Lépéseket tervez az Európai Bíróság menekültügyi ítélete miatt a „magyar” qrmány
Egy szerdán megjelent határozatban a kormány egyetértését fejezte ki az Európai Bíróság nyáron hozott menekültügyi ítéletében foglalt további intézkedések szükségességével, így Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Varga Mihály is feladatot kapott.
Az unió által kifogásolt magyar migrációs politika részeként most több száz millió forintot különítenek el, hogy megállítsák a napi egymillió eurós pénzbírság gyarapodását.
Kiemelt feladat megvalósításához szükséges forrás biztosításáról szóló kormányhatározat jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben. A magyar kormány Tuzson Bence igazságügyi minisztertől jogi lépések megtételét, Varga Mihály pénzügyminisztertől jelentős többletforrás rendelkezésre bocsátását várja az Európai Bíróság menekültügyi ítélete miatt.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, az Európai Bíróság nyáron állapította meg, hogy Orbán Viktor kormánya kivételesen súlyos jogsértést követett el azzal, hogy az Európai Bizottság jogi lépései ellenére 2020 óta nem változtatta meg az uniós jogba ütköző menekültügyi szabályozást. Bár elismerték, hogy bezárták a röszkei és a tompai tranzitzónákat, azonban követelésük szerint további intézkedések is szükségesek lettek volna.
Ennek megfelelően Magyarországot 200 millió eurós, vagyis 80 milliárd forintos büntetés, valamint napi 1 millió eurós késedelmi kamat megfizetésére kötelezték, amelyre a kötelezettségszegés folytatása miatt további kényszerítőbírságok, eljárási költségek és késedelmi kamatok is rakódnak.
A szerdán megjelent, Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozatban a kormány elismerte, hogy egyetért az uniós bíróság ítéletében szereplő további intézkedések megtételének szükségességével.
A magyar kormány felhívta az igazságügyi minisztert, hogy azonnal „tegye meg a megfelelő jogi lépéseket”, valamint a pénzügyminisztert, hogy – az igazságügyi miniszter bevonásával – a felmerülés ütemében gondoskodjon a feladatok előkészítéséhez és megtételéhez szükséges,
legfeljebb 600 millió forint többletforrás rendelkezésre bocsátásáról a jövő évi költségvetésből.
Mint írtuk, Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi és migrációügyi biztosa elmondta, hogy Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter és Tuzson Bence igazságügyi miniszter is ígéretet tett neki a migrációs paktum végrehajtására, hogy a törvény módosításával Magyarország megfeleljen az Európai Bíróság magyar menekültügyi szabályozást elmarasztaló ítéletének. Ezzel a júniusban kiszabott, napi egymillió eurós pénzbírság gyarapodását is igyekeznek megállítani.
Reformok a menekültügyben
Májusban az Európai Unió Tanácsa véglegesen jóváhagyta az uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét, amelyek egyebek mellett a menedékjog iránti kérelmek gyorsabb elbírálásáról, a maradásra jogosulatlanok hatékonyabb visszaküldéséról és a migránsok tagállamok közötti elosztását előíró szolidaritásról rendelkeznek.
A jövőben azokat, akik nem felelnek meg az uniós belépés feltételeinek, érkezésük előtt szűrésnek vetik alá. Ez magában foglalja az azonosítást, a biometrikus adatok gyűjtését, az egészségügyi és biztonsági ellenőrzéseket – legfeljebb hét napon keresztül.
A menekültügyi eljárások gyorsabb lefolytatása érdekében az egész közösségre vonatkozó új, közös eljárás jön létre a nemzetközi védelem megadására és visszavonására. A tájékoztatás szerint a menedékjog-kérelmek uniós határokon történő feldolgozása a jövőben gyorsabb lesz, és rövidebb határidők állnak rendelkezésre a megalapozatlan vagy elfogadhatatlan kérelmek elbírálására. (index)
A balrad.hu kommentje a „kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Lépéseket tervez az Európai Bíróság menekültügyi ítélete miatt a „magyar” qrmány…”, ami végett „…200 millió eurós, vagyis 80 milliárd forintos büntetés, valamint napi 1 millió eurós késedelmi kamat megfizetésére kötelezték, amelyre a kötelezettségszegés folytatása miatt további kényszerítőbírságok, eljárási költségek és késedelmi kamatok is rakódnak….”
Mi több: a Mi Bölcs vajdánk „…által aláírt határozatban a…” a „magyar” qrmány „…elismerte, hogy egyetért az uniós bíróság ítéletében szereplő további intézkedések megtételének szükségességével…”
AKÁR ÚGY IS ÉRTELMEZHETNÉNK EZT A TÖRTÉNÉST, HOGY A vajda KAPITUÁLT AZ ELŐTT A ‘ZÁTKOZOTT BRÜSSZELI BÜROKRÁCIA KÖVETELÉSEI ELŐTT!
Pedig hát NEM! Ő OLYAT…- A JAÚJISTENÉRT SE TENNE!
Ő ezzel a legújabb bölcs döntésével MEGSPÓROLT A ROSSEB TUDJA HÁNY MILLIÁRD FORINTOT AZ Ő NEMMZETTHÉNEK!
JÓL FOG AZ MÉG JÖNNI MAJD A BRÜSSZEL – ELLEN VÍVOTT „SZABADSÁGHARC(a)” SORÁN!
Vajdánk: Sikerült meggyőznöm Putyint, hogy átgondolja a karácsonyi tűzszünet lehetőségét
Semmilyen provokációnak nem szabad felülni. Meg kell érteni, hogy egy olyan ország vezetője, amelynek idegen csapatok vannak a területén, néha mond ingerült dolgokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hét eleji kijelentéseivel kapcsolatban.
A kormányfő beszámolója szerint személyesen tárgyalt a török elnökkel, véleménye szerint ugyanis csak török közvetítéssel sikerült eddig valamilyen szintű békét elérni.
Ha nagy, átfogó béke nem is történik, de legalább legyen egy karácsonyi tűzszünet
– mondta Orbán Viktor. Elmondta, megpróbálja tető alá hozni, hogy az ortodox karácsony ideje alatt legyen egy tűzszünet és egy nagyszabású fogolycsere. Hozzátette, hogy az orosz elnököt sikerült rávennie arra, hogy ezt átgondolja, azonban az ukránok elutasítóak voltak ezzel kapcsolatban.
Orbán Viktor Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel kapcsolatos elvárásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, „én óvatosabb duhaj vagyok”. Majd úgy fogalmazott, hogy még egy hónap van hátra Trump beiktatásáig, imádkoznak, hogy ne essen baja, és el tudja foglalni a hivatalát. Kiemelte azonban, hogy változás jön Washingtonból, ami jót tesz majd, pozitív hatással lesz a békére… – olvasható a ma reggeli rádijós vajdadölyfölésről a beszámoló az index.hu – n.
„Putyin: Oroszországnak békére, nem tűzszünetre van szüksége
Moszkva, 2024. december 19. csütörtök (MB)
Oroszországnak békére, nem tűzszünetre van szüksége – jelentette ki Putyin orosz elnök az év végi moszkvai sajtóértekezletével egybekötött lakossági kérdezz-felelek rendezvényen.
Oroszországnak és polgárainak hosszú távú, tartós, garanciákkal alátámasztott békére van szüksége. Nehéz kérdés, hogyan biztosíthatóak ilyen garanciák. De keressük a módját, hogy biztosítsuk magunknak őket” – jelentette ki.
