3

A fasizmus az emberbőrbe bújt vadállat tombolása!

A fasizmus erkölcsi alapja az ember buta, tudománytalan, felszínes, embertelen, megalázó állati színvonalú megítélése, ezért lesz a fasizmus híve legfeljebb csak a gondolkodó vadállat. Ez a fasiszta gondolkodó állat a primitív embertelen céljai megvalósítását alapvetően erőszakkal a joguralom, a terror, az önkényuralom, a diktatúra eszközeivel kívánja érvényesíteni egy ideálisnak vélt, de hamis világnézetre alapuló vízió alapján. Gyakran olyan színvonalon, mint ahogy az állatvilágban szokásos, mert a fasiszta-kapitalizmusban ez másként nem lehetséges. A fasiszta-kapitalizmus az emberré válás ellen harcol. A fasizmus a gondolkodó emberé válásra törekvő emberi faj meggyalázása! A fasiszta-kapitalizmusban az ember-állat még inkább csak állat, mint ember.

Az emberiség kapitalizmus működési módja és a termelőerők fejletlensége miatt még alapvetően csak a gondolkodó állat színvonalának megfelelően létezhet, mert az ember az ember ellen harcol, kénytelen harcolni az elsőbbségér, a mások feletti uralomért. Így lesz ez a kevés győztes élősködők és a túlnyomó többség a vesztes kizsákmányolt dolgozó emberek világa. A győztesek felsőbbrendűként uralkodnak, élősködnek a vesztesek felett. Ilyen a kapitalizmus lényege. Ezért a kapitalizmusban még csak a gondolkodó állat az ember-állat.

Így a kapitalizmusban a humánus, a gondolkodó ember még gyakran ellenségként szerepel az emberiség életében, mert az emberiség zöme még nem képes gondolkodó emberként élni, mert a kapitalizmusban harcolnia kell a létéért, amit a gondolkodása úgy segíti, mint az állatot az agyara. A kapitalizmusban az egyéni érdek legyőzi a kollektív érdekeket, a gondolkodó emberré válást, így győzedelmeskedik a gondolkodó állat.

Bár a fasizmus kapitalista osztály-önkényuralma egységre, harmóniára törekszik a kizsákmányoló és a kizsákmányolt között, de a kapitalizmus célja a tőkések minél nagyobb profitja, amihez a kizsákmányolással jut hozzá a kizsákmányoltak kárára. Ennek elfogadására alakítja ki a kizsákmányoltak tudatát a szociális demagógiával, szélhámos hazudozásaival és a szükséges mértékű terrorral.

A fasizmus erkölcsének a hódítása megvalósul, megvalósulhat nagyon hazug megtévesztő módon is, az értelem helyett az érzelmekre alapozottan, a béke, a szabadság, az emberségesség, a szeretet, a nemzeti érzés, a faji, nemzeti felsőbbrendűség hirdetése mellett is, ami valójában a kapitalista rablók, az élősködők érdekében történő szélhámosság csupán, mert valójában a kapitalisták élősködése a lényeg. Ezt persze a fasiszta lelkivilágúra nevelt „emberek” tudata legtöbbször fel sem tudja fogni. De a fasiszta-kapitalista kizsákmányolók sem, mert valójában csak gondolkodó állatok. Ez a fasiszta-kapitalizmusban kiválóan működik, illeszkedik a működési módjához, erkölcséhez, világnézetéhez, így lesz a fasizmus a kapitalizmus következetes, fejlett, érett, – mondhatni „tudományos alaposságú” formája.

A fasizmus a kapitalizmus szükségszerű fejlődésének a terméke, az élősködés védelme, hódítása érdekében elkerülhetetlen formája.

A fasizmus, mint az élősködésért folyó harc legfejlettebb formája!

A kapitalizmus gazdasági-politikai modelljében a szabad versengés lehetősége az egész földön szükségszerűen szélsőségesen megosztja az emberiséget a társadalmi osztályok, a különböző nemzetek, fajok, a földrajzi helyzet, a történelmi múlt, stb. szerint. Az így szélsőségesen megosztott emberiség elkerülhetetlenül szétszakad társadalmi osztály, nemzeti és faji alapon kizsákmányolókra és kizsákmányoltakra. Így lesz a kapitalizmusra világméretekben meghatározó a túlnyomó többség felett a felsőbbrendűek élősködése és az élősködők egymás közötti harca az élősködés jogáért.

