(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

A Volksbund területvezetőinek 1943. szeptember 10-11-i budapesti értekezletén bizonyos szervezeti változtatást határoztak el: „Gebiet West” elnevezéssel, Heinrich Neun vezetése alatt egybevonták az eddigi „Westungarn” és „Buchenwald” (Bakony) területeket, „Gebiet Ost” elnevezéssel pedig, Robert Gassner vezetése alatt, a „Siebenbürgen” és „Sathmar-Karpathenland” területeket egyesítették. A „Gebiet Donau-Drau” elnevezést kapta a Flórian Krämer vezetése alatt álló „Schwäbische Türkei”; változatlan maradt a Budapest környékét, a Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt magába foglaló, Hugo Binder vezetése alatt álló „Gebiet Mitte”, valamint a Sepp Spreitzer vezette bácskai terület („Gebiet Batschka”) is.¹

A területi elv alapján nyugvó szervezeti kiépítés (Ortsgruppe, Kreisleitung, Gebietsführung) mellett a központi szakágazati vezetést a Volksbund 8 „főhivatala” és azokon belül számos „hivatala”, valamint intézménye képviselte; ezek irányították a szervezés, a sajtó- és más propaganda, a kulturális, szociális, népegészségügyi, gazdasági, jogvédelmi stb. feladatok ellátását. Így például a népvédelmi főhivatalhoz (Hauptamt Volkstumsschutz) tartozott az iskolaügyi hivatal és a tudományos ismeretterjesztés hivatala, a propaganda-főhivatalhoz a világnézeti képzés hivatala; a népegészségügyi főhivatalhoz a faji kérdésekkel foglalkozó hivatal (Rassenamt); a népjóléti főhivatalhoz a Német Népsegély, és egyre nagyobb jelentőségű alosztálya, a Katonasegély; a gazdasági főhivatalhoz az országos paraszthivatal és a háborús gazdasági munkaszolgálat stb. A szervezettséget a Volksbund férfi „rendfenntartó”, ifjúsági, női és diáktagozatai (Gliederung) – Deutsche Mannschaft, Deutsche Jugend, Frauenschaft, Landesstudentenschaft -, valamint orvosi, iparos, kereskedői stb. szakcsoportjai (Fachschaft) tették teljessé.² Ez a szervezeti felépítés rokon volt a szomszéd országok német népcsoportjai szervezeti felépítésével, s valamennyiük közös német birodalmi mintáiról: az NSDAP, illetve az SS szervezési sémáinak átvételéről árulkodott.³

