(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

A magyarországi német népcsoport vezetősége „Megoldási javaslatok” címmel juttatta el elaborátumát¹ a VoMi-hoz. Ebben hat pontban foglalta össze a Magyarország megszállása esetére előirányzott rendszabályokat, valamint a német népcsoport által tanúsítandó magatartást.

1. Ha Magyarországon olyan új kormány alakulna, amely csak nevében új, rendszere azonban a régi, a birodalomnak a – háttérben maradó – magyarországi német népcsoport véleményét kell kikérnie a tekintetben, hogy mi várható a kormány tagjaitól. A rendszer fenntartásával történő puszta személycseréket el kell utasítani, s ezt a birodalomnak idejében a kormányzó tudomására kell hoznia.
2. Ha az új kormány hajlandó új kurzusra, a vele szemben támasztandó követelmények:

– A zsidó- és németellenes lapok és újságok betiltása.

– A zsidókérdés megoldása.

– A pártok fennmaradhatnak, de az ellenzéket gyülekezési tilalommal meg kell bénítani.

– Gazdasági, honvédelmi, propagandisztikus tekintetben a háború teljes támogatása.

– A német népcsoportnak háttérben kell maradnia, mint eddig, hogy a kormánynak ne okozzon különösebb nehézségeket.

3. Ha a kormánypárt tagjaiból nem lehet kormányt alakítani, hivatalnokkormányt kell létesíteni. Ez esetben:

– Az ellenzéki lapokat, németellenes pártokat be kell tiltani.

– Magyar önkéntes légiókat kell szervezni.

– A zsidókat munkatáborba kell küldeni.

– A rádiókészülékeket el kell kobozni.

– A termelést német mintára a maximumra kell fokozni.

– A magyarországi német népcsoport védelmére a bécsi egyezményt be kell cikkelyeztetni; a népcsoport aktivizálandó.

4. Ha katonai kormány jön létre, németbarát tisztekből:

– A honvédség fennmarad, de nem magyar, hanem német, legrosszabb esetben német-magyar vezetés alá helyezve; s nem egy kizárólagos magyar frontszakaszon, hanem a német egységek közé ékelve alkalmazandó.

– A német népcsoport a háttérben marad, mint az 1. és 2. esetben.

5. Ha a kormányzó arra kényszerül, hogy a németbarát ellenzék vezetőit, pl. Imrédyt bízza meg kormányalakítással:

– A birodalom német tanácsadókat állít be, akik tevékenysége azonban kívülről nem látható.

– A népcsoport aktivizáltatik, mint a 3. esetben.

– A magyar katonaság fennmarad, s úgy alkalmaztatik, mint a 4. esetben, de csak bizonyos ideig tartó szellemi átnevelés után.

6. Ha Magyarországot meg kell szállni:

– Német katonai közigazgatás vezetendő be, amely – szerbiai mintára – felhasznál egy úgynevezett magyar hivatalnokkormányt, és a megtisztított magyar közigazgatási apparátust.

– A magyar hadsereget fel kell oszlatni, s egy SS-toborzóakciót kell végrehajtani.

– Valamennyi párt és egyesület feloszlatandó.

– A parlamentet be kell zárni; az ellenzéket koncentrációs táborba kell juttatni.

– A zsidókat ki kell telepíteni.

– A sajtót, rádiót egy kormánybiztosság révén kell irányítani.

– A német népcsoportot úgy kell aktivizálni, mint a Bánátban, illetve Dániában.

Nincs nyoma és nem is valószínű, hogy a megoldási módozatok latolgatása során, s végül a megszállás elhatározásában ezek a javaslatok valamiféle meghatározó jelentőségű fontos szerepet játszottak volna; inkább csak azt bizonyítják, hogy a népcsoport-vezetőség is hozzá kívánt járulni azokhoz a javaslatokhoz, amelyeket a hivatalos diplomácia vonalán Dietrich von Jagow, követ, a titkos diplomácia – Wilhelm Keppler különleges megbízatású külügyi államtitkárhoz kapcsolódó – vonalán Edmund Veesenmayer terjesztett elő Berlinben, nem is szólva a német Biztonsági Szolgálat (SD) jelentéseiről, Wilhelm Höttlnek, az SD délkelet-európai osztálya vezetőjének javaslatairól. Nem kívánjuk tehát túlbecsülni a „Megoldási javaslatok” jelentőségét, ha nem is tévesztjük szem elől az 1944. március 19-e után Magyarországon megvalósult megszállási rendszer számos sajátosságának egyezését a magyarországi német népcsoport vezetőségétől származó javaslatokkal. Meg kell azonban állapítanunk – s ez a legjellemzőbb a Volksbundra -, hogy a megszállás esetére kidolgozott javaslatai szélsőségesebbek és merevebbek, mint ahogyan a német birodalom ténylegesen kialakította magyarországi megszállási politikáját.²

Nincs nyoma annak, s nem is valószínű, hogy a Volksbund vezetőségének előzetesen pontos tudomása lett volna a megszállás bekövetkezéséről, s ennek megfelelően készítette volna elő akcióit. Mégsem állítható, hogy ez az esemény váratlanul és felkészületlenül érte őket,³ hiszen a „Megoldási javaslatok” is számításba vették az ország megszállásának eshetőségét, mint amely a német népcsoport aktivizálására a legmesszebbmenő lehetőséget adja valamennyi megoldási eshetőség közül. Kétségtelen, hogy a Volksbund-vezetőség már hónapok óta úgy instruálta a területi, kerületi és helyi szervezeteket, hogy a német birodalom minden körülmények között meg fogja védeni magyarországi érdekeit, s a magyarországi német településterületeken a Volksbundnak – nem utolsósorban a Deutsche Mannschaft-alakulatok révén – ebből ki kell vennie részét.⁴

Már egy-két héttel az ország megszállása előtt érkeztek értesülések arról, hogy a magyar-német határ mentén élénk német csapatmozdulatok észlelhetők. A nyugat-magyarországi németség körében elterjedtek német tisztek állítólagos kijelentései: „Nincs messze az az idő, amikor fel fogunk titeket is szabadítani.”⁵ A német csapatok megjelenését a Volksbund által befolyásolt magyarországi német lakosság mindenfelé tüntető örömmel fogadta;⁶ magatartása a magyar lakossággal szemben fölényessé és fennhéjázóvá vált.⁷ Sok helyütt „helyi jellegű túlkapások” jelezték „a volksbundisták forró lelkesedését”.⁸ A Bácskát – többek közt – az onnan toborzott németekből álló 8. SS-lovashadosztály szállta meg; a volksbundisták Deutsche Mannschaft-alakulatai itt és részben a Duna-Dráva-szögben is, együttműködtek velük a fontosabb intézmények (posta, középületek) birtokbavételében, gépjárművek és élelmiszerkészletek rekvirálásában, gazdagabb zsidó családok zsaroló jellegű letartóztatásában. Megkezdték a Bácskában a zsidók, a német „renegátok”, a nyíltan németellenes szerbek és magyarok nyilvántartásba vételét.⁹

Külön figyelmet érdemelnek a dél-dunántúli események. Az ezekről beszámoló egykorú volksbundista jelentések szerint a német megszállás itt „bombaként hatott”. A megelőző hónapok különleges feszültsége, a magyar hatóságok részéről tapasztalt fokozott „elnyomás és zaklatás” után felszabadult érzés töltötte el át volksbundistákat; a megszálló német csapatok ünneplése, vendégelése nem ismert határt. Úgy vélték, hogy a magyar szolgabírók, jegyzők, csendőrök uralmának egyszer s mindenkorra vége szakad, s a német település-területeken maguk vehetik kezükbe a közigazgatást és a rendfenntartást.¹⁰ Például a Tolna megyei Bátaszéken a helyi Volksbund-vezetőség utasította a községi elöljáróságot; Kismányok községben a helyi Volksbund-szervezet feleslegesnek nyilvánította a magyar csendőrségi szolgálatot.¹¹ A volksbundisták a német megszálló hatóságoktól és katonai alakulatoktól támogatást kértek az ellenfeleikkel való leszámoláshoz. A Gestapo azonnal le is tartóztatta Bonyhádon a Hűségmozgalom több vezetőjét (Perczel, Lehmann, Bauer, Gömbös); Mühl sürgette a mozgalmat támogató Krasznay és Gyimóthy főszolgabírók eltávolítását is, akik Keresztes-Fischer belügyminiszteren kívül Antal István tájékoztatás ügyi miniszterrel is kapcsolatban álltak.¹² A bonyhádi zavargások során két szabadságos SS-katona bántalmazta az utcán a „zsidónak nézett” helybeli evangélikus lelkészt is. Volksbundisták és SS-katonák Tolna és Baranya megyék számos községében (pl. Paks, Fadd, Nagydorog, illetve Nyomja, Beremend) házkutatásokat rendeztek „ellenséges elemeknél”; fegyver és lőszer után kutatva – élelmiszert, készpénzt, írógépet stb. foglaltak le. Bátaszéken a magyar érzelmű németek ablakait beverték, a zsidók lakásait feldúlták, 12 gazdag zsidót pedig a Volksbund-házba hurcoltak, ahol megkínozták őket, és jelentős pénzösszeget zsaroltak ki tőlük. SS-katonák megakadályozták a magyar csendőrök közbelépését.¹³ A német megszállás a volksbundisták számára egyértelmű volt a zsidókkal való „leszámolás” ideje elérkeztével. Flórian Krämer területvezető sürgette a zsidóellenes rendszabályokat, mert szerinte a magyar helyi hatóságok figyelmeztették a zsidókat, s így volt idejük azokra felkészülni.¹⁴ „Első és legsürgősebb feladatunk, hogy megakadályozzuk a zsidók menekülését” – olvasható a baranyai helyzettel foglalkozó egyik volksbundista jelentésben. Sürgették továbbá a Pécs környéki bányavidék „biztonságáról” való erélyes gondoskodást.¹⁵

