Kibrándító korrupciós jelentés: Magyarország még Romániát és Bulgáriát is alulmúlja
Egy évtizednyi folyamatos romlás a demokratikus normákban és a jogállamiságban oda vezetett, hogy Magyarország ma az Európai Unió legkorruptabb országa – erre a következtetésre jut a Transparency International (TI) a friss jelentésében. A magyar korrupcióérzékelési index (CPI) trendszerű romlását a kormányzati lépésekhez köti a TI, a ma megjelent értékelés szerint az újabb egy pontos romlással Bulgária mögé süllyedtünk.
A Magyarországról szóló értékelésében a TI azt emeli ki, hogy a politikai elit ellen egyre több a bizonyíték az állami és az uniós forrásokkal való visszaélésre. A szervezet emlékezet, hogy az EU-val nemrégiben kötött megállapodást követően az ország 5,8 milliárd eurós uniós helyreállítási alaphoz való hozzáférésének feltételei között szerepelnek az igazságszolgáltatás függetlenségét és a korrupció elleni küzdelmet erősítő intézményi reformok. Az uniós kohéziós alapok egy részét – 6,3 milliárd eurót – a korrupciós kockázatok elfogadhatatlansága és az eredménytelen ügyészségi fellépés miatt felfüggesztették.
Most ennek a megkésett, de ígéretes feltételességi mechanizmusnak a sikere attól függ, hogy az EU hajlandó-e arra kényszeríteni Orbán Viktor miniszterelnök kormányát, hogy érdemi reformokat vezessen be a jogállamiság helyreállítása érdekében – írja a TI.
Az összeférhetetlenségre és a vagyonnyilatkozatra vonatkozó új szabályok jelentős hiányosságai miatt bizonytalan, hogy ezek mennyire lesznek hatékonyak egy olyan országban, ahol a fékek és ellensúlyok aprólékosan leépültek – áll a jelentésben, amely meglehetősen bizonytalan abban, hogy a korrupciós helyzet javulni fog. A kormány által javasolt intézkedések nem alkalmasak arra, hogy teljes mértékben elérjék céljaikat – többek között a közbeszerzés átláthatóságának javítását -, mivel a kulcsfontosságú hatóságokat továbbra sem érinti a reform, írják, hozzátéve, hogy ez kétségbe vonja a kormány azon szándékát, hogy lehetővé tegye a közkiadások független felügyeletét.
A civil társadalommal és külső szakértőkkel való konzultáció elszalasztott lehetősége aláásta a kormánynak a rendszerszintű korrupció felszámolása iránti elkötelezettségébe vetett bizalmat. A hatóságok feletti politikai befolyás uralkodik, véli a TI. A szervezet szerint az újonnan létrehozott Integritás Hatóság sikeres működése sem garantálható, mivel a szervezet nem lesz független.
A TI rangsorát 2022-ben is a skandináv országok vezetik, de ahogy tavaly, idén is kiemeli, hogy a fejlődés a rangsor tetején megállt. A legrosszabbul teljesítő uniós tagországok Románia (46 pont) Bulgária (43) és Magyarország (42). Utóbbi két ország tavalyhoz képest helyet cserélt, miután a bolgár pontszám egyet javult a magyar pedig ugyanennyit romlott.
Forrás: Transparency International
A magyar pontszámot a TI a legtöbbet romló országok között is szerepelteti, 2015 óta 9 ponttal esett a mutatónk. A régióból Lengyelország szintén a feketelistán szerepel. Igaz, a lengyel mutató (55 pont) így is érdemben meghaladja a magyart (42), így a 180 vizsgált ország között elfoglalt helyezése is előkelőbb (55. vs 77.)
A régióban egész más utat jár be Csehország, amely – bár számos megtorpanás jellemzi a fejlődését – a 10 év alatt érdemi előrelépést tudott felmutatni. Hasonlóan ellentmondásos, de öszességében előremutató pályát jár be Görögország és Írország, de a tágabb régiónkból Lettország és Észtország is a nagyot javulók között található.
Az országok helyzete a friss jelentésben itt böngészhető, alább pedig a statikus térkép látható:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…Most ennek a megkésett, de ígéretes feltételességi mechanizmusnak a sikere attól függ, hogy az EU hajlandó-e arra kényszeríteni…” -a vajdát és qrmányát – „…hogy érdemi reformokat vezessen be a jogállamiság helyreállítása érdekében…”
Az EU az még csak hajlana is a vajda megzabolázására – bár az eset nagyon hajaz a „zsák és a foltja” történésre, ami végett IS!) az Unió NEHÉZ SZÍVVEL TELJESÍTENÉ A „NEMMZETTHY IRIGYEK” EZIRÁNYÚ KÖVETELÉSEIT! – hiszen „amúgy” semmi baja nem lenne a Gazda ELVÁRÁSAIT MINDEN TEKINTETBEN REMEKÜL TELJESÍTŐ Döbröginkkel!
A nagyobb probléma az az, hogy az UNIÓS ELVÁRÁSOKNAK MINDENBEN MARADÉKTALANUL ELEGET TEVŐ döbrögista NER – alapjait rendítené meg egy megzabolázás! A KORRUPCIÓN ALAPULÓ NER – T! Amit a vajda az uniós júdáspénzek lenyúlására fejlesztett tökélyre! Márpedig a NER EBBÉLI TÁKOLMÁNYOSÍTOTT JOGAINAK CSORBÍTÁSA KÖNNYEN ZSÁKMÁNY NÉLKÜLISÉGRE KÁRHOZTATHATNÁ VALAMELYIK PILLÉRT, és bizony fennáll a veszélye annak, hogy az uniósGazda MINDENÓHAJTÁSÁT HŰEN TELJESÍTŐ NER MEGROGGYANJON!
Ami pedig a vajdára nézvést TÖBB MINT ÉLETVESZÉLY!
Alighanem joggal állíthatjuk, hogy ENNEK AZ IDILLI ÁLLAPOTNAK A TOVÁBBI FENNTARTÁSÁBAN AZ EU LEGALÁBB ANNYIRA ÉRDEKELT, MINT MAGA A vajda! Végülis VALAMIKÉPPEN KI FOGNAK EGYEZNI! Hiszen a júdáspénzek azok ellopásra valók, a korrupciós bajnokságnak meg mindíg van egy első helyezettje! A mi vajdánk pedig szeret a spiccen lenni!
Porosenko szerint a minszki megállapodások lehetővé tették Ukrajnának a hadsereg újjáépítését
„Ez a dokumentum Kijevnek is időt adott a gazdaság és egy globális ukránbarát Putyin – ellenes koalíció kiépítésére” – tette hozzá Ukrajna volt elnöke.
LONDON, január 31. /TASZSZ/
A 2015 – ben aláírt minszki megállapodások lehetővé tették az ukrán fegyveres erők megreformálását és az Oroszország elleni nemzetközi koalíció létrehozását – mondta Petro Porosenko volt ukrán elnök (2014 – 2019)
„Tudja, mi a minszki megállapodások sikere, annak ellenére, hogy Oroszország egyik pontját sem teljesítette? Ez a dokumentum nyolc évet adott Ukrajnának, hogy hadsereget, gazdaságot és globális, ukránbarát Putyin-ellenes koalíciót építsen,” – mondta Porosenko egy interjúban, amelyet hétfőn mutattak be a BBC .
Christoph Heusgen, aki 2005 és 2017 között Angela Merkel volt kancellár biztonságpolitikai tanácsadójaként szolgált, egy interjúban elmondta, hogy a minszki megállapodások aláírása előtt Porosenko tájékoztatta a német kormányfőt az ukrán kormányzat siralmas helyzetéről Debalcevo városánál.
„Porosenko világosan elmondta neki, hogy [Ukrajna] védelmi erői vereséget szenvedtek, alig tudták tartani a vonalakat, hogy ha az oroszok áttörnek, egészen Kijevig mehetnek. Tehát megállapodásra volt szüksége” – mondta Heusgen.
