I. RÉSZ

(idézet: Egy felkelés okai és következményei – Arnold Reisberg)

5

Harcok a szövetségi tartományokban

A szövetségi tartományokban a munkások harca a bécsiekéhez hasonlóan alakult. Kezdeti, meglehetősen jelentős sikerek után az elszigetelten folyó ellenállást megtörték a jobban felfegyverzett, egységes bevetésre kész, hivatásos vezetők által irányított kormányerők. Itt is ugyanazok a gátló tényezők hatottak: a vezetés csődje, a Schutzbund országos bevetésének elmulasztása, az általános sztrájk elmaradása.

Linz két napig állja

Linzről, a harcok kiindulópontjáról a félhivatalos tudósítás megállapítja, hogy hétfőn, február 12-én „a Belvárosban és a külkerületek számos helyén is erőszakcselekményekre” került sor. Így például a munkások súlyos harcok után elfoglalták és megszállva tartották a Kolosseum épületét, amíg azután este katonai erősítés érkezett ellenük. A schutzbundisták tűz alá vették és erősen szorongatták a régi, használaton kívül álló Déli pályaudvari csarnokban tartózkodó Heimvehr-századot. Más Schutzbund-erők a teherpályaudvart, a két fűtőházat, az állítóközpontot foglalták el, továbbá a gázműveket és más épületeket. Számos harci csoport tevékenykedett Linzben és környékén, tervszerű, közös akciókra azonban itt sem került sor.

A Belvárosban a karhatalom viszonylag könnyen „rendet” csinált, másutt azonban a schutzbundisták hősies ellenállást tanúsítottak. A harcok középpontja a hajógyár, a parkfürdő, a diesterwegi iskola és a Wirtschaftshof volt.

A hajógyár körül – itt mintegy 250 munkás sáncolta el magát, köztük sok kommunista is – hétfőn egész nap folytak a harcok. Innen próbáltak kitörni a schutzbundisták a Hotel Schiff felé is, de akciójuk meghiúsult. Amikor egy heilhami Schutzbund-csoport – mintegy 150 fő két géppuskával – megpróbált a hídon át előretörni és egyesülni a hajógyár munkásaival, a katonaság a hajógyárra tüzérségi tüzet zúdított; ezek után a karhatalom este már rohamot intézhetett a védők ellen.

A parkfürdőben gyülekező schutzbundisták komoly csapást mértek a rendőri erőkre, és a katonaság első támadását is elhárították. Mégis elvonultak a fürdőből, amikor azzal fenyegették meg őket, hogy „az épületet tüzérséggel és aknatűzzel rombolják le, a fegyveres ellenállókat pedig lemészárolják …” A fürdő feladása után azok a schutzbundisták is abbahagyták a tüzelést, akik a régi utászkaszárnya felől lőttek. A diesterwegi iskola és a Wirtschaftshof Linz keleti részében van; itt a munkások még a Spaten kenyérgyárat és a városi gázműveket is elfoglalták. A Wirtschaftshofban lefegyverezték a rendőröket, és fogva tartották őket; ugyanígy jártak a tűzoltóiskola növendékei.

Később linzi és ennsi katonaság vonult fel tüzérségi támogatással. A schutzbundisták hamar elhagyták a Spaten kenyérgyárat, de a Wirtschaftshofot már nem adták ilyen könnyen; csak az erős tüzérségi tűz kezdete után vonultak vissza a környező házakba, melyek hatósági átfésülése 19 óráig tartott. A Wirtschaftshof eleste azonban kedvezőtlenül hatott a többi csoportok harci szellemére is, a lakótömb volt itt a munkások ellenállásának központja.

Az Eiserne Hand étteremnél a munkások délelőtt óta tartották sakkban erős tűzzel a csendőriskola állományát; a csendőrök ugyanis a Déli pályaudvar régi csarnokában körülfogott védhadtestesek segítségére akartak sietni. Mivel a felmentő seregként kijelölt másik védhadtestes szakasz nem tudott a harc színhelyére nyomulni, a katonaság hegyitarackjait kellett bevetni. Ezekre azonban a szomszédos kertekből lőttek a felkelők; a tarackok csak üggyel-bajjal boldogultak az „orvlövészekkel” szemben. Ezek után „tartós, mindkét részről élénk tűzharc” alakult ki, tüzérségi kísérettel. De a csapatok nem tudtak számottevő sikert elérni a munkásokkal szemben, egészen a Wirtschaftshof elestéig.

