ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

A Horthy-történetírók kialakítják a Clerk-tárgyalásokkal kapcsolatos legendát is. Ilyenformán: Sir George Clerk kérésére Horthy november 6-án „fogadja” a baloldali pártok képviselőit. Az óhajtott béke helyreállítása céljából kijelenti: a Nemzeti Hadsereg aláveti magát annak a kormánynak, amely Sir George Clerk közvetítésével létrejön. A hadsereg a polgári jogegyenlőség alapján áll …

Azok megnyugtatására mondja ezt Horthy – szól a legenda -, akik rettegett ellenséget látnak benne, holott Horthy keresztény, magyar, úr, katona … Egy pillanatig sem volt reakciós. A magyar úr mindig liberális volt. De hogyan is lehetne reakciós az a Horthy, aki mint tengerész érintkezett a föld valamennyi kultúrnépével, akinek látószöge a világpolgáré, aki számos nyelven beszél? Ferenc József egyetlen olyan hadsegéde, akitől az agg uralkodó a megszabott háromesztendei szolgálat után sem tud megválni. Az uralkodók éppúgy jó barátai, mint a megyéjebeli jászkun parasztbojtár. Aki a volt monarchia tengerészetének legfényesebb haditetteiben nemcsak a nevét övezte glóriával, hanem súlyosan megsebesülve nemegyszer szembenézett a már elkerülhetetlen pusztulással … A halál a legigazibb demokrata, és Horthy ne lenne az, aki vele tenyerezett? Horthy nem politizál. Amikor a Clerk-tárgyaláson először nyilatkozik meg azon ellenzékiek előtt, akik féltik tőle a politikát, fölébe kerül a politikusoknak. Horthy Miklósnak nem is lehet más álláspontja, mint az a kijelentése, hogy a polgári jogegyenlőség alapján áll …

Garami aláírásával veszi tudomásul a „jogegyenlőséget”. Reméli, hogy cserébe Horthy megkönnyíti a Szociáldemokrata Párt országos működését, belépését a kormányba. A Népszava örvendetes eredményként üdvözli Horthy nyilatkozatát. A Népszava, amikor örvendetesnek találja Horthy-Friedrich irtó hadjáratát a bolsevizmus ellen, megfeledkezni igyekszik arról: a Clerk-tárgyalásokon eljáró Garami tagja volt a Peidl-kormánynak, amelynek számos szociáldemokrata tagja ül börtönben. Halálos ítéletet indítványoz valamennyiükre az ellenforradalom ügyésze: Haubrich József honvédelmi miniszterre, Ágoston Péter külügyminiszterre, Dovcsák Antal kereskedelmi miniszterre.

Börtönben ülnek a magyar munkásmozgalom olyan volt szociáldemokrata, de most már kommunista büszkeségei, mint Bokányi Dezső kőfaragó, 1894-től 1919-ig a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetőségének tagja, a munkásmozgalom egyik legnépszerűbb vezetője és szónoka. A Tanácsköztársaság munkaügyi és népjóléti népbiztosa. Nyisztor György napszámos, 1906-tól a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségének titkára, földművelésügyi népbiztos, Bajáki Ferenc, a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szövetségének vezetője, a Tanácsköztársaság népbiztosa. Kelen József mérnök, Szabados Sándor tanár, mindketten a tanácskormány tagjai.

A napilapok hírül adják, hogy a letartóztatott kommunisták nagy része ellen elkészültek a vádiratok. Az érvényben levő büntetőtörvénykönyv alapján a legtöbbjüket még csak felelősségre sem vonhatnák, Friedrichék ezért kitalálták, hogy a kommunisták ellen a bűnvádi eljárást a háború esetére kiadott, a hadviselés érdekeit sértő bűncselekményekre vonatkozó törvény értelmében folytatják le. Ezt azzal indokolják, hogy a fegyveres hadműveletek megszűntek, de a béke megkötéséig ez a törvény érvényben marad. Ilyen alapon százakra vár halálos ítélet. Friedrich-Beniczky ezt nevezi jogrendnek, törvényes eljárásnak, Horthyval ellentétben, aki különítményeseivel rövid úton elintézi a kezükre került kommunistákat.

Bár a Népszava örvendetesnek találja a megegyezést Horthyval, Garami megjegyzi: a liberális blokk megállapodása Horthyval nem szívük szerint való. A Clerk-tárgyaláson Horthy nem volt őszinte. Megállapodása semmiféle biztosítékot nem nyújt a Budapestre bevonuló Horthy-hadsereg várható atrocitásaival szemben. Legföljebb nem lesz rögtön katonai diktatúra.

Garamit mindez egyáltalán nem tartja vissza attól, hogy a megállapodást aláírásával hitelesítse. Később azzal mentegeti magát: ha mégis beletörődött a Horthy-nyilatkozattal kialakuló helyzetbe, oka az a kényszerűség, hogy a magyar hadsereg bevonulásának elhalasztása egyértelmű lenne a román megszállás meghosszabbításával. Ennek ódiumát a Szociáldemokrata Párt nem vállalhatja magára. Annál kevésbé, mert mindnyájan a legmelegebben óhajtják, hogy a román megszállás minél hamarább véget érjen. E helyzetben kénytelenek Horthyval megállapodni.

Garami nem jósol hosszú életet az új kormánynak.

Horthy hasonlóan vélekedik. Nyilatkozatában mindössze arra kötelezi magát: katonai diktatúrával nem ragadja magához a hatalmat. A szociáldemokratákkal pedig nem akar koalíciós kormányt.

Létrejöhet katonai diktatúra is, amit Gömbösék készítenek elő a háttérben. Zadravetz naplója szerint a hangulatcsináló és éljenző publikumot Gömbös máris szervezi, a MOVÉ-ban, s őt arra akarja megnyerni, hogy az ünnepi lelkesedés tetőfokán rövid, de hatalmas beszédet mondjon, s kiáltsa ki Horthyt nádornak.

Ugyané napokban a nemzet későbbi mártírja, a Horthy-rendszer elleni küzdelem polgári élharcosa, ekkor még a szegedi szárnyhoz tartozó Bajcsy-Zsilinszky Endre, a sajtóban elsőnek hozza szóba Horthy Miklós kormányzóságát. Párbajt is vív emiatt egy legitimista tiszttel. A kardvágás örökös nyoma marad Bajcsy-Zsilinszky arcán, amely akkor Horthy védelmében esett.

