ELSŐ RÉSZ
(idézet: Horthy – Vas Zoltán)
A szociáldemokraták elfogadnák Clerk javaslatát, de követelik: a koalíciós kormányalakítás elvi feltételeként történjék meg Horthy ellenforradalmi csapatainak leszerelése, vagy legalábbis Budapesttől távol tartása.
Az Újság közli: hiteles helyről származó értesülés szerint a szervezett munkásság a koalíciós kormány megalakítása érdekében hajlandó elvei fenntartásával az osztályharcot felfüggeszteni, békejobbot nyújtani. Garami, a szociáldemokraták vezére megerősíti ezt a hírt. Megértésről, vállvetett munkáról beszél. Buchinger a pártvezetőség nevében kijelenti: ha a kívánt koalíciós kormány megalakul, el kell követni mindent, hogy bizonyos ideig a munkásság függessze fel gazdasági harcait. Ez egyúttal a politikai harc felfüggesztését jelentené.
A lapjelentések szerint a liberálisok ugyancsak hajlanak a Clerk által javasolt kormányalakításra. Ebben őket a polgári rend megszilárdításának óhaja vezeti. Ők is, mint a szociáldemokraták, abban reménykednek: az antant támogatásával elérik Magyarország liberalizálódását.
Clerk tárgyal Horthyval is. Jó róla a benyomása. – Gentleman! – állapítja meg róla.
Elsőnek nem a koalíciós kormány kérdéséről esik szó közöttük. Clerk a románok és a franciák vádját említi, hogy Horthy revánsháborút tervez Románia ellen, Habsburg-uralmat akar.
Horthy a Friedrichhez és a minisztertanácshoz intézett átirata ellenére, kereken tagadja háborús terveit. Határozottan kinyilvánítja: nem akarja a Habsburgok uralmának újjáéledését Magyarországon. Sőt felhívja Clerk figyelmét a románok kivonulása esetén esedékes Habsburg-párti veszélyre. – Ez a veszély – intrikál Horthy – a koalíciós kormány megalakulásával csak növekedhet … – Számos más érvet is felhoz a koalíciós kormány ellen. Szerinte ezt a nép nem alkarja. Maradjon meg Friedrich keresztény kormánya …
Valójában Horthy a Friedrich-kormányt sem akarja. Egyelőre csakis amiatt tartja jobbnak a koalíciós kormánynál, mert kevésbé veszélyezteti hatalmi terveit. A legitimisták ellen is amiatt intrikál, mert ha Clerk kívánsága szerint létrejönne az új kormány, ebben nemcsak egyes liberális legitimisták megszaporodásától kellene tartania, hanem a szociáldemokratáktól is. A koalíciós kormány megalakulásával az ellenzékből bekerülő miniszterek betekinthetnek hatalomszerző terveibe, beleszólhatnak a hadsereg ügyeibe, háborús terveibe. Akárcsak a Hayden-üggyel a Népszava tette, a fehérterror szörnytettei miatt lejárathatják őt, és a hadsereget szigorú kormányfelügyelet alá vonnák. Ezt mindenképp ellenzi. Nem azért szerezte meg Friedrichtől a hadsereg feletti fővezéri teljes hatalmat, hogy egy koalíciós kormánynak visszaadja.
Emlékirataiban Horthy ezt persze nem így indokolja! Az első világháborúban – írja – az ellenség jelszava úgy hangzott: a világot éretté kell tenni a demokráciára. Ezért szorították Magyarországot arra, hogy szocialistákat is bevegyen a kormányba. Ő ezt azért nem akarta, mivel a szociáldemokraták és kommunisták a Tanácsköztársaságban összeolvadtak. Kun Béla kormányának bukása után is a magyar nép a rémuralom felelős részeseit látta a Szociáldemokrata Párt képviselőiben …
Az antant részéről pedig a Clerk-tárgyaláson szó sincs már a magyar kérdés demokratikus rendezéséről. A háttérben egyre inkább az angol-amerikai imperializmus küzdelme folyik a francia befolyás csökkentéséért. Ezért kap egyre inkább súlyt az angol-amerikai politikában az önálló magyar ellenforradalmi rendszer.