A német csapatok bevonulása folytán a volksbundisták körében támadt lelkes hangulatot rövidesen csalódottság váltotta fel: Himmlertől a VoMi-n keresztül mérsékletre intő parancs érkezett. A megszálló katonaság bevonása a volksbundista akciókba nem segítette ugyanis elő a német szempontból kívánatos magyarországi politikai megoldást. Az egyik községben például, a helyi Volksbund-vezető kérésére kézigránáttal dobálták meg a plébániát.¹⁶ A figyelmeztetések hatására a megszálló német csapatok tisztjei tartózkodóbbak lettek. A volksbundisták szerint „fogalmuk sincs arról, mi mindent kellene csinálni”. Támogatásukat a továbbiakban már nélkülözve, „sajnos nem került sor – mint panaszolták- a hivatalok népi-német átvételére, a csendőrségnek a Deutsche Mannschaft általi szétzúzására”, s elmaradt számos tervezett „rendszabály”, amellyel „legalább megbénítani” lehetett volna a Volksbund ellenségeit.¹⁷ Ezek ugyanis újra aktivizálódtak, mihelyt megkezdődött a megszálló csapatok csökkentése, illetve kivonása számos németlakta községből is.¹⁸

A Magyarországot megszálló SS-csapatok Veszprémben a polgármesterrel leltárba vétették és zároltatták a zsidó javakat, s azok kezelésével Schiberna Ferenc ügyvédet, a Nyilaskeresztes Párt megyevezetőjét bízták meg, kikötve, hogy e zsidó javak bizonyos százaléka Veszprém és környéke népi-német lakosságát illeti. Miután azonban az SS-csapatok elhagyták a várost, egy Basch számára készült feljegyzés szerint a magyarok máris kétségbe vonták az intézkedés érvényességét.¹⁹ A zsidó javak igénybevétele központi kérdéssé vált a német megszállás alatti Magyarországon; a Volksbund maga is központilag kapcsolódott bele a német megszálló hatóságoknak a magyarországi zsidóságot érintő intézkedéseibe.

Az ország megszállását követően a fővárosban megindult politikai jellegű letartóztatások során a Gestapo nem a Volksbundra támaszkodott elsősorban, címlistáikat főleg a budapesti német követség és az NSDAP AO magyarországi csoportja állította össze. Tény azonban, hogy az azonnal letartóztatottak közt szerepelt Gratz Gusztáv, aki a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület élén harcolt 1938 végéig a Basch-féle irányzat ellen. A Volksbund más, „renegát német” ellenfelei letartóztatására később került sor.²⁰

Basch a német megszállást követően kiadott felhívásában méltatta a történteket: „március 19-én hazánk mindenki számára nyilvánvalóan a Führer és a német birodalom oldalára állt”, s megállapította, hogy a „magyarországi németség ezt a fordulatot őszinte szívvel üdvözölte”.²¹ Országos propagandájában a Volksbund így kommentálta a fejleményeket: „Nagy esemény történt a közelmúltban, katonáink bevonultak, illetve megszállták Magyarországot, mert órák vagy napok kérdése volt, hogy ki nem kiáltják a kommunizmust, és hátba támadják Németországot.” A március 22-én megalakult Sztójay-kormányt kétkedve és bizalmatlanul fogadta: „Új kormány alakult, ki szövetségesként áll ugyan Németország mellett, de nem tudható, meddig fog uralkodni, mert ez csupán átmeneti kormánynak tekinthető. Mi németek ugyan nem ezt vártuk, ami történt. Kormányt mi akartunk alakítani (értsd: a német részről előterjesztett kormánylistát akarták volna minden további nélkül elfogadtatni), de attól féltünk, hogy a gyümölcs még nem elég érett, és kudarcot vallottunk volna.”²²

A Volksbundnak a Sztójay-kormánnyal kapcsolatos szkeptikus álláspontjára vall, hogy Basch a Biztonsági Szolgálat magyarországi tevékenységét – a Dísz tér 7. sz. palotából – irányító Höttl, illetve a magyarországi SS- és rendőri erők legfőbb vezetőjévé („der höhere SS- und Polizeiführer”) kinevezett Otto Winkelmann SS tábornok vonalához csatlakozott. A megszállt Magyarországon tevékenykedő német hatalmi szerveik között ugyanis azonnal megindult a rivalizálás. Höttl és Winkelmann azzal vádolta az új budapesti német követet, Edmund Veesenmayert, hogy a Horthyval folytatott tárgyalásai során a kormányalakítással kapcsolatban nem tudta kellőképpen érvényesíteni a német érdekeket. A Sztójay-kormány ugyanis lényegében az eddigi kormánypárt szélsőjobboldalának és az Imrédy-pártnak az embereiből alakult meg (egyelőre Imrédy személyes részvétele nélkül), s az SS által különösen pártfogolt Pálffy-pártból egyedül Baky László jutott szerephez, államtitkárként. Ugyanakkor a kormány honvédelmi minisztere Csatay Lajos vezérezredes, Horthy bizalmi embere lett. Höttl a Sztójay-kormány helyébe egy olyan, lehető legszélesebb szélsőjobboldali nemzeti koncentrációs kabinetet akart állítani – gróf Teleki Mihálynak, a kormánypárt vezérének elnökletével amely egyrészt erőteljesebben támaszkodna a Pálffy-féle Magyar Nemzetiszocialista Pártra, másrészt két tárcát juttatna a Nyilaskeresztes Pártnak is.²³ A nyilasokkal már korábban kiépített kapcsolatai alapján Basch tárgyalt erről március 28-án Vágó Pállal, majd 30-án Szálasival is, az NSDAP AO magyarországi csoportja élénk helyeslése és támogatása mellett, 31-re pedig létrehozott egy közvetlen találkozót Höttl és Szálasi között. Ez eredménytelen maradt, mert Szálasi többre – saját kormány- alakításra – vágyott.²⁴ A népcsoportvezető szolgálatainak igénybevételére felfigyelt Hóman Bálint, s 1944. március 27- én levélben figyelmeztette Veesenmayer követet: ha a magyarországi német politika a Volksbundra fog támaszkodni, súlyosan veszélyeztetni fogja ezzel a magyarok németbarátságát, amelynek eddig is igen sokat ártott.²⁵

Az elégedetlenül és aggályosan fogadott Sztójay-kormány azonban már első intézkedéseivel számos nagy fontosságú kérdésben a német érdekek készséges kiszolgálójának bizonyult, s ez megszilárdította a kormányt éppúgy, mint Veesenmayer pozícióját. A német megszállás után a budapesti német követségen kultúrattaséként működő Helmut Triska – a Külügyi Hivatal német népiségügyi referatúrájának korábbi vezetője – figyelmeztette is Bascht, ne becsülje le Veesenmayert.²⁶ Ugyancsak a budapesti követségre került, s ott színleg protokollügyekkel foglalkozott Armin Kupfer SS ezredes, aki korábban a VoMi részéről tartott összeköttetést a Külügyi Hivatallal és a külföldi német követségek népiségügyi referenseivel.²⁷ A budapesti követségen kapott beosztást a megszállás után Franz Rothen is, a magyarországi népi-német mozgalom Szálasihoz pártolt, majd tőle elfordulva a Pálffy-féle nyilasokat támogató ismert alakja, aki eddig – Schaub álnéven – a Külügyi Hivatal délkelet-európai rádióosztályán dolgozott, most pedig a Magyar Rádió ellenőrzését bízták rá.²⁸

A Sztójay-kormány megszilárdulásával egyidejűleg a népcsoport-vezetőség kénytelen volt mérsékelni a kormánnyal szemben támasztott követeléseit. Basch arra szerette volna felhasználni Magyarország német megszállását, hogy végre akadálytalanul a népcsoportjog alapján rendezhesse a német kisebbség viszonyát a magyar államhoz. A Sztójay-kormánnyal szemben támasztandó ez irányú követeléseit előzetes jóváhagyásra a VoMi-hoz, illetve a Külügyi Hivatalhoz kellett felterjesztenie. Követelte, hogy a Volksbundot többé ne közönséges egyesületként, hanem a magyarországi német népcsoport közjogilag elismert törvényes képviselőjeként kezeljék; hogy a német népcsoporthoz tartozást többé ne az egyéni akaratnyilvánítás határozza meg, hanem annak egyedüli alapja minden esetben a vérségi származás legyen, s hogy a népcsoport német nemzeti katasztert állíthasson fel. Követelte továbbá, hogy a többségükben német lakosságú helységekben, járásokban, megyékben valamennyi tisztviselő német legyen, s így azokban népi-német vezetés valósuljon meg: az ország közigazgatási beosztását a fő német településterületek figyelembevételével szervezzék át. A magyarországi német ifjúság iskoláztatását teljes egészében a népcsoportra ruházzák, amelynek joga legyen bármilyen fajtájú és fokú iskola létesítésére. A német ifjúság katonai előképzése kizárólag a Deutsche Jugend keretében történjék; a német népcsoporthoz tartozók kizárólag a német véderő, nevezetesen a Fegyveres-SS alakulataiban teljesítsenek katonai szolgálatot, megtartva magyar állampolgárságukat. A német népcsoporthoz tartozók részesedjenek az elkobzásra kerülő zsidó javakból és ingatlanokból. A követelések közt szerepelt, hogy a magyar miniszterelnökségen fel kell állítani a német ügyek államtitkárságát. A népcsoportvezetőt nevezzék ki államtitkárnak, aki közvetlenül a miniszterelnökkel tárgyal, s nézeteltérés esetén az ügyet a minisztertanács ülésén terjesztheti elő.²⁹

A Külügyi Hivatal azonban nem hagyta jóvá a Volksbund vezetőségének előterjesztését teljes egészében, hanem csak megrostált és mérsékelt követelések támasztására látott lehetőséget. Amikor Basch Sztójay kívánságára április 13-án látogatást tett a miniszterelnöknél – aki Balla Pál osztályfőnök jelenlétében fogadta -, már a mértéktartásra intő berlini utasításnak megfelelően hangsúlyozta előtte, hogy nem kívánja kihasználni „az előállott kényes helyzetet” – ezzel az ország német megszállására célzott mégis kénytelen rámutatni, hogy a Volksbunddal szembeni ellenséges magatartás nem változott. A volksbundista képviselők és felsőházi tagok március 19-e után bejárták a német településterületeket, hogy erősítsék a hazai frontot (Heimatfront), meghallgassák a panaszokat. Az ő tapasztalataikra is támaszkodva, Basch szóbelileg ismertette a népcsoport kívánságainak számos pontját. Ezek azonban már nem a magyar államhoz való viszony alapvető és radikális rendezésére vonatkoztak, mint a Berlinben jóvá nem hagyott eredeti tervezetben, hanem az új helyzetben legsürgősebbnek vélt praktikus intézkedéseket szorgalmazták. Sztójay a népcsoport ügyeit illetően köztudott német „érzékenységet” messzemenően respektálva, s tudomást sem véve a német megszállással kapcsolatos volksbundista „túlkapásokról”, egyenesen köszönetet mondott Baschnak a népcsoport fegyelmezett magatartásáért, és az őt jellemző szervilis buzgósággal rögtön ígéretet tett a kívánságok teljesítésére. Utasította Ballát, hogy Baschsal együttműködve, két napon belül dolgozza ki az azonnal orvoslandó panaszok tárgyában hozandó intézkedések tervét.³⁰