A szociáldemokratáknak a fehérterror megakadályozására nincs erejük, még saját bizalmi embereik üldözését sem bírják meggátolni. – Budapesten a fehérterror karhatalmi csapatai pusztítják a munkások százait, és ezalatt a szociáldemokraták tárgyalnak – írja Kun Béla, Kolozsvári Balázs álnéven megjelenő Forradalomról forradalomra röpiratában. Tárgyalnak a szociáldemokraták az antantképviselőkkel már a Tanácsköztársaság bukásakor, de hiába garantálják azok a Peidl-kormány biztonságát. Tárgyalnak a Peidl-kormány megbuktatóival, Friedrichékkel, akik becsukatják a Peidl-kormány tagjait, s halomra lövetik a szervezett munkásokat. Tárgyalnak a Tisza-Magyarország maradékpolitikusaival, akiknek fináncpolitikusa a Neue Freie Préssé-ben tett kijelentése szerint azért tart szükségesnek szociáldemokrata kollégát a kormányban, hogy legyen, aki a bérek leszállítását vállalja. Tárgyalnak fűvel és fával, tárgyalnak Pesten, Bécsben, Svájcban, csak a munkásságra nem apellálnak. A szakszervezeti és pártbürokrácia állhatatosan megmarad azon elhatározása mellett, hogy az antantra támaszkodik, s nem a fehérterror által megkínzott, a kapitalizmus összes velejáróinak kiszolgáltatott munkástömegekre. Ezekre hivatkozni szerinte ellenkezne a termelés érdekével. Az osztályharc szellemének felkeltése veszedelmes játék a tűzzel – mondják. Akadályozhatja a nemzeti erők koncentrálását, a szociáldemokrácia és a történelmi osztályok szövetségét.

Várni, várni, a világért sem cselekedni olyasvalamit – mondják -, ami az osztályok féltve őrzött egyensúlyát, a tönkrement (a kapitalista jelző ilyenkor elmarad) termelés érdekeit sértené. Várni, sőt mint a példa mutatta, visszacsinálni mindent, egészen a legszabadabb magántulajdonig, a legszabadabb lánckereskedelemig, a legszabadabb fehérterrorig, különben veszedelembe jut a szakszervezet, a termelés, sőt a nemzeti lét is …

Az egyre csak várakozó, megalkuvó szociáldemokrata vezetőknek pedig lenne kiket harcba hívni. A tömegek követnék őket. A Szakszervezeti Értesítő 1919 októberi cikke állapítja meg: a magyar munkásságot szomorú napok érték. Hasonló gazdasági válság, mint a mostani, nem volt még Magyarországon. Munkahiány miatt százezrek nyomorognak. Az ipar és kereskedelem teljesen pang. Élelmiszerek volnának, de ezeket, hallatlan magas áraik miatt, a tömegek nem élvezhetik. Drágaság volt az egész háború alatt, de az uzsora most üli igazán orgiáit. Hová vezet ez?! – kérdik kétségbeesetten mindazok, akik eddig dolgoztak, és ismét csak dolgozni szeretnének. A munkásság segítséget, munkát vár az illetékes tényezőktől, és ehelyett hangzatos ígéreteket kap. Hívogatják őket mindenfelé. Minduntalan olvashatunk falragaszokat, amelyek tartalma a munkássághoz szól. Hol egyik-másik miniszter, hol a keresztényszocialista párt, hol az egyedül üdvözítő hazafiak, Gömbösék és az ébredők, más országboldogítók szózata hangzik. E hívogató szó után ítélve soha annyi jó barátja nem volt a magyar munkásságnak, mint mostanában, de a tetteket nézve megállapítható, hogy cinikusabb módon még nem károsították meg a munkásságot, mint ezt a keresztényszocialista Friedrich-kormány tette …

– Ilyen gazdasági helyzetben csak szikra kell, és lángra lobban minden – jelenti a budapesti katonai városparancsnok októberi helyzetjelentésében. Sorra veszi Budapest környékét; megállapítja: Erzsébetfalva kimondottan munkásváros, ahol nem kevesebb, mint negyvenezer munkás él. Mindannyian a csepeli tölténygyárban, a Soroksári úti fegyver- és konzervgyárban dolgoztak, s mivel a nevezett gyárak jelenleg üzemen kívül vannak, az összes munkásság nyolcvan százaléka munkanélküli. A munkások hatvan százaléka szociáldemokrata és kommunista, húsz százaléka keresztényszocialista, a többi szervezetlen. A munkásság körében a legmesszebbmenő kommunista izgatás folyik, úgyannyira, hogy a megszálló román csapatok körében is terjesztenek kommunista röpiratokat. Annak ellenére, hogy a megszálló csapatok többszöri házkutatást végeztek fegyverek után, a munkások, akiknek legnagyobb része fegyvergyári munkás volt, számottevő fegyver, gépfegyver és kézigránát felett rendelkezik, és csak azt várja, hogy a megszálló csapatok elhagyják a várost, és az azt követő egy órán belül újból kikiáltják a proletárdiktatúrát. Budapest munkáslakta külvárosaiban egy és ugyanaz a helyzet, s ha egy óráig is kellő fegyveres erő nélkül maradnak a munkástelepek, a lázadást megakadályozni nem lehet. Ennek oka abban rejlik, hogy ma még igen sok kommunista van a munkások körében, s a szociáldemokraták sem teljesen mentesek a bolsevizmustól …

Clerk Horthy érdemének tudja be, hogy felhívta az antant figyelmét a románok kivonulásával bekövetkezhető Habsburg-veszélyre. Párizsban viszont megállapítják: a császár-király egykori tengernagya az antanthoz intézett eme bejelentésével ügyesen intrikál a saját katonai diktatúrája érdekében.

Amikor Horthy ezt teszi, katonai ereje – és ezáltal politikai hatalma – már olyan jelentős, amellyel az antantnak és minden magyarországi politikai csoportnak, pártnak számolnia kell. A legitimista Friedrichnek különösen, hiszen a kormány csendőri, rendőri alakulatai létszámban, felszerelésben, összpontosítási és mozgósítási lehetőségben nem kelhetnek versenyre Horthy seregével.

A legitimista Friedrichnek ezért kell folyton egyezkednie a hatalomra törő Horthyval.

A magyar népet évszázados mélységes gyűlölet tölti el a Habsburgok ellen, és az adott helyzetben Horthy számára mindenképp rossz tét lenne a Svájcban tartózkodó Károly király mellett kiállni.

Horthynak és környezetének mégis számolnia kell a legitimizmussal. Azzal, hogy az uralkodó osztályok táborában a nagybirtokosok túlnyomó többsége, a katolikus püspöki kar, a nagytőkések jelentős része királypárti. A keresztény blokk táborában is a legitimistáké a kezdeményező szó. E tábornak igen erős a közvetlen és közvetett kapcsolata a tisztikarral, ahol ugyancsak túlnyomó a legitimista befolyás. Katonai vezérük is adódna Lehár ezredes személyében.