A katonaság 19 óra 45 perckor foglalta el a gázműveket, majd a Déli pályaudvar csarnokában bekerített védhadtestesek felmentésére is sor került. Ezek után a tüzérség és a nehézgéppuskák a diesterwegi iskola ellen vonult. Fél óra múlva elfoglalták az iskolát, de schutzbundistáknak már nyomát sem lelték. Az Eiserne Hand vendéglőből is visszavonult a Schutzbund, így ebben a városnegyedben éjfélkor már hallgattak a fegyverek.

A város szélén 200-300 kleinmüncheni schutzbundista 9 óra tájban támadást intézett a szeszfőzde ellen, és az oda vezető utakon barikádokat emeltek. Ekkor történt, hogy a Polygonplatzon 14 óra 30 perckor egy tisztet, aki kocsija feltartóztatásakor pisztolyt rántott, két katonával együtt agyonlőtték. Február 21-én ezért került statáriális bíróság elé egy Bulgari nevű munkás, akit halálra ítéltek és felakasztottak.

Az új Duna-hídon a schutzbundisták meghiúsították a katonaság 11 óra tájban a bal oldali hídfő elfoglalására tett kísérletét; benzineshordókból barikádokat emeltek, és az aknavetők tüze sem futamította meg őket. A katonák tovább erőltették a rohamot a hídon át, de öt órán át feltartóztatta őket a géppuskatűz. Este, az aknavetők bevetése miatt, a schutzbundisták elhagyták a barikádot.

Tizenegy órán át harcoltak a schutzbundisták a városszéli Freinbergen. Eleinte a kilátóhelyet védték, majd a Jägermeyer vendéglőben vonultak barikád mögé. 16 óra 30 perckor a vendéglőt körülbelül 25 aknatalálat érte, de a védők csak 18 óra 30 perckor adták meg magukat; addigra legtöbbjük a sötétség leple alatt elmenekülhetett.

Schutzbundisták és kommunista munkások három, nem túlságosan erős csoportja hétfőn egész nap tartotta a Duna bal partján Urfahr külvárosát. Az egyik csoport az új híd melletti töltésen foglalt állást, a második a papi szemináriumnál, a harmadik a Spatzenbergen. A szövetségi haderő nem kockáztatta meg a támadást. A katonai parancsnokság ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „Újabb és újabb erősítéseket az tett szükségessé, hogy a Linz városában megoldásra váró harci feladatokhoz nem állt rendelkezésünkre kellő erő, és még a meglevőkkel is takarékoskodni kellett, figyelembe véve az esetleges újonnan keletkező tűzfészkeket.” A schutzbundista parancsnokok azonban elutasították a kommunistáknak azt az ajánlatát, hogy torlaszokkal zárjanak el minden oda vezető útvonalat, szedjék fel a vasúti síneket; véleményük szerint ezáltal túlzott károkat okoztak volna. Így a kormányerők végrehajthatták csapatösszevonásaikat, és keddre virradó éjszaka bekeríthették Urfahrt. Időközben, a sötétség leple alatt, újra gyülekezni kezdtek a linzi schutzbundisták. Ismét elfoglalták a diesterwegi iskolát, csoportosultak a hajógyárnál és a város déli peremén, és a katonaság csaknem egy álló napig küszködött velük, amíg ellenállásukat megtörte. Urfahr tehát szintén elbukott a harcban.