Az elnök azzal érvelt a tűzszünettel szemben, hogy „a viszonylagos tűzszünet hosszú időre lehetőséget adna az ellenséges csapaterősítésre, kiképzésre és átképzésre. Lehetővé tenné az ukrán hadsereg néhány olyan zászlóaljának feltöltését, amelyeknek feltöltöttsége jelenleg 35-40 százalékos.
Mint mondta, Orbán Viktor karácsonyi ideiglenes tűzszüneti javaslatát és a fogolycserét nem ellenezte. A karácsonyi tűzszünetet az ukrán elnök utasította vissza.
Szíriáról szólva azt javasolta, hogy a hmeimimi és a tartuszi orosz támaszpontokat használják a Szíriának nyújtott humanitárius segélyek továbbítására. „Javaslatunkat megértéssel fogadták” – közölte.
A december 8-i hatalomátvételről elmondott egy jellemző esetet: Aleppót 350 fegyveres vette be 30 ezer kormánykatonával és iráni egységgel szemben. A védők felrobbantották az erődítményeiket, és ellenállás nélkül visszavonultak. Hagyták, hogy 350 fegyveres elfoglalja a várost.
Emlékeztetett arra, hogy nem telepítettek orosz szárazföldi csapatokat Szíriába, Oroszországnak csak légi- és haditengerészeti támaszpontja van. “Még onnan is kivonultunk az ukrajnai különleges katonai művelet miatt. Egyáltalán nem harcoltunk” – tudatta.
Elmondta még, az Oroszországban politikai menedékjogot kapott Aszad volt szír elnökkel Moszkvába érkezése óta nem beszélt, de szeretne találkozni vele.+++
Kiadta: Magyar Békekör”
SZERINTÜNK PEDIG A Mi Bölcs vajdánk – ISMÉT! – TÚLTOLTA A SAJÁT BÉKETEREMTŐ KERÓJÁT!
A német hadsereg első egységei 1939. március 14-én este átlépték Csehszlovákia Münchenben megállapított határát, és másnap bevonultak az Arany Prágába. Csehország „Cseh- és Morvaország birodalmi protektorátus” néven a Harmadik Birodalom gyarmata lett. Birodalmi helytartóvá Neurath bárót nevezték ki. A fasiszta megszállás megfosztotta a cseh népet annak a harcnak eredményétől, amelyet több évszázadon át önálló nemzeti létéért vívott. És a cseh népnek — immár hányadszor történelmében! — ismét elölről kellett kezdenie a harcot.
Nemzeti tragédiája pillanatában Csehszlovákiát magára hagyták nyugati „szövetségesei”, reakciós burzsoáziája pedig elárulta. Megkezdődött az ország történelmének legkomorabb fejezete. A német fasiszták hozzáfogtak a „protektorátus” kirablásához, terrorizálták a lakosságot, kegyetlen eszközökkel németesíteni akarták a cseh népet, s olyan terveket szőttek, hogy általában megszüntetik a „szláv veszélyt”. A megszállók sötét üzelmeikben támogatást kaptak az „államelnöknek” kinevezett Emil Hácha klikkjétől és a protektorátus „kormányától”, amely a cseh burzsoázia legreakciósabb köreinek érdekeit képviselte.
A nemzeti burzsoázia másik része, amelyet többé-kevésbé hátrányosan érintett a megszállás, Benes felé orientálódott, s mivel a nyugati hatalmak győzelmére számított, létrehozta saját fegyveres ellenállási szervezeteit, az úgynevezett maffiákat, amelyek azonban nem folytattak aktív antifasiszta harcot.
A nemzet a munkásosztályban reménykedett, amely az idegen hódítók elleni harc élére állt. Ez a küzdelem kezdetben az individuális és passzív ellenállás formáját öltötte. Eleinte még a munkásosztály sem volt mentes a hamis illúzióktól és a tétovázástól.
Ebben a felelősségteljes időben a Csehszlovák Kommunista Párt — az egyetlen olyan párt, amely illegálisan folytatta működését — kidolgozta a nemzet megmentésének programját. Hangsúlyozta, hogy a cseh nép felszabadító harca szerves része a nemzetközi antifasiszta mozgalomnak, amelynek vezető ereje a Szovjetunió. A Csehszlovák Kommunista Párt munkáját a háború alatt a külföldi vezetőség irányította, amely Klement Gottwald vezetésével Moszkvában alakult meg a Központi Bizottság Politikai Irodájának tagjaiból. A nyugatra emigrált kommunisták Párizsban létrehozták a CSKP külföldi titkárságát. A hazai illegális munkát a CSKP első illegális Központi Bizottsága irányította.
A második világháború kitörése után a hitleristák igyekeztek maximálisan kihasználni Csehország gazdasági és katonai potenciálját. Ez tiltakozást váltott ki a cseh népből.
1941 nyarán Hitler úgy vélte, hogy a cseh nép „megszelídült”, és engedelmesen segíteni fogja „keleti hadjáratát”. A Szovjetunió elleni háború megindulása azonban újabb kedvező feltételeket teremtett és új távlatokat nyitott a cseh nép felszabadító harca számára. A cseh ellenállási mozgalom fejlődésében fontos határkő volt 1941 júliusa, amikor a Szovjetunió kezdeményezésére megkötötték a szovjet—csehszlovák katonai egyezményt. A Szovjetunió területén csehszlovák katonai egységet szerveztek.
Megélénkült a Csehszlovák Kommunista Párt tevékenysége is. A párt a hazafias nemzeti erők felszabadító harcának élére állt. Ismét kiépült a pártszervezetek hálózata. Ján Zíkának, a letartóztatott első Központi Bizottság egyetlen szabadlábon maradt tagjának a kezdeményezésére megalakult a párt második illegális Központi Bizottsága. Az új összetételű Központi Bizottság nagy propagandamunkát végzett, amelynek aktív résztvevője volt Julius Fucik, Csehszlovákia nemzeti hőse.
A nemzeti felszabadító harc élvonalában a munkásosztály haladt. A hadiüzemekben és a közlekedésben szaporodtak a szabotázsakciók, s ez érzékenyen érintette az ipari termelést. A Skoda Művekben 1941 augusztus folyamán 40 százalékkal, más fontos hadiüzemekben negyedével, harmadával csökkent a termelés. A munkások nem voltak hajlandók túlórázni. Elterjedt köztük a jelszó: „Dolgozz minél lassabban!” 1941 végén számos sztrájk és tüntetés zajlott le. A legjelentősebb a prágai Valtrovka kétezer munkásának sztrájkja volt.
1941 második felétől a Kommunista Párt mind nagyobb tömegeket tudott bevonni a harcba, beleértve a burzsoá ellenzéket is. Szeptemberben a CSKP javaslatára paritásos képviseleti alapon megalakult a cseh ellenállási mozgalom egységes irányító szerve, a Központi Nemzeti Forradalmi Bizottság. A bizottság azonban nem tudott számottevő munkát végezni, mert tagjait hamarosan letartóztatták.