Az angol-amerikai imperialisták e céljukat a románok kivonulásának siettetésével igyekeznek elérni. Anglia és Amerika – hasonló okból – a Magyarország által fizetendő jóvátételi összeg mérséklésére törekszik, míg a franciák a románokkal együtt igen magas összegeket akarnak kiróni.
Az antant budapesti megbízottai aszerint értékelik, túl- vagy alábecsülik a magyarországi helyzetet, miként esik ez egybe saját hazájuk nagyhatalmi politikai érdekeivel.
Ilyen értelemben Clerk küldetése Magyarországra már egymagában is az angol külpolitika diadala. Jelenti Párizsba, hogy szeptemberi budapesti látogatása óta a Friedrich és Horthy által képviselt, nyílt jobboldali erők erősen előrenyomultak. A megalakuló koalíciós kormányban tehát ezeknek az erőknek, elsősorban Friedrich pártjának kell nagyobb befolyást adni.
Sürgeti a román csapatok kivonulását Budapestről és az ország keleti részéből. Ez esetben előnyösebb helyzetből tudna megegyezni a Friedrich-kormánnyal.
He is a gentleman! – jelenti Clerk Párizsba Horthyról. Hangsúlyozza meggyőződését, hogy a tengernagy fővezér, aki neki erre nézve szavát adta, képes lesz különítményeit rendbe szedni, a román kivonulás után Magyarország polgári rendjét állandósítani. Mindezek alapján kéri az antant legfelsőbb fórumát, hatalmazza őt fel a keresztény pártok vezetésével megalakuló koalíciós kormány elismerésére.
A budapesti francia megbízott Párizsba küldött jelentésében erélyesen szembeszáll Clerk véleményével. Szerinte Horthy tengernagy energikus, ultrareakciós személyiség. Ügyesen intrikál a saját katonai diktatúrája érdekében. Felhívja az antant figyelmét a románok esetleges kivonulása esetén bekövetkezhető royalista veszélyre. Horthy átmenetileg támogatja csak a Friedrich-kormányt, amíg eljut a katonai diktatúrához.
A franciák véleménye ezért az: mielőtt a románok kivonulnak Budapestről és az országból, a Friedrich-kormányt le kell mondatni. Az antant küldjön két hadosztályt az országba. Segítsék megtartani demokratikus alapon a nemzetgyűlési választásokat. Szervezzenek új rendőrséget, fegyverezzék le Horthy ellenforradalmi különítményeit. Nem amiatt javasolják mindezt, mert elleneznék Horthy belpolitikai tevékenységét. A franciák kizárólag a román, illetve a saját Duna-völgyi politikájuk szempontjából tekintik a kérdést, akarják meggátolni Horthy revansista terveinek megvalósítását.
Amikor megvitatják Párizsban a Budapestről érkezett, egymásnak ellentmondó francia és angol jelentéseket, a francia külügyminisztérium képviselője gúnyosan megjegyzi: Sir George Clerk mint tökéletes gentleman bizalmat érez Horthy tengernagy iránt. Kellemes személyiségnek találja. Nem lehet elegendő azonban Horthy tengernagy becsületszava, akinek szándékai közismertek, legyen bármilyen kellemes személyiség. Az is nyilvánvaló, hogy Friedrich csendőrsége és Horthy hadserege a választások idején a reakciós elemeket fogja támogatni.
A párizsi angol megbízott szembeszáll a francia külügyminisztérium képviselőjével. Clerk jelentése alapján bizalmát nyilvánítja Horthy és az általa ígért biztosítékok iránt. Kijelenti, őt nem érdekli, milyen Magyarország kormánya. Ha Magyarországnak konzervatív kormány kell, kapják meg, feltéve, ha nem hozzák vissza a Habsburgokat.
Elutasítja a franciák kívánságát, hogy két szövetséges hadosztály szállja meg Magyarországot. Szerinte ez csak további bonyodalmat okozna. Kiválthatja a magyar nép újabb forradalmát. A magyarok elégedjenek meg a románok kivonulásával, a Clerk által javasolt Friedrich-többségű koalíciós kormány megalakításával.