A Volksbund-szervezetek fenntartási költségeit kisebb részben legális, túlnyomó részben illegális pénzforrásokból fedezték. Legálisnak tekinthetők a tagdíjbevételek, a kormány által engedélyezett gazdasági vállalkozásokból és gyűjtőakciókból származó jövedelem, valamint a kormány hozzájárulásával történt német birodalmi átutalások. Ezeket az összegeket azonban a Volksbund-iskolák fenntartására és a népcsoport tagjainak szociális segélyezésére kellett fordítani, felhasználásukra a Volksbundnak nem volt teljesen szabad keze, s arról – legalábbis elvileg – számot kellett adnia. Azonkívül az átutalásokat esetenként és eltérő összegekben engedélyezték, ami rendkívül sok nehézséget okozott, ezeket már illegálisan hidalták át. 1943 augusztusától a német-magyar gazdasági egyezmény keretében a Volksbundnak rendszeresen havi 800 000 pengőt utalhattak át.⁴ Ez azonban egyáltalán nem jelentette az illegális pénzforrások kikapcsolását, amelyekre a Volksbundnak nagyszabású gazdasági és egyéb feladatok megszervezéséhez növekvő mértékben volt szüksége. Az illegális összegeket a magyarországi német vállalatok juttatták a Volksbundnak, aminek biztosításában kezdettől fogva nagy szerepe volt az NSDAP AO magyarországi csoportjával való kapcsolatnak. Ennek ugyanis tagjai voltak a Volksbundot támogató német cégek igazgatói, főmérnökei. E vállalatok nem teljes listája: Hazai Fésűsfonó (Schlechte ig.), Fegyver- és Gépgyár (Dammang ig.), Haas és Somogyi (Pickel főmérnök), Anglo-Danubian (Winkler ig.), Meinl Gyula Rt. (Kunz ig.), Ford Motor Rt. (Scheffler ig.), Kender- és Jutagyár (Kasper ig.), Steyr-Austro-Daimler-Puch (Puch ig.), Magyar-Német Kőolaj Rt. (Hundelshausen ig.), Hutter és Lever (Pohlenz ig.), Bosch Művek (Dierolf ig.), DDSG (Puhr ig.), Lampart (Bellinger mérnök), Siemens (Lehmann ig.), Dreher-Haggenmacher (Borufka ig.), Agfa-Foto (Höfler ig.), Láng Gépgyár stb.⁵ 1942 második felétől a legjelentősebb a Mercur Bank jövedelméből táplálkozó pénzforrás lett, amely más német pénzintézetek támogatásával is kiegészült. A Volksbund 1943-1944. évi tényleges költségvetése 41 717 300 pengő volt, ezt érdemes összevetni az említett német-magyar gazdasági egyezmény keretében átutalható évi 9 600 000 pengővel. 3 867 800 pengőt tett ki a népcsoport-vezetőség és a központi apparátus fizetése, 1 210 000 pengőt irányoztak elő kulturális, 1 254 000 pengőt népjóléti célokra, 1 141 000 pengőt a Deutsche Jugendre, 380 000 pengőt sajtóra és propagandára. Milliós tételek szolgáltak ingatlanvásárlásra. Baschnak évi 20 000 pengő diszkrecionális alap állt rendelkezésére.⁶

1943. október 7-én megbeszélésre került sor Basch és Kállay miniszterelnök között. Kállay szóba hozta azt a bizalmas értesülését, hogy Szerbiában Draza Mihajlovic – „az egyetlen szerb katona és politikus, aki az angol kormány és a jugoszláv exkirály bizalmát töretlenül élvezi”⁷– a háború utáni rendezésre vonatkozóan kidolgozott és az angol kormányhoz eljuttatott tervezetében Magyarországtól is visszaköveteli a Jugoszláviától elvett területeket. Basch elítélőleg nyilatkozott e tervezetről, s biztosította a miniszterelnököt a bácskai németek Magyarországhoz való hűségéről. Ugyanakkor rámutatott a partizántevékenység fokozódására a Bácskában – ahol egyre gyakoribbá váltak a szabotázsakciók, különösen a kendertermés felgyújtása s kísérletet tett arra, hogy legalább erre a területre legalizáltassa a miniszterelnökkel a népcsoport felfegyverzését, amelyet a Deutsche Mannschaft-alakulatok kiépítésével valójában országosan megkezdett. Kállay azonban ezt feleslegesnek nyilvánította: a Délvidék biztonságáról magyar katonasággal fog gondoskodni.⁸

A megbeszélés másik fő témája az iskolaügyekkel volt kapcsolatos: a miniszterelnökség nemzetiségi osztálya és a Kultuszminisztérium kijelentve, hogy „Magyarország mégiscsak szuverén állam”, egyesült erővel tiltakozott az ellen, hogy a Volksbund – tanerőhiányra hivatkozva – a német birodalomból hozasson pedagógusokat, akik itt nemzetiszocialista szellemben tanítanának. Basch a nagy fokú ellenállás hatására reálszakos német birodalmi pedagógusok alkalmazására korlátozta az igényét, de Kállaytól erre sem kapott választ. Ezután panaszt emelt amiatt is, hogy a német birodalomból a Volksbund részére küldött három vagon tankönyv hónapok óta raktáron hever, mert a magyar Kultuszminisztérium szabotálja azok átvizsgálását és engedélyezését.⁹

