AZ ÚJ ROMÁNIA SZÜLETÉSE

(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)

A király dolgozószobájában megszólalt a telefon. Jelentették, hogy a palotába jön a kormányfő és a külügyminiszter. A királyt váratlanul érte a hír. Nem remélte, hogy ilyen szerencsésen alakulnak a körülmények. Most könnyen és gyorsan letartóztathatják Antonescut. Az audienciáról nyomban értesítették a Kommunista Párt vezetőségét. Nem sok idő múltán Emil Bodnaras vezetésével titokban a palotába érkezett egy fegyveres munkáscsoport. A királyi testőrség tisztjei is készenlétben álltak.

Augusztus 23-án, pontosan 16 órakor Mihai Antonescu kíséretében megjelent a palotában Ion Antonescu. Beszámolt a királynak a fronton kialakult reménytelen helyzetről és a kormány intézkedéseiről. Kénytelen volt beismerni, hogy a hadsereg nem teljesíti parancsait, nem akar harcolni a Szovjetunió ellen.

A király a miniszterelnök szemére vetette, hogy nagy politikai hibákat követett el, s a katasztrófa szélére sodorta Romániát. Nem volt hajlandó támogatni őt, megtagadta, hogy felhívást intézzen a néphez és a hadsereghez a háború folytatása érdekében.

A király dolgozószobájában nagyon hevessé vált a vita. Antonescu már azon volt, hogy tüntetőleg sarkon fordul és távozik, amikor a király így szólt hozzá: „ön le van tartóztatva!” A feldühödött marsall ordítani kezdett, ököllel verte a mellét, követelte a letartóztatási parancs visszavonását, s kellemetlen következményekkel fenyegette a királyt. Ekkor belépett a dolgozószobába néhány tiszt, akik kapcsolatban álltak a Katonai Bizottsággal. Letartóztatták a két Antonescut, és átadták őket a fegyveres munkásosztagnak. A munkások zárt kocsiban elszállították a letartóztatottakat Bukarest külvárosába, a Kommunista Párt Vatra Luminoata utcai titkos házába.

A két Antonescu letartóztatása csak a kezdet volt. A többi minisztert is el kellett távolítani. Ezért valamennyiüket a palotába hívatták azzal az ürüggyel, hogy minisztertanácsi ülés lesz. Érkezésük sorrendjében letartóztatták és odaszállították őket, ahol már Antonescuékat is fogva tartották. Így kerültek fogságba Pantasi hadügyminiszter, Vasiliu belügyminiszter és mások.

Nyomban a fasiszta főkolomposok letartóztatása után a hazafiak harci csoportjai a katonai egységekkel együtt hozzákezdtek a főváros legfontosabb objektumainak elfoglalásához; megszakították a telefon- és a távíró-összeköttetést a német parancsnokságok és a hozzájuk tartozó csapattestek között.

Cristescunak, a politikai rendőrség parancsnokának és Tobescunak, a csendőrség parancsnokának sikerült értesítenie Killinger német nagykövetet a felkelés kitöréséről. A hír villámcsapásként érte a hitlerista diplomatát, aki nemrég közölte Hitlerrel, hogy Romániában nyugalom van!…

A hazafiak harci osztagai és a felkelésben részt vevő katonai alakulatok határozottan és energikusan cselekedtek. A gyárakban a helyi kommunista pártszervezetek vezetésével gyors ütemben munkásszakaszok és századok szerveződtek, megkapták a feladatukat és kivonultak a városba. A „történelmi” pártok vezetőit, valamint a királyt és környezetét nagyon megijesztette a munkásosztály határozott fellépése. Okmányokkal bizonyítható, hogy a felkelés a burzsoá politikusok akarata ellenére és részvételük nélkül tört ki. Maniu az 1946-os perben kijelentette: „Nem tudtam, mi történt augusztus 23-án. Semmit sem tudtam az események alakulásáról másnap reggelig…”

22 órakor a király beszédet mondott a rádióban. Bejelentette, hogy az ország nehéz helyzetbe került, és felszólította a csapatokat, hogy ne tanúsítsanak ellenállást a támadó Vörös Hadsereggel szemben. Egyben megparancsolta a román hadseregnek, hogy fegyverrel foglalja vissza Észak-Erdélyt, amelyet az 1940-es bécsi döntés alapján Magyarországhoz csatoltak.

