(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

VI.

Ezerkilencszázharminchét. A szovjethatalom húszéves fennállása alatt súlyos harcok és dicső győzelmek közepette elért eredmények, a gazdasági, kulturális területen, a szocialista építés valamennyi frontján aratott sikerek fényesen igazolták az Októberi Forradalom eszméinek nagyszerűségét.

Hallatlanul nagy eredményeket értünk el ilyen rövid történelmi idő alatt. Az iparosítás kezdete előtt országunk műszaki színvonala Angliánál négyszer, Németországnál ötször, az Egyesült Államoknál tízszer volt alacsonyabb. Az első és második ötéves terv időszakában (1929-1932; 1933-1937) új iparágak keletkeztek, nagyot fejlődött a fémkohászat, a színesfémkohászat, a vegyipar, az energetika és a gépgyártás. A szovjet ipar bruttó termelése 1937-re az 1929-es évhez viszonyítva négyszeresére, ha pedig az 1931-es évet hasonlítjuk össze a háború előttivel, úgy a gépgyártás és a fémfeldolgozás bruttó termelése harmincötszörösére nőtt. A két ötéves terv időszakában mintegy 9000 új ipari üzemet építettünk, az ország keleti részében hatalmas ipari bázist hoztunk létre, melynek igen komoly hasznát vettük a Nagy Honvédő Háborúban. A Szovjetunió egészét tekintve az ipari kapacitás s az újonnan felépített vállalatok műszaki ellátottsága Európában az első, világviszonylatban pedig a második helyen állt.

Ha ma a fiataloknak erről beszélünk, azt vesszük észre, hogy a fent említett számok és adatok nem izgatják különösebben őket. Ez egy kicsit talán természetes is. Más idők járnak, új mércével mérünk. Megváltoztak gondjaink, más az érdeklődésünk. Sok mindenen túl vagyunk, sok minden készen van, és annak a lépcsőnek első fokai, amelyen felemelkedtünk, már nem láthatók. De a mai ötvenévesek és méginkább azok számára, akik a forradalom előtti éveket is átélték, sok mindent mondanak ezek a számok, amelyeket annak idején tanulmányoztunk, kívülről tudtunk, s büszkék voltunk rájuk. Valószínűleg azért, mert benne volt egész életünk, munkánk, amelyet időnként korlátok közé szorított a lemondás, de mindig együtt járt a szilárd meggyőződéssel, hogy az ember erőfeszítésétől a közjó függ …

Távol áll tőlem, hogy erkölcsi prédikációkat tartsak vagy panaszkodjam a mai fiatalságra, ha ez manapság igen divatos is. Csak egyet szeretnék mondani: az eltelt hosszú idő miatt, ha nem is a szívével, mint mi, hanem csak az eszével, de az ifjú nemzedék is próbálja megérteni, hogy a háború előtti fejlődés üteme társadalmi rendszerünk haladó voltának rendkívüli tanulsága volt, hogy ezeket az időket a történészek, szociológusok, filozófusok, újságírók újra meg újra elemezni fogják, hogy leírják és tanulmányozzák egy új társadalmi rend ilyen gyors fejlődésének rugóit, titkát.

Megteremtettük tehát az ország védelmének szilárd alapját. Mi jellemezte hadseregünket a háborút megelőző ötéves tervek idején megvalósított technikai rekonstrukció után?

Hadseregünk egy technikailag elmaradott hadseregből élenjáró, korszerűen felszerelt erővé vált. A haderőnemek és a fegyvernemek, szervezeti tagozódásuk és technikai ellátottságuk tekintetében elérték a fejlett kapitalista országok hadseregeinek a színvonalát.