Merkel decemberben a Zeit című német lapnak adott interjújában a minszki megállapodások megkötését „kísérletnek nevezte, hogy Ukrajna időt nyerjen az erősödésre”. Szerinte „mindenki számára világos volt”, hogy a konfliktus befagyott, és a probléma nem oldódott meg, „de ez az, ami Ukrajnának felbecsülhetetlen értékű időt adott”. Kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy akkoriban a NATO-országok olyan mértékben támogathatták volna Kijevet, mint most.
Majd Francois Hollande volt francia elnök, aki 2015-ben részt vett a minszki megállapodások végrehajtását célzó intézkedéscsomag tárgyalásán, szintén megerősítette Merkel szavait. Vlagyimir Putyin orosz elnök később azt mondta, hogy Merkel szavai a minszki megállapodásokról teljesen váratlanok és csalódást okoztak számára.
(tass.ru)
Már csak egy nanoszekundum van hátra. Az Egyesült Államok megkongatta a vészharangot egy nukleáris háború küszöbén
A Fehér Ház egykori alkalmazottja, Roberts: „Az amerikai politika közelebb hozta a világot az atomháború kirobbanásához!”
MOSZKVA, január 31. – RIA Novosztyi.
Az Egyesült Államok Oroszországgal szembeni külpolitikája közelebb vitte a világot az atomháború küszöbéhez – írta honlapján egy cikkben Paul Craig Roberts, a Ronald Reagan-kormány idején a Fehér Ház egyik tisztviselője .
„Több mint két évtizede az amerikai elnöki adminisztráció elvette a magját egy nukleáris háború lehetőségét Oroszországgal. Az egész akkor kezdődött, amikor Bill Clinton megszegte az amerikai kormány ígéretét, miszerint nem hozza közelebb a NATO-t az orosz határhoz. Azóta az egymást követő amerikai elnökök felmondtak minden bizalomépítő megállapodást. Az ukrán kormány megbuktatása után az Egyesült Államok által kezdeményezett provokációk Oroszország ellen 2014 – ben teljesen szétzúzták Moszkva Washingtonba vetett bizalmát.
Atomtudósok szerint 90 perc van hátra éjfél másodpercig. Azt hiszem, ez már inkább csak egy nanoszekundum. Elérte azt a pontot, ahol már csak egy téves riasztás kell a beérkező rakétákkal kapcsolatban” – mondta.
Véleménye szerint az „illetéktelen, felelőtlen és abszolút buta” nyugati politikusok úgy vélik, hogy ” ukrajnai presztízsük igazolja az atomháborút”.
„Ahelyett, hogy betartotta volna a minszki megállapodásokat az ukrajnai béke megőrzése érdekében, Washington arra használta őket, hogy Putyint rákényszerítse egy ukrajnai hadsereg megalakítására, amely megtámadja a donbasszi népközköztársaságok védelme okán Ukrajnát. Ahelyett, hogy az orosz elnökkel közösen kötött volna egy kölcsönös biztonsági egyezményt, Washington provokálta, kiterjesztette az ukrajnai konfliktust annak érdekében, hogy Finnország és Svédország csatlakoztatásával növelje a NATO-t , megsokszorozva ezzel a nyugati szövetség jelenlétét az orosz határokon. Az USA és a NATO most olyan aktívan részt vesz az ukrajnai konfliktusban, hogy felmerül a kérdés: mit fog tenni Washington, amikor az oroszok áttörik az ukrán védelmet? Az amerikai és a NATO-katonák Ukrajna segítségére sietnek?” – háborodott fel Roberts.
A cikk végén a kialakult helyzetért felelős amerikai katonai tervezők letartóztatását javasolta. Emellett Roberts elismerte, hogy az Egyesült Államok nem lesz képes „dominanciát kiépíteni Oroszország és Kína felett”. (ria.ru)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
„Könyörögni fogsz!” – így fenyegette meg Hadházy képviselőt Pétervására fideszes polgármestere
Biztos legyél benne, hogy találkozunk még. A család az mindenhol tabu, csak nálad nem. Könyörgni fogsz.Ezt a csetüzenetet küldte Eged István, a legkisebb magyarországi városok közé tartozó, kétezer lakosú Pétervására fideszes polgármestere Hadházy Ákos ellenzéki képviselőnek.
A családozást és a fenyegetőzést az válthatta ki belőle, hogy Hadházy az utóbbi napokban több FB-posztot is közzétett Eged és közvetlen családtagjainak közpénzes pályázatokon elnyert támogatásairól.
A sorozat pont egy héttel ezelőtt egy olyan videóval kezdődött, amiben Hadházy bemutatta a falusi szálláshely építése címén 50 millió forintnyi EU-s közpénzzel megtámogatott tornyocskás villát, amit a polgármester épített.
A kamerával érkező Hadházy éppen ott találta Egedet, aki egymásnak ellenmondó válaszokat adott, hogy mit csinál itt munkaidőben. Előbb azt mondta, hogy takarít, majd azt, hogy betegszabadságon van. Ebben a bejegyzésben Hadházy már megemlítette, hogy a polgármester családja további 58 milliónyi támogatást nyert el 5 projektre a Vidékfejlesztési Programból.
azt a pickupot mutatta be, amit a polgármester címére bejegyzett vadásztársaság vásárolt a Magyar Faluprogram pénzéből, ami nem uniós, hanem tisztán hazai költségvetési pályázat a szegény települések felemelésére.
Ők derítették ki, hogy Eged a falusi szálláshelyre elnyert 50 millión felül 15 milliós összeget kapott a jacuzzi és a kerti konyha kialakítására. Illetve azt is, hogy az Eged-család milyen pályázatokat nyert még ezeken felül.
Az Arany Kakas fogadó fejlesztésére 2013-ban 25 millió forintot nyert el a Darányi Ignác terv keretében egy kft, aminek a mostani tulajdonosa a polgármester felesége, a pályázás idején pedig a városvezető testvéréé, Apollóé volt. A szintén családi tulajdonú horgásztó fejlesztésére pedig 50 milliót nyertek. „Az ezeket a pályázatokat támogató bíráló bizottságok elnöke éppen Eged István volt”” – derítette ki az RTL.
is táplálta, amiben a független képviselő ezt írta:
„Kis magyar banánköztársaság Pétervásárán: a munkaidőben a „falusi szálláshelyét” takarító fideszes polgármester pont a fiát tartotta legalkalmasabbnak a városi tulajdonú hulladékszállító cég vezetésére. Renátó persze jó elvtárs, egyik Facebook-posztjában azzal dicsekszik, hogy Orbán évértékelőjén milyen sok miniszterrel szelfizett…”
Vagy az a két nappal ezelőtti, amiben azt mutatta be, hogy a polgármester feleségének cége által birtokolt helyi horgásztó partjára a horgászegyesület 65 milliós uniós támogatásból építhetett büfét, a horgászturizmus felpörgetése végett. (Az összegből a tó környezetének rendezésére is költöttek). Az egyesület titkára Eged Apolló, a polgármester testvére. A cikk elején említett, 50 + 15 millióval megtámogatott tornyos szálláshely is ennek a víztározónak a közelében található.
A horgászegyesület weboldala egyébként unikumnak számít a maga műfajában: nem szerepel rajta sem a tó helye (csak az egyesült irodájáé), sem a horgászvíz nyitvatartása, sem a jegyárak, vagy hogy milyen típusú jegyeket lehet kapni, sem a fogható halfajok, sem az esetleges kötelező felszerelési tárgyak, mint mondjuk a pontymatrac. A tavat a megye horgászvizeit bemutató listákban sem találtam meg.
De még a polgármester falusi szálláshelyének weboldalán sem szerepel olyasmi, hogy egyáltalán lehetne horgászni a tóban, csak az, hogy csónakázni. Ettől még lehet működő horgásztó, de mindez legalábbis eléggé szokatlan. (444)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: Gondoljuk, hogy Hadházyra célzott a hordatag polgármester! De hogy miért fog könyörögni, és kitől vár könyörületet? – hát azt csak „találgathatjuk”! (Van rá tippünk!)