Azt az angol megbízott is kénytelen megjegyezni: Horthy azért ad biztosítékot a koalíciós kormány elismerésére, mert minden módon a reakciós elemeket támogatja. Bizonyos abban, hogy a fehérterror eszközeivel végrehajtott nemzetgyűlési választások neki megfelelő kormányt eredményeznek.
A francia-angol vita Párizsban a Clerk által javasolt módon dől el. Elhatározzák: a románok rövidesen vonuljanak ki Budapestről és az országból. A kiürítés kezdeti időpontját november 10-ében jelölik meg.
Horthy csak pillanatnyilag fegyvertársa Friedrichnek. Mindig kész őt hátba támadni. Ebben Horthy segítséget kap a baloldali ellenzéktől. Úgy vélik, az antant támogatásával a koalíciós kormánynak sikerül megszilárdítani a politikai hatalmat Horthy katonai erőivel szemben. Az ellenzék emiatt pillanatnyilag nem a szélsőjobboldal és Horthy vezetése alatt álló hadsereget tartja a legveszedelmesebb ellenfélnek, hanem Friedrichet és kormányát. A Clerk-tárgyalásokon elkeseredettebben harcolnak Friedrich eltávolításáért, mint Horthy seregének leszereléséért.
A szélsőjobboldali Gömbösék ugyanakkor alig várják már a románok kivonulását Budapestről. Határozzanak bármit az antant megbízottak, a kivonulás után puccsot készítenek elő. Célja kikiáltani Horthyt nádorrá. Ezzel a szegedi katonatiszti-főszolgabírói szárny venné át a hatalmat.
A puccsot Gömbös az Etelközi Vérszövetség közbejöttével, a MOVE tisztjeivel, az Ébredő Magyarok Egyesületével és több ellenforradalmi szervezettel szövetségben hajtaná végre. Támogatná a budapesti karhatalom.
Ennek egyik főtisztje felfedi a készülő puccsot az ellenzék vezetői előtt. Azonnal tanácskoznak. Részt vesz a Nemzeti Demokrata Polgári Párt részéről Vázsonyi Vilmos, a Kisgazdapárt részéről Nagyatádi Szabó István, a volt Függetlenségi, most már Nemzeti Párt részéről Lovászy Márton, a Szociáldemokrata Párt részéről Garami Ernő.
Megállapítják: Horthyék készülő puccsa a közeli polgárháború rémét, vagy legalábbis hivatalosan támogatott pogromok szörnyűségét jelentheti, különösen, hogy a készülő puccsot Yates amerikai ezredes is elősegíti azzal, hogy az úgynevezett polgári karhatalmat teljesen egyoldalú horthysta színezettel állítják össze. Emiatt jutnak arra az elhatározásra, hogy az ijesztő puccs ellen a leghatározottabban fellépnek Clerknél. Emlékiratot írnak hozzá. Segítségét kérik, mert a vele folytatott megbeszélésekből jól tudják: azon fáradozik, hogy minél hamarabb elküldje a városból a Budapestet megszállva tartó románokat, és beeressze a Horthy-féle Nemzeti Hadsereget.
Emlékiratukkal el akarják hárítani magukról a felelősséget, másrészt arra kényszeríteni az antant teljhatalmú megbízottját, Clerket, hogy megfelelő intézkedésekkel emeljen gátat a készülő vérengzések elé.
Leszögezik: a budapesti csendőrséget, rendőrséget és karhatalmat felekezeti és pártalapon szervezik. Katonai vezetés alatt áll. A Dunántúlon a hadsereg közigazgatási jogokat gyakorol. Úgy viselkedik, mintha háborút folytatna Magyarország ellen. Horthy bevonulásával voltaképp katonai diktatúra valósulna meg.
A négy párt vezetői helyeslik Horthy bolsevizmusellenes rendszabályait. De ő ezen a törekvésen már régen túljutott. Minden szabadelvű, demokratikus, nem reakciós felfogást karhatalommal akar megsemmisíteni. Ez kihatással lehet a nemzetgyűlési választásokra. Mindezért a felelősséget a magyarországi helyzetet már tökéletesen ismerő, az antantképviselő Clerk főmegbízottra hárítják.
