ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A minisztertanács 1919. december 11-én tárgyalja a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Demokrata Párt követeléseit. Meghívják Horthyt. Ő azonban, semmibe véve a meghívást, a fővezérség nyilatkozata szerint Heves és Borsod vármegyékbe látogat, hogy üdvözölje a román megszállás alól felszabadult területek lakosságát.
Egerben Szmrecsányi Lajos dr., katolikus érsek üdvözli a fővezért:
– A nemzet szíve megnyílt és magába zárta Nagyméltóságodat. A történelem a maga száraz igazmondásával fel fogja jegyezni, hogy Horthy Miklós, aki erős lélekkel és a hazafi valóságos látásával megfigyelte a haza szerencsétlenségét, kereste és fel is találta a gyógyításra alkalmas szert, és nem habozva, cselekvésre szánta magát. Visszaállítván a nemzet életébe a porig alázott tekintélyt, a széjjeltépett fegyelmet, életre keltette evvel azt az erőt, melynek megfogyatkozása a nemzetnek rabigát hozott, visszatérése pedig reményteljes jövővel biztat. Ezért bámuljuk, ezért csodáljuk, ezért ünnepeljük mi Horthy Miklóst …
A szemle utolsó állomása Miskolc. A miskolci Magyar Jövő napilap tudósítása szerint a magyar nép szívébe véste a fővezér nevét örök időkre, azzal a legcsodálatosabb tényével, hogy a sír széléről visszarántotta a nemzetet, és kemény kezével, katonai lelkével, csodálatos erejével megteremtette a nemzeti lét új alapját …
Miközben országjáró propagandaútján Horthyt az uralkodó osztályok vezetői minden módon magasztalják, országosan köztudottá válnak és mélységes megdöbbenést keltenek a kecskeméti szörnyűségek.
A külföldi lapok híradása és a kecskeméti áldozatok hozzátartozóinak beadványai nyomán antantbizottság megy Kecskemétre és környékére, ahol felfedik a tömeggyilkosságokat. A bizottság jelentését nem lehet tagadni. A cenzúra nem tilthatja meg a magyar lapoknak a kecskeméti szörnyűségekről szóló cikkek közlését. Még Gömbösék lapja, a Szózat is hozza:
Héjjas Iván kecskeméti földbirtokos, volt huszár főhadnagy vezetésével húszfőnyi csendőrruhába öltözött tömeg tört be az ügyészség fogházába. Követelte a fogva tartott kommunisták kiadását. Harminchat foglyot hurcoltak el a cellákból. Ólmos botokkal és revolveraggyal, puskatussal agyba-főbe verték, azután az udvarra hurcolták a félholtra vert embereket, papot kerítettek, előbb a keresztényeket meggyóntatták, és kijelentették, hogy felsőbb parancs folytán a foglyokat akasztani viszik.
A lajosmizsei erdőben – jelenti a bizottság – hatvankét hullát találtak. Egy részük még a fákon lógott, a többiek megfojtva és fejszecsapásokkal megcsonkítva voltak elföldelve …
Ez a Kecskemét környéki gyilkosságoknak csak kisebb része.
A Pesti Hírlap írja: Kecskemét és környékének lakossága állandóan annak a borzalmas tömeggyilkosságnak vérfagyasztó hatása alatt áll, melyet Héjjas Iván földbirtokos vezetésével csendőr- és katonaruhába bújt, kétes egzisztenciák követtek el a vidék gazdag polgárai ellen a legkegyetlenebb módon … Hogy a kecskeméti borzalmak akkor, amikor a rosszindulatú vagy félrevezetett külföld minden cselekedetünket figyeli, a sorsdöntő béketárgyalások előestéjén milyen sokat árthatnak nekünk, nem kell sokáig magyarázni.
A 8 órai Újság írja: Héjjas Iván és gyilkos bandája ártatlanokat akaszt fel a letarolt téli fákra, és halálbírónak tolja fel magát olyan kommunista bűnösök felett, akiknek illetékes bíráiktól kellett volna elvenniük érdemük szerinti büntetésüket …
A liberális 8 órai Újság tehát mindössze azt kifogásolja, hogy a kommunistákkal Héjjasék végeznek brutális módon. A polgári lapoknak egyetlen szavuk sincs a kommunisták ellen hozott, úgynevezett törvényes ítéletekről.