Ez a körülmény nagy óvatosságra inti hatalmi céljai eléréséhez Horthyt és környezetét. Jól tudják azonban – amit József főherceg rövid életű kormányzósága példáz -, hogy a legitimisták, bármilyen erősek, egyelőre nem tehetnek kísérletet Károly király újbóli trónra ültetésére. Megvalósítását csakis akkor remélhetnék elérni, ha Horthy katonai erővel támogatná őket.

Horthy nem habozik az őt felkereső legitimisták előtt hangoztatni hűségét a Habsburg-ház iránt. Már másnap, ahogy visszatér Siófokra a Clerk-tárgyalásokról, ahol megegyezett az ellenzék vezetőivel a budapesti bevonulásról, hűségnyilatkozatot tesz Károly királynak.

A király megbízásából Boroviczény Aladár főhadnagy, volt követségi titkár tárgyal Horthyval. Felveti: Horthynak mi az álláspontja Károly király újbóli trónfoglalásáról? – Magától értetődő – feleli Horthy hogy a koronás királynak el kell foglalnia trónját. Ő, mint őfelsége leghűségesebb katonája, még mindig a császár-király egyenruháját viseli, mindent megtesz tehát érdekében.

Horthy ezután terjengősen magyarázza, hogy a békekötésig, szükségtelen foglalkozni a trónfoglalás problémájával. A szomszéd országok jobb békefeltételeket fogadnak el, ha úgy látják: nincs szó a Habsburgok visszatéréséről.

Amikor Boroviczény a továbbiakban felveti Gömbös szabad királyválasztó állásfoglalását, Horthy szemrebbenés nélkül feleli: szomszédos államokat félre kell vezetni. Higgyék azt, hogy angol vagy olasz herceget akarnak meghívni a magyar trónra. Felkéri emiatt Boroviczényt, értesítse a királyt: hűségében akkor se kételkedjék, ha taktikai okokból ezzel vagy azzal a trónkövetelővel látszatra kokettálna.

Horthy nem nyilvánosan tett hűségnyilatkozata azt követően hangzik el, miután az ellenzéki pártok vezetői és Clerk előtt megfogadta, hogy nem kezdeményez katonai diktatúrát. A hatalmat azonban előbb-utóbb meg akarja ragadni. Erre törekedve különlegesen értékes lehet számára, ha hivatkozhat bizalmasan, de esetleg nyilvánosan is Károly király bizalmára. Hiszen a legtöbb főtisztje legitimista. Érvényben levőnek tartják Károly királynak tett esküjüket. Szívesen emlékeznek vissza Ferenc József monarchiájára, amelyben a hadsereg tisztjei oly számos előjoggal bírtak. Harcban a hatalomért Horthynak szem előtt kell tartania a legitimistaságát mindig nyíltan hangoztató vetélytársat, Lehárt is.

Horthy a Boroviczény útján küldött üzenetével emiatt akarja erősíteni kapcsolatait Károly királlyal, mint ahogyan hazatérése érdekében a király is erősíteni igyekszik ezt Horthyval.

A király ekkor még megbízik Horthyban, de a fővezér részéről tett bármely váratlan nyilatkozat vagy fordulat a hűségét nyilvánosan hangoztató Lehár javára billentheti a mérleget.

Egyelőre ez inkább csak elvi kérdés, mert a volt király is úgy véli: új trónfoglalása még nem aktuális. Amikor Horthy és Boroviczény siófoki megbeszéléséről megérkezik a jelentés a svájci Pranginsba, ahol Károly volt király és családja tartózkodik, őfelsége elégedetten veszi tudomásul Horthy változatlan hűségígéretét, hogy alkalmas időpontban elősegíti Magyarországra érkezését.

Károly király számára is mindenképp gondot okozó körülmény azonban, hogy Horthy első vonalbeli emberei, Gömbös, Eckhardt, Magasházy és társaik egyre erőteljesebben folytatják Habsburg-ellenes agitációjukat, szabad királyválasztói jelszóval.

Horthy a királykérdésben két vasat tart a politikai harc tüzében. A legitimisták előtt Habsburg-hűségét hangoztatja, a szervezkedő szabad királyválasztóknak ő a nádor-, illetve kormányzójelöltje.

Engedi Gömbösék katonai puccsát szervezni, de hajlandó a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjával is megegyezni, ha megválasztják az ország legfőbb urának.

A katonai puccs azonban a Clerk-tárgyalások nyomán, amikor a franciák amúgy is készek két hadosztállyal megszállni Magyarországot és elhalasztani a románok kivonulását, semmi esetre sem lehet aktuális. Horthy elég erősnek érzi magát Gömbösékkel szemben, ami rosszul esik azoknak, akik Szegeden és azóta azt remélték, hogy Horthy mindig és mindenben azt cselekszi, amit a szegedi katonatiszti-főszolgabírói szárny elhatároz. Mindinkább nyilvánvaló, hogy ez nem így van. Horthy most is könnyen befolyásolható, de annyira máris önállósítja magát, hogy tudja, kiktől érdemes befolyásoltatnia magát. Ezek most már nem annyira Gömbösék, inkább Bethlenék. Horthy kész arra is, hogy aki ellene működne, nem tűri meg környezetében. Gömbösnek akármilyen fájó, részben alkalmazkodnia kell a megváltozott körülményekhez.

Horthyné nem szereti a hangoskodó százados urak társaságát – ahogyan Gömböséket nevezi. Gazdag lányként a nagybirtokosokhoz és a nagytőkésekhez húz a szíve. Ezek őt mint szépasszonyt is körülhízelgik, körüludvarolják. Ha Budapesten jár, ahol hétszobás villában kezd berendezkedni – a gyerekek még Debrecenben tanulnak nagyon sok meghívást kap. Szívesen elfogadja ezeket. Még az elzsidósodott arisztokrata családok meghívását is „Apró figyelmességekkel” segítik Horthynét lakása berendezésében. Értékes szőnyegeket, vázákat és más tárgyakat küldenek, amiket a fővezér felesége szívesen elfogad.

Horthyné eme zsidóbarátságát máris pletykaként emlegeti a jobboldal.

Igen jó barátságot tart Horthyné Bethlenékkel. Bethlen felesége is született grófnő, politikus asszony, írói hajlammal. Mindig ott van, ahol politikailag a férjének haszna lehet belőle. Ha Horthyné Budapestre jön, mindig találkoznak. Együtt igyekeznek összehozni Horthyt és Bethlent. Utóbbi fegyvere a rendkívül ügyes politikai taktika. A biztos és szilárd hatalom megszerzésére törekszik.

Horthy, a feleségétől is erre ösztönözve, szívesen látja, hogy eljuthat az első helyre, a nádorságig vagy kormányzóságig. Ezt azonban már, ha csak lehet, nem katonai puccsal, hanem Bethlen segítségével, megegyezéssel akarja elérni. Gömböséket pedig majd csak elintézi.