Több tucat, sőt több száz hadiüzemet építettünk. Közismert, hogy a polgárháború után az országnak nem volt olyan üzeme, amely harckocsikat, repülőgépeket, repülőgép-motorokat, nagy teljesítményű tüzérségi rendszereket, rádióhíradási berendezéseket, valamint a korszerű haditechnika és fegyverzet egyéb eszközeit állította volna elő. Csaknem mindent a legelején kellett kezdeni. Figyelemmel a nemzetközi helyzet bonyolultságára, az imperialista államok részéről lehetséges agresszió fokozódására, a párt az első és második ötéves terv időszakában a hadiipar fejlesztését valamennyi iparágnál nagyobb ütemben szabta meg.

A tudósok, mérnökök és feltalálók elé azt a feladatot állították, hogy olyan technikai és fegyvertípusokat hozzanak létre, amelyek nem maradnak el a külföldiektől, sőt harcászati mutatóikat tekintve felülmúlják azokat. Minden haderőnemnél és fegyvernemnél nagy katonai tervezőirodák, laboratóriumok és tudományos kutatóintézetek alakultak. Igen sok olyan tehetséges alkotói kollektíva alakult, amely lendületesen fogott munkához.

A lőfegyverek fejlődésének fő iránya a szerkezet egyszerűsítése, a súlycsökkentés és a tűzgyorsaság fokozása volt. A híres orosz háromvonásos puskát, amelyet Moszin, az orosz hadsereg századosa talált fel, korszerűsítették. Az Sz. G. Szimonov-féle (1936. évi) automata puskát, az 1938-as karabélyt, a V. A. Gyegtyarev-féle golyószórót és az ugyancsak 1938-as mintájú harckocsit, légvédelmi és repülőgép-géppuskát szériában kezdték gyártani.

1938-ban került a hadsereg fegyverzetébe először a hazai nagykaliberű (a Gyegtyarev-Spagin féle) géppuska, amely kitűnt harci tulajdonságaival. 1939-ben a hadsereg új Gyegtyarev-rendszerű géppuskát kapott. Jónak bizonyultak a pisztolytölténnyel is használható Gyegtyarev-féle géppisztolyok (PPD), és különösen az új, Spagin-féle változatuk (PPS). 1930-1931-től 1938-ig a puskagyártás 174 ezerről 1 millió 174 ezerre, a géppuskagyártás 41 ezerről 74,5 ezerre növekedett. A golyószóróval és a géppuskával való ellátottságát, valamint az egy perc alatt gyártott, egy harcosra jutó lőszerek számát tekintve a Vörös Hadsereg a második ötéves terv végére kiemelkedő helyet foglalt el a korabeli kapitalista hadseregekhez viszonyítva.²⁵ A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának levéltára, f. 7. op. 215,36. 1935. d. 75. 11 54-55. f. 1. op. 1762. d. 66. 1: 192-199. *

Gyorsan fejlődött a harckocsigyártás is. Az első ötéves tervben ötezer harckocsi készült el. A második ötéves terv végére a hadsereg már 15 ezer harckocsival rendelkezett (ebből mintegy 12 ezer az alaptípusokhoz tartozott). Ezek nagy tűzerővel és nagy gyorsasággal rendelkeztek. Ebből a szempontból ez időben a lehetséges ellenfeleinknél nem volt párjuk ezeknek a harckocsiknak. Igaz, hogy manőverezőképességük nem volt kielégítő. Érzékenyek voltak a tüzérségi tűzre, műszaki-harcászati tulajdonságaik még alacsony szinten maradtak, gyakran felmondták a szolgálatot. Üzemanyagul benzint használtak, következésképpen könnyen fel lehetett őket gyújtani, és páncéljuk sem érte el a kellő vastagságot.

Az évente gyártott harckocsik száma az 1930-1931. évi 740-ről 1938-ig évi 2271-re emelkedett.