Balla elaborátuma első helyen a „Hűséggel a hazáért” mozgalomnak az egész országban való felszámolását említi. Rámutat, hogy „ez az ún. Hűségmozgalom különösen Tolna és Baranya megyékben terjedt el, és célja az volt, hogy a Volksbund-ellenes német nemzetiségű személyeket szervezze meg. A mozgalmat a közigazgatás és a papság általában támogatta, és bár alapszabályai nem voltak, törvényellenes működését és engedély nélküli gyűléseit a hatóságok elnézték. A Volksbund állandóan kifogásolta a mozgalom tevékenységét, és a volt belügyminiszter úr (Keresztes-Fischer) ismételten meg is ígérte, hogy a mozgalommal kapcsolatban rendet csinál – érdemleges intézkedést azonban nem tett. Osztályunk részéről a mozgalmat nem tartottuk sohasem szerencsésnek, és a vezetőkkel ismételten közöltük aggályainkat, akik azonban a belügyminiszter úr támogatására hivatkoztak.” Balla véleménye szerint „az adott körülmények között a mozgalom különben is talaját vesztette, tehát likvidálása annál indokoltabb. A belügyminiszter úr (Jaross Andor) felkérendő, hogy hívassa magához a főispánokat, és utasítsa őket a mozgalom likvidálására”.

A miniszterelnökség második legsürgősebb feladata Balla szerint az Apatinban megjelenő Die Donau című hetilap megszüntetése. E konzervatív katolikus lap „átmeneti fenntartását indokolta az, hogy a lap irányzata erősen hangsúlyozta az államhűséget, és bizonyos mértékben ellensúlyozta a túlzó törekvéseket. A lap hangja azonban sokszor túl agresszív és szerencsétlen volt, ismételt figyelmeztetés ellenére is támadta a nacionálszocializmust, és így a német körökben ellenszenvet keltett. A lap fenntartásához ma különös érdek nem fűződik, és likvidálása bizonyos szempontból megnyugtatóig hatna. A. lap szerkesztője (Berencz Ádám) maga is érzi helyzete fonákságát, és papi hivatásának szeretne élni. Az ügyosztály felhatalmazást kér, hogy a lap megszüntetése iránt lépést tegyen.”

Ezután Balla Baschnak azt a kérését tolmácsolta, hogy a magyarság vezetői vegyék fel a társadalmi érintkezést a hazai németség vezetőivel. Mint Balla rámutat, ezt a kívánságot a Volksbund a múltban is többször felvetette, „azonban magyar részről általában megértés nélkül fogadták, és a főispánokhoz intézett felkérésünk eredménytelen maradt. Tekintettel arra, hogy megfelelő társadalmi formák között sok olyan ellentét kiküszöbölhető, amely a múltban a helyi hangulat elmérgesedésére vezetett, osztályunk felfogása szerint a főispánok utasítandók lennének, hogy mindent kövessenek el, hogy a helyi magyar és a német vezetők között egészséges társadalmi kapcsolat alakuljon ki.”

A sürgős feladatok közt szerepelt az azonnali felvilágosító propaganda a hazai németség és a Volksbund ügyében: „Osztályunk részéről érintkezésbe fogunk lépni Kolosváry-Borcsa államtitkár úrral, és kérni fogjuk, hogy az osztályunk által megállapítandó irányelvek figyelembevételével a sajtó és a rádió útján hasson oda, hogy a magyarság és a hazai németség között a légkör barátságosabbá váljon.”

Ide tartozott az a kérés is, hogy a rádió hetenként háromszor sugározhasson népi-német műsort, egyenként 35 perces adásidővel, Budapest I. hullámhosszán; az egyik adást lehetőleg vasárnap délelőtt. Ezzel kapcsolatban Balla megjegyezte: „Kérésünkre Kolosváry-Borcsa államtitkár úr megígérte, hogy a kérést kedvezően elintézi.”

A Belügyminisztériumot illető azonnali intézkedések közt főszolgabírók és szolgabírók, továbbá községi jegyzők és hivatalnokok áthelyezését, illetve kicserélését sürgette Balla, és javasolta, hogy négy újabb főszolgabírói állást (Kula, Zirc, Pécsvárad, Bonyhád) német nemzetiségű egyénnel töltsenek be. Balla szerint „egyes közigazgatási tisztviselők a múltban valóban alkalmatlannak bizonyultak arra, hogy német nemzetiségi vidéken funkcionáljanak. A németséggel szembeni merev és ellenséges magatartásuk a volt kormány intencióival is összeegyeztethetetlen volt. Tevékenységüket osztályunk részéről is ismételten kifogásoltuk. A volt belügyminiszter álláspontja az volt, hogy nem helyezi át őket, mert ebben a lakosság a német mozgalom befolyásának jelét látná, és a szélsőséges törekvések malmára hajtaná a vizet. Osztályunk véleménye szerint azoknak a tisztviselőknek lecserélése elől, akik a németség kifogásaira alapos okot adtak, nem zárkózhatunk el”. Mint Balla megjegyzi, már fel is kérte a Volksbund vezetőségét: közölje, kiknek a lecserélésére helyez súlyt; annak alapján fog az ügyosztály intézkedést kérni a belügyminisztertől.

Fontossági sorrendben ezután a volksbundistákat ért „közigazgatási sérelmek” (internálások, letartóztatások, rendőri felügyelet alá helyezések) orvoslása következik. Ezzel kapcsolatban Balla elkérte Baschtól a konkrét esetek listáját, és megszövegezett egy, a belügyminiszterhez intézendő átiratot.

A fegyvertartási engedélyek és fegyverek bevonása miatti panaszok ügyében – mint Balla megjegyzi – Franz Hamm volksbundista képviselő már közvetlenül érintkezésbe lépett Baky belügyi államtitkárral, aki megígérte azok orvoslását.

A sürgős belügyi intézkedések közé sorolta Balla a volksbundistáktól bevont moziengedélyek visszaadását is.

Intézkedést kért Balla a Volksbund óvodáinak és napközi otthonainak ügyében. Mintegy 40 kérvény hevert elintézetlenül a Belügyminisztériumban. Nem látták indokoltnak felállításukat, mert legtöbb esetben „olyan helyen akartak óvodát létesíteni, ahol a mozgalomnak különben semmi talaja nem volt, és az óvoda csak propagandát szolgált volna”. Balla javaslata szerint revideálni kell e függőben tartott ügyeket, mégpedig a Volksbund megbízottjának részvételével.

A Pénzügyminisztériumtól igényelt sürgős intézkedések egyrészt a volksbundistáktól megvont italmérési és trafikengedélyek visszaadására, másrészt átutalási nehézségek elhárítására vonatkoztak. A Volksbund által élvezett, a magyar-német gazdasági egyezményben megállapított keretnek megfelelő német birodalmi támogatás (havi 800 000 pengő) fennakadás nélküli rendszeres transzferálását, valamint a volksbundista „művészek” Berlinben eladott alkotásai százezer pengős vételára átutalásának engedélyezését kérték.

A Honvédelmi Minisztériumtól mindenekelőtt azt kérte Balla, hogy szüntessék meg a büntetésből való katonai behívásokat. Ugyancsak e minisztérium hatáskörébe tartozott számos, a Volksbund szempontjából nem kívánatosnak talált leventeparancsnok és leventeoktató lecserélése. Végül idetartozott a Volksbund gépkocsijainak katonai igénybevétel alóli mentesítése is.

A Földművelésügyi Minisztériumtól mindenekelőtt az ingatlanforgalom korlátozásának megszüntetését és a Volksbund részéről benyújtott konkrét sérelmek azonnali orvoslását sürgette Balla: „A német nemzetiségű személyek ingatlanvásárlási ügyleteinek jóváhagyását csak komoly, tárgyi indokok alapján tagadják meg, és különösen ne zárkózzanak el az olyan szerződések jóváhagyásától, amelyekben német némettől vásárolt, vagy jelentéktelen kiterjedésű ingatlanról van szó.” Továbbá kérte, hogy a Volksbund MILAG elnevezésű tejszövetkezetének szervezetét, amely eddig mintegy 40 dél-dunántúli községben működött, kiterjeszthessék az egész ország valamennyi németlakta vidékére, községeire és városaira.

