Felkészülés a „Horthy-puccsra”

(idézet: Ez volt a Volksbund – Tilkovszky Loránt)

Csatay Lajos honvédelmi miniszter, aki Horthy ösztönzésére a minisztertanács 1944. március 29-i ülésén még úgy foglalt állást, hogy „a németek követelését vissza kell utasítanunk, mert az a magyar állam presztízsét sérti”,¹ Sztójaynak Veesenmayerral és Winkelmann-nal folytatott tárgyalásai után, április 14-én mégis aláírta a III. SS-toborzásra vonatkozó egyezményt.² A korábbi két hasonló tárgyú megállapodástól eltérően ez az egyezmény – az önkéntesség látszólagos fenntartásával – kényszersorozást tett lehetővé a 17. életévüket betöltött magyarországi németek körében. Ezzel megvalósult Basch előző évi javaslata, amely a Himmler által deklarált „német népiségi hadkötelezettség” elvén alapult. Az egyezmény értelmében a magyarországi németek – akiket ezentúl már nem neveztek népi-németeknek, mert Himmler 1944. február 27-i rendelkezése a „Volksdeutsche” – „Reichsdeutsche” megkülönböztetése a német faji egység fokozottabb kidomborítása érdekében eltörölte³ – valamennyi fegyverképes évfolyamát a Fegyveres-SS rendelkezésére kell bocsátani. A sorozást nem kerülheti el az sem, aki magát magyarnak vallja, ha egyszer a Volksbund „népiségi ismertetőjegyei” alapján németnek minősíti. Az új toborzási egyezmény véget vetett továbbá – visszaható érvénnyel – annak az egyedülálló gyakorlatnak, hogy Magyarországon megfosztják állampolgárságuktól az SS-hez bevonulókat. Egy május 30-án kötött pótegyezmény kiterjesztette a toborzást a 17-30 éves német nőkre is, híradó és egészségügyi feladatok ellátására az SS-ben (SS Helferinnenkorps).⁴

Az új toborzóakciót Basch a Volksbund április 23-i bonyhádi országos nagygyűlésén jelentette be nyilvánosan, mintegy húszezer főnyi hallgatóság előtt tartott beszédében. A legszentebb kötelesség „a Führer katonazubbonyát viselni” – mondotta. Beszéde után egy nagyobbrészt magyarországi önkéntesekből álló SS-alakulat, valamint a Deutsche Mannschaft dél-dunántúli alakulatai – mintegy kétezer ember – díszmenetben vonultak el a népcsoportvezető és a jelenlevő Veesenmayer követ előtt.⁵ Basch május 5-i toborzási felhívása önkéntes jelentkezésre szólított fel, de világosan kimondta, hogy aki ezt elmulasztja, az egyezmény alapján kényszeríthető az SS-sorozáson való megjelenésre.⁶ A magyar honvédelmi miniszter április 27-i és a belügyminiszter május 16-i szégyenletes rendelete szerint azokat, akik vonakodnak megjelenni az SS sorozó bizottságai előtt, a magyar hatóságok idézik be, és a magyar csendőrség állítja elő.⁷

A magyar érzelmű, a magyar hazához hű németek nagy megdöbbenéssel fogadták ezeket a rendelkezéseket, amelyek megvonták tőlük a védelmet, és kiszolgáltatták őket a Volksbundnak és az SS-nek. Százszámra tüntettek a német falvakban az SS-toborzás ellen, magyar zászlók alatt, és a Szózatot énekelve: „Hazádnak rendületlenül légy híve óh magyar.” Aláírások ezreit gyűjtötték az „Idegen államot nem szolgálunk!” feliratú listákra; kérvényekkel árasztották el, küldöttségekkel keresték fel a megyei hatóságokat és a központi kormányszerveket; tömegesen jelentkeztek a környező honvédlaktanyákban, hogy inkább ott sorozzák be őket, mint hogy az SS-hez kerüljenek; mások elbujdostak. Számos német községben a katolikus, illetve az evangélikus lelkész bátran élére állt a tüntetőknek, akik közül a Gestapo egyre-másra emelte ki a Volksbund segítségével a hangadókat. A falusi jegyzők egy része szabotálta, más része vakon végrehajtotta a belügyminiszteri utasításokat; ugyanígy az SS sorozó bizottságaihoz kiküldött magyar összekötőtisztek helyenként közönnyel nézték a magukat magyarnak valló németek erőszakos besorozását, másutt azt az álláspontot képviselték, hogy ezeknek a honvédséghez kell bevonulniuk. Egyes honvédségi szervek eleve elutasították a náluk jelentkezőket, mások állományba vették, de az SS közbelépése és felsőbb parancsok alapján végül többnyire kiszolgáltatták őket az SS-nek.⁸