Vázsonyi Vilmos, Nagyatádi Szabó István, Lovászy Márton, Garami Ernő személyesen adják át a memorandumot Clerknek. Clerk vállalja, hogy az antantmissziók értekezletétől megfelelő intézkedéseket követel a készülő puccs megakadályozására.
A négy párt vezetői az alkalmat felhasználják arra is, hogy a legnyomatékosabban közöljék Clerkkel: az úgynevezett Nemzeti Hadsereghez és annak fővezéréhez, Horthy Miklóshoz semmi bizalmuk. Elmondják a rettenetes szörnyűségeket, amelyeket a hadsereg a Dunántúlon és mindenütt elkövetett, ahová a lábát betette. Figyelmeztetik Clerket, helytelen volna a hadsereget előbb Budapestre beereszteni, mielőtt itt végleges, az antant részéről megerősített kormány tekintélyével találná magát szembe. Könnyen megtörténhet különben, hogy a hadsereg Budapesten olyan dolgokat művel, amelyek minden további politikai tárgyalást lehetetlenné tesznek.
Clerknek nincs ínyére a pártvezérek kijelentése. Azzal igyekszik őket megnyugtatni, hogy ismételten beszélt Horthy fővezérrel. Nagyon jó benyomást tett rá. Megnyugtatta a Nemzeti Hadsereg intenciói felől, és ő – az antant főmegbízottja – feltétel nélkül bízik szavaiban. – He is a gentleman!
A négy pártvezér kijelenti: ők jobban ismerik Horthyt. Az antanttól kívánt cél elérése érdekében feltétlenül szükségesnek tartják: előbb alakuljon meg a koalíciós kormány. Budapestre csak azután vonuljon be a hadsereg, miután ezt az új kormány felelőssége és hatalma alá rendelték.
Clerk kijelenti: szeretné a pártvezéreket meggyőzni álláspontjuk helytelenségéről. Ő ezt negyvennyolc órán belül személyesen Horthyval bizonyítja be. Levelet intéz Horthyhoz: közli vele, hogy a románok nagyon hamar kivonulnak Budapestről. Meglesz az alkalom, hogy hadseregével bevonuljon Budapestre, Ahhoz azonban, hogy ez ne váltsa ki a lakosság egy részének ellenkezését, kéri Horthyt, adjon biztosítékot, hogy csapatai teljes rendet fognak fenntartani, semmiféle provokációt nem követnek el. Biztosítékai alapján ő viszont megnyugtatja az aggódó ellenzéki politikusokat.
Horthy nehéz döntés elé kerül. Elhatározásában Bethlen befolyásolja, aki most még inkább csak a háttérben tevékenykedik. Igyekszik mindig valahol a középúton maradni, mégis mindenütt ott lenni: a jobb- és baloldali politikusokkal egyaránt kapcsolatot tartani. Nem kötelezi el magát sem Horthy, sem Friedrich felé, hogy a döntő pillanatban majd ő lehessen a mérleg nyelve, biztosítva a saját miniszterelnökségét.
Horthy, valahányszor Budapestre látogat, mindig felkeresi Bethlent. Az utóbbi időben Bethlen hatása már nagyobb Horthyra, mint Gömbösé. Most is tanácsát kéri Horthy: mit feleljen Clerk levelére?
Bethlen ellenzi Gömbösék szélsőjobboldali, puccsot előkészítő politikáját. Azt tanácsolja, már időnyerés érdekében is, hogy a románok vonuljanak ki az országból, és Horthy a hadseregével bevonulhasson Budapestre, Friedrich és Gömbös ellenkezése ellenére fogadja el Clerk javaslatát az új kormányra vonatkozóan.
Horthy elfogadja Bethlen érvelését; cserbenhagyja e kérdésben Gömböst, Friedrichet.
Viszonzásként a tanácsért, Horthy, ha csak rajta múlna, máris Bethlent ajánlaná Friedrich helyett az ország miniszterelnökének. Tudja azonban: ez Friedrich és a KNEP miatt nem lehetséges, hiszen máris gyanús szemmel nézik Bethlent: tanácsadóját.
