(idézet: Máramarosi erdő – Szatmári György)

Mire felébredtem, már a vagonba behatolt a napfény. A deszkákat — ahogy a börtönökben szokás — rézsút helyezték az ablaknyílásra, kilátni csak a repedéseken át lehetett.

Vagy negyven ember szorongott a szalmával almozott poros vagonban. A lustábbja a szalmára terített pokrócokon heverészett. A serényebbek felöltözve, csoportokba verődve beszélgettek.

Mellettem egy kopasz, öreg civil falatozott. Kék szeme alatt nagy könnyzacskók éktelenkedtek. Duzzadt ajkai alól kivillantak feltűnően hosszú műfogai. Nagy bőröndön ült. Konzervdobozból kapargált zsebkésével, és valami pástétomszerűséget kent szabályos kockákra vágott kenyérdarabkákra. Előtte fekete képű kamasz figyelte az öreg mozdulatait, mint a kutya szalonnázó gazdáját.

Szememmel hálótársamat kerestem, aki éjszaka megosztotta velem pokrócát. Könnyű volt felismernem. Csak ő viselt melegítőt. Termetre hozzám volt hasonló, inkább sovány, mint kövér. Valódi hegymászó bakancs volt a lábán. Neki se lehetett kellemes a nyári melegben, akár nekem a csizma. Ruháinkat könnyen elcserélhettük volna, annyira egyeztünk, már ami a méreteket illeti. De arcban nem volt közöttünk semmi hasonlóság. Hálótársam legalább tíz évvel lehetett idősebb nálam. Homlokát, szája szélét mély ráncok barázdálták. Hogy az én szememből más mit olvasott ki ott a vagonban, azt nem tudom, de az övéből áradt a szomorúság.

Felkeltem. Összehajtogattam a pokrócot, és átnyújtottam gazdájának. Meg is köszöntem, ahogy illik, be is mutatkoztam. Ő is megmondta a nevét. Ehrenreich Sándornak hívták.

— Magát honnan hozták? — kérdezte.

— A Hadik-laktanyából.

— Hűtlenségi?

Értetlenül néztem rá. Nem tudtam, hogy a kémeket, a kommunistákat, utóbb már a háborúellenes mozgalom minden részvevőjét hűtlenséginek, más szóval hazaárulónak minősítette a bíróság.

— Erdélyi menekült vagyok — vágtam ki.

Furcsa figura lépett elénk. A képe olyan volt, mintha citromba harapott volna. Homlokán, szeme körül, szája sarkában keresztül-kasul ráncok. Oldalra fésült kese haja savószínű szemébe lógott. Gúnyos pillantást vetett rám. Mindjárt nekem szegezte a kérdést.

— Erdélyi? Hová való?

— Torda vidéki vagyok.

— Hi-hi-hi! Torda vidéki. Ez jó. Akkor biztos tudja, mi az a három dolog, amelyről Erdély-szerte nevezetes Torda.

Úgy tettem, mintha tudnám, csak éppen nem jut eszembe.

— Mind a három p-vel kezdődik. Hi-hi-hi. Most se tudja? — gúnyolódott az uborkaképű.

Azt már kitaláltam, hogy Hánzihoz van szerencsém, de Torda nevezetességeit csak nem tudtam felsorolni.

— Hi-hi-hi — dörzsölte a markát Hánzi. — Szóval nem tudja. Szabad a gazda?

Hánzi körülnézett. Az érdeklődők összecsődültek. Jó heccet szimatoltak. De hogy miről híres Torda, azt senki sem tudta.

— Uraim — ripacskodott Hánzi —, úgy látom, kénytelen leszek magam válaszolni. Hát hallják a három tordai p-ét: pecsenye, pogácsa és hasadék.

A hahota nem hangzott fel rögtön. Egy, a többiekhez képest feltűnően becsületes tekintetű, ősz, csizmás, bajszos vagonlakó meg is jegyezte.

— A hasadék nem p-vel kezdődik.

Erre már felharsant a röhögés. Az öreg legyintett. Bosszúsan félrevonult, csak annyit jegyzett meg:

— Tudhattam volna. Saumann mást sem tud, csak trágárkodni.

— Nem Saumann, hanem, Sauermann — javította ki sértődötten Hánzi.

— Bocsánat, mindig eltévesztem — mentegetőzött az öreg.

— Tudja, maga vén farizeus, nagyon jól tudja, mi a kettő között a különbség. Csak adja a nix dajcsot. De fog maga beszélni németül nemsokára. Elmondja még a Miatyánkot is.

A vicces hangulat elszállt.

Elindultam a kibli felé. Ott volt a bűzös dézsa a vagon sarkában. Így sikerült az önkéntes vallatót magamról lekoptatnom. Hánzi tovább kötekedett. Ehrenreichot vette célba:

— Tegnap mintha többen viseltek volna sárga csillagot. A határnál ellenőrzés lesz. Nadrágvizittel egybekötve.

Éjszaka sokat forgolódtam a szalmán, meglazult kezemen a kötés. Egy kézzel nem tudtam újra átkötni, elhívtam Ehrenreichot, hogy megszabadítsam Hánzitól. Ehrenreich készségesen segített.

— Vallatták? — kérdezte, mikor meglátta sebeimet.

Nem tagadtam.

— Én is megkérem valamire — mondta, miután megcsinálta kezemen a kötést. — Tűzze rám ezt a rongydarabot!

Sárga csillagot vett ki a zsebéből. Biztosítótű volt rátűzve.

— Mire kell az? Egyformán rabok vagyunk valamennyien — próbáltam lebeszélni.

— Hallotta Hánzit. Átrostálnak bennünket a határon.

— Biztos, hogy oda visznek, Németországba?

— Egyáltalán nincs kizárva. Elítéltek vagyunk. Az első hadtest börtönéből hoztak bennünket. Állítólag, hogy enyhítsenek a túlzsúfoltságon. A szerelvények sora robog Németország felé mostanában. Miért ne vinnének oda minket is? Ha csak más börtönbe vagy internálótáborba szállítanának, nem adtak volna külön látogatási engedélyt, nem engedélyeztek volna korlátlan csomagbeadást indulás előtt …

— Ha Németországba visznek, akkor meg éppen nem kellene feltennie a sárga csillagot.

— Abból nagyobb baj lenne. Hánzi biztosan jelentené. A börtönben is vamzer volt. Vizsgálati foglyokkal zárták össze, több alkalommal is. Napokig együtt volt velük. A bizalmukba férkőzött, kiszedte belőlük, amit a vizsgálóknak nem sikerült megtudniuk. A tárgyaláson aztán ő is megjelent, mint a vád tanúja. Maga is elárulta magát. Hánzi már nem hiszi, hogy erdélyi menekült.

— Miért nem lehet azt elhinni?

— Nézze csak … Az hagyján, hogy nem ismerte a tordai három p-t, bár azt arrafelé mindenki ismeri. A ruházata, az sem stimmel. Nem magára szabták, ezt még a nem szakavatott szem is észreveszi. Ne is haragudjon, ha erre figyelmeztetem. A bricsesznadrágja túl hosszú, az ujjasa túlságosan bő, az a kis pörge kalap meg a feje búbjára sem megy fel. Reggel, míg aludt, kidugta a lábát a pokróc alól. Akkor láttam, hogy a csizmát se magára szabták. Alaposan feldörzsölte a lábát. Semmi közöm ahhoz, hogy miért álcázza magát. De jobb öltözetre volna szüksége, amiről nem látszik messziről, hogy nem a magáé.

Lehet, Ehrenreich szívesen vette volna, ha őszintén elmondom neki, ki vagyok, miért tartóztattak le, kínoztak meg. Nekem valahogy még nem akarózott kitárulkoznom. Ehrenreich hallgatott egy ideig, aztán ő kezdett el beszélni.

— Tudja, én is voltam egy ideig erdélyi menekült.

— Maga erdélyi?

— Nem pontosan. Máramarosszigeti vagyok. De mivel Romániából szöktem Magyarországra, hát erdélyi menekültnek minősítettek.

— Átszökött a határon?

— Féltem, hogy letartóztatnak. Egy semmiségért. Még 1939-ben. Tudja, divat volt akkor nálunk is a falukutatás. Elkapott engem is a hév. Néhány faluban összeírtam, mit olvasnak az emberek. A parasztok azt hitték, meghibbantam. Miután megvettem a fájukat — fakereskedéssel foglalkoztam —, kikérdeztem a család minden tagját, mit olvasott utoljára, honnan vette vagy kapta a könyvet, hogy tetszett neki és így tovább. A Korunknak — a kolozsvári folyóiratnak — akartam egy tanulmányt írni. Ebből lett a baj. Feljelentettek a csendőrségen. Megtudtam, hogy kiadták ellenem a letartóztatási parancsot. Kémkedtem Magyarország javára — ez volt a vád. Az ügyvéd egyet tanácsolt, szökjek át a határon. Hiába mondanám, hogy ártatlan vagyok. Addig beszélt, magyarázott, ijesztgette szüleimet is, míg el nem határoztam magam a szökésre.

— A bécsi döntés után 1940-ben visszamentem Szigetre. Gondoltam, most már szabadon hódolhatok régi szenvedélyemnek. Adatokat, irodalmi emlékeket gyűjtöttem, előadásokat tartottam. Négy évi börtönt kaptam érte. Az állami és a társadalmi rend védelmében. Nem panaszkodni akarok, dicsekedni se. Mindenkinek megvan a maga baja, vagy ha úgy tetszik, érdeme. Mert ez most sok esetben egyet jelent. Maga biztosan még nagyobb bajból akart kimászni ezzel az erdélyi menekültséggel.