Válságos napok Steyrben

Felső-Ausztria második legnagyobb városa, Steyr, a katonai jelentések szerint szintén „igen válságos napokat” élt át. A Steyr Autó- és Fegyvergyár üzemi bizalmija, August Moser Schutzbund-vezető, Bernaschek riasztása után azonnal mozgósította a Schutzbundot. A gyár délben leállt, s ekkor a schutzbundisták gyülekezőhelyeikre siettek. Délután az üzemet már lőtték a kormányerők, lélek se ki, se be nem juthatott. De Steyrben is csak a schutzbundisták elenyésző százaléka tudta előkeríteni fegyvereit. A rendőrség gyorsan lezárt néhány negyedet, ahol fegyverraktárak létezéséről tudott, másutt viszont a funkcionáriusok nem voltak hajlandók közölni a munkásokkal a rejtekhelyeket. Az első összecsapásra magában a Steyr-gyárban került sor, az áldozat: Wilhelm Herbst igazgató. Dél felé rendőrosztag próbált behatolni a fegyvergyárba, de már a vasúti töltésnél heves puskatűz fogadta és meghátrálásra kényszerítette. A schutzbundisták az Enns folyó túloldalán elfoglalták a város fölé emelkedő fennsíkon elterülő munkáskülvárost, Ennsleitent, és semlegesítették a helyi rendőri erőket. A munkások másik gyülekezőhelye – déli 12 óra 30 perckor – a kórház közelében, a Neustrassén volt. Bár nem voltak kellőképp felfegyverezve, a schutzbundisták innen vonultak két óra múltán a téglaégető felé, hogy a laktanyát megrohamozzák. A katonák gépfegyvertüze azonban sakkban tartotta őket. Ennek ellenére sikerült állást foglalniuk a tüzérlaktanya melletti Dachsbergen. Egy másik osztaguk felrobbantotta a Raming patakon átívelő vasúti hidat, elfoglalta ugyanott a közúti hidat, és elűzte a védhadtesteseket. A katonaságot már reggel 8 órakor riasztották. A hadsereg 12 óra 45 perckor meg is próbált Ennsleiten ellen vonulni, ott azonban jobban felfegyverzett munkások várták már, mintegy 15-20 géppuskával. Az egyik géppuskát kommunisták kezelték. A katonák kénytelenek voltak megfutamodni. Három órába telt, mire századukat újra összeszedték, hogy az Enns hídján visszavonulhassanak.

A szövetségi haderő itt már a harcok kitörése után egy órával ágyúkat és aknavetőket vonultatott fel. De a munkások hadállását nem lehetett egykönnyen bevenni. A városból csak egy keskeny vasúti aluljáró és egy meredek utcácska vezetett Ennsleitenbe. A fennsík oldalai fedezetlenek, ezekben a napokban ráadásul jegesek voltak. A munkások puska- és géppuskatüze az ellenség számos rohamát állította meg késő éjszakáig.

Más munkáscsoportok ugyancsak hétfőn kísérelték meg a város másik felén, Steyrdorfban hátba támadni a katonaságot és fölrobbantani a linz-steyri vasútvonalat. Kedden azonban szétverték őket.

Február 13-ra virradóan a katonaság erősítést kapott Ennsből és Stockerauból. Az ennsleiteni schutzbundisták éjszaka szakszerűen kiépítették állásaikat. Az ablakokat homokzsákokkal torlaszolták el, a házak falán lőréseket vágtak, előretolt őrállásokat szerveztek. Egész éjszaka lőttek a hidakra, a laktanyákra; géppuskatűzzel pásztázták a környéket, és a tüzérség sem tudta elkergetni őket, amely a sötétség beállta miatt csak hat lövést adott le. A schutzbundistákhoz az éjszaka folyamán további 200 ember csatlakozott; a szövetségi haderő is gyarapodott, felvonultak oldalán a Heimwehr Ernst Rüdiger Starhemberg vezetése alatt álló bécsi és amstetteni alakulatai.

A munkások állásaira a kormánycsapatok a hajnali szürkületben nyitották meg tüzüket; 8 órakor az első tábori tarack is eldördült, 10 órakor kezdett tüzelni a második. Támadást a csapatok egyelőre nem erőltethettek, mert egyelőre újabb schutzbundista erősítések közeledtek a Steyr környéki kisebb helységekből. Ezek azonban nem tudták elérni céljukat. Eközben Ennsleiten teljes bekerítése megtörtént, és 14 órakor a katonaság, tarackok és aknavetők tűztámogatásával, rohamra indult. 14 óra 30 perckor a csapatok átkeltek az Enns hídján, és elfoglalták a munkások által már hétfőn kiürített Steyr Műveket. A srapnellek, gránátok és aknagránátok csúnya munkát végeztek Ennsleitenben; házak omlottak össze, maguk alá temetve a bátor védőket. A munkások makacs védekezés után végül visszavonultak, így a katonaság kedd délután 17 óra 45 perckor bevette Ennsleitent. Az ellenállási fészkeket egyenként fésülték át, és az egész lakónegyedet lezárták.