Ám a történet lényege az, hogy az eset tökéletesen rávilágít a NER – lényegére! A KÖZPÉNZEKEN MEGVÁSÁROLT HELYI „kisvajdák” ZSÁKMÁNYFÉLTŐ HŰSÉGÉRE A NAGY vajda IRÁNT! A NER által tákolmányosan kiépített HŰBÉRESI – RENDSZER MŰKÖDÉSÉRE! Ami pedig teljesen eluralta a vidék magyarságát, teljesen rátelepedve és félelemben tartva őket!
Bár a balrad.hu nem vállal elvi közösséget Hadházy Ákossal, azt azért elismeri, hogy vannak a független parlamenti képviselőnek általa támogatható/támogatandó dolgai! Mint pl. EZ IS!
AZ PEDIG, HOGY KI FOG KÖNYÖRÖGNI A VÉGÉN ÉS KINÉL? – MAJD ELVÁLIK!
Puzsér Róbert: A magyar vidék rettenetes állapota egy lehetőség
Budapesten lehetett a legjobban keresni a tavalyi első három negyedévben. A KSH adatai szerint a fővárosban a havi nettó bér 413 ezer forint volt. A legalacsonyabbak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében voltak a keresetek, itt a 240 ezret sem érte el a nettó átlagbér.
Puzsér Róbert a Spirit FM Önkényes Mérvadó című műsorában úgy vélekedett: a tömegeket nem engedik felzárkózni, meghagyják a feudalizmusban.
Amikor pár évtizede azt mondták, a régiók Európája jön el, akkor ezt nem nagyon lehetett érteni, de ma, mikor Szabolcs közelebb van Ukrajnához, mint Győr-Moson-Sopron megyéhez, Győr-Moson-Sopron pedig közelebb van a nyugathoz, mint Szabolcshoz, így már érthető – fogalmazott.
Budapest egy nagyon nyugatos zárvány, de ha a fővárost nem számítjuk, megfigyelhető, hogy egy másik országban érzed magad, ha Kelet-Magyarországon vagy Nyugat-Magyarországon jársz – vélekedett.
Puzsér Róbert szerint a rendszerváltás után szociális katasztrófa zajlott vidéken. Mint mondta, a magyar politikai osztály – oldaltól függetlenl – a rendszerváltás utáni ország állapotát egy akadálynak, egy feladatnak érezte. Aztán telt az idő, és a politikai osztály egyre inkább rávezette magát arra, hogy ez nem egy leküzdendő akadály, hanem egy lehetőség: már Gyurcsányék elkezdték ezt lehetőségnek látni, aztán ezt Orbán Viktor vitte tovább, és fejesztette tökélyre – fogalmazott.
Magyarország, a magyar vidék rettenetes állapota eszerint egy lehetőség – mondta. A publicista szerint a tömegeket nem engedik felzárkózni, meghagyják a feudalizmusban. (atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…a rendszerváltás után szociális katasztrófa zajlott vidéken…a magyar politikai osztály – oldaltól függetlenl – a rendszerváltás utáni ország állapotát egy akadálynak, egy feladatnak érezte. Aztán telt az idő, és a politikai osztály egyre inkább rávezette magát arra, hogy ez nem egy leküzdendő akadály, hanem egy lehetőség: már Gyurcsányék elkezdték ezt lehetőségnek látni, aztán ezt Orbán Viktor vitte tovább, és fejesztette tökélyre…”
A LEHETŐSÉG – et a „magyar” plythykay bűnbandáknak az egykori Vidék – Magyarország népe teremtette meg! Az a vidéki magyarság, amely a szocializmus korszakának TALÁN A LEGNAGYOBB NYERTESE VOLT, és amely a rendszerváltás LEGNAGYOBB VESZTESE LETT!
Viszont a politikai machinációk ideje KEZD KIFUTNI! A vidék magyarsága pedig MINTHA KEZDENE MAGÁHOZ TÉRNI A POLITIKUSMAFFIÁK „RÁOLVASÓ KÁBULTSÁGÁBÓL”! Lásd: Jászberény, és napjaink Debrecenje!
Bár az ébredés lassú és fájdalmas – és vélhetően hosszú – lesz, de ELKERÜLHETETLENÜL BEKÖVETKEZIK!
NA MAJD AKKOR FOG CSAK IGAZÁN LEHERVADNI A GÚNYOS MOSOLY A POLiTIKAI GONOSZTEVŐINK ÁBRÁZATÁRÓL!
Évfordulós tiltakozást terveznek ma a tanár- és diákszervezetek. A Szolidaritás napjának nevezett eseményen bizonyos iskolákban várhatóan nem lesz tanítás, egy tanórát a diákok a folyosón ülve töltenek, máshol felvonulást, akciókat szerveznek.
Pécsett már hétfőn utcára vonultak tanárok és diákok. Az ATV Híradó riportja.
Molinókat, kartonpapírra írt üzeneteket vittek tanárok és fiatalok az utcára Pécsen. A csoport csendesen, de meggyőződéssel demonstrált a pedagógusok mellett. A résztvevők nagy hányada iskolás korú volt.
A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az elmúlt egy év eredményének tekinti, hogy a kormány elismerte a béremelés szükségességét. Azt, viszont kudarcnak tartja, hogy a közoktatás más bajairól nem sikerült egyeztetniük.
„A nagy hozadéka ennek az egyéves küzdelemnek az, hogy a szülők és a diákok megértették és támogatnak bennünket az ügyünkben. Itt nem pedagógusbér-emelésről van szó, az oktatás átalakításáról” – árulta el Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.
Szabó Zsuzsa arra számít, hogy kedden legalább annyi pedagógus nem veszi fel a munkát egy időre, mint tavaly ilyenkor. Ez a szám egy éve 24 ezer volt.
Az Egységes Diákfront ismét országos ülősztrájkot kezdeményez. Eddig Budapestről több mint 100 iskolából jelezték, hogy egy tanórát a folyosón töltenek.
„Hogyha országos szemüvegen keresztül szeretném látni az eseményeket, akkor több városban fáklyás vonulás, tüntetés fogja kezdetét venni, arról nem beszélve, hogy minden városban, minimum egy iskolában fognak ülősztrájkolni a diákok” – fogalmazott Mészáros Bence József, az Egységes Diákfront budapesti elnökségi tagja.
A nap folyamán közös gondolkodást szervez az oktatás kiemelt szereplőivel a Civil Közoktatási Platform Együttműködő közoktatás, együttműködő társadalom címmel. Este pedig évértékelő gálát tart a Tanítanék mozgalom zenészek, színházi szakemberek és az irodalmi élet ismert személyiségeinek részvételével.
(atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Bal-Rad komm: „…2023 – ban járunk! Azért mégsem lehet a pártállami diktatúrára (vélhetően a szocializmus korszakára gondolt az „észosztó”) emlékeztető oktatási rendszert fenntartani! Azért ezen a rendszeren mindenképpen változtatni kell…”
SAJNÁLATOS, DE A PEDAGÓGUSMOZGALOMBAN IS MEGJELENTEK, ÉS „ÜGYESKEDNEK” A KERÉKKÖTŐK!
„…a Civil Közoktatási Platform Együttműködő közoktatás, együttműködő társadalom címmel. Este pedig évértékelő gálát tart a Tanítanék mozgalom zenészek, színházi szakemberek és az irodalmi élet ismert személyiségeinek részvételével…”
Hááát…- a zenészek, színházi szakemberek és az irodalmi élet ismert személyiségei – legalább is szerintünk – LEGFELJEBB CSAK AZ EGYÜTTMŰKÖDŐ TÁRSADALOM ELENYÉSZŐ KISEBBSÉGÉT JELENTHETIK!
SZERINTÜNK inkább elemezniük kellene a mozgalom résztvevőinek, hogy mire is jutottak az eltelt egy esztendő során!
* A Pravda 1937 július—novemberi számaiban közölt tudósításokból.*
(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)
2
AUGUSZTUS 31
Ma különösen rekkenő a hőség. De nappal sehol sem lehet leheverni. A legközelebbi árnyékot egyetlen olajfa nyújtja, s jóval hátrább, több kilométer távolságban van egy poros kis olajliget, melyben a tartalék harckocsik rejtőztek el. Nem is szabad lefeküdni – úgy lehet a legbiztosabban hőgutát kapni. De nincs is mód a lefekvésre, mert reggel óta megint folyik a harc, és körös-körül minden erre összpontosul, minden részt vesz a harcban, minden hat rá és függ tőle.