Ehrenreich kérdőn nézett rám. De mert még mindig nem nyilatkoztam, úgy gondolta, többet kell elmondania a saját ügyéről.

— Azt mondja nekem a hadbíró a tárgyaláson: — Ehrenreich, miért akar maga magyar lenni? Nem kérte magát erre senki. — Én meg nem kérdeztem öntől, mi legyek — válaszoltam. Erre kaptam három nap sötétzárkát. Elmondtam ezt egyik rabtársamnak. Meglátszott az arcán a káröröm. Meg is mondta, kellett ez nekem. Hiába akarok magyar lenni, nem engednek. Antiszemitizmus mindig lesz, azt mondja. Az egyetlen megoldás, ha kivándorlunk. Én ezzel nem értek egyet. Minek vándoroljak én Palesztinába. Ott is csak magyar lennék. Nem igaz?

— És nemcsak zsidóüldözés van a világon. Hitler gyilkoltatja a lengyelt, a szerbet, a franciát, az olaszt, az oroszt, és gyilkoltatja a magyart is — azokat is, akik nem zsidó származásúak. Hát azok hová menjenek?

Egy ideig hallgattunk. A vége az lett, hogy elhatároztam, bizalomra bizalommal válaszolok, beavatom Ehrenreichet titkomba. Tanácsot is inkább adhat, ha pontosan tudja, mibe kerültem. Elmondtam neki, szökött katona vagyok. Az erdélyi hamis papírokra meg a hozzájuk tartozó mesére azért volt szükségem, hogy a statáriumot elkerüljem.

Ehrenreich arcán némi csalódást véltem felfedezni. Többet várt. Azt hitte talán, hogy valamilyen háborúellenes vagy éppen kommunista mozgalomban vettem részt, azért gyűlt meg a bajom a hatóságokkal.

Másik hálószomszédom, Pista, a palóc furakodott mellém. Nem volt nehéz felismerni. Arcán ott feketéllett a több napos sörteszakáll, ami már az esti sötétségben is feltűnt. Csak két apró szemének csillogását nem láthattam akkor. Gyűrött katonaruhát viselt. Vállán csikóbőrös oldaltarisznya lógott. Már meglehetősen kopott volt, de az nem számított ebben a társaságban. Irigyelték a tarisznyát így is, mert degeszre meg volt pakolva.

Pista lekuporodott mellém. Jó darab szalonnát vett ki a tarisznyából, levágott belőle vagy húsz dekát, a többit visszatette. A fehér, omlós, otthoni kemencében sült kenyérből csak úgy vágott egy darabot, hogy az egészet ki se vette a tarisznyából. Pista kettévágta a kenyeret is, a szalonnát is. Mindegyikből nekem nyújtotta a felét.

— Fáljál, pájtás. Latom, neked nem tárisznyázták.

— Azt mondja nekem Hánzi — ez a sáványú sovabb — mert a neve magyarra fordítva, azt mondják, sáványút jelent —, szóval azt mondja, ő nem hiszi, hogy te, pajtás, erdélyi menekült vagy. Én megmondtam neki is, meg is mernék esküdni, hogy az vagy, erdélyi menekült. Ráismerek á viseletre. Pont ilyet láttam én negyven őszén Kolozsváron. Erre azt mondjá nekem Hánzi, erdélyi menekültet nem vagnak csák úgy póterre. Csak úgy nem, mondom én is. De attól, hogy elkaptak, te még lehetsz ártatlan erdélyi menekült. Az vagyok én is, bűntelen. Engem sem azért kaptak el, mert nógrádi vagyok. Csak mert leléptem. Le merem fogadni, te is az vagy. Katonaszökevény. Ne is tagadd.

Nem tiltakoztam. Pista meg nem kérte, hogy bizonyítsam. Magyarázott tovább.

— Én, komám, egyenesen a frontról, a Don-kánvarból szöktem haza. Több mint egy hónapig tártott, míg szerencsésen megérkeztem szülőfálumbá. Hat azt meg kellene írni- válákinek. Édesapammal valóságos kis legényszobát rendeztünk be a nagy szálmákázalban, amit a nyáron ráktak a kertünk végében. Egy álló évig rejtőzködtem ott, benne fogták el. Valaki feljelentett. Tudom is, ki. Adós nem márádok neki, ha élve házákerülök.

Hánzi villásreggelizett tőlünk egy lépésre két másik társával. Két nagy vasalt bőröndöt raktak egymásra, az volt az asztal. Három kisebb koffert helyeztek köréje széknek. Úgy ültek ott kényelmesen, mint egy vendéglőben. Csak éppen a pincér hiányzott. Az enni-innivaló nem. Felvágott, vaj, sajt, paradicsom, paprika, egy nagy vekni hivalkodott a rögtönzött asztalon. Még boruk is volt egy csatos üveggel. Egy tucat sóvár szempár figyelte a „sitiprincek” lakomáját, de hiába. Nem kaptak egy falatot sem. Legfeljebb a társalgásban vehettek részt.

— Utoljára étkeztem veletek. Deseő Dezső szabadul — ez lesz Tuskó csendőr őrmester első szava, mikor majd kinyitja a vagont.

Deske külsőre meglehetősen szánalmas volt, mint egy elanyátlanodott zsúrfiú. Most nemigen kívánkozott volna úrhölgyek társaságába ez után a szalmaalmon töltött éjszaka után, különösen, hogy nem állott rendelkezésére se tükör, se borotva, se fürdőszoba, de még egy csepp víz sem. Szemüveget viselt. Ahogy ott ült a kofferjére kuporodva, nem volt nehéz kitalálni, hogy termete után sem igen sorozták volna testőrnek.

— Aki előbb kikerül kiviszi a másikat — folytatta Deske gondolatát egy már kopaszodó civil. Ő lehetett a vendéglátó, mert fel-felállott, úgy kínálta a másik kettőt. Zakója, nadrágja lötyögött rajta. Leadhatott már jó pár kilót, mióta letartóztatták. De azóta sem sínylődött nagyon. Mégis összement.

— Megígérem, Reich úr, kiviszem magát is. Az én szavamra mérget vehet — fogadkozott Deske.— Az első utam, amint Budapestre érkezem, felesége őnagyságához vezet. Részletes és pontos beszámolót adok erről a szörnyű utazásról. Együtt megyünk majd az ügyvédemhez őnagyságával. Nem is az ügyvédhez, helyesbítek, hanem egyenesen Tihamér bátyámhoz, a képviselőhöz …

— Hol leszünk mi már akkor?

Hánzi szakította meg Deskét, aki máris Pesten képzelte magát.

— Sauermann úr, ön csakugyan azt gondolja, hogy Németországba visznek bennünket? — ezt Reich kérdezte. Kabátján ott éktelenkedett a sárga csillag.

— Máshova nem vihetnek — jelentette ki megfellebbezhetetlenül Sauermann.

— Akkor ott maga lesz a császár.

Reich egy doboz Mirjam cigarettát vett elő. Először Hánzit kínálta.

— Engem kiemelnek. Már a határállomáson. Ha önként jelentkezem, besoroznak az SS-be — hencegett a Mirjam füstjét eregetve Hánzi.

— És jelentkezel? — kérdezte Deske.

— Miért ne jelentkeznék? Az őrnek ott is jobb, mint a rabnak. Még nektek is jobb lesz, ha ismerős vigyáz rátok.

— Rám te már nemigen fogsz vigyázni.

— Az nem olyan biztos.

A vitába bekapcsolódtak a többiek is. Találgatták, mire visznek bennünket Németországba. — Romokat fogunk takarítani. A városokat alaposan megszórták az angolszász bombázók. — Falura megyünk. Alig van ott már férfi. Mind elvitték katonának. Nincs, ki szántson, vessen, arasson, betakarítson. Az asszonyok is ott szenvednek műveletlenül — dobta be a pajzán gondolatot Pista. Ezen aztán jót nevettek. Csak egyet nem említett senki, a koncentrációs tábort. Pedig Hánzi áz este arról beszélt.

Észre se vettük, hogy a vonat lassított. Csak mikor megállt, hallgatott el mindenki. Éjszaka senki sem törődött azzal, áll-e a szerelvény vagy száguld a síneken. De ha Németországba megyünk, ahogy Hánzi állította, akkor talán éppen a határállomáshoz érkeztünk. Itt adnak át bennünket, itt lesz a szortírozás. Engem is szorongás fogott el. Ez az utolsó alkalom, hogy visszavitessem magam. A statáriális bíróság elé. Vállaljam a kockázatot? Hogy lenne jobb?

Vagonunk mellett lépéseket hallottunk. Aztán beszédet is. Német szavakat.

— Frühstück ohne Wurst ist keine Frühstück.* A reggeli kolbász nélkül nem reggeli. *

Sauermann diadalordításba tört ki.

— Németek! Németek! Itt vagyunk a határon.

— Mit mondtak? Mit mondtak? — Hánzit akarták hallani a német szavaktól felizgatott vagonlakók.

— Átvesznek, átszortíroznak bennünket — válaszolta Hánzi.

Az ellentmondás ördöge költözött-e belém, vagy mert felháborított Hánzi szemérmetlen hazugsága, közbeszóltam.

— Nem azt mondták.

— Hát mit mondtak? — támadt nekem Sauerman. — Kérdezzék meg tőle, a suttyótól, ő jobban tudja.

— Azt mondták, hogy a reggeli kolbász nélkül nem reggeli.

Hitték vagy nem, nagy röhögés támadt. Hánzi gyilkos pillantásokat vetett rám. Ezt nem fogja elfelejteni. A tekintélyét azért igyekezett menteni.