Zadravetz, akinek Gömbös kívánságára – a Nemzeti Hadsereg bevonulásakor tervezett puccs alkalmából – hatalmas beszédben kellene kikiáltani Horthyt nádorrá, megérti a fővezér fordulatát. Észreveszi, hogy Horthy, mert megegyezni szeretne a legitimistákkal a kormányzóságban, nem kötelezi el magát Gömbös szabad királyválasztó politikája mellett. Feljegyzi naplójába: ő ekkor már elállt attól, hogy kikiáltsa Horthyt nádorrá. Ellenkezőleg! Kis tanulmányt írt a Szentkoronáról és királyi hordozóiról, melyet lehozat a Szózat napilappal.

Részéről e cikkben – vallja be Zadravetz – bizonyos lavírozás észlelhető, de ő ezt egy teljesen fékevesztett, szabad király választó tömegnek szánta abból a célból, hogy feleszméljen: van egy nagy szentsége a magyar történelemnek, amelyet tisztelni, félni, imádatos hódolattal körültérdelni kell, amelytől minden jog ered e honban, s akinek a fejére tette azt a nemzet, az az igazi király.

Hogy Gömbös is ily értelemben értette a bemutatott cikket – jegyzi meg Zadravetz elárulta azt olvasásakor savanyú, majd haragos arcával.

Zadravetz jutalma, amiért felismeri Horthy kettős politikáját, Horthy saját kezűleg írt meghívása, örvendeztesse meg azzal, hogy a közelében legyen budapesti bevonulásán.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

ELSŐ RÉSZ

(idézet: Horthy – Vas Zoltán)

A szociáldemokraták elfogadnák Clerk javaslatát, de követelik: a koalíciós kormányalakítás elvi feltételeként történjék meg Horthy ellenforradalmi csapatainak leszerelése, vagy legalábbis Budapesttől távol tartása.

Az Újság közli: hiteles helyről származó értesülés szerint a szervezett munkásság a koalíciós kormány megalakítása érdekében hajlandó elvei fenntartásával az osztályharcot felfüggeszteni, békejobbot nyújtani. Garami, a szociáldemokraták vezére megerősíti ezt a hírt. Megértésről, vállvetett munkáról beszél. Buchinger a pártvezetőség nevében kijelenti: ha a kívánt koalíciós kormány megalakul, el kell követni mindent, hogy bizonyos ideig a munkásság függessze fel gazdasági harcait. Ez egyúttal a politikai harc felfüggesztését jelentené.

A lapjelentések szerint a liberálisok ugyancsak hajlanak a Clerk által javasolt kormányalakításra. Ebben őket a polgári rend megszilárdításának óhaja vezeti. Ők is, mint a szociáldemokraták, abban reménykednek: az antant támogatásával elérik Magyarország liberalizálódását.

Clerk tárgyal Horthyval is. Jó róla a benyomása. – Gentleman! – állapítja meg róla.

Elsőnek nem a koalíciós kormány kérdéséről esik szó közöttük. Clerk a románok és a franciák vádját említi, hogy Horthy revánsháborút tervez Románia ellen, Habsburg-uralmat akar.

Horthy a Friedrichhez és a minisztertanácshoz intézett átirata ellenére, kereken tagadja háborús terveit. Határozottan kinyilvánítja: nem akarja a Habsburgok uralmának újjáéledését Magyarországon. Sőt felhívja Clerk figyelmét a románok kivonulása esetén esedékes Habsburg-párti veszélyre. – Ez a veszély – intrikál Horthy – a koalíciós kormány megalakulásával csak növekedhet … – Számos más érvet is felhoz a koalíciós kormány ellen. Szerinte ezt a nép nem alkarja. Maradjon meg Friedrich keresztény kormánya …

Valójában Horthy a Friedrich-kormányt sem akarja. Egyelőre csakis amiatt tartja jobbnak a koalíciós kormánynál, mert kevésbé veszélyezteti hatalmi terveit. A legitimisták ellen is amiatt intrikál, mert ha Clerk kívánsága szerint létrejönne az új kormány, ebben nemcsak egyes liberális legitimisták megszaporodásától kellene tartania, hanem a szociáldemokratáktól is. A koalíciós kormány megalakulásával az ellenzékből bekerülő miniszterek betekinthetnek hatalomszerző terveibe, beleszólhatnak a hadsereg ügyeibe, háborús terveibe. Akárcsak a Hayden-üggyel a Népszava tette, a fehérterror szörnytettei miatt lejárathatják őt, és a hadsereget szigorú kormányfelügyelet alá vonnák. Ezt mindenképp ellenzi. Nem azért szerezte meg Friedrichtől a hadsereg feletti fővezéri teljes hatalmat, hogy egy koalíciós kormánynak visszaadja.

Emlékirataiban Horthy ezt persze nem így indokolja! Az első világháborúban – írja – az ellenség jelszava úgy hangzott: a világot éretté kell tenni a demokráciára. Ezért szorították Magyarországot arra, hogy szocialistákat is bevegyen a kormányba. Ő ezt azért nem akarta, mivel a szociáldemokraták és kommunisták a Tanácsköztársaságban összeolvadtak. Kun Béla kormányának bukása után is a magyar nép a rémuralom felelős részeseit látta a Szociáldemokrata Párt képviselőiben …

Az antant részéről pedig a Clerk-tárgyaláson szó sincs már a magyar kérdés demokratikus rendezéséről. A háttérben egyre inkább az angol-amerikai imperializmus küzdelme folyik a francia befolyás csökkentéséért. Ezért kap egyre inkább súlyt az angol-amerikai politikában az önálló magyar ellenforradalmi rendszer.

Az angol-amerikai imperialisták e céljukat a románok kivonulásának siettetésével igyekeznek elérni. Anglia és Amerika – hasonló okból – a Magyarország által fizetendő jóvátételi összeg mérséklésére törekszik, míg a franciák a románokkal együtt igen magas összegeket akarnak kiróni.

Az antant budapesti megbízottai aszerint értékelik, túl- vagy alábecsülik a magyarországi helyzetet, miként esik ez egybe saját hazájuk nagyhatalmi politikai érdekeivel.

Ilyen értelemben Clerk küldetése Magyarországra már egymagában is az angol külpolitika diadala. Jelenti Párizsba, hogy szeptemberi budapesti látogatása óta a Friedrich és Horthy által képviselt, nyílt jobboldali erők erősen előrenyomultak. A megalakuló koalíciós kormányban tehát ezeknek az erőknek, elsősorban Friedrich pártjának kell nagyobb befolyást adni.

Sürgeti a román csapatok kivonulását Budapestről és az ország keleti részéből. Ez esetben előnyösebb helyzetből tudna megegyezni a Friedrich-kormánnyal.