A Huszár-kormány ezrével indíttatja a bírósági pereket a már hónapok óta börtönökben szenvedő kommunisták ellen. Országszerte minden megyében, járásban folynak a nyilvános tárgyalások. A bíróságok a Friedrich-Huszár-féle gyorsított eljárási rendeletek alapján hoznak halálos ítéleteket. Bírósági eljárással, amelyben a vádlottaknak a védekezésre úgyszólván semmi módjuk. Intézményesített terror ez.
E teljesen törvénytelen alapon megindított perek és meghozott ítéletek alkalmasak arra, hogy a helyi és a fővárosi napilapok gyalázzák a Tanácsköztársaság emlékét, izgassák a közvéleményt a kommunisták ellen.
Megkezdődik Korvin Ottó belügyi népbiztoshelyettes és társainak látványos külsőségek között megindított, ellenforradalmi propagandát célzó nagy pőre. Korvin Ottó a világháború alatt a Forradalmi Szocialista Mozgalom vezetője, majd a Kommunisták Magyarországi Pártja tagja. Egyéniségével, harcos forradalmár tevékenységével, az ellenforradalmi bíróság előtti hősies viselkedésével kivívja a nép tiszteletét, szeretetét.
A sajtó viszont terrorista bandának állítja be Korvint és vádlott társait. Köztük László Jenőt, a Szociáldemokrata Párt egyik volt baloldali vezetőjét, a neves ügyvédet. Hazugságokat közölnek a kommunisták állítólagos kegyetlenkedéseiről. A jobboldali sajtó Kecskemétért is őket teszi felelőssé. Úgymond: az ott történt népítéletek felelet; amiért 1919. júniusában a kommunisták letörték a Tanácsköztársaság-ellenes, Duna-Tisza közi fegyveres felkelést. A lapok gúnyrajzokat, karikatúrákat jelentetnek meg a letartóztatottakról, hogy külsejüket eltorzítva meggyűlöltessék őket.
Korvin Ottó valamennyi magyar napilap uszítása közepette írja 1919. december 12-én naplójába: Változatlanul rendíthetetlen vagyok abban a meggyőződésben, hogy minden, ami volt, nem más, mint valóságos harccá fajult osztályharc. Mivel harc volt, mindkét oldalról áldozatokat követelt … Én teljes nyugalommal nézek az ítélet elé, mert tudom, hogy nem a mi egyéni létünk vagy nemlétünk dönti el ezt a kérdést. Bennünket be lehet börtönözni, mi elpusztulhatunk, de a gondolat él! Én büszke vagyok arra, hogy a diktatúrában a Gondolatot szolgáltam … Várom, meg kell-e halnom? Mi az a sok, amit a bíráknak mondhattam volna? Arról a világnézeti különbségről lehetett volna elsősorban beszélni, mely mély szakadék, áthidalhatatlan az övék és enyém között … Bukott forradalmak sorsa, hogy közönséges bűnösként bánnak el szereplőivel, mert másképpen nem tudnak. Mi azért tiszták vagyunk! …
1919. december 13-án a budapesti törvényszék a Korvin Ottó-per tizennégy vádlottját halálra ítéli. Az ellenforradalom lapjai további halálos ítéleteket követelve uszítanak. Ezt teszik a liberális lapok is.
Korvin Ottó írja: 1919. december 13. szombat … Tizennégy halálos ítélet! Mit várhatok? Osztályharc, paragrafusokba burkoltan. Tizennégy halálos ítélet! Nagy tévedés … azt hinni, hogy ezzel eldől vagy csappan az osztályharc. Hiszem, hogy a megfélemlített munkásszívek új erőt szívnak az üldöztetésekből. Tudom, hogy meg kell halnom. Ám meghalok. De szeretném messze kiáltani, hogy tévedés azt hinni, mintha ez változtatna a dolgokon. A világ csak előre halad. A társadalom csak előre fejlődik. A szocializmus útja ki van tűzve. Csak egy épülő viaduktja szakadt le most. Öt-hat napig lebeg most az életem a bizonytalanságban. Rendszertelenül, úgy, ahogy jönnek, le fogom rögzíteni gondolataimat, hogy itthagyjak valamit azokból, akik kitartanak velem végig …
A kommunisták kitartanak vele végig. Mentési akció indul kiszabadításukra. Bécsi és budapesti elvtársakból szerveződik a csoport a terv végrehajtására. Megvalósítását a Tanácsköztársaság volt népbiztoshelyettese, Korvin közeli barátja és harcostársa, Hevesi Gyula intézi. A párt nemrég megalakult, Bécsben és Budapesten működő ideiglenes Központi Bizottsága hagyja jóvá a tervet.
