NEGYEDIK RÉSZ *
* A Pravda 1937 július—novemberi számaiban közölt tudósításokból.*
(idézet: Spanyolországi napló – Kolcov)
2
AUGUSZTUS 31
Ma különösen rekkenő a hőség. De nappal sehol sem lehet leheverni. A legközelebbi árnyékot egyetlen olajfa nyújtja, s jóval hátrább, több kilométer távolságban van egy poros kis olajliget, melyben a tartalék harckocsik rejtőztek el. Nem is szabad lefeküdni – úgy lehet a legbiztosabban hőgutát kapni. De nincs is mód a lefekvésre, mert reggel óta megint folyik a harc, és körös-körül minden erre összpontosul, minden részt vesz a harcban, minden hat rá és függ tőle.
Ezekben a napokban a hadsereg ha lassan is, de állandóan támadott. Quinto után elfoglalta Mediana, Codo, Puebla de Alborton, Ermita, Castillo de Banastro falut. Ezek nemcsak egyszerű községek, hanem körkörös védelemmel, német rendszerű kitűnő vasbeton- és cementerődökkel, fedezékekkel és óvóhelyekkel, tüzérséggel, aknavetőkkel és gépfegyverekkel ellátott valóságos kis erődök. Mindez együttvéve erős védelmi övezetként óvja a fasisztákat az aragóniai fronton. A katalóniai köztársasági egységek csaknem egy évig tartó passzivitása tette lehetővé, hogy a fasiszták ilyen erősen megvessék itt a lábukat.
… Mediana és Codo teljesen üres. Itt egyetlen foglyot sem ejtettek a köztársaságiak. Az épségben maradt fasiszta alakulatok csatlakoztak a belchitei helyőrséghez. Ide vitték az erőszakkal mozgósított fiatal parasztokat is. Az öregek, nők, gyerekek elmenekültek, ki merre látott.
Codo oly kihalt, mintha elvarázsolták volna. Az utcákon és az udvarokban sehol egy lélek. Csupán a szürke kőből épült egy- és kétemeletes házak földszintjén sorakoznak gabonás-zsákok, olívaolajjal tele hatalmas kádak állnak, a gazdag portákon füstölt sonkák lógnak le a mennyezetről. Az edények a polcokon, a ruhák a szekrényekben, a még friss virágok a vázákban, az augusztus 28-i keltezésű zaragozai újságok arról tanúskodnak, hogy a menekülés váratlan volt és tragikus. Fáradt tyúkok kapirgálnak. A komisszár megtiltotta, hogy hozzájuk nyúljanak, de most nincs aki megitassa őket. A templom kapuja sarkig tárva, az oltáron égő mécsesek mellett nyitott misekönyv, néhány miseruha fekszik. A mellékoltáron egy nádkosárban gyertyák. Egy tálkán ott maradtak a rézpénzek. Mellette vallásos rajzú borítékok: Krisztus megáldja a juhnyájat. Ha leragasztják a borítékot, a hajtókájára nyomtatott Franco-fej letakarja Krisztus fejét, és kényelmesen elhelyezkedik Krisztus nyakán …
A katonai parancsnokságon töltényes ládák, tábornoki arcképek, az asztalon parasztokról készített listák ilyen megjegyzésekkel: „Volt anarchista”, „Volt szocialista”, „Felesége Murciában”. A téren a fasiszta Falange plakátja, melyet sietve leszakított egy arra járó katona.