He is a gentleman! – jelenti Clerk Párizsba Horthyról. Hangsúlyozza meggyőződését, hogy a tengernagy fővezér, aki neki erre nézve szavát adta, képes lesz különítményeit rendbe szedni, a román kivonulás után Magyarország polgári rendjét állandósítani. Mindezek alapján kéri az antant legfelsőbb fórumát, hatalmazza őt fel a keresztény pártok vezetésével megalakuló koalíciós kormány elismerésére.

A budapesti francia megbízott Párizsba küldött jelentésében erélyesen szembeszáll Clerk véleményével. Szerinte Horthy tengernagy energikus, ultrareakciós személyiség. Ügyesen intrikál a saját katonai diktatúrája érdekében. Felhívja az antant figyelmét a románok esetleges kivonulása esetén bekövetkezhető royalista veszélyre. Horthy átmenetileg támogatja csak a Friedrich-kormányt, amíg eljut a katonai diktatúrához.

A franciák véleménye ezért az: mielőtt a románok kivonulnak Budapestről és az országból, a Friedrich-kormányt le kell mondatni. Az antant küldjön két hadosztályt az országba. Segítsék megtartani demokratikus alapon a nemzetgyűlési választásokat. Szervezzenek új rendőrséget, fegyverezzék le Horthy ellenforradalmi különítményeit. Nem amiatt javasolják mindezt, mert elleneznék Horthy belpolitikai tevékenységét. A franciák kizárólag a román, illetve a saját Duna-völgyi politikájuk szempontjából tekintik a kérdést, akarják meggátolni Horthy revansista terveinek megvalósítását.

Amikor megvitatják Párizsban a Budapestről érkezett, egymásnak ellentmondó francia és angol jelentéseket, a francia külügyminisztérium képviselője gúnyosan megjegyzi: Sir George Clerk mint tökéletes gentleman bizalmat érez Horthy tengernagy iránt. Kellemes személyiségnek találja. Nem lehet elegendő azonban Horthy tengernagy becsületszava, akinek szándékai közismertek, legyen bármilyen kellemes személyiség. Az is nyilvánvaló, hogy Friedrich csendőrsége és Horthy hadserege a választások idején a reakciós elemeket fogja támogatni.

A párizsi angol megbízott szembeszáll a francia külügyminisztérium képviselőjével. Clerk jelentése alapján bizalmát nyilvánítja Horthy és az általa ígért biztosítékok iránt. Kijelenti, őt nem érdekli, milyen Magyarország kormánya. Ha Magyarországnak konzervatív kormány kell, kapják meg, feltéve, ha nem hozzák vissza a Habsburgokat.

Elutasítja a franciák kívánságát, hogy két szövetséges hadosztály szállja meg Magyarországot. Szerinte ez csak további bonyodalmat okozna. Kiválthatja a magyar nép újabb forradalmát. A magyarok elégedjenek meg a románok kivonulásával, a Clerk által javasolt Friedrich-többségű koalíciós kormány megalakításával.

Azt az angol megbízott is kénytelen megjegyezni: Horthy azért ad biztosítékot a koalíciós kormány elismerésére, mert minden módon a reakciós elemeket támogatja. Bizonyos abban, hogy a fehérterror eszközeivel végrehajtott nemzetgyűlési választások neki megfelelő kormányt eredményeznek.

A francia-angol vita Párizsban a Clerk által javasolt módon dől el. Elhatározzák: a románok rövidesen vonuljanak ki Budapestről és az országból. A kiürítés kezdeti időpontját november 10-ében jelölik meg.

Horthy csak pillanatnyilag fegyvertársa Friedrichnek. Mindig kész őt hátba támadni. Ebben Horthy segítséget kap a baloldali ellenzéktől. Úgy vélik, az antant támogatásával a koalíciós kormánynak sikerül megszilárdítani a politikai hatalmat Horthy katonai erőivel szemben. Az ellenzék emiatt pillanatnyilag nem a szélsőjobboldal és Horthy vezetése alatt álló hadsereget tartja a legveszedelmesebb ellenfélnek, hanem Friedrichet és kormányát. A Clerk-tárgyalásokon elkeseredettebben harcolnak Friedrich eltávolításáért, mint Horthy seregének leszereléséért.

A szélsőjobboldali Gömbösék ugyanakkor alig várják már a románok kivonulását Budapestről. Határozzanak bármit az antant megbízottak, a kivonulás után puccsot készítenek elő. Célja kikiáltani Horthyt nádorrá. Ezzel a szegedi katonatiszti-főszolgabírói szárny venné át a hatalmat.

A puccsot Gömbös az Etelközi Vérszövetség közbejöttével, a MOVE tisztjeivel, az Ébredő Magyarok Egyesületével és több ellenforradalmi szervezettel szövetségben hajtaná végre. Támogatná a budapesti karhatalom.

Ennek egyik főtisztje felfedi a készülő puccsot az ellenzék vezetői előtt. Azonnal tanácskoznak. Részt vesz a Nemzeti Demokrata Polgári Párt részéről Vázsonyi Vilmos, a Kisgazdapárt részéről Nagyatádi Szabó István, a volt Függetlenségi, most már Nemzeti Párt részéről Lovászy Márton, a Szociáldemokrata Párt részéről Garami Ernő.

Megállapítják: Horthyék készülő puccsa a közeli polgárháború rémét, vagy legalábbis hivatalosan támogatott pogromok szörnyűségét jelentheti, különösen, hogy a készülő puccsot Yates amerikai ezredes is elősegíti azzal, hogy az úgynevezett polgári karhatalmat teljesen egyoldalú horthysta színezettel állítják össze. Emiatt jutnak arra az elhatározásra, hogy az ijesztő puccs ellen a leghatározottabban fellépnek Clerknél. Emlékiratot írnak hozzá. Segítségét kérik, mert a vele folytatott megbeszélésekből jól tudják: azon fáradozik, hogy minél hamarabb elküldje a városból a Budapestet megszállva tartó románokat, és beeressze a Horthy-féle Nemzeti Hadsereget.

Emlékiratukkal el akarják hárítani magukról a felelősséget, másrészt arra kényszeríteni az antant teljhatalmú megbízottját, Clerket, hogy megfelelő intézkedésekkel emeljen gátat a készülő vérengzések elé.

Leszögezik: a budapesti csendőrséget, rendőrséget és karhatalmat felekezeti és pártalapon szervezik. Katonai vezetés alatt áll. A Dunántúlon a hadsereg közigazgatási jogokat gyakorol. Úgy viselkedik, mintha háborút folytatna Magyarország ellen. Horthy bevonulásával voltaképp katonai diktatúra valósulna meg.

A négy párt vezetői helyeslik Horthy bolsevizmusellenes rendszabályait. De ő ezen a törekvésen már régen túljutott. Minden szabadelvű, demokratikus, nem reakciós felfogást karhatalommal akar megsemmisíteni. Ez kihatással lehet a nemzetgyűlési választásokra. Mindezért a felelősséget a magyarországi helyzetet már tökéletesen ismerő, az antantképviselő Clerk főmegbízottra hárítják.