A „Népi-német iskolai nevelés Magyarországon” címmel – a Volksbund iskolahivatala kiadásában – Josef Senz tollából ekkor megjelent kiadvány részletesen bemutatja a volksbundista iskolaügy szervezetét, helyzetét, problémáit; a pedagógusok legfőbb feladatát a nemzetiszocialista világnézetre nevelésben jelölve meg. A „Mein Kampf”-ból vett Hitler-idézetek is hangsúlyozzák, hogy a német ifjúságot faji tisztaságra és nemzeti büszkeségre kell nevelni.¹⁰

1943. október 15-ével kezdődően a VoMi havonkénti értekezletet rendszeresített a népcsoportok koordinált „támogatása” érdekében. Az értekezleten német birodalmi párt- és állami szervek képviselői is részt vettek, akiket folyamatosan tájékoztattak a külföldi német népcsoportok helyzetéről és problémáiról, s akiknek kikérték véleményét. A legelső ilyen értekezleten a VoMi egyik osztályvezetője a „Südost” országaiban és Dániában folyó SS-toborzásról számolt be. Magyarországgal kapcsolatban megemlítette a Hűségmozgalom által okozott nehézségeket. Ezt követően a VoMi gazdasági hivatalának vezetője a népcsoportok gazdasági tevékenységének fokozását célzó tervekkel foglalkozott.¹¹Németország és Európa háborús ellátásának biztosítása érdekében különösen fontos volt „A mezőgazdasági teljesítménytartalékok alapjának vizsgálata a Duna-Kárpát-térségben, különleges tekintettel a népi-németek teljesítményeire és potenciáljára” című, 1943 májusában zárult és most publikált nagy munkálat,¹²amely során a magyarországi adatok beszerzésében és értékelésében dr. Irma Steinsch és dr. Johann Wüscht közvetlenül is segítségére voltak dr. P. Hesse professzornak, a stuttgart-hohenheimi mezőgazdasági főiskola tanárának.¹³ A VoMi és a Birodalmi Kutatási Tanács (Reichsforschungsrat) megbízásából folytatott munkálatok azt célozták, hogy a Kárpát-medence országainak kormányai által közölt adatok cáfolatával feltárják a németek elől elrejteni próbált tartalékokat, s hogy a német népcsoportok az eddiginél is magasabbra fokozott teljesítményét mércéül alkalmazva, hasonló teljesítményekre késztessék a nekik „otthont adó ország” „idegen népiségét” Németország és Európa – értsd: a német megszállás alatti európai területek – élelmezése érdekében. Basch büszkén vállalta ezt a szerepet. Az aratási és termény-betakarítási munkák végeztével 1943. október 17-én, a bácskai Cservenkán rendezett országos ünnepség alkalmával tartott beszédében megállapította: a második világháborúnak köszönhető, hogy a magyarországi népi-németek évszázadokon át észrevétlenül maradt hatalmas paraszti munkájára felfigyeltek, és az érdeklődés középpontjába került.¹⁴

A területvezetők 1943. november 8-9-i értekezletén, amelyen a VoMi részéről dr. Steyer vett részt, felmérték a magyarországi belső front biztonsága szempontjából oly fontosnak tartott Deutsche Mannschaft illegálisan folyó országos szervezésének helyzetét. Teljesen kiépült DM-szervezet működött a Bácskában, Adalbert Feldinger vezetésével, és a „Gebiet Ost” észak-erdélyi kerületeiben, ahol Viktor Lange volt a DM vezetője. A „Gebiet West” nyugat-magyarországi kerületeiben már két évvel ezelőtt megkezdett, de abbahagyott DM-szervezést az azzal megbízott vezető, Samuel Moderer, most ismét folytatta. A „Gebiet Mitte” tiszántúli körzetében, Franz Obels vezetésével már működött a DM-szervezet, amelyet az egész területre ki akartak terjeszteni. A „Gebiet Donau-Drau” DM-vezetője, Jakob Bieber, szintén megtette az előkészületeket arra, hogy az eddig csak két dél-baranyai körzetben (Pélmonostor, Villány) felállított alakulatokhoz hasonlóan az egész területen kiépüljön a szervezet.¹⁵