Hitler árgus szemekkel figyelte a csehországi eseményeket. Féltette a hátországát különösen a „keleti hadjárat” kritikus időszakában, amikor megkezdődött a moszkvai csata. Neurathot, a „liberális” helytartót 1941 szeptember végén visszahívta, s helyére R. Heydrichet állította, aki véres kezű hóhérként vált hírhedtté Franciaországban, Norvégiában és Hollandiában. Az új hitlerista helytartó nyomban bevezette a hadiállapotot, és megszigorította a megszállási rendszert. Sok pártszervezetet szétzúztak, több ezer cseh kommunistát börtönbe és koncentrációs táborba zártak, a már korábban letartóztatott Antonín Novotny, Jiri Hendrych és a CSKP több más vezetője mellé. Heydrich nemcsak azokat üldözte, akik tevékenyen részt vettek a felszabadító harcban, hanem azokat is, akik elégedetlenkedtek a megszállók „túlkapásai” miatt.
1941 decemberében rendkívül fontos hír érkezett keletről: a hitlerista hordákat megállították Moszkva kapujában, és a Vörös Hadsereg ellentámadásba ment át. Nyilvánvalóvá lett, hogy a Szovjetunió elleni „villámháború” kudarcba fulladt. Ez arra késztette a hitleristákat, hogy a megszállt országokban némileg változtassanak a taktikájukon. Heydrich hatálytalanította a hadiállapotra vonatkozó parancsot. A „protektorátus kormánya” bizonyos korlátozott jogokat kapott. Ezzel szemben a megszállók még szemérmetlenebbül rabolták a cseh nép nemzeti kincseit.
A cseh dolgozók szívből örültek a Vörös Hadsereg győzelmeinek. E győzelmek bizalommal töltötték el őket. A Központi Nemzeti Forradalmi Bizottság felszólította a népet, hogy lendüljön ellentámadásba a gyűlölt megszállók ellen. Megélénkült a burzsoá emigráció és az országban működő maffiacsoportok tevékenysége. 1942 májusában megölték Heydrichet. A merényletet Jan Kubis és Jozef Sabcik, a Londonból érkezett két bátor hazafi hajtotta végre, jogos bosszút állva a cseh nép hóhérán.
A Heydrichhel vívott nyolchónapos harc — jelentette ki azokban a napokban Gottwald — a cseh nép győzelmével végződött. Heydrich meggyilkolását, noha ez a tömegharctól elszigetelt tett volt, nagy megelégedéssel fogadta mind a cseh közvélemény, mind pedig a világ egész haladó közvéleménye.
A hitleristák a hóhér Heydrich meggyilkolásának megtorlásául újabb terrorhullámot zúdítottak a csehekre. A városokban és a falvakban a házfalakon egyre-másra jelentek meg a közlemények hazafiak százainak kivégzéséről, akiket azzal vádoltak a fasiszták, hogy „helyeselték a Heydrich elleni merényletet” … Csupán a hadbíróságok ítélete alapján több mint 1800 embert végeztek ki. Felperzselték Lidicét és Lezákit, s lakóikat mind egy szálig meggyilkolták.
Hitler azt követelte Kari Hans Franktól — Hans Franknak, a lengyel nép véres kezű hóhérának névrokonától —, aki a meggyilkolt birodalmi helytartó utóda lett, hogy bosszúból Heydrich meggyilkolásáért lövessen agyon 30 000 csehet. Frank azonban kifejezést adott aggodalmának, hogy ezek helyébe 300 000 másik áll…
Újabb súlyos csapás érte a Kommunista Pártot. Börtönbe került a második illegális Központi Bizottság tagjainak többsége. A Gestapo még áprilisban, vagyis Heydrich meggyilkolása előtt Julius Fucik nyomára bukkant és letartóztatta őt.
Elkövetkezett a cseh nép nemzeti felszabadító mozgalmának legnehezebb időszaka. A dolgozók jelentős rétegei kilátástalannak látták a helyzetet. Ráadásul rossz hírek érkeztek a szovjet—német frontról is. A németek elérték a Kaukázust és a Volgát. A kommunisták azonban legszentebb kötelességüknek tartották a harc folytatását. 1942 nyarán Frantisek Molák vezetésével megalakult a Kommunista Párt harmadik illegális Központi Bizottsága.
De elérkezett a remény pillanata is. 1942 november végén olyan hírek kezdtek keringeni a lakosság körében, hogy a Volgánál katasztrófa érte a német fasiszta csapatokat. Bizonyos idő múlva ezt a németek is kénytelenek voltak elismerni. Háromnapos gyászt rendeltek el. A csehek számára azonban — mondotta akkor Klement Gottwald — a németek háromnapos gyásza örömünnep volt.
A moszkvai rádió hírül adta, hogy a Ludvík Svoboda ezredes parancsnoksága alatt álló csehszlovák zászlóalj a Harkov melletti Szkolovo faluban átesett a tűzkeresztségen. Később a Szovjetunióban megalakult az a dandár, amely tevékenyen részt vett Kijev felszabadításában.
Mindezek a hírek lelkesedéssel töltötték el a cseheket. Egyre kevesebben kételkedtek abban, hogy az antifasiszta erők győzelmet aratnak a hitleristák felett. Ámde ahhoz, hogy a nép méltóképpen hozzájáruljon ehhez a győzelemhez, fegyveres harcot kellett indítani a megszállók ellen.
A CSKP Központi Bizottságának külföldi vezetősége pártmunkáscsoportot küldött Csehországba Rudolf Vetiska vezetésével, hogy segítsen a cseh kommunistáknak helyreállítani a pártszervezetek hálózatát és a kapcsolatot a külfölddel. A csoport teljesítette a párttól kapott feladatot. 1943 júniusában Vetiska kapcsolatot teremtett F. Molákkal, az illegális Központi Bizottság vezetőjével, és átadta neki a külföldi vezetőség politikai irányelveit. Ezek előírták az aktív ellenállás minden formában való kibontakoztatását, a fegyveres felkelés előkészítését.
A helyi pártszervezetek között fokozatosan helyreálltak a Gestapo akciói nyomán megszakadt kapcsolatok. Ennek hatására megélénkült az antifasiszta harc. A Szovjetunióból érkezett ejtőernyősök és a táborokból megszökött szovjet hadifoglyok részvételével a Cseh-Morva-dombságon, a Beszkidekben diverzáns csoportok és partizánegységek alakultak. Megsokasodtak a sztrájkok Prága és más városok üzemeiben.
A hitleristákat nyugtalanította a cseh ellenállási mozgalom megélénkülése. 1943 nyarán sikerült letartóztatniuk a párt harmadik illegális Központi Bizottságának csaknem valamennyi tagját. Frantisek Molák tűzharcban elesett. A letartóztatástól csak Vetiska tudott megmenekülni, de egy év múlva őt is elfogta a Gestapo.
A helyi pártszervezetek, a külföldi vezetőség útmutatásai alapján, hazai irányító központ nélkül is folytatták munkájukat.
A frontokon, elsősorban a keleti fronton zajló események előrevetítették a hitleri Németország elkerülhetetlen vereségét és a leigázott népek felszabadulását. A történelmi jelentőségű kurszki győzelem után a szovjet csapatok nyugat felé törtek. Átkeltek a Dnyeperen, 1944 tavaszára felszabadították csaknem egész Szovjet-Ukrajnát és elérték a szovjet—csehszlovák határt.
A cseh dolgozók mindinkább magukévá tették a gondolatot, hogy nemcsak a nemzeti függetlenségükért kell harcolniuk, hanem azért is, hogy a felszabadított Csehszlovákiában ne állítsák vissza a régi, München előtti rendszert. A munkásosztály támogatta a pártnak azt a javaslatát, hogy az összes hazafias erők lépjenek akcióegységre.