A minisztertanács június 1-i ülésén nagy izgatottsággal tárgyalták ezeket az eseményeket, de Sztójay miniszterelnök azt tanácsolta, térjenek felettük napirendre, mert „ebben a kérdésben a legérzékenyebbek a németek”, hiszen ettől az SS- toborzástól Himmler két hadosztály felállítását várja.⁹ Horthy ösztönzésére a június 21-i minisztertanácson Csatay mégis előterjesztette azt a javaslatát, hogy kérjék a németektől az SS-egyezmény módosítását. Ne kényszerítsék az SS-be azokat a németeket, akik magyarnak vallják magukat.¹⁰ Veesenmayer és Winkelmann közbelépésére azonban Horthy elejtette a módosítási kérelmet. Csatay így javaslatával magára maradt, s csakhamar az SS-egyezmény szabotálásával vádolták.¹¹ A július 1-én Budapestre érkezett Berger altábornagy, az SS-Főhivatal főnöke, megállapította, hogy a sorozás rendkívül vontatottan halad, mert a magyar honvédségi szervek passzív ellenállást tanúsítanak, és nehézségeket támasztanak.¹² Veesenmayer augusztus 11-én erélyes levélben követelte Csataytól az SS-akció elhúzódásának kivizsgálását.¹³

Csatay augusztus 29-i válasza szerint a Volksbund augusztus 25-ig 202 000 németet vett fel a besorozandók listáira. Ezeket a Honvédelmi Minisztérium átvizsgálta, s közülük 131 000-et engedett át SS-sorozásra. Nem a Honvédelmi Minisztérium tehet arról, hogy az országban működő 30 német sorozó bizottság eddig csak 42 000-et sorozott be közülük. Mindenesetre simábban menne a sorozás, jegyezte meg a honvédelmi miniszter, ha a Volksbund – a saját tagjait kímélve – nem erőltetné olyanok bevonultatását, akik annak ellenállnak. A magukat magyarnak valló németeket engedjék át a honvédségnek.¹⁴

Csatay e levelének adatai azt mutatják, hogy a harmadik toborzóakció méreteiben már ekkor meghaladta az első két akció együttes eredményét, annak ellenére, hogy a listafelülvizsgálatok során a Honvédelmi Minisztérium – jóllehet az egyezmény legfeljebb 10,5 százalékos mentesítést tett volna lehetővé – visszatartotta a Volksbund által sorozásra jelöltek 35 százalékát, nyilván a magyar érzelműeket. Az SS azonban a szó szoros értelmében hajtóvadászatot indított a bevonulni nem akarók után: az SS-be besorozottak száma az augusztus 25-i 42 000 főről szeptember végére már mintegy 60 000- re emelkedett. Az SS nem kímélte a Volksbund kádereit sem; országosan 200 funkcionáriust hagyott meg, a többit bevonultatta.¹⁵ A Volksbund taglétszáma, a német megszálláshoz fűzött várakozások ellenére aligha növekedett érdemlegesen, az SS-toborzás és bevonulás következtében pedig számottevően csökkent, konkrét adatok azonban nem ismeretesek. A harmadik SS-akció hónapokon át tovább folyt, s német becslések szerint végeredményben mintegy 80 000-en vonultak be ennek során az SS-hez; a három magyarországi SS-hadkiegészítés összesített eredményét 120 000-re becsülik.¹⁶