— Az mindegy, hogy mit mondtak. Németek voltak, azt mindenki hallhatta. Megérkeztünk a határállomásra. Jön a kiválogatás. SS-ek fognak szortírozni. A volksdeutschok jobbra, a zsidók meg a többiek balra.

— Felvirradt áz utolsó ítélet napja — jegyezte meg gúnyos keserűen Pista. — Az SS lesz áz úr isten.

— Engem egyik csoportba se állítanak. Engem tüstént szabadlábra helyeznek — ismételgette egyre kisebb meggyőződéssel Deske.

Izgatottan járkáltunk le-fel, már amennyire a szűk hely megengedte.

Hánzi karba tett kézzel az ajtóban állt, mintha már ő felelne azért, hogy ki ne lépjen senki.

A vagont nem nyitották ki, ahogy képzeltük: A társaság egyre izgatottabb lett. Már azon vitatkoztunk, kikopogjunk-e vagy várjunk még egy keveset, mikor a szerelvény váratlanul elindult.

Kiáltozni kezdtünk. Hánzi túlharsogott mindenkit.

— Volksdeutsch! Hier ist ein Vblksdeutsch! Népi német, itt van egy népi német.

Tehetetlenségében verni kezdte az ajtót. Pillanatok alatt vette le bakancsát, annak szöges sarkával ütötte az ajtódeszkát teljes erejével. Közben ismételgette, mint az eszelős:

— Volksdeutsch! Volksdeutsch!

A szerelvény megállt. Hánzi azt hitte, őmiatta. Sikerétől megrészegülve ordított, és verte az ajtót, hogy már a bakancsát kezdtük sajnálni. Deske szólt rá, ha ilyen zajt csinál, nem halljuk, mi történik odakint. Hánzi végre lecsillapodott. Éppen idejében.

— Mi van odabent?

— Tuskó őrmester — ismerték meg a rabok az őrparancsnok hangját.

— Nyissák ki az ajtót! — kiáltott ki Hánzi, mintha nem is rabja, hanem felettese volna Tuskó-nak.

— Minek?

Tuskó egyszerű és logikus kérdése zavarba hozta Hánzit. Helyette Deske válaszolt:

— Kihallgatásra jelentkezünk.

Hirtelen arra gondoltam, ez nem is rossz ötlet. Ha lesz kihallgatás, döntöttem magamban, feliratkozom én is.

— Miért nem jelentkeztek odabent a börtönben? Itt nincs kihallgatás. És most már csend legyen! — pattogott Tuskó.

Hánzi, Deske és mások is kiabáltak, verték a vagon deszkáit. Csatlakoztam hozzájuk magam is. A nagy zenebonára Tuskó hangot váltott.

— Ha nem lesz csend, belétek eresztek egy sorozatot!

A fenyegetésre abbamaradt a dörömbözés, a kiabálás. Pista megpróbálta prózaibb területre vinni a vitát:

— Törzsőrmester úr! Alázatosan jelentem, teli a kibli.

— Eresszétek a gatyátokba! — kiáltott vissza Tuskó, és jót röhögött hozzá.

Végül mégiscsak kinyitották az ajtót. Odatódultunk valamennyien. Lentről Tuskó meg négy géppisztolyos csendőr nézett vissza ránk. Német egy szál se. Se SS. se más.

— Gyerünk azzal a kiblivel! Mit álltok, mint a faszentek?

Tuskó kurta parancsára megindult a mozgás.

— Hozzátok azt a vödröt vagy nem? — türelmetlenkedett Tuskó.

A dézsaszerű bűzös alkotmány egy pillanat alatt az ajtóban volt. Egyik fülét Pista fogta. Egy másik rabbal együtt leugrottak a vagonból. Egy csendőr elkísérte őket valamerre. Mi, többiek meg bámultunk kifelé.

— Hol vagyunk? Hol vagyunk? — kérdeztük a csendőröket, de mintha a sínektől kérdeztük volna.

— Nagyváradon vagyunk!

Ehrenreich kiáltotta be a város nevét. A nagy tülekedés miatt csak akkor sikerült neki az ajtónyíláshoz jutnia, mikor a többiek már elunták a bámulást, és visszahúzódtak a vagon belsejébe. Egyszerre Ehrenreich került a figyelem középpontjába. Felírást ugyanis semerre sem láttunk.

— Nyugodtak lehelnek. Nagyváradon vagyunk. Külső vágányon. Úgy ismerem az állomást, mint a tenyeremet.

Visszajöttek a kiblivivők. Ehrenreich igazat mondott. Ők láttak felírást is. Vagonunk Nagyváradon áll.

Harminckilenc ember hálálkodott, ki az istennek, ki a sorsnak. Csak Sauermann Hánzi kuporodott le szótlanul a vagon sarkába.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Világnézetek harca – érvek Isten létezése mellett és a valóság

Az Isten a semmivel össze nem hasonlítható tökéletes, mindenható, mindentudó, az örökké létező, a világ, az ember teremtője!
A világ alkotóelemei önmagukból nem magyarázhatóak, így léteznie kell egy független kreatív elrendező Elmének, az Istennek!

A teremtéselmélet hívei semmit sem tudnak következetes objektív tudományos módszerrel bizonyítani a teremtésről és az istenről!
A végtelen világegyetemben mindörökké létező és állandóan mozgásban lévő anyag a tudomány által objektíven bizonyított tény!
Minden, aminek a léte a következetesen objektív tudományos módszerrel igazolható, az maga az anyag, bármilyen is a formája!

Amely állítás a következetesen objektív tudományos módszerrel a valóságban nem igazolható az nem fogadható el létezőnek!

Az Isten létének – „A világ mint egymásra ható egész” bizonyítéka összefoglalva: a világ számunkra úgy adott, mint sok-sok aktív alkotóelem egy dinamikus és rendezett rendszere; nincs olyan alkotórész vagy aktív elem, ami önmagát megmagyarázhatná – vagy önállóan megmagyarázható lenne; mindegyik rész feltételezi az összes többi részt – a már meglévő teljes rendszert – mely harmonizálja saját kapcsolatban álló tulajdonságait; rendszer mint egész sem tudja megmagyarázni saját létét, mivel alkotórészekből áll fenn, s nem egy különálló létező, ami tőlük független; a mi világunk, megkövetel egy egyesítő hatóokot, ami lefekteti létét mint egyesített egész; oknak értelmes oknak kell lennie, ami azt létbe hozza egy egyesített idea szerint; kell lennie valami módon egy ténylegesen jelenlévő, egy effektíven szervező tényezőnek; a világ rendszere mint egész egy elgondolás egységében kell lennie; a rendezett világrendszerünk elégséges okának végső soron egy kreatív elrendező Elmének kell lennie; ilyen rendező Elmének függetlennek kell lennie magától a rendszertől; az anyagi világunk szükségszerűen megkívánja, mint tényleges létezésének és egészként való működésének elégséges okaként, egy Transzcendens Alkotó Elmét.

A lényeg: A világ számunkra úgy adott, mint egy dinamikus és rendezett rendszer, nincs olyan alkotórész vagy aktív elem, ami önmagát megmagyarázhatná, ezért értelmes oknak kell lennie, ami azt létbe hozza egy egyesített idea szerint, ezért kell lennie valami módon egy ténylegesen jelenlévő, egy effektíven szervező tényezőnek, aminek függetlennek kell lennie magától a rendszertől, ez az Isten.

Néhány gondolat!

Az isten szellem nem található meg az objektív valóságban, a világegyetemben a rendet csak a természet törvényei szabályozzák!
A világegyetemben kialakult formák az anyag állandó, mindörökké tartó mozgásában a véletlen kölcsönhatásokban jöttek létre!
A természetben a gondolkodó anyag célszerű tevékenységével olyan formák is létrejönnek, ami a vak véletlenben nem fordul elő!
Az élőlények és az alkotórészei az objektív tudományos módszerrel bizonyítottan az evolúciós fejlődés eredményeként jöttek létre!
A gondolkodó anyagon, az emberen kívül, az objektív tudományos megfigyelés szerint semmi sem rendelkezik tudattal!
A gondolkodó anyag tevékenységén kívül az anyag semmilyen formájának, így a gondolkodó anyag létének sincs tudatos célja!

A világ alkotóelemei önmagukból nem magyarázhatóak, így léteznie kell egy független kreatív elrendezőnek, ami azonban a következetesen objektív tudomány szerint nem a kitalált isten szellem, hanem a mindörökké mozgásban létező anyag, ami csak a természet törvényeinek engedelmeskedik.

A kreatív elrendező, ami alapján a mindörökké létező anyagban rejlő lehetőségeknek megfelelően a formák létrejönnek, a természet törvényeinek engedelmeskednek.

A kialakult világ a következetesen objektív tudomány szerint a mindörökké létező és állandó mozgásban lévő anyag és a természet törvényei szerint a véletlen kölcsönhatásokban változott olyanná, amilyennek látjuk, ez alól kivételt képez a gondolkodó anyag, az ember céltudatos tevékenysége. A világegyetemben a természet törvénye a rendező erő, ami a következetesen objektív tudomány szerint semmilyen rajta kívülálló tudattal, tudatossággal nem befolyásolható. A gondolkodó anyag, az ember csak felhasználhatja a természet törvényeit, de ellenére nem tehet, és ha létezik, ha létezne az isten, akkor ő sem. Azonban a természetben az emberen kívül tudatosságot a következetesen objektív tudomány nem tárt fel.