A harckocsik iránti fokozott figyelem bizonyos mértékben együtt járt a tüzérség lebecsülésével. Néhány katonai személy még azt is felvetette, meg kellene szüntetni az ágyústüzérséget és univerzális, valamint féluniverzális ágyúkat kellene kialakítani. Az SZKP KB-a felhívta a figyelmet e tendenciák hibás voltára, meghatározta az ágyús és tarackos tüzérség közötti helyes arányokat. 1937 végétől néhány nagy gépgyárat átállítottak az új tüzérségi eszközök gyártására, a régi üzemek teljesítményét pedig jelentősen emelték. 1930-1931-ben évente 2000 löveget, 1938-ban már több mint évi 12,5 ezer löveget adott az ipar. 1937-ben elkészítették a 152 mm-es tarack-ágyút és tökéletesítették a 122 mm-es ágyút, 1938-ban megjelent a 122 mm-es tarack.

Ezek a típusok korszerű fegyverek voltak, így pl. az 1937-ben készített 45 mm-es páncéltörő ágyú át tudta ütni a kapitalista államok hadseregeiben rendszeresített bármilyen típusú harckocsi páncélját.

1939 elejéig a hadsereg lövegeinek száma az 1934. évi 14 ezerről csaknem 56 ezerre emelkedett. Igaz, hogy néhány elavult tüzérségi rendszer túl hosszú ideig maradt a hadsereg fegyverzetében és a tüzérellátás több feladatát akkoriban nem sikerült megoldanunk.

A lövészcsapatok a második ötéves terv éveiben 50 mm-es aknavetőket kaptak. Jóval a háború előtt egy nagyon tehetséges mérnök, B. I. Savirin megtervezte a 82 mm-es és a 120 mm-es aknavetőt. A hadsereget azonban csak később látták el kellő mennyiségű aknavetővel.

A technikai rekonstrukció átalakította légierőnket. A repülőgépipar elsajátította a különböző hazai típusú repülőgépek tömeggyártásához szükséges ismereteket. Hadirepülőink kétmotoros, gyors SZB típusú bombázógépeket, TB-3-as típusú nehézbombázókat, nagy hatótávolságú bombázókat és gyors, jól manőverező I-15-ös és I-16-os típusú vadászgépeket kaptak.

Ki ne emlékezne M. Gromov, U. Cskalov, B. Kokkinaki legendás, hazai gyártmányú gépeken tett repüléseire? 1937-ben repülőink harminc nemzetközi távolsági, magassági és gyorsasági rekordot állítottak fel. Ezekben az években a szovjet repülőgépipar színvonala nem volt alacsonyabb a külföldinél. Sajnos, gazdasági lehetőségeink akkor nem engedték, hogy áttérjünk e kitűnő típusú gépek tömeges gyártására. Ami a mennyiséget illeti, a kor követelményeinek megfelelő repülőgépiparunk 1938-ban már öt és fél ezer gépet gyártott az 1930. évi 860-nal szemben.

A szocialista iparosítás sikerei lehetővé tették, hogy számottevően emeljük a Haditengerészeti Flotta technikai színvonalát és harcképességét. 1929-től 1937-ig 500 új különböző osztályú hadi- és segédhajó épült. A párt központi bizottságának kezdeményezésére 1932-ben megalakították a Csendes-óceáni Flottát, 1933-ban az Északi Katonai Flottillát. Megerősítették a Kaspi-tengeri, az Amuri és a Dnyeperi Katonai Flottillát. Megkezdődött az óceáni flotta számára készülő nagy hajók építése, a tengeralattjárók tömeggyártása, a torpedónaszádok, torpedórombolók, a Kirov- és a Csapajev-típusú könnyűcirkálók építése. Kialakultak a parti tüzérség ütegei, megerősödött a tengerészeti repülőerő. 1937 legvégén megalakították a Hajóipari Népbiztosságot, és kidolgozták az új ötéves terv nagy flottaépítési programját.