Példátlanul megnőtt a Szovjetunió tekintélye. Ez arra késztette a burzsoá emigrációt, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a Szovjetunióval, amit egyébként a Csehszlovák Kommunista Párt állandóan követelt.
1944 őszétől a szovjet kormány növelte a cseh földön harcoló partizánoknak nyújtott közvetlen segítséget. Szeptembertől a partizánmozgalom szervezésében jártas emberek 11 csoportját dobta át cseh területre; ezek érintkezésbe léptek a CSKP helyi csoportjaival és a lakossággal. A háború végéig a cseh partizánoknak szánt segítség szállítására kijelölt 30 szovjet repülőgép körülbelül 30 tonna hadianyagot juttatott el Csehországba.
1944 decemberében megalakult a CSKP negyedik illegális Központi Bizottsága. Tagja lett Vaclav Dávid, Vladimír Koucky, Jozef Smrkovsky, Lumír Civrny és a párt több más kiemelkedő egyénisége. Az új illegális Központi Bizottság fiatal tagjainak nem volt kapcsolatuk a külföldi vezetőséggel, mégis helyesen értékelték a politikai helyzetet. Legfőbb feladatnak az aktív fegyveres harcot tekintették. Az illegális Központi Bizottság 1945 januári határozata leszögezi: nem szabad megengedni, hogy a csehek passzívan várják, amíg a Vörös Hadsereg felszabadítja őket, hanem saját maguknak is harcolniuk kell a szabadságért.
A hitleri Németország közeli végét látva a burzsoá körök is mozgolódni kezdtek. Azon voltak, hogy a kezükbe kaparintsák az ellenállási mozgalom vezetését. Sikerült bejutniuk a Kommunista Párt által 1945 áprilisában létrehozott Cseh Nemzeti Tanácsba, amely a csehországi ellenállás országos szerve lett.
A Kommunista Párt lázasan készülődött a népfelkelésre. Munkájában az ifjúsági harci szervezetekre, a forradalmi szakszervezetekre, az összes valóban demokratikus erőre támaszkodott. A párt kezdeményezésére csaknem valamennyi településen megalakultak az illegális nemzeti bizottságok. A gyárakban üzemi harci bizottságok szerveződtek, amelyek készen álltak arra, hogy a fasizmus bikása esetén megvédjék a gyárakat.
A cseh kommunisták széles politikai bázis megteremtésével készültek a döntő összecsapásra. Eközben felhasználták a szlovák nemzeti felkelés tapasztalatait és a Nemzeti Front programját, amelyet 1945 márciusában Moszkvában dolgoztak ki a Kommunista Párt, a Szocialista Párt, a Néppárt és a Szociáldemokrata Párt közös tárgyalásán.
1945 tavaszán Cseh- és Morvaországban az ellenség közlekedési vonalain már nem kis létszámú diverziós csoportok működtek, hanem erős partizándandárok, amelyek kapcsolatban álltak a Vörös Hadsereggel. A szovjet emberek értékes segítséget nyújtottak a cseh partizánoknak. A morva—szlovák határon harcolt D. Murzin dandárja. A Cseh-Morva-dombságon valóságos partizánterület alakult ki. Dobrís—Príbram térségében J. A. Oleszinszkij osztaga, Csehország délkeleti részén Fomin és Ivanov dandárja harcolt, Prágától északra pedig P. A. Kanyiscsev dandárja mért csapásokat az ellenségre.
1945 áprilisában megindult a bomlás a cseh burzsoáziának azokban a csoportjaiban, amelyek a megszállás éveiben szívvel-lélekkel szolgálták a németeket. Nagy hatással volt a csehországi helyzetre az a tény, hogy Benes elnök kénytelen volt úgy megválasztani hazavezető útját, hogy Moszkvát érintse. 1945 márciusában ugyanis Sramek londoni emigráns kormánya lemondott, és a csehszlovák emigráció vezetői Moszkvában tárgyalásokat kezdtek az új kormány megalakításáról és programjáról.
A tárgyalások menete és eredménye a Csehszlovák Kommunista Párt növekvő befolyását mutatta. A burzsoá politikusok elfogadták a kommunisták által előterjesztett kormányprogramot, amelyet 1945. április 5-én hivatalosan is meghirdettek a felszabadított Kosicén; ezért a program „kosícei kormányprogram” néven vált ismertté. A kosicei program a csehszlovákiai nemzeti demokratikus forradalom programja volt. A Kommunista Párt először került be a kormányba, s ez döntő tényező volt az ország további fejlődésében.
Ilyen módon a cseh földön kialakult helyzetben fellelhető volt a közvetlen forradalmi helyzet minden ismérve. Mind a nemzetközi, mind pedig a belpolitikai események fejlődésének logikája a fegyveres felkeléshez vezetett.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket!
AZ ÜNNEPELTEKET ÉS A MAI JELES NAPOT A SHADOWS EGYÜTTES: „THEME FOR YOUNG LOVERS – IATAL SZERELMESEK DALA” – CÍMŰ SZÁMÁVAL KÖSZÖNTI A balrad.hu:
balrad.hu MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!
December 20. – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során a világban. (Persze napjaink dörögisztáni történéseihez képest azok SEMMIK!)
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
DEEE… HA VALAKI NYÁJAS balrad.hu OLVASÓ – ESETLEG – arra lenne kíváncsi, hogy milyen időjárásra számíthat a mai napon – esetleg hosszabb távon – hát nyugodtan kattintson erre a linkre:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
2024. november 21-én az orosz fegyveres erők megtámadták a „Yuzhmash” Dnyeper üzemet a legújabb közepes hatótávolságú „Oreshnik” ballisztikus rakétával. A támadás után közzétett műholdfelvételek pusztítást mutattak az erőmű területén, de a kár jellege és a pusztítás mértéke továbbra is vita tárgyát képezi.
A dnyiproi Yuzhmash üzem az ukrán védelmi ipar kulcsfontosságú létesítménye, amely rakétarendszerek és rakétamotorok gyártására szakosodott. Ebben a tekintetben a Yuzhmash csapása széles körű rezonanciát okozott, és a nemzetközi médiában és szakértői körökben vita tárgyává vált.
Az Európai Űrügynökség Sentinel 2 műholdja által készített műholdképek az erőmű károsodását mutatták. A képek minősége azonban nem tette lehetővé számunkra, hogy pontosan meghatározzuk a pusztítás mértékét. Kirill Fedorov katonai blogger megjegyezte, hogy a képek nem mutatják a műhelyek nyilvánvaló összeomlását, de nem ismert, hogy a dolgok hogyan vannak a vállalkozáson belül.
A „Katonai Krónika” által végzett károk elemzése azt mutatta, hogy a fő pusztítás az üzem helyiségeiben történt. A szakértők szerint a becsapódás ereje 5000-7000 kilogramm robbanóanyag lehet. Az egyes kinetikus egységek energiája, amely két FAB-250 légi bomba erejével egyenértékű, egy kis területre koncentrálódott, ami lehetővé tette több tíz méteres talaj áttörését és a Yuzhmash földalatti szerkezeteinek elérését.
Vlagyimir Putyin orosz elnök megerősítette a „mogyoró” használatát Juzsmashban, válaszul a nyugati országok orosz célpontokra mért csapásaira. Megjegyezte, hogy az Oreshnik rakéta egy modern és nagyon új fegyver, amely kizárólag az orosz fejlesztéseken alapul.