Horthy értesíti Clerket: kész az ellenzék vezetői előtt úgy nyilatkozni, hogy csapatainak Budapestre bevonulása esetén fenntartja a rendet; nem enged meg semmiféle provokációt.
Még aznap délután találkozik Clerkkel. Személyen is közli álláspontját.
Más országokban a kormányalakítási tárgyalásokat az államfők – királyok, köztársasági elnökök – folytatják. Magyarországnak1919 novemberében nincs államfője. Horthy fegyverei képviselik a hatalmat. Clerk megegyezik vele: Hatalmát kiterjesztheti a Dunántúlról az egész országra, bevonulhat Budapestre, ha a koalíciós kormányt a választásokig elismeri.
Horthy megígéri. Abban a tudatban búcsúzik Clerktől, hogy még közelebb került egyre világosabb céljához. Alig fél esztendeje, hogy otthagyta Kenderest, és Szegedre ment. S íme: a nemrég még visszavonultan gazdálkodó, szolgálaton kívüli admirális közeljut ahhoz, hogy Magyarország urává váljék.
Clerk közli az ellenzék vezetőivel: megtalálta a kibontakozás módját Horthyval. Kéri: az együttműködő demokratikus ellenzék vezetői és Horthy Miklós közös értekezletre üljenek össze nála, ahol szemtől szembe tisztázhatják a helyzetet.
Az ellenzéki pártvezérek látják: ez elől nem lehet kitérni. 1919. november 5-én délután, Clerk hivatalában megtörténik a találkozás.
Valamennyien együtt ülnek, amikor fekete polgári ruhában megérkezik Horthy Miklós. Vázsonyi, a demokraták vezetője körülbelül egy óráig tartó, rendkívül kemény beszédben vázolja a helyzetet. Szóvá teszi a Nemzeti Hadsereg által elkövetett szörnyűségeket. Élesen feszegeti a különítmények dolgait, a zsidóüldözéseket, a siófoki főhadiszállásról kiszivárgott rémes híreket. Megkérdezi Horthyt, mi az álláspontja ezekben a kérdésekben, és miféle garanciát hajlandó adni, hogy a Budapestre bevonulás esetén ezek a szörnyűségek nem ismétlődnek meg? Horthy mozdulatlanul hallgatja Vázsonyi súlyos vádbeszédét. Amikor rákerül a sor, hogy nyilatkozzék, elhagyja nyugalma.
Tudja, hogy ez leckéztetés akart lenni – mondja izgatottan -, mégis igyekszik higgadtan válaszolni. Beszédbe fog, amelynek – a jelenlevő pártvezérek szerint – sem gondolatmenete, sem tartalma nincs. Nem válaszol Vázsonyinak. Mintha betanult mondatokat ismételgetne. Szűk társaságban szokatlan, népgyűlési mondatokat szaval el hiányos magyarsággal, rettenetes kiejtéssel. A szavak: hazám, szeretett hazám, minden mondatában csak úgy röpködnek. Tízszer is kijelenti: előtte egyetlen érdek létezik: a haza érdeke. Ő csak ezért él, a hazáért. Láthatólag ezekkel az általános kifejezésekkel akar kitérni a konkrétumok megtárgyalása elől. Ahol a hazafias szavaló módszer sem segít, a sértődöttséghez folyamodik. Felháborodottan utasítja vissza Vázsonyi állítását, hogy az ő Nemzeti Hadseregében és különítményeiben számos olyan tiszt követ el atrocitásokat, akik a Vörös Hadseregben is buzgón szolgáltak.
– Mit csinálna Vázsonyi úr, ha ezért helyt kellene állnia és megnevezni az illetőket? – kérdezi Horthy.
Vázsonyi nyugodtan kijelenti, szívesen áll elébe, és megnevezi az egyik különítményes főhőst, Bibó Dénest. Horthy erre indulatosan felírja Bibó nevét, azzal a fenyegetéssel, hogy ezért Vázsonyinak még helyt kell állnia. Vázsonyi ismételten kijelenti: vállalja a felelősséget.