Végül a Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztérium volt illetékes a Volksbund anyagkiutalás és kereskedői kijelölések tekintetében támasztott igényeinek Balla által szintén sürgetett kedvező elbírálására.³¹

Összefoglalóan megállapítható, hogy fenti javaslat minden lényeges kérdésben helyt adott a Volksbund követeléseinek. A Belügyminisztérium által jóváhagyott alapszabállyal rendelkező, de attól alaposan elrugaszkodott, kívülről irányított és idegen érdekeket szolgáló Volksbund működését tekintette törvényesnek, a valóban alapszabályok nélkül működő, de a magyar érdekekkel egyező Hűségmozgalmat pedig törvénytelennek. Balla a Sztójay-kormány által vállalt „új kurzus” szellemében megtagadta azt a gyenge és következetlen ellenállást is, ami a kormányapparátusban március 19-e előtt a Volksbunddal szemben mutatkozott, s amit személy szerint már akkor elárult. Nem igaz Balla érvelésében az sem, hogy a Hűségmozgalom e bekövetkezett fordulat nyomán „különben is talaját vesztette”; a küszöbönálló III. SS-akció a Hűségmozgalom bázisát erőteljesen növelhette volna a toborzás ellen tiltakozókkal, még akkor is, ha a mozgalom politikai feltételei rendkívül súlyossá váltak a megszállás következtében. Jellemző, hogy a magyar miniszterelnökség főtisztviselője nem a Volksbund számos erős orgánumra kiterjedő hírhedt sajtóját, hanem az egyenlőtlen harcot vele bátran felvevő konzervatív vidéki lapocskát, a Die Donaut találta „agresszívnak”; s azt rótta fel bűnéül, ami erénye volt, hogy ti. támadni merte a nemzetiszocializmust! Ez volt az egyetlen német nyelvű lap Magyarországon, amely – Kállay, Pataky, Keresztes-Fischer titkos támogatásával – kifejezésre juttathatta a németség magyar érzelmű részének ellenállását a volksbundista izgatással és az SS toborzóakcióival szemben. Soha nagyobb szükség nem lett volna rá, mint most, a III. SS-akció küszöbén, amikor Balla leszögezte: „A lap fenntartásához ma különös érdek nem fűződik.” Balla úgy állította be, mintha a lap szerkesztője maga is fel akarná adni harcát: – valójában a Gestapo hurcolta el, s fogságából csak úgy szabadult, hogy Grősz József kalocsai érsek kezeskedett teljes visszavonulásáról.³²

Az olyan kérdések közé, amelyeknek a magyar kormány elé terjesztését még nem tartották időszerűnek német részről, nehogy túlfeszítsék a húrt, tartozott a magyarországi népi-német ifjúság fegyveres katonai előképzésének teljes elkülönítése a magyar leventeszervezettől. Erre vonatkozólag Arthur Axmann, a német birodalmi ifjúsági vezér már tervezetet is dolgozott ki Himmlerrel egyetértésben. Veesenmayer javaslatára azonban ezt a követelést, amelyet ő is, Basch is elvi jelentőségűnek tekintett, magyar részről viszont – mint minden olyan követelést, amely ilyen vagy olyan formában a németség népi elkülönülését (völkische Aussonderung) célozza – bizonyára nagy ellenszenvvel fogadnák, félretették a III. SS-akció befejezéséig. Veesenmayer április 23-i távirata szerint – Baschsal egyetértésben – azt a megoldást fogják választani, hogy jogi vitába való bocsátkozás helyett az erre hajlandó leventevezetőséggel megegyeznek; nyártól fogva felfüggesztik a népi-német fiatalok leventeszolgálatát, arra hivatkozva, hogy a Deutsche Jugend keretében az aratási és begyűjtési munkálatokban vesznek részt a népi-német gazdaságokban. Addig is szorosabbá teszik a Deutsche Jugend kapcsolatát a német birodalmi ifjúsági vezérséggel (Reichsjugendführung); tanácsadóul kirendelik melléje – az eddigi Schumacher helyett – Pragert, az egykori szudéta területvezetőt, aki a követség népiségi referensének, az ugyancsak Szudéta-vidéki náci mozgalmi múlttal rendelkező Meckelnek felügyelete alatt fogja folytatni tevékenységét.³³

Óvatosságból csak részben hozták a kormány tudomására azokat az irányelveket, amelyeket Veesenmayer és Basch közösen határoztak meg a Volksbund ipari és szövetkezeti érdekeltségére vonatkozóan. Az ezeket rögzítő április 25-i feljegyzés szerint azonnali programként tűzték ki a német településterületeken levő zsidó üzemek (ezek főleg tejüzemek) azonnali átadását, a zsidókkal fennálló értékesítési szerződések azonnali felmondását. Koncessziókat, nagykereskedői engedélyeket követeltek a népi-németeknek, és sürgették a megvont iparengedélyek visszaadását. A Volksbund perspektivikus terveire pedig jellemzők az alábbi igények: 1. A népcsoport állandó képviselőt küldhessen az Iparügyi Minisztériumhoz, a Kereskedelemügyi Minisztériumhoz és az Anyaggazdálkodási Hivatalhoz. 2. A népcsoport százalékarányának megfelelő képviselethez jusson a kereskedelmi kamarákban, az ipartestületi vezetőségekben és az adóügyi bizottságokban.³⁴

A Volksdeutsche Mittelstelle gazdaságirányítási hivatalának (VoMi Amt X.: „Führung der Wirtsdhaft in den deutschen Volksgruppen”) vezetője, Lothar Heller ismertette a Volksbund funkcionáriusaival a magyarországi német népcsoport gazdasági feladatait a március 19-e nyomán előállt helyzetben. Hangsúlyozta, hogy a cél nem csupán a népcsoport saját, hanem az egész ország gazdasági erőforrásainak totális mozgósítása, maximális teljesítmények elérésével. A Hesse professzor-féle munkálatok Wüscht és Steinsch segítségével kidolgozott magyar vonatkozású alapvetése mellett legújabban Wagener budapesti német birodalmi szaktanácsadó április 20-i feljegyzése vázolta a gabona, kukorica, zsiradék, napraforgó, főzelékfélék, kender várható terméseredményeit, „kritikusan elemezve” a német birodalom felé irányuló export fokozhatósága szempontjából a Jurcsek-tervet.³⁵ A Sztójay-kormánnyal szemben támasztott gazdasági követelményekre való tekintettel a népcsoportnak bizonyos fokig mérsékelnie kell saját gazdasági érdekei érvényesítését – mondotta Heller, így az árjásítást tisztán magyar belügynek kell tekinteni, s abba csak a német településterületek háborús gazdasági szempontból fontos üzemei termelésének fenntartása és fokozása érdekében kell – legális úton – bekapcsolódni. „Az ipar, nagykereskedelem, nagybankok terén egyelőre még nincs lehetőség a népi-németek közvetlen bekapcsolódására.”³⁶

A VoMi tehát „magasabb” szempontok alapján – az ország gazdasági erői totális háborús kiaknázása és a magyar újburzsoázia minél szélesebb körű korrumpálása érdekében – a zsidó tulajdon kisajátításából adódó „gazdasági lehetőségekét” egyelőre fenntartotta a magyaroknak; de a német településterületeken a népcsoport magának igényelte az árjásítás eredményét. Ezt a „saját vadászterületet” a VoMi segített megvédeni. A délkelet-európai német népcsoportok szövetkezeti ügyének fokozottabb financiális támogatására, Teutschländer vezetésével, 1944. április 1-én Bécsben felállított szerv (Betreuungsstelle der Genossenschaften in den deutschen Volksgruppen) azonnal kézbe vette például a magyarországi német tejszövetkezetek ügyét, „hogy megvédje önállóságát a magyar beavatkozástól”.³⁷

Itt bocsátjuk előre, hogy a Volksbund vezetősége, miután gazdasági aspirációit az árjásítás terén csak korlátozottan érvényesíthette, azzal a kéréssel állt elő, hogy a birodalmi német érdekeltségű Mercur Bankot, amely eddig titokban pénzelte a Volksbundot, de Werner berlini és Glöckner budapesti igazgatók vezetése alatt nem szolgálta maradéktalanul a népcsoport érdekeit, nyilvánítsák most már nyíltan a magyarországi német népcsoport bankjává, és annak igazgatóságában a népcsoport személyiségei foglalhassanak helyet. Goldschmidt népcsoportvezető-helyettes szerint, aki ezt a kérést 1944. május 31-én a VoMi-hoz előterjesztette, a magyar kormány nem fog akadályt gördíteni az ügy útjába. Ez a kísérlet azonban eredménytelen maradt: nem mondtak le a német birodalmi érdekekről a népcsoport javára. A Mercur Bank továbbra is az eddigi módon finanszírozta a Volksbundot. Ezt a VoMi a Vereinigte Finanzkontore GmbH. (Egyesült Pénzügyi Irodák kft.) fedőnévvel ellátott szerv útján ellenőrizte.³⁸

A Balla-féle javaslatokat figyelembe véve Sztójay az április 26-i minisztertanácson felszólította a minisztereket a volksbundista kívánságok „megértő” kezelésére. Jurcsek Béla földművelésügyi miniszter előterjesztése alapján részletesen megtárgyalták az ingatlanforgalmi korlátozásokra vonatkozó panaszt. Jurcsek hangsúlyozta, hogy „vegyes nemzetiségű községekben az arányszám szerint fog intézkedni” és „minden díszparitást meg fog szüntetni”, szükségesnek tartja azonban, hogy magyar községekben továbbra is csak magyar juthasson földhöz.³⁹

Sztójay ezen az ülésen – rámutatva arra, hogy a német birodalom milyen nagy érdeklődéssel kíséri a magyarországi németség sorsát – különösen Jaross belügyminisztert kérte sürgős intézkedésekre, felszólítva, hogy „állami érdekből” helyeztesse máshová azokat a közigazgatási tisztviselőket, elsősorban főszolgabírókat, „akik a közelmúltban nem tudtak kellő megértést tanúsítani az országra oly fontos kisebbségi kérdés iránt”. A Basch által benyújtott lista több mint 80 nevet tartalmazott; ezek közül a kormány végül is 36 esetben rendelte el az áthelyezést. Ezt nem egyszerre, hanem a kínos feltűnés elkerülése végett, folyamatosan hajtották végre, s Bascht külön megkérték arra, hogy „az áthelyezéseket ne használják fel propagandisztikus szempontból, mert a hatóságok tekintélyére nézve a mai időkben ez különösen ártalmas volna”.⁴⁰ Bár az áthelyezések száma felét sem tette ki a Volksbund taktikai okokból túlméretezett követeléseinek, ezúttal számíthattak Baschék lojalitására. Erre vallott Basch április 23-i bonyhádi beszéde, amikor a kormány képviselőinek jelenlétében a Sztójay-kormány mellett foglalt állást, bizalmát fejezve ki az iránt, hogy elhárulnak a népcsoportot március 19-e előtt béklyózó akadályok.⁴¹

Baschék „lojális magatartását” dicséretekkel halmozta el az új magyar vezérkari főnök, Vörös János vezérezredes, a magyar belpolitikáról felvázolt helyzetképében: „A német kisebbség vezetőinek mi sem volna könnyebb, mint régóta felpanaszolt követeléseinek azonnali érvényesítése”, de – mint írja – ők „a helyzet magaslatán állanak. Jól látják a helyzetet. Nem akarnak visszaélni a vendéglátó nemzet jóindulatával. Különben is háború van, s a magyar nemzet nehéz helyzetben. Kívánságaikat tehát alkalmasabb időre félreteszik, inkább a háborús erőfeszítéseket mozdítják elő.”⁴²

Ha az 1944 tavaszán Magyarországon kialakult helyzetet összehasonlítjuk a Volksbund „Megoldási javaslatok” című elaborátumának előirányzott rendszabályaival, a következők állapíthatók meg:

– Német katonai közigazgatás bevezetésére nem került sor; a magyar közigazgatás, melynek apparátusát „megtisztították” ugyan, fennmaradt, és önállóan látta el feladatát a látszólag „szuverén” magyar kormány irányításával.