Ám nem sokkal előbb a király magához kérette Killingert, és mintegy bocsánatot kérve a történtekért, olyan nyilatkozatot tett a nagykövet előtt, amely ismételten azt bizonyítja, hogy sohasem támogatta a román nép fegyveres felkelésének céljait. Mihály kijelentette, hogy ő „mint Hohenzollern” sajnálja a történteket, és arra kéri Hitlert, vonja ki a német csapatokat Romániából, „hogy megmeneküljenek … a legnehezebb sorstól”.

Ez a nyilatkozat azt bizonyította, hogy a király nem gondolt Románia csatlakozására a Hitler-ellenes koalícióhoz. Ellenezte, hogy Románia is harcoljon a hitlerizmus legyőzéséért, és ezzel valamelyest jóvátegye korábbi fasiszta vezetőinek bűneit az agresszió áldozataival szemben. Ugyanakkor a kairói román megbízottaknak azt javasolta, hogy írják alá a fegyverszüneti egyezményt, azokkal a kiegészítésekkel együtt, amelyeket a Szovjetunió tett és 1944. június 2-án átadott Stockholmban. Ezzel egyidejűleg a király Chatelain alezredes, angol megbízott révén, aki 1943 végén titokban érkezett Romániába, kérést intézett a földközi-tengeri hadszíntéren harcoló angol—amerikai csapatok parancsnokságához, hogy minél előbb küldjön Bukarestbe három angol—amerikai légi deszant dandárt.

Ámde augusztus 24-én éjszaka, amikor a főváros kulcsfontosságú pontjai már a felkelők, elsősorban a munkás harci osztagok kezében voltak, nyilvánvalóvá vált, hogy a felkelés sorsa nem a királyi palotában, hanem a főváros utcáin dől el. Éjfélre Bukarest legfontosabb objektumai, a város főútvonalai már a munkásosztagok ellenőrzése alatt álltak. A hazafias osztagok és a hadsereg egységei elfoglalták a miniszterelnökséget, a belügyminisztériumot, a telefonközpontot, a rádiót és több más fontos objektumot. A kormányhatóságok tevékenysége megbénult, a kezdeményezés szilárdan a felkelők kezébe ment át.

A felkelés további menete és a következő szakaszban végrehajtandó intézkedések jellege az új kormány összetételétől függött. A nép bízott benne, hogy a kormányban azok a pártok és szervezetek kapnak képviseletet, amelyek valóban képesek megvalósítani a felkelés céljait.

Ám a „történelmi” pártok vezetői által támogatott udvari köröknek sikerült olyan kormányt alakítaniuk, amely főleg katonákból állt, s amelynek vezetője a király bizalmasa, a főváros korábbi katonai parancsnoka, Sánátescu tábornok lett.

A Kommunista Párt, amely döntő szerepet játszott mind a felkelés előkészítésében, mind pedig végrehajtásában, nem tudta érvényesíteni akaratát az új kormány megalakításánál. Ennek először is az a magyarázata, hogy a felkelés megindulásakor a Kommunista Párt több tapasztalt vezetője börtönben vagy koncentrációs táborban volt, vagy csak nem régen szabadult, és még nem tudott bekapcsolódni az aktív munkába. A párt szabadlábon levő vezetői a felkelés idején egész figyelmüket arra fordították, hogy a népet mozgósítsák a hitleristák elleni fegyveres harcra. Másodszor, a Sánátescu-kormányt úgy alakították meg, hogy nem tanácskoztak a demokratikus erőkkel, elsősorban a Kommunista Párttal. A kormányalakítás voltaképpen az udvari körök és a „történelmi” pártok megegyezésének eredménye volt. A Kommunista Pártot gyakorlatilag kész tények elé állították.

Az új kormány reakciós többsége a legkülönbözőbb manőverekkel próbálta megakadályozni, hogy Románia részt vegyen a hitleri Németország elleni háborúban. A Sánátescu-kormány reakciós képviselői gátolni igyekeztek a szovjet csapatok további előrenyomulását Románia területén; olyan övezet kialakítását javasolták, ahová a Vörös Hadsereg nem vonulhat be. Ebbe az övezetbe tartozott volna Bukarest és az ország egész nyugati része. Ha a szovjet parancsnokság elfogadta volna ezt a javaslatot, a németek értékes időt nyertek volna, hogy a szóban forgó övezetben megszervezzék a védelmet, s ennek következtében a szovjet csapatoknak és a román népnek további nagy veszteségeket kellett volna szenvedniük a Románia felszabadításáért vívott harcokban.