Sokáig nem lehet itt időzni, az embernek émelyeg a gyomra. A szél orrfacsaró hullabűzt hord szét, elhullott állatokkal és emberekkel van tele a hegy valamennyi lejtője és a falu határa. Emitt hatalmas szál mór fekszik, keze-lába szétvetve. Körülötte kilőtt töltényhüvelyek, zubbonya nyitva, fekete, puffadt mellén nagy vérfolt éktelenkedik. Odább négy sovány test arccal lefelé, tarkójukon nyitott seb tátong. Ezeket a saját tisztjük lőtte agyon …
… A szomszédos dombok felől, a mélyedésen át az n. brigád Belchite első erőd vonalát támadja. Az egyik erőd ma hajnalban elesett – megadta magát. Az őrmester megölte a tisztet, és negyven katonával átállt a köztársaságiak oldalára. Most egy kis lövészárokban üldögél a brigádparancsnok és a tüzérparancsnok között, cigarettázik és mutatja a célpontokat. A támadás egész súlyával erre a szárnyra, a balszárnyra nehezedett. A másik oldalról, a pályaudvar mögül az aragóniai lakosokból álló két helyi brigád nagyon lagymatagon tevékenykedik, egyre többet alkudoznak a harckocsikkal, hogyan és ki induljon hamarabb. Amikor a harckocsik erélyes tüzet nyitottak a pályaudvarra, odatódultak a tankok köré, és lelkesen tapsolni kezdtek. Indulni azonban nem indultak, hanem megvárták, amíg a belchitei tüzérség közéjük csördített és néhány embert megölt.
Balfelől a madridiak támadnak, igen bátran, ha még nem is valami nagy szakértelemmel. Teljesen egyenes testtartással futnak, csak a fejüket hajtják le kissé, azokat pedig, akik kúszva haladnak előre az ellenséges tűzben, kinevetik és gyávának bélyegzik. Ha viszont néhány ember az ellenséges tűz áldozata lesz, az egész csoport megáll, és a támadásnak vége, elölről kell kezdeni az egészet, méghozzá csak bizonyos szünet után. Végső soron pedig éppen azok érnek célhoz, akik óvatosan, kúszva haladtak előre.
Ez történt most is: négy harckocsi megszüntette a tüzelést, a zászlóalj, mely a tűz alatt kúszva megközelítette a futóárkokat, hirtelen talpra ugrott, rohamra indult, és lám, máris jönnek szembe velük fegyvertelenül, felemelt kézzel, „salud!” kiáltással a megrémült fasiszták. Hátra kísérik őket, a harckocsik pedig tovább gördülnek lefelé, a mélyedésen át a temetőhöz.
A belchitei ütegek elhallgattak. A lövegek egy része megsemmisült, a többinek kifogyott a lőszere. De a város bevétele nem könnyű feladat. Még az egyes negyedeket, utcákat, házakat is megerősítették. Mindenkit felfegyvereztek; aki nem akart harcolni, ott helyben agyonlőtték. Az átszököttek mesélik, hogy a lázadók parancsnoksága, amikor ideirányította a codói és medianai helyőrséget, parancsot adott az egész csoportnak, hogy mindenáron tartsa magát, és megígérte, hogy hamarosan küld erősítést és élelmiszert. Minden két órában rádión keresztül bátorítja a fasisztákat. Belchite feladása azt jelenti számára, hogy elveszít több mint kétezer katonát és egy fontos védelmi gócpontot az aragóniai és a terueli front találkozásának közvetlen közelében. Ha az ostrom elhúzódik, vagy újabb fasiszta erők törnek be ide északnyugat felől, vagy maga a belchitei oszlop tör át a pályaudvar mellett és elhagyja a várost.
Mintegy igazolva ezeket az aggályokat, a jobbszárnyon, fent néhány porfelhő-foszlány tűnik fel: négy, öt, majd kerek tíz. Gyorsan közelednek a város felé. Motorizált gyalogságnak látszik. A beszélgetés elhalkul. A parancsnoki harcálláspontról telefonálnak: a harckocsik forduljanak meg, és készüljenek fel rá, hogy jobbfelől elvágják az oszlop útját. De az utolsó pillanatban minden tisztázódik. Páncélkocsik közelednek, a támadó katalán egységek jobbszárnyának megerősítésére küldték őket. Mindenki megkönnyebbülten sóhajt fel.
Megkezdődnek az előkészületek az újabb rohamhoz. De egyszerre minden szem az ég felé fordul: repülők! Ma már harmadszor. Reggel fasiszták jártak itt – bombázták a támadó gyalogságot -, aztán köztársaságiak – bombázták a belchitei erődöket és ütegeket. Hát most?