– A magyar hadsereget nem oszlatták fel, hanem a politikai és katonai szempontokat egyaránt mérlegelve, fenntartották, bár átnevelését, irányítását és alkalmazását illetően olyan határozatok születtek, amelyek a Volksbund javaslatában egyéb, kevésbé drasztikus megoldási eshetőségek sémáiba szorítottan jelentkeztek. A Sztójay-kormány hozzájárult az SS újabb toborzóakciójához.

– Nem került sor valamennyi párt és egyesület feloszlatására, csak az ellenzékiekre; sikertelen kísérletek történtek egy szélsőjobboldali egységpárt létrehozására.

– A parlament – a Volksbund javaslatával ellentétben – továbbra is fennmaradt; nem juttatták az egész ellenzéket koncentrációs táborba, hanem vezetőit tartóztatták le.

– A zsidók deportálásának megkezdésére – a Volksbund javaslatával egybehangzóan – rövidesen sor került.

– Kolosváry-Borcsa Mihály kormánybiztos kinevezésével megvalósult a sajtó és a rádió irányítására vonatkozó Volksbund-javaslat; a baloldali ellenzéki lapokat betiltották.

– A német népcsoport súlya, politikai aktivitása – a várakozással ellentétben – nem növekedett meg lényegesen a megszállás következtében. Mivel a magyar kormány „szuverenitása” nem süllyedt a szerbiai vagy dániai szintre, a német népcsoportnak a kormányhoz való viszonya sem lehetett olyan, mint a szerb Bánátban vagy Dániában. Sőt, a népcsoportnak továbbra is mérsékelnie kellett követeléseit, hogy ne okozzon különösebb nehézségeket a kormánynak, amely vállalta a gazdasági és katonai háborús erőfeszítéseket. Minél készségesebbnek mutatkozott e téren a kormány, annál kevésbé volt szükség a népcsoport közreműködésére. Ez pecsételte meg véglegesen annak a törekvésnek a sorsát, hogy Baschnak olyan – lényegében államminiszteri – státust biztosítsanak a magyar kormányban, mint amilyennel a német népcsoportjog érvényesülése szempontjából mintaszerűnek tekintett Szlovákiában Karmasin „államtitkár”, illetve Horvátországban Altgayer „államigazgató”, az ottani német népcsoportok vezetői, betöltöttek.⁴³ A népcsoport kapcsolatai különben is egyre jobban meglazultak a magyar élettel: a célul tűzött népi elkülönülés folyamata most már nemcsak rohamosan, de – különösen a harmadik SS-akció révén – a népcsoportra nézve is drasztikus módon haladt előre.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Kijevi ígéret, orosz visszatérés a gabona-megállapodáshoz

Moszkva, 2022. november 2. szerda (MB)

Az ukrán vezetés írásos garanciát nyújtott Oroszországnak arra, hogy többé nem fog megtámadni olyan orosz hajókat és létesítményeket, amelyek arra szolgálnak, hogy exportálhassák a gabonát a Fekete-tengeri humanitárius vízi úton keresztül. Oroszország elfogadta az ígéretet, tudatta, hogy továbbra is részt vesz a gabona-megállapodásban, de ha Ukrajna megszegi az ígéretét, felmondja a július 22-én kötött isztambuli megállapodást – jelentette a Magyar Békekör szerdán.

Kijev az ENSZ és Törökország közbenjárására vallott színt, és ígérte meg Moszkvának, hogy „a tengeri humanitárius folyosót a fekete-tengeri kezdeményezés és a kapcsolódó, a Közös Koordinációs Központra vonatkozó rendelkezés szigorú betartásával fogják használni.”

Oroszország azért függesztette fel részvételét a megállapodásban, mer az ukrán fegyveres erők brit segédlettel október 29-én drón-és torpedó-támadást intéztek Szevasztopolnál horgonyzó orosz hadi- és kereskedelmi hajók ellen. A támadást a gabonaszállításra létesült humanitárius folyosó kihasználásával intézték, de az oroszok kivédték, s egyetlen hajójuk sem sérült meg.

Egyidejűleg szerdán bekérették az orosz külügyminisztériumba Nagy-Britannia moszkvai nagykövetét. Elé terjesztik annak bizonyítékait, hogy az orosz hajók ellen intézett október 29-i támadásban a britek is részt vettek. Az orosz külügyminisztérium jelezte, hogy ezeket a bizonyítékokat nyilvánosságra hozzák, amint a brit nagykövet elé tárták.

Megfigyelők szerint azzal, hogy elfogadta a kijevi garanciákat, Moszkva jelezni kívánta, hogy készen áll béketárgyalásra is Ukrajnával, ha Kijev tudomásul veszi az új realitásokat. Maria Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdán így nyilatkozott erről: „Továbbra is egyértelmű jelzést várunk a kijevi rezsimtől arra, hogy az új területi realitások és a harci helyzet figyelembevételével folytatni kívánja a tárgyalást”.+++

Hitler támogatásához hasonlította Zelenszkij nyugati támogatását az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára

Moszkva, 2022. november 3. csütörtök (MB)

A náci Németországnak Oroszország ellen nyújtott támogatásához hasonlította a kijevi rezsimnek nyújtott nyugati támogatást az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.

A Független Államok Közösségének (CIS) Moszkvában megtartott biztonsági tanácskozásán Nyikolaj Patrusev csütörtökön kijelentette: Az angolszászok a 2014. évi kijevi államcsíny megszervezésével és Ukrajna Oroszország ellen fordításával nemcsak nyomásgyakorlás céljából akartak hídfőállást kiépíteni, hanem az orosz etnikum felszámolásáért és az ország feldarabolásáért is. A neonáci erőkre építve vonták Ukrajnát nyugati befolyás alá. Washington és London, valamint az amerikai és a brit vállalatok a II. világháborút megelőző időszakhoz hasonlóan viselkedtek: figyelmen kívül hagyták Hitler harcias terveit, sőt elnézték azokat, abban a reményben, hogy Moszkva ellen irányíthatják a náci agressziót, amely végül több tízmillió ember életébe került. Az ukrán embert ma eszközként használják fel Oroszország ellen. Ukrajna a szélsőjobboldal világközpontjává vált, Oroszország pedig a kijevi bábrezsim ellen harcol.

Patrusev közölte: Kijev, nyugati részvétellel piszkos bomba előállításán dolgozik. A helyzet katasztrofálissá válhat, ha nem állítják meg.

Az orosz biztonsági vezető emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok továbbra is az egyetlen olyan ország a világon, amely nukleáris fegyvert vetett be békés célpontok ellen. Atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira 1945. augusztus 6-án és 9-én. Nem azzal a céllal, hogy megsemmisítse a militarista Japánt, hanem a világ megfélemlítéséért és azért, hogy megmutassa, ki az úr a háznál.

Felismerve, hogy az Oroszország-ellen irányuló szankció-politika kudarcot vallott, a Nyugat nukleáris síkra akarja terelni a kérdést, s azzal próbálkozik, hogy úgy tüntesse fel Oroszországot, mintha atomhoz akarna nyúlni. Moszkva figyelmezteti a világot, hogy az orosz államnak nem áll szándékában atomfegyvert bevetni, és semmi köze sincs ahhoz a politikához, amely nukleáris erő felhasználásával gondol felülkerekedni saját gondjain.

Patrusev elmondta még, az ukrán hadsereg folytatja a zaporozsjei atomerőmű bombázását. A támadásoknak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) delegációjának ottani látogatása sem vetett véget.

A brit és az amerikai titkos szolgálat nemzetközi terrorista szervezetek tagjait toborozza, hogy harcoljanak a kijevi rezsimért.

A tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatban a Békekör tudósítója arról is beszámolt, hogy Oroszország hiába sürgette ENSZ vizsgálóbizottság felállítását az Ukrajnában üzemeltetett amerikai biológiai laboratóriumokban folytatott fegyverkutatás ügyében, a Biztonsági Tanács nyugati tagjai szerdán leszavazták, és az állandó tagok közül csak Kína szavazott mellette.  A BT nem állandó tíz tagja tartózkodott a szavazástól.+++

A fényképen jobbra Adolf Hitler, a náci Németország vezetője és Neville Chamberlain brit miniszterelnök fog kezet 1938. szeptember 23-án Godesbergben.