A Sánátescu-kormány reakciós elemei nemhogy vidéken, de még a fővárosban sem tettek hathatós intézkedéseket a német ügynökségek elszigetelésére. Bukarest utcáin szabadon jártak-keltek a Gestapo emberei és a különböző német képviseletek tagjai. Aldia belügyminiszter nyilatkozata szerint azért nem internálták a német alattvalókat, mert Németország hasonló intézkedéseket foganatosított volna a Németországban tartózkodó román állampolgárok ellen. A király magához hívatta Hansen és Gerstenberg német tábornokokat, közölte velük, hogy Románia kilépett a háborúból, és azt javasolta, hogy a hitlerista csapatok 15 napon belül hagyják el az országot. A tábornokok „becsületszavukat” adták a királynak, hogy amint helyreáll az összeköttetés a csapatokkal, kiadják a megfelelő parancsot. Hansen és Gerstenberg szabadon távozott a királyi palotából.

A Kommunista Párt ellenezte a király alkuját a németekkel. Felszólította a munkásokat, felszólított minden becsületes hazafit, hogy ne bízzanak a hitleristákban, hanem fegyverrel űzzék ki őket az országból. A Kommunista Párt Központi Bizottsága augusztus 23-i nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a németekkel elkerülhetetlen az összecsapás, s ezért a párt felszólítja a munkásosztályt, a parasztságot, az értelmiséget, Románia minden polgárát, hogy minden eszközzel harcoljanak a román nép halálos ellenségei ellen.

A Kommunista Párt vezetőségének sikerült bizonyos fokig ellensúlyoznia a király áruló megállapodását a két német tábornokkal. Együttműködés alakult ki a román és a szovjet csapatok között a német fasiszta megszállók elleni közös harcra. A román territoriális csapatok utasítást kaptak, hogy akadályozzák meg a német erők átcsoportosítását; megerősítették a határőrséget, hogy a fasiszták ne kaphassanak erősítést.

A hazafiak harci osztagai és a felkelésben részt vevő csapatok újabb összecsapásokra készültek az alattomos ellenséggel, amelynek esze ágában sem volt önként kivonulni Romániából.

A FASISZTA TÁBORNOKOK „BECSÜLETSZAVA”

Augusztus 23-án este a német nagykövetség Victoria utcai épületében összegyűltek a Romániában szolgálatot teljesítő német katonai vezetők, hogy megvitassák a kialakult helyzetet. Jelen volt Hansen tábornok, a német katonai misszió vezetője, Gerstenberg tábornok, a Romániában állomásozó német légierő parancsnoka, Tillessen tengernagy, a Romániában állomásozó haditengerészeti erők parancsnoka és Spalke tábornok, katonai attasé.

Németországgal megszakadt az összeköttetésük, ezért nem tudták jelenteni a romániai eseményeket, és nem kaphattak utasítást Berlinből. Gerstenbergnek azonban sikerült összeköttetésbe lépnie Kraipe tábornokkal, a német légierő vezérkari főnökével; megkérte a tábornokot, hogy a Ploesti repülőterén állomásozó csatarepülőgépeket küldje támadásba Bukarest ellen.

Antonescu megdöntéséről Hitler csak Mihály király rádiónyilatkozatából értesült. Nyomban utasította Friessner tábornokot, hogy „bármilyen eszközzel állítsa helyre a rendet Romániában, a királyt és udvarát pedig tartóztassa le”. Amennyiben Antonescu már nem használható fel — üzente Hitler —, valamelyik németbarát tábornok vezetésével alakítsanak új kormányt. Minthogy Romániában nem találtak megfelelő figurát (Corne tábornok, az 1. román harckocsihadosztály parancsnoka, akit a németek saját emberüknek tekintettek, visszautasította az ajánlatot), Berlinben hamarosan közölték, hogy Németországban megalakult a Horia Sima vezette „román nemzeti kormány”.

Ezzel egyidejűleg Hitler Friessner tábornoknak rendelte alá a Románia területén állomásozó német fegyveres erőket és SS-csapatokat, továbbá mindazon alakulatok egész személyi állományát, amelyek nem tartoztak a fegyveres erőkhöz, a fasiszta pártszervezeteket és a polgári hatóságokat. Friessner tábornok Gerstenberg tábornokot bízta meg, hogy állítsa helyre a rendet Bukarestben és a többi román városban; az összes hátországi csapatokat a rendelkezésére bocsátotta.