Ezekben a napokban a hadsereg ha lassan is, de állandóan támadott. Quinto után elfoglalta Mediana, Codo, Puebla de Alborton, Ermita, Castillo de Banastro falut. Ezek nemcsak egyszerű községek, hanem körkörös védelemmel, német rendszerű kitűnő vasbeton- és cementerődökkel, fedezékekkel és óvóhelyekkel, tüzérséggel, aknavetőkkel és gépfegyverekkel ellátott valóságos kis erődök. Mindez együttvéve erős védelmi övezetként óvja a fasisztákat az aragóniai fronton. A katalóniai köztársasági egységek csaknem egy évig tartó passzivitása tette lehetővé, hogy a fasiszták ilyen erősen megvessék itt a lábukat.
… Mediana és Codo teljesen üres. Itt egyetlen foglyot sem ejtettek a köztársaságiak. Az épségben maradt fasiszta alakulatok csatlakoztak a belchitei helyőrséghez. Ide vitték az erőszakkal mozgósított fiatal parasztokat is. Az öregek, nők, gyerekek elmenekültek, ki merre látott.
Codo oly kihalt, mintha elvarázsolták volna. Az utcákon és az udvarokban sehol egy lélek. Csupán a szürke kőből épült egy- és kétemeletes házak földszintjén sorakoznak gabonás-zsákok, olívaolajjal tele hatalmas kádak állnak, a gazdag portákon füstölt sonkák lógnak le a mennyezetről. Az edények a polcokon, a ruhák a szekrényekben, a még friss virágok a vázákban, az augusztus 28-i keltezésű zaragozai újságok arról tanúskodnak, hogy a menekülés váratlan volt és tragikus. Fáradt tyúkok kapirgálnak. A komisszár megtiltotta, hogy hozzájuk nyúljanak, de most nincs aki megitassa őket. A templom kapuja sarkig tárva, az oltáron égő mécsesek mellett nyitott misekönyv, néhány miseruha fekszik. A mellékoltáron egy nádkosárban gyertyák. Egy tálkán ott maradtak a rézpénzek. Mellette vallásos rajzú borítékok: Krisztus megáldja a juhnyájat. Ha leragasztják a borítékot, a hajtókájára nyomtatott Franco-fej letakarja Krisztus fejét, és kényelmesen elhelyezkedik Krisztus nyakán …
A katonai parancsnokságon töltényes ládák, tábornoki arcképek, az asztalon parasztokról készített listák ilyen megjegyzésekkel: „Volt anarchista”, „Volt szocialista”, „Felesége Murciában”. A téren a fasiszta Falange plakátja, melyet sietve leszakított egy arra járó katona.
Sokáig nem lehet itt időzni, az embernek émelyeg a gyomra. A szél orrfacsaró hullabűzt hord szét, elhullott állatokkal és emberekkel van tele a hegy valamennyi lejtője és a falu határa. Emitt hatalmas szál mór fekszik, keze-lába szétvetve. Körülötte kilőtt töltényhüvelyek, zubbonya nyitva, fekete, puffadt mellén nagy vérfolt éktelenkedik. Odább négy sovány test arccal lefelé, tarkójukon nyitott seb tátong. Ezeket a saját tisztjük lőtte agyon …
… A szomszédos dombok felől, a mélyedésen át az n. brigád Belchite első erőd vonalát támadja. Az egyik erőd ma hajnalban elesett – megadta magát. Az őrmester megölte a tisztet, és negyven katonával átállt a köztársaságiak oldalára. Most egy kis lövészárokban üldögél a brigádparancsnok és a tüzérparancsnok között, cigarettázik és mutatja a célpontokat. A támadás egész súlyával erre a szárnyra, a balszárnyra nehezedett. A másik oldalról, a pályaudvar mögül az aragóniai lakosokból álló két helyi brigád nagyon lagymatagon tevékenykedik, egyre többet alkudoznak a harckocsikkal, hogyan és ki induljon hamarabb. Amikor a harckocsik erélyes tüzet nyitottak a pályaudvarra, odatódultak a tankok köré, és lelkesen tapsolni kezdtek. Indulni azonban nem indultak, hanem megvárták, amíg a belchitei tüzérség közéjük csördített és néhány embert megölt.
Balfelől a madridiak támadnak, igen bátran, ha még nem is valami nagy szakértelemmel. Teljesen egyenes testtartással futnak, csak a fejüket hajtják le kissé, azokat pedig, akik kúszva haladnak előre az ellenséges tűzben, kinevetik és gyávának bélyegzik. Ha viszont néhány ember az ellenséges tűz áldozata lesz, az egész csoport megáll, és a támadásnak vége, elölről kell kezdeni az egészet, méghozzá csak bizonyos szünet után. Végső soron pedig éppen azok érnek célhoz, akik óvatosan, kúszva haladtak előre.
Ez történt most is: négy harckocsi megszüntette a tüzelést, a zászlóalj, mely a tűz alatt kúszva megközelítette a futóárkokat, hirtelen talpra ugrott, rohamra indult, és lám, máris jönnek szembe velük fegyvertelenül, felemelt kézzel, „salud!” kiáltással a megrémült fasiszták. Hátra kísérik őket, a harckocsik pedig tovább gördülnek lefelé, a mélyedésen át a temetőhöz.
A belchitei ütegek elhallgattak. A lövegek egy része megsemmisült, a többinek kifogyott a lőszere. De a város bevétele nem könnyű feladat. Még az egyes negyedeket, utcákat, házakat is megerősítették. Mindenkit felfegyvereztek; aki nem akart harcolni, ott helyben agyonlőtték. Az átszököttek mesélik, hogy a lázadók parancsnoksága, amikor ideirányította a codói és medianai helyőrséget, parancsot adott az egész csoportnak, hogy mindenáron tartsa magát, és megígérte, hogy hamarosan küld erősítést és élelmiszert. Minden két órában rádión keresztül bátorítja a fasisztákat. Belchite feladása azt jelenti számára, hogy elveszít több mint kétezer katonát és egy fontos védelmi gócpontot az aragóniai és a terueli front találkozásának közvetlen közelében. Ha az ostrom elhúzódik, vagy újabb fasiszta erők törnek be ide északnyugat felől, vagy maga a belchitei oszlop tör át a pályaudvar mellett és elhagyja a várost.
Mintegy igazolva ezeket az aggályokat, a jobbszárnyon, fent néhány porfelhő-foszlány tűnik fel: négy, öt, majd kerek tíz. Gyorsan közelednek a város felé. Motorizált gyalogságnak látszik. A beszélgetés elhalkul. A parancsnoki harcálláspontról telefonálnak: a harckocsik forduljanak meg, és készüljenek fel rá, hogy jobbfelől elvágják az oszlop útját. De az utolsó pillanatban minden tisztázódik. Páncélkocsik közelednek, a támadó katalán egységek jobbszárnyának megerősítésére küldték őket. Mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel.
Megkezdődnek az előkészületek az újabb rohamhoz. De egyszerre minden szem az ég felé fordul: repülők! Ma már harmadszor. Reggel fasiszták jártak itt – bombázták a támadó gyalogságot -, aztán köztársaságiak – bombázták a belchitei erődöket és ütegeket. Hát most?
Próbálom messziről felismerni az alkonyati égen a gépek sziluettjeit. Egy perccel később már tudjuk: tizenkét Junkers közeledik vadászgépek kíséretében. És milyen gyorsan! A gyalogosok egymás után bújnak el árkokban, gödrökben, mélyedésekben. A harckocsik a helyükön állnak – még nem hallanak semmit. Mindjárt meghallják. A repülők bombákat szórnak Codóra. Az üres Codóra. Fél perc múltán az egész falu eltűnik a hatalmas füst- és lángoszlopban. Jól elszámították magukat! De nem, a Junkerseknek még maradt bombájuk számunkra is.