Próbálom messziről felismerni az alkonyati égen a gépek sziluettjeit. Egy perccel később már tudjuk: tizenkét Junkers közeledik vadászgépek kíséretében. És milyen gyorsan! A gyalogosok egymás után bújnak el árkokban, gödrökben, mélyedésekben. A harckocsik a helyükön állnak – még nem hallanak semmit. Mindjárt meghallják. A repülők bombákat szórnak Codóra. Az üres Codóra. Fél perc múltán az egész falu eltűnik a hatalmas füst- és lángoszlopban. Jól elszámították magukat! De nem, a Junkerseknek még maradt bombájuk számunkra is.
A zászlóalj kiáltozva szétszéled a mezőn. – Utánam! – kiáltja a komisszár, és a domb lejtője felé fut. Általában valóban előnyösebb a domboldalon feküdni: itt kevesebb a valószínűsége, hogy bomba vagy repeszdarab éri az embert. De sokkal jobb megállni és – különösen akkor, ha a repülőgép közel van – nyugodtan megfigyelni repülésének vonalát. Erre a vonalra, vagyis a lehulló bombák sorozata által rajzolt egyenesre merőlegesen kell futni: 50 méteren túl már nem öl a bomba. A komisszár kicsit tétovázik, majd velünk szalad. Ennek köszönheti, hogy megmenekült.
Egyetlen ugrással belevetjük magunkat egy gödörbe. Valaki felkiált: – A lovak! – A zászlóalj öt lova fékevesztetten vágtat a mezőn, időnként megtorpannak és felágaskodnak. De már késő. Mind jobban erősödnek a robbanások. Amint ott fekszünk, arccal az ég felé fordulva, mozdulatlan céltáblának érezzük magunkat. Az utolsó előtti robbanás teleszórt bennünket földdel. És az utolsó? Az utolsó elmaradt. Mindannyian élünk, mindössze egy ló esett áldozatul. A Junkersek hangos zúgással továbbmennek Belchite fölé. Csak nem akarják azt is bombázni?
Nem, másról van szó. Az a három gép, amely a bombázás alatt félrehúzódott, most nagyon alacsonyra ereszkedik, és ejtőernyőkkel nagy zsákokat dob le a városba. Bizonyára lőszer van bennük, esetleg tankelhárító ágyúk, s az is lehet, hogy élelmiszer.
Vajon jönnek-e még ma repülőgépek? Aligha. Húsz perc múlva nyolc óra, mindjárt teljesen besötétedik. Szünet. Aztán lövés hasít a levegőbe: a belchitei üteg, amely egyszer már teljesen elhallgatott, lövi a harckocsikat. Úgy látszik, a zsákok jó szolgálatot tettek.
… Éjszaka a világítás nélküli, hepehupás, zötyögős fehér utakon a parancsnokok a hadseregparancsnokságra hajtatnak. A falusi iskolánál nagy csikorgással megállnak a rozoga, ütött-kopott Buickok és Chryslerek. Álmos őr, bal kezében puska, jobbjában legyező. Az alacsony, mocskos szobában az iskolapadokon kiteregetett térképek. Az asztalon termosz. De senki sem használja. A tábornokok és az ezredesek egymás után fogják a porrónt, és spanyol módra fejük fölé emelik, hogy a vízsugár egyenesen a torkukba ömöljön.
Mindannyian fáradtak, de nincs is miről tárgyalni. A holnapi fő feladat: mindenáron bevenni Belchitét, mégpedig úgy, hogy egyetlen fasiszta katona se törhessen ki, egyetlenegy se hagyhassa el a várost.
SZEPTEMBER 4
Szeptember 2-án reggel Belchite ellenállása erősen fokozódott. A szökevények áramlása egyszerre megszűnt. Az éjjel csupán egyetlen őrmester szökött át. Elmondta, hogy miután a fasiszta repülőgépek élelmiszert, lövedékeket és töltényeket dobtak le, a helyőrség elhatározta, hogy a végsőkig tartja magát. A lázadók aláaknázták az utcákat, a házakat, és minden házat védeni akarnak. Úgy vélik, ha csak három napig tartani tudják magukat, ez megmentheti a várost. A spanyol történelemben Belchite háromszor állt ostrom alatt, és háromszor állta ki az ostromot.