A fővárosban az 5. légvédelmi hadosztály erőivel szándékoztak leverni a felkelést, miután a német légierő bombázta Bukarestet. Gerstenberg, aki a király engedélyével elhagyta Bukarestet, augusztus 24-én 5 órakor parancsot kapott a támadásra. A tábornok biztosította Friessnert, hogy az akció sikeres lesz, mert a város körül kevés a román alakulat, a városban pedig „a lázadó klikk annyira megrémült, hogy remeg a félelemtől”.

Hatezer német katona és tiszt indult támadásba, de a munkásosztagok és a román csapatok makacs és jól szervezett ellenállásába ütköztek. A németeknek nagy veszteségek árán mégis sikerült elfoglalniuk néhány épületet. 11 órakor légitámadást intéztek a város ellen. Megsérült a királyi palota, a Nemzeti Színház, a múzeum és több más épület. Ennyit ért a német tábornokok „becsületszava”! A hitleristák akcióba léptek olyan hadászati fontosságú pontokon is, mint Ploesti, Brassó, Galati, Constanta, Arad, Turnu-Severin. Mindenünnen igyekeztek elszállítani az üzemek értékes berendezését, amit pedig nem tudtak magukkal vinni, azt szétrombolták.

Minthogy a németek fegyveres támadást indítottak, Sánátescu kormánya augusztus 24-én kénytelen volt hadat üzenni Németországnak. A román csapatoknak megparancsolták, hogy fegyverezzék le a német egységeket. Ugyanazon a napon a Bukarest alatt álló németek légi úton erősítést kaptak Focsaniból és Constantából.

A helyzet nagyon komolyra fordult. A hazafiak harci osztagainak parancsnoksága felhívást intézett a főváros lakóihoz és minden román hazafihoz, hogy védelmezzék a várost, kapcsolódjanak be a hitlerista megszállók kiűzéséért vívott harcba, és fogadják testvérként a Bukaresthez közeledő Vörös Hadsereget. A felhívás közzététele után néhány órával több száz munkás gyűlt össze az Alexandru fasorban, a harci osztagok parancsnoksága előtt, és fegyvert kért. Bukarest védelmében aktívan részt vettek a szabadon bocsátott szovjet hadifoglyok is.

Más városok munkásai is harcba szálltak a német fasiszta megszállók ellen. A felfegyverkezett munkások és parasztok a román csapatokkal együtt visszaverték az ellenség támadásait Ploestinél, Turnu-Severinnél, Cernavodánál és Brassónál. Elvágták a németek közlekedési vonalait, megtámadták a katonákat, megakadályozták, hogy német csapatokat dobjanak át Bukaresthez. A Prahova völgyében állomásozó 5. területi hadtest parancsnoksága augusztus 23-án este értesült a fővárosi eseményekről. A riadóztatott román egységek nyomban akcióba léptek. Augusztus 24-én reggelre a munkásosztagok elfoglalták az üzemeket, és öt napon keresztül meghiúsították a németeknek azt a szándékát, hogy felrobbantsák az épületeket, illetve Németországba szállítsák a berendezést.

Augusztus 23-a és 31-e között a Prahova völgyében a munkásosztagok és a román csapatok fogságba ejtettek 9100 németet, zsákmányoltak 1300 gépkocsit és 250 löveget. A harcokban a németek 3800 halottat és sebesültet vesztettek. A román csapatok vesztesége 804 halott és sebesült volt. A Kommunista Párt felhívására, a fegyveres munkásosztagok segítségével a 9. román hadosztály egységei Dobrudzsában foglyul ejtettek több mint 10 700 német katonát és tisztet. Bátran küzdöttek a vidéki gyárak munkásai is. Kolozsvár körzetében a lakosság megakadályozta, hogy a hitleristák felrobbantsák a gyárakat és a berendezést elszállítsák.

Az augusztus 23-át követő néhány napban a német parancsnokság nem tudta, hogy mit kezdjen a fronton levő román csapatokkal. Csak augusztus 26-án adott Keitel vezértábornagy parancsot a román csapatok lefegyverzésére. Ezt azonban nem sikerült végrehajtani, mert a hitleristák fő erőit szétverte a Vörös Hadsereg, a maradék német csapatok pedig mindent hátrahagyva a Kárpátokba menekültek.