A hadsereg és a flotta technikai átfegyverzése után természetes és logikus volt az áttérés a fegyveres erők feltöltésében és fenntartásában a vegyes területi keret-rendszerről az egységes keretrendszerre. Az új haditechnika gyökeresen megváltoztatta a hadviselés módjait, sajátos és bonyolult feladatokat állított a haderőnemek és a fegyvernemek harci alkalmazása, valamint az ütközetben történő kölcsönös együttműködésük elé. Mindezen ismeretek elsajátításához a rövid összevonások nem voltak elégségesek, hosszabb ideig tartó, következetes katonai kiképzés vált szükségessé. Az ország gazdasági adottságai (hiszen a keretalapon álló hadsereg fenntartása sokkal többe került) lehetővé tették, hogy megvalósítsuk ezt az áttérést.

Az SZKP KB Politikai Bizottsága és a kormány elfogadta és jóváhagyta a Szovjetunió Forradalmi Haditanácsának javaslatait a keretrendszerű hadosztályok számának jelentős emeléséről és a területi hadosztályok tényleges állományának növeléséről. Ez a folyamat együtt járt a Vörös Hadsereg létszámának gyarapodásával. 1933-ban a hadseregnek 885 ezer, 1937 végén több mint másfél millió tagja volt. A keretrendszerű hadosztályok száma tízszeresére nőtt. A hadsereg feltöltésében és szervezésében a keretrendszerre való teljes áttérés 1939-ben fejeződött be. 1938 végére a határ menti katonai körzetek lövészhadosztályai csaknem teljesen keretrendszerűek voltak.

Állandó katonai készültségben kellett lennünk. A főbb imperialista államok tömeghadseregeket kezdtek szervezni. Egyre több anyagi eszközt fordítottak az új háború előkészítésére. A katonai kiadások részaránya Japánban 1935 és 1938 között 43%-ról 70%-ra, Olaszországban 20%-ról 52%-ra, Németországban közel háromszorosára, 21%-ról 61%-ra emelkedett.

1935-ben a fasiszta Olaszország elfoglalta Abesszíniát. 1936-ban Németország és Olaszország fegyveres agressziót bontakoztatott ki a Spanyol Köztársaság ellen. Megkezdődtek az olyan csaták és ütközetek, amelyekben nem egy ország állt szemben egy másikkal, hanem szélesebb értelemben a reakció és fasizmus erői ütköztek meg a demokrácia és szocializmus erőivel.

A mai ötvenen felüliek jól emlékeznek, hogy országunk internacionalista kötelezettségét teljesítve minden lehetséges módon segített a Spanyol Köztársaság törvényes kormányának és a spanyol népnek: fegyverekkel, élelemmel, gyógyszerekkel. A romantikus forradalmi lelkesedéstől áthatva, önkéntes repülők, harckocsizok, tüzérek, katonák és ismert katonai vezetők mentek harcolni Spanyolországba.

Ezt az időszakot általában a nagy belső fellendülés jellemezte. Ha az ország egészét tekintjük, viharosan fejlődött a gazdasági élet, a kultúra, jelentősen javult az életszínvonal. Több ezer munkacsúcsot állítottak fel az iparban és a mezőgazdaságban. Emlékszem rá, hogyan visszhangozta az egész ország a munkacsaták hőseinek a nevét.

Egy nagy népnek mindig nagy eszmékre és nagy nevekre van szüksége, hogy legyen miben hinnie és legyen kit követnie.

A hadseregben mindenki tanulni akart. Jól meg akarta ismerni szakterületét. A csapatok erkölcsi-politikai színvonala magas volt. Ennek az atmoszférának a kialakulását a pártnak a Vörös Hadseregbe behívott katonák általános kulturális színvonalának emelése érdekében folytatott hatalmas munkája, a rendkívül fejlett oktatási módszerek és végül a hivatásos állomány megváltozása segítette elő.

1937-re a Vörös Hadsereg jól képzett hadsereggé vált. Sorait olyan fiatalemberekkel töltötték fel, akiknek már traktor-, kombájn- és gépkocsivezetői stb. szakmája volt. Hatalmas anyagi eszközöket – több mint évi 200 millió rubelt – fordítottunk a kulturális ismeretterjesztő munkára. A hadsereg könyvtárai kis híján 35 millió kötettel rendelkeztek, a személyi állomány több millió időszakos kiadványra fizetett elő. Megnőtt a Vörös Hadsereg tisztiházainak, vezetékes rádióközpontjainak, filmvetítő berendezéseinek, vándormozijainak és klubjainak száma. A hadsereg aktívan részt vett az ország politikai életében.