* Bár ki tudja, ha létezik az isten szellem, még az is elképzelhető, hogy kénye-kedve szerint bármikor megváltoztatja a természet törvényeit, de előbb ehhez fel kellene fedezni ezt a szellemet. Addig azonban az isten szellem képességeit csak képzeletben lehet megtalálni. *

A következetesen objektív tudomány nem fedezte fel a természetfeletti isteni rendezőnek még a nyomát sem, így ez nem létezik, csupán a képzelet szülötte. Az objektív valóságot feltáró tudomány szerint az anyag a természet törvényei szerint állandó mozgásban van, így alakulnak ki a véletlen kölcsönhatásokban létrejövő formák, aminek azonban nincs észlelhető célja, kivéve az ember céltudatos tevékenységét. Az anyag minden ok és cél nélkül egyszerűen csak van és semmilyen természet törvényei felett álló hatás nem mutatható ki. Ami létrejött, azaz anyag állandó mozgásának, a benne lévő lehetőségnek köszönheti a létét. Mivel mást a következetesen objektív tudomány nem ismer, ezt kel valósnak elfogadni.

Miért kellene valóságosnak elfogadni a következetesen objektív tudományos bizonyíték nélküli kitalált isteni rendezőt?

Hinni azonban bármit lehet, de a következetesen objektív tudományos bizonyítékot nélkülöző spekuláció az csak hamis állítás, olyan, mint a hazugság, még akkor is, ha jóhiszeműségből ered. – A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve –

Az élővilág fejlődése az evolúcióval történt a létrejött formákba!

Az evolúció az a folyamat, amelyben a biológiai populációk örökölhető tulajdonságai megváltoznak a generációk egymást követő során. Az evolúció folyamatának működése következtében az élővilág összetétele folyamatosan változik, a fajok folyamatosan átalakulnak, új fajok keletkeznek és halnak ki. – wikipedia.hu

Az élőlények vagy élő organizmusok („élő szervezetek”) életjelenségeket mutató, önazonosságukat fenntartó (homeosztatikus), önmagukról reprodukálható, genetikai információt hordozó, termodinamikailag nyílt, disszipatív (energiát szétszóró), evolúcióra alkalmas rendszerek. Az élőlények egy vagy több sejtből állnak. Képesek az anyagcserére, a szaporodásra, az érzékelésre, a növekedésre és az evolúcióra. – wikipedia.hu

élőlény: Önálló életforma; életerő irányítása alatt fejlődő egyed, amely életjelenségeket mutat (növekszik, szaporodik, anyagcserét végez, észleli a környezetét, arra hatással van). – wikiszotar.hu

Az élő sejtek nyílt anyagi rendszerek, azaz környezetükkel állandó anyag és energiaforgalmat bonyolítanak le, s így a környezetüktől elkülönülő, de azzal kölcsönhatást folytató rendszerek. … Az élő sejtekben zajló biokémiai folyamatok összességét anyagcserének nevezzük. Az anyagcsere során az élőlények a környezetből anyagokat és energiát vesznek fel, ill. adnak le. – bioszfera.com

A sejt anyagcseréjén alapuló életjelenségek meghatározott szerkezethez kapcsolódnak. Ezek szerint az öröklésnek az a lényege, hogy az elődök anyagcsere-folyamatai az utódokban megismétlődnek. Ez szükségszerűen azonos forma, azonos szerkezet megjelenéséhez vezet. Minthogy anyagcsere lehetetlen környezet nélkül, a környezet pedig változó, az örökletes sajátságok – így tehát maguk az élőlények is – szükségszerűen változékonyak.  … Ahol a feltételek adva vannak, keletkezhet élő anyag. – (forrás: Az emberi test)

A tudomány szerint az élővilág működéséhez szükséges szervek a változó körülményekhez alkalmazkodva az evolúcióval (mutációval) fejlődtek ki sok generáción keresztül a kezdetlegestől az összetettebb, a fejlettebb formába. Ez a változás, az evolúció most is zajlik és észlelhető, a tudományos módszerrel objektíven ellenőrizhető valóság.

Az élővilág az anyagcserével, az energiafelhasználásával, a környezetet érzékelve és erre aktívan reagálva védi a formáját, és az evolúcióval (mutációval) képes az ellenállóbb, a fejlettebb formába változni, így a károsító hatások ellen a formájában történő változásokkal egyre aktívabban védekezni.

Az evolúció tudományos tény!

Az élővilágnak nincs olyan alkotórésze, szerve, amelyik nem az evolúcióval fejlődött ki, mégpedig a kezdetlegestől a kialakult bonyolult formáig, ez a tudomány állítása, amit bizonyít is. De mit tud, vagy mit akar bizonyítani a teremtéselmélet, ami nem képes elfogadni az evolúció objektív tudományos tényét, ami a kezdetlegestől való fejlődés a bonyolult formáig, amit a tudomány igazol, amire az anyag minden tudatosság nélkül is képes. A teremtéselmélet a kialakultból próbálja magyarázni a teremtést, figyelmen kívül hagyja az evolúció tényét, képtelen a dialektikus gondolkodásra, ami a kezdetlegesből való fejlődést tudományosan bizonyítja. Ellenben a teremtéselméletre azonban semmilyen következetesen objektív tudományos bizonyíték nincs. Így hamis az az állítás, hogy létezik a természetfeletti szellemvilág és az ott lakó isten szellem, aki állítólag a világot, az élővilágot teremtette a semmiből! Így a teremtéselmélet csupán minden bizonyítékot nélkülöző fecsegés. A következetesen objektív tudomány a teremtéselméletet nem tarja az objektív valóságnak.

A mindörökké létező anyagi világ a mindörökké tartó mozgásában a természet törvényeinek alárendelten minden tudatosság nélkül is képes a véletlen kölcsönhatásokban fejlődni. Ez tudományos tény! Persze ez a fejlődés, változás sokkal lassúbb, mint a gondolkodó anyag tevékenysége általi céltudatos cselekedet. A gondolkodó anyag már képes olyan formákat létrehozni, amelyek a véletlen kölcsönhatásokban nem jönnek létre. De ez sem lehetséges a természet törvényei ellenére, csak céltudatosan a megismert természeti törvények felhasználásával.

A technika fejlődésének története is a fokozatosságot, a fejlődést tükrözi!

De vajon a mostani technikával készült autóból hogyan lehetne következtetni arra, hogy ez valamikor a lovas kocsiból fejlődött ki, vagy éppenséggel az egy vagy kétkerekű ember által mozgatott talicskából, ha nem vizsgálnánk meg a kialakulásának, a létrejöttének a történetét. A fejlett számítógépnek pedig a golyós számológép lehet az egyik őse. És szinte minden mai fejlett dologból az ősi alapforma már hiányzik, alig fellelhető.

Az élővilágot sem lehet a létrejöttből magyarázni az evolúció nélkül, a dialektika nélkül, a materializmus, a következetesen objektív tudományos módszer nélkül, az élővilág fejlődéstörténete nélkül, de a teremtéselméletre semmilyen következetesen objektív tudományos tény nem ismert, az csak a spekuláció terméke.

Még akkor is az, ha nagyon okos emberek állítják ezt, ha a világnézetük miatt elvetik a következetesen tudományos módszert, ami alapján a munkájukban eredményesek, és minden következetesen objektív bizonyíték nélkül csak hisznek a teremtéselméletben. De mivel nagyon okosak, a szavuknak súlyuk van, azonban a saját világnézetük sérült, nem következetes, és így hatnak embertársaikra.

Bár lehet, hogy idővel az önvezető autó kifejlődését, ami egyesíti a lovaskocsi a golyós számológép ősi alapformáját, már csak a régészek fogják ismerni. De például a fonográf, mint tároló nagyon messze áll a CD-től és még messzebb a Pen-drive-tól.

A fonográf (görög szó, magyar jelentése: hangíró készülék) az első olyan hangfelvételre és lejátszásra is alkalmas készülék volt, mely a gyakorlatban is bevált. – wikipedia.hu

Az abakusz (golyós számológép) a historikusok szerint az első számolóeszköz, amelynek ősi formáit szinte minden ókori kultúrában megtalálták. Általában néhány vékony rudat-pálcát tartalmaz, amelyek mindegyikén meghatározott számú, esetleg különböző színű, csúsztatható korong vagy golyó található. Ezek segítségével végzi el a kezelő az összeadás, a kivonás műveletét. (Szorzás és osztás elvégzésére csak bonyolult szabályokkal alkalmazható.) A 20. században megjelenő elektronikus számológépek némileg kiszorították a mindennapos használatból, de sok helyen még mindig népszerű. – wikipedia.org

Az feltételezett isten is, ha létezik, csak az evolúcióval az anyagból jöhetett létre!

A régészet segít feltárni a fejlődés az evolúció egyes állomásait. Bár minden rész az idő távlatából már nem érhető el, de az biztos, hogy az evolúció az istennel vagy nélküle is működik, ehhez semmi köze sincs a feltételezett teremtésnek. Az evolúciót a teremtéselméletnek is el kellene fogadnia, ettől még az isten is létezhetne, bár kissé módosult formában. Ha az isten teremtett is valamit, abban az evolúciónak, a fejlődésnek a változásnak, a következetesen tudományos módszernek benne kell lennie, mert ez az objektív valóság. Ha isten létezne, az csak az objektív anyagi valóságban lenne lehetséges és az evolúció eredményeképpen fejlődhetne ki. Tehát az isten létét is csak a materializmusból kiindulva lehet érdemben vizsgálni.

