ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A románok és az antanthatalmak szívesen elfogadják Bethlen-Teleki-Gömbös-Horthy árulását, de megvetik őket érte. A franciák elsőnek Gömbössel kapcsolatban juttatják ezt kifejezésre. Vele ezt annál könnyebben megtehetik, mert ő áll a szegedi politikai intrikák központjában, és a szélsőjobboldal kivételével mindenki ellene fordul. A franciák mindenre kész karrieristának tartják, és működését amiatt is zavarónak, mert politikai súlyát azzal is biztosítja, hogy Horthy egyetlen lépést sem tesz nélküle. S mivel Gömbös hatalma túlságosan nagyra nő Szegeden, a franciák felszólítják azonnali távozásra.
Mintha nagyon bántaná Gömbös kiutasítása, Horthy ezt az Ábrahám-kormány kereskedelmi miniszterének, a liberálisok egyik vezetőjének, Varjasnak rója fel. Valójában nem bánja, hogy megszabadul Gömböstől. Neki köszönhet Szegeden mindent, de nem hálás természet. Szilárdnak érzi már a talajt a lába alatt, és minthogy kevésbé szorul Gömbös támogatására, örül távozásának. Mostantól ez a fiatal százados ne parancsolgasson többé neki.
Prónay megírja: Gömbös maradhatott volna, ha Horthy szót emelt volna mellette. De úgy látszik, megelégelte a nála fiatalabb vezérkari százados fölényes és kioktató, idősebbekkel szemben sokszor tiszteletlen viselkedését.
Prónay szerint Gömbös szerencsétlensége, hogy mániája és szokása a hamis látszatkeltés. A hiszékenyeknél szereti magát pózoló modorban sokkal fontosabb tényezőnek feltüntetni, mint ami valójában. Naiv szemszögből irányított platformon gyors eszmecseréket folytat, felelőtlenül tárgyal olyan kérdésekben, ami nem tartozik reá, és ilyen tárgyalásokkal meg sem bízták.
Horthy a kiutasított Gömbös érdekében azt mégis megteszi, hogy az Ábrahám-kormány jóváhagyásával kinevezi dunántúli teljhatalmú katonai főmegbízottjának.
Gömbös a Graz melletti ausztriai kisvárosba, Feldbachba megy. Itt báró Lehár Antal ezredes vezetésével mintegy háromszáz ellenforradalmi tiszt gyülekezik. Amikor felmutatja előttük a Horthy által aláírt kinevezést, hogy neki tartoznak engedelmeskedni, Lehár és a többi tiszt semmibe veszi. Csakis a bécsi Antibolsevista Comitétól, Bethlenéktől fogadnak el parancsot.
– Kiderült – írja Prónay -, hogy Gömbös a szegedi sok fáradozása, tárgyalása, paktumkísérletezése ellenére két szék között a pad alá esik. Feldbachból Bécsbe megy emiatt, Bethlenhez, keseregni.
Kelemen is megemlékezik Gömbös távozásáról. Szomorúan érinti, hogy így végződött a sok nemes ambíció, munka, vesződség, fáradság.
Gömbös távozásával a szegedi ellenforradalmi szervezkedés jobboldali szárnya elveszti vezetőjét. Hozzá és politikai csoportjához, Eckhardthoz, Zadravetzhez, Prónayhoz fűződik pedig a magyar fasizmus ideológiája, a Szegedi Gondolat meghirdetése, amelynek fő jellemzője a legszélsőségesebb nacionalizmus, faji uszítás, kommunista- és mindennemű haladásellenesség.
Horthy is most már Gömbös nélkül politizál Szegeden. Helyét Eckhardt Tibor veszi át. Ő lenne most már Horthy tanácsadója. Mégis július 31-én nélküle ad nyilatkozatot a Szegedi Friss Újság-nak. Elmondja: a bolsevizmus letörését tartja feladatának. Ha e célt bármily fáradság, küzdelmek és verejték árán eléri, visszavonul, átadja helyét másoknak. Visszatér családja körébe. Négy év óta alig látta övéit … Csapataival eddig nem tudott harcba indulni a Tanácsköztársaság ellen, de ez végeredményben nem is baj. Ha a kelleténél előbb legyőznék a bolsevizmust, úgy visszajáró kísértet maradna. Ismerje meg a nép, hogy el van ámítva. A szalmaláng nagyot lobban, de hamar odavan. Idő kell ahhoz, hogy a nép felismerje: a szocialista ideák keresztülvihetetlenek, elérhetetlenek. Ő sokat foglalkozott ilyen kérdésekkel. A nép nem helyesen fogja fel ezt. Már a kiindulás rossz irányból történt. A földműves csak három hónapon át dolgozik erősen, a többi hónapok alatt keveset vagy semmit. Egész éven át egyforma buzgalommal kellene dolgoznia. A népnek, úgy látszik, nincs érzéke vezetői megválasztásához.
