„Élőhelyünk MINDENNAPI történései!” bővebben

"/>

Élőhelyünk MINDENNAPI történései!

Számlákra kellett a pénz, megszólalt a betegét meglopó mentős

Számlákra kellett a pénz, megszólalt a betegét meglopó mentős

Csapdaénzzel buktattak le egy mentőst, aki a 170 ezer forintból elvett 70 ezret egy kamubetegtől. A rendőrök buktatták le. A férfi a bírósg előtt azzal magyarázkodott, hogy gyermeknevelésre, pontosabban számlákra kellett a pénz.

Három év felfüggesztett börtönre ítélték azt a mentőst, aki 70 ezer forintot lopott el egy betegtől. Azt mondta, számlákra kellett a pénz.

Arról is beszélt a bíróság előtt, hogy bánja tettét, és legszívesebben visszatekerné az időt.

A tárgyaláson a bíróság kihallgatta a mentőst, és lejátszotta a rejtett kamerák felvételeit, majd a perbeszédeket és az elkövető utolsó szó jogán tett nyilatkozatát követően ítéletet hirdetett. A kerületi bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően lopás vétségében mondta ki bűnösnek a férfit, s ezért őt három évre próbára bocsátotta – írja a 24.hu.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte többek között azt a bíróság, hogy alkalomszerű volt az elkövetés, s a lopási kár csak 20 ezer forinttal haladta meg a szabálysértési értékhatárt, a kár pedig teljes egészében megtérült.

A mentőápoló tízéves gyermeke eltartásáról gondoskodik, a kezdetektől fogva együttműködő volt a hatósággal, feltáró beismerő vallomást tett, őszintén megbánta tettét, és munkája elvesztése is már súlyos hátrányt gyakorolt rá. Az elkövető és a védője tudomásul vette az ítéletet, az ügyészség súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett.

Az elfogásáról videó is készült:

(infostart)

Így érkezett meg a bíróságra Völner Pál, aki válaszolt az RTL kérdésére

A „dr. S. Gy. és 21 társa” ellen „hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények” miatt indított per előkészítő ülését tartják ma meg. (Tartották meg TEGNAP! B-R)

A korrupcióval vádolt egykori igazságügyi államtitkár, aki Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese is volt, az RTL Híradó kérdésére is válaszolt. Azt kérdezték tőle, hogy elkövetett-e bármit abból, amivel vádolják.

 

Ahogy arról mi is beszámoltunk, február 17-én kezdődik Schadl György pere. A „dr. S. Gy. és 21 társa” ellen „hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények” miatt indított per előkészítő ülését tartják ma meg.

A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot tavaly október 24-én Schadl György és 21 társa – köztük Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár – ellen.

A végrehajtói kar elnökét és 21 társát többek között hivatali vesztegetéssel vádolják. Pénteken a per előkészítő ülését tartják meg.

A vádirat szerint dr. Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusát megelőzően, korrupciós kapcsolatot alakított ki dr. Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében dr. Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Schadl Györgyről az elmúlt hetekben több hangfelvétel is kiszivárgott, a legutóbbiakban a feleségével folytatott telefonbeszélgetések kerültek nyilvánosságra.

Az ügyészség Schadlra tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért beismerés esetére. Előbbire 200, utóbbira 25 millió forint pénzbüntetés kiszabását is indítványozták, továbbá mindkettőjüknél tíz év közügyektől eltiltást, a jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást kértek, valamint vagyonelkobzást a jogtalan gazdagodásuk erejéig.                                  (szmo)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „Adminkomment” helyett inkább csak megkérdezném a nyájas olvasóktól: Önök szerint JELLEMEZHETI – E A RENDSZERÜNKET – AMIBEN ÉLNI VAGYUNK KÉNYTELENEK – ez a két szélsőséges bűncselekmény. Sőt! Ha akar, SZAVAZHAT IS A KÉRDÉSRŐL!

Élőhelyünk MINDENNAPI történései!

JELLEMEZHETI - E A RENDSZERÜNKET - AMIBEN ÉLNI VAGYUNK KÉNYTELENEK - ez a két szélsőséges bűncselekmény.

Köszönjük, hogy szavaztál

“Élőhelyünk MINDENNAPI történései!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Nem értem ;az ügyész vagy annyira korlátolt , hogy nem tudja mit javasolt büntetésül vagy csak simán kretén !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com