A szovjet csapatok sikeres támadásától megrémült német parancsnokság augusztus 25-től erőteljesebben rohamozott Bukarest térségében. Az itt operáló német hadseregcsoport parancsnokává Stachel tábornokot, Varsó egykori katonai parancsnokát nevezték ki, aki a varsói felkelés barbár leverésével vált hírhedtté. A román gyalogságnak, harckocsialegységeknek és a hazafiak osztagainak elkeseredett harcokban sikerült visszaszorítaniuk és bekeríteniük Stachel csoportját. A tábornok erősítést követelt a német parancsnokságtól, az 5. légvédelmi hadosztály parancsnoka azonban közölte, hogy Ploesti bekerített és harcban álló helyőrségéből lehetetlen csapatokat kivonni. Stachel csoportja augusztus 28-án éjjel engedélyt kapott, hogy visszavonuljon Ploestihez, de csak kevés katonának sikerült kitörnie a gyűrűből.

A fegyveres munkásosztagok és a román egységek Bukarest felszabadítása után megsemmisítették az ellenséges csoportot Báneasa, Otopenii és Pipera térségében. Ezekben a harcokban fogságba esett mintegy 5500 hitlerista, köztük 7 tábornok. A felkelés idején a román csapatok és a hazafiak osztagai megsemmisítettek 5000, és fogságba ejtettek több mint 53 000 német katonát, ebből 14 tábornokot és 1226 tisztet. Gerstenberg és Stachel tábornok is fogságba esett.

Augusztus 28-án Bukarest alá érkeztek a Vörös Hadsereg előretolt egységei, amelyek megsemmisítették az ellenség szétszórt csoportjait. Másnap azok a román egységek, amelyek Ploestinél körülzárták a németeket, az odaérkező szovjet csapatokkal együtt megtisztították a várost az ellenségtől.

Németország végleg elvesztette a romániai olajat.

Augusztus 31-re Románia területén, Erdélyt kivéve, egyetlen ellenséges alegység sem maradt. Bukarestben kezdett helyreállni a normális élet. A harci osztagok megtisztították a várost a rejtőzködő és ellenállást tanúsító német katonáktól. A Bukarestben levő sok német hivatal személyzete (a nagykövetség, a kereskedelmi képviselet, a katonai misszió tagjai, a légierő és a haditengerészet parancsnokságának tisztjei), összesen mintegy 500 ember, a nagykövetség épületében rekedt. A helyzet kilátástalanságát látva Killinger német nagykövet öngyilkos lett.

1944. augusztus 31-én reggel a román főváros lakói fogadták a Bukarestbe ünnepélyesen bevonuló szovjet csapatokat, valamint a „Tudor Vladimirescu” önkéntes román hadosztály egységeit.

Mivel magyarázható, hogy viszonylag könnyen győzött az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés?

Ennek legfontosabb belső oka az volt, hogy a román nép felszabadító harcának legnehezebb esztendeiben a Kommunista Párt volt a legaktívabb politikai erő, amely megmutatta a dolgozóknak a győzelemhez vezető utat. A párt döntő szerepet játszott a fegyveres felkelés előkészítésében és végrehajtásában. A nép jobb jövőjéért vívott harcban a Kommunista Párt legjobb tagjainak ezreit vesztette el, köztük olyanokat, mint Pintilie, Gheorghe, Bela, Sirbu, Simo, Stefu, Marinescu, Tudose, Pirvulescu, Grünberg, Sirba.

A Kommunista Párt fogalmazta és indokolta meg a fegyveres népi felkelés céljait, és feltárta e célok elérésének eszközeit és módszereit is. A felkelés győzelmét továbbá az biztosította, hogy a kommunistáknak, bár nagy késéssel, de sikerült létrehozniuk a hazafiak egységfrontját, akik többé vagy kevésbé szükségesnek látták az ország bel- és külpolitikájának megváltoztatását. A nemzet minden erejének egyesítése érdekében a párt ideiglenes megegyezést kötött még olyan labilis és álnok szövetségesekkel is, mint a Nemzeti Parasztpárt és a Nemzeti Liberális Párt vezetői és a király.