A hetvenöt katonai tanintézetben és iskolában legalább hét osztályt végzett fiatalok tanultak. A Komszomol, amely védnökséget vállalt a repülők fölött, több ezer fiatal katonát adott a légierőnek és a flottának, akikből nagyszerű repülők, parancsnokok és politikai munkások váltak. A kiképzési folyamat megszakítás nélkül tökéletesedett, a tantervekbe egyre több elméleti és gyakorlati anyagot iktattak, amelyek szorosan összefüggtek az új technikai eszközök hozzáértő harci alkalmazásaival. Különös figyelmet fordítottak a gyorsan fejlődő új fegyvernemek és haderőnemek parancsnoki karának kiképzésére, amelyről a párt Központi Bizottsága rendszerint külön határozatban intézkedett. Tovább fejlődött a felsőfokú katonai képzés. A második ötéves terv végén már 13 katonai akadémia, egy katonai főiskola és a polgári főiskolákon öt katonai fakultás működött.

Kedvezően alakult a hadsereg osztályösszetétele is. A régi katonai szakemberek közül csak azok maradtak meg a hadseregben, akiknek a szovjethatalomhoz való hűségét az élet igazolta. Az új szakemberek egyrészt a polgárháború iskoláját kijárt, másrészt az új katonai tanintézetekben politikai képesítést szerzett vagy politikai nevelést kapott munkásokból és parasztokból nőttek fel. 1937-re a parancsnoki állomány több mint 70%-át munkások és parasztok tették ki. A parancsnokoknak több mint fele kommunista és komszomolista volt.

Egyszóval, az ügyek jól mentek. Igaz, hogy a Szovjetunió egyelőre még egymaga építette az új világot az ellenséges kapitalista környezetben, s a külföldi felderítők nem kímélték erejüket és pénzüket, hogy népünk munkáját zavarják. Az ország és a hadsereg azonban évről évre erősödött, a gazdasági és a politikai fejlődés útjai mindenki számára világosak, elfogadottak voltak, a tömegekben lelkes munkavágy égett.

Épp ezért teljesen természetellenesek, rendszerünk lényegétől idegenek, az ország konkrét körülményeivel nem magyarázhatók voltak azok a megalapozatlan letartóztatások, amelyek 1937-ben a hadseregben történtek.

Neves katonai szakembereket börtönöztek be, ami természetesen bizonyos mértékben kihatott fegyveres erőink fejlődésére is.

1937-ben a honvédelmi népbiztos kinevezett a 3. lovashadtest parancsnokává, amelyet két hónapig vezettem. Mikor J. I. Gorjacsevet, a 6. kozákhadtest parancsnokát kinevezték a Kijevi Különleges Katonai Körzet csapatainak parancsnokhelyettesévé, fölajánlották nekem a 6. hadtest parancsnokságát, amelyet elfogadtam. A 6. hadtest felkészültségét és általános állapotát tekintve jobb volt a 3. hadtestnél, s ami a legfőbb, hozzátartozott a 4. „Doni” kozákhadosztály, amelyet több mint négy évig vezettem, ezért természetes, hogy különös vonzalmat éreztem iránta. A 3. lovashadtest parancsnokává helyembe J. T. Cserevicsenkót, egy régi, tapasztalt katonai szakembert és lovassági szakértőt neveztek ki.