Horthy nem ezt teszi. Minden felelősséget elhárít magáról. Szerinte a történtekért nem a Nemzeti Hadsereg a felelős, hanem a fölháborodott nép.
Beismerés helyett papagáj módjára ismétli a kifejezést: felkoncoltatom. Tízszer és tízszer kijelenti: aki a hadsereg fegyelmét veszélyezteti, aki bolsevizmussal izgat … aki így, aki úgy … kérlelhetetlenül felkoncolni való.
Amikor a pártvezérek mégis sorra veszik a Nemzeti Hadsereg ténykedéseit, kiszalad Horthy száján: – Uraim, a háborúban ez nincs másként!
A pártvezérek csodálkozva kérdik, hogy Horthy miféle háborúról beszél? Ki ellen visel háborút? Habozás nélkül válaszolja Horthy: – A bolsevisták ellen!
Magyarázzák neki, hogy a bolsevista hadjárat már megszűnt, semmiféle háborúra nincs szükség. – De hát mi hatása lehet Horthyra az ilyen fejtegetésnek? – kérdezi Garami.
A tárgyalás legfőbb kérdése mégis az, hogy a Nemzeti Hadsereg Budapestre bevonulása esetén milyen lesz a viszony közte és a megalakítandó, minden pártot magában foglaló kormány között. Horthy a leghatározottabban kijelenti: a Nemzeti Hadsereg alárendeli magát az új kormánynak. Semmiféle polgári közigazgatási teendőt magához nem ragad; semmi esetre sem lesz katonai diktatúra.
A pártvezérek ezt nagyon megnyugtatónak találnák, ha Horthy előzőleg nem beszélt volna a különítményekről, mint olyanokról, amik nem alkotó része a hadseregnek. Garami ezért felveti: tulajdonképpen mi a különítmények helyzete? Kiknek alárendeltek, ki a felelős értük? Mert, ha nem részei a hadseregnek, akkor Horthy kijelentése után is azt csinálhatják, amit akarnak. Horthy erre a kérdésre szemmel láthatóan zavarba jön. Egy ideig tétovázva vonogatja vállát, majd azt válaszolja: azt hiszi, a különítmények a belügyminiszter hatáskörébe tartoznak.
Garami újból megkérdezi: ezek szerint a belügyminiszter rendelkezik majd a különítményekkel, az ő parancsainak engedelmeskednek, és ő lesz a felelős értük? Horthy határozott igennel válaszol, mire a pártvezéreket legjobban érdeklő témát nem lehet tovább feszegetni. A tárgyalások eredménye ily módon az, hogy a pártvezérek nyilatkozatot fogalmaznak. Felolvasása után Horthy egy pillanatig habozik: aláírja-e; aztán rászánja magát.
Másnap, november 6-án valamennyi lap közli a Horthy által aláírt, a liberális blokk vezérei által ellenjegyzett nyilatkozatot:
– Horthy Miklós fővezér ma délután Sir George Clerk lakásán tanácskozásokat folytatott a Nemzeti Párt, a Nemzeti Demokrata Polgárpárt, a Nagyatádi Szabó István vezetése alatt álló Kisgazdapárt és a Szociáldemokrata Párt vezetőivel. A fővezér feljogosította a résztvevőket a következő kijelentései közzétételére: A hadsereg Budapestre bevonulása katonai diktatúrát nem fog maga után vonni. A hadsereg alárendeli magát az antant megbízottjának közreműködésével létrejött kormánynak. Azt is kijelenti a fővezér, hogy a hadsereg a polgári jogegyenlőség alapján áll, és kérlelhetetlenül elfojtja a bolsevizmusnak még a csíráit is, nem fogja eltűrni, hogy a hadsereg bármely tagja a polgári jogegyenlőség ellen izgasson.
Akkor írja alá Horthy a nyilatkozatot, amikor az ő tudtával Gömbös-Zadravetzék előkészítik a puccsot, hogy őt kiáltsák ki nádornak.