Közben a Volksbund – jóllehet Berlinből óvatosságra intették – szívósan küzdött célkitűzései megvalósításáért. Ezek közt első helyen állt, hogy már nyíltan nemzetiszocialistának vallják magukat. Miután Hitler április 20-i születésnapját ez évben már tüntetően együtt ünnepelte az NSDAP AO magyarországi csoportjával, amelynek rendezvényén Basch nagyszámú Volksbund-küldöttség élén részt vett a pesti Vigadóban,¹⁷ a 23-i bonyhádi nagygyűlésen bejelentette: „a népcsoport rövidesen más arcot ölt”.¹⁸ Basch megbízásából május 11-én Hamm felkereste Teleki Mihályt, a MÉP élén álló hármas tanács vezetőjét, és bejelentette a Német Nemzetiszocialista Törvényhozók Blokkja megalakulását, ami – bár ezt taktikai okokból nem mondta ki kereken – egyet jelentett a volksbundista képviselők kilépésével a kormánypártból.¹⁹ A 7 volksbundista képviselőből álló blokk másnap már nyilvánosságra hozott megalakulásában a népcsoport sajtója „mérföldkövet” látott, de hangsúlyozta, hogy „mégsem valami vadonatúj dologról van szó, hiszen most csupán proklamálása történt annak a már korábban fennállott ténynek, hogy a magyarországi német mozgalom nemzetiszocialista mozgalom, képviselői tehát nemzetiszocialista képviselők”.²⁰ A dolog jelentősége a blokk vezetőjének, Franz Hamm képviselőnek a képviselőház elnökéhez intézett május 31-i – a június 2-i ülésen felolvasott – levelének azon utalásában rejlik, hogy a blokkba tömörült német nemzetiszocialista képviselők „külön országgyűlési képviselői csoportot, illetve pártot alakítottak”.²¹ Tehát nem egyszerűen arról volt szó, hogy a Magyar Élet Pártjának 7 képviselője kiválik, nemzeti alapon önálló parlamenti csoportosulást hoz létre, s magát német nemzetiszocialistának nyilvánítja, hanem annak előrejelzéséről, hogy a Volksbund német népcsoportszervezetből a magyarországi németek nemzetiszocialista pártjává, vagyis az NSDAP-nak megfelelő magyarországi párttá válik, a megalakult blokk ennek a pártnak parlamenti képviseletét fogja ellátni. A magyarországi német népcsoport most készült kiegyenlíteni a szomszédos országok német népcsoportjaihoz viszonyított azon több éves „lemaradását”, hogy nem rendelkezett önálló német nemzetiszocialista párttal.²² Nem a Volksbundon múlott, hogy a végkifejlet felé rohanó háborús események meghiúsították e párt létrehozását.

Június 2-án Basch felkereste Sztójay miniszterelnököt, és elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a Balla előterjesztésében szereplő sürgős intézkedések csak igen kis mértékben valósultak meg. Kijelentette, hogy a miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztálya nem foglalkozik megfelelőképp a népcsoport ügyeivel, meg kell végre szervezni a német népcsoport saját államtitkárságát. Baschnak az volt a benyomása, hogy Sztójay éppúgy nem akarja kiszélesíteni a népcsoport jogait, mint az eddigi magyar kormányok.²³