Kiadta: Magyar Békekör

(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

Az 1943. december 28-i Kállay-Basch tárgyalás azonban egyáltalán nem igazolta a népcsoportvezető állítólagos respektusát. A miniszterelnök – néhány kisebb kéréstől eltekintve – „a mai nehéz időkre” hivatkozva kereken elzárkózott minden lényeges további engedmény, így a Volkshilfe alapszabályának jóváhagyása, német birodalmi tanerők alkalmazásának engedélyezése, volksbundisták tisztté kinevezése és kitüntetése és más hasonló követelések elől. Különösen határozottan utasította vissza a Volksbund alapszabályainak módosítására, a horogkereszt szabad viselésére vonatkozó, ezúttal is előadott követelést. A hadihelyzetet tekintve, aligha fogható fel másnak, mint gúnyos megjegyzésnek az a kijelentése, hogy majd ha a német csapatok Moszkvában lesznek, engedélyezni fogja a népi-németeknek a horogkeresztes zászló kitűzését.¹

Kállay ezután egy iratmásolatot tett Basch elé, amiből kiderült, hogy a népcsoport-vezetőség a nyilasokkal együtt memorandumot szerkesztett, amelyben a magyar kormányt németellenes magatartással vádolják, s a birodalomnak okozott végtelen károk miatt leváltását javasolják. E memorandumot vagy egyezményt Basch, Goldschmidt és nyilasok írták alá. Kállay közölte Baschsal, hogy egy neves német diplomata, aki látta a másolatot, felháborodásában így szólt: „Hát nem akasztathatják fel önök ezeket az embereket?” – Basch tagadta, hogy a népcsoport-vezetőség a nyilasokkal bármiféle, akár írásos, akár szóbeli egyezményt kötött volna, s kérte az ügy kivizsgálását.²

Az a neves német diplomata, akire Kállay hivatkozott, Franz von Papen volt. Emlékiratai szerint 1943 decemberében Törökországba utazott, s Horthy kérésére szakította meg útját Budapesten, majd Mezőhegyesen vadászaton vett részt. Keresztes-Fischer belügyminiszter mutatott neki egy jelentést, amely a Volksbund és a nyilaskeresztesek megbeszéléséről készült. A jelentés sértő hangon szólt a kormányról és a kormányzóról, azt javasolta, hogy Magyarországot bontsák fel népiségi alkotóelemeire, és ezeket a „gau”-kat mint föderatív államokat, egyszerűen tagosítsák a birodalomhoz. Papen megígérte, hogy az ügyről azonnal tájékoztatja Berlint.³

Horthy emlékirataiban is szó esik erről. Eszerint Papennak a Volksbund Neubacherhez intézett egyik jelentését mutatták meg. A jelentés azt a nyilasokkal közösen kiagyalt tervet tartalmazta, hogy Magyarországot bontsák fel etnikai alkotóelemeire, s mint föderális nemzetiszocialista szövetségi államot kebelezzék be a birodalomba.⁴

Ribbentrop a budapesti német követet tájékoztatta Papen jelentéséről: „Mint Papen nagykövet jelenti, budapesti átutazásakor Kállay miniszterelnök átnyújtotta neki egy irat másolatát, amely a birodalmi német dr. Wagener és H. G. Mauss által aláírt emlékiratnak tűnik. Ebben az iratban, amelyet Kállay úr állítása szerint a német Volksbund vezére Neubacher követnek adott, többek közt a magyarországi kisebbségek helyzetéről, politikai céljaikról, a nyilasokkal folytatott politikai tárgyalásokról és Magyarországnak a német birodalomhoz való jövőbeli hozzácsatolására vonatkozó tervekről van szó. Kállay úr az irat tartalmára utalva a Volksbund-vezetőség izgató tevékenységéről beszélt Papen úr előtt, és nem titkolta, hogy véleménye szerint az emlékiratban lefektetett gondolatokhoz Berlinből kaptak ösztönzést.”⁵

Ribbentrop Papen jelentése nyomán, még az említett Kállay-Basch-megbeszélés, sőt karácsony előtt, vizsgálatot rendelt el. Ez azzal az eredménnyel járt, hogy Neubacher nem kapott semmiféle emlékiratot, a Budapestről kihallgatásra Berlinbe rendelt Wagener és Mauss, a Volksbund német birodalmi gazdasági szaktanácsadói pedig becsületszavukra kijelentették, hogy ilyet nem írtak, hamisítványról van szó, amelyet a népcsoport jelentős gazdasági teljesítményei miatt dühös magyarok a népcsoport-vezetőség és a német birodalmi gazdasági szaktanácsadók kompromittálására akarnak felhasználni.⁶

Baschnak a miniszterelnökkel december 28-án folytatott megbeszéléséről beszámoló jelentése nyomán a VoMi is bekapcsolódott a vizsgálatba. Megállapította, hogy Baschnak a nyilasokkal szembeni beállítottságát ismerve, egy ilyen egyezmény igen valószínűtlen; a nyilasok, akik az utóbbi időben egyre inkább kísérletet tettek arra, hogy a népcsoportot megnyerjék, bizonyára önkényesen tüntették fel aláírás gyanánt Basch és Goldschmidt nevét. A VoMi véleménye szerint egyébként Kállay fellépése Baschsal szemben ezúttal sokkal bizonytalanabb volt, mint a vele folytatott korábbi megbeszélései során.⁷

Steyer véleménye szerint Keresztes-Fischer belügyminiszter környezetéből ered az a mese, hogy Basch és Goldschmidt aláírtak egy nyilaskeresztes memorandumot. A népcsoportvezető és helyettese aláírását azért hamisították a nyilas memorandumra, mert a hatalmát féltő Kállay diszkreditálni akarta őket Berlinben. E lépésre a volksbundista képviselők parlamenti fellépése késztette a miniszterelnököt.⁸

A német birodalmi külügyminiszter végül is 1944. január 7-i távirati utasításában felszólította a budapesti német követet, hogy személyesen keresse fel a miniszterelnököt, és Papen előtt tett kijelentéseire vonatkozóan „szó szerint” a következőket mondja: „Berlinben igen csodálkoznak Kállay úr e kijelentésein. Az átadott iratmásolat, badar tartalmával már első pillantásra hamisítványnak tűnik. Az emlékirat két állítólagos aláírója, a birodalmi német dr. Wagener és Mauss, akiket természetesen csupán gazdasági kérdések érdekelnek, hivatalos kihallgatásukkor a leghatározottabban kijelentették, hogy sohasem szerkesztettek vagy írtak alá ilyen vagy hasonló politikai emlékiratot. Épp így megállapítást nyert, hogy Neubacher követ sohasem kapott a Volksbund vezérétől vagy más úton ilyen vagy hasonló emlékiratot. Kétségtelen tehát, hogy durva és otromba hamisításról s a legrosszabb fajta politikai kútmérgezési kísérletről van szó. Nem értik Berlinben, hogyan tarthatta Kállay úr helyénvalónak, hogy egy hamisítvány alapján egy átutazó német diplomata előtt ilyenfajta panaszokat hozzon elő. De ha már e dokumentumot ily módon felhasználta, nem hagyhatjuk egyszerűen ennyiben a dolgot, elvárjuk, hogy a magyar kormány a lehető legnagyobb gondossággal kivizsgálja a hamisítvány eredetét, s az eredményről minket hivatalosan értesítsen.”⁹ – Ribbentrop utasításának hangneme megfelel annak az elhatározásnak, hogy Kállayval leszámolnak, s Magyarországon német szempontból feltétlenül megbízható kormányt juttatnak uralomra, akár az ország német megszállása útján is.

Jagow követ 1944. február 10-i táviratában jelentette, hogy a külügyminiszter utasításának megfelelően járt el Kállaynál. A miniszterelnök megígérte, hogy igyekszik kivizsgáltatni a szóban forgó irat eredetét, de nem hiszi, hogy az kétséget kizáróan megállapítható, ha egyszer – mint már Papennek megmondotta – az eredeti nincs birtokában, ő csupán a belügyminiszter által átadott másolatot látta.¹⁰ (A terhelő dokumentum másolat voltát a Baschsal folytatott megbeszélésekor is elismerte.)

A magyar és német levéltári anyagban folytatott történeti kutatás során ez ideig még e másolatra sem sikerült ráakadni, így a kérdéses dokumentumot közvetlenül nem ismerjük. Míg az ügyre vonatkozó adatok egy részéből úgy látszik, mintha a vitatott hitelességű és ismeretlen keltezésű irat maga a közös volksbundista-nyilas memorandum volna, Basch, Goldschmidt és a nyilasok aláírásaival, Ribbentrop – Papen jelentése alapján – következetesen olyan emlékiratról beszél, amelyen Wagener és Mauss aláírása szerepel, s abban „többek közt” történik említés a Volksbundnak a nyilasokkal folytatott tárgyalásairól. Minthogy az iratban olyan tervekről – Magyarország „gauk”-ra bontásáról, és ezek föderációjának a német birodalomhoz csatolásáról – volt szó, amelyek gazdasági vonatkozásban is fontos konzekvenciákkal járnának, korántsem elképzelhetetlen, hogy a két gazdasági szaktanácsadónak szerepe lehetett e tervek kidolgozásában, vagy egyszerűen csak tájékoztatták azok felől a német birodalmi illetékeseket. A Basch és Wagener közt gazdasági kérdésekben gyakori súrlódások nem lehettek akadályai annak, hogy a Wagener-Mauss-féle iratot a népcsoportvezető adja át Neubachernek, akiről Basch maga említette népbírósági perében, hogy a bánáti és bácskai németek különálló „gau”-ba szervezésének tervével foglalkozott.¹¹ A Volksbund vitathatatlanul érdekelt volt minden olyan tervben, amely a „Südostraum” németsége kitelepítésére vonatkozó tervekkel szemben továbbra is szülőföldjükön biztosított volna a népi-németeknek „történelmi hivatást”. Az eddigiekben már többször utaltunk a Volksbund-vezetőség olyan elképzeléseire, hogy bizonyos belső telepítéseket is igénybe véve a dunántúli német településterületet kapcsolnák egyfelől a bácskai-bánáti, másfelől a német birodalmi „néptalajhoz”. Az elképzelések nem voltak függetlenek bizonyos német birodalmi ösztönzésektől. Ezt bizonyították dr. Richard Csaki tárgyalásai. Mint láttuk, a volksbundisták töprengése arról, hogy mekkora területet fog Hitler Magyarországból kikanyarítani, hogy a magyarországi németséget is minél inkább birodalmába kebelezhesse, Albrecht Haushofer tervében konkrét javaslatként is testet öltött.

A Wagener-Mauss-féle iratban szereplő elképzelés olyan politikai felajánlkozás jellegű nyilas terv volt, amely nem fedte ugyan a német elképzeléseiket, de bizonyos vonatkozásban mégis kihasználhatták. Mint ahogy a nyilasok 1940-ben készült terve a nemzetiségi kérdés népcsoport jogi általános rendezéséről sem volt német szempontból elfogadható, de Basch és Goldschmidt felhasználhatták a német népcsoport autonómiájáért vívott harcukban, s ezért még kidolgozásában is részt vállaltak, ugyanígy nem lehetetlen, hogy több-kevesebb részük volt a Volksbund vezetőinek ebben az újabb nyilas tervben is. Ez ha egészében „képtelen badarság” volt is, hiszen a németek fenn akarták tartani a Kárpát-medencei kis államok, köztük Magyarország önállóságát – határkorrekciókkal, lakosságcserékkel elősegítve, hogy etnikailag homogének legyenek -, egyenként kötve őket erős szövetségi szálakkal a német birodalomhoz, de a terv titkos támogatásából mégis az a haszon származhatott a Volksbund számára, hogy egyengeti a német „gau” kialakításának és a német birodalomba való bekebelezésének a német birodalmi tervekben is szereplő ügyét. Magyarország német megszállásának küszöbén egyébként valóban túlhaladottak lehettek ezek a náci elgondolások, vagy talán éppen a figyelem elterelését szolgálták.