Az augusztus 23-i népi felkelés mozgató ereje a munkásosztály volt, amelyet a parasztság és a katonák támogattak. A felkelés végrehajtását jelentősen megkönnyítette az a tény, hogy a román csapatoknak a szovjet—német fronton elszenvedett vereségei válságba sodorták az Antonescu-rendszert. A burzsoázia egyre nagyobb rétegei fordultak el a román „führertől”, amikor meggyőződtek róla, hogy nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Kommunista Párt tehát ügyesen kihasználta a kizsákmányoló osztályok táborában egyre növekvő ellentéteket.

A felkelés győzelmét döntő mértékben elősegítette a külső tényező is, a Vörös Hadsereg győzelme a front déli szakaszán. Ha a Szovjetunió fegyveres erői nem zúzták volna szét a német fasiszta csapatokat és Antonescu hadseregét, az akkor kialakult történelmi helyzetben a román nép nem tudta volna csak a saját erejével győzelemre vinni a felkelést. Augusztus 23-a örökre a román és a szovjet nép megbonthatatlan barátságának jelképe lesz.

A román dolgozók nagy győzelmet ünnepelhettek. Az augusztus 23-i felkelés megoldotta az ország előtt álló legfontosabb feladatokat. Összeomlott Antonescu fasiszta rendszere, s a Vörös Hadsereg döntő győzelmeinek eredményeképp Románia megszabadult a hitlerista megszállóktól. Ám eldöntetlen maradt legalább három fő kérdés, amelyek körül augusztus 23-a után elkeseredett harc bontakozott ki a demokrácia és a reakció erői között: az államhatalom kérdése, az ország életének demokratizálása és Románia tevékeny részvétele a fasiszta Németország elleni háborúban.

Az ország politikai életében még mindig nagy befolyással rendelkeztek Antonescu kreatúrái, akik bent ültek az államapparátusban és a katonai vezetésben. Az augusztus 23-át követő első napokban ijedtükben megtagadták „führerüket” és átváltoztak demokratává. A Sánátescu-kormányban helyet foglaló reakciósok azonban hamarosan tudtukra adták, hogy erre az átváltozásra nincs szükség. Noha a király 1944. szeptember 19-én rendeletet írt alá az államapparátus megtisztításáról, a háborús bűnösök és a fasiszták eltávolítása az államhatalmi szervekből és a hadseregből korántsem történt meg. A Sánátescu-kormány reakciós többsége bátorította a szabotálókat, és egyáltalán nem törődött az ipar, a közlekedés, a hírközlés helyreállításával. Nyíltan védelmezte a magánvállalkozók érdekeit, még akkor is, ha ez homlokegyenest ellenkezett a nemzet érdekeivel.

A kialakult helyzetben Romániának az volt a legfontosabb feladata, hogy fegyverszünetet kössön a szövetségesekkel, elsősorban a Szovjetunióval. Ám a Sánátescu vezette reakciós körök ebben a vonatkozásban is nemzetellenes politikát folytattak. Augusztus 31-én Barbu Stirbei vezetésével Moszkvába érkezett a román küldöttség, de a bukaresti reakciós körök ellenakciói miatt a tárgyalások elhúzódtak, és csak szeptember 12-én fejeződtek be. A fegyverszüneti egyezményben Románia kötelezettséget vállalt, hogy a Hitler-ellenes háborúban részt vesz 12 hadosztállyal, lefegyverzi és internálja a területén levő összes német és magyar fegyveres erőket, visszaállítja az 1940. június 28-án megállapított román—szovjet határt, részben megtéríti a Szovjetuniónak a szovjet területek megszállása alatt okozott károkat. Az egyezmény leszögezte, hogy az Erdélyről szóló bécsi döntés érvénytelen, és a szovjet csapatok segítenek a román hadseregnek felszabadítani Románia területének ezt a részét.

Ezek vitathatatlanul igazságos és nagylelkű feltételek voltak. Lehetővé tették Romániának, hogy részben jóvátegye a Szovjetunió népei ellen elkövetett bűnét, és részt vegyen a hitleri Németország elleni igazságos háborúban. Az egyezmény maradéktalan végrehajtása biztosította az ország nemzeti függetlenségének megőrzését és Románia demokratikus fejlődését, ugyanakkor csapást mért a reakciós körökre, amelyek a háború alatt nyíltan együttműködtek a hitleristákkal és hasznot húztak a román nép szenvedéseiből. Egészében véve a fegyverszüneti egyezmény megkönnyítette azoknak a feladatoknak a végrehajtását, amelyekért kitört az 1944. augusztus 23-i felkelés. Mindez azonban szemben állt az egyezmény végrehajtását akadályozó reakciós erők érdekeivel és szándékaival.