Nyilatkozata csupa általánosság. Észrevehető, hogy ezt már nem Gömbös, de nem is Eckhardt fogalmazta. Egyetlen politikai utalást sem tartalmaz Magyarország sorsfordító eseményeiről. Még csak nem is bizakodik. A kommunisták által félrevezetett népet okolja, amelyet kiskorúnak tekint, s szerinte nem eléggé kizsákmányolt, mert – mint mondja – csak nyáron dolgozik erősen.
Ez fáj Horthynak, a császár-király volt admirálisának, a kenderesi földesúrnak: a paraszt nem dolgozik eleget. A földesúri jogok védelmében nyilatkozik akkor is, amikor a hazát védelmező magyar néppel szemben jelenti célját. Ezt érti Horthy ezalatt: a komolyabb elemek várják, hogy ő és serege kitűzze a nemzetiszínű zászlót.
– Ezt a zászlót Prónay tartja magasra – mondotta Zadravetz a zászlószenteléskor, amelyen még Gömbös is részt vett.
S hogy mi történik e nemzetiszínű zászló alatt, éppen aznap, amikor Horthy nyilatkozik, Prónay megírja naplójában:
A Tisza több hullát vetett ki a híd alatt a kanyarban. Ezt többen az ő különítménye munkájának tulajdonítják. A megtartott agnoszkálásoknál ő viszont a tőlük északra küzdő vörösök elesett katonáinak vallja ezeket a ruhátlan, fölpuffadt holttesteket, akiket előbb kifosztottak, utóbb a Tiszába löktek. Ezzel sikerül magáról a gyanút elhárítani, vagy legalábbis kétségesnek feltüntetni, ha nem játszana közre egy szerencsétlen véletlen. Az egyik hullában a franciák orosz származású futárjukat ismerik fel.
Prónayékra terelődik a gyanú. Ők azonban azt állítják, hogy a holttest egy vöröskatona teteme.
Prónay ezek után írja naplójában: A futárt az ő egyik főhadnagya a már ismert módszerekkel kivallatta, s miután az meggyőződéses kommunistának vallotta magát, mint ilyent a megérdemelt sorsára jutatta: a Tiszába dobatta.
A Forradalmi Kormányzótanácsban a kommunisták és Landler főparancsnok határozott előkészületeket tesznek az ellenség visszaverésére, a Tisza keleti partjára.
Julier jelenti: ellenzi a támadást. Újabb vereség esetén a csapatok pánikszerű visszaözönlésével, a cseh hadsereg azonnali beavatkozásával, Budapesten a rend felborulásával, az antant minden oldalról való beavatkozásával, az ország megszállásával kell számolni. A feltétlenül beálló politikai bonyodalmakra tekintettel nem neki, hanem az ország ügyeit vezető politikusoknak kell eldönteniük: szükségesnek tartják-e a kockázatos támadást most, midőn minden egy kártyalapra van feltéve? Nem az ő hatásköréhez tartozik annak megítélése, hogy a támadás elmaradásának következményeként politikai téren történik-e változás, vagy sem.
Julier nem nyilatkozik, hogy mire céloz a politikai változással. Ellenforradalmi kapcsolatot tart Haubrichhal, Budapest szociáldemokrata katonai parancsnokával. Tőle értesül Böhmék bécsi – most már nem is titkos – megállapodásáról az antanttal. Haubrichtól tudja azt is, hogy a Bécsből közben hazaérkezett Weltner, a jobboldali szociáldemokraták nevében, bizalmas ülésre hívta meg a Szakszervezeti Tanács megbízható, nem kommunista tagjait. Beszámolt nekik az antanttal kötött bécsi megállapodásukról. Határozatot fogadtak el, amely a tanácskormány azonnali lemondását, jobboldali szociáldemokratákból álló kormány alakítását követeli, amelyet az antant elismer. Erre nézve Weltner hivatkozik a magyar lapokban harmadnapja megjelent hivatalos antantközleményre is. Készek békét kötni Magyarországgal, élelmiszerrel ellátni, de ehhez olyan kormányt kell alakítani, amely a szövetséges és társult hatalmakkal szemben vállalt kötelezettségének megfelelően eleget tesz.