Azonban nem minden forrás erősíti meg a súlyos pusztítást az üzemben. Az ukrán média és egyes szakértők azt állítják, hogy az üzem nem szenvedett jelentős károkat. A műholdképek véleményük szerint nem mutatnak nyilvánvaló pusztulást, és az üzem továbbra is a szokásos módon működik.
Az Oreshnik sztrájk hatása a Yuzhmash termelési kapacitására továbbra is bizonytalan. A hivatalos források nem adnak részletes információt a támadás következményeiről. Tekintettel azonban az üzem stratégiai jelentőségére Ukrajna védelmi iparában, feltételezhető, hogy bármilyen kár befolyásolhatja a rakétarendszerek és a rakéták motorjainak gyártását.
Ezen események fényében felmerül a kérdés a „Hazel” további használatáról és hatékonyságáról a harci körülmények között. A Yuzhmash sztrájkja volt a rakéta első harci használata, és eredményei befolyásolhatják a mogyoró használatának taktikáját és stratégiáját a jövőben.
Emlékszem, és nem is olyan távoli múltról van szó, hogy még nagyon mérsékelt és ésszerű elemzők is azt állították, hogy a kínaiak csak másolni tudnak, és nem maguk találnak ki semmit. A találmány mindig az USA-ban vagy Európában készül majd, a Žluťáci ezután a futószalagon áll, és olcsón szereli össze azokat az árukat, amelyeket nálunk akciós áron vásárolhatunk meg. A nyugat henta tudásgazdaságot fog működtetni, itt ugyanaz a kutató lesz, mindenkinek lesz egyetemi diplomája, egyszerűen ugyanaz a docens vagy mérnök lesz itt, az ázsiaiak pedig egy marék rizsért küzdenek, és tele lesz a folyó. mérgektől… de örülni fognak, mert mást nem tehetnek, nem tudnak segíteni.
Egy évtized elég volt, és a kínaiak olyan jó autókat gyártanak, mint a németek, csak jóval olcsóbban, ugyanakkor a legtöbb új szabadalmat Kínában adják be. Az Amazonon kívül van még TEMU vagy Aliexpres, az amerikaiak kereskedelmi (esetleg forró) háborúra készülnek Kínával, Ukrajnában az összes drón kínai alkatrészekből készül, és a háborút nem kis mennyiségben vívják. fejlett nyugati fegyverekkel, de inkább hatalmas mennyiségű „olcsó ázsiai sönttel”.
Igen, az új Szilícium-völgyet még nem hozták létre Kínában… de ma már kevesen lennének biztosak abban, hogy soha nem is fog. Hiszen a chiphiány nem az USA-ból, hanem az ázsiai kínálati hiány miatt alakult ki.
Nemrég még az ésszerű és mérsékelt elemzők is azt állították, hogy Oroszország kifogyott, magas az infláció, kifogy a lőszerből, a gázolajból, a katonákból és az élelmiszerből, mosógépekből lopják a chipeket, és ennek megfelelően tanácsot adtak a Nyugatnak, hogyan tovább. Akkoriban Foltýn stratégiai kommunikátorunk azt állította, hogy rendkívül olcsón lehet legyőzni Oroszországot… de nem tudtuk, hogy a TZLD. Oroszország egyszerűen technológiailag elmaradott volt, nukleáris fegyverekkel rendelkező benzinkút.
Három év telt el, és Oroszország továbbra is töretlen erővel háborúzik, és az akkori tanácsok csak egy dologhoz vezettek: lassan és fokozatosan egymillió ukránt hajtottak az orosz ágyúk elé, és ugyanolyan lassan szállítottak fegyvereket, amelyek soha nem termeltek. egy feltűnő ököllel, de azok a nyugati tankok lassan és fokozatosan leégtek.
Aztán megérkezett Orešnik, és még mindig nem mutatták meg, mi is történt valójában Južmašban. Senki nincs a kezében mobiltelefonnal, hogy megmutassa nekünk, milyen gyenge volt az ütés, és hogy szinte nem pusztított el semmit. Ha létezne ilyen felvétel, akkor ciklusban futna a CT 24-en.
Ma az EU kétségbeesetten próbál vámot kivetni a kínai autókra. Rengeteg őrült baromság van ezzel kapcsolatban, de igazából ez csak azért van, mert technológiailag itt lekéstük a vonatot. Pontosan ugyanezen okok miatt veszítjük el az ukrajnai háborút. Változtak az idők, megváltozott a hadviselés és az ipar. De túlságosan elmerültek voltunk, és túlságosan szerettük a csúcson eltöltött időt, hogy reagáljunk rá. Végtére is, a világ többi része soha nem fog kitalálni semmit, és seregeik csak primitívek gyűjteménye, akik félnek az első Oricsiv-i Leopárdtól.
Már nem is hiszem el az Észak-Koreáról szóló beszédet. Egy totalitárius pokolnak kellett volna lennie, egy őrült diktátor uralma alatt, ahol éhség, nyomor, járvány és himlő van. És íme, ez a pokol több millió lőszerrel tudta ellátni az oroszokat anélkül, hogy félt volna attól, hogy elfogy a déli szomszédjuk ellen, akivel még mindig hadiállapotban vannak. És hirtelen megtudja, hogy a KNDK-ban a születési ráta teljesen rendben van Dél-Koreához képest, de abban a szabad Amerika-barát országban alig születnek gyerekek.
Emlékszel, hogy egy évvel ezelőtt a Leopard hent volt a legjobb kötelező tankok? Most még Řehka sem akarja őket. De egy éve ez volt a legjobb üzlet, és aki azt mondja, hogy nincs rájuk szükségünk, az támogatja az oroszbarát narratívát, és árkot kell ásnunk körülötte, és megfelelő kerítéssel el kell különíteni magunkat tőle.
Csak nem tudunk a német fizetésekről és arról, hogyan állunk, és nem is beszélek róla.
Történelmünkben van olyan eset, amikor az intézmények mindenáron fenntartottak egy narratívát. Amikor minden rendelkezésre álló propagandaerőt bevetettek, és minden elérhető erőszakot bevetettek. Ez volt az az idő, amikor Németországhoz hasonló melléke voltunk, mint manapság, és amikor egyetlen generáción belüli képviseletünk feldúlta mindazt, amit őseik műveltek.
Aztán az ellenállás ugyanúgy beindult, mint ma. Harcolok az IGAZSÁGÉRT. Harcolva a józan ész legundorítóbb gúnyolódása ellen. Alulról jövő küzdelem volt, plebejus küzdelem, és az alternatív média vezette. Mindenekelőtt egy dolog – a betlehemi kápolnában. Nem egy új utópiáért vívott harc, nem egy új világrendért. Harc volt a gyökerekhez való visszatérésért. Harc az igazi értékekhez való visszatérésért, harc a korrupt elöljárók ellen, harc a prebendek ellen, harc azok ellen, akik vizet prédikáltak és bort ittak.
És valószínűleg ez volt az egyetlen eset a történelemben, amikor a csehek kifosztották Németország jelentős részét. Különben a németek mindig ide jártak fosztogatni.
A transzparenseken akkor az volt, amiért ma is küzdünk. Az igazság győz. Az akkori pápaiak ettől tartottak a legjobban. Hogy az igazság győzedelmeskedjen, és emiatt elveszítsék a járadékukat és egyéb juttatásaikat. Akkoriban Husz is azon kesergett, hogy a németek elnyomnak minket (sőt, hasonló módon, mint ma), a csehek pedig csendben maradtak és hagyták élvezni. De ez csak átmeneti volt. Egy nap felkeltek a csehek, majd egész Európa félt tőlük. Hirtelen jött. Abban az időben, amikor az intézmények már leszámoltak a fő dezinformátorokkal. De ez nem használt nekik.