Sir George Clerk is pontosan tudja, mennyit ér Horthy jogegyenlőségi nyilatkozata. Ismeri a Nemzeti Hadsereg tisztjeinek gyilkosságairól hozzá érkező jelentéseket. Ennek ellenére elősegíti, hogy Horthy kerüljön az ellenforradalmi rendszer élére. He is a gentleman! – vallja róla, bár jól tudja: az ellenzék vezetőinek megállapodása Horthyval semmiféle biztosítékot nem nyújt a várható újabb fehérterror súlyos kilengéseivel szemben.
Clerk küldetése nagy Sikereként értékeli Horthyval és a baloldali pártok vezetőivel történt találkozását. Jelenti Párizsba: az ellenzéki pártok vezetői ez alkalommal teljesen meggyőződhettek Horthy személyének pártatlanságáról, hadseregének fegyelmezettségéről.
Horthy ugyanaznap délután, hogy Bethlen tanácsa szerint cselekszik, Zadravetzcel találkozik. A páter feljegyzi naplójában: Horthy egy szuszra elmondotta, tárgyalni jött Budapestre. Sikerrel járt. A románok néhány nap múlva kitakarodnak, s ő bevonul Budapestre a hadsereggel, hogy azután lesz nagy ünnep, mert rövidesen meglesz Nagy-Magyarország … Hangoztatja, eddig is nagy súlyt fektetett az ő segítségére, de a Budapestre vonulás utáni munkához egyenesen kívánja közreműködését. Kéri, jelöljön meg valami módot, hogy közelébe vonhassa. Zadravetz felvilágosítja: ez úgy volna lehetséges, ha a fővezér most már mielőbb, ahogy ezt már neki megígérte, felállítaná a hadseregnél a tábori papságot. E címen kérné szolgálatait az egyházi és rendi elöljáróitól. Horthy felszólítja Zadravetzet: dolgozzon ki és nyújtson át neki memorandumot a felállítandó tábori papságról. Ő teljes tudatában van szükségességének, hiszen a papok segítsége nélkül sem Szegeden, sem a Dunántúlon nem jutott volna előre.
A megegyezésről Horthy és Bethlen tájékoztatja Friedrichet. Kérik járuljon hozzá az új kormány megalakításához. Sikertelen a törekvésük, mert Friedrich az antant belső ellentéteinek felhasználására törekszik. Felkeresi Bandholtz amerikai tábornokot, s elmondja, mennyire bízik az Egyesült Államok igazságosságában, igyekszik őt megnyerni, hogy támogassa Clerkkel szemben.
Friedrich szavai termékeny talajra találnak. Másnap Bandholtz felkeresi Clerket. A tábornok véleménye szerint nagy szerencse, hogy ebben a speciális időben, mikor oly sok forog kockán, ilyen erős ember, mint Friedrich van kormányon. Bár kormánya nem ideális, úgy véli, bölcs dolog lenne az antanttól, ha elismerné mint de facto kormányt.
Horthy és Bethlen ilyen körülmények között próbálják rábeszélni a Clerk-tárgyalásokat még mindig ellenző Friedrichet, mondjon le a miniszterelnökségről, és miniszterként vegyen részt a készülődő kormányban. Heves vitára kerül sor. A Clerkkel történt megegyezése miatt Friedrich a keresztény kurzus elárulásával vádolja Horthyt. Szemére veti a megegyezés azon kitételét is, hogy a hadsereg alárendeli magát annak a kormánynak, amely az antant legfőbb megbízottjának közreműködésével jön létre. Ezt úgy lehet értelmezni – vitatja Friedrich -, ha az antant ellenére ő maradna kormányon, Horthy nem engedelmeskednék neki.
Gömbösék is erélyesen számon kérik Horthytól a megegyezést. Ugyanazt kifogásolják, amit Friedrich, csak a saját diktatórikus törekvéseik szempontjából. Kifogásolják, hogy Horthy nem beszélte meg velük álláspontját!