Weltner és a jobboldali szociáldemokraták az antantközlemény megjelenésétől kezdve gondoskodnak arról is, hogy az éhező munkásság és városi lakosság körében, valamint a vereséget szenvedett Vörös Hadseregben elterjesszék a hírt, hogy a proletárdiktatúra bukásával, ha szociáldemokraták vennék át a hatalmat, az antant kész a diktatúra szociális vívmányait biztosítani. Élelemmel ellátja a magyar munkásságot. Az antant támogatásával a szociáldemokrata kormány alkalmas a fehérterror megakadályozására.
A szociáldemokraták agitációjukban azt is kihasználják, hogy a katonatömegek ráébrednek Julierék árulására. A váratlan és rendetlen visszavonulás a Tisza mögé, a sok hiábavaló áldozat, mélyen aláássa a csapatok harcképességét. A kudarc, a további kilátás nélküli harc a hiábavaló küzdelem érzetét kelti a csapatokban, miközben a kiolthatatlan gyűlölet, harag és megvetés átkával gondolnak a haza megrontóira. Megismerik később az árulók nevét is. A Horthyakét, Bethlenekét, Julierekét, de azokat a szociáldemokratákét is, akik áruló módon cserbenhagyják a Tanácsköztársaságot.
Elszánt akarással még mindig lehetne változtatni a helyzeten, vallják a kommunisták. Július 31-én késő este az I. hadtest ceglédi főhadiszállására érkező Kun, Vágó, Landler, Pogány, Bokányi és Hamburger népbiztosok Julier jelenlétében úgy határoznak: Landler, a Vörös Hadsereg főparancsnoka adjon parancsot az ellentámadásra. Elhatározzák azt is, hogy másnap, 1919. augusztus 1-én, amint ezt május 2-án tették, ismét kérik a pártvezetőség, a Kormányzótanács és a Budapesti Munkástanács ülésének egybehívását Tanács-Magyarország megmentésére.
Az augusztus 1-re tervezett ellentámadás haditervét Landler főparancsnok arra alapozza, hogy bevetheti a csehek feletti győzelmes harcokban megedzett budapesti helyőrséget: a IV. hadtest huszonkétezres létszámú, harminckét zászlóaljnyi felfegyverzett munkását a román támadók ellen. A helyőrség katonái maguk is követelik harcbavetésüket. Bizonyos, hogy velük és a Vörös Hadsereg visszavonuló egységeinek rendbeszedésével fel lehetne tartóztatni a román csapatok előnyomulását. Ha időt nyernének ezzel a válságos órákban, életet nyerhetnének vele.
Kun még az éjszaka folyamán visszatér Budapestre. Távirati kérésére számos vezető várja már a lakásán. A rögtönzött tanácskozáson ő és a proletárdiktatúra többi védelmezője a harc folytatása mellett száll síkra. Weltner, Haubrich és a jobboldali szociáldemokraták a Böhm által 1919. július 25-én kötött bécsi megállapodás értelmében követelik a Vörös Hadsereg katonai ellenállásának azonnali megszüntetését, a Forradalmi Kormányzótanács haladéktalan lemondását, helyette szociáldemokrata kormány alakítását.
A kommunisták és a szociáldemokraták között bekövetkezik a nyílt szakadás. A kommunisták a másnap délelőttre összehívott együttes pártvezetőségi és kormányzótanácsi ülésen akarják keresztülvinni a harc folytatását. Ezt követően ülésezne a Budapesti Munkástanács, amelyen a Kormányzótanács beszámolna a fronthelyzetről, és kérné a munkásság mozgósítását Tanács-Magyarország megmentésére.
A hadi helyzet most sokkal kedvezőtlenebb, mint a román és csehszlovák együttes támadáskor, 1919. május 2-án. A jobboldali szociáldemokraták nyíltan a Tanácsköztársaság felszámolása mellett foglalnak állást. A kommunisták mindent megtesznek megmentésére. Landler parancsára megindul az I. hadtest sikeres ellentámadása. A románok Szolnok kiürítésére kényszerülnek. Döntő lenne, ha Haubrich, Budapest katonai parancsnoka, elrendelné a IV. hadtest harcba vetését. Ehelyett két volt tényleges tisztet küld a Vörös Hadsereg gödöllői főhadiszállására Julierhez. Bizalmasan közli vele, hogy ő és a IV. hadtest több vele tartó parancsnoka még a délelőtti órákban puccsszerűen magukhoz akarják ragadni a hatalmat, kimondanák a tanácsrendszer bukását. Tervükhöz kérik Julier és a hadsereg támogatását.