E megbeszélésen fontos téma volt a német népcsoport részesedése a zsidó javakból. A Volksbund igényt jelentett be a németlakta területeken levő zsidó üzemekre, üzlethelyiségekre, az azokban levő árukra, a zsidó tulajdonban levő házakra. Kiderült azonban, hogy a kormány nem híve az osztozkodásnak, s a magyar hatóságok – a volksbundisták mellőzésével – csendben már meg is kezdték a zsidó javak szétosztását. Basch erre június 26-án felhívta dr. Boden, a német birodalom magyarországi gazdasági meghatalmazottja figyelmét, aki tevékenységében nagymértékben támaszkodott az NSDAP AO magyarországi csoportja mellett a Volksbundra is.²⁴ Hamm, Keintzel, Trischler, Szegedi, a Német Nemzetiszocialista Törvényhozók Blokkjának tagjai, június-július folyamán a miniszterelnökön kívül számos minisztert külön is felkerestek követeléseikkel.²⁵ A nehézségek ellenére a Volksbund a magyarországi német népcsoport Németországba irányuló ipari – főleg élelmiszeripari – exportját jelentősen fokozni tudta: ennek 1944 első félévi értéke (29 millió pengő) több volt, mint 1943-ban az egész évi export (27 900 000 pengő) értéke (1942-ben csupán 3 582 000, 1941-ben pedig mindössze 300 000 pengő volt).²⁶ A továbbiakban azonban a mezőgazdasági termelőmunka az SS-toborzás körülményei közt már igen nagy nehézségek közt folyt a németlakta területeken.²⁷

A Volksbund igyekezett bebizonyítani, hogy az SS-toborzás és a hajszolt termelőmunka közepette sem hallgatnak a múzsák. Április 23-án egy szobrászati pályázat díjait vette át Basch jelenlétében Ludwig Matos-Matosch és Edmund Bányai-Bauer, június 27-én pedig a volksbundista festők tárlata nyílt meg a budapesti „Műbarát” kiállítótermeiben, a festő Franz Gulyás-Schumacher, a Volksbund képzőművészeti hivatalának vezetője szervezésében.²⁸ A zenei osztályt vezető Peter Freund kívánsághangversenyeket rendezett a megszálló német csapatok és a volksbundisták szórakoztatására.²⁹

Június folyamán bizonyos átszervezések történtek a Volksbundban. Megszűnt a „Gebiet Mitte”; vezetője, Hugo Binder, átvette a Deutsche Mannschaft országos irányítását. A Deutsche Volkshilfe és a Soldatenhilfe egyesítésével – továbbra is Adam Schlitt vezetésével – egységes, nyíltan nemzetiszocialista népjóléti szervezetet hoztak létre, NS-Volkswohlfahrt elnevezéssel. A gazdasági ügyekkel túlterhelt Goldschmidt népcsoportvezető-helyettes, aki eddig a Volksbund országos sajtófőnöke is volt, ez utóbbi tisztjét Philipp Bössre ruházta. A volksbundista tisztségviselők és általuk az egész tagság nemzetiszocialista világnézeti nevelését Franz Herberth irányította. Basch június közepén elrendelte a horogkeresztes karszalag használatának fokozatos bevezetését.³⁰ Július elején azonban a belügyminisztérium kifogást emelt ez ellen, s a német kormány, hogy enyhítse a feszültséget, akceptálta ezt. A horogkeresztes karszalagok ismét lekerültek.³¹ A magyarországi helyzet labilissá válását jelezte, hogy Horthy június végén leállította a zsidók május óta folyó deportálását, amelyhez a Deutsche Mannschaft a német falvakban,³² a volksbundista sajtó pedig országosan segítséget nyújtott.³³

Basch számított a politikai fordulatra; utasítására már július folyamán felkészültek a volksbundisták a németlakta községekben a helyi hatalom magukhoz ragadására.³⁴ A Hitler ellen július 20-án elkövetett sikertelen merénylet hírére a Volksbund minden szervezetében hitet tettek a Führer mellett, biztosították rendíthetetlen hűségükről, és hogy készek engedelmesen követni parancsát, bármi történjék is. Basch felkereste Veesenmayert és Winkelmannt, hogy mindezeket tolmácsoltassa általuk a „minden idők legnagyobb németjének”.³⁵ Mindettől nem függetlenül, július 26-án újabb felterjesztésben javasolták, hogy Basch érdemei elismeréséül kapja meg Ribbentrop dedikált fényképét. Ezzel a német külügyminiszter elvben már korábban egyetértett, de „nyugodtabb időkre halasztotta”.³⁶