A Junkersekről ledobott egyik zsák a köztársasági állásokra esett. 75 milliméteres ágyúhoz való tartalékalkatrészek voltak benne.
A fasiszta parancsnokság valóban nagy erőket vetett be Belchite megsegítésére. Mediana körzetében erős oszlop jelent meg tüzérség és harckocsik kíséretében. Csapásai nyomán a Medianánál állomásozó néhány gyengébb köztársasági egység hátrálni kezdett. Súlyos veszély fenyegette a mediana-belchitei útvonalat.
Szeptember 2-án, a szó szoros értelmében lépésről lépésre előrehaladva, az élen harcoló századok elfoglalták a város külterületét, a rizsliszt-gyárat, s a temetőtől a papneveldéig jutottak. A lázadók igen pontos géppuskatűzzel, kézigránátokkal válaszolnak; egyik ütegük a külvárosokat lövi. Walter tábornok, a hadosztályparancsnok megparancsolja, hogy hozzák át az ágyúkat a hegyek túlsó lejtőiről, és nyissanak tüzet nyílt állásokból fél kilométer távolságra. Egész napon át tart az elkeseredett küzdelem. A veszteségek mindkét oldalon igen nagyok.
De tegnap délután öt órára végleg megtört a fasiszták ellenállása. A házak romjai közül itt-ott még eldördül egy-egy lövés. A városba beözönlik a gyalogság, egymás után futnak be a páncélautók, mentőkocsik. Késő éjjel dolgozni kezd a köztársasági parancsnokság, megkezdődik a fegyverek leadása és összegyűjtése.
Itt egy fogoly pap-tisztet vezetnek, övén pisztoly. Amott mórokat, akik kézzel-lábbal magyarázzák, hogy ők nem foglyok, hanem átszöktek.
Ezalatt kibontakozik a Mediana elleni támadás. Itt, Belchitében már hallható az ágyúdörgés. Két fasiszta hadosztály támad. Tegnap megérkezett Zaragozába a harmadik, a Fekete nyilak elnevezésű olasz hadosztály. Ezeket az alakulatokat azért irányították ide, hogy ellentámadást indítsanak és megmentsék a fasiszta városkát. De már késő! Belchite a miénk! Ez a nem nagy, de nehezen kivívott győzelem lelkesíti a köztársasági csapatokat.
Villámok hasítanak bele az éjszakába. Sohasem láttam még ilyen fehér, a magnézium fellobbanásához hasonló, vakító és hosszan tartó villámokat – mintha újabb világító rakéták volnának, mintha az egész az ellenség újabb manővere volna. A fülsiketítő mennydörgések is egészen valószerűtlenek. Inkább mintha nagyon nagy, ötszázkilós bombák vagy 203 milliméteres lövedékek lennének. Aztán végre megered az eső, az első idei eső. Először csak szemerkél, majd egyre erősebben veri ezt a csontszáraz, durva, eddig csak vérrel öntözött aragóniai földet.
SZEPTEMBER 7
Tegnap és ma az aragóniai front viszonylag csöndes. A fasiszták nagy ellentámadás előkészületeivel vannak elfoglalva. Egymás után érkeznek a tartalékok, gyülekezik a légierő, a tüzérség.
A köztársaságiak megszilárdítják helyzetüket a meghódított állásokban, árkokat ásnak, rendbehozzák a fegyvereket. Az összecsapás nem lesz tréfadolog. Franco a jelek szerint vissza akarja szerezni Belchitét, Quintót, Medianát és az egész Ebro menti elhódított sávot. Ha ezt nem teszi meg, a köztársaságiak következő lépése minden bizonnyal már a Zaragoza elleni támadás lesz.
Az is lehetséges, hogy a lázadók nem kezdenek most nagyobb hadműveletekbe, inkább a makacs védekezésre szorítkoznak itt, Aragóniában. Sok adat szól amellett, hogy a fasiszta parancsnokság szabaddá teszi eddig északon lekötött fő erőit, és nagyarányú hadműveleteket indít a terueli fronton (hogy szorult helyzetbe hozza Valenciát) és a központi fronton. Mussolini palermói beszédében kijelentette, hogy Madridot mindeddig azért nem vették be, mert nem intéztek ellene igazi támadást.