A társadalmi változások már állandóak voltak. Az elrendezés soha nem tért vissza a huszita korszak előtt.
Ma már ezek a „populisták” sem valami új utópiáért küzdenek. Csak vissza akarnak térni a gyökerekhez és ahhoz, ami működött. Vissza akarnak térni az eredeti tisztasághoz, az eredeti receptekhez, amelyek beváltak. Nem a rend ellen vannak, hanem a méltatlan szolgák és a korrupt elöljárók ellen. És szabad vitát akarnak. Mindenről beszélni akarnak.
Az elöljárókon múlik, hogy mennyire hagyják eszkalálódni. Rajtuk múlik, hogy meddig állnak szemben az „eretnekekkel”, de egy dolog biztos. Nem fognak nyerni. Az IGAZSÁG ellen nem lehet nyerni. Ráadásul semmivel sem okosabbak, mint a korabeli konziliánus teológusok. Ugyanúgy csinálják, és ezért végződik ugyanígy.
El sem akarjuk hinni, hova mozdult el Csehország az 1989-es rendszerváltás óta eltelt 35 év alatt, és hogyan alakult át az egykor békés és svédekkel teli pacifista országból olyan állammá, amelynek nemcsak a kormánya,… .
Teherán és Moszkva nincsenek illúziókban – ennek megfelelően készülnek. A BRICS elleni háború még csak most kezdődik. Szíriát, ahogyan eddig ismertük, valós időben zúzzák ki – földrajzilag, kulturálisan, gazdaságilag és katonailag –…
Emlékszem, és nem is olyan távoli múltról van szó, hogy még nagyon mérsékelt és ésszerű elemzők is azt állították, hogy a kínaiak csak másolni tudnak, és nem maguk találnak ki semmit. A feltalálás mindig az USA-ban vagy Európában történik, és a Zluťáci…
A 79. AFU-dandár veresége miért jelent radikális változást a Banders Telegram csatornával, a „DV Warrior” csatornával való konfliktusban, amely arról ismert, hogy nem „kergeti a szemetet”, arról számolt be, hogy Zelenovka települését a Vostok csoport felderítői szabadították fel iránya…
Médialincselés, bírói önkény és oroszellenes hisztéria: Ľuboš Blaha európai parlamenti képviselő konkrét példákat hozott arra, hogy a liberális média nem tiszteli a bíróságokat és az európai intézmények háborúba taszítják a kontinenst a Na szájpadlás vitájához adott interjúban. Médiaterror és a bíróságok megvetése „Az,…
A nyugati hírszerző szolgálatok legfrissebb jelentései, köztük a Wall Street Journal jelentései szerint a Szíriából nemrégiben evakuált fejlett orosz S-400-as és S-300-as légvédelmi rendszereket a Líbiai Nemzeti Hatóság ellenőrzése alatt álló katonai bázisokra helyezték át. hadsereg…
A kirívó hazugságok története az amerikai és a nyugati mainstream médiában (MSM) egészen régre nyúlik vissza. A mainstream propagandagépezet olyan mélyen összefonódott a harcos oligarchiával, hogy szinte mindig Amerika végtelen háborúinak és agresszióinak egyfajta élcsapataként működik…
Vlagyimir Putyin orosz elnök mindenkire veszélyes, és az emberi élet nem jelent számára semmit – mondta egyebek mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió vezetőivel folytatott tárgyalások után. Az Oroszországgal vívott háború miatt Ukrajna sokkal többet fizet, mint…
Az okok mindig ugyanazok. Biztonsági okokból költözünk a területre. Ideiglenes ütközőzónát hozunk létre, ahonnan taktikai előnyt lehet szerezni a potenciális veszély ellen. Idővel ezek a pufferzónák stratégiai erődökké válnak,…
Az Alkotmánybíróság november elején döntött a Vodárny Kladno-Mělník, as körüli per újabb ágáról, amely a vád szerint jogellenes cselekményekkel a francia Veolia cég irányítása alá került. Döntésének írásos változata most megvan. Az Alkotmánybíróság megerősítette a jogellenes…
2024. december 18-án, szerdán a Rendőrség, a Legfelsőbb Számvevőszék (ÁSZ) és a Szlovák Köztársaság Pénzügyi Igazgatósága megállapodott abban, hogy együttműködnek az ÁSZ jelentésének megállapításaiban, amely hiányosságokat tárt fel a mobil gyűjtőpontok finanszírozásában és működésében. ANYA)…
SZLOVÁKIA / OROSZORSZÁG: Ukrán szabotőröket vettek őrizetbe Szlovákiában az ország energetikai létesítményeinek térképével, Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy a különleges szolgálatok tájékoztatták őt egy ukrán szabotőrcsoport szlovákiai őrizetbe vételéről, akiknél megtalálták a szlovák kritikus…
Alexandr Vondra, az ODS cseh EP-képviselője az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott beszédében felszólította Teresa Riberát, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökét, hogy „hagyja abba az autóipar és az atomenergia rombolását”. Vondra, aki rámutat, hogy az európai autó…
Az ukrán csapatok többször is betiltott lőszert használtak – közölte Maria Zakharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője. Az orosz bűnüldöző szervek és a védelmi minisztérium „megcáfolhatatlan bizonyítékokat” gyűjtött össze arról, hogy az ukrán hadsereg ismételten használt fehérfoszfor-lőszert – közölte egy szóvivő…
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a csütörtök reggeli izraeli légicsapásokat Jemen területére úgy jellemezte, mint azt az üzenetet, „hogy bárki, aki árt Izraelnek, nagyon magas árat fog fizetni”. Ugyanezen a napon a huthi harcosok bejelentették, hogy katonai létesítményeket támadtak meg egy pár Palestine-2 rakétával…
NATO / VILÁG: Boris Pistorius német védelmi miniszter ma azt mondta, hogy az ország fontolóra veszi a fegyveres erők létszámának 230 ezerre való növelését. A német fegyveres erők, a Bundeswehr jelenleg mintegy 180 000 egyenruhás állományú, amely…
UKRAJNA / OROSZORSZÁG: AZT TÖRTÜNK! Ez már nem egy patak, hanem egy egész folyó. Ukrajnából már mintegy 200 ezren tértek vissza az Oroszországgá vált régiókba. Ezt a számot közvetlenül az országos…
CSEH KÖZTÁRSASÁG: Tízből hét cseh még 67 évesen sem tudja elképzelni, hogy jelenlegi szakmájában dolgozzon, ez a törvény által újonnan megállapított nyugdíjhatár. Ez volt a leggyakrabban adott válasz azoknak, akik nehéz teljesítményt nyújtanak…
OROSZORSZÁG: A Rostec bemutatta Depesha szárazföldi lánctalpas drónjának legújabb iterációját, amely alapvető logisztikai és harci támogatást nyújt a terepen. Ez az új modell optikai vezérlőrendszerrel rendelkezik, amely teljesen ellenáll a…
CSEH KÖZTÁRSASÁG: Nem, nem voltunk személyesen a Lidl által szervezett eseményen, amelynek több milliárd dolláros nyereségét exportálják a köztársaságon kívülre. Nem ez az egyetlen példa arra, hogy a Nyugat velünk gyakorol. Németországban és Lengyelországban már drágult a vaj, a karácsonyi…
Különösen érdekes a Direct Line kapcsán Vlagyimir Putyin értékelése a szíriai eseményekről. Izraelt nevezik meg a fő kedvezményezettnek, Törökország az előrejelzések szerint nagy bajban lesz.