Persze a teremtés az alkotás az nem a semmiből történik, nem történhetett a semmiből, hanem csak a mindörökké létező anyagból a természet törvényei szerint. A teremtéselmélet ezt is nyugodtan elfogadhatná, mert az isten ettől még lehetne, létezhetne, mint szuperlény! Azonban így már nem lehetne mindentudó, mindenható és a tökéletessége is csorbát szenvedne, még akkor is, ha az emberiséghez képest szuperlény lenne. De a teremtéselméletre következetesen objektív tudományos magyarázat nincs, pláne megfigyelés, így a teremtés elmélete csak a spekuláció eredménye lehet minden objektív valóságalap nélkül.

A világegyetemben érvényes hatások valóságos objektív ténye

Az univerzumban létrejövő formák, az élőlények és az alkotó elemeinek létrejötte a következetesen objektív tudomány szerint csak a természet törvényeinek engedelmeskedve jöhettek létre, létük az állandó változásban, kölcsönhatásban formálódik, fejlődik az egyszerűbből az összetettebb formákba. Így amely formának a véletlen kölcsönhatásokban kialakulnak a feltételei az létre fog jönni, aminek oka a természetben az anyag állandó mindörökké tartó mozgása, minden tudatosság nélkül. Persze az ember tudatosan is létrehozza a megfelelő feltételeket, ha szüksége van rá, így készülnek az ember számára szükséges dolgok, formák.

Az univerzumban az anyag a különböző formákba csak a természet törvényei szerint változik a vak véletlen kölcsönhatásokban is. Kivétel a gondolkodó anyag, az ember, aki tudattal rendelkezik és így hat a természetre. Ez a tudomány megállapítása, ami az objektív, az ember szubjektumától, a tudatától függetlenül létező valóságot vizsgálja. A rendező elv az univerzumban az anyag tulajdonságai, a természet törvényei, ebben benne van a lehetőség, amivé alakul. Erre van objektív tudományos megfigyelés, de teremtéselméletre semmilyen következetesen objektív tudományos bizonyíték nincs.

Mivel az univerzum, az élővilág, az ember létezik, és ezek a mindörökké létező anyagból álnak, ami képes a következetesen objektív tudomány szerint a véletlen kölcsönhatásokban rendezett formákba változni, ezt kell elfogadni a kialakult formák „értelmes” okának.

Csak az jön létre, aminek megvannak a feltételei. De a rend a vak véletlen kölcsönhatásokban is, csak a természet törvényeinek engedelmeskedve jön létre, ezek a tények. Persze a gondolkodó anyag az ember is képes rendezett formákat kialakítani a gondolkodásával, a természet törvényeinek megismerésével és felhasználásával.

A tudomány ezt igazolja, ezért értelmetlen a következetesen objektív tudomány által nem igazolt, a csak kitalált teremtéselméletet ebbe rendszerbe belevonni. Mert a következetesen objektív tudományos megfigyelésekkel sehol nem mutatható ki, hogy ebben a rendben külső valami isten szellemnek hatása volna. Azonban az anyag mozgása, változása, fejlődése, az élővilágban az evolúció tudományosan igazolható tény, a gondolkodó anyag is így fejlődött ki, ami már képes a saját érdekében céltudatosan formákat létrehozni.

Az élővilág alkotórészei az evolúcióval a kezdetlegesből változtak a szükségletnek, a változó körülményeknek megfelelő létező formákba, a következetesen objektív tudomány ezt igazolja. A teremtéselmélet hívei a spekulációval a világnézetet a feje tetejére állítják és a kialakult bonyolultból következtetnek a teremtettségére, kihagyva az evolúció, a változás, a fejlődés tényét, de ezt a tudomány nem igazolja. Nincs olyan tudományos tény, ami azt állítaná, hogy a formák nem változnak, nem fejlődnek, mert semmi sem állandó (talán az anyag elemi alkotórészeire ez nem igaz). Tehát, ha a feltételezett isten alkotott „teremtet” is valamit, az nem állandó, a formák változnak, fejlődnek, megszűnnek, új formák keletkeznek a végtelen időben. Ez a teremtéselméletbe beletartozhatna, bele kellene tartoznia, mert a változás, a fejlődés, az evolúció, az anyag mindörökké létezése, mozgása tudományos tény.

A kialakuló rend csak a természet törvényeinek engedelmeskedve alakul ki és így alakul továbbra is bárki számára ellenőrizhetően. A létrejött formák csak a természet törvényeinek engedelmeskednek, semmilyen külső befolyásoló létét a következetesen objektív tudomány nem fedezte fel. Persze a gondolkodó anyag sem kivétel, a számára szükséges formák létrehozásában neki is a természet törvényei szerint lehet és kell cselekednie. Hogy a gondolkodó anyag képes legyen a természet törvényei szerint cselekedni, ahhoz ezt meg kell ismernie, erre való a tudományos módszer.

A természet törvényeiben sehol nincs helye az isten szellem tényezőnek, nyoma sincs az isten szellemnek. Isten szellemet igazoló törvény, megfigyelés a következetesen objektív tudományos módszerrel nem mutatható ki. Úgy tűnik, nagyon rejtőzködik valahol az isten szellem, és csak a hívők tudatában van jelen, mint vízió, mint képzelgés. Ha azonban a következetesen objektív tudomány ezt a víziót nem igazolja, akkor az hamis, és ez így is marad, amíg fel nem fedezik az isten szellemet az objektív valóságban.

A tudomány azonban igazolja az anyag fejlődőképességét az egyszerűbből az összetettebb formába. Egy csillag keletkezése az univerzum porából is fejlődés, amely nélkülözi a külső beavatkozást, mégis, pusztán a természet törvényei szerint, a vak véletlen kölcsönhatásokban alakul ki. Kimutathatóan csak az ember képes tudatosan létrehozni valamilyen formát. A természetfeletti szellemvilágról azonban, a szuper tudatos intelligenciáról kimutathatóan nincs semmilyen következetesen objektív tudományos bizonyíték, csak a spekuláció.

Az élővilág kialakulásának is megvannak a feltételei, de ha meg van, akkor az létrejön. A fejlődés motorja az ellentmondásból adódó kényszer. Alapvetően az változik, aminek az adott körülményekben muszáj változnia. Ha megvan a kényszere és a feltétele az élővilág fejlődésének, akkor az fejlődni, változni fog, mégpedig a tudomány által felfedezett és elismert evolúcióval (mutációval) változik az egyre kedvezőbb, az egyre életképesebb formákba, bár előfordul, hogy bizonyos forma nem képes változni a körülményekhez és megszűnik létezni. Ez a változás, fejlődés az anyagban meglévő képesség, ami csak a természet törvényeinek engedelmeskedik, amit a tudomány vizsgál és fejt meg.

Milyen érdekes, ehhez a fejlődéshez, az evolúcióhoz, sőt ennek a megismeréséhez sem szükség semmilyen isten, legalább is a spekuláción, a hiten kívül ezt semmi nem támasztja alá. Az anyagban benne van minden, ami a fejlődéshez, az evolúcióhoz szükséges, ez a következetesen objektív tudományos tény.

Fejlődés: az anyagi világ jelenségei önmozgásának az alacsonyabb rendűtől (egyszerűbbtől) a magasabb rendű (bonyolultabb) felé irányuló folyamata, amely feltárja, realizálja a jelenségek lényegében rejlő belső tendenciákat, s az új létrejöttére vezet. A szervetlen rendszerek, az élővilág, az emberi társadalom, a megismerés fejlődése közös dialektikus törvények szerint megy végbe. A fejlődés spirálvonal jellemzi. A fejlődés egy-egy folyamatának kezdete és vége van. Tendenciájában azonban már a kezdet is tartalmazza a végpontot, s a fejlődés adott ciklusának befejeződése egyben új ciklus kezdetét jelenti, amelyben megismétlődhetnek az első ciklus bizonyos sajátosságai. (Tagadás tagadásának törvénye). A magasabb rendűnek bizonyos jegyei, amelyek már megvoltak az alacsonyabb rendűben, csak a fejlődés elég maga fokán tűnnek ki teljességgel és itt válnak először érthetővé. Így például a tudat az egész objektív világban lezajlott fejlődés eredménye, és csak innen visszanézve tárható fel az anyagban annak legelemibb fejlettségi fokán is benne rejlő tulajdonság: a visszatükrözési tulajdonság. A fejlődés elméleti formában csak a dialektikus logika módszereivel és elvárásaival reprodukálható. – Marxista fogalomlexikon

Ötletparádé!

Az anyag a következetesen objektív tudomány szerint a mindörökké létező, az állandó mozgásban lévő, és ezen kívül más nincs, így, ha az isten szellem létezik, szükségszerűen az is az anyagból van, és az evolúcióval jött létre, fejlődött a kezdetlegestől a szuper képességig, akár az anyagi alapokra épülő feltételezett isteni szellemvilágig, a hatalmas „szellemi erővel” történő hatások alkalmazásáig. Ha létezik ilyen szuper „szellemi erő”, az csak anyagi alapokra támaszkodhat. Így ami az emberiségnek (egyelőre) anyagnélküli szellemvilágnak tűnik, nyilvánvalóan az is csak anyagi természetű lehetne, ha létezik, aminek törvényeit nem ismerjük, sőt semmit sem ismerünk róla. Azonban minden, ami létezik az csak az anyag, bármilyen is a formája. Lehet, hogy a tömeg-energia-valami ekvivalencia, mondjuk szellemanyag vagy szellemenergia is létezik. De, ha létezik, akkor csak anyag lehet, lehetne.

Az isten lehet, hogy csak a kezdeti feltételeket teremtette meg, a többit az evolúcióra bízta!

