AZ ARANY PRÁGA A BARIKÁDOKON
(idézet: Antifasiszta népfelkelések – Szemirjaga)
A német hadsereg első egységei 1939. március 14-én este átlépték Csehszlovákia Münchenben megállapított határát, és másnap bevonultak az Arany Prágába. Csehország „Cseh- és Morvaország birodalmi protektorátus” néven a Harmadik Birodalom gyarmata lett. Birodalmi helytartóvá Neurath bárót nevezték ki. A fasiszta megszállás megfosztotta a cseh népet annak a harcnak eredményétől, amelyet több évszázadon át önálló nemzeti létéért vívott. És a cseh népnek — immár hányadszor történelmében! — ismét elölről kellett kezdenie a harcot.
Nemzeti tragédiája pillanatában Csehszlovákiát magára hagyták nyugati „szövetségesei”, reakciós burzsoáziája pedig elárulta. Megkezdődött az ország történelmének legkomorabb fejezete. A német fasiszták hozzáfogtak a „protektorátus” kirablásához, terrorizálták a lakosságot, kegyetlen eszközökkel németesíteni akarták a cseh népet, s olyan terveket szőttek, hogy általában megszüntetik a „szláv veszélyt”. A megszállók sötét üzelmeikben támogatást kaptak az „államelnöknek” kinevezett Emil Hácha klikkjétől és a protektorátus „kormányától”, amely a cseh burzsoázia legreakciósabb köreinek érdekeit képviselte.
A nemzeti burzsoázia másik része, amelyet többé-kevésbé hátrányosan érintett a megszállás, Benes felé orientálódott, s mivel a nyugati hatalmak győzelmére számított, létrehozta saját fegyveres ellenállási szervezeteit, az úgynevezett maffiákat, amelyek azonban nem folytattak aktív antifasiszta harcot.
A nemzet a munkásosztályban reménykedett, amely az idegen hódítók elleni harc élére állt. Ez a küzdelem kezdetben az individuális és passzív ellenállás formáját öltötte. Eleinte még a munkásosztály sem volt mentes a hamis illúzióktól és a tétovázástól.
Ebben a felelősségteljes időben a Csehszlovák Kommunista Párt — az egyetlen olyan párt, amely illegálisan folytatta működését — kidolgozta a nemzet megmentésének programját. Hangsúlyozta, hogy a cseh nép felszabadító harca szerves része a nemzetközi antifasiszta mozgalomnak, amelynek vezető ereje a Szovjetunió. A Csehszlovák Kommunista Párt munkáját a háború alatt a külföldi vezetőség irányította, amely Klement Gottwald vezetésével Moszkvában alakult meg a Központi Bizottság Politikai Irodájának tagjaiból. A nyugatra emigrált kommunisták Párizsban létrehozták a CSKP külföldi titkárságát. A hazai illegális munkát a CSKP első illegális Központi Bizottsága irányította.
A második világháború kitörése után a hitleristák igyekeztek maximálisan kihasználni Csehország gazdasági és katonai potenciálját. Ez tiltakozást váltott ki a cseh népből.
1941 nyarán Hitler úgy vélte, hogy a cseh nép „megszelídült”, és engedelmesen segíteni fogja „keleti hadjáratát”. A Szovjetunió elleni háború megindulása azonban újabb kedvező feltételeket teremtett és új távlatokat nyitott a cseh nép felszabadító harca számára. A cseh ellenállási mozgalom fejlődésében fontos határkő volt 1941 júliusa, amikor a Szovjetunió kezdeményezésére megkötötték a szovjet—csehszlovák katonai egyezményt. A Szovjetunió területén csehszlovák katonai egységet szerveztek.
Megélénkült a Csehszlovák Kommunista Párt tevékenysége is. A párt a hazafias nemzeti erők felszabadító harcának élére állt. Ismét kiépült a pártszervezetek hálózata. Ján Zíkának, a letartóztatott első Központi Bizottság egyetlen szabadlábon maradt tagjának a kezdeményezésére megalakult a párt második illegális Központi Bizottsága. Az új összetételű Központi Bizottság nagy propagandamunkát végzett, amelynek aktív résztvevője volt Julius Fucik, Csehszlovákia nemzeti hőse.