A 6. hadtestnél, nagy hadműveleti munkát kellett végeznem. Leginkább a lovas-gépesített hadsereg állományába tartozó lovasság harci alkalmazásának a kérdéseit dolgoztuk ki. Ezek akkoriban fontosak, problematikusak voltak. Úgy véltük, hogy a lovas-gépesített hadsereg, amelybe 3-4 lovashadosztály, 2-3 harckocsidandár és egy gépesített lövészhadosztály tartozott, a bombázó és a vadászrepülőgépekkel, majd a légideszantegységekkel szorosan együttműködve a legnagyobb hadműveleti feladatokat képes megoldani a front állományában, és elő tudja segíteni a hadászati elgondolások valóra váltását.

Megértettük, hogy a jövő nagymértékben a harckocsiké és a gépesített magasabbegységeké, épp ezért alaposan elsajátítottuk a harckocsicsapatokkal való együttműködés kérdéseit, valamint a páncélvédelem megszervezését a harcban és a hadműveletben egyaránt.

Mind a 3., mind pedig a 6. hadtestnél a terepen lefolytatott csapatgyakorlatokon és hadgyakorlatokon dolgom volt egyrészt a 21. önálló harckocsidandárral (parancsnoka M. I. Potapov volt), másrészt a 3. önálló harckocsidandárral (parancsnoka V. V. Novikov volt). Mindkét parancsnok már volt beosztottam és a „harchelyzetben” fél szóból megértettük egymást.

A 6. kozákhadtest harckészültsége jóval felülmúlta a többi egységét. A 4. „Doni” hadosztályon kívül a 6. „Csongári” hadosztály tűnt még ki, amely szintén jól volt felkészítve, különösen a harcászat, a lovas- és lőkiképzés vonatkozásában. Meg kell emlékeznem L. J. Vajnyerről, a hadosztály egykori parancsnokáról, aki sok erőt és energiát fordított arra, hogy magas fokra emelje a hadosztály harckészültségét.

Kissé gyengébb volt az Oszipovics városában elszállásolt 29. lovashadosztály, amelynek élén K. V. Pavlovszkij állt. Jellemét és temperamentumát tekintve Pavlovszkij nem volt lovasparancsnoknak való. Egyébként, általános felkészültség terén is elmaradt a többi parancsnoktól.

Ebben az időben a katonai körzet csapatainak parancsnoka, az 1. osztályú hadseregparancsnoki rangot viselő I. P. Belov volt. 1937 őszén hozzáértően vezette a katonai körzet hadgyakorlatát, amelyen vendégként megjelentek a német vezérkar tábornokai és tisztjei. A hadgyakorlatot megtekintette K. J. Vorosilov honvédelmi népbiztos és B. M. Saposnyikov, a vezérkar főnöke.

Belov után M. P. Kovaljovot nevezték ki a katonai körzet csapatainak parancsnokává. Ő 2. osztályú hadseregparancsnoki rangot viselt.

Mihail Prokofjevics Kovaljovot a polgárháborúból ismertem. A katonai körzet parancsnokává való kinevezése előléptetésnek számított. Ha jól emlékszem, korábban körzetparancsnok-helyettes volt. Nagyon jóindulatú embernek ismertük. Elég jól eligazodott a hadműveleti-hadászati kérdésekben, de otthonosabban érezte magát a harcászat területén, amelynek mind elméleti, mind gyakorlati problémáit jól ismerte. Valamivel gyengébb felkészültségű volt, mint Belov, aki – mint mondani szokás – a kisujjából rázta ki a hadműveleti kérdéseket, mivel hosszú ideig különböző katonai körzetek csapatainak volt a parancsnoka.

A katonai körzet csapataihoz új emberek érkeztek, akik nem rendelkeztek kellő ismeretekkel és parancsnoki tapasztalatokkal. Megfeszített munkát kellett végezniük, hogy igazi katonai vezetőkké és a csapatok hozzáértő nevelőivé váljanak.