Mivel a tudomány feltárta az evolúció tényét, így isten, ha létezik nem véglegeset, hanem csak az élővilág kialakulásához szükséges kezdeteket hozhatta létre, a többit a természet törvényeire bízta. Bár egyre-másra fedezik fel, hogy még erre sincs szükség, a vak véletlenben az élthez szükséges kezdet is kialakul, ha megvannak a feltételei, és mivel kifejlődött az élővilág, ezek szerint meg is voltak a feltételek. De az is lehet, hogy csak az univerzum kezdeti körülményeinek a kialakításában tevékenykedett az isten. Mondjuk elindította a természet alapvető fizikai állandóival paraméterezve a Nagy Bumm!-ot. De mi az az isten?

Az isten létrejötte az evolúcióval!

A természet törvényeinek felhasználásával az anyagi alapon történő univerzum teremtéséhez egy szuper intelligensen gondolkodó valamire, amit nevezzünk istennek, lenne szükség. Ez az isten varázsló tudattal rendelkező valami, azonban, ha a világegyetemben történő véletlen változások szerinti rendbe beavatkozna és teremtene valamit, akkor is csak a mindörökké létező anyagból és csak természet törvényei szerint tehetné meg. Tehát a gondolkodó anyagból lenne. De mi az az isten?

De mi hozhatja létre a szuper, de mégiscsak közönséges anyagi alapokon létező isten valamit, a gondolkodó anyagból lévő mi istenünket? Mert, ha teremteni, létrehozni valamit csak egy szuperebb valami képes, akkor kell létezni egy egyre szuperebb teremtési sornak, mivel az isten a legtökéletesebb, őt akárki nem teremthette. Természetesen mindörökké az isten, mint gondolkodó anyag sem létezhet, mert csak az anyag a mindörökké létező.

Tehát a szuper, de közönséges gondolkodó anyagból lévő isten valamit, a mi istenünket olyan teremthette, aki a mi istenünknél szuperebb, őt pedig a nála szuperebb, őt pedig a még szuperebb, stb. isten teremtette, akik az istenek a nemzedékéből származnak, mert a szuperebbet, a legszuperebbet, stb. istent is sorban teremteni kell előbb, hogy a mi közönséges szuper istenünk létezzen. Az isten teremtési sor végén, a legalján az ember áll, aki már csak képmása a mi istenünknek. De mi hozta létre az első istent, a lehető legszuperebbet, ahonnan a többi isten teremtése, majd a végén az ember is származik, legelső istent? Lehet, hogy az istenek is úgy szaporodnak, mint az emberek? Akkor azonban nem kell egyre szuperebbnek lennie a teremtőknek. Ha az első szuper isten az evolúcióval jött létre, akkor minden a helyére kerül. Így a gondolkodó anyag, az ember őse maga a mi istenünk! Bár ezek szerint lehet, hogy az ember csak egy lebutított istenszármazék, egy hanyatló istennemzedék utolsó eleme.

Aminek megvannak a feltételei az isten nélkül is létrejön!

A tudomány egyre-másra fejti meg azt, hogy a természet törvényei képesek egyre összetettebb formákat a véletlen kölcsönhatásokban is létrehozni, vagyis változás, sőt fejlődés van az univerzumban. Ha valamilyen formának megvan a létezésének a feltétele, akkor az létre is fog jönni! Ehhez nincs feltétlenül szükség tudattal rendelkező gondolkodó anyagra, bizonyíthatóan elég csak a természet törvénye is. A gondolkodó anyag, az ember és a feltételezett isten, ha létezik, azonban tudattal rendelkezik, így kialakíthatja a szükséges feltételeket.

Ha megvan a feltétele a csillagok, bolygók, galaxisok, az élet létrejöttének, akkor az létre fog jönni a természet törvényei szerint a vak véletlen kölcsönhatások alapján is, bármilyen bonyolult is legyen az adott forma.

A számítógép létrejöttéhez szükséges volt az ember tudásának gyarapodására, de ehhez elegendő volt csak az emberiség képessége, akinek a tudása a történelem folyamán a saját erejéből fejlődött ki, de ebben isten nyoma nem fedezhető fel.

Az emberiség tudásának növekedése tette lehetővé a technika fejlődését, ezen az alapon jöhetett létre a modern gazdaság, de ehhez kimutathatóan nem volt szükség külső valamire, az istenre. Az emberiség bizonyíthatóan külső segítség nélkül is fejlődött és most is fejlődik. Illetve nem bizonyítható az isten beavatkozása az emberiség életébe.

Az istenhit, a teremtéselmélet a világnézetben, a fejlődésben, a tudományos felfedezésekben túlnyomóan gátolta a fejlődést, ott üldözte és üldözi a tudományos világnézetet, ahol csak képes rá, szövetségese a butaság, a hiszékenység, de ez alól a tudomány embereinek jelentős része sem kivétel. Az istenhit mára az emberiség létét fenyegeti. A mai fejlett világ a tudományra épül, azonban a tudománytalan világnézet szembe megy az emberiség emberré válásával. A butára nevelt emberiség nem válhat emberré! A teremtéselméletre épülő világnézet a következetesen tudományosan gondolkodók számára szembenállás az objektív valósággal. Így ez a valóság és a valótlanság harca, a hamis és az objektív igazság közötti ellentmondás. Nem mindegy, hogy mit tart valósnak az ember, mit hisz, mert a lényeg, hogy a valóság vagy a hamisság vezeti a gondolatait.

Az élet kialakulását, az evolúciós és a revolúciós fejlődést a következetesen objektív tudomány fejti meg, de isten ebben nem szerepel sehol. Az ismeretlen részletek megfejtése pedig folyamatban van.

Evolúció és Revolúció: a fejlődés elválaszthatatlanul összetartozó oldalait jelölő filozófiai kategóriák. Az evolúció a mennyiségi változások lassú, fokozatos növekedésének felel meg a jelenségek fejlődésében, a revolúció pedig a többé-kevésbé gyors minőségi változásnak. … A revolúció nem valamilyen önkényes elhatározás következménye, hanem objektív folyamat, amelyben „a feszültség legmagasabb fokára jutott” régi ellentmondások feloldódnak, s ezen a talajon keletkező jelenségek új ellentmondások harcának és megoldódásának következtében fejlődnek tovább. – Marxista fogalomlexikon

(idézet: Húsz érv Isten létezése mellett)

8. A „világ mint egymásra ható egész” érve

Norris Clarke, aki sok évig metafizikát és vallásfilozófiát tanított a Fordham egyetemen, személyesen terjesztett el a megtervezettség érvének egy érdekes verzióját. Itt ezt mutatjuk be kissé lerövidítve és átdolgozva, hogy gondolkodjunk el róla.

Kiindulópont: Ez a világ számunkra úgy adott, mint sok-sok aktív alkotóelem egy dinamikus és rendezett rendszere. Az alkotóelemek természete (természetes tulajdonságai) arra vannak rendelve, hogy állandóan egymásra hassanak, vagyis kölcsönös összefüggések között léteznek, amelyeket mi fizikai törvényeknek hívunk. Pl. minden hidrogénatom az univerzumunkban arra van rendelve, hogy mindegyik oxigénatommal 2:1 arányban kapcsolódjon össze (ez magába foglalja azt is, hogy minden oxigénatom fordítottan, minden hidrogénatommal 1:2 arányban kapcsolódik össze). Ez így van az összes alapelem kémiai vegyi értékével. Ugyanígy egy test tömegének összes részecskéje arra van rendelve, hogy a gravitációs törvény meghatározott arányával mozogjon együtt.

Egy ilyen összekapcsolódó, összefonódó, dinamikus rendszerben mindegyik komponens aktív természetét meghatározhatjuk a másokkal való kapcsolatával, és így feltételezhetjük a másik saját megérthetőségét és cselekedeti képességét. A kortárs tudomány felfedezte, hogy világrendszerünk nem pusztán sok különálló, összefüggéstelen törvények halmaza, hanem szorosan összefonódó egész, ahol a kapcsolatok az egésznek a struktúrái és ezek határozzák meg a részeket. A részeket többé nem lehet megérteni az egésztől különválasztva; annak hatása ugyanis mindegyiket átjárja.

Argumentum: Bármely ilyen fent említett rendszerben (mint amilyen a mi világunk is) nincs olyan alkotórész vagy aktív elem, ami önmagát megmagyarázhatná – vagy önállóan megmagyarázható lenne. Hiszen mindegyik rész feltételezi az összes többi részt – a már meglévő teljes rendszert – mely harmonizálja saját kapcsolatban álló tulajdonságait. Nem működhetne, ha a többi nem hatna kölcsönösen rá. Bármely rész csak akkor lehetne önálló, ha ez lenne a rendszer teljes maradékának az oka – ami lehetetlen, mivel nincs olyan rész, ami a másokkal való együttműködés nélkül működhetne.

De a rendszer mint egész sem tudja megmagyarázni saját létét, mivel alkotórészekből áll fenn, s nem egy különálló létező, ami tőlük független. Tehát sem a részek, sem az egész nem önálló; és egyik sem tudja megmagyarázni ezt a dinamikusan interaktív rendszer tényleges létezését.