A Volksbund-apologéták hiába tagadják, kizárólag az ellentétekről szólva, a volksbundista-nyilas kapcsolatokat. Mint láttuk, a korábban laza kapcsolatok utóbb már rendszeresekké váltak, és konkrét szóbeli megállapodásokhoz vezettek az együttműködést illetően. A Volksbund érthető óvatossága folytán soha nem került sor e megállapodások mindkét fél részéről aláírt okmányok formájában való rögzítésére. A tárgyalásokról a Volksbund jelentéseket küldött a VoMi-nak, a nyilas tárgyalófél viszont feljegyzésekkel rögzítette azokat, s a mozgalom „hungarista napló” néven ismert iratgyűjteményében őrizte meg. Ez sem teljes azonban, s különben is a Pálffy-féle párt kiválása után már csak a Nyilaskeresztes Párt okmányait tartalmazza.

A Wagener-Mauss-féle emlékirat bizonyára egy Baschsal és Goldschmidttel történt szóbeli megegyezésről készült nyilas feljegyzést ismertetett, tartalmilag vagy esetleg teljes szövegében. Az üggyel foglalkozó iratokból és idézett memoárokból nem derül ki, hogy személy szerint kik voltak a nyilas tárgyalópartnerek. A „hungarista napló” anyagából az állapítható meg, hogy Szálasi pártja és a Volksbund 1942-1943-ban a „defetista” Kállay-kormány eltávolítására, a „belső front” szilárdítására, a függetlenségi mozgalom elleni harcra szövetkezett egymással; nyoma sincs viszont annak, hogy tárgyaltak vagy éppen megegyezésre jutottak volna Magyarország etnikai alapon való föderatív átszervezéséről. Ez azért sem valószínű, mert Szálasi már akkor elvetette a Hungária Egyesült Földek Szövetsége elnevezéssel meghirdetett, nagy viharokat kiváltott korábbi föderációs tervét, amikor az Anschluss bekövetkeztével a tervében szereplő német autonóm terület a német birodalom közvetlen szomszédságába került. Szálasi pártja azután Hubay vezetése alatt – mint láttuk – területi autonómiák helyett a népcsoport-autonómia alapján tervezte az ország nemzetiségi viszonyainak rendezését, majd a börtönből a párt élére visszatért Szálasi, létrehozva a nyilas pártok átmeneti egységét, a hungarista birodalom eszméje jegyében tett előkészületeket a nemzetiségi kérdés olyan rendezésére, amelyben a magyar hegemónia és szupremácia biztosítása – a német kisebbségre vonatkozólag is – központi szerepet játszott. A németek emiatti rosszallása meglazította a nyilas egységet, s a német igények „méltánylásában” Szálasinál rugalmasabb Pálffy-féle Magyar Nemzetiszocialista Párt – Berlinből is ösztönzött – kiválásához vezetett. Ennek a pártnak a vonalába, Málnási Ödön által képviselt ideológiájába illik bele a föderatív „gau”-rendszer, s annak a német birodalomhoz kapcsolása.

A Volksbund, amely a közelebbi célok érdekében Szálasi pártjával is szövetkezett, a jövőt illetően a kormánypárti szélsőjobboldal mellett éppúgy a Nemzetiszocialista Pártszövetségre (s azon belül Pálffy pártjára) támaszkodott, mint ahogy Ribbentropnak a magyarországi belpolitikai viszonyok tanulmányozására kiküldött titkos megbízottja, Veesenmayer is ebben az irányban tájékozódott. A Volksbund és a VoMi óva intett még a gondolatától is annak, hogy Kállay helyébe Szálasit ültessék. Steyer szerint, ha a nyilasok jutnának hatalomra, a német birodalom oldalán harcolnának ugyan, de a német népcsoport irányában zabolátlan sovinizmust tanúsítanának. Ennek a szinte kizárólag asszimilánsoktól, félnémetektől vezetett pártnak az emberei úgy üldöznék a magyarországi német népcsoport nemzetiszocialistáit, mint a zsidókat. Amit az eddigi kormányok szerettek volna, de nem merészeltek, ők azonnal megtennék: legalizálnák a renegátok Hűségmozgalmát – természetesen hungarista alapra helyezve azt.¹²

Azzal a megállapítással szemben, hogy a Nyilaskeresztes Párt Volksbund-ellenes beállítottságú,¹³ Szálasi egyre határozottabban hangsúlyozta: „a legteljesebb megértés és bajtársiasság jegyében működünk együtt”. Valóban már többször állást foglalt a Hűségmozgalommal szemben, és köszöntötte az SS-önkéntesek toborzását is, amellyel kapcsolatban csak azért voltak aggályai, mert magyar Hungarista Légió híján, a nyilasok is odatódulnak, „hogy hősi életszemléletüknek megfelelően harcolhassanak”, s nincs garancia arra, hogy az SS-ben hozott véráldozatuk a magyar (értsd: hungarista) ügy szolgálatában lesz kamatoztatható.¹⁴ Szálasi 1944. újévi beszédét a Deutsche Zeitung is közölte, ami különösen feltűnővé tette a volksbundisták és nyilasok barátkozását.¹⁵ A volksbundista Hugo Binder 1944 februárjában Berlinbe küldött egyik tájékoztató jelentése szerint „a belügyminiszter arra gyanakszik, hogy Basch és Goldschmidt Szálasival együttműködik, és hatalomátvételre készül”.¹⁶

A volksbundisták és nyilasok együttműködésének egyik fő területe a zsidóellenes uszítás volt. A német politika Magyarországgal kapcsolatos minden nehézségét közvetlenül vagy közvetve az itteni „példátlanul erős zsidó befolyással” hozták összefüggésbe, s valósággal dühöngtek amiatt, hogy a Kállay-kormány a magyarországi zsidóság sárga csillaggal való megjelölését és deportálása haladéktalan megkezdését követelő 1942. október 17-i német jegyzéket elutasítva, azóta sem volt hajlandó ezekre a lépésekre, amelyek Szlovákiában, Horvátországban és Románia egyes részein már 1942 nyarán megtörténtek. A zsidóellenes uszításban különösen a Volksbund országos ifjúsági vezetősége (Landesjugend-führung) járt az élen: 1943. december közepén kiadott oktatólevelében a következő témák szerepelnek: „A zsidó a mi ellenségünk”, „A zsidó veszedelem”, „A zsidó az emberiség ellensége”, „A zsidó mint háborús uszító”, „A zsidó a mindennapi életben”, „Zsidó álcázás és a mi vakságunk”, „Mi a zsidó? A zsidóság egy vallásfelekezet?”, „A fajkeveredés mint a zsidóság műve”, „Mit akar a zsidó”, „A világzsidóság”, „A világ igába törése mint a zsidóság jövő célkitűzése”, „A német nép nem játéklabdája a zsidó gonosztevőknek”.¹⁷

Basch a népbíróság előtt tagadta a Volksbund antiszemita voltát, és azt állította, hogy a szervezet nem csatlakozott az antiszemita fronthoz. Csupán a Volksbund egyes vezetőinek antiszemita kijelentéseit ismerte el, mint egyéni megnyilvánulásokat; saját antiszemitizmusát – úgy vélte – zsidó szeretőjére hivatkozásával megcáfolta.¹⁸ A Volksbund-apologéták hasonlóképpen vélekednek, és az antiszemitizmust felületes fertőzésnek tekintik, amely a német népcsoportot – magyar részről érte.¹⁹

A Volksbund birtokában volt mindazoknak a kommunikációs eszközöknek, amelyek segítségével befolyását a német népcsoport széles rétegei felé is kiterjeszthette. A magyarországi nemzetiségi sajtónak 1943-ban több mint a fele német volt, s a 28 német nyelvű nemzetiségi lap többsége a Volksbund kezén volt.²⁰ Különösen kidomborodott a Volksbund sajtójának fölénye éppen a politikai napi- és hetilap területén, míg a Volksbundon kívüli sajtó mérlegében túlnyomórészt hitbuzgalmi lapok (3 katolikus, 3 evangélikus) szerepeltek.²¹ Sokatmondók a volksbundista sajtó példányszámai is: napilapjai 70 000, hetilapjai 24 700, havilapjai 26 000 példányban jelentek meg.²² A legnagyobb jelentősége a két napilapnak: a Budapesten megjelenő Deutsche Zeitungnak és az Újvidéken megjelenő Deutsches Volksblattnak volt, valamint a Deutscher Volksbote című hetilapnak, mely utóbb úgyszólván katonaújsággá alakult át.²³

„A Volksbund sajtója küzd a népcsoport lelki meghódításáért, az ellenséges propaganda szétrombolásáért, a németség nemzetiszocialista neveléséért” – írta Philipp Böss.²⁴ Basch 1944. februári beszámolója szerint a népi-német családok kétharmada a Volksbund sajtóját olvassa.²⁵ Ennek hatását kevéssé csökkentette az a részükről állandóan sérelmezett körülmény, hogy a Volksbund lapjai a magyar cenzúra-hatóság ellenőrzése folytán, csak némileg korlátozott mértékben űzhették nyílt hitlerista-nemzetiszocialista propagandájukat. Basch fotókópiákat készíttetett a kicenzúrázott cikkekről, s azokat eljuttatta az SS-Főhivatalhoz, melynek főnöke, Berger tábornok, 1944. január 20-án azzal a megjegyzéssel továbbította az anyagot Himmlerhez, hogy az talán még Hitlert is érdekelni fogja.²⁶

