Egyre nagyobb bajban vannak a ócsai devizakárosultak, sokan hiába pereskednek, nem jutnak semmire
Tovább drágul a devizakárosultak lakhatása Ócsán a megsegítésükre létrehozott lakóparkban. A kezdeti 20 ezer körüli összeg csaknem 100 ezer forintra emelkedett. A károsultak a mai napig nem érzik tisztességesnek a devizaügyeket érintő bírósági eljárásokat. Az ATV Híradó riportja.
Vasárnap reggel még zsivajtól mentes a játszótér az ócsai devizahiteles lakóparkban. A telepen kezdetben azoknak a károsultaknak nyújtottak olcsó lakhatást, akiknek ingatlanát már elárverezték. A helyi önkormányzat 2019-ben vette át a fenntartást, majd 2021-től a bérleti díjak is jócskán megemelkedtek. A 16 és 21 ezer forint közötti havi összeg egyszer csak a többszörösére ugrott.
Több devizakárosulttal beszélt az ATV Híradó stábja, akiknek azóta tovább emelkedett a bérleti díjuk. Ma már havonta 96 ezer forintot fizetnek. Nem panaszkodnak, hiszen, ahogyan mondják, máshol még ennél is többet kellene fizetniük, mégis valahol átverve érzik magukat, hiszen az önkormányzat, ahogyan volt lehetősége, megemelte a díjakat. Mindezt úgy, hogy sokan még ma is törlesztik a hiteleiket.
Ennek kapcsán kerestük Bukodi Károlyt, a település fideszes polgármesterét. Sűrű programjára hivatkozva azonban nem kívánt nyilatkozni.
A lakópark harmadában még mindig károsultak élnek. Autóval egyszerűbb itt az élet, akinek viszont nincs, annak már kevésbé az. A busz naponta pár alkalommal jár, az iskolák viszont a 4-5 km-re lévő központban vannak.
“Sajnos bukják el folyamatosan a pereket a devizahitelesek”
– mondta Szakács László, aki szerint vannak olyanok, akik éltek a forintosítással, de a legtöbb esetben erre nem volt lehetőség.
“Ő nekik nem engedi a magyar kormány, hogy alkalmazásra kerüljön az európai uniós fogyasztóvédelmi jog, amely azt mondja ki, hogyha tisztességtelen egy szerződés, akkor semmis is az a szerződés és egy elszámolási jogviszonyt keletkeztet” – tette hozzá.
Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője a tisztességes bírói eljárást hiányolja a devizahitelesek ügyében. Több, mint tíz éve pereskedik.
“Hiába teszünk hozzá egy állítást, hiába támasztjuk alá egyetemi jegyzettel, bármilyen anyaggal, egyszerűen nem vesz róla tudomást a bíróság, mert akkor nekünk kéne igazat adnia” – mondta Szabó József.
(atv)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: “…nekik nem engedi a magyar kormány, hogy alkalmazásra kerüljön az európai uniós fogyasztóvédelmi jog, amely azt mondja ki, hogyha tisztességtelen egy szerződés, akkor semmis is az a szerződés és egy elszámolási jogviszonyt keletkeztet…”
“…Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője a tisztességes bírói eljárást hiányolja a devizahitelesek ügyében. Több, mint tíz éve pereskedik.
“Hiába teszünk hozzá egy állítást, hiába támasztjuk alá egyetemi jegyzettel, bármilyen anyaggal, egyszerűen nem vesz róla tudomást a bíróság, mert akkor nekünk kéne igazat adnia” – mondta Szabó József…”
“…valahol átverve érzik magukat…”
Valahol átverve érzik magukat a HITELKÁROSULTAK!
Hát vegyék végre tudomásul ezek a csalódott hitelkárosultak, hogy ők bizony rosszul látják a velük történteket! A vajda és a qrmánya NEM ENGEDI, hogy alkalmazásra kerüljön az európai uniós fogyasztóvédelmi jog. Döbrögisztán vajdaság MINDENTŐL FÜGGTLEN, ÖNÁLLÓ ÉS SZUVERÉN uniós gyarmati térség TÁKOLMÁNYOSÍTOTT JOGGYAKORLATA EGYENESEN KIZÁRJA EBBEN A TEKINTETBEN a galád és aljadék Brüsszel bárminemű – egyébiránt pedig nem is létező – “nyomásgyakorlási igyekezetét”!
Ehelyett a vajdabanda KIJELENTETTE: SENKIT SEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN! Ami azt jelenti, hogy MINT ÁLTALÁBAN MINDENKIT, ÚGY A HITELKÁROSULTAKAT IS MEGVÉDELMEZIK!
BELEGYALULJÁK ŐKET (IS!) AZ ÚTMENTI ÁROKBA! OSZT’ JAÚNAPOT!