A kapitalizmusra jellemző a társadalmi osztályok közötti, a nemzeti felszabadító, a gyarmatosítók elleni, a fajüldözés elleni harc a demokráciáért, a függetlenségéért, a fajok, nemzetek egyenlőségéért.

A fasizmus világméretekben harcol a kapitalizmus érdekében a felsőbbrendűség, az élősködés megvédéséért.

A kapitalizmus az evolúciójával eljuthat a szocializmus küszöbéig, de azt nem lépheti át!

Azonban előfordul (előfordulhat) olyan kapitalista forma is, ahol a polgári demokráciában működő kapitalizmus a népi demokráciához közeli állapotba kerül, még kapitalizmus, de már a szocializmus értékei is kezdenek hatni. Ez egyfajta evolúciós folyamat, a régi forma méhében megjelennek az új formák is, amit a társadalmi harmónia érdekében alkalmaznak is. Ez egyfajta társadalmi tudatosság a kapitalisták vezetésével, ami azonban nélkülözi a társadalom valódi, a dialektikus és történelmi materializmus tudományos ismeretét, de egy felismert szükségszerűség, ami még gazda profitérdekét is támogatja. Olyan, mintegy jó, értelmes gazda műve.

A polgári demokrácia értékeinek megvalósulása a kapitalizmusban

A szabadságjogok az állampolgári szabadságjogok összességére gyakran használt elnevezés, ilyenek pl. a személyi, a gondolati, a vélemény, a vallás, a szólás, a sajtó, a gyülekezési, az egyesülési szabadságjogok, a munkához való jog stb.

Azonban a jog deklarálása még nem elégséges a működéséhez, mert a társadalmi forma adottságai alapvetően befolyásolják megvalósulásuk lehetőségét. Így a kapitalizmus, mivel bérrabszolgatartó társadalom, ez alapvetően meghatározza például az emberi jogok megvalósíthatóságát. A bérrabszolga nem lehet egyenlő a rabszolgatartójával, mert alacsonyabb rendű ember, csak annyit érnek az emberi jogai.

A polgári demokrácia értékeinek a megvalósulása a kapitalizmus működési módja miatt valójában csak nagyon szűk körű demokráciát, alacsony, a bérrabszolgaság színvonalú emberi jogok érvényesítését teszi lehetővé. Így nagyon alacsony a teljes népesség érdekvédelme, mert a kapitalizmusban nem lehet a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságot megvalósítani. Ezért a kapitalizmusban, még a polgári demokrácia értékei sem valósulnak, valósulhatnak meg. Így csak korlátozottan, a bérrabszolgaság színvonalán érvényesülhetnek az emberi jogok, polgári demokratikus szabadságjogok.

A kapitalizmus következetes hívei a gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságot nem tartják megvalósíthatónak, az individualizmussal ez nem egyeztethető össze, és igazuk is van. Bár gyakran fecsegnek a demokráciáról, de ez legfeljebb csak naiv óhaj, vagy szélhámos hazudozás lehet. Az erősebb, az okosabb maga alá rendeli a többieket, mint ahogyan az állatvilágban ez megszokott. A kapitalizmus ezen a szinten nem juthat túl! A fejlődés szempontjából ez nem is feltétlenül rossz! De így az ember még csak gondolkodó állat lehet! Az erősebb jogosnak tartja az uralkodását, mert felsőbbrendűnek véli magát, pedig csak ugyanolyan törékeny ember-állat, mint a többi embertársa, egyszerűen az adott társadalmi környezetben jobbak voltak a körülményei a létért folyó harcban, így még csak a gondolkodó állat uralkodik a lelkén. A kapitalizmusban azonban ez törvényszerű.

A kapitalizmusban azonban a gondolkodó ember-állat hatalmas fejlődést tett lehetővé, megteremtette a lehetőséget a gondolkodó emberi társadalom a szocializmusnak a létrejöttének.

A kapitalizmus még a gondolkodó állat világa, a szocializmus azonban már a gondolkodó emberé!