Ugyanezen az értekezleten a területvezetők arról is jelentést tettek, hogy milyen mértékben tudták a népi-németeket beszervezni a Volksbund ifjúsági és női tagozataiba, különböző szakmai csoportjaiba, szociális segélyszervezetébe, szövetkezeteibe, továbbá háborús gazdasági munkaszolgálatába. Az adatok a következők: Bácska 181 000, Gebiet Ost 55 000, Gebiet Mitte 50 000, Gebiet West 30 000, Gebiet Donau-Drau 150 000 – összesen 466 000 fő.¹⁶

A Külügyi Hivatalban 1943. február 15-én kelt Bergmann-féle jelentés szerint „mintegy 500 000 a Volksbund által megszervezettek száma”.¹⁷ Ha ezt a két adatot egybevetjük, lemérhetjük, mennyit csökkent a Volksbund tömegbefolyása Sztálingrád és Voronyezs óta. Ez a majdnem 7 százalékos csökkenés nem változtatott azon az alapvető tényen, hogy a Volksbund a legfontosabb német településterületeken – a Bácskában és Észak-Erdélyben teljes mértékben, a Dél-Dunántúlon túlnyomó többségben – szervezeti befolyása alatt tartotta azokat, akik magukat németnek vallották. A Volksbund befolyása már lényegesen kisebb volt a Nyugat-Dunántúlon, valamint a Bakony és a Vértes vidékén.

Az idézett számadatok a magyarországi német népcsoportszervezet erejét, tömegbefolyását jelzik, de nem azonosak a Volksbund, mint a magyarországi népi-németek nemzetiszocialista pártjának szerepét rejtve betöltő szervezet létszámával. A Volksbundnak erre a kettős jellegére (1. Volkstumsorganisation, 2. Nationalsozialistische Parteiersatz) Luther helyettes államtitkár utalt Ribbentrophoz intézett 1942. október 31-i felterjesztésében,¹⁸ amikor 300 000-re becsülte a a Volksbundba beszervezettek számát, megállapítva, hogy Magyarország – a népcsoport saját felmérése szerinti – 1,3 millió német lakosához viszonyítva ez jóval kedvezőbb arány (23 százalék), mint az NSDAP tagságának a német birodalom lakosságához viszonyított aránya. (Még inkább kitűnik a Volksbund-tagság arányának nagysága – több mint 40 százalék -, ha az 1943-ban közzétett hivatalos magyar statisztikai adatok szerinti 719 762 fős németséghez viszonyítjuk.) Basch utóbb – népbírósági perében – 200 000-re tette a Volksbund tagjainak maximális számát, amely a Frauenschafthoz és a Deutsche Jugendhez tartozó családtagokkal együtt érte el a 300 000-et. Ezek a Volksbund tagozatai voltak, ha Basch – különösen a DJ tekintetében – ezt tagadni is próbálta.¹⁹