A nemzeti felszabadító harc élvonalában a munkásosztály haladt. A hadiüzemekben és a közlekedésben szaporodtak a szabotázsakciók, s ez érzékenyen érintette az ipari termelést. A Skoda Művekben 1941 augusztus folyamán 40 százalékkal, más fontos hadiüzemekben negyedével, harmadával csökkent a termelés. A munkások nem voltak hajlandók túlórázni. Elterjedt köztük a jelszó: „Dolgozz minél lassabban!” 1941 végén számos sztrájk és tüntetés zajlott le. A legjelentősebb a prágai Valtrovka kétezer munkásának sztrájkja volt.
1941 második felétől a Kommunista Párt mind nagyobb tömegeket tudott bevonni a harcba, beleértve a burzsoá ellenzéket is. Szeptemberben a CSKP javaslatára paritásos képviseleti alapon megalakult a cseh ellenállási mozgalom egységes irányító szerve, a Központi Nemzeti Forradalmi Bizottság. A bizottság azonban nem tudott számottevő munkát végezni, mert tagjait hamarosan letartóztatták.
Hitler árgus szemekkel figyelte a csehországi eseményeket. Féltette a hátországát különösen a „keleti hadjárat” kritikus időszakában, amikor megkezdődött a moszkvai csata. Neurathot, a „liberális” helytartót 1941 szeptember végén visszahívta, s helyére R. Heydrichet állította, aki véres kezű hóhérként vált hírhedtté Franciaországban, Norvégiában és Hollandiában. Az új hitlerista helytartó nyomban bevezette a hadiállapotot, és megszigorította a megszállási rendszert. Sok pártszervezetet szétzúztak, több ezer cseh kommunistát börtönbe és koncentrációs táborba zártak, a már korábban letartóztatott Antonín Novotny, Jiri Hendrych és a CSKP több más vezetője mellé. Heydrich nemcsak azokat üldözte, akik tevékenyen részt vettek a felszabadító harcban, hanem azokat is, akik elégedetlenkedtek a megszállók „túlkapásai” miatt.
1941 decemberében rendkívül fontos hír érkezett keletről: a hitlerista hordákat megállították Moszkva kapujában, és a Vörös Hadsereg ellentámadásba ment át. Nyilvánvalóvá lett, hogy a Szovjetunió elleni „villámháború” kudarcba fulladt. Ez arra késztette a hitleristákat, hogy a megszállt országokban némileg változtassanak a taktikájukon. Heydrich hatálytalanította a hadiállapotra vonatkozó parancsot. A „protektorátus kormánya” bizonyos korlátozott jogokat kapott. Ezzel szemben a megszállók még szemérmetlenebbül rabolták a cseh nép nemzeti kincseit.
A cseh dolgozók szívből örültek a Vörös Hadsereg győzelmeinek. E győzelmek bizalommal töltötték el őket. A Központi Nemzeti Forradalmi Bizottság felszólította a népet, hogy lendüljön ellentámadásba a gyűlölt megszállók ellen. Megélénkült a burzsoá emigráció és az országban működő maffiacsoportok tevékenysége. 1942 májusában megölték Heydrichet. A merényletet Jan Kubis és Jozef Sabcik, a Londonból érkezett két bátor hazafi hajtotta végre, jogos bosszút állva a cseh nép hóhérán.
A Heydrichhel vívott nyolchónapos harc — jelentette ki azokban a napokban Gottwald — a cseh nép győzelmével végződött. Heydrich meggyilkolását, noha ez a tömegharctól elszigetelt tett volt, nagy megelégedéssel fogadta mind a cseh közvélemény, mind pedig a világ egész haladó közvéleménye.
A hitleristák a hóhér Heydrich meggyilkolásának megtorlásául újabb terrorhullámot zúdítottak a csehekre. A városokban és a falvakban a házfalakon egyre-másra jelentek meg a közlemények hazafiak százainak kivégzéséről, akiket azzal vádoltak a fasiszták, hogy „helyeselték a Heydrich elleni merényletet” … Csupán a hadbíróságok ítélete alapján több mint 1800 embert végeztek ki. Felperzselték Lidicét és Lezákit, s lakóikat mind egy szálig meggyilkolták.
Hitler azt követelte Kari Hans Franktól — Hans Franknak, a lengyel nép véres kezű hóhérának névrokonától —, aki a meggyilkolt birodalmi helytartó utóda lett, hogy bosszúból Heydrich meggyilkolásáért lövessen agyon 30 000 csehet. Frank azonban kifejezést adott aggodalmának, hogy ezek helyébe 300 000 másik áll…
Újabb súlyos csapás érte a Kommunista Pártot. Börtönbe került a második illegális Központi Bizottság tagjainak többsége. A Gestapo még áprilisban, vagyis Heydrich meggyilkolása előtt Julius Fucik nyomára bukkant és letartóztatta őt.