„Ember: társadalmi lény. Biológiai szempontból, létrejöttének természeti feltételeit tekintve, a földi állatvilág legmagasabb fejlődési fokát képviseli. A legfejlettebb állatoktól a tudat és a tagolt beszéd különbözteti meg. Míg az állat viselkedését teljes egészében az ösztönök – a környezetre való reakciók – határozzák meg, az ember viselkedését közvetlenül a gondolkodás, az érzelmek, az akarat, valamint a természetben, a társadalomban és a benne magában érvényesülő törvények ismeretének foka határozza meg.” – Marxista fogalomlexikon

„A társadalmi tudat a politikai ideológia, a jog, az erkölcs, a vallás, a tudomány, a művészet, a filozófia formáiban létezik és nyilvánul meg.” – Marxista fogalomlexikon

A kapitalizmust meghaladó társadalmi forma sokkal szélesebb körű demokráciát követel, gazdasági-politikai-társadalmi egyenjogúságot, a szocializmusban megvalósuló szocialista demokráciát, ez viszont a kapitalizmusnak nem érdeke, mert így nem működik, ezért a kapitalizmusban nem is valósul és nem is valósulhat meg. Így viszont a valódi demokrácia hiányában az ember-állat alapvetően még csak a gondolkodó állat lehet.

A fasiszta-kapitalizmus agresszívebb formája a polgári demokráciát is elveti, vagy korlátozza, mégis sok híve van kizsákmányoltak között is. Mert a szociális demagógiával, tekintélyuralommal működő „kapitalista szocializmus” koncentrált tőkés államhatalmának társadalmi hatása stabilabb, szervezettebb formát okoz, okozhat, azonban ezt a kapitalizmus a védelmében, a valódi szocializmus meggátolásáért, a gondolkodó emberré válás ellen teszi.

A kapitalizmus a védelmében a demokráciát kisebb-nagyobb mértékben kénytelen csökkenti, formálissá, látszattá tenni vagy megszüntetni. Ezt változatos formában a látszatdemokráciától a tekintélyuralomig, a polgári demokráciától a demokráciát tagadó formáiban valósítja meg. A kapitalizmus a működési módja miatt valójában a demokráciát nem terjesztheti ki a bérrabszolgákra. A látszatdemokrácia megvalósításához ezért változatos, praktikus formákban szükségszerű a hamis idealista világnézet, az embertelen erkölcs, a szociális demagógia, a szélhámos hazudozások, a joguralom, a terror, a kapitalista osztály-önkényuralom.

A kapitalizmus a védelmében kénytelen a tudományos világnézetet a tudománytalan idealizmussal keverni, ez azonban korlátozza az objektív valóság megismerésének a lehetőségét. Gondolkodó emberré válni azonban csak a következetesen objektív tudományos világnézettel lehetséges, erre a kapitalizmus azonban alkalmatlan.

A kapitalizmus az osztály-önkényuralmával koncentrál minden hatalmat, a termelési eszközök állami és kapitalista tulajdonú működtetésével, a „demokratikus” jogállami formában a mosolygó fasizmussal vagy demokrácia nélküli nyílt diktatúrában a tekintélyuralommal, a klasszikus fasizmussal, a körülményekhez alkalmazkodó praktikus formában. Ez szükségszerűen korlátozza vagy megszünteti a társadalom többsége számára a közügyekben és bármilyen hatalomban való valódi részvételt. Végül is ez kisebb-nagyobb mértékben a demokrácia tagadása, de a kapitalizmusban ez másként nem lehetséges. A demokrácia kiteljesedése a teljes társadalomra csak a kizsákmányolás mentes szocializmusban válik lehetővé. Ezért ez a gondolkodó emberré válás egyetlen útja.

A kapitalizmusban a kizsákmányoltak többségének társadalmi tudata nem rendelkezik a dialektikus és történelmi materializmus tudományos világnézetével, sőt általában még osztályöntudattal, megalázó társadalmi helyzetének felismerésével sem. A valódi szocializmushoz, a valódi demokráciához szükséges ez a világnézet, ez a tudat, de a kapitalizmusnak ez nem érdeke, ezért a kizsákmányoltak tudatlanságukban, butaságukban, tunyaságukban az osztályérdekeikről lemondanak az élősködőik javára.