AZ ÚJ ÉLET FELÉ!

Ezekben a napokban újabb felelősségteljes feladatok hárultak a Kommunista Pártra. Húszesztendei illegális munka után a párt szabadon működhetett. Az 1944 augusztusi győzelmes fegyveres felkelés új szakaszt nyitott a román nép történetében: kezdetét vette a népi forradalom, amely teljesen megváltoztatta az ország életét. A párt azonban tudta, hogy a fegyveres felkelés csak kezdete az új, demokratikus Romániáért vívott nehéz harcnak. A forradalom sikereit csak az összes demokratikus és hazafias erők összefogásával lehet megszilárdítani, mint ahogy a forradalom előkészítésekor is ez volt a legfontosabb feladat.

A Kommunista Párt erőfeszítéseinek eredményeként megalakult a Nemzeti Demokratikus Front. Tagja lett mindkét munkáspárt, valamennyi szakszervezet, az Ekés Front, a Hazafias Egyesülés és több magyar demokratikus szervezet. Szeptember 26-án nyilvánosságra hozták a Nemzeti Demokratikus Front platformját, amely követelte, hogy Románia tevékenyen vegyen részt a Hitler-ellenes háborúban, és hajtsanak végre gyökeres demokratikus reformokat az országban. E reformok között az első helyen a földesúri földtulajdon megszüntetése és az agrárreform végrehajtása állt. Lényegében a földreform volt ebben a szakaszban a népi forradalom fő feladata. Mindaddig, amíg a román gazdasági életben számottevő feudális maradványok éltek, nem volt lehetőség az ország igazi demokratizálására.

Ahogy mélyült és terjedt a népi forradalom, úgy nőtt a Kommunista Párt tekintélye. A dolgozók benne látták az egyetlen olyan erőt, amely az ő érdekeiket védi. Románia történetében a dolgozók politikailag még soha nem voltak olyan aktívak, mint 1944. augusztus 23-a után. A munkások fokozták az ellenőrzést az üzemekben, elszigetelték a reakciós vezetőséget, a vasutasok elűzték a vasút fasiszta vezetőségét. A parasztok több helyütt önhatalmúlag elfoglalták a földesúri földeket. Az új osztály-erőviszonyokkal számoló Kommunista Párt helyes politikájának, valamint a szovjet csapatok jelenlétének köszönhető, hogy az országban nem tört ki polgárháború, és 1945 márciusára a nép győztesen került ki a burzsoázia és a földesurak egyesült erőivel vívott harcból.

1945. március 6-án Petru Groza vezetésével demokratikus kormány alakult. Románia történetében ez volt az első népi kormány, amelynek politikai bázisa a munkásosztály vezette munkás-paraszt szövetség volt. Lehetővé vált azoknak a reformoknak a megvalósítása, amelyekért Románia legjobb fiai évtizedeken keresztül küzdöttek. Mélyreható változások kezdődtek az ország gazdasági és politikai életében. A dolgozók és a haladó értelmiség heves összecsapása a reakciósokkal, amely hat hónapig tartott, a nép győzelmével ért véget.

Az országban megkezdődött a társadalmi és politikai élet demokratizálása. Ezt jelentősen megkönnyítette Románia hatékony részvétele a közös ellenség elleni harcban. A háború befejező szakaszában a román nép erejéhez mérten hozzájárult a hitlerizmus fölötti közös győzelemhez. A kommunisták vezette román dolgozók a hitleri Németország elleni aktív harcukkal és a forradalmi reformokkal kibővítették és elmélyítették az 1944. augusztus 23-i fegyveres felkelés történelmi jelentőségű vívmányait.

A következő években a Kommunista Párt vezette román dolgozók ismételten megostromolták a reakció hadállásait, és megszilárdították a népi hatalmat. A román nép újabb fontos győzelme volt, hogy követelésére Mihály király 1947. december 30-án kénytelen volt lemondani a trónról és örökre távozni Romániából. Ugyanezen a napon a parlament népköztársasággá nyilvánította Romániát.

Ezzel a történelmi jelentőségű aktussal Románia befejezte a népi demokratikus forradalmat, és áttért a szocialista forradalomra.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!