A zászlóalj kiáltozva szétszéled a mezőn. – Utánam! – kiáltja a komisszár, és a domb lejtője felé fut. Általában valóban előnyösebb a domboldalon feküdni: itt kevesebb a valószínűsége, hogy bomba vagy repeszdarab éri az embert. De sokkal jobb megállni és – különösen akkor, ha a repülőgép közel van – nyugodtan megfigyelni repülésének vonalát. Erre a vonalra, vagyis a lehulló bombák sorozata által rajzolt egyenesre merőlegesen kell futni: 50 méteren túl már nem öl a bomba. A komisszár kicsit tétovázik, majd velünk szalad. Ennek köszönheti, hogy megmenekült.
Egyetlen ugrással belevetjük magunkat egy gödörbe. Valaki felkiált: – A lovak! – A zászlóalj öt lova fékevesztetten vágtat a mezőn, időnként megtorpannak és felágaskodnak. De már késő. Mind jobban erősödnek a robbanások. Amint ott fekszünk, arccal az ég felé fordulva, mozdulatlan céltáblának érezzük magunkat. Az utolsó előtti robbanás teleszórt bennünket földdel. És az utolsó? Az utolsó elmaradt. Mindannyian élünk, mindössze egy ló esett áldozatul. A Junkersek hangos zúgással továbbmennek Belchite fölé. Csak nem akarják azt is bombázni?
Nem, másról van szó. Az a három gép, amely a bombázás alatt félrehúzódott, most nagyon alacsonyra ereszkedik, és ejtőernyőkkel nagy zsákokat dob le a városba. Bizonyára lőszer van bennük, esetleg tankelhárító ágyúk, s az is lehet, hogy élelmiszer.
Vajon jönnek-e még ma repülőgépek? Aligha. Húsz perc múlva nyolc óra, mindjárt teljesen besötétedik. Szünet. Aztán lövés hasít a levegőbe: a belchitei üteg, amely egyszer már teljesen elhallgatott, lövi a harckocsikat. Úgy látszik, a zsákok jó szolgálatot tettek.
… Éjszaka a világítás nélküli, hepehupás, zötyögős fehér utakon a parancsnokok a hadseregparancsnokságra hajtatnak. A falusi iskolánál nagy csikorgással megállnak a rozoga, ütött-kopott Buickok és Chryslerek. Álmos őr, bal kezében puska, jobbjában legyező. Az alacsony, mocskos szobában az iskolapadokon kiteregetett térképek. Az asztalon termosz. De senki sem használja. A tábornokok és az ezredesek egymás után fogják a porrónt, és spanyol módra fejük fölé emelik, hogy a vízsugár egyenesen a torkukba ömöljön.
Mindannyian fáradtak, de nincs is miről tárgyalni. A holnapi fő feladat: mindenáron bevenni Belchitét, mégpedig úgy, hogy egyetlen fasiszta katona se törhessen ki, egyetlenegy se hagyhassa el a várost.
SZEPTEMBER 4
Szeptember 2-án reggel Belchite ellenállása erősen fokozódott. A szökevények áramlása egyszerre megszűnt. Az éjjel csupán egyetlen őrmester szökött át. Elmondta, hogy miután a fasiszta repülőgépek élelmiszert, lövedékeket és töltényeket dobtak le, a helyőrség elhatározta, hogy a végsőkig tartja magát. A lázadók aláaknázták az utcákat, a házakat, és minden házat védeni akarnak. Úgy vélik, ha csak három napig tartani tudják magukat, ez megmentheti a várost. A spanyol történelemben Belchite háromszor állt ostrom alatt, és háromszor állta ki az ostromot.
A Junkersekről ledobott egyik zsák a köztársasági állásokra esett. 75 milliméteres ágyúhoz való tartalékalkatrészek voltak benne.
A fasiszta parancsnokság valóban nagy erőket vetett be Belchite megsegítésére. Mediana körzetében erős oszlop jelent meg tüzérség és harckocsik kíséretében. Csapásai nyomán a Medianánál állomásozó néhány gyengébb köztársasági egység hátrálni kezdett. Súlyos veszély fenyegette a mediana-belchitei útvonalat.
Szeptember 2-án, a szó szoros értelmében lépésről lépésre előrehaladva, az élen harcoló századok elfoglalták a város külterületét, a rizsliszt-gyárat, s a temetőtől a papneveldéig jutottak. A lázadók igen pontos géppuskatűzzel, kézigránátokkal válaszolnak; egyik ütegük a külvárosokat lövi. Walter tábornok, a hadosztályparancsnok megparancsolja, hogy hozzák át az ágyúkat a hegyek túlsó lejtőiről, és nyissanak tüzet nyílt állásokból fél kilométer távolságra. Egész napon át tart az elkeseredett küzdelem. A veszteségek mindkét oldalon igen nagyok.
De tegnap délután öt órára végleg megtört a fasiszták ellenállása. A házak romjai közül itt-ott még eldördül egy-egy lövés. A városba beözönlik a gyalogság, egymás után futnak be a páncélautók, mentőkocsik. Késő éjjel dolgozni kezd a köztársasági parancsnokság, megkezdődik a fegyverek leadása és összegyűjtése.
Itt egy fogoly pap-tisztet vezetnek, övén pisztoly. Amott mórokat, akik kézzel-lábbal magyarázzák, hogy ők nem foglyok, hanem átszöktek.
Ezalatt kibontakozik a Mediana elleni támadás. Itt, Belchitében már hallható az ágyúdörgés. Két fasiszta hadosztály támad. Tegnap megérkezett Zaragozába a harmadik, a Fekete nyilak elnevezésű olasz hadosztály. Ezeket az alakulatokat azért irányították ide, hogy ellentámadást indítsanak és megmentsék a fasiszta városkát. De már késő! Belchite a miénk! Ez a nem nagy, de nehezen kivívott győzelem lelkesíti a köztársasági csapatokat.
Villámok hasítanak bele az éjszakába. Sohasem láttam még ilyen fehér, a magnézium fellobbanásához hasonló, vakító és hosszan tartó villámokat – mintha újabb világító rakéták volnának, mintha az egész az ellenség újabb manővere volna. A fülsiketítő mennydörgések is egészen valószerűtlenek. Inkább mintha nagyon nagy, ötszázkilós bombák vagy 203 milliméteres lövedékek lennének. Aztán végre megered az eső, az első idei eső. Először csak szemerkél, majd egyre erősebben veri ezt a csontszáraz, durva, eddig csak vérrel öntözött aragóniai földet.
SZEPTEMBER 7
Tegnap és ma az aragóniai front viszonylag csöndes. A fasiszták nagy ellentámadás előkészületeivel vannak elfoglalva. Egymás után érkeznek a tartalékok, gyülekezik a légierő, a tüzérség.
A köztársaságiak megszilárdítják helyzetüket a meghódított állásokban, árkokat ásnak, rendbehozzák a fegyvereket. Az összecsapás nem lesz tréfadolog. Franco a jelek szerint vissza akarja szerezni Belchitét, Quintót, Medianát és az egész Ebro menti elhódított sávot. Ha ezt nem teszi meg, a köztársaságiak következő lépése minden bizonnyal már a Zaragoza elleni támadás lesz.
Az is lehetséges, hogy a lázadók nem kezdenek most nagyobb hadműveletekbe, inkább a makacs védekezésre szorítkoznak itt, Aragóniában. Sok adat szól amellett, hogy a fasiszta parancsnokság szabaddá teszi eddig északon lekötött fő erőit, és nagyarányú hadműveleteket indít a terueli fronton (hogy szorult helyzetbe hozza Valenciát) és a központi fronton. Mussolini palermói beszédében kijelentette, hogy Madridot mindeddig azért nem vették be, mert nem intéztek ellene igazi támadást.