„Kizsákmányolás: idegen munkaterméknek ellenszolgáltatás nélküli elsajátítása a termelési eszközök tulajdonosa által. A proletariátus, mivel nem rendelkezik termelési eszközökkel, kénytelen a munkaerejét áruba bocsátani, és a megtermelt értéktöbbletet a termelési eszközök tulajdonosa kisajátítja. A kizsákmányolást csak a szocialista forradalom számolja fel, megszüntetve a termelési eszközök magántulajdonát.” – Marxista fogalomlexikon

A kapitalizmus hívei, mert ők is lemondanak a következetesen objektív tudományos világnézet, a dialektikus és történelmi materializmus megismeréséről, törvényszerűen, még akkor is, ha „tudományosan” képzettek, nem ismerhetik meg az objektív valóságot teljességében, mert ezt nem akarják, ez nem az érdekük.

Végül is a kapitalista társadalom túlnyomó többségének a társadalmi tudata a kapitalizmus világnézete miatt hamis, mert letér a következetesen objektív tudományos módszer használatáról, de ez a kapitalizmusban elkerülhetetlen. Ezzel a tudattal azonban nem lehet gondolkodó emberré válni.

A kapitalizmusnak zavaros a világnézete, mert ez az érdeke, de ezen nem tud változtatni!

A kapitalizmusnak azonban érdeke a fejlődése, a működése érdekében a dialektika, a materializmus, de érdeke a kizsákmányolás és az élősködés is, ehhez viszont az idealista, vallásos, hamis, tudománytalan világképet is használnia kell, ami a materialista világnézet szükség szerinti részleges tagadása. Ez vezeti el a zavaros tudománytalan, embertelen világnézetre, mert ez az érdeke, ez azonban kedvező a fasizmus hatalomra jutásának is.

A kapitalizmus proletár és a szocializmus dolgozó katonái

A második világháborúban a német fasizmus katonái zömmel a minden hatalom nélküli dolgozó proletárok voltak. A Vörös Hadsereg szovjet katonái azonban a dolgozók voltak, a szovjethatalom uralkodó osztályának tagjai, akik a szocializmusért, a gondolkodó emberré válásért és a hazájukért harcoltak.

Ez azonban imperialista háború is volt, mert a német kapitalista nagytőke harcolt az élettéréért a német dolgozó proletárokból verbuvált fasiszta hadsereggel a Szovjetunió gyarmatosításáért.

A második világháború azonban kapitalisták közötti imperialista háború is volt, a klasszikus és a mosolygó fasizmus harca az elsőségéért. A mosolygó fasizmus kénytelen volt összefogni osztályellenségével a Szovjetunióval, mert csak így tudta legyőzni a német fasizmust, amihez azonban világnézetileg közel ált és ráadásul segítette a hatalomra jutását is. A háború után azonban a mosolygó fasizmus lett a domináló fasizmus, örökölte a klasszikus fasizmus „értékeit”.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

(idézet: Emlékek, gondolatok – Zsukov)

XVIII.

Ezerkilencszáznegyvennégy szeptember végén visszatértem Bulgáriából a főhadiszállásra. Néhány nap múlva a főparancsnok utasítására Varsó körzetébe utaztam, az 1. és 2. Belorusz Fronthoz.

Mindenekelőtt a varsói helyzettel kellett tisztába jönnöm. Varsóban a német parancsnokság különös kegyetlenséggel számolt le mindazokkal, akik részt vettek a felkelésben. A lakossággal szemben szörnyű megtorlást alkalmaztak. A várost porig lerombolták. A romok alatt a békés lakosok ezrei pusztultak el.

Megállapítottuk, hogy Bór-Komorowski sem a frontparancsnokságot, sem az 1. Lengyel Hadsereget nem tájékoztatta előzőleg a készülő felkelésről. Meg sem kísérelte, hogy a varsói felkelést egyeztesse az 1. Belorusz Front tevékenységével. A szovjet csapatok parancsnoksága a felkelésről csak utólag szerzett tudomást a Visztulán át menekülőktől. A főhadiszállásnak sem volt korábban tudomása róla.

A legfelsőbb főparancsnok megbízásából két ejtőernyős tiszt érkezett Bór-Komorowskihoz, hogy felvegyék vele az összeköttetést és összehangolják a tevékenységet, de Bór-Komorowski nem volt hajlandó fogadni őket.