Az elképzelés az, hogy a Margit körúti fogháziroda magas rangú tisztviselőjének a lánya és egy főfoglár segítségével, nagy összegekkel egyes fogházalkalmazottakat megvesztegetnek, hogy Korvint és még két-három vezető társát kiszabadítsák. Úgy tervezik, hogy rabszállító kocsit szereznek, és éjnek idején, amikor a fogházigazgató nincs a helyén, és éppen a főfoglár az ügyeletes, hamisított paranccsal, hogy átszállítják őket a Markó utcai fogházba, kiadatják Korvint és társait. Útközben egy mellékutcában gépkocsi vár rájuk. Kiviszik a határra őket, és egy osztrák elvtárs segítségével átszöknek Ausztriába.
A cenzúra utasítja a lapokat: a kecskeméti szörnyűségeket nem szabad kapcsolatba hozni a Nemzeti Hadsereggel. Közölniük kell a kormánynyilatkozatot: a kecskeméti borzalmas gyilkosságok rejtelmei körülbelül már tisztázódtak. Megállapíthatók, a kegyetlenkedések önkényes akciók, sok esetben rablásokkal és fosztogatásokkal párosult gyilkosságok, amelyektől azonban távol áll a Nemzeti Hadsereg. Távol állnak a sajnálatos eseményektől a hatóságok vezetői is. Megfékezhetetlen indulatok törtek maguknak utat, olyan időkben és olyan napokban, amikor lehetetlenség volt a garázdálkodások megakadályozása. A Nemzeti Hadsereg bevonulása előtt, tehát amikor a román megszálló csapatok kivonulása megkezdődött, sokan olyanok, akik bitorolták az egyenruhát, és akikről ma sem tudható, kicsodák, micsodák, minden felsőbb intézkedés ellenére, önkényesen követték el a gyilkosságokat, amelyeknek áldozatául sok emberélet esett …
A hivatalos nyilatkozat után a keresztény kurzus lapjai sem tagadhatják, legfeljebb csak szépíthetik a kecskeméti szörnyűségeket. Ismeretlen tettesekre fogják a gyilkosságokat. Dicsőítik Héjjast és társait, hogy jó magyarok. Horthy katonái – mondják – nem követnek el rémtetteket.
A december 15-i minisztertanácson már Horthy is részt vesz. Bethlent szintén meghívják. A cenzúra utasítására a lapok nem közölhetnek részleteket, hogy miként vitatták meg a Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Demokrata Párt követeléseit.
Köztudomású azonban, hogy Horthy a minisztertanács ülésén magából kikelve tiltakozott a két párt követeléseinek megtárgyalása ellen. Mindenekfelett a különítményeket védte. Puccsal, vérontással fenyegetett.
Huszár miniszterelnök, ekkor már politikai harcban Friedrich miniszterrel, támogatja Horthyt: ne bolygassák a különítmények kérdését. Ezek után Friedrich, Beniczky, Peyer, Bárczy egyaránt beletörődnek a jelenlegi, egyelőre szerintük is megváltoztathatatlan helyzetbe.
A minisztertanács többsége nem hajlandó visszavonni az internálási rendeletet sem. A miniszterelnök mindössze megígéri, hajlandó az internálási rendelet végrehajtási utasítását oly módon kiegészíteni, hogy világosan megszabják, kiket, milyen alapon lehet internálni. Biztosítja a Szociáldemokrata Pártot, hogy internálási intézkedést csakis a bolsevista és a bolsevizmus gyanúja alatt levő egyének agitációja ellen tesz a kormány.
Peyer népjóléti és Bárczy igazságügy-miniszter kijelentik: pártjuk további döntésre bízzák, kielégítőnek tekintik-e Huszár intézkedéseit.