Basch azt is hangsúlyozta perében, hogy a Volksbund tagságának csupán 40 százaléka volt meggyőződéses nemzetiszocialista, s azok is túlnyomórészt a fiatalabb korosztályokból és a Magyarországhoz csatolt észak-erdélyi, délvidéki területekről kerültek ki. Tegyük fel, hogy ez igaz, így is 120 000 emberről van szó; a többség inkább számításból lépett be, de az vitathatatlan tény, hogy a Volksbund vezetősége egytől egyig nemzetiszocialista volt és ilyen szellemben akarták nemcsak a Volksbund-tagságot nevelni, hanem az egész magyarországi német népcsoportot. Ez Basch megnyilatkozásaiból is kitűnik, jóllehet nemzetiszocialista voltát a berlini utasításoknak megfelelően nem hangsúlyozta, a népbíróság előtt pedig kizárólag a német népiség harcosának (Volkstumskämpfer) tüntette fel magát. A Volksbund-apologéták ugyanezt állítják,²⁰ jóllehet annak idején társai kifejezetten a nemzetiszocialista népiségi harcost tisztelték Baschban;²¹ s azok is, akik a német birodalom részéről állottak összeköttetésben vele, nemzetiszocialistának tartották.²² A Volksbundba tömörült német nemzetiszocialisták – mint magyar állampolgárok – természetesen nem lehettek tagjai a német birodalmi náci pártnak (NSDAP), illetve külföldi szervezete magyarországi csoportjának (NSDAP AO Landesgruppe Ungarn), amely az itt élő birodalmi német állampolgárokat szervezte.²³ De egyre kevésbé titkolt kapcsolatuk, együttműködésük mind szorosabbá vált, s a körülmények alakulásától függött, hogy mikor jön létre a magyarországi népi-németek NSDAP-ja (NSDAP der Volksdeutschen in Ungarn), amelynek szilárd magva a Volksbundon belül adva volt.

Az 1942. őszi, kereken 300 000-es taglétszám – amelyet Luther bizonyára a népcsoport-vezetőség tájékoztatása alapján jelentett -, lehetett a maximum; 1943 folyamán ugyanis forrásaink egyre többször tesznek említést tömeges kilépésekről, sőt újabb kilépési hullámra engednek következtetni az SS részére végzett második toborzóakcióval összefüggésben.²⁴ Országos viszonylatban egyáltalán nem rendelkezünk konkrét számadatokkal, csak néhány községből ismerjük a kilépettek hozzávetőleges számát, de becslések alapján feltehető, hogy a Volksbund taglétszáma 1944 tavaszáig kilépések következtében 20-30 000 fővel, az SS-be történt bevonulás következtében pedig – a II. akció során ugyanis még túlnyomó többségükben volksbundisták jelentkeztek – még további 20 000 fővel csökkenhetett. A Volksbund a maga 250 000 főre csökkent taglétszámával is képes volt arra, hogy szervezeti befolyása alatt tartson még több mint 200 000 népi-németet. A Volksbund-tagok és a Volksbund által megszervezettek együttesen mintegy 70 százalékát tehették ki az akkori Magyarország hivatalos statisztika szerinti német népességének. A Volksbundtól magukat távol tartó németek 28 százalékos aránya mégsem fejezi ki híven a valóságot, hiszen politikailag egyre inkább passzívak lettek azok is, akik – főleg a népi-német gazdasági munkaszolgálat keretében – a Volksbund irányítása alatt álltak. A németeknek mindössze 2 százaléka fordult szembe aktívan a Volksbunddal, a Hűségmozgalomhoz történt csatlakozással.²⁵

A magyarországi német népcsoportnak a Volksbund adatfelvétele szerinti létszáma – mint említettük – 1,3 millió volt; a Volksbund ekkora tömeg közvetlen megszervezésére tartott igényt. Disszimilációs távlati terve keretében viszont több mint még egyszer annyi, már teljesen elmagyarosodott német regermanizálását is célul tűzte ki, összesen mintegy 3 millióra téve a „német vérűek” számát Magyarországon.²⁶ E számadatok teljes irrealitása egészen nyilvánvaló. A megindított visszanémetesítési akció (Rückverdeutschung) csak az újabb keletű asszimilánsok körében vezetett sikerre, a régebbi magyar érzelműek tömegét nem érintette. Jellemző például, hogy a Volksbund egész fennállása alatt összesen 26 000 esetben került sor az eredeti német családnév visszavételére.²⁷ Sokan azok közül, akik a Volksbundban vezető szerepet töltöttek be, hogy fenntartsák a lojalitás látszatát, nem vették vissza eredeti német nevüket (pl. Erich Szegedi, a magyar parlament felsőházának egyik tagja, 1943-1944-ben a Volksbund országos parasztvezetője).