Meg kell emlékeznem I. Sz. Kutyakovról, akihez régi barátság fűzött. Több mint húsz éve ismertem, és mindig nagyra becsültem benne a parancsnokot és az erős akaratú embert. Kutyakov a cári hadseregben szolgált. Ezredében olyan nagy tekintélynek örvendett, hogy a forradalom első napjaiban a katonák ezredparancsnokká választották. A frontkatonák választottjának lenni nagy tisztesség. Ehhez kiemelkedő tulajdonságokkal kell rendelkezni: mindig és mindenben példát mutatni a többieknek, tiszta fejűnek és együttérző szívűnek lenni, jól ismerni és szeretni az embereket, megérteni gondolataikat, vágyaikat.

A polgárháború éveiben Kutyakov a 25. „Csapajev” hadosztály lövészdandárának parancsnoka volt. Vaszilij Ivanovics Csapajev halála után őt nevezték ki hadosztályparancsnoknak. A fehérgárdisták elleni harcokban olyan sikeresen vezette egységeit, hogy háromszor tüntették ki Vörös Zászló Renddel és egyszer a Horezmi Köztársaság Vörös Zászló Rendjével. 1937-ben Kutyakovot a Volga menti Katonai Körzet parancsnokhelyettesévé léptették elő.

A 6. hadtest parancsnokaként megfeszítetten dolgoztam a hadműveleti-hadászati kérdések megoldásán, mivel úgy véltem, hogy ezen a területen még keveset értem el. Világosan láttam magam előtt, hogy a követelményeknek megfelelő hadtestparancsnoknak nagyon sokat kell tudnia, és keményen dolgoztam, hogy elsajátítsam a szükséges ismereteket.

A múlt háborúk történelmi anyagát, a hadművészet klasszikusait és különböző memoárokat olvasva igyekeztem következtetéseket levonni a korszerű háború jellegéről, a modem ütközetekről és hadműveletekről. Különösen sokat tanultam a hadosztály- és hadtestparancsnoki hadijátékokhoz, a parancsnoki és törzsvezetési gyakorlatokhoz és a csapatgyakorlatokhoz szükséges hadműveleti-harcászati feladatok kidolgozása során.

Minden ilyen gyakorlat után azt éreztem, hogy egyre több ismeretre és tapasztalatra teszek szert. Ez nemcsak a saját, de a rámbízott fiatal káderek fejlődése szempontjából is fontos volt. Kellemes érzés töltött el, ha a csapatokkal, a törzzsel vagy egy tiszti csoporttal lefolytatott foglalkozások vagy csapatgyakorlatok hasznosnak bizonyultak a résztvevők számára. Munkámért ezt tartottam a legnagyobb kitüntetésnek. Ha a foglalkozásokon senki nem kapott semmi újat, és nem merített ismereteket az elöljáró parancsnok felkészültségéből, akkor véleményem szerint a parancsnoknak lelkiismeretfurdalást kell éreznie, mert ez azt bizonyította, hogy nem teljes értékű katonai vezető. Mit tagadjam, sok olyan parancsnokunk volt, akinek ismeretei nem haladták meg alárendeltjeik tudását.

Míg a katonai kérdéseket alaposan és következetesen kellett tanulmányoznom, lépésről lépésre mind elméleti, mind gyakorlati területen, addig a marxista-leninista elmélettel csak esetenként tudtam foglalkozni, gyakran rendszertelenül, különféle kérdések alapján.

Akkoriban nemcsak én voltam így ezzel, hanem a többi parancsnok is, bár a párt minden lehetőt megtett, hogy emelje a Vörös Hadsereg parancsnoki állományának ideológiai színvonalát. A marxista-leninista oktatási program valamennyi felsőoktatási intézménynél elég maximalista volt, és feltehetően sokkal nagyobb erőfeszítésre lett volna szükség részünkről ezen a téren. Nagyon kevesen kerültek olyan helyzetbe annak idején, hogy elvégezzék a Tolmacsevről elnevezett Politikai Akadémiát.