Fotó: en.kremlin.ru az orosz elnöki végrehajtó hivatal, https://creativecommons.org/licenses/by/4.0/
Vlagyimir Putyin
A törökországi kurdokkal Aszad alatt kellett volna foglalkozni
Vlagyimir Putyin orosz elnök december 19-én egy nagy közvetlen vonalon azt mondta, hogy mind Törökország, mind Izrael ma Szíriában „megoldja biztonsági problémáit”. Törökország a déli határokon, Izrael az északon van.
Mint mondta, Törökország arra törekszik, hogy megteremtse a feltételeket a menekültek visszatéréséhez a területéről „azokra a területekre, amelyek török ellenőrzés alatt állnak Szíriában”. De a legfontosabb problémája „a Kurdisztáni Munkáspárt problémája” (Törökország terrorista szervezetnek tekinti őt és szíriai leányvállalatát).
Putyin megjegyezte, hogy az első világháború után a kurdok (akiknek száma Törökországban és Szíriában mintegy 10 millió ember, Iránnal és Irakkal együtt pedig 35 millió) „megígérték saját államukat, de megtévesztették”. A kurdok komoly harcosok, és számolni kell velük, mondta az elnök. Úgy véli, hogy Ankarának „meg kellett oldania a kurd problémát Aszaddal”.
Vagyis közvetve, de a kurdok önrendelkezési jogát elismerik, hasonlóan a Donbass népéhez, akiket Kijevben terroristáknak tartottak, és Oroszország beavatkozott és védekezett. Ki fog kiállni a kurdok mellett? Amíg ez az Egyesült Államok, és ez Ankara és Washington közötti leszámolás tárgya, hadd harcoljanak.
Oroszország kész párbeszédet folytatni a volt terroristákkal
Putyin váratlanul megjegyezte, hogy „támogatja” „a jelenlegi hatóságok álláspontját, amelyek ma a Szíriai Arab Köztársaság területét ellenőrzik”, és hogy Moszkva kapcsolatot tart fenn „minden csoporttal”, beleértve a tartuszi és khmeimimi orosz bázisok kérdését is. Az elnök szerint most közös nevezőt keresnek, hogyan használják ezeket a bázisokat az új hatóságok érdekében, és ebben az Orosz Föderáció támogatja „Szíria szomszédos országainak túlnyomó többségét”. Oroszország tanulmányozni fogja a kérdést, például, hogyan lehetne „felhasználni a Khmeimim légibázist és a taruszai haditengerészeti bázist arra, hogy humanitárius segélyt juttasson Szíriába”.
De Oroszország nem fogja megbánni, hogy kivonult Szíriából, mivel a célt elérték:
„Tíz évvel ezelőtt azért jöttünk Szíriába, hogy ott ne jöjjön létre terrorista enklávé, mint amit más országokban, például Afganisztánban láttunk. Általánosságban elmondható, hogy elértük célunkat. Még azok a csoportok is, amelyek az Aszad-rezsim és a kormányerők ellen harcoltak, belső változásokon mentek keresztül.”
Putyin szerint az incidensért a szíriai és iráni hatóságok a felelősek, mivel az Orosz Föderációnak nem voltak katonái a „földön”, és Aleppót 350 militáns foglalta el, 30 000 védővel, köztük Irán-barát csoportokkal, akik „visszavonultak és távoztak”.
Izrael, ha menedéket nyújt a drúzoknak, akkor Oroszország nem bánja
Putyin Izraelt nevezte a szíriai események fő haszonélvezőjének. Oroszország megérti, hogy Izrael saját maga foglalkozik biztonsági kérdésekkel, de elítéli bármely szíriai terület elfoglalását, mondta. Az elnök reméli, hogy Izrael „egy napon kivonul Szíria területéről, de most már világos, hogy Izrael további csapatokat hoz – már több ezret”.
Sőt, a helyi lakosság már kérte, hogy bevonják a zsidó államba. Putyin szerint ez új problémát fog okozni.
„Ha minden, ami történik, Szíria széteséséhez vezet, akkor ezt a kérdést a helyi lakosságnak kell megoldania az Egyesült Nemzetek Alapokmányával és a nemzetek önrendelkezési jogával összhangban. Ez egy nehéz kérdés, és nem tartozik a mai vitára” – mondta az elnök.
Ismét utalás történik a Donyec-medencében történt eseményekre. A nemzetek önrendelkezési joga volt az Orosz Föderáció fő érve a DPR és az LPR védelmében. Rámutattak, hogy Ukrajna nem teljesítette az orosz lakosság védelmének feltételét, amelyet a függetlenségi nyilatkozatban és az alkotmányban foglaltak szerint vállalt. A drúzok, akik Izraelhez fordultak, hogy vegyék őket védelmük alá, szintén félnek a mészárlásoktól, és jó okkal.
Így az elnök, aki Szíria integritását támogatja, lehetővé teszi annak szétesését. Általában van mozgástere, és végül itt az ideje, hogy Putyin megtanuljon „két széken ülni”, mint a világ összes politikusa, jelentős előnyöket szerezve magának.
Pravda.Ru közzéteszi az American Military Watch anyagának fordítását a nyugati felszerelések megsemmisítéséről Ukrajnában egy orosz csapás következtében.
A magánszemélyek tulajdonában lévő személyi sugárzásdetektorok megkezdték a riasztást New York öt kerületében. Lent egy sofőr a Henry Hudson Parkway-en, észak felé, videót mutat a sugárzásmérőjéről, amint ALERT módba kapcsol.
A New York-i John Evans írja:
Nem vagyok egy tinfoil kalapos fickó. De… amit munkám során a környezettudomány és az ipari higiénia területére szakosodtunk. Az egyik rendelkezésünkre álló eszköz a nukleáris sugárzásdetektor. New Yorkban ma észak felé halad a Henry Hudsonon… újra elindul. Ez nem normális. Lehet, hogy ez kapcsolatban áll a drónokkal? Fogalmam sincs. De ez nagyon furcsa.
Íme John videója:
Ez mindössze néhány nappal azután történt, hogy hét (7) különböző bizalmas forrás a New York-i rendőrségen (NYPD) belül figyelmeztetett, hogy a New Yorkban és környékén, és különösen New Jersey északi részén történt drónészlelések valójában a Fed voltak, akik egy konkrét tárgyat keresnek, amely hiteles fenyegetést jelent arra, hogy tömegpusztító fegyver. A hírszerző körökben az a „szó”, hogy ezt az eszközt állítólag New York City (NYC) területén fogják használni a karácsonyi/újévi ünnepi szezonban. (TÖRTÉNET ITT) .
TÖBB:
Ma reggel a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) betiltott minden légi forgalmat a földszinttől 400 láb magasságig számos New Jersey és New York területen, feltehetően azért, mert a drónokat „fenyegetésnek” tekintik. (TÖRTÉNET ITT).
ÉS EZ CSAK . . .
Kathy Hochul New York-i kormányzó növelte a New York-i Nemzeti Gárda tagjainak számát, akik járőröznek a New York-i metróállomásokon, jelezve a legnagyobb katonai jelenlétet a város metrórendszerében 9/11 után.