Julier biztosítja Haubrichot a vezérkar teljes támogatásáról.
Délelőtt összeül a pártvezetőség és a Forradalmi Kormányzótanács együttes ülése. Weltnerék a tanácskormány lemondását követelik. Adják át a hatalmat egy mérsékelt szociáldemokratákból álló kormánynak. A kommunisták megkísérlik a Budapesti Munkástanács ülése utánra halasztani a döntést, de a proletárdiktatúra védelmezőinek egysége megbomlik. Weltnerék elérik céljukat. Kun Béláék kilátástalannak ítélik a további ellenállást.
A Kormányzótanács elhatározza, hogy a Budapesti Munkástanács ülésén bejelenti lemondását. Kéri az új kormány jóváhagyását, amely Peidl Gyula elnökletével alakulna meg.
A Haubrich által kezdeményezett, Julierrel egyeztetett katonai puccs elmarad.
A Budapesti Munkástanács ülésén a szociáldemokrata Rónai Zoltán jelenti be a tanácskormány lemondását. Frázist frázisra halmoz, hogy megmagyarázza, miként lehet a Vörös Hadsereg áltat elvesztett hadjáratot aránylag a legtisztességesebben, legokosabban befejezni. A magyar forradalom ügye – mondja – egybeesik a világforradalom ügyével. A világforradalomnak nem érdeke, hogy a magyar forradalmat, Magyarországot vérbe tiporják, felüsse fejét a fehérterror. A Forradalmi Kormányzótanács és a pártvezetőség hosszas vita után arra az egyhangú döntésre jut: a kedvezőtlen nemzetközi és kilátástalan katonai helyzet, de a tömegek hangulata következtében is, a Kormányzótanács lemond. Átadja helyét egy szakszervezeti erőkből alakuló kormánynak, mellyel hajlandó az antant tárgyalni.
A Budapesti Munkástanács számos tagja lesújtva, elkeseredett kifakadásokkal fogadja Rónai Zoltán bejelentését. Akárcsak 1919. május 2-án, a padsorokból most is felhangzanak a kiáltások: önként ne mondjanak le a hatalomról. Szervezzék meg az ellenállást! A kérdésben nem indítanak vitát, mert az ilyen javaslatokat most többséggel amúgy is leszavaznák.
A felszólaló Kun Bélát a Munkástanács nagy része tüntető éljenzéssel fogadja. Kun Béla mélyen megrendülten köszöni meg a tüntetést. Nem látja lehetségesnek a forradalom további védelmét. Elfúló hangon szól a proletárdiktatúra bukásáról. Támogatja a beterjesztett javaslatot és részben annak indoklását. Kijelenti, az új kormány csak átmeneti lehet. A burzsoázia leggyalázatosabb, legaljasabb ellenforradalmi diktatúrájához, fehérterrorhoz vezet. A magyar proletariátus nagy szenvedések árán fogja megtanulni, mit vesztett, amikor hatalmát megdöntötték. A harc igen nehéz időszaka következik. Érettebb proletariátus fog új harcba kezdeni, a proletariátus második diktatúrájáért, a magyar proletariátus végleges felszabadításáért.
Beszéde alatt halálos megdöbbenés száll a lelkekre. Sírás, zokogás hallatszik a padsorokból. A Budapesti Munkástanács döntésével Tanács-Magyarország sorsa megpecsételődik. A kommunisták legfőbb vezetői elhagyják az országot. Ausztriában letartóztatják és internálják őket.
Százharminchárom napig tartott a magyar nép szocialista forradalma. Rövid idő! Mégis nagyok voltak az eredményei. Küzdelme az egész világ előtt bebizonyította a magyar munkásosztály forradalmi vezetőképességét. Élni tudott a hatalommal. A Tanácsköztársaság ezernyi kezdeményezéssel szolgálta a dolgozó nép életkörülményeinek megjavítását, kulturális felemelkedését. Mindent, ami ily rövid idő alatt lehetséges, megtett a magyarországi feudális maradványok felszámolása érdekében, a kapitalista kizsákmányoló rendszer megszüntetésére.
Százharminchárom nap! A proletariátus magyarországi diktatúrája eredményeivel és hibáival a magyar dolgozók győzelme és hatalma volt.
A Tanácsköztársaság tovább él a magyar nép millióinak emlékezetében, tapasztalataiban, vágyaiban. Tovább él az orosz dolgozók szocialista forradalmában.
A magyar dolgozók vérükkel írták a szocializmus történetébe Lenin szavait: – Az első magyar proletárdiktatúra után, amely megbukott, következik a győzelmes második.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 