A varsói felkelőknek nyújtandó segítség céljából a szovjet csapatok az 1. Belorusz Front parancsnokságának utasítására átkeltek a Visztulán és elfoglalták a rakpartot Varsóban. Bór-Komorowski azonban most sem tett semmit, hogy megteremtse velünk az együttműködést. Egy nap múlva a németek jelentős erőket vontak a partvidékre és kezdték visszaszorítani csapatainkat. A frontparancsnokság a kialakult helyzetet értékelve látta, hogy Varsót nem foglalhatja el, ezért elhatározta: visszavonja a csapatokat a saját partra.

Megállapítottam, hogy csapataink minden tőlük telhetőt megtettek, hogy segítsék a felkelőket, bár – ismétlem – a felkelést egyetlen szakaszában sem egyeztették a szovjet parancsnoksággal.

Az 1. Belorusz Front mindvégig – csapataink Varsóból való kényszerű kivonása előtt és után – továbbra is segítette a felkelőket, repülőgépekről élelmiszert, gyógyszereket és lőszert dobott le. Emlékszem, a nyugati sajtóban ezzel kapcsolatban sok téves közlés jelent meg. Ezek félrevezették a közvéleményt.

Október első napjaiban F. I. Perhorovics tábornok 47. hadseregénél tartózkodtam, amely Módlin és Varsó között vívott támadó harcokat.

A sík terepen támadó 47. hadsereg súlyos veszteségeket szenvedett, végsőkig kimerült és legyengült. Nem volt jobb helyzetben a Szerock-Pultusk terepszakaszon harcoló szomszédos 70. hadsereg sem.

Én nem vettem részt e támadás megszervezésében, és érthetetlen volt számomra a csapatainkat olyannyira kimerítő hadműveleti cél. Rokosszovszkij egyetértett velem, de – az ő szavai szerint – a főhadiszállás követelte, hogy a 47. hadsereg jusson ki a Modlin-Varsó terepszakaszon a Visztulához, és szélesítse ki a narvai hídfőt.

Felhívtam a legfelsőbb főparancsnokot, jelentettem a helyzetet, s kértem, állíttassa le a támadó harcokat az 1. Belorusz Front arcvonalszakaszán, mivel azok sikertelenek, s adjon parancsot, hogy az 1. Belorusz Front jobbszárny-csapatai és a 2. Belorusz Front balszárny-csapatai menjenek át védelembe, hogy pihentethessék és feltölthessék őket.

– Holnap Ön és Rokosszovszkij repüljenek a főhadiszállásra, személyes megbeszélésre – válaszolta a főparancsnok. – Viszontlátásra.

Másnap délután már a főhadiszálláson voltunk.

A főparancsnokon kívül ott tartózkodott Antonov és Molotov is.

– Nos, jelentsen! – mondotta Sztálin az üdvözlés után.

Kiterítettem a térképet és jelenteni kezdtem. Látom ám, hogy Sztálin ideges: hol odajött a térképhez, hol elment, majd ismét fölé hajolt, várakozóan tekintett rám, majd a térképre, majd pedig Rokosszovszkijra. Pipáját is letette. Tudtam: ez biztos jele annak, hogy Sztálin elveszti hidegvérét és nagyon elégedetlen.

– Zsukov elvtárs – fordult felém Molotov -, Ön azt javasolta, hogy szüntessük be a támadást akkor, amikor a szétvert ellenség nem tud ellenállni csapatainkkal szemben. Ésszerű-e az Ön javaslata?

– Az ellenségnek sikerült létrehoznia védelmét és összeszednie tartalékait – válaszoltam. – Jelenleg sikeresen hárítja el rohamainkat. És mi semmivel nem igazolható veszteségeket szenvedünk.

– Ön is osztja Zsukov véleményét? – kérdezte Sztálin Rokosszovszkijtól.

– Igen, szerintem pihentetni kell a csapatokat és a hosszú igénybevétel után rendbe kell szedni őket.

– Gondolom, hogy a pihenőt az ellenség sem fogja rosszabbul kihasználni, mint Önök – mondotta a főparancsnok. – És ha a 47. hadsereget légierővel támogatjuk, s megerősítjük harckocsikkal meg tüzérséggel, akkor sem képes Módlin és Varsó között elérni a Visztulát?