A Heimwehr, amelynek „hősiességét” egekig magasztalta a sajtó, ezekben a harcokban legfeljebb statisztált. Mint a félhivatalos jelentésben olvasható, Ennsleiten ostroma kizárólag a szövetségi hadsereg számlájára írható. A Heimwehr már csak akkor érkezett Ennsleitenbe, amikor a katonák feltörték a diót. Annál buzgóbban vették ki részüket a „hősök” a házkutatásból, fosztogatásból. A félhivatalos jelentés hangsúlyozza, „hogy Ennsleiten elfoglalása igen nehéz vállalkozás volt. Az ellenség, soraiban számos komoly harci tapasztalattal rendelkező, fegyverforgató emberrel, igen ügyesen befészkelte magát a lakótelep falai mögé …” Tegyük hozzá: a tüzérségi tűznek persze nem tudott ellenállni.

Vérfürdő Holzleithenben

A felső-ausztriai Hausruck körzetében és a wolfsegg-traunthali szénvidéken a munkások hétfőn a helyzet urai voltak. Az attnang-puchheimi vasúti csomóponton lefegyverezték a csendőrőrsöt, elfoglalták a pályaudvart, feltartóztatták a vonatokat, majd a postahivatalt kerítették hatalmukba, s végül a munkásotthonban sáncolták el magukat. 13 óra után érkezett meg a katonai segítség teherautókon Welsből. A katonáknak azonban előbb még Attnang előtt el kellett takarítaniuk az útból egy már kiürített farönk barikádot, ezután azonban minden nehézség nélkül foglalták el a helységet, és a nagy útzárat is fogoly munkásokkal hordatták el a munkásotthon elől.

A wolfsegg-traunthali szénvidéken holzleitheni schutzbundisták kezdtek akciót. Holzleithen kis bányászkolónia a Hausruck-alagút déli szája előtt. Az akció délelőtt 10 órakor kezdődött. Először is a munkanélküliek és nyugdíjasok kerítettek fegyvert, elfogták a Heimwehr embereit, csak ezután léptek színre az üzemi munkások. A munkásotthont erőddé alakították át.

A schutzbundisták tűzharcban megakadályozták a vonattal a helyszínre szállított katonák előrenyomulását; ezek kénytelenek voltak részben a hausrucki állomáson, részben az északi alagútvégben éjszakázni.

Kedd reggel a munkások támadást indítottak, és egy ideig körülzárva tartottak egy Heimwehr-alakulatot a pettenfürsti Kaiser fogadóban. Déltájban azonban újabb csapatok nyomultak a holzleitheni munkásotthon felé, bekerítve a városkát. A munkások körülbelül 16 óráig védekeztek. Akkor a katonák a helység felé nyomultak. De a munkások elsáncolták magukat egy vasúti kocsiban a pályaudvaron, és megakadályozták a csapatok előretörését. Ellenállásukat igen aljas módon törték meg, ezt még a félhivatalos jelentés sem tagadhatja. Idézzük: „A környező terepen és házakban elfogott és lefegyverzett felkelőket saját csapataink lövészrajai előtt tereltük a holzleitheni vasútállomás felé.”

A munkások nem lőhettek saját elvtársaikra, ezért visszavonultak. 17 órakor egész Holzleithen a kormányerők kezén volt.

A győztesek ekkor mutatták meg igazi arcukat: iszonyú vérfürdőt rendeztek. Amikor csapataik a munkásotthonhoz közeledtek, a védők kitűzték a fehér zászlót. Ekkor a fedezet nélkül előnyomuló katonákra ismeretlen helyről rálőttek. A csapat veszteségeket szenvedett. Ezek után a katonák a pincében talált öt fegyvertelen munkáson töltötték ki bosszújukat. Az öt áldozatot – közülük három az egészségügyi osztag embere volt – felhajtották a moziterem színpadára, a filmvászon elé, és két sor lövész végrehajtotta az ítéletet. Négyen holtan rogytak össze, ötödikük, egy Hamminger nevű hausrucki munkás, súlyos gerincsérüléssel, bénán maradt a földön. A munkásotthon mozitermének fala iszonyú képet nyújtott: golyók szaggatták, vér borította; 54 lövés helyét számolták meg később. A félhivatalos jelentés azzal próbálta menteni a gyalázatos eljárást, hogy miután a munkásotthonon megjelent a fehér zászló, „még onnét esett néhány lövés”. Továbbá: „Katonáinkat olyan elkeseredés fogta el, hogy … ezek után megrohamozták az épületet. A revolverrel, tőrrel védekezni próbáló schutzbundistákat lelőtték.”

E beszámoló hazug voltát nemcsak szemtanúk tanúsíthatják, de fénykép is maradt róla; e bizonyíték hatására még a későbbi szövetségi kancellár, Schuschnigg is kénytelen volt elhatárolni magát a szégyenteljes tettől.