Vázsonyi Vilmos, Nagyatádi Szabó István, Lovászy Márton, Garami Ernő személyesen adják át a memorandumot Clerknek. Clerk vállalja, hogy az antantmissziók értekezletétől megfelelő intézkedéseket követel a készülő puccs megakadályozására.

A négy párt vezetői az alkalmat felhasználják arra is, hogy a legnyomatékosabban közöljék Clerkkel: az úgynevezett Nemzeti Hadsereghez és annak fővezéréhez, Horthy Miklóshoz semmi bizalmuk. Elmondják a rettenetes szörnyűségeket, amelyeket a hadsereg a Dunántúlon és mindenütt elkövetett, ahová a lábát betette. Figyelmeztetik Clerket, helytelen volna a hadsereget előbb Budapestre beereszteni, mielőtt itt végleges, az antant részéről megerősített kormány tekintélyével találná magát szembe. Könnyen megtörténhet különben, hogy a hadsereg Budapesten olyan dolgokat művel, amelyek minden további politikai tárgyalást lehetetlenné tesznek.

Clerknek nincs ínyére a pártvezérek kijelentése. Azzal igyekszik őket megnyugtatni, hogy ismételten beszélt Horthy fővezérrel. Nagyon jó benyomást tett rá. Megnyugtatta a Nemzeti Hadsereg intenciói felől, és ő – az antant főmegbízottja – feltétel nélkül bízik szavaiban. – He is a gentleman!

A négy pártvezér kijelenti: ők jobban ismerik Horthyt. Az antanttól kívánt cél elérése érdekében feltétlenül szükségesnek tartják: előbb alakuljon meg a koalíciós kormány. Budapestre csak azután vonuljon be a hadsereg, miután ezt az új kormány felelőssége és hatalma alá rendelték.

Clerk kijelenti: szeretné a pártvezéreket meggyőzni álláspontjuk helytelenségéről. Ő ezt negyvennyolc órán belül személyesen Horthyval bizonyítja be. Levelet intéz Horthyhoz: közli vele, hogy a románok nagyon hamar kivonulnak Budapestről. Meglesz az alkalom, hogy hadseregével bevonuljon Budapestre, Ahhoz azonban, hogy ez ne váltsa ki a lakosság egy részének ellenkezését, kéri Horthyt, adjon biztosítékot, hogy csapatai teljes rendet fognak fenntartani, semmiféle provokációt nem követnek el. Biztosítékai alapján ő viszont megnyugtatja az aggódó ellenzéki politikusokat.

Horthy nehéz döntés elé kerül. Elhatározásában Bethlen befolyásolja, aki most még inkább csak a háttérben tevékenykedik. Igyekszik mindig valahol a középúton maradni, mégis mindenütt ott lenni: a jobb- és baloldali politikusokkal egyaránt kapcsolatot tartani. Nem kötelezi el magát sem Horthy, sem Friedrich felé, hogy a döntő pillanatban majd ő lehessen a mérleg nyelve, biztosítva a saját miniszterelnökségét.

Horthy, valahányszor Budapestre látogat, mindig felkeresi Bethlent. Az utóbbi időben Bethlen hatása már nagyobb Horthyra, mint Gömbösé. Most is tanácsát kéri Horthy: mit feleljen Clerk levelére?

Bethlen ellenzi Gömbösék szélsőjobboldali, puccsot előkészítő politikáját. Azt tanácsolja, már időnyerés érdekében is, hogy a románok vonuljanak ki az országból, és Horthy a hadseregével bevonulhasson Budapestre, Friedrich és Gömbös ellenkezése ellenére fogadja el Clerk javaslatát az új kormányra vonatkozóan.

Horthy elfogadja Bethlen érvelését; cserbenhagyja e kérdésben Gömböst, Friedrichet.

Viszonzásként a tanácsért, Horthy, ha csak rajta múlna, máris Bethlent ajánlaná Friedrich helyett az ország miniszterelnökének. Tudja azonban: ez Friedrich és a KNEP miatt nem lehetséges, hiszen máris gyanús szemmel nézik Bethlent: tanácsadóját.

Horthy értesíti Clerket: kész az ellenzék vezetői előtt úgy nyilatkozni, hogy csapatainak Budapestre bevonulása esetén fenntartja a rendet; nem enged meg semmiféle provokációt.

Még aznap délután találkozik Clerkkel. Személyen is közli álláspontját.

Más országokban a kormányalakítási tárgyalásokat az államfők – királyok, köztársasági elnökök – folytatják. Magyarországnak1919 novemberében nincs államfője. Horthy fegyverei képviselik a hatalmat. Clerk megegyezik vele: Hatalmát kiterjesztheti a Dunántúlról az egész országra, bevonulhat Budapestre, ha a koalíciós kormányt a választásokig elismeri.

Horthy megígéri. Abban a tudatban búcsúzik Clerktől, hogy még közelebb került egyre világosabb céljához. Alig fél esztendeje, hogy otthagyta Kenderest, és Szegedre ment. S íme: a nemrég még visszavonultan gazdálkodó, szolgálaton kívüli admirális közeljut ahhoz, hogy Magyarország urává váljék.

Clerk közli az ellenzék vezetőivel: megtalálta a kibontakozás módját Horthyval. Kéri: az együttműködő demokratikus ellenzék vezetői és Horthy Miklós közös értekezletre üljenek össze nála, ahol szemtől szembe tisztázhatják a helyzetet.

Az ellenzéki pártvezérek látják: ez elől nem lehet kitérni. 1919. november 5-én délután, Clerk hivatalában megtörténik a találkozás.

Valamennyien együtt ülnek, amikor fekete polgári ruhában megérkezik Horthy Miklós. Vázsonyi, a demokraták vezetője körülbelül egy óráig tartó, rendkívül kemény beszédben vázolja a helyzetet. Szóvá teszi a Nemzeti Hadsereg által elkövetett szörnyűségeket. Élesen feszegeti a különítmények dolgait, a zsidóüldözéseket, a siófoki főhadiszállásról kiszivárgott rémes híreket. Megkérdezi Horthyt, mi az álláspontja ezekben a kérdésekben, és miféle garanciát hajlandó adni, hogy a Budapestre bevonulás esetén ezek a szörnyűségek nem ismétlődnek meg? Horthy mozdulatlanul hallgatja Vázsonyi súlyos vádbeszédét. Amikor rákerül a sor, hogy nyilatkozzék, elhagyja nyugalma.