Az esetleges „Horthy-puccsra” való volksbundista felkészülés legjelentősebb mozzanata a Heimatschutz felállítása volt, a Deutsche Mannschaft-alakulatok augusztus folyamán megkezdett átszervezésével. A Heimatschutz – a Deutsche Mannschafttól eltérően – nem egyes helyi csoportok gyengén felfegyverzett és egymással csak laza kapcsolatban levő saját alakulataiból állt, hanem központilag irányított, századerejű önálló fegyveres egységekből, a német hadseregtől igényelt komolyabb fegyverzettel: géppisztolyokkal és páncéltörő fegyverekkel. Lorenz SS-tábornok felügyelete alatt Winkelmannt bízták meg a Heimatschutz országos irányításával. Az alakulatok élére az SS adott 8 tisztet és 15 altisztet. Négy kiképzőtábor létesült: a futaki, amelyet hamarosan Hidasra telepítettek át, a villányi, németbolyi és nyergesújfalui. Lorenz 14-15 000 embert akart a Heimatschutz keretében Magyarországon fegyverbe állítani, ez azonban irreális volt, hiszen a harmadik SS-akció már erősen igénybe vette az emberanyagot. Problémák mutatkoztak a felfegyverzésben és az egyenruhával való ellátásban is; legnagyobbrészt saját polgári ruháikban teljesítettek szolgálatot. E nehézségek ellenére a Heimatschutz hamarosan mégis jelentős szerephez jutott a németlakta területek „biztosításában”.³⁷

A Volksbundot különösen aggasztotta a nyár folyamán a németlakta vidékeken is megindult kommunista bányászszervezkedés. Az ekkor Békepárt néven működő illegális kommunista párt Központi Bányászbizottsága német nyelvű röplapokat is terjesztett a mecseki és dorogi bányavidéken, s Muck Lajos vezetésével kísérlet történt egy demokratikus szabadságmozgalom kibontakoztatására a hazai német lakosság körében („Demokratischer Freiheitsbewegung der Volksdeutschen in Ungarn”). Az elnevezésben szereplő „volksdeutsch” kifejezés természetesen egészen mást jelent, mint amit a volksbundisták értettek rajta (míg végül a német faji egység maradéktalanabb kidomborítására el nem ejtették e kifejezés használatát): azt kívánta jelezni, hogy társadalmi értelemben vett népi alapokon nyugvó német mozgalomra van szükség, demokratikus szabadságmozgalomra. Ennek hangsúlyozása egyben érzékeltette a lényegi különbséget a Hűségmozgalommal szemben is, amelynek helyébe lépve, a kivívandó független demokratikus Magyarország eszméje iránti hűség és az érte harcoló magyar erőkkel való aktív antifasiszta harci szövetség felé kívánta orientálni a hazai németeket. A bányavidékeken a mozgalom el is ért bizonyos sikereket, a német parasztság megközelítésére azonban nem volt sem ereje, sem ideje. Muck Lajost hamarosan elfogták; a dachaui koncentrációs táborban pusztult el.³⁸

A szovjet csapatok moldvai előretörése 1944. augusztus 23-án Romániának a német szövetségből való kiválásához, 25-én pedig Németország elleni hadüzenetéhez vezetett. Az események hatására Horthy végrehajtotta Sztójay már jó ideje tervezett leváltását: 27-én Lakatos Géza vette át a kormány vezetését. Basch az új miniszterelnöknél tett tisztelgő látogatása során igyekezett kipuhatolni szándékait. A kérdést azonban Lakatos tette fel a népcsoportvezetőnek: hisz-e még a háború győzelmes befejezésében? Basch – legalábbis népbírósági vallomása szerint – azt válaszolta, hogy legfeljebb egy kiegyezéses békében.³⁹ E más forrásból nem ismert beszélgetés után is a „totális háborús bevetés” politikáját képviselte azonban a Volksbund élén; továbbra is segítséget nyújtott a magukat magyarnak valló németek utáni SS-hajtóvadászathoz, amely ellen Lakatos október 4-én tiltakozott Veesenmayer követnél.⁴⁰ Basch megbízásából Franz Hamm vett részt a politika szélsőjobboldali erőinek Lakatos megbuktatását célzó tárgyalásain, amelyek október 12-én a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége megalakításához vezettek.⁴¹ A küszöbönálló „Horthy-puccs” esetére a németek ekkor már Szálasi hatalomra juttatását készítették elő, s Basch a „népiségi” kérdésekben fennálló nézetkülönbségek félretételével szorosra fűzte vele kapcsolatait.