Ebenseeben csakúgy, mint számos más helyen, a Szociáldemokrata Párt nem adta ki a harci jelszót, a schutzbundistákat itt egyszerűen letartóztatták. Néhány lelkes ebenseei munkás fegyvert ragadott; hat kis csoport alakult s vonult harci állásba. Itt az általános sztrájk sem mondott csődöt. Egy helyi Heimwehr-vezetőt szökés közben elfogtak. Sikerült néhány Heimwehr-tagot lefegyverezni, s a zsákmányolt fegyverek a munkások kezére jutottak. A mintegy 100 schutzbundista elfoglalta a csendőrőrsöt, s lefegyverezte a védhadtest osztagot és az állami erdészet vezetőségét. A munkások kidöntötték a vasútvonal-menti távíróoszlopokat, majd eltorlaszolták velük a pályát. Steyrermühlnél mintegy 60 méter hosszúságban felszedték a síneket. A védhadtestesek hajón menekültek Gmundenbe. A honvédelmi minisztérium a tiroli Kitzbühelből küldött Ebenseebe egy zászlóalj katonaságot; hozzájuk csatlakozott még egy védhadtest zászlóalj és egy fél szakasz gépesített hegyiágyús szakasz. Amikor a kormányerők csütörtök déltájban megérkeztek, a környező havas, jeges hegyvidékre vonult Schutzbund-alakulatok feloszlottak.

A felső-ausztriai Stadl Paura helységben 50 fegyveres schutzbundista lezárta a Roitham felé vezető utat, ezért azután kedden, február 13-án Welsből négy teherautó katonát kellett bevetni ellenük. A schutzbundisták elfoglalták a Traun hídját is, és a helységben két barikádot emeltek. Megadásról hallani sem akartak; heves ellenállásuk nyomán a dandárparancsnokság szerdán tüzérségi segítséget kért. A tüzérség 21 órakor meg is érkezett. Ekkor a munkások az éj leple alatt visszahúzódtak az erdőkbe; amikor tehát csütörtökön, február 15-én reggel a katonaság elfoglalta a helységek bejáratait, ellenfelet nem talált.

Graz két napja

Az iparilag viszonylag fejlett Stájerországban a harcok főleg Bruck an der Murban és Kapfenbergben, valamint a szövetségi tartomány székhelyén, Grazban zajlottak le.

Grazban a szociáldemokrata pártlap, az Arbeiterwille különkiadása már február 12-én általános sztrájkra szólított. De a sztrájk maradéktalan megvalósítása nem sikerült; igaz, hogy néhány nagyüzem sztrájkba lépett, de a villamosközlekedés, a gáz- és az elektromos művek, valamint a vasutak nem álltak le. A Schutzbund egységes fellépése is elmaradt. Számos harcra kész Schutzbund-osztag ott állt üres kézzel, fegyver nélkül. Így a munkások csak itt-ott tudtak fegyveres ellenállást tanúsítani az utcákat megtisztító rendőrséggel szemben. A kormányerők azonnal elfoglalták azt a tömböt, amelyben a szociáldemokrata pártház, a párt szerkesztősége és nyomdája volt.

Ahol délig fegyvert kaptak, ott a munkások mindenütt ellenakciókat kezdtek. Schutzbund-osztag gyülekezett a Fröbel-parkban, szemközt egy őrszobával. Amikor 14 órakor a bűnügyi nyomozók felfedezték őket, mintegy 40 ember levonult a közelben levő gazdasági iskola pincéjébe, és a rejtekhelyről felhozott két tucat Steyr-pisztolyt, némi lőszert a katonai revolverekhez, valamint néhány kézigránátot. Egy kisebb önkéntes csoport kitört az őrszoba irányába, az őrséget lefegyverezte, és bevette magát új „erődjébe”. Pokrócba csavarva vitték át a zsákmányolt fegyvereket, kardokat és pisztolyokat az iskolaépületbe. Röviddel 15 óra előtt rendőrségi rohamautó száguldott errefelé, hogy a megtámadott közegeket felmentse. Csakhogy a „felmentő sereg” kereszttűzbe került: lőttek rájuk az őrszobából és az iskola ablakaiból. A rendőrök súlyos veszteségeket szenvedtek. A biztonsági őrség részéről érkezett újabb segéderők sem boldogultak a schutzbundistákkal. Itt is katonai segítséget hívtak.