Az olasz diktátor megrágalmazta spanyol helytartóját. Franco már vagy százezer embert helyezett el a Madridhoz vezető utakon s mintegy tizenkétezret a guadalajarai úton. A támadó hadműveletek igen határozottak voltak, és a haditechnika minden vívmányát alkalmazták. De van valami, ami nyilvánvalóan igaz Mussolini szavaiban. Az, hogy az olasz-német beavatkozók meg akarják ismételni a Madrid elleni támadást, mégpedig ezúttal egyszerre több oldalról, óriási létszámú olasz-német és helyi csapatok bevetésével, miután előzetesen fenyegető helyzetbe hozzák a Madridot Valenciával összekötő utakat. Erre az újabb kísérletre készül fel most a központi front köztársasági hadserege.
Az ebrói hadművelet a köztársasági hadsereg jelentős sikere. Ez a siker lelket öntött a csapatokba. De fényében még bántóbbak a hadsereg fogyatékosságai, amelyek hiányában Zaragoza már a miénk volna. A nagyszerű, bátor, kitartó és odaadó katonákkal ellentétben, a tisztikar még most sincs a helyzet magaslatán. A szervezetlenség, a tétovázás és a harc irányításában mutatkozó hozzá nem értés lépten-nyomon érezteti hatását. Főképp a tétovázás.
A hadművelet annak rendje és módja szerint váratlanul indult meg. Meglepetésszerűen érte a csekély erőkkel védekező fasisztákat. A köztársaságiaknak a siker továbbfejlesztésében tanúsított tétovázása és határozatlansága azonban lehetővé tette a fasisztáknak, hogy tartalékokat vessenek be, s ezzel csökkentette a támadás eredményeit.
Másfelől az aragóniai hadművelet nagymértékben hasznára vált a már-már egészen elcsendesült fronton tevékenykedő egységeknek. A katalán hadosztályok most, hogy együttműködtek a más frontokról ideérkezett csapatokkal, meggyőződtek a támadás lehetőségéről, kedvet kaptak a harcra és a támadásra.
SZEPTEMBER 9
Quintóban foglyul ejtett fasiszták elmondották, hogy parancsnokuk a megerősített körzet helyettes parancsnoki minőségében két orosz cári tiszt: egy százados és egy tábornok. A tábornok alacsony, kopasz, rosszindulatú ember. Tüzér volt és valaha az orosz Francónál teljesített szolgálatot mint az összes páncélvonatok parancsnoka.
A százados állítólag súlyosan megsebesült, és még Quinto eleste előtt meghalt. A tábornok az utolsó roham előtt eltűnt. Ennél többet a foglyok nem tudtak mondani.
A közlés teljesen valószerű. Köztudott, hogy a Franco zsoldos katonaságaként szolgáló mindenféle csőcselék között sok orosz fehérgárdista van. Most a fasiszták Quintóban elhagyott rengeteg holmijának és iratának rendezése közben a köztársasági n. hadosztály parancsnoksága talált egy iratokkal tele kopott levéltárcát. Az iratok itt vannak előttem.
Íme az első: 94 978. sz. személyi igazolvány, kiadta 1937. február 2-án a párizsi rendőrprefektus Anatolij Fok úr nevére, született 1879. július 3-án Orenburgban, foglalkozása tisztviselő, nemzetisége „orosz menekült”. Az igazolványban idősebb, kopasz, bajuszos férfi arcképe.
A második igazolványt már orosz nyelven állították ki:
„A Háború Részvevőinek Orosz Nemzeti Szövetsége.
Az igazolvány tulajdonosa rendes tag, hazánk fia.
Neve: Fok, Anatolij Vlagyimirovics.
Rangja: vezérőrnagy.
Címe: Rue Abbé Groul 133.
A Szövetségbe való belépés kelte: 1936. október 15.
Kiadatott Párizsban, 1936. november 3-án. 101. sz.”
Turkul tábornok s. k. elnök, Blagov kapitány s. k. főtitkár.
Pecsét es ugyanannak a kopasz, bajuszos úrnak a fényképe.
További két okmány: a Franciaországi Gallipoli Veteránok Társasága és a Franciaországi Orosz Sólymok Szövetsége nevű szervezet tagsági könyve.
Ezekben csak a dátumok és a sorszámok érdekesek. Mindkettőt 1936. november 3-án állították ki, ugyanazon a napon, amikor a Háború Részvevőinek Szövetsége tagsági könyvét, s az elsőnek a sorszáma 8, a másodiké 4. Az okmányok keltezéséből és sorszámából látható, hogy nagy sietve és antedatálva adták ki őket, mielőtt tulajdonosaikat Spanyolországba expediálták.
Azután három fényképet találok a levéltárcában. Kettőn a Requeté ifjoncainak egy csoportja széles jókedvvel nevet bele a készülékbe. Kezükben zászló. A harmadik fényképen ugyanez a csoport egy ingujjban álló, összekötözött kezű és bekötött szemű embert lő agyon.
Végül egy levelet is találok a levéltárcában. Fok tábornok kapta, bizonyára még Quintóba érkezte előtt. Íme a levél:
„1937. július 16.
Kedves öreg barátom, Anatolij Vlagyimirovics!
Végre nekiültem, hogy levelet írjak neked és elmondjam, hogy s mint alakult életem sora, továbbá megkérdezzem, hogy élsz te és társaságunk tagjai.
Ami engem illet, én nagyon elégedett vagyok. Meleg fogadtatásban részesítettek, és a századparancsnok már az első napon közölte velem, hogy most napi három pesetát fogok kapni. Ezt az összeget meg is kapom. A koszt itt kitűnő. Hangsúlyozom, hogy a három pesetát minden levonás nélkül, tisztán kapom. Már egy hete egy mellvéden ülök, amely mind közül a legfelelősségteljesebb. Van itt egy Maxim géppuska, melyet nekem kellett rendbehoznom, különben legföljebb kétszáz lövést tudott volna leadni, s utána nyomban felmondta volna a szolgálatot. A tisztek itt nincsenek beosztva az egyes szakaszokhoz, úgyhogy nem is tudom, hová tartozom, de a parancsnok azt mondta, hogy kinevez az egyik mellvéd parancsnokává.
Megérkezett-e Rasevszkij, és sikerült-e megjavítani a távcsövemet? Nagy szükségem volna rá, az ellenség ugyanis négy kilométerre van tőlünk, és itt csak egy távcső van, az is színházi, nem látni vele semmit.
Jött-e levél Párizsból Sinkarenkótól, és egyáltalán mi újság? Itt elég unalmas. Az utóbbi napokban azt beszélik, hogy századunkat Zaragozába küldik pihenőre. Üdvözlök mindenkit, a zászlóaljparancsnokot és a tiszteket is.
Poluhin”
Más nincs a levéltárcában. De nem is kell semmi más. Így is világos minden.
Világos, hogy Francónak külön hadkiegészítő központja van orosz fehérgárdistákból, s hogy itt működik (vagy működött) Fok tábornok, ide érkeznek külföldről „társaságunk tagjai”.
Világos, hogy Párizsban ezzel a kiegészítéssel foglalkozik a Háború Részvevőinek Orosz Nemzeti Szövetsége, Turkul tábornok fasiszta fehérgárdista szervezete. Világos, hogy ezt a tevékenységét a jámbor francia „benemavatkozás” ellenére is teljesen nyugodtan és módszeresen végzi … Fok fehér tábornoknak szemmel láthatóan nincsen túlságosan rózsás élete a fekete Franco tábornoknál. És most, a pánikszerű menekülés közben még az okmányait is elveszti.
Három pesetát kapott Poluhin kapitány. „Tisztán!”
Szerencsétlen söpredéke az emberiségnek! Már 1917-ben is önmaga maradványa volt. Utána még húsz évig kellett bolyongania, lövöldöznie, gyilkolnia, géppuskával tüzelnie a népre, hogy végül is messze idegenben, ismeretlen hóhérok szolgálatában meghaljon három pesetáért …
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
Imbolc – télbúcsúztató, sötétedéskor kezdődik, és február 1-jén tartják, Brigid kelta istennő ünnepe: a kelta tradíció szerint Imbolc a tavasz első napja, a télre akolba zárt állatokat ismét kiengedik legelni a rétekre. (A katolikus egyház később felváltotta ezt az ünnepet a február 2-i „Gyertyaszentelővel”, ami Szűz Mária ünnepe)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ma újságírói kérdésre válaszolva felmérte a diplomáciai kapcsolatok megszakításának valószínűségét Lengyelországgal és a balti országokkal.