Horthy úgy bújik ki két oldalról szorongatott helyzetéből, hogy másnap egyaránt félrevezetni igyekszik Friedrichet és Gömböst azzal, hogy a Magyar Távirati Irodának adott, helyreigazító nyilatkozatában kijelenti: a hadsereg csak annyiban támogatja az új kormányt, ahogyan támogatta az eddigi kormányt is. Támogatja, tehát nincs szó alárendelésről. Ez az értelme az ellenzéki pártvezérek előtt tett nyilatkozatának. Aki ebbe mást magyaráz, az politikai játékot űz. Más dolog alárendelni magát az új kormánynak, s más támogatni, úgy, mint a Friedrich-kormányt.
Helyreigazításával Horthy nyilvánosan megtagadja, hogy alárendeli magát az új kormánynak. Clerket ez már nem zavarja.
Clerk – Bandholtz-cal egyetértésben – továbbra is Horthyt tolja előtérbe, mert az ő vezetésétől várja a kommunizmusellenes hadjárat folytatását, nemcsak Magyarországon, hanem a szovjetellenes háborúban is. Ahogyan erre Horthy a Clerk előtt aláírt és az ellenzéki vezetők által ellenjegyzett november 5-i nyilatkozatában kifejezett felhatalmazást kapott.
A helyreigazító nyilatkozat nem elégíti ki sem Gömböst, sem Friedrichet. A hadsereg – gondolják Gömbösék – folytatja ugyan eddigi önálló politikáját a hatalom megszerzéséért, de a koalíciós kormány támogatásával Horthy ennek maga szab gátat.
Friedrich amiatt elégedetlen, mert még mindig reméli hatalmon maradását, és Horthy mindössze kényszerből ígéri a támogatást. Árulónak tartja, aki őt hátba döfte. Emberileg sem bírja. Együttműködésükben eddig is olyan valakinek tekintette, aki tulajdonképpen nem számít, csak a körülmények miatt kell figyelembe vennie. Most már, hogy Horthy általában, de a Clerk-tárgyalásokkal is közel jut a hatalom megszerzéséhez, Friedrich végleg felismeri a céljai tekintetében végzetessé válható vetélytársat. Gyűlöli. Megfeledkezik azonban arról, hogy gyűlöletéért Horthy ugyanazzal tud fizetni. Mostantól a leplezetlen gyűlölet jellemzi kettejük kapcsolatát.
Horthy maga is megijed a Clerk előtt tett nyilatkozata és a Magyar Távirati Irodának adott helyreigazító magyarázat visszhangjától. Maga ellen zúdítja a Gömböst és Friedrichet, az ellenzéket, a nép széles tömegeit. Sietve újabb nyilatkozatot ad, hogy kibékítsen mindenkit. Letagadja hatalmi törekvéseit.
Nyilatkozatát a liberális Az Est lapnak adja, amelynek terjesztését a Dunántúlon megtiltotta. – Ami Clerknél történt, tulajdonképpen már befejezése egy nagy munkának. Hivatalos elismerése fáradozásainknak. Rettenetes napom volt tegnapelőtt estétől tegnap estig. Folyton rohantam, folyton tárgyaltam, de a megegyezés nem is maradt el. Én úgy éreztem, hogy az ellentétek elsimíthatok, hiszen tulajdonképpen végeredményben mi mindannyian Magyarország boldogulásáért küzdünk. A politikában, de még a családi életben is a legtöbb félreértést az okozza, hogy a másikról önkényesen felteszünk valamit, még beszélni sem kívánunk vele, leülünk egy székbe és duzzogunk. A magam részéről ilyesmi ki van zárva.
A riporter kérdéseket tesz fel azokról a hírekről, amelyek szerint Horthy kormányzó akar lenni.
– A legnagyobb megütközéssel olvastam a hazai és külföldi lapokban, hogy milyen különös terveim vannak – feleli. – Egyik-másik orgánum megtett már kínai anyacsászárnőnek is. Terveimről annyit írtak, hogy már magam is tamáskodom magamban. Elhíresztelték, hogy vérfürdőt fogok rendezni, és minden épkézláb embert megölök. Mindenki tudomásul veheti, hogy éppen az ellenkezője fog történni.
Senki nem hisz Horthy nyilatkozatában. Szavai nem egyeznek tetteivel – írják a lapok szinte egyöntetűen.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható 
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!