A főpályaudvar közelében is gyülekezni próbáltak a schutzbundisták; itt azonban, a túlerő miatt, sikertelenül, 18 órakor vissza kellett vonulniuk a helyszínről. De a kormányerőknek is meg kellett elégedniük annyival, hogy a Mura bal partján biztosították a hidakat. A hatóságok „hermetikusan” lezárták a város fölé emelkedő Schlossberghez vezető utakat, elfoglalták a középületeket és a fontosabb üzemeket. A munkások befészkelték magukat a teherpályaudvar környéki iparnegyedbe; kezükön volt a Humanic-cipőgyár, a Waagner és Bíró-féle hídépítő üzem, a sínhengermű, és Eggenberg külváros. Eggenbergben a kormányjelentés szerint már hétfőn, a kora délutáni órákban „kommunista beállítottságú bujtogatók” fegyverezték le a csendőrőrsöt, majd a fogyasztási szövetkezet épületében, valamint a városházán ellenállási gócokat építettek ki. Ellenük is katonai segítséget vonultattak fel. Az őrszoba közelében a katonák első támadását heves puska- és géppuskatűz hiúsította meg az iskolaablakokból, de ezzel a schutzbundisták nagyjából el is lőtték szerény tölténykészletüket, ezért visszahúzódtak a régi hengerműbe. Az üres iskolát megszállták a katonák, majd „füstgázzal” támadták meg az őrszobát. De itt sem találtak védőket, a schutzbundisták a sötétben eltávoztak.

Az ipari negyedekben a schutzbundisták újra összegyűltek, és a sötétség beálltával ismét támadást indítottak a hatalmas területű pályaudvar ellen. Összeköttetést akartak teremteni a szomszédos Gösting helységgel, ezt azonban a túlerő meghiúsította. A vasúti forgalom nem is állt le. A 8 óra 30 perckor érkező katonai különítményt a Waagner és Bíró-féle hídüzemből két géppuska tüze fogadta. A hatóságok bevárták a tüzérséget, s csak ennek támogatásával foglalták el éjjel 1 órakor a hídműhelyt. A hengermű előtt a katonák aknavetőket állítottak fel, de az üzem elfoglalása másnap reggel 6 óráig váratott magára.

Ezalatt elkeseredett harcok tomboltak Eggenberg külvárosban. Ott a katolikus egyház hű szolgája, a helyi plébános, Josef Grabner riasztotta elsőként – írásban! – a katonaságot. Csendőraltiszti növendékeket vezényeltek a helyszínre, akiket már Eggenberg felé közeledve lőni kezdtek a barakkokból; a támadó ifjoncok a roham során súlyos veszteségeket szenvedtek. Eggenbergbe érkezve „rajtaütésszerű” tűz zúdult rájuk a „fogyasztási” házból, az ott elhelyezett két géppuska tartóztatta fel őket. „Szó szerint földre került a század.” Az épület ostroma csak akkor kezdődött meg, amikor az alpesi vadászok négy ágyúval a helyszínre érkeztek, és 1 óra 30 perctől kezdve 20 ágyúlövést adtak le. A védők kemény ellenállást tanúsítottak, nem adták egykönnyen erődjüket. Eggenbergben a katonák nem találtak több fegyvert. Az oldalukon segédkező Heimwehr emberei zavartalanul kirabolhatták a fogyasztási szövetkezet raktárait.

Súlyos harcok dúltak kedden Gösting elővárosban. Itt kora reggel letartóztatták a szociáldemokrata polgármestert, akit azonban a munkások kiszabadítottak, majd a csendőrőrsöt is megtámadták, de nem tudták elfoglalni. Így is tűz alatt tartották az épületet, amíg a katonák felmentő csapata megérkezett. A munkások néhány barikádot is emeltek, majd elfoglalták az üveggyárat. A katonaság heves tüze elűzte ugyan a barikádról a munkásokat, az üveggyár ostromához azonban újabb századra volt szükség.

Éjszaka a munkások elfoglalták a Graz közelében emelkedő Hausberget, a polgármester parancsára azonban kedd reggel elvonultak erről a hegyről. Később mégis a fasiszta Vaterländische Front, a Hazafias Arcvonal osztagainak kezére került a magaslat. Felháborító incidensre került sor itt is: a göstingi alpesi vadászok laktanyája előtt rálőttek a fogoly munkásokra. Az ürügy: „szökési kísérlet”. Egy munkás meghalt, egy megsebesült. A katonai jelentés később már csak „félreértést” emleget.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!