A képviselőház költségvetési vitájában felszólaló volksbundista képviselők – ezúttal már demonstratív módon hivatkozva nemzetiszocialista felfogásukra – az asszimilációhoz való ragaszkodással vádolták a magyar kormányt, mert továbbra sem engedett szabad utat a Volksbundnak arra, hogy az elmagyarosodottakat is befolyása alá vonja.²⁸ Eduard Keintzelnek november 12-én Kállay oly értelemben válaszolt, hogy az asszimiláció a magyarországi németség számára előnyökkel járó, természetes folyamat volt, amelynek a jövőben is meglesz a maga szerepe.²⁹ Keintzel november 16-án újból felszólalva, Hitler-idézetekkel utasította vissza Kállay felfogását, leszögezve, hogy „a nemzetiszocializmus tana a nemzetiségek asszimilációjának gondolatát dogmatikusan elveti”, kijelentette, hogy Hitler tanításai számukra, német nemzetiszocialisták számára, „dogmatikai jelentőségűek”. Ekkor Kállay miniszterelnök helyéről felemelkedve, élénk éljenzés és taps, másfelől viszont zaj közepette csak ennyit mondott: „Tisztelt Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy a felszólaló képviselő úr szavaira az egész magyar nemzet és az itt élő német testvéreink jól felfogott érdekében ne válaszoljak. Méltóztassék a válaszadás tekintetében engem ettől a kötelezettségtől felmenteni.”³⁰ A volksbundista képviselők nagy izgalommal fogadták Kállay reagálását. Azonnal a német követségre szaladtak jelentést tenni; napokon keresztül tárgyaltak Berlinnel is, a kormánypártból való kilépéssel fenyegetődztek.³¹

A december 2-i ülésen, ahol hevesen támadták Keintzelt hitlerista fellépése miatt, Franz Hamm kijelentette, hogy a volksbundista képviselők teljes szolidaritást vállalnak vele. „Nagyon jól tudjuk, hogy bennünket sokan nem értenek meg – mondotta. – Népcsoportunk arculata ugyanis a legutóbbi években megváltozott. Napról napra mélyebben belegyökereződik népünkbe a nemzetiszocializmus fennkölt elve.” Annak bizonyítékául, hogy német nemzetiszocialista voltuk nem ellentétes a magyar haza érdekeivel, hosszasan fejtegette a népcsoport katonai áldozatait a fronton és háborús gazdasági teljesítményeit idehaza a győzelem érdekében. Hangsúlyozta, hogy a német népcsoport teljesen immunis az országban jelentkező defetizmussal és destrukcióval szemben, őrködik a rend és nyugalom felett, s kész együttműködni minden bomlasztási kísérlet ellen, 1918-1919 megismétlődésének elhárítására. Majd megemlítette, hogy a Volksbund memorandumot juttatott el Kállayhoz a népcsoport panaszairól, kívánságairól. Végül csodálatát fejezte ki Hitler Adolf „gigantikus harcai és eredményei” iránt. Ezek kétségtelenné teszik, mondotta, hogy „a győzelem a miénk”. A győzelem meghozza „egyúttal német népcsoportunk helyzetének időtálló rendezését is”.³² A következő napon újból Keintzel szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a népi-németek, jóllehet magyar állampolgárok, a bécsi szerződés értelmében jogosan nemzetiszocialisták, ami nem egyenlő a németországi NSDAP tagságával.³³