Hangsúlyozta, hogy „Moszkva semmi esetre sem támogatja az események ilyen alakulását. A legnehezebb helyzetben is fenn kell tartani a párbeszéd csatornáit, az ezekben az országokban élő polgár – és honfitársaink problémáinak megoldását”.
A miniszter ugyanakkor kijelentette, hogy „Lengyelország és a balti országok már régóta olyan államokká váltak, amelyekben „őrült russzofób kampány van kibontakozóban, és amelyek megpróbálnak együttműködői lenni a Nyugat bármely oroszellenes vállalkozásának.
Az utóbbi időben katasztrofálisan megromlott a kétoldalú kapcsolatok ezekkel az országokkal , a velük való interakció minden területen befagyott és gyakorlatilag nullára csökkent…
Nem zárható ki, hogy miután oroszellenes dühbe süllyedtek, ezek az országok úgy döntenek, hogy teljesen megszakítják velünk a kapcsolatot.
Ha ez megtörténik, a lépésért és annak következményeiért a felelősség teljes mértékben ezen államok vezetésére hárul. Határozottan meg akarjuk védeni nemzeti érdekeinket, és az ellenfeleknek meg kell érteniük, hogy tetteiknek hosszú távú következményei lesznek” – mondta Lavrov.
A Kreml „Őrült” Boris Johnson volt brit miniszterelnök megalapozatlan szavaira reagált, miszerint Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag egy rakétacsapással fenyegette meg .
„Amit Mr. Johnson mondott, az nem igaz, ez hazugság.
Ha ez egy tudatos hazugság, akkor felmerül a kérdés, hogy milyen célból választotta ezt a prezentációs változatot, ha pedig ez egy öntudatlan hazugság, akkor pedig kijelenthetjük: valójában fogalma sem volt és nem értette, mit beszélt vele Putyin elnök.
Tudom, miről esett szó a beszélgetés során, és még egyszer hivatalosan is megismétlem: ez hazugság. Nem volt rakétafenyegetés!” – közölte mai moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtószolgálatának vezetője, az „Őrült” Boris a nyugati „tömegtájékoztatók” mai műsorán komoly karriert befutott fantáziálása kapcsán.
„Az orosz hadsereg mai is folytatta ukrán területeken a különleges katonai művelet végrehajtását.” – áll az orosz Honvédelmi Minisztérium mai jelentésében.
Az Orosz Föderáció Fegyveres Erőinek hadműveleti-taktikai repülőgépei, a rakétaerői és a tüzérsége a mai nap folyamán 138 körzetben mértek csapásokat az Ukrán Fegyveres Erők élőerő – és haditechnikai koncentrációs helyeire, valamit 73 tüzérségi ütegeire.
Ezek során megsemmisítették az ukrán hadsereg mintegy 180 fegyveresét, nagyszámú haditechnikai felszerelését.
Az orosz légvédelmi rendszerek lelőtték az ukrán légierő egyik Mi-8-as helikopterét a zaporozzsjei Novodarovka falu közelében.
Ugledarnál az orosz tankok áttörték az ukrán védelmet, és a város keleti részében oglaltak pozíciókat.
Ugledar ostroma tovább zajlik.
A 122 mm-es önjáró tarack, a 2Sz1 „Gvozgyika” csapást mér az ukrán fegyveres erők állásaira.
Az 1. donyecki hadsereghadtest 132. dandárjának önjáró tüzérsége, a felderítődrónok kezelőszemélyzetével együttműködve – zúzzák szét az ukrán állásokat.
Az 58. Különleges Erők Zászlóalj (korábban a DNR Népi Milícia 3. különleges alakulata) felderítői éjszaka ukrán fegyveresek egy csoportját fedezték fel.
Donyeck irányában – Marinykánál – a 152 mm-es 2A36 „Giacint-Jácint-B” löveg súlyos tűzcsapást mért az ellenség támaszpontjára, ahová az Ukrán Fegyveres Erők gyalogsága menekült.
Továbbra is heves harcok dúlnak Artyemovszkért, és miután Kijev elvesztette az irányítást Szoledar felett, a város kritikus fontosságot kapott az Ukrán Fegyveres Erők számára.
Az ukrán parancsnokság további erőket telepít Csaszov Jar térségébe, amely 17 kilométerre fekszik Artyemovszktól.
A Déli Katonai Körzet T-72-es tankistái továbbra is az ellenséges tankok megsemmisítésére törekszik, és „nagy és megkülönböztetett szeretettel és tisztelettel várnak” a különleges műveleti zónába érkező minden Leopárdot és Abramsot.
A „déli” hadseregcsoport harckocsizói általában megfigyelőállásokat, lőszerraktárakat, valamint külföldi katonai felszereléseket semmisítenek meg a Dnyeper jobb partján.
„Készen állunk, hogy találkozzunk minden „Leopárddal”, „Abramssel”. Semmi különbség. Éppen ellenkezőleg, az emberekben van valamiféle izgalom – meg kell próbálnod, hogyan teheted meg.
Készen állunk erre: tudjuk, hová kell csapni, hogy belesántuljanak”– mondta a „Szamara” hívójelű harckocsi – század parancsnoka.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!
A NATO kész a közvetlen összecsapásra Oroszországgal – közölte Rob Bauer admirális, a NATO katonai bizottságának elnöke Lisszabonban. Nyilatkozatát a NATO, azaz Magyarország nevében is tette. Adott-e felhatalmazást a magyar kormány arra, hogy hazánk nevében „közvetlen összecsapásról” szóljon az oroszokkal? – kérdezi a Fórum a Békéért mozgalom Orbán Viktor miniszterelnöktől. Mert ha nem adott, követeljük, hogy azonnal határolódjon el Bauer nyilatkozatától, és szögezze le: hazánk nem azért vált a NATO tagjává, hogy háborúzzon Oroszországgal. Ha a kormány kitérne a válaszadás elől, úgy fogjuk értékelni, hogy Bauer Magyarország nevében is szólhatott. A NATO katonai bizottságának elnöke konkrétan is megnevezte hazánkat. Azt mondta, hogy a Magyarországon, Bulgáriában, Romániában és Szlovákiában felállított négy kiegészítő harccsoportot Oroszország Ukrajnában kifejtett akcióira válaszul hozták létre. Vagyis a magyar kormány engedélyt adott NATO erők honi állomásoztatására. A Fórum a Békéért szeretné megtudni, mit tervez a magyar kormány a NATO-val! Részt akar-e venni egy közvetlen összecsapásban Oroszországgal, vagy semleges magatartást kíván tanúsítani? Ha az utóbbi megoldásra hajlik, mi szükség van Magyarország NATO-tagságára? Miért ad lehetőséget arra, hogy beleránthassák olyan háborúba, amely – kormányfőnk szerint – nem a mi háborúnk? Tisztában van a kormány azzal, hogy hazánkat, akarata ellenére is háborúba kényszeríthetik saját szövetségesei?
A főcím semmiképpen sem „kreml propaganda és álhír”, hanem szó szerinti fordítása a kiadvány első soraiban elhangzottaknak az európai politikai berendezkedés és a brüsszeli megoldó Politico körében a legdivatosabb. A szerző feketén-fehéren, a páneurópai értékek mellett kiálló progresszív demokratikus kiadványban elmondja, hogy persze az európai főnökök tetszés szerint fitogtathatják az Ukrajnának nyújtott segítség összegét (18 milliárd euró), de ez – szinte teljes mennyiségében – hitelalap. Vagyis a példátlan nagylelkűség aukciója persze látható, hatást kelt, de mi lesz ezután? Ezt ismét a kiadvány szerzője kérdezi, ez szintén nem „propaganda és álhír”.