Három konklúzió

1. Mivel a részeket csak az egészen belül lehet megérteni, és sem az egész, sem a részek nem tudják megindokolni saját létezésüket, ezért egy ilyen rendszer, minta mi világunk, megkövetel egyegyesítő hatóokot, ami lefekteti létét mint egyesített egész.
2. Bármely ilyenoknak értelmes oknak kell lennie, ami azt létbe hozza egy egyesített idea szerint. Mert az egész – és minden egyes átívelő, kozmikus szélességű fizikai törvény, mely maga alatt egyesíti a részeket – egysége az, ami meghatározza és összefüggésbe hozza a részeket. Ennélfogvakell lennie valami módon egy ténylegesen jelenlévő, egy effektíven szervező tényezőnek. De az egész egysége, egész-sége meghalad minden részt, és így ezt nem foglalhatja magában egyik rész sem. Egy ténylegesen egyszerre jelenlévőnek lenni, mint az egésznek ez az egysége, csak egy elrendező egyesítő elgondolás egysége lehet. Mert csak egy elgondolás tarthat együtt sok különböző részt egyszerre anélkül, hogy elpusztítaná vagy összeolvasztaná különbözőségüket. Ez csaknem pontosan egy elgondolás meghatározása. Mivel a valóságos részek el vannak szóródva térben és időben, az egyetlen mód arra, hogy egyszerre legyenek együtt egy érthető egységként, ha egy elgondolásban vannak benne. Ennélfogva a világ rendszere mint egész egy elgondolás egységében kell lennie.

Nos egy valódi elgondolás nem létezhet ténylegesen és nem lehet effektíven működő, csakis egy valódi elmében, amelynek van olyan kreatív hatalma, hogy létrehozzon egy ilyen rendszert. Ennélfogva a rendezett világrendszerünk elégséges okának végső soron egy kreatív elrendező Elmének kell lennie. Egy kozmikus szélességű rend egy kozmikus szélességű Rendezőt kíván meg, ami csak egy Elme lehet.

3. Egyilyen rendező Elmének függetlennek kell lennie magától a rendszertől, vagyis transzcendensnek kell lennie: a saját léte és működése nem függhet magától a rendszertől. Mert, ha a rendszertől függne – akárcsak részben is -, akkor ez azt feltételezné, hogy a rendszernek már léteznie kell ahhoz, hogy elkezdhessen működni, és így egyszerre lenne mind önmagát megelőző mind önmagát követő. De ez abszurd. Ennélfogva a rendszertő függetlenül kell léteznie ennek az Elmének, és így kell képesnek lennie a működésre.

Tehát az anyagi világunk szükségszerűen megkívánja, mint tényleges létezésének és egészként való működésének elégséges okaként, egy Transzcendens Alkotó Elmét.

 

„A szem evolúciója: Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (EMBL) heidelbergi tudósai bizonyítékokat találtak arra, hogyan fejlődött ki a gerincesek – és így az emberek – szeme. Az emberek távoli (állati) őseiben kétféle, fényre érzékeny sejtet találtak, a rhabdomérákat (ezek a rovarok összetett szemének fényérzékeny képződményei) és a fényérzékelő sejteket. Míg a legtöbb állatban a rhabdomérákból fejlődtek ki a szem sejtjei és a csillószerű fényérzékelő sejtek eredeti helyükön, az agyban maradtak, a gerincesek és így az emberek szemének fejlődése más utat követett: a csillószerű fényérzékeny sejtek látósejtekké váltak. Az ember látósejtjei, a csap és pálcika valószínűleg a férgek és emberek közös ősének idegrendszeréből származnak a kutatócsoport megállapítása szerint. Az emberi agyban még mindig találhatóak fényre érzékeny – vagy inkább a fényreceptorok agyba jutó jelzéseit felfogó – sejtek, amelyek a napi ritmusunkat (cirkadián ritmus) szabályozzák. A kutatók által vizsgált élőlény az úgynevezett „élő kövület”, a (Platynereis dumerilii) – egy fényérzékeny sejteket tartalmazó szemfolttal rendelkező tengeri féreg – volt, amely gyakorlatilag azonos 600 millió évvel ezelőtt élt ősével.” Wikipédia

(idézet: Filozófiai Kislexikon (1980))

A vallás: „azoknak a külső hatalmaknak fantasztikus visszatükröződésé az emberek fejében, melyek mindennapi létezésük felett uralkodnak, olyan visszatükröződésé, amelyben a földi hatalmak földöntúli hatalmak formáját öltik.” (Marx—Engels Művei. 20. köt. 309. old.)

A vallás körébe tartózó jelenségek komplexuma az emocionális élményekkel kísért hiedelmek mellett specifikus cselekvéseket (vallási kultusz) és vallási intézményeket (egyházak, a papság intézménye) is magába foglal. A legtöbb történeti vallás hitelmélete erkölcsi-etikai előírásokat is tartalmaz. A vallás tehát különnemű elemek bonyolult együttese, amelyek között a legfontosabb a hiedelmek összessége; a kultusz, az intézmények, az erkölcs, az emóciók csak akkor öltenek vallásos jelleget és épülnek be a vallás fogalma alá tartozó jelenségek rendszerébe, ha összefüggnek a hiedelmekkel.

Valamely képzet vallásos jellegének fő meghatározó ismerve, hogy természetfelettibe vetett hittel kapcsolatos. Ide tartozik, először is, természetfeletti lények (istenek, szellemek) reális létében, másodszor, természetes jelenségek közötti természetfeletti kapcsolatok létezésében (mágia, totemizmus), és harmadszor, anyagi tárgyak természetfeletti tulajdonságaiban (fetisizmus) való hit.

A vallásos ember hite szerint a természetfeletti lények, erők, ill. tulajdonságok pozitívan vagy negatívan befolyásolhatják az életet, ezért minden vallás bizonyos előírásokat tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a hívő hogyan viselkedjek a természetfelettivel szemben. Ezek az előírások a vallásos kultuszban realizálódnak. A vallásos ember abban reménykedik, hogy áldozatok bemutatásával, imákkal, ráolvasásokkal, különféle mágikus manipulációkkal kontaktust teremthet a természetfeletti erőkkel és megnyerheti, a maga oldalára vonhatja őket.

A vallás specifikumának tisztázása szempontjából fontos kérdés az idealista filozófiához való viszonyának a kérdése. Engels a filozófiai idealizmus kiinduló tételét, miszerint „a szellem az eredendő a természettel szemben” — lényegében egy típusúnak tekintette a világ teremtéséről szóló vallásos tanítással (Marx—Engels Válogatott művek. II. köt. 334. old.).

Az objektív idealizmus és a vallás közvetlenül egybeesik abban a pontban, hogy mindkettő szerint létezik világon kívüli, természetfeletti erő, az objektív szellem, ill. — ami lényegében ugyanaz — az isten. Lenin rámutat arra, hogy az idealista filozófiai konstrukciók és a vallási dogmák tartalma közös mindkettő posztulálja a világ megkettőzöttségét (lásd Lenin Művei. 38. köt. 360. old.). A vallás és a filozófiai idealizmus mégsem azonos egymással. A vallás elsősorban nem az észre, hanem a hitre apellál, nem követeli híveitől, hogy összeegyeztessék dogmáit a szaktudományok adataival, az idealizmus viszont igényt tart arra, hogy tételeit az észen alapulóknak tekintsék, hogy azok a tudományos adatokból leszűrhetőknek számítsanak [igaz, a vallási igazságokat a teológia is bizonyítani törekszik pl. (isten bizonyítékok) megkísérli, hogy a vallási dogmákat ne csak az ésszel „hozza összhangba”, hanem a tudomány adataival is — ennyiben a filozófiai idealizmussal határos]. Emellett a vallási képzetek zömmel képszerűek, az idealista tanok viszont, mint általában minden filozófiai elmélet, fogalmakkal és kategóriákkal operálnak. A vallás szférájában jelentős szerepük van az emocionális élményeknek, s ezenkívül megkülönböztető vonása szerves kapcsolata kultikus cselekményekkel és az egyházi intézmények létezése.

A vallási képzetekben a szakadatlanul változó társadalmi létfeltételek, és mindenekelőtt az emberek termelési viszonyainak jellege tükröződik vissza fantasztikus módon. A vallásos fantázia szülte természetfeletti lények, a túlvilági életre vonatkozó képek letörölhetetlenül magukon viselik földi eredetük bélyegét; a különböző törzsek és népek hiedelmeinek mindig specifikus színezetet adnak életük, létük konkrét sajátosságai. A vallási fantasztikum földi forrásainak feltárása döntő csapást mér arra a teológiai spekulációra, mely szerint a vallás forrása az isteni kinyilatkoztatás. Nem elegendő azonban csupán a vallási fantasztikum természetes forrásait megállapítani, hanem azt is tisztázni kell, hogy miért tükröződik vissza az emberek tudatában társadalmi létük fantasztikus, eltorzult formában. A marxizmus—leninizmus erre a kérdésre a vallás társadalmi és ismeretelméleti gyökereiről szóló tanításában ad feleletet.

Az ősközösségi társadalomban a vallás társadalmi alapja a termelőerők alacsony színvonala, az emberek természetéhez és egymáshoz való viszonyának korlátozottsága volt. Az osztálytársadalomban, ahol a termelőerők fejlődése folytán jelentékeny mértekben csökkent az emberek természettől való függése, a vallás főként az emberek saját társadalmi viszonyainak felettük létesült uralmát tükrözi vissza. E vonatkozásban két alapvető vallást kiváltó tényező emelhető ki. Az egyik a társadalmi folyamat spontaneitása, azoknak a társadalmi erőknek kényszerítő jellege, amelyek kicsúsznak az emberek tudatos ellenőrzése alól, s számukra valami idegen és érthetetlen erők módjára fejtik ki hatásukat (lásd elidegenülés). A spontán társadalmi erőknek az emberek által szüntelenül tapasztalt pusztító hatása szüli tudatukban a vallásos képzeteket, a „visszájára fordított világ” „visszájára fordított világtudatát”. (Marx—Engels Művei. 1. köt. 378. old.) A vallás létét kiváltó másik tényező az antagonisztikus alakulatokban az osztályelnyomás, az ember ember általi kizsákmányolása. A gazdasági és politikai osztályelnyomásnak kiegészítése, részben pedig előfeltétele is a szellemi elnyomás. „A vallás a szellemi elnyomás egyik fajtája, amely mindenütt ránehezedik a másoknak végzett örökös munka, az ínség és a magárahagyatottság által szorongatott néptömegekre. A kizsákmányolt osztályoknak a kizsákmányolók elleni harcában megnyilvánuló erőtlensége elkerülhetetlenül váltja ki a földöntúli jobb életbe vetett hitét, mint ahogyan a vadembernek a természet elleni harcában megnyilvánuló erőtlensége kiváltja az istenekbe, ördögökbe, csodákba es más effélékbe vetett hitét.” (Lenin Összes művei. 12. köt. 133. old.)