Az olasz diktátor megrágalmazta spanyol helytartóját. Franco már vagy százezer embert helyezett el a Madridhoz vezető utakon s mintegy tizenkétezret a guadalajarai úton. A támadó hadműveletek igen határozottak voltak, és a haditechnika minden vívmányát alkalmazták. De van valami, ami nyilvánvalóan igaz Mussolini szavaiban. Az, hogy az olasz-német beavatkozók meg akarják ismételni a Madrid elleni támadást, mégpedig ezúttal egyszerre több oldalról, óriási létszámú olasz-német és helyi csapatok bevetésével, miután előzetesen fenyegető helyzetbe hozzák a Madridot Valenciával összekötő utakat. Erre az újabb kísérletre készül fel most a központi front köztársasági hadserege.
Az ebrói hadművelet a köztársasági hadsereg jelentős sikere. Ez a siker lelket öntött a csapatokba. De fényében még bántóbbak a hadsereg fogyatékosságai, amelyek hiányában Zaragoza már a miénk volna. A nagyszerű, bátor, kitartó és odaadó katonákkal ellentétben, a tisztikar még most sincs a helyzet magaslatán. A szervezetlenség, a tétovázás és a harc irányításában mutatkozó hozzá nem értés lépten-nyomon érezteti hatását. Főképp a tétovázás.
A hadművelet annak rendje és módja szerint váratlanul indult meg. Meglepetésszerűen érte a csekély erőkkel védekező fasisztákat. A köztársaságiaknak a siker továbbfejlesztésében tanúsított tétovázása és határozatlansága azonban lehetővé tette a fasisztáknak, hogy tartalékokat vessenek be, s ezzel csökkentette a támadás eredményeit.
Másfelől az aragóniai hadművelet nagymértékben hasznára vált a már-már egészen elcsendesült fronton tevékenykedő egységeknek. A katalán hadosztályok most, hogy együttműködtek a más frontokról ideérkezett csapatokkal, meggyőződtek a támadás lehetőségéről, kedvet kaptak a harcra és a támadásra.
SZEPTEMBER 9
Quintóban foglyul ejtett fasiszták elmondották, hogy parancsnokuk a megerősített körzet helyettes parancsnoki minőségében két orosz cári tiszt: egy százados és egy tábornok. A tábornok alacsony, kopasz, rosszindulatú ember. Tüzér volt és valaha az orosz Francónál teljesített szolgálatot mint az összes páncélvonatok parancsnoka.
A százados állítólag súlyosan megsebesült, és még Quinto eleste előtt meghalt. A tábornok az utolsó roham előtt eltűnt. Ennél többet a foglyok nem tudtak mondani.
A közlés teljesen valószerű. Köztudott, hogy a Franco zsoldos katonaságaként szolgáló mindenféle csőcselék között sok orosz fehérgárdista van. Most a fasiszták Quintóban elhagyott rengeteg holmijának és iratának rendezése közben a köztársasági n. hadosztály parancsnoksága talált egy iratokkal tele kopott levéltárcát. Az iratok itt vannak előttem.
Íme az első: 94 978. sz. személyi igazolvány, kiadta 1937. február 2-án a párizsi rendőrprefektus Anatolij Fok úr nevére, született 1879. július 3-án Orenburgban, foglalkozása tisztviselő, nemzetisége „orosz menekült”. Az igazolványban idősebb, kopasz, bajuszos férfi arcképe.
A második igazolványt már orosz nyelven állították ki:
„A Háború Részvevőinek Orosz Nemzeti Szövetsége.
Az igazolvány tulajdonosa rendes tag, hazánk fia.
Neve: Fok, Anatolij Vlagyimirovics.
Rangja: vezérőrnagy.
Címe: Rue Abbé Groul 133.
A Szövetségbe való belépés kelte: 1936. október 15.
Kiadatott Párizsban, 1936. november 3-án. 101. sz.”
Turkul tábornok s. k. elnök, Blagov kapitány s. k. főtitkár.