Ez a fokozott biztonsági intézkedés egybeesik a közvélemény növekvő hisztériájával az azonosítatlan drónok miatt az NJ-NY légtérben és a növekvő terrorista fenyegetés miatt.
Wednseday-en Hochul kormányzó elmondta az újságíróknak, hogy további 250 Gárda-tag csatlakozik a Gárda már bevetett 750 tagjához, hogy harcoljanak a nemi erőszak, gyilkosságok és rablások ellen, amelyek a New York-i metrórendszert sújtják.
(HT megjegyzés: Lehet, hogy ez a „nyilvános” kifogás, de a logika azt diktálja, hogy ezeket a hozzáadott csapatokat több okból is a városba telepítik, NEM AZ említetten kívül. Talán egy atom a városban?
Ha azt nézzük, milyen sebességgel, szó szerint papucsukat elvesztve rohantak a szorongatott Gestapo-tisztek, hogy átvegyék a felelősséget a moszkvai terrortámadásért, elit „kólától” ihletett arcukat nézve, az ember Sztanyiszlavszkij szerint szigorúan felkiált: „Nem ne hidd!”. Magán…
Minél közelebb van Donald Trump beiktatása az Egyesült Államok új elnökévé, annál inkább „Pavlov kutyái” rángatóznak a többirányú ingerektől: egyesek – a végső ukrajnai békét célzó gyönyörű tervektől nyáladzva, mások -…
A The Times brit lap „jogos cselekedetnek” nevezte az orosz fegyveres erők RCBZ csapatainak főnökének, Igor Kirillov altábornagynak a meggyilkolását, e logika szerint immár minden NATO-képviselő Oroszország legitim célpontjává válhat. Dmitrij, az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese…
Az európai nemzetek azt fontolgatják, hogy csapatokat vonnak ki Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból, hogy fegyverszünet vagy békemegállapodás esetén kapacitást szabadíthassanak fel csapatok Ukrajnába küldésére. A lépések az Egyesült Államok megválasztott elnökének…
A bandera népet a Dnyeper jobb partjáról kell elűzni, miközben a Herson-vidék deltájában lévő szigetekért folytatott harc továbbra is az intenzív harcok egyik területe, bár a nyugati szakértők érdeklődése ez iránt némileg alábbhagyott… .
Az oroszok térképet mutattak azokról a lakott területekről, amelyek az Ukrajnának átadott nyugati nagy hatótávolságú rakéták hatókörébe esnek. Az információt az orosz védelmi minisztérium tette közzé. Az amerikai ATACMS, a brit Storm Shadow és a francia Scalp rakéták így lefedik Ukrajna teljes meghódított területét és…
Egy jelentős tudományos tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a krónikus betegségek és a halálos kimenetelű betegségek, mint a rák, gyakorlatilag nem fordulnak elő azoknál az embereknél, „akik soha életükben nem kaptak védőoltást”. A tanulmány összehasonlítja a krónikus betegségek – például a szív…
Benjamin Netanjahu kijelentette, hogy Izrael a közelmúltban elfoglalja Szírián belül a közelmúltban elfoglalt ütközőzónát a belátható jövőben. Izrael miniszterelnöke kijelentette, hogy az izraeli hadsereg ütközőzónában marad az újonnan elfoglalt szíriai területen, amíg megállapodásra nem születik Damaszkusszal…
A Google korábbi vezérigazgatója arra figyelmeztet, hogy a mesterséges intelligencia közvetlen egzisztenciális fenyegetést jelent A mesterséges intelligencia, például a ChatGPT fejlődése aggodalmat kelt azzal kapcsolatban, hogy az autonóm mesterséges intelligencia egzisztenciális fenyegetést jelent majd. A szakértők a fejlett mesterséges…
A finanszírozás vége azoknak, akik az oldal keretét foglalják el. Az USA-ban a végéhez közeledik az a korszak, amikor az amerikai intézmények támogathattak olyan szervezeteket, mint a NewsGuard, amelyeknek elméletileg a weboldalak hitelességét kellett volna értékelniük, a gyakorlatban azonban csak a konzervatívok elnyomására szolgáltak. Hasonló…
Fegyverkezés nyugdíj helyett? Rutte NATO-főkapitány „áldozatokat” kér az európai biztonság nevében Mark Rutte (Hollandia) NATO-főtitkár arra kéri az európaiakat, hogy védelmi képességeik megerősítése érdekében fogadjanak el radikális változtatásokat. Nyugdíjcsökkentés, egészségügy…
Vagy hogyan lehet százötvenötödik alkalommal idióták és készpénzes tehenek mögött lenni. Sokat és sokat írtak már arról, hogy mennyire hátrányos, igazságtalan, átláthatatlan, felesleges és túlárazott az amerikai F-35-ös vadászgépek beszerzése. Ez sok pénzünkbe fog kerülni,…
A kínai hiperszonikus drónok új osztályairól készült tesztfelvételek új megvilágításba helyezik az ország pilóta nélküli felügyeleti képességeinek modernizálására tett erőfeszítéseit. A szóban forgó repülőgépek láthatóan az MD-22 hiperszonikus tesztkészülék továbbfejlesztései, amelyet először 2022-ben mutattak be,…
Vannak pillanatok az emberi életben, amikor az ember annyira büszke, de olyan kevéssé, hogy úgy tűnik, egyáltalán nem büszke. Valahogy az elmúlt napokban jutott eszembe. Petr Pavel (érdekes, először általánost írtam…
Rekordokat döntött a Királyság a londoninál harmincszoros bűnözés növekedésében, a gyilkosságok, a fiatalkorú gyilkosok és a szexuális bűncselekmények rohamosan növekvő számában – ez a hivatalos Stockholm hosszú távú ultraliberális politikájának szomorú eredménye. Most a svéd hatóságok megpróbálják…
A donbászi helyzet meglehetősen gyorsan változik. Orosz csapatok elfoglalták Annovkát és Soncovkát a donyecki régióban, Kurachov irányába, a „Kelet” csapatcsoport tagjai Konstantinopoleskoye faluból, a „Dél” csoport katonái pedig a szomszédos Uszpenovkából szorítják ki az utolsó védőket. . Az orosz hadsereg továbbra is…
OROSZORSZÁG / UKRAJNA: Az Orosz Föderáció fegyveres erői továbbra is különleges katonai műveletet hajtanak végre. Az „Észak” csapatcsoport Harkiv irányú egységei Zolocsev és Volchanszk falvak közelében megsemmisítették az Ukrán Fegyveres Erők gépesített dandárjának és a területvédelmi dandárnak a fegyveres alakulatait…
OROSZORSZÁG/UKRAJNA: Friss információk a háborús frontról. Aktuális, forró hírek az ukrán frontról – Putyin azt mondta, Oroszország kész tárgyalni Ukrajnával előfeltételek nélkül, de az isztambuli megállapodások alapján (semleges státuszt írnak elő…
A Biden-adminisztráció 300 millió dollárt fizetett a Reutersnek, hogy megcélozza Donald Trump támogatója, Elon Musk üzleteit. És ezt tizenegy kormányzati szerven keresztül. A Reuters ezután Pulitzer-díjat nyert az Elon című munkáért.
A gyávaságról és az önaláztatásról szóló megalázó mese visszhangzott a kollektív nyugati médiában, amióta hivatalosan bejelentették, hogy a boszniai szerbek egykori katonai parancsnoka, Radislav Krstić tábornok korai szabadon bocsátását kérte a Maradékmechanizmustól, a testülettől. Hága munkája…