Az összecsapás ezúttal is tipikus módon zárult: december 5-én, Horthy névnapjának előestéjén, Basch a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett volksbundista nagygyűlésen úgy köszöntötte beszédében a kormányzót, mint aki már negyedszázaddal ezelőtt felismerte a bolsevista veszélyt és felvette ellene a harcot, amelyet most Hitler oldalán folytat. „Hűség Horthyhoz és Hitlerhez, Magyarországhoz és Németországhoz” – így hangzott Basch lojalitásnyilvánítása.³⁴ Ugyanezen a napon Jakob Bleyer halálának 10. évfordulója alkalmából Jagow követ a Führer, Basch a Volksbund – és a VoMi! – nevében koszorút helyezett a Kerepesi temetőben levő síremlékére.³⁵

A Franz Hamm beszédében említett memorandumot, amely a német népcsoport gazdasági természetű kívánságait tartalmazta, 1943. november 18-án terjesztette Basch a miniszterelnök elé.³⁶ Ebben első helyen a MILAG tejszövetkezet ügye állt, amely egyesztendős működése alatt a magyar részről támasztott nehézségek miatt nem tudott a kívánt mértékben fejlődni. Már az 1942. október 1-i induláskor csak 24 Tolna és Baranya megyei német község tejszövetkezete számára engedélyezték a magyar hatóságok, hogy eddigi szerződéseik felbontásával a MILAG-ba tömörüljenek, holott a Volksbund eleve mintegy 60 szövetkezeti fiók alapítására kért engedélyt, és a népi-német tejgazdaság kiépítésére vonatkozó VoMi-program ennek négy-ötszörösét jelentő igényeket támasztott. Mint azonban Heinrich Mühl volksbundista képviselő, a MILAG elnöke, 1943. november 10-i interpellációjában és Pataky államtitkárhoz intézett másnapi levelében szóvá tette, az engedélyezett 24 tejszövetkezeti fiók közül újabban hármat (Cikón, Kakasdon és Széptölgyesen) bezáratott a bonyhádi járás főszolgabírája.³⁷ Basch memorandumában védelmet követelt a MILAG részére, amelynek átlagos havi vajtermelése 100 mázsa; sürgette, hogy további német községek tejszövetkezetei csatlakozhassanak, s hogy a MILAG-hoz tartozó tejszövetkezetek is hozzájuthassanak ahhoz a takarmányhoz, amelyet a Tolna megyei Tejszövetkezet kap. A memorandum felrótta, hogy sok akadályt gördítettek a Volksbund más szövetkezetei működésének útjába is: a bácskai „Agraria” szövetkezet nem jutott műtrágyához, a „Selector” állattenyésztési szövetkezet takarmányhoz, s így gátolva volt a sertéshizlalási szerződések kötésében; az „Agrárimport” szövetkezet nem kapott megfelelő kontingenst mezőgazdasági szerszámok és gépek behozatalára, a „Mercator” elnevezésű bácskai nagykereskedelmi vállalat által Németországból rendelt árukat a Közellátásügyi Minisztérium lefoglaltatta; a Móri Bortermelői és Pinceszövetkezet nem kapott iparengedélyt stb.

Basch memorandumában – a termelési kérdésekkel összefüggésben – nagy hangsúlyt kapott a népi-németek ingatlanszerzésének ügye is. A népcsoportvezető sérelmezte, hogy a jugoszláv földreform magyar revíziója során a németeknek nem juttattak földet, sőt sokan elveszítették akkor szerzett birtokukat; az Országos Nép- és Családvédelmi Alap (ONCSA) juttatásaiban is alig részesültek, a zsidóbirtokokból is csak elenyésző számban kaptak földet.