A magyar rádióban a Volksbundnak 1942. február 26-a óta minden péntek este 20 perces önálló műsora volt (Volksdeutsche Sendung)²⁷, amelynek időtartamát 1944. január 15-től 35 percre emelhették.²⁸ Ezek keretében Basch több ízben mondott beszédet. Emellett szívesen élt a belgrádi rádió lehetőségével: a belgrádi rádió 1943 második felében már a „Südostraum” német népcsoportjai hivatalos adójának tekinthető.²⁹ Itt hangzott el 1943. december 23-án este Basch karácsonyi üdvözlete, mely szerint e világháború nélkül évtizedek kellettek volna ahhoz, ami már megvalósult: hogy ti. a magyarországi németek nemzetiszocialista népcsoporttá válhassanak.³⁰ – A budapesti és belgrádi népi-német adások mellett 1943 januárjától fontos szerepe volt a „Südostraum” német népcsoportjai részére kedd esténként sugárzott félórás német birodalmi adásoknak („Klingende Brücke” címmel)³¹. E speciális népi-német műsorokon kívül a Volksbund erőteljesen szorgalmazta a német birodalmi rádióadók hallgatását; megszervezte a háborús helyzetmagyarázatok rendszeres kollektív meghallgatását a szervezet helyi csoportjaiban; a Hitler-beszédek kollektív meghallgatását pedig mindig ünnepélyes keretek közt rendezte meg.³²

A Volksbund propagandahivatala a film adta lehetőségek kihasználására is törekedett: 6 vetítőgép segítségével német birodalmi híradófilmeket, játék- és oktatófilmeket mutattak be a magyarországi német településterületeken. A filmvetítéssel egybekötött propagandaelőadások számottevő közönséget vonzottak.³³ Igen nagy segítséget kapott ezen a téren a Volksbund az NSDAP AO magyarországi csoportjától, amely filmelőadásai 57 százalékát szintén a népi-német lakosság számára vetítette; 1500 hanglemezzel ellátott hangszórós autója állandó „bevetésen” volt a németlakta területeken. Ahol megfordult, ezrével osztogatták a nemzetiszocialista brosúrákat, képesújságokat, propagandakiállítások számára alkalmas fotókat. Mindennek (költségeit a Goebbels-féle Propagandaminisztérium külföldi propagandával foglalkozó hivatala (Reichspropagandaamt Ausland) viselte.³⁴

A filmpropaganda jelentős hányada a Volksbund országos paraszthivatala mezőgazdasági propagandájának támogatását szolgálta. A népcsoport mezőgazdasági és egyéb termelőmunkája fellendítésére irányuló törekvéssel összefüggésben került sor a Deutsche Jugend háborús szakmai vetélkedőjére (Kriegsberufswettkampf), amelyet Basch 1944. január 9-én hirdetett meg. Ez játékos formában igyekezett megkedveltetni a háborús gazdasági munkaszolgálatot, és a termelés fokozásáért folytatott harcot a népi-német fiatalokkal, akikre egyre nagyobb teher hárult. A 25 szakmára kiterjedő vetélkedőn mintegy 10 000-en vettek részt. Az országos döntőt márciusban a mezőgazdasági szakmákból Hódságon, a kézműves szakmákból Besztercén rendezték meg, Erich Szegedi országos parasztvezető, Kohler, az új országos ifjúsági vezető, valamint Käthe Jung országos leányvezető jelenlétében. A vetélkedőn részt vevő fiúknak és leányoknak a szakma elméleti és gyakorlati ismeretéről, nemzetiszocialista világnézetükről és sportbeli ügyességükről egyaránt számot kellett adniuk.³⁵

1944. február 9-10-én az NSDAP Külföldi Szervezetének (AO) magyarországi csoportja munkaértekezletet tartott budapesti székházában. A Jagow követ jelenlétében lefolyt értekezleten az AO berlini központjának oktatási vezetője, Alfons Wölpl, tartotta az első referátumot. Kijelentette, hogy a németség fő ellensége a zsidó, ezért elsősorban azt kell megsemmisíteni. Bárhogyan alakuljon a háború – bár a végkimenetel szerinte nem vitás -, a zsidóságnak el kell pusztulnia. A jelen háborúnak ez a fő célja. Minden más ellenséggel lehetséges a békekötés, csak a zsidósággal nem. Németország nem érezheti magát mindaddig biztonságban, amíg egyetlen zsidó életben van Európa bármelyik pontján. A nemzetiszocializmus vezetői gondoskodni fognak arról, hogy Európában sehol ne maradhasson olyan sziget, ahol a zsidók biztonságban lehetnek, vagy abban reménykedhetnek, hogy élve megúszhatják a mostani válságot.

A második referátumot Henry Esp, az NSDAP AO magyarországi csoportjának vezetője tartotta. Utalt arra, hogy a birodalmi kormánynak nagy tervei vannak a külföldön élő birodalmi németekkel. Ezeknek a katonai szolgálat terén viszonylag kevesebb áldozatot kellett hozniuk, mint hazai néptársaiknak, de a továbbiakban nagyobb feladatot kell teljesíteniük, mint amazoknak, őrködniük kell afelett, hogy a barátságos arcot mutató szövetséges államok le ne térjenek a tengelyszerződésben meghatározott útról. Ha a kérdéses államok valamelyike felülne az ellenséges propaganda csábításainak, és hűtlenségre vetemedne, szembekerülne a birodalommal és elsősorban annak a külföldön élő előőrseivel. Kifejezést adott azon meggyőződésének, hogy az őket vendégül látó Magyarországgal szemben soha nem fognák ilyen kényszerhelyzetbe kerülni.³⁶

E két referátumból teljesen világos, hogy az NSDAP AO magyarországi csoportjának ezen az értekezletén az itt élő német birodalmi állampolgárságú nácik szerepét osztották ki az érlelődő márciusi eseményék idejére. A Volksbundról itt nem esett szó; a magyar állampolgárságú népi-németek náci szervezete, amely nem kevésbé volt a német birodalom itteni előőrse, a VoMi-tól kaphatott hasonló utasításokat. Az AO értekezletével szinte egy időben adta ki a Volksbund „a harci szellem erősítését” célzó, jelszószerűen megfogalmazott fenyegetéseit: „A háború elvesztése a német nép teljes kiirtását jelentené”; „Aki az ellenségre hallgat, az áruló”; „Aki a fegyelem ellen vét, az ellenségnek tekintendő”; „Aki a győzelem érdekei ellen szabotál, arra halál vár” stb.³⁷ Lázasan folyt a Deutsche Mannschaft szervezése, amelyről kijelentették, hogy a népi-német mozgalom „politikai pillére”.³⁸

Lorenz SS-tábornok, a VoMi főnöke, 1944. február 15-21-e közt Magyarországra látogatott az SS magyarországi toborzóakciói „harmadik hullámának” előkészítésére. Basch kíséretében bejárta a dunántúli német településeket, elsősorban itt véltek kiaknázható embertartalékot. 20-án Himmler képviseletében megjelent és felszólalt a Volksbund országos évi nagygyűlésén a Sportcsarnokban, 3000 volksbundista, köztük 500 helyi csoportvezető jelenlétében. A vendégek sorában ott voltak a német követség, az NSDAP magyarországi szervezete, az SS és a Wehrmacht, a bánáti és a horvátországi németség képviselői is. Ez példátlanul nyílt német demonstráció volt a Volksbund és vezére mellett, aki hatalmas beszámolóban foglalta össze az elért eredményeket, hangoztatva, hogy a Volksbund ma a szó igazi értelmében háborús szervezet, és hitet tett a magyarországi német népcsoport további áldozatkészségéről a totális háborús bevetésben. Méltatta az eddigi SS-toborzások eredményeit, a Kállay-kormány által elismerni nem akart Deutsche Mannschaft alakulatairól pedig kijelentette, hogy azok fenntartását „a kor parancsának” kell tekinteni, s hogy azok a hazai front legbiztosabb támaszai.³⁹

A VoMi – a Volksbund révén – 1944. március 10-én úgy értesült, hogy Keresztes-Fischer belügyminiszter a Deutsche Mannschaft meglepetésszerű lefegyverzését tervezi, s ebben a Szociáldemokrata Párt 23 000 jól szervezett szakszervezeti emberére támaszkodhat.⁴⁰ Ez az értesülés annál inkább figyelmet keltett, mert híre jött, hogy a belügyminiszter újabban hozzájárult szociáldemokrata pártszervezetek létesítéséhez olyan községekben – és csakis azokban -, ahol a pártnak már volt valaha helyi csoportja. A német Biztonsági Szolgálat március 14-i budapesti jelentése szerint a Szociáldemokrata Pártnak ez idő szerint csak 50-60 helyi csoportja volt, összesen mintegy 150-200 000 taggal, szemben az 1932. évi helyzettel: az SZDP Magyarország akkori területén 600 helyi csoporttal rendelkezett.⁴¹ E rendkívül súlyos visszaesést nagyrészt a magyar belügyi kormányzat bűnös politikája okozta, amit az még akkor sem tehetett volna hirtelen jóvá, ha erre őszintén elhatározza magát. A kormány – bizonyos engedményei ellenére – valójában még most sem kívánt a függetlenségi mozgalom erőire támaszkodni. A német falvakban a Keresztény Néppárt szervezkedését erőltették: 1943. november 15. óta ezen a néven szerepelt az Egyesült Keresztény Párt, az 1944. januárjában elhunyt gróf Zichy János helyett gróf Esterházy Móric vezetésével. A párt németek közti szervezkedésének irányításában Reibel Mihály, Makray (Mayer) Lajos és Pintér László képviselők játszottak főszerepet; az utóbbi – mint tudjuk – korábban, az 1940 őszén működését beszüntető Magyarországi Német Népművelődési Egyesület vezetője volt.⁴²

A harmadik SS-akciót előkészítő fő tárgyalásokra Bascht Berlinbe rendelték, aki ott 1944. március 8-12-e közt az SS-Főhivatal és a VoMi embereivel tárgyalt, majd 13-án Bécsben Ernst Kaltenbrunner SS-tábornokkal, a Birodalmi Biztonsági Főhivatal főnökével, valamint Baldur von Schirachhal, Ausztria birodalmi vezetőjével is megbeszélést folytatott. E berlini és bécsi tárgyalásokról nincsenek ugyan közelebbi adataink, de a magyarországi német népcsoport vezetőségétől származó, „Megoldási javaslatok” című tervezet alapján bizonyosra vehető, hogy az újabb SS-akció megvalósítása feltételének a Kállay-kormány eltávolítását és egy új, a német követelések iránt messzemenően készséges kormány létesítését tekintették – akár Magyarország német katonai megszállása árán is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!