A vallás azonban még a megfelelő társadalmi feltételek mellett sem jöhetett volna létre és tarthatta volna magát az emberek tudatában, ha a tudat nem rendelkezne több olyan tulajdonsággal, amelyek lehetővé teszik a vallási fantasztikum létrejöttét: „a papi maszlagnak ( = filozófiai idealizmusnak) természetesen vannak ismeretelméleti gyökerei, nem talajtalan; meddő virág, ez kétségtelen, de olyan meddő virág, mely az eleven, termékeny, igaz, hatalmas, mindenható, objektív, abszolút, emberi megismerés elő fáján nő”. (Lenin Művei. 38. köt. 351. old.)

A vallás és a filozófiai idealizmus ismeretelméleti gyökerei sok tekintetben egybeesnek. „Az emberi megismerés kettéhasadása és az idealizmus ( = vallás) lehetősége adva van már az első, elemi elvonatkoztatásban.” (Lenin Művei. 38. köt. 360. old.) A vallásos képzetek létrejöttéhez a viszonylag szabad asszociáció és az empirikus realitástól való elvonatkoztatás tudati képességének meghatározott fejlettsége szükséges. Emellett a vallásnak specifikus ismeretelméleti gyökerei is vannak. Ilyen az emberi tudatnak az a törekvése, hogy megszemélyesítse a személytelen és élettelen jelenségeket. Engels így írt a vallásos visszatükrözés keletkezési mechanizmusáról „A természeti erők az ősember számára idegen, titokzatos, felsőbbséges valamik „egy bizonyos fokon, melyen valamennyi kultúrnép átmegy, ezeket az erőket magához hasonlítja megszemélyesítés útján. Ez a megszemélyesítési ösztön teremtett éppen mindenütt isteneket„ (Marx—Engels Művei. 20. köt. 675 old.) A vallásos fantázia a természet jelenségeit és erőit, megszemélyesítve azokat, önálló lényekké változtatja. A vallásos fantasztikus téveszmék kialakulására lényeges hatással vannak az emberi emóciók (felelem, vágyakozás, hála, meghatottság, szeretet, gyűlölet stb.). A félelemnek különösen nagy szerepe van a vallásos képzetek létrejöttében. Ennek az érzésnek mind intenzitási fokát, mind megnyilvánulási formáit jelentős mértékben a társadalmi feltételek határozzák meg. Az őstársadalomban — félelem az érthetetlen természeti erőktől; az osztálytársadalomban ez kiegészül a spontán társadalmi erőktől való félelemmel. „A félelem a tőke vak hatalmától, amely azért vak, mert a néptömegek nem számolhatnak vele előre, amely a proletárt és a kistulajdonost egész életében lépten-nyomon azzal fenyegeti — és nemcsak fenyegeti —, hogy »hirtelen«, »váratlanul«, »véletlenül« tönkreteszi, elpusztítja, koldussá, pauperré, prostituálttá változtatja, éhhalálba taszítja — ez a mai vallás gyökere, s ezt kell mindenekelőtt és mindenekfelett szem előtt tartania a materialistának, ha mint materialista nem akar az első elemiben maradni.” (Lenin Összes művei. 17. köt. 391. old.)

A vallás történeti jelenség, amelyet elkerülhetetlenül hoztak létre egy bizonyos fejlettségi fokon a társadalom életfeltételei, és amely az osztály nélküli kommunista társadalomban megszűnik. Habár a politikai felépítmény és a többi társadalmi tudatforma szüntelen hatást gyakorol rá, a vallás fejlődését végső soron a társadalom anyagi alapjának fejlődése határozza meg. Egyszersmind a vallás viszonylagos önállósággal is rendelkezik, fejlődésének van bizonyos belső logikája. A vallás, mint Engels mondotta, a többi társadalmi tudatformához viszonyítva „az anyagi élettől a legmesszebbre esik és látszólag a legidegenebb tőle”. (Marx—Engels Válogatott művek. II. köt. 360. old.) Ugyanúgy, mint a filozófiánál, „itt a képzeteknek anyagi létfeltételeikkel való összefüggése mindig bonyolultabbá, közbülső tagok beékelődése következtében egyre homályosabbá lesz. De ez az összefüggés megvan”. (Marx—Engels Válogatott művek. II köt. 360. old.)

A primitív vallásos képzetek szükségképpen az ember közvetlen környezetének tárgyaival voltak kapcsolatosak. A fejlett ősi nemzetség korszakában a fantázia szülte szellemek és istenek sokasága tölti be a vallásos hiedelmeket. Ezek az alakok az idő múlásával mindinkább individualizálódnak, személyneveket is kapnak. Kialakul a politeisztikus pantheon. A vallás fejlődésének következő szakaszában a nemzetségek és törzsek kiválasztják az istenek és szellemek sokaságából a maguk külön gyámolító isteneit. Itt a több isten létezésének elismerése monolátriával, vagyis az istenek egyikének kizárólagos tiszteletével kapcsolódik össze; a politeizmusnak ez a monolátriával való összekapcsolása jellemzi többek között az ókori zsidó vallás struktúráját is egészen a hellenizmus koráig. Később megjelenik a monoteizmus tendenciája, amely az ún. „magasabb rendű vallásokban” jut kifejezésre, de itt sem érvényesül maradéktalanul (lásd a kereszténységben isten háromszemélyűségének dogmáját; az „egyistennel” antipólusként szemben álló gonoszt a judaizmusban és az iszlámban stb.), s ezért tarthatatlan az a hagyományos teológiai álláspont, amely a vallásokat aszerint osztja két csoportra, hogy egy vagy több istent ismernek-e el.

A deisták (lásd deizmus) különbséget tesznek az általuk hirdetett „természetes” vallás és minden ún. pozitív vagy dogmatikus vallás között. A keresztény teológia de facto átvette ezt a felosztást, és apologetikus értelmet adott neki: a kinyilatkoztatott vallás, úgymond, istentől került az emberekhez prófétái révén, ezzel szemben valamennyi „természetes” vallás – köztük a zsidó és keresztény vallás előtti „pogány” kultuszok — úgy jöttek létre, hogy az emberek öntudatlanul keresték az istent, ezek, úgymond, tökéletlenek, s velük szemben áll a kinyilatkoztatott vallás.

A marxista valláskutatás a vallás osztályozásában abból indul ki, hogy milyen terjedelmű etnikai közösségeket egyesít. A vallás következő csoportjai különbőztetendők meg: törzsi, nemzeti és nemzetközi (világ-) vallások. Napjaink világvallásai a kereszténység, az iszlám és a buddhizmus (lásd világvallások).

A vallás – fejlődésének minden stádiumában az emberek helyzetükkel való mélységes elégedetlenségének a kifejeződése volt, megnyilatkozása az elnyomottak és kisemmizettek valóságos vagy vélt erőtlenségének a jobb életért vívott harcban. Mint Marx mondotta, „…a vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen”. (Marx—Engels Művei. 1. köt. 378. old.) Ez a tiltakozás azonban nem lehet hatékony. A vallás az emberek saját életfeltételei által történt letepertségéből sarjad, egyszersmind megszenteli ezt a letepertséget, elősegíti tartóssá válását. Ebben az értelemben a vallás, Marx kifejezésével, „a nép ópiuma”, és a vallás által kifejezett tiltakozás csupán „a szorongatott teremtmény” passzív „sóhaja”, aki a jobb élet utáni vágyakozását a vallásos fantázia szülte túlvilágba helyezi. Azokban a történelmi időszakokban, amikor a vallás osztatlanul uralkodott a társadalom minden rétegének tudatában, a társadalmi tiltakozás szintén vallásos burkot öltött, s az osztályharc nemritkán vallásos ideológiák harcának alakjában jelentkezett, a forradalmi mozgalom társadalmi tartalma és vallásos kifejezési formája közötti ellentmondást rejtve magában. Az a körülmény azonban, hogy haladó társadalmi erők vallásos képzeteket használtak eszményeik igazolására, nem teheti kérdésessé a vallásos világnézet általános marxista értékelését, miszerint az a valóság torz visszatükröződése.

A szocialista országokban a vallás csökevény az emberek tudatában. A szocialista, ill. a kommunista építés előrehaladásával elhalnak a vallás társadalmi gyökerei, és fokozatosan létrejönnek a feltételek ahhoz, hogy az ateista tudományos materialista világnézet teljes győzelmet arasson a lakosság minden rétegében. A szocialista országok alkotmánya biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát. A hívők szabadon gyakorolhatják vallási kultuszaikat. Az egyházat elválasztották az államtól, s az állam nem avatkozik be az állampolgárok vallási ügyeibe. Nem mond le azonban arról, hogy nevelő hatást gyakoroljon polgáraira, s megszabadítsa tudatukat a vallásos előítéletektől; az iskolák és a kulturális-felvilágosító intézmények (könyvtárak, mozi, televízió stb.) széles hálózatán keresztül tudományos ateista propagandát folytat a lakosság valamennyi rétege körében.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!