Hadtestparancsnokságom idején megértettem, hogy feltétlenül komolyabban kell foglalkozni a pártpolitikai kérdésekkel. Gyakran éjszakákat töltöttem a klasszikus marxi-lenini művek tanulmányozásával. Meg kell mondanom, hogy e művek, különösen Marx Tőkéje és Lenin filozófiai munkái, nehéznek bizonyultak. A felelősségérzés azonban arra kényszerített, hogy elsajátítsam az anyagot. Később elégedett voltam, hogy nem hátráltam meg a nehézségek elől, és mint mondják, volt lelkierőm a tanuláshoz. Tanulmányaim segítettek abban, hogy eligazodjam fegyveres erőink szervezeti kérdéseiben, pártunk bel- és külpolitikájában.

Mivel én magam is tanultam, alárendeltjeimtől is megköveteltem a lenini stratégia és taktika folyamatos tanulmányozását, amely nélkül nem lehet a csapatokat sikeresen oktatni és nevelni, s ha szükség van rá, a hazáért harcba vezetni.

1937 végén katonai körzetünk valamennyi parancsnokát értekezletre hívták össze, ahol megvitattuk a csapatok harci képzésének eredményeit és feladatait.

Az értekezleten felszólalt M. P. Kovaljov, a katonai körzet parancsnoka és I. Z. Szuszajkov, a haditanács tagja. Kovaljov beszámolóját kedvezően fogadták. Megfontoltan, kellő tárgyi ismerettel beszélt, de mindenki számára világos volt, hogy Kovaljov nem Uborevics, de még csak nem is Belov. Érezni lehetett, hogy még nagyon sokat kell dolgoznia, ha egy olyan katonai körzet teljes értékű parancsnokává akar válni, mint ekkoriban a Belorusz Katonai Körzet volt.

Az értekezlet a Katonai Tanács általános útmutatásaival fejeződött be. I. P. Uborevics idejében ez egészen másképp történt. Akkor minden értekezlet az új technika bemutatásával, kísérleti-bemutató szárazföldi és repülőgyakorlatok végrehajtásával, hadműveleti hadijátékokkal és különböző történelmi témákat érintő beszámolókkal végződött.

1938-ban a csapatok harckiképzése nálunk minden különösebb esemény nélkül zajlott le, és év végén a 6. kozákhadtest egységei jó minősítéseket kaptak.

1938 végén új tisztséget javasoltak számomra: a Belorusz Katonai Körzet parancsnokának helyettesi tisztjét. A parancsnok első helyettese ebben az időben a hadtestparancsnoki rangban levő F. I. Kuznyecov (ugyanaz a Kuznyecov, aki a háború elején az Északnyugati Front csapatait vezette) volt. Engem I. R. Apanaszenko helyett neveztek ki, aki Tyimosenko helyettese lett a Kijevi Katonai Körzetben.

Feladatom békeidőben az volt, hogy irányítsam a katonai körzet lovasegységeinek és a hadműveleti mozgósítási tervben a lovassággal való együttműködésre kijelölt néhány harckocsidandárnak a harckiképzését. Háború esetére az volt az elképzelés, hogy én leszek annak a lovas-gépesített csoportnak a parancsnoka, amely 4-5 lovashadosztályból és 3-4 önálló harckocsidandárból, valamint más megerősítő egységekből fog állni.

Nem szívesen hagytam el a hadtestet, amelyhez hozzászoktam, de csábított az a lehetőség, hogy nagy seregtestet vezethetek, és elfogadtam a kinevezésem.

A 6. kozákhadtest parancsnoki posztján A. I. Jerjomenko követett, aki ekkor dandárparancsnoki rangban volt.

Miután elbúcsúztam a hadosztályok és az egységek parancsnokaitól, valamint politikai munkásaitól, elutaztam Szmolenszkbe, ahol akkoriban a Belorusz Katonai Körzet törzse állomásozott. M. P. Kovaljov, a körzet parancsnoka igen szívélyesen fogadott.

A 3. és 6. lovashadtestnél végzett munkám során sok tapasztalattal és ismerettel gazdagodtam és mindig hálával gondolok azokra, akik akkor segítettek munkámban, és akik becsületesen dolgoztak az ország védelmének nagy ügyéért.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!