Pecsét es ugyanannak a kopasz, bajuszos úrnak a fényképe.
További két okmány: a Franciaországi Gallipoli Veteránok Társasága és a Franciaországi Orosz Sólymok Szövetsége nevű szervezet tagsági könyve.
Ezekben csak a dátumok és a sorszámok érdekesek. Mindkettőt 1936. november 3-án állították ki, ugyanazon a napon, amikor a Háború Részvevőinek Szövetsége tagsági könyvét, s az elsőnek a sorszáma 8, a másodiké 4. Az okmányok keltezéséből és sorszámából látható, hogy nagy sietve és antedatálva adták ki őket, mielőtt tulajdonosaikat Spanyolországba expediálták.
Azután három fényképet találok a levéltárcában. Kettőn a Requeté ifjoncainak egy csoportja széles jókedvvel nevet bele a készülékbe. Kezükben zászló. A harmadik fényképen ugyanez a csoport egy ingujjban álló, összekötözött kezű és bekötött szemű embert lő agyon.
Végül egy levelet is találok a levéltárcában. Fok tábornok kapta, bizonyára még Quintóba érkezte előtt. Íme a levél:
„1937. július 16.
Kedves öreg barátom, Anatolij Vlagyimirovics!
Végre nekiültem, hogy levelet írjak neked és elmondjam, hogy s mint alakult életem sora, továbbá megkérdezzem, hogy élsz te és társaságunk tagjai.
Ami engem illet, én nagyon elégedett vagyok. Meleg fogadtatásban részesítettek, és a századparancsnok már az első napon közölte velem, hogy most napi három pesetát fogok kapni. Ezt az összeget meg is kapom. A koszt itt kitűnő. Hangsúlyozom, hogy a három pesetát minden levonás nélkül, tisztán kapom. Már egy hete egy mellvéden ülök, amely mind közül a legfelelősségteljesebb. Van itt egy Maxim géppuska, melyet nekem kellett rendbehoznom, különben legföljebb kétszáz lövést tudott volna leadni, s utána nyomban felmondta volna a szolgálatot. A tisztek itt nincsenek beosztva az egyes szakaszokhoz, úgyhogy nem is tudom, hová tartozom, de a parancsnok azt mondta, hogy kinevez az egyik mellvéd parancsnokává.
Megérkezett-e Rasevszkij, és sikerült-e megjavítani a távcsövemet? Nagy szükségem volna rá, az ellenség ugyanis négy kilométerre van tőlünk, és itt csak egy távcső van, az is színházi, nem látni vele semmit.
Jött-e levél Párizsból Sinkarenkótól, és egyáltalán mi újság? Itt elég unalmas. Az utóbbi napokban azt beszélik, hogy századunkat Zaragozába küldik pihenőre. Üdvözlök mindenkit, a zászlóaljparancsnokot és a tiszteket is.
- Poluhin”
Más nincs a levéltárcában. De nem is kell semmi más. Így is világos minden.
Világos, hogy Francónak külön hadkiegészítő központja van orosz fehérgárdistákból, s hogy itt működik (vagy működött) Fok tábornok, ide érkeznek külföldről „társaságunk tagjai”.
Világos, hogy Párizsban ezzel a kiegészítéssel foglalkozik a Háború Részvevőinek Orosz Nemzeti Szövetsége, Turkul tábornok fasiszta fehérgárdista szervezete. Világos, hogy ezt a tevékenységét a jámbor francia „benemavatkozás” ellenére is teljesen nyugodtan és módszeresen végzi … Fok fehér tábornoknak szemmel láthatóan nincsen túlságosan rózsás élete a fekete Franco tábornoknál. És most, a pánikszerű menekülés közben még az okmányait is elveszti.
Három pesetát kapott Poluhin kapitány. „Tisztán!”
Szerencsétlen söpredéke az emberiségnek! Már 1917-ben is önmaga maradványa volt. Utána még húsz évig kellett bolyongania, lövöldöznie, gyilkolnia, géppuskával tüzelnie a népre, hogy végül is messze idegenben, ismeretlen hóhérok szolgálatában meghaljon három pesetáért …
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!