egészen szeptember 26-ig ott volt a PV „főhadiszállása”, és részben ott tárgyalt alvezéreivel, a németekkel, valamint a hatalomátvétel esetén számításba vehető jövendő szövetségeseivel.

*

Körülbelül ugyanekkor fontos döntések születtek a Színház utcában, a magyar királyi vezérkar hadműveleti osztályán – a Napló állítása szerint – Szálasi utasítása alapján:

Igen bizalmas!

Ede jelenti:

IX. 12-én 12 h-kor vkf. Lajossal és Greiffenberggel kirepültek a főhadi szállásra.

IX. 13-án 6 h-kor d-en [délen] támadó hadműveleteket kezdünk.

Fenti elhatározás előzménye és háttere:

IX. 12-én egy német polizei divisio [helyesen: Polizeidivision] támadást kezdett Temesvár felé, és elérte Temesvár környékét. Temesvár még román kézen van. Elgs. [ellenséges] helyzet: Erdélyben kb. 6 román ho. részei, továbbá egy szovjet pc. hds. Brassó, egy szovjet pc. hads. Nagyszeben területén, égy pc. hdt. pedig Temesvár-Lugos-Arad felé előnyomulóban.

IX. 12-én 2. hds.-ünk bejelentette, hogy egy kis részletakcióval, j.[obb] szárnyát biztosítandó, a Bihari hegység közepét, Belényes, Abrudbánya területét birtokba akarja venni. (A Hgr. [Heeresgruppe] Südukraine parancsára utalt.)

Ebben a helyzetben sikerült a következő: miután a németek 12-én reggel óta Temesvárra támadnak, rávettük Lakatos beosztottját, Szentpályit, hogy jelentse meg Lakatosnak, hogy Magyarország sorsdöntő elhatározás előtt áll. Ha nem tád. [támad], az orosz Orosházánál a Tiszáig bontakozik ki. Ha Magyarország tád., úgy még időt és teret biztosíthat arra, hogy az orosz kibontakozását Lugos-Lippa-Karánsebes területén lefogja. Ennek alapján Lakatos kijelentette, hogy a tád.-ás ellen – államvezetés szempontjából – aggálya nincsen, ennek alapján viszont sikerült rávenni Lászlót, hogy a Kormányzó beleegyezését a tád.-hoz kérje ki azzal, hogy a miniszterelnök a tád.-t államvezetési szempontból jóváhagyta. A Kormányzó Lakatos hozzájárulása alapján, de azzal a feltétellel adta meg az engedélyt, hogy ha a Budapesten kirakott német pc. ho. követi az aradi tád.-t. A tád.-ra vonatkozó parancsot az érdekeltek IX. 12-én 23 h-20-kor megkapták.

IX. 13-án 6 h-kor a 2. hads. j.[obb] szárnya Nagyváradról és Kolozsvár területéről Belényes-Abrudbánya területére indul, míg a IV. hdt. Aradra. A németek folytatják a tád.-t Temesvárra, ugyanakkor Pancsovánál 1-2 német pc. (motorizált) seregtest is átkel a Bánátba. – A tád.-ás tervét a főhadiszálláson tartózkodó vkf. a hadm. oszt. vez. jelentése alapján magáévá tette, a támadás megindítására vonatkozó parancs kiadását pedig a Führernek jelentették.

Más – Edétől:

IX. 12-e annak jegyében folyt le, hogy hajnaliban egy német pc. hc. Budapest „környékén” kezdett kirakni (Aszód-Hatvan területén), a kormányzóság óránként érdeklődött a fejlemények és esetleges megtudható szándék felől.

IX. 12-én Szentpályival folytatott beszélgetés során Szentpályi kijelentette, hogy a vkf. egy szaros, gyáva disznó, Lakatos is annak tartja – elvégre a miniszterelnök nem állhat ki egy katonai dolog mellett akkor, ha a vkf. oly bután, unintelligensen, hordószónoklat módszerével és jelszavak hangoztatásával dadogó módon adja elő azt. A miniszterek a vkf.-et ugyancsak butának tartják, és csodálkoznak azon, hogy ez a hadsereg legjobb fejű katonája.

Megjegyzés:

A jelentett tád. hadm. [támadó hadművelet] megindításával a Pártvezető IX. 10-i utasítása jutott érvényre annál is inkább, mert az egész kérdést Ede indította be és fűtötte a végső döntésig. Ede ti. „tájékozódni” az 1. vkf. oszt.-ban volt, ahol Lajos helyettese most egy szds. [százados] itt találkozott Szentpályival, leültek vitázni, meggyőzte Szentpályit, majd [az] éppen bejövő Lászlót (az utóbbi rögtön átlátta a dolog jelentőségét), és gondoskodott arról, hogy a Főhadiszállásról Lajos örömteljes hozzájárulása (és a vkf.-é) alátámassza a dolgot.

Lezárva 1944. IX. 13-án 03 óra 43-kor.

Szálasi jegyzete:

„Hála az Istennek!”

Még valami történt ezen a napon, éspedig „a belpolitikai kibontakozás rögzítése magyar és német mozgalmi szervek között”; e kissé homályos megfogalmazás feltehetően azt jelenti, hogy Kovarcz illetékes SS-parancsnokokkal megállapodásra jutott a hatalomátvétel egyes speciális kérdéseiben, a közösen és a külön-külön végrehajtandó terrorakciókban, de erről a máskülönben apró részleteket is megörökítő Napló szerzője a tényen kívül mást nem tartott érdemesnek rögzíteni.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!