Tudja, hogy ez leckéztetés akart lenni – mondja izgatottan -, mégis igyekszik higgadtan válaszolni. Beszédbe fog, amelynek – a jelenlevő pártvezérek szerint – sem gondolatmenete, sem tartalma nincs. Nem válaszol Vázsonyinak. Mintha betanult mondatokat ismételgetne. Szűk társaságban szokatlan, népgyűlési mondatokat szaval el hiányos magyarsággal, rettenetes kiejtéssel. A szavak: hazám, szeretett hazám, minden mondatában csak úgy röpködnek. Tízszer is kijelenti: előtte egyetlen érdek létezik: a haza érdeke. Ő csak ezért él, a hazáért. Láthatólag ezekkel az általános kifejezésekkel akar kitérni a konkrétumok megtárgyalása elől. Ahol a hazafias szavaló módszer sem segít, a sértődöttséghez folyamodik. Felháborodottan utasítja vissza Vázsonyi állítását, hogy az ő Nemzeti Hadseregében és különítményeiben számos olyan tiszt követ el atrocitásokat, akik a Vörös Hadseregben is buzgón szolgáltak.

– Mit csinálna Vázsonyi úr, ha ezért helyt kellene állnia és megnevezni az illetőket? – kérdezi Horthy.

Vázsonyi nyugodtan kijelenti, szívesen áll elébe, és megnevezi az egyik különítményes főhőst, Bibó Dénest. Horthy erre indulatosan felírja Bibó nevét, azzal a fenyegetéssel, hogy ezért Vázsonyinak még helyt kell állnia. Vázsonyi ismételten kijelenti: vállalja a felelősséget.

Horthy nem ezt teszi. Minden felelősséget elhárít magáról. Szerinte a történtekért nem a Nemzeti Hadsereg a felelős, hanem a fölháborodott nép.

Beismerés helyett papagáj módjára ismétli a kifejezést: felkoncoltatom. Tízszer és tízszer kijelenti: aki a hadsereg fegyelmét veszélyezteti, aki bolsevizmussal izgat … aki így, aki úgy … kérlelhetetlenül felkoncolni való.

Amikor a pártvezérek mégis sorra veszik a Nemzeti Hadsereg ténykedéseit, kiszalad Horthy száján: – Uraim, a háborúban ez nincs másként!

A pártvezérek csodálkozva kérdik, hogy Horthy miféle háborúról beszél? Ki ellen visel háborút? Habozás nélkül válaszolja Horthy: – A bolsevisták ellen!

Magyarázzák neki, hogy a bolsevista hadjárat már megszűnt, semmiféle háborúra nincs szükség. – De hát mi hatása lehet Horthyra az ilyen fejtegetésnek? – kérdezi Garami.

A tárgyalás legfőbb kérdése mégis az, hogy a Nemzeti Hadsereg Budapestre bevonulása esetén milyen lesz a viszony közte és a megalakítandó, minden pártot magában foglaló kormány között. Horthy a leghatározottabban kijelenti: a Nemzeti Hadsereg alárendeli magát az új kormánynak. Semmiféle polgári közigazgatási teendőt magához nem ragad; semmi esetre sem lesz katonai diktatúra.

A pártvezérek ezt nagyon megnyugtatónak találnák, ha Horthy előzőleg nem beszélt volna a különítményekről, mint olyanokról, amik nem alkotó része a hadseregnek. Garami ezért felveti: tulajdonképpen mi a különítmények helyzete? Kiknek alárendeltek, ki a felelős értük? Mert, ha nem részei a hadseregnek, akkor Horthy kijelentése után is azt csinálhatják, amit akarnak. Horthy erre a kérdésre szemmel láthatóan zavarba jön. Egy ideig tétovázva vonogatja vállát, majd azt válaszolja: azt hiszi, a különítmények a belügyminiszter hatáskörébe tartoznak.

Garami újból megkérdezi: ezek szerint a belügyminiszter rendelkezik majd a különítményekkel, az ő parancsainak engedelmeskednek, és ő lesz a felelős értük? Horthy határozott igennel válaszol, mire a pártvezéreket legjobban érdeklő témát nem lehet tovább feszegetni. A tárgyalások eredménye ily módon az, hogy a pártvezérek nyilatkozatot fogalmaznak. Felolvasása után Horthy egy pillanatig habozik: aláírja-e; aztán rászánja magát.

Másnap, november 6-án valamennyi lap közli a Horthy által aláírt, a liberális blokk vezérei által ellenjegyzett nyilatkozatot:

– Horthy Miklós fővezér ma délután Sir George Clerk lakásán tanácskozásokat folytatott a Nemzeti Párt, a Nemzeti Demokrata Polgárpárt, a Nagyatádi Szabó István vezetése alatt álló Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt vezetőivel. A fővezér feljogosította a résztvevőket a következő kijelentései közzétételére: A hadsereg Budapestre bevonulása katonai diktatúrát nem fog maga után vonni. A hadsereg alárendeli magát az antant megbízottjának közreműködésével létrejött kormánynak. Azt is kijelenti a fővezér, hogy a hadsereg a polgári jogegyenlőség alapján áll, és kérlelhetetlenül elfojtja a bolsevizmusnak még a csíráit is, nem fogja eltűrni, hogy a hadsereg bármely tagja a polgári jogegyenlőség ellen izgasson.

Akkor írja alá Horthy a nyilatkozatot, amikor az ő tudtával Gömbös-Zadravetzék előkészítik a puccsot, hogy őt kiáltsák ki nádornak.

Sir George Clerk is pontosan tudja, mennyit ér Horthy jogegyenlőségi nyilatkozata. Ismeri a Nemzeti Hadsereg tisztjeinek gyilkosságairól hozzá érkező jelentéseket. Ennek ellenére elősegíti, hogy Horthy kerüljön az ellenforradalmi rendszer élére. He is a gentleman! – vallja róla, bár jól tudja: az ellenzék vezetőinek megállapodása Horthyval semmiféle biztosítékot nem nyújt a várható újabb fehérterror súlyos kilengéseivel szemben.

Clerk küldetése nagy Sikereként értékeli Horthyval és a baloldali pártok vezetőivel történt találkozását. Jelenti Párizsba: az ellenzéki pártok vezetői ez alkalommal teljesen meggyőződhettek Horthy személyének pártatlanságáról, hadseregének fegyelmezettségéről.