A cenzúrával kapcsolatban döntenie kell a minisztertanácsnak abban is, hogy a fővezérségi cenzúra gyakran lefoglaltatja a lapokat. Huszár reméli: miután a belügyminiszter kiadott egy rendeletet az engedélyezett lapok megjelenésének biztosításáról, a fővezér is rendeletben intézkedik az engedélyezett napilapok szabad terjesztéséről. Horthy azonban hatalma teljes tudatában, a minisztertanácsot megalázva kijelenti: fenntartja a fővezérség cenzúrázó hatalmát. Még a KNEP irányításával működő keresztény lapok tekintetében is. Ezt azzal indokolja: egyes lapok nem tudják levetni azt a stílust, melyet a bolsevizmus idején öltöttek magukra, és természetes, hogy a katonai parancsnokságok a legnagyobb mértékben féltik a hadsereg egységét és fegyelmét.
A Szociáldemokrata Párt és a Nemzeti Demokrata Párt ebbe éppúgy beletörődik, mint az internálások rendszerének fenntartásába. Mindössze élnek Huszár miniszterelnök ígéretével, hogy terjesszenek elő módosításokat. Ez annyi – nyilatkozik Bárczy igazságügy-miniszter -: nincs semmi szükség arra, hogy ne írjuk ki világosan, főleg a bolsevikieket akarjuk internálni.
Nemcsak a cenzúra tilalma okozza, hogy a napilapok alig foglalkoznak a rendkívül fontos minisztertanácsi ülés eseményeivel. Még mindig a kecskeméti szörnytettek állnak az ellenzéki lapok figyelmének előterében. A helyszínre küldött tudósítók felfedik a részleteket. De huszonnégy órán belül az összes napilap – kivétel nélkül – elhallgat. Annak következménye ez, hogy Héjjas főhadnagy és öt tiszttársa megjelent Budapesten.
Első útjuk Prónayhoz vezet. Naplójában Prónay így idézi fel e találkozást: A fővezérség vezérkari irodájában járt, Rantzenberg Jenő vezérkari századosnál, aki a vezérkari főnök jobb keze, amikor egy jóvágású, középtermetű, polgári fekete ruhába öltözött úr kereste. Magatartása katonás, bokáját hangosan összecsapva mutatkozik be: Héjjas Iván tartalékos főhadnagy. Arra kéri Prónayt, hogy őt néhány tisztjével, tizenhét emberével vegye fel a különítményébe. Kérésének oka, hogy legfelsőbb utasításra távoznia kell Kecskemétről.
Megnyerve Prónay támogatását, Héjjas és társai felkeresik utána a fővezért. Valósággal felelősségre vonják: miért engedi meg a budapesti lapoknak, hogy szellőztessék a kecskemétiek hazafias felbuzdulásból elkövetett cselekményeit. Ha Horthy Miklós, a fővezér nem tud parancsolni a magyar sajtónak, majd ők elhallgattatják az újságírókat …
Héjjas Iván és társai ezek után sorra elmennek az ellenzéki lapok szerkesztőségeibe. Felelősségre vonják őket a kecskeméti tudósítások miatt. Miklós Andortól, az Est-lapok főszerkesztőjétől is követelik: szolgáltasson nekik nyilvánosan elégtételt.
Az Est másnapi számában megjelenik egy tudósítás, amelyet a Népszava is átvesz. – Alkalmunk volt ma Héjjas Iván főhadnaggyal, a kecskeméti karhatalom megszervezőjével azokról az eseményekről beszélni, amelyek a múlt hetekben Kecskeméten lejátszódtak, és most is foglalkoztatják az egész ország közvéleményét. Héjjas főhadnagy a karhatalom működéséről és a kecskeméti állapotokról a következőket mondotta el: nem tagadhatja, hogy emberei összeverték a kommunistákat, de erről a sajnálatos eseményről csak utólag értesült. Tagadhatatlan, hogy két százados az ő karhatalmi embereit használta fel a kommunisták elhurcolásához, de nem tudja, kik voltak. A nyomozás szerint a karhatalom kötelékébe tartozó, környékbeli gazdák. Csak jóval később értesült arról, hogy az elszállított foglyokat kegyetlen módon kivégezték. Mivel a környékbeli gazdák működtek közre az elhurcolásban, kétségtelennek tartja, hogy ez esetben népítéletet hajtottak végre. Nagyon sajnálatos dolog a lajosmizsei eset is, amelyről csak annak megtörténte után értesült. Elismeri, hogy ez valóban a leggyalázatosabb, közönséges rablógyilkosság, de nagy hiba volt ezt a bűnügyi krónikákba tartozó, nagyon sajnálatos rémtettet összeköttetésbe hozni az ő karhatalmi különítménye tevékenységével … Az, ahogyan a fogházból elhurcolt kommunistákkal bántak, csak sajnálatos kisiklás volt, amiről csak utólag értesült …
Amikor az egyik áldozat hozzátartozója cáfolatot küld a Héjjas-nyilatkozatra Az Est-nek, azzal kapja vissza: nem közölhető.
