Uniós pénz: titkolják a qrmány korrupció elleni harcosainak nevét
Az egyedüli független tag már ki is szállt a döntésből.
Szaporodnak a jelei annak, hogy a magyar kormány csak alibiből, a kormányzati korrupció miatt befagyasztott uniós pénzek megszerzése érdekében állít fel korrupcióellenes testületet, írta meg a Népszava.
Az uniós aggályok miatt az Orbán-kormány egy elvileg független szervezetet, az Integritás Hatóságot hoz létre, amelynek bizonyos – meglehetősen limitált – jogköre lenne a korrupciós ügyekben. Például vizsgálódhat, javasolhat, ám önálló nyomozati jogköre nincs. Minderre azért van szükség, mert az Európai Bizottság 3000 milliárd forintnyi uniós pénz befagyasztására tett javaslatot a magyar jogállamiság helyzete miatt:
Az Integritás Hatóság (IH) elnökének és elnökhelyettesének a személyére egy háromfős, alkalmassági bizottság tett javaslatot egy nyilvános pályázat után. Erről a lap szerint mindössze annyit tudni, hogy az elnöki tisztségre húsz pályázat érkezett, ám ebből csak öt pályázatot találtak érvényesnek, míg az elnökhelyettesi pozícióra 33, és ebből 13-lett érvényes. A pályázatok elbírálása idején távozott az alkalmassági bizottság egyetlen, igazából kormánytól függetlennek tekinthető tagja, Pataki Balázs, aki az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) felügyelőbizottsága mellett működő titkárságon foglalkozik az intézmény vizsgálati feladatainak rendszeres ellenőrzésével, teszi hozzá a Népszava.
Az alkalmassági bizottság gyakorlatilag ismeretlen eljárás után választott ki a pályázók közül öt elnökjelöltet és végül 7 elnökhelyettes-jelöltet, ám azt, hogy milyen szempontok alapján rangsorolták őket, nem tudni. Közülük majd a korábban a Matolcsy-féle Magyar Nemzeti Bankból érkezett Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a korrupcióellenes hatóság elnökét.
Az alkalmassági bizottság annyit tett közzé, hogy az Integritás Hatóság elnöki pozíciójába első két helyen egyelőre ismeretlen személyt javasolnak. A „nyílt” pályázaton részt vettek közül ugyanis az érintettek többsége nem járult hozzá a neve nyilvánosságra hozatalához, az öt elnökjelöltből mindössze ketten adták a nevüket. IH-elnökhelyettesnek az első helyen a bizottság a BKK volt vezérét, Dabóczi Kálmánt ajánlja. A második helyen elnökhelyettesnek jelölt Dajka Gabriella pedig az egyik felnőttképző központba feltöltött életrajza szerint jelenleg az állami tulajdonú MVM Services vezető közbeszerzési szaktanácsadója.
A Népszava szerint sokat elárul, hogy az alkalmassági bizottság tagjait egy teljesen ellenőrizetlen, nem nyilvános procedúra nyomán a fideszes Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium alá sorolt Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság vezetője, Dencső Balázs nevezte ki.
A kormányfüggetlen, civil korrupcióellenes szervezetek által javasolt szakemberekből senki sem került be.
- A három főből a Pázmányon tanító Halász Ákos korábban, 2010-2013 között az állami Magyar Fejlesztési Banknál is dolgozott.
- Tátrai Tündéről Hadházy Ákos független képviselő derítette ki, hogy a cége két szerződéssel 5 millió 500 ezer forintot kapott a Miniszterelnökségtől tanácsadói szerződésekért, míg férje, Gellén Márton a fideszes agytröszt Századvég egyik vezetője volt, majd a Varga Judit vezette igazságügyi tárcánál volt politikai főtanácsadó, később 2017-től helyettes államtitkár.
- Egyedül Pataki Balázs volt függetleníthető a magyar kormányzattól, ám a jelek szerint nem sokkal kinevezése után lemondott. A helyére kinevezett Kovács Gábor önéletrajza szerint sok egyéb más mellett Rendőrtiszti Főiskolát is végzett és négy évig alosztályvezető volt az ORFK Szervezett Bűnözés elleni Igazgatóság pénzmosás elleni részlegénél, de 2012 és 2016 között a Transparency Internationalnak (TI) volt külsős szakértője.
A korrupcióellenes harcra szánt hatóságról korábban a Híradó készített riportot:
(RTL.hu)
A balrad.hu kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!
Bal-Rad komm: “…az alkalmassági bizottság tagjait egy teljesen ellenőrizetlen, nem nyilvános procedúra nyomán a fideszes Varga Mihály vezette Pénzügyminisztérium alá sorolt Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság vezetője, Dencső Balázs nevezte ki…”
-ABSZOLÚT LOGIKUS ELJÁRÁS!