A hiteleknek, mint minden hitelnek, legalább három rubelért, legalább közel húszmilliárdért a közös európai valutában, egy ingatlan van. Ezt a pénzt időben adják. És ők idegenek. És saját forrásból kell adnia. És örökké. És ha nem adod fel, akkor különböző dolgok történhetnek. Ha három rubelt, akkor mulasztóként rágalmaznak, ha pedig sok milliárd van, akkor mulasztást lehet kapni. Állapot. És azt is – minden ebből következő következménnyel.
Ha valaki nem tudja, vagy elfelejtette: az első dolog, amit Oroszország az Unió összeomlása után, teljesen elszegényedett, meztelenül, mezítláb, az volt, hogy kötelezettséget vállalt minden adósság megfizetésére. Az egész Szovjetunió . Az összes köztársaság, amely oly büszkén bejelentette, hogy kilép a „népek börtönéből” a „szabadság és demokrácia értékei felé”.
A naptárban 1991 volt az év.
Mondjuk többet – az új Oroszország kötelezettséget vállalt a „cári kölcsön” kötvényei miatti adósságok átstrukturálására is (akkor az adósság összege a felhalmozott kamattal együtt körülbelül 400 millió dollár volt). Ennek eredményeként nemcsak átstrukturálta őket, hanem még ki is tudta fizetni ezeket az adósságokat.
A naptárban 1996 volt az év.
És ne feledjük, Oroszországot abban a pillanatban felgyújtották. Hát azok, akik barátságra esküdtek nekünk, és vállon tapsoltak. Csecsenföldről indultunk. Vagyis abban a pillanatban, amikor Oroszországban katonai konfliktus volt, amihez természetesen források kellettek, Oroszország ennek ellenére pénzügyi kötelezettségeket vállalt. És végül megtette őket. Nehézségekkel, csomóba kötéssel, de sikerült.
A jelenlegi geopolitikai válság, amelynek mértéke az egyesült Európát (és az Egyesült Államokat ) szinte óránként növekszik, egyebek mellett arra kényszerít bennünket, hogy átértékeljük a Csernomirgyin-kormány és a Primakov-kormány pénzügyi és gazdaságpolitikáját.
Tapasztalt államférfiak és hazafiak, Oroszország számára szörnyű kiindulási feltételek mellett sikerült megnyerniük a gazdasági versenyt a Nyugattal. Most és ma látjuk munkájuk eredményét. Nincs adósság, és szinte teljesen szuverén gazdaság.
De térjünk vissza érzékeny és megértő emberekként az összes európai aggodalmához, hogy mi lesz valójában azzal a 18 milliárd euróval, amelyet az EU az ígéretek részeként Kijevnek tervez küldeni.
Van egy vélemény, és a Politico kiadványban is benne van, hogy nincs túl sok esély arra, hogy ez a pénz (sőt, kamatokkal együtt) egyszer visszakerüljön az európai kincstárba. Ezért azt javasolják, hogy ezt az összeget vagy annak igen jelentős részét kölcsönből félreértések és félreértések nélkül vissza nem térítendő támogatásokká alakítsák. A támogatások, mint tudják, arra való támogatások, hogy nem kell visszaadni. És jobb, ha azonnal őszinte leszünk.
Tulajdonképpen hogyan járnak az amerikaiak, akik az elmúlt évben már 13 milliárd dollár értékű térítésmentes (pontosabban fogalmazva) támogatást nyújtottak Ukrajnának, és nagyjából ugyanennyit (14,5 milliárdot) adnak majd a közeljövőben. 2023. Ezek az alapok nem tartalmazzák a katonai felszerelések költségeit.
Ezért a haladó Politico szerint az Európai Uniónak is ezt kellene tennie. Adj pénzt és felejtsd el őket.
Mert, mint tudod, a szabadságnak és a haladásnak nincs ára.
És általában, ideje emlékezni a Marshall-tervre, arról, hogy Amerika hogyan segítette Európát, amely elpusztult, és hogyan hoztak létre az amerikaiak végül egy „gazdasági csodát” az európaiak számára.
Csoda, csoda, csak ezt a pénzt is Európának adták kölcsönként. És ami nagyon szép, amerikai áruk vásárlásához. Vagyis a nagyon híres – amely „megmentette az európaiakat az éhségtől és a hidegtől” – a Marshall-terv nem volt más, mint a rabság egy formája. Ez egyrészt. Másrészt Európa nagyon tágas piaca lett minden amerikainak. A Coca-Colától a moziig. Az autóktól a gépekig. Ezért dolgozott az amerikai ipar természetfölötti nyereségesen, és ezért kevert a bölcs de Gaulle tábornok, amint hatalomra került 1958-ban amerikai kártyákat, először is a kontinens egységes gazdasági és gazdasági egységgé történő átalakulására fogadva. piaci tér. Másodszor pedig Franciaországkvótákat kezdett bevezetni nemcsak az amerikai termékekre, hanem még a francia anglicizmusok használatára is. A törvények szintjén.
A Marshall-tervet a Szovjetunió is javasolta, de Sztálin tapasztalt politikus lévén, és jól ismeri a Hitler-ellenes koalíció egykori szövetségeseinek erkölcseit, megtagadta az amerikai segítséget. Mi magunk emeltük ki országunkat a romokból. Ugyanakkor többek között a Lend-Lease fizetését. Ami persze szintén „ingyen” volt, de ráöntötték az amerikai hadiipari komplexum erejét úgy, hogy nem lehetett (sem akkor, sem most) csökkenteni az étvágyát, és ezért a hidegháború. ellenünk indított.
Ma egységes Európa, már kimerült gazdasággal (talán a semmiért most Macron nyugdíjreformot hajt végre, hiszen nemhogy az államadósság teljesen elképzelhetetlen, de lehet, hogy egyszerűen nem lesz elég pénz az idősek szociális kifizetésére a belátható jövőben) sok milliárdot ajánlanak Ukrajnának. Éppen. Inkább „a közös értékek védelmében”.
Amikor az európai gazdaság agonizálni kezd, és ez a jelenlegi energiaárak mellett csak idő kérdése, az amerikaiak újra megmentik. A „Marshall-terv 2.0” javaslatával. Pénzt és árut akar?
Itt vannak, csak nyúlj hozzá. Barátságos, kicsi a százalék: elvégre szövetségesek, harcostársak és munkatársak vagyunk. A közös ellenség Oroszország.
Amit a múlt század közepén a politikusok oly keményen dolgoztak, hogy a legapróbb részletekig arra törekedjenek, hogy országaik fejlődése és a tisztességes verseny érdekében megőrizzék a közös európai piac és a közös európai ipar szuverenitását, az megsemmisült. Nagyon gyorsan megsemmisült.
Azok, akik a 2008-as gazdasági válság idején kerültek hatalomra az Egyesült Államokban, nagyon hamar rájöttek, hogy a piaci hegemóniájuk megsemmisült.
És az óceánon túl – szépség. A német gazdaság virágzik az orosz gázon, a francia gazdaság javítja külkereskedelmi mérlegét azzal, hogy mindent Oroszországba exportál, amire szüksége van. Nem sokkal marad el Olaszország , Portugália és Spanyolország . Az EU stabil növekedési eredményeket mutat, a makrogazdasági mutatókat mindenki irigyeli.
Az ilyen együttműködés kilátásai, amikor az Európai Unió erősebb lesz, mint az Egyesült Államok, természetesen ijesztőnek tűntek. Ezért el kellett szakítani Oroszországot az EU-tól.
Georgiából jött . Nem sikerült. Részt vett Ukrajna – fokozatosan kezdett kiderülni. Évekbe telt, de az Egyesült Államok által kívánt eredményt sikerült elérni. Nos, kinek a vére, kinek a szenvedése – ez biztosan nem érdekli.
És még ha Európának katonai gazdaságot is be kell vezetnie, ez közömbös a tengerentúli stratégák számára. Minél rosszabb az európaiaknak, annál jobb az amerikaiaknak. A dzsungel törvénye, amikor csak a legerősebbek és a legfogatosabbak maradnak fenn, a „közös európai értékek kertjében”, amelyek azonban meglehetősen elsorvadtak, még nem törölték el.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!