– Nehéz erre válaszolni, Sztálin elvtárs – mondotta Rokosszovszkij. – Az ellenség is megerősítheti ezt az irányt.

– És önnek mi a véleménye? – fordult hozzám a főparancsnok.

– Szerintem az az irány nem jelent számunkra semmit, csak veszteségeket szenvedhetünk – ismételtem. – Hadműveletileg nem valami jelentős számunkra a Varsótól északnyugatra levő körzet. Varsót délnyugatról megkerülve kell elfoglalni, ugyanakkor erős széttagoló csapást kell mérni Lódz-Poznan irányában. Ehhez a frontnak jelenleg nincs ereje, de feltétlenül össze kell hozni. Egyidejűleg lényegében fel kell készíteni a szomszédos frontokat is a berlini irányban való közös tevékenységre.

– Menjenek és még egyszer gondolják át, mi pedig itt tanácskozunk – állt meg mellettem Sztálin.

Rokosszovszkijjal elhagytuk a pihenőszobát és újból kiterítettük a térképet.

Húsz perc múlva ismét Sztálinnál voltunk, hogy meghallgassuk döntését.

– Megbeszéltünk mindent és beleegyezünk, hogy a csapataink védelembe menjenek át – közölte a főparancsnok. A további terveket majd később vitatjuk meg. Eltávozhatnak.

Mindketten hallgattunk, elmerültünk saját gondolatainkban. Én visszatértem a Honvédelmi Népbiztosságra, Rokosszovszkij pedig készülődött, hogy visszarepüljön frontjához.

A következő napon felhívott a főparancsnok.

– Mi a véleménye arról, ha a jövőben minden front irányítását átadjuk a főhadiszállásnak?

Megértettem, hogy visszavonják a főhadiszállásnak a frontok tevékenységét koordináló képviselőit. Éreztem azonban, hogy ez az ötlet nemcsak a tegnap esti vita szülötte.

– Igen, a frontok száma csökkent. Az arcvonal is lerövidült. Egyszerűbb lett a frontok vezetése, tehát lehetővé vált a főhadiszállásról történő közvetlen irányításuk – válaszoltam.

– Ezt minden sértődöttség nélkül mondja?

– Miért lennék sértődött? Gondolom sem én, sem Vaszilevszkij nem maradunk munka nélkül.

Még aznap este magához hivatott a főparancsnok és közölte:

– Az 1. Belorusz Front a berlini irányban támad. Úgy gondoljuk, Önt állítjuk az élére.

Azt válaszoltam, hogy kész vagyok átvenni bármelyik front parancsnokságát.

– Ön továbbra is a helyettesem marad – közölte Sztálin. – Mindjárt beszélek is Rokosszovszkijjal.

Sztálin tájékoztatta Rokosszovszkijt döntéséről, és felajánlotta számára a 2. Belorusz Front parancsnokságát.

1944. október végén a főhadiszálláson az Állami Honvédelmi Bizottság néhány tagjának és a vezérkar főnökének részvételével megvitatták a Nagy Honvédő Háború befejező hadműveleteinek a problémáit.

A kommunista párt, mint mindig, tömörítette és egybefogta népünk erőfeszítését a fő cél, az ellenség feletti gyors győzelem kivívása érdekében, ugyanakkor egyre nagyobb gondot fordított a gazdaság háború utáni teljes helyreállítása és a békés építőmunkára való áttérés feltételeinek a megteremtésére.

Sikeresen megoldódott a fűtőanyag- és energia-probléma, számottevően nőtt a nyersvas- és acéltermelés, a szerszámgépek és traktorok gyártása, sok nagyolvasztó, Martin-kemence és acélgépgyár kezdte meg munkáját.

A hátország dolgozói örültek az arcvonalon kivívott győzelemnek és még nagyobb lendülettel végezték munkájukat. Népünk hallatlan lelkesedéssel építette föl a rombadőlt gyárakat, üzemeket, helyreállította a közlekedést, a bányákat, bevetette a földeket, amelyek szinte még ki sem hűltek a nagy ütközetek után.