Elkövetkezett a cseh nép nemzeti felszabadító mozgalmának legnehezebb időszaka. A dolgozók jelentős rétegei kilátástalannak látták a helyzetet. Ráadásul rossz hírek érkeztek a szovjet—német frontról is. A németek elérték a Kaukázust és a Volgát. A kommunisták azonban legszentebb kötelességüknek tartották a harc folytatását. 1942 nyarán Frantisek Molák vezetésével megalakult a Kommunista Párt harmadik illegális Központi Bizottsága.
De elérkezett a remény pillanata is. 1942 november végén olyan hírek kezdtek keringeni a lakosság körében, hogy a Volgánál katasztrófa érte a német fasiszta csapatokat. Bizonyos idő múlva ezt a németek is kénytelenek voltak elismerni. Háromnapos gyászt rendeltek el. A csehek számára azonban — mondotta akkor Klement Gottwald — a németek háromnapos gyásza örömünnep volt.
A moszkvai rádió hírül adta, hogy a Ludvík Svoboda ezredes parancsnoksága alatt álló csehszlovák zászlóalj a Harkov melletti Szkolovo faluban átesett a tűzkeresztségen. Később a Szovjetunióban megalakult az a dandár, amely tevékenyen részt vett Kijev felszabadításában.
Mindezek a hírek lelkesedéssel töltötték el a cseheket. Egyre kevesebben kételkedtek abban, hogy az antifasiszta erők győzelmet aratnak a hitleristák felett. Ámde ahhoz, hogy a nép méltóképpen hozzájáruljon ehhez a győzelemhez, fegyveres harcot kellett indítani a megszállók ellen.
A CSKP Központi Bizottságának külföldi vezetősége pártmunkáscsoportot küldött Csehországba Rudolf Vetiska vezetésével, hogy segítsen a cseh kommunistáknak helyreállítani a pártszervezetek hálózatát és a kapcsolatot a külfölddel. A csoport teljesítette a párttól kapott feladatot. 1943 júniusában Vetiska kapcsolatot teremtett F. Molákkal, az illegális Központi Bizottság vezetőjével, és átadta neki a külföldi vezetőség politikai irányelveit. Ezek előírták az aktív ellenállás minden formában való kibontakoztatását, a fegyveres felkelés előkészítését.
A helyi pártszervezetek között fokozatosan helyreálltak a Gestapo akciói nyomán megszakadt kapcsolatok. Ennek hatására megélénkült az antifasiszta harc. A Szovjetunióból érkezett ejtőernyősök és a táborokból megszökött szovjet hadifoglyok részvételével a Cseh-Morva-dombságon, a Beszkidekben diverzáns csoportok és partizánegységek alakultak. Megsokasodtak a sztrájkok Prága és más városok üzemeiben.
A hitleristákat nyugtalanította a cseh ellenállási mozgalom megélénkülése. 1943 nyarán sikerült letartóztatniuk a párt harmadik illegális Központi Bizottságának csaknem valamennyi tagját. Frantisek Molák tűzharcban elesett. A letartóztatástól csak Vetiska tudott megmenekülni, de egy év múlva őt is elfogta a Gestapo.
A helyi pártszervezetek, a külföldi vezetőség útmutatásai alapján, hazai irányító központ nélkül is folytatták munkájukat.
A frontokon, elsősorban a keleti fronton zajló események előrevetítették a hitleri Németország elkerülhetetlen vereségét és a leigázott népek felszabadulását. A történelmi jelentőségű kurszki győzelem után a szovjet csapatok nyugat felé törtek. Átkeltek a Dnyeperen, 1944 tavaszára felszabadították csaknem egész Szovjet-Ukrajnát és elérték a szovjet—csehszlovák határt.
A cseh dolgozók mindinkább magukévá tették a gondolatot, hogy nemcsak a nemzeti függetlenségükért kell harcolniuk, hanem azért is, hogy a felszabadított Csehszlovákiában ne állítsák vissza a régi, München előtti rendszert. A munkásosztály támogatta a pártnak azt a javaslatát, hogy az összes hazafias erők lépjenek akcióegységre.
Példátlanul megnőtt a Szovjetunió tekintélye. Ez arra késztette a burzsoá emigrációt, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait a Szovjetunióval, amit egyébként a Csehszlovák Kommunista Párt állandóan követelt.