A Huszár-kormány – a hazai és nemzetközi közvélemény nyomására, de attól is tartva, ha azonnal nem cselekszik, elveszti tekintélyét – elrendeli a hivatalos nyomozást. A vizsgálatot vezető Karátsony kecskeméti főügyész és Sárközy budapesti detektívfőnök előtt Héjjas kijelenti: a Kecskeméten történtekért vállalja a felelősséget, és garantálja, hogy emberei közül senkinek egy haja szála sem görbül meg …
Végül a rendőrség a gyilkosok közül mégis letartóztat négy középbirtokost. Ellenük sem az a vád, hogy kommunistákat gyilkoltak – mert ezt Horthyék nem tartják bűnnek hanem hogy zsidókat öltek meg és raboltak ki, ami nem tetszik a külföldnek.
Sem Héjjas Iván, Kecskemét városparancsnoka, a róla elnevezett különítmény feje, sem katonái nem nyerik el büntetésüket Horthy uralma idején. Azok a különítményesek sem, köztük Rácz Kálmán százados hírhedt különítménye, akik a Duna-Tisza köze románoktól felszabadult többi részén, különösen Szolnokon alkalmazzák a fehérterror eszközeit a sokat szenvedő magyar néppel szemben.
A négy letartóztatott középbirtokos gyilkos Horthytól kér és kap védelmet: Legalázatosabb kérelemmel vagyunk bátrak Nagyméltóságodhoz fordulni – írják -, mert ismerjük nemes magyar jószívűségét az alárendeltjeivel szemben. Kérésünk a következő:
A románság kivonulása után a zsidóság újra felütötte volna a fejét, ha mi, kecskemétiek és környékének gazdái nem szervezünk egy karhatalmi különítményt, mely különítmény parancsnoka Héjjas Iván főhadnagy úr volt. Hogy mit tettünk, azt úgy is méltóztatik tudni, mert a hír Nagyméltóságodhoz eljutott.
Ezen ügyből kifolyólag az antant szigorú nyomozást vezetett, s ez alkalommal négyünket letartóztattak. Itt, a budapesti Margit körúti fogház méter vastag falai között, a kommunistákkal együtt kell nekünk borzalmas napjainkat eltölteni. Odahaza teljesen tönkremegy gazdaságunk, mert gazda nélkül nincs semmi, és ezáltal több mint ezer hold birtokunk nem terem, mert nem tudjuk műveltetni.
Kérve kérjük Nagyméltóságodat, méltóztatna bennünket nehéz helyzetünkből szabadlábra helyezni, hogy még a meglevő kis gazdaságainkat újból termőképessé tehessük, és újból felvirágoztassuk. Kérésünket ismételve vagyunk Nagyméltóságod legalázatosabb szolgái: Jenei József, M. Kiss József, Sutus Mihály, Bán Sándor …
Horthy fővezér személyes intézkedésére szabadlábra kerülnek, mégpedig Héjjas Iván kedvező tájékoztatása alapján.
Három évtizeddel később Horthy a különítmények gyilkosságaival kapcsolatban írja: egy év telt el, amíg a Károlyi-forradalmat, majd a Tanácsköztársaságot követően a főváros falai között az ő november 16-i bevonulásával újra nemzeti fegyveres erőt láthatott. Ez az év a forradalmak éve volt és a terroré. Bizonyos történetírói irányzat – folytatja Horthy – szívesen hangsúlyozza, hogy nemcsak vörös, hanem fehérterror is uralkodott. Semmi oka sincs rá, hogy szépítgesse azokat az igazságtalanságokat és kegyetlenkedéseket, amelyek valóban megtörténtek abban az időben, amikor csak acélseprű tisztíthatta az országot …
Nem tagadja hát a fehérterrort, csak mint mindig, személyes szerepét akarja ebben szépíteni, enyhíteni, de nagyon is sikertelenül.