Bár Mühl november 10-i interpellációjával Basch tartalmilag teljesen egyetértett, s ezt Kállay elé terjesztett memoranduma is alátámasztja, a népcsoportvezető fegyelemsértésnek minősítette, hogy Mühl az ő előzetes engedélyének kikérése nélkül mondta el interpellációját. Ezzel betelt a pohár. Mühlnek a Volksbund-vezetőséggel, s különösen a Goldschmidt irányításával működő gazdasági ügyvezetőséggel egy éve fennálló ellentétei oda vezettek, hogy Mühl nem vette tudomásul a Bonyhádról Pécsre való áthelyezésére vonatkozó népcsoportvezetői utasítást. A volksbundista képviselők közül ő volt az egyetlen, aki nem fizette be képviselői napidíjai előírt hányadát a Volksbund pénztárába. Goldschmidt különféle visszaélésekkel is megvádolta; szemére vetette, hogy kapcsolatot tart egy zsidó ügyvéddel, s ezzel kompromittálja a Volksbundot. Basch elhatározta Mühl kizárását a Volksbundból, de egyelőre várt, nehogy nyíltan az ellentáborba menjen át.³⁸ Goldschmidt egy 1944. februári jelentéséből tudjuk, hogy a kizárás végül is intern jelleggel történt meg. Megegyezéses alapon lemondatták a MILAG elnökségéről, de képviselői mandátumát nem vonták vissza, mert attól tartottak, hogy a különben szükséges időközi választáson a kisgazdapárti Klein Antal jut be a parlamentbe.³⁹

1943-ban a népi-németek által művelt terület 20 százaléka közvetlenül a háborús termelés szolgálatában állt: 60 000 katasztrális holdon termeltek napraforgót, tehát a magyar állami előírások által megkövetelt mennyiség háromszorosát, s ez keréken egymillió ember zsírellátásának felelt meg.⁴⁰ A Volksbund ifjúsági szervezete selyemgubóból az előírt mennyiség kétszeresét termelte, 100 ezer kilogrammot, az országos terméseredmény 25 százalékát (1 ejtőernyőhöz 30 kg gubóból előállítható selyemanyag szükséges). A Volksbund női szervezete, egyéb gyógynövények mellett, 24 vagon mákfejet szállított a német birodalomba, ahol azt a frontnak szánt fájdalomcsillapító gyógyszerek készítéséhez használták fel.⁴¹ Más beszámolók is megemlékeztek arról, hogy az otthonmaradottak, a bevonultak helyett, a gazdasági munkaszolgálat (WKH) keretében 1943 folyamán csaknem 4 és fél millió munkaórát teljesítettek, ebből 2 milliót a Volksbund női, félmilliót ifjúsági szervezetének tagjai.⁴²

Ilyen eredmények mellett Basch több elismerést várt volna a német birodalomtól. A Budapestre látogató Reichel tanácsosnak lesújtottan panaszkodott arról, hogy míg a romániai német népcsoport vezére, Andreas Schmidt, már egy éve megkapta érdemei elismeréséül Ribbentrop saját kezűleg dedikált fényképét, őt nem érte ilyen kitüntetés. Reichel méltányosnak tartotta Basch kérését, és javasolta a külügyminiszternek, hogy a magyarországi német népcsoport vezetőjének is adjon egy dedikált fényképet. Kiemelte Basch érdemeit a legnagyobb külföldi német népcsoport háborús bevetésében: említette az SS-önkéntesek nagy számát, a háborús mezőgazdasági teljesítményeket, különösen a birodalom szükségleteit szolgáló olajosnövények és a kender termesztése terén. Hangsúlyozta, hogy ezeket az eredményeket Basch olyan nehézségek ellenében érte el, mint a túlnyomórészt paraszti német lakosság politikai értetlensége és szétforgácsoltsága; a Hűségmozgalom, s a katolikus papság egy része nemzetiszocializmus-ellenes propagandája; a magyar helyi hatóságok ellenséges beállítottsága. Reichel szerint Basch bizonyos tekintélyt vívott ki magának a magyar politikai és kormánykörökben a népcsoport és a német érdekek javára.⁴³

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!