Horthy ugyanaznap délután, hogy Bethlen tanácsa szerint cselekszik, Zadravetzcel találkozik. A páter feljegyzi naplójában: Horthy egy szuszra elmondotta, tárgyalni jött Budapestre. Sikerrel járt. A románok néhány nap múlva kitakarodnak, s ő bevonul Budapestre a hadsereggel, hogy azután lesz nagy ünnep, mert rövidesen meglesz Nagy-Magyarország … Hangoztatja, eddig is nagy súlyt fektetett az ő segítségére, de a Budapestre vonulás utáni munkához egyenesen kívánja közreműködését. Kéri, jelöljön meg valami módot, hogy közelébe vonhassa. Zadravetz felvilágosítja: ez úgy volna lehetséges, ha a fővezér most már mielőbb, ahogy ezt már neki megígérte, felállítaná a hadseregnél a tábori papságot. E címen kérné szolgálatait az egyházi és rendi elöljáróitól. Horthy felszólítja Zadravetzet: dolgozzon ki és nyújtson át neki memorandumot a felállítandó tábori papságról. Ő teljes tudatában van szükségességének, hiszen a papok segítsége nélkül sem Szegeden, sem a Dunántúlon nem jutott volna előre.

A megegyezésről Horthy és Bethlen tájékoztatja Friedrichet. Kérik járuljon hozzá az új kormány megalakításához. Sikertelen a törekvésük, mert Friedrich az antant belső ellentéteinek felhasználására törekszik. Felkeresi Bandholtz amerikai tábornokot, s elmondja, mennyire bízik az Egyesült Államok igazságosságában, igyekszik őt megnyerni, hogy támogassa Clerkkel szemben.

Friedrich szavai termékeny talajra találnak. Másnap Bandholtz felkeresi Clerket. A tábornok véleménye szerint nagy szerencse, hogy ebben a speciális időben, mikor oly sok forog kockán, ilyen erős ember, mint Friedrich van kormányon. Bár kormánya nem ideális, úgy véli, bölcs dolog lenne az antanttól, ha elismerné mint de facto kormányt.

Horthy és Bethlen ilyen körülmények között próbálják rábeszélni a Clerk-tárgyalásokat még mindig ellenző Friedrichet, mondjon le a miniszterelnökségről, és miniszterként vegyen részt a készülődő kormányban. Heves vitára kerül sor. A Clerkkel történt megegyezése miatt Friedrich a keresztény kurzus elárulásával vádolja Horthyt. Szemére veti a megegyezés azon kitételét is, hogy a hadsereg alárendeli magát annak a kormánynak, amely az antant legfőbb megbízottjának közreműködésével jön létre. Ezt úgy lehet értelmezni – vitatja Friedrich -, ha az antant ellenére ő maradna kormányon, Horthy nem engedelmeskednék neki.

Gömbösék is erélyesen számon kérik Horthytól a megegyezést. Ugyanazt kifogásolják, amit Friedrich, csak a saját diktatórikus törekvéseik szempontjából. Kifogásolják, hogy Horthy nem beszélte meg velük álláspontját!

Horthy úgy bújik ki két oldalról szorongatott helyzetéből, hogy másnap egyaránt félrevezetni igyekszik Friedrichet és Gömböst azzal, hogy a Magyar Távirati Irodának adott, helyreigazító nyilatkozatában kijelenti: a hadsereg csak annyiban támogatja az új kormányt, ahogyan támogatta az eddigi kormányt is. Támogatja, tehát nincs szó alárendelésről. Ez az értelme az ellenzéki pártvezérek előtt tett nyilatkozatának. Aki ebbe mást magyaráz, az politikai játékot űz. Más dolog alárendelni magát az új kormánynak, s más támogatni, úgy, mint a Friedrich-kormányt.

Helyreigazításával Horthy nyilvánosan megtagadja, hogy alárendeli magát az új kormánynak. Clerket ez már nem zavarja.

Clerk – Bandholtz-cal egyetértésben – továbbra is Horthyt tolja előtérbe, mert az ő vezetésétől várja a kommunizmusellenes hadjárat folytatását, nemcsak Magyarországon, hanem a szovjetellenes háborúban is. Ahogyan erre Horthy a Clerk előtt aláírt és az ellenzéki vezetők által ellenjegyzett november 5-i nyilatkozatában kifejezett felhatalmazást kapott.

A helyreigazító nyilatkozat nem elégíti ki sem Gömböst, sem Friedrichet. A hadsereg – gondolják Gömbösék – folytatja ugyan eddigi önálló politikáját a hatalom megszerzéséért, de a koalíciós kormány támogatásával Horthy ennek maga szab gátat.

Friedrich amiatt elégedetlen, mert még mindig reméli hatalmon maradását, és Horthy mindössze kényszerből ígéri a támogatást. Árulónak tartja, aki őt hátba döfte. Emberileg sem bírja. Együttműködésükben eddig is olyan valakinek tekintette, aki tulajdonképpen nem számít, csak a körülmények miatt kell figyelembe vennie. Most már, hogy Horthy általában, de a Clerk-tárgyalásokkal is közel jut a hatalom megszerzéséhez, Friedrich végleg felismeri a céljai tekintetében végzetessé válható vetélytársat. Gyűlöli. Megfeledkezik azonban arról, hogy gyűlöletéért Horthy ugyanazzal tud fizetni. Mostantól a leplezetlen gyűlölet jellemzi kettejük kapcsolatát.

Horthy maga is megijed a Clerk előtt tett nyilatkozata és a Magyar Távirati Irodának adott helyreigazító magyarázat visszhangjától. Maga ellen zúdítja a Gömböst és Friedrichet, az ellenzéket, a nép széles tömegeit. Sietve újabb nyilatkozatot ad, hogy kibékítsen mindenkit. Letagadja hatalmi törekvéseit.

Nyilatkozatát a liberális Az Est lapnak adja, amelynek terjesztését a Dunántúlon megtiltotta. – Ami Clerknél történt, tulajdonképpen már befejezése egy nagy munkának. Hivatalos elismerése fáradozásainknak. Rettenetes napom volt tegnapelőtt estétől tegnap estig. Folyton rohantam, folyton tárgyaltam, de a megegyezés nem is maradt el. Én úgy éreztem, hogy az ellentétek elsimíthatok, hiszen tulajdonképpen végeredményben mi mindannyian Magyarország boldogulásáért küzdünk. A politikában, de még a családi életben is a legtöbb félreértést az okozza, hogy a másikról önkényesen felteszünk valamit, még beszélni sem kívánunk vele, leülünk egy székbe és duzzogunk. A magam részéről ilyesmi ki van zárva.

A riporter kérdéseket tesz fel azokról a hírekről, amelyek szerint Horthy kormányzó akar lenni.

– A legnagyobb megütközéssel olvastam a hazai és külföldi lapokban, hogy milyen különös terveim vannak – feleli. – Egyik-másik orgánum megtett már kínai anyacsászárnőnek is. Terveimről annyit írtak, hogy már magam is tamáskodom magamban. Elhíresztelték, hogy vérfürdőt fogok rendezni, és minden épkézláb embert megölök. Mindenki tudomásul veheti, hogy éppen az ellenkezője fog történni.

Senki nem hisz Horthy nyilatkozatában. Szavai nem egyeznek tetteivel – írják a lapok szinte egyöntetűen.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!