1944 őszétől a szovjet kormány növelte a cseh földön harcoló partizánoknak nyújtott közvetlen segítséget. Szeptembertől a partizánmozgalom szervezésében jártas emberek 11 csoportját dobta át cseh területre; ezek érintkezésbe léptek a CSKP helyi csoportjaival és a lakossággal. A háború végéig a cseh partizánoknak szánt segítség szállítására kijelölt 30 szovjet repülőgép körülbelül 30 tonna hadianyagot juttatott el Csehországba.
1944 decemberében megalakult a CSKP negyedik illegális Központi Bizottsága. Tagja lett Vaclav Dávid, Vladimír Koucky, Jozef Smrkovsky, Lumír Civrny és a párt több más kiemelkedő egyénisége. Az új illegális Központi Bizottság fiatal tagjainak nem volt kapcsolatuk a külföldi vezetőséggel, mégis helyesen értékelték a politikai helyzetet. Legfőbb feladatnak az aktív fegyveres harcot tekintették. Az illegális Központi Bizottság 1945 januári határozata leszögezi: nem szabad megengedni, hogy a csehek passzívan várják, amíg a Vörös Hadsereg felszabadítja őket, hanem saját maguknak is harcolniuk kell a szabadságért.
A hitleri Németország közeli végét látva a burzsoá körök is mozgolódni kezdtek. Azon voltak, hogy a kezükbe kaparintsák az ellenállási mozgalom vezetését. Sikerült bejutniuk a Kommunista Párt által 1945 áprilisában létrehozott Cseh Nemzeti Tanácsba, amely a csehországi ellenállás országos szerve lett.
A Kommunista Párt lázasan készülődött a népfelkelésre. Munkájában az ifjúsági harci szervezetekre, a forradalmi szakszervezetekre, az összes valóban demokratikus erőre támaszkodott. A párt kezdeményezésére csaknem valamennyi településen megalakultak az illegális nemzeti bizottságok. A gyárakban üzemi harci bizottságok szerveződtek, amelyek készen álltak arra, hogy a fasizmus bikása esetén megvédjék a gyárakat.
A cseh kommunisták széles politikai bázis megteremtésével készültek a döntő összecsapásra. Eközben felhasználták a szlovák nemzeti felkelés tapasztalatait és a Nemzeti Front programját, amelyet 1945 márciusában Moszkvában dolgoztak ki a Kommunista Párt, a Szocialista Párt, a Néppárt és a Szociáldemokrata Párt közös tárgyalásán.
1945 tavaszán Cseh- és Morvaországban az ellenség közlekedési vonalain már nem kis létszámú diverziós csoportok működtek, hanem erős partizándandárok, amelyek kapcsolatban álltak a Vörös Hadsereggel. A szovjet emberek értékes segítséget nyújtottak a cseh partizánoknak. A morva—szlovák határon harcolt D. Murzin dandárja. A Cseh-Morva-dombságon valóságos partizánterület alakult ki. Dobrís—Príbram térségében J. A. Oleszinszkij osztaga, Csehország délkeleti részén Fomin és Ivanov dandárja harcolt, Prágától északra pedig P. A. Kanyiscsev dandárja mért csapásokat az ellenségre.
1945 áprilisában megindult a bomlás a cseh burzsoáziának azokban a csoportjaiban, amelyek a megszállás éveiben szívvel-lélekkel szolgálták a németeket. Nagy hatással volt a csehországi helyzetre az a tény, hogy Benes elnök kénytelen volt úgy megválasztani hazavezető útját, hogy Moszkvát érintse. 1945 márciusában ugyanis Sramek londoni emigráns kormánya lemondott, és a csehszlovák emigráció vezetői Moszkvában tárgyalásokat kezdtek az új kormány megalakításáról és programjáról.
A tárgyalások menete és eredménye a Csehszlovák Kommunista Párt növekvő befolyását mutatta. A burzsoá politikusok elfogadták a kommunisták által előterjesztett kormányprogramot, amelyet 1945. április 5-én hivatalosan is meghirdettek a felszabadított Kosicén; ezért a program „kosícei kormányprogram” néven vált ismertté. A kosicei program a csehszlovákiai nemzeti demokratikus forradalom programja volt. A Kommunista Párt először került be a kormányba, s ez döntő tényező volt az ország további fejlődésében.
Ilyen módon a cseh földön kialakult helyzetben fellelhető volt a közvetlen forradalmi helyzet minden ismérve. Mind a nemzetközi, mind pedig a belpolitikai események fejlődésének logikája a fegyveres felkeléshez vezetett.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!