Az erősödő népgazdaság egyre szilárdabb alapjává vált a Vörös Hadseregnek. A kiszélesedő katonai tevékenység és a támadás gyors üteme megkövetelte a hadiipar fokozottabb termelését, s az mindent ki is elégített.

1944-ben 29 ezer harckocsit és önjáró tüzérségi löveget, 40 ezernél több repülőgépet gyártottunk. A küzdő csapatok az előbbi időszakokhoz képest kétszer-háromszor annyi 122 mm-es löveggel felszerelt ISZ 2-es nehézharckocsit, korszerűsített T-34-es közepes harckocsit, JAK-3-as vadászgépet, IL-10-es csatarepülőgépet, TU-2-es gyorsbombázót kaptak.

E kitűnő fegyvereket tehetséges tervezőink alkották, iparunk tömegesen gyártotta őket, s harcászati-technikai mutatóik tekintetében nemcsak a német, hanem sok más külföldi fegyvereket is felülmúltak.

A szovjet gazdaság sikerei nyomán nemcsak fegyveres erőinket láthattuk el minden szükségessel, hanem segíthettük fegyverekkel a közép- és délkelet-európai népek harcát is. A Szovjetunió például abban az időben és valamivel később a lengyel hadseregnek 3500 löveget, 1200 repülőgépet, 1000 harckocsit, kb. 700 ezer puskát és géppisztolyt, valamint 18 ezer gépkocsit adott át. A jugoszláv csapatok 4429 löveget és aknavetőt, mintegy 500 repülőgépet, 1329 rádióállomást és sok egyéb katonai felszerelést kaptak.⁷⁹ A Német Birodalom veresége a második világháborúban. Cikkek és dokumentumok. Moszkva, Vojenizdat 1960. 86. old. (oroszul). *

Erre az időre a szovjet csapatok teljesen kiűzték a fasiszta megszállókat a Szovjetunió területéről, visszaállították hazánk államhatárait (kivéve Kurlandiát), és részben áthelyezték a haditevékenységet a fasiszta Németország és a kelet-európai államok területére.

A 2. és az 1. Balti Front arcvonala a Tukums-Memel (kizárva) -Nyemen folyó mentén Jurburgig húzódott. A 3. és a 2. Belorusz Front a Jurburg-Augustow-csatorna-Lomza-Serock terepszakaszon védett, s két hídfőt tartott a Narván.

Az 1. Belorusz és az 1. Ukrán Front a Praga (Varsó)-Visztula-Jaslo szakaszon védett. E két front három hídfőt tartott a Magnuszew-Pulawy-Sandomierz körzetben.

A szovjet csapatok arcvonala tovább a Levice-Esztergom-Balaton-Pécs vonalon húzódott.

Azután már a bolgár csapatok arcvonala kezdődött. A Vukovár-Csacsak-Split-Adriai-tenger szakaszra a Jugoszláv Népi Felszabadító Hadsereg csapatai jutottak ki Joszip Broz-Tito vezetésével.

Az amerikai, angol és francia csapatok, miután felszabadították Franciaországot, Belgiumot és Hollandia egy részét, kijutottak a Maas torkolatvidéke-Németország határa-Svájc vonalra, s a Siegfried vonal előtt álltak.

Németországot súlyos vereség érte. 1944 végére erősen csökkent fegyvergyártása. A fasiszta Németországot keletről, délkeletről, délről és nyugatról egyaránt szorongatták. Nyugodtan mondhatjuk, hogy hadászati bekerítésbe került, amelyből nagyon nehéz volt kiutat találnia.

Ebben az időben sok német hadifoglyot hallgattunk ki, de nem találkoztunk egyetlen olyan katonával, aki még mindig hitt volna a német győzelemben. Ilyeneket mondogattak: „Németország kaput”, „Hitler kaput”. Ám Hitler az egyik totális intézkedést a másik után hozta. A hitleristák kegyetlenül elfojtották a rendszerrel szembeni legkisebb elégedetlenséget is. Különösen kegyetlen megtorlásokat alkalmazott a Gestapo a Hitler elleni 1944. július 20-i merénylet után.

Október 18-án életbe lépett a német kormány rendelete a Volkssturm (népfelkelés) megszervezéséről. Ennek alapján behívtak minden 18-60 év közötti németet. A Himmler vezetése alatt álló népfelkelésnek kellett volna képeznie a fegyveres erők tartalékát.