A Bécsbe menekült Pogány József népbiztos 1919-ben irt cikke így jellemzi Horthyt: A hivatásos katonatisztek és élükön Horthy, akik csúfosan elvesztették a világháborút, most a fegyvertelen munkássággal szemben akarnak új diadalokra szert tenni. Miután a románok lefegyverezték a munkásság vörös hadseregét és vörösőrségét, egyszerre nagylegények azok a hivatásos katonatisztek, akik az októberi forradalom katonatanácsaiban, és a proletárdiktatúra idején meg sem mertek mukkanni. Fegyvertelenek lemészárlása, ez az egyetlen győzelmük a Dunántúlon. Visszataszító komédia dicső bevonulásuk Budapestre, ahol egyetlen ember sem áll fegyverrel ellen nekik. A Duna-Tisza közén is úgy viselkednek, mintha ők és nem az antant jegyzékek vinnék ki a románokat. A hivatásos katonatiszt, aki a háború alatt hátul volt, de aki küldte, egyre küldte tömeghalálba a közkatonákat, aki most azzal hálája meg a tartalékos tisztnek is, hogy helyette halt meg a fronton, hogy ezerszámra csukatja be, kergeti állástalanságba és mészárolja le. A hivatásos katonatiszt, aki kikötéssel, kurtavassal, egyessel büntetett, aki ütötte-verte a legénységet, aki ellopta a közkatona menázsiját, hogy dorbézoljon és jól élhessen a tiszti étkezdében. A császári-királyi hivatásos katonatiszt, a maga külön becsületével, a maga renyhe semmihez nem értésével, a maga kispolgári bornírtságával, a maga karrierre éhes stréberségével, minden bűnre elszánt, minden gazságra kész és hitvány banda, ez a hivatásos katonatiszti maffia terpeszkedik uralomra a magyar társadalom testén.
Ezek legfőbb képviselője a magyart is már csak törve beszélő Horthy, császári-királyi hivatásos tiszt, a hóhér lovas tengerész, ahogyan neve máris bemegy a köztudatba …
Horthy nem tesz jó benyomást még a jobboldali értelmiségre sem. Kiállnak mellette, mert bármiként került az ellenforradalom élére, bármilyen gyengék a képességei, az ő emberük. Azt a múltat képviseli, amelyet mindenáron meg akarnak őrizni az újat követelő néppel szemben.
A szélsőjobboldal legnevesebb újságírója, Milotay István, megírta első találkozását Horthyval. Megdöbbenti, zavart, szégyenkezést ébreszt benne, amikor Horthy budapesti bevonulása után, a Magyar Írók és Újságírók Egyesülete és a Pátria Club nevében, mint azok elnöke, küldöttség élén, amelyben Herczeg Ferenc is részt vesz, a Gellért-szállóban berendezett ideiglenes szálláson tisztelgő látogatást tesz a fővezérnél. Az döbbenti meg Milotayt, vele Herczeget is, hogy Horthy válaszából mindjárt az első mondatok után úgy tűnik, mintha egy régi vágású, császári és királyi helyőrség-parancsnok szólna hozzájuk. Ugyanazzal a közös hadseregbeli tört magyarsággal beszél. Magyar szavakat megismételt erőlködés után sem tud helyesen kiejteni, úgyhogy szinte segíteni szeretnék őt nehéz erőfeszítésében. A meggyőződés szót például következetesen meggyőzőzésnek mondja.
Amikor elbúcsúznak tőle, s lefelé jönnek a szálloda lépcsőjén, Herczeg Ferenc, aki látja, hogy Milotay kissé elsavanyodott a tapasztaltakon, tréfásan biztatja: – Miért bosszankodsz? Hát istenem, Horthy úgy beszél, mintha Ferenc Józsefet hallottuk volna. Nekem szinte jólesett hallani. Így legalább megvan a jogfolytonosság …
Milotay és Herczeg egymás közt lesújtóan nyilatkoznak Horthyról. Mégis úgy írnak róla, mint aki a kardja alatt álló fegyveres hatalommal és a személyében égő férfias erejénél fogva az egyetlen szilárd pont Magyarország ingoványos közéletében. Mintha daliás alakja felé fordulna mindenki reménykedése: beszédei olyanok, mint a kardja. Éles, fényes, őszinte. Reményük horgonyát ennek a katonaembernek a szívébe, elméjébe, becsületébe akasztják. Horthy Miklóst oly nemzetség adta az országnak – írják melyben a polgári becsület, a magyar hazafiság, a katonai erkölcs és az igazságosság családi hagyomány. A jövőbe nyíló kapunak aranykulcsát tartja Horthy a kezében …
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