Mi jól tudtuk, hogy a Volkssturm nem képes feltartóztatni tapasztalt és jól felfegyverzett reguláris fegyveres erőink csapásait. A hitleristák még egy nőkből álló kisegítő hadtestet is szerveztek. Mindezeket az intézkedéseket a végső kétségbeesés szülte. Számunkra világos volt: Németország a maradék erőit szedi össze, s megpróbálja elodázni az elkerülhetetlen katasztrófát.

1944 végén azonban Németország még képes volt védelmi ütközeteket vívni s aktív ellenállást tanúsítani. Fegyveres erőinek létszáma még mindig 7,5 millió fő volt, amelyből 5,3 millió az arcvonalon szolgált. A német hadvezetés a háború befejező szakaszában is erőinek nagyobb részét – 3,1 millió katonát, 28 500 löveget és aknavetőt, mintegy 4000 harckocsit és rohamlöveget, s kb. 200 harci repülőgépet- a szovjet-német arcvonalon alkalmazta.

Emellett figyelembe kellett venni azt is, hogy a szovjet-német arcvonal majdnem a felére zsugorodott, ezért az ellenséges csapatok védelme sűrű volt.

Ebben az időben a szovjet csapatok minden tekintetben felülmúlták az ellenséget. Harcoló haderőnk létszáma 1944 végén kb. hat millió fő volt, s 91 400 löveggel és aknavetővel, mintegy 11 ezer harckocsival és rohamlöveggel, valamint 11500 repülőgéppel rendelkezett.

Népszabadságunk eredményeinek, a sok millió szovjet ember hároméves hihetetlenül megfeszített és önfeláldozó munkájának, pártunk előrelátó politikájának és biztos irányító tevékenységének volt köszönhető, hogy a háború végére ilyen hatalmas erőket állíthattunk határainkra. Nem volt könnyű népünk számára az ellenséggel szemben ilyen erő- és eszközfölényt létrehozni.

Harci erőinket növelték a lengyel, csehszlovák, román és bolgár csapatok, amelyek sikeresen verték a fasisztákat. 1945 elején e csapatok személyi állománya meghaladta a 320 ezer főt.

A 3. Belorusz Front állományában hősiesen harcoltak a „Normandia-Nyeman” repülőezred francia pilótái.

Nyugaton az amerikai, angol és francia csapatok 87 jól feltöltött és kiválóan felfegyverzett hadosztállyal, 6500 harckocsival, 10 000-nél több repülőgéppel rendelkeztek. Ezzel az erővel a német hadvezetés csak 74 kis létszámú hadosztályt, 1600 harckocsit és rohamlöveget, valamint kb. 1750 harci repülőgépet tudott szembeállítani.

A szövetségesek tehát nem sokkal a második front létrehozása után élőerőben kétszeresen, harckocsik tekintetében négyszeresen, a repülőgépek vonatkozásában pedig hatszorosan múlták felül az ellenséget.

Az Olaszországban harcoló 21 szövetséges hadosztállyal és 9 dandárral szemben a németeknek csak 31 hiányosan feltöltött hadosztálya volt.

Miután a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása alaposan elemezte a helyzetet és a harcoló felek lehetőségeit, elhatározta, hogy valamennyi hadászati irányban előkészít és 1945 elején lefolytat nagy támadó hadműveleteket, a következő fő célokkal:

– csapataink megsemmisítik a kelet-poroszországi csoportosítást és elfoglalják Kelet-Poroszországot;

– szétzúzzák az ellenséget Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon és Ausztriában;

– kijutnak a Visztula torkolata-Bydgoszcz (Bromberg)-Poznan-Breslau (Wroclaw-Moravska-Ostrava-Bécs vonalra.

Elhatároztuk, hogy a befejező hadjáratban a fő erőkifejtést a varsó-berlini irányban összpontosítjuk, ott, ahol az I. Belorusz Frontnak kellett támadnia. Az ellenség kurlandi csoportját (a 16. és a 18. hadsereget) a 2. és az 1. Balti Frontnak, valamint a Balti Flottának kellett megsemmisítenie, s meg kellett akadályozniuk, hogy a Balti-tengerhez szorított erőket átcsoportosítsák más arcvonalszakaszra.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!