A szovjet csapatoknak a romániai fordulat nyomán meggyorsult előrenyomulása arra késztette a VoMi-t, hogy elrendelje a közvetlenül „veszélyeztetett” német lakosság kiürítését. Dél-Erdélyből csak az akkori magyar határ közelében fekvő német falvak kiürítésére maradt ideje Phleps SS tábornok katonáinak.⁴² Amikor e menekültek szekérkaravánja szeptember 11-én Szászrégenbe érkezett, már e térségből is megkezdődött a kiürítés a felvevő területül kijelölt Szatmár-vidékre. A besztercei vidék németjeinek kiürítése és útba indítása pedig szeptember 15-20 közt történt meg ugyanezen irányba. A „Gebiet Ost” vezetősége azzal vette rá a lakosságot szülőfalvaik elhagyására, hogy csak 100 kilométerre kell eltávolodniuk, s egy-két héten belül visszatérhetnek. Addigra megsemmisítő vereséget mérnek az erdélyi katlanba becsalogatott ellenségre.

Az észak-erdélyi németség szekéroszlopai szeptember 18. és október 1. közt folyamatosan érkeztek a Szatmár-vidéki felvevő területre. Rossz állapotban levő mellékutakon kínlódva jutottak el ide; a főútvonalakat a rendetlenül visszaözönlő német katonaság járművei foglalták el. Akiket bevagoníroztak, s úgy indítottak útnak Nagykároly felé, még rosszabbul jártak: nyitott teherkocsikból álló szerelvényük két hétig vesztegelt a királyházai vasútállomáson. A csüggedők buzdítására szeptember 27-én megjelent az állomáson Gassner területvezető, s kijelentette: „Az új fegyvereket hamarosan bevetik.”

A Szatmár-vidéki sváb falvak lakossága barátságtalanul fogadta a náluk elhelyezni kívánt erdélyi szászokat. – „Ti is németek vagytok, miért nem fogadjátok be német testvéreiteket? – mondták ezek, mire a válasz az volt: – Mi nem németek, hanem magyar svábok vagyunk, miért nem maradtatok otthon?” – A gazdag erdélyi szászok szállásért könyörgő, élelmet kéregető megalázott koldusokká váltak. Elhelyezésük már csak azért is nehézségekbe ütközött, mert a férőhelyeket nagyrészt a visszaözönlő német katonaság foglalta el, nem sokat törődve azzal, hogy így a kiürítési tervet fenekestül fordítják fel. Óriási volt az elkeseredettség; méltán sirathatták az otthagyott termést és állatállományt, amelyet a német hadsereg ezalatt – ha tudott – elszállított, ha nem, felprédált. Főleg az SS-ben szolgáló fiaik miatt rettegtek a közeledő szovjet hadseregtől, így könnyen elhitették velük, hogy nincs más megoldás, mint tovább menekülni nyugat felé. A Tisza vonalának magyar részről történt lezárása azonban igen nagy izgalmat keltett: egyelőre csak a magyar menekülteket engedték át.⁴³

Közben a román Bánátból is megindult a németek menekülése szerb Bánátba s onnan Magyarország felé. Míg a szovjet csapatok szeptember 20-án meg nem érkeztek Temesvárra, az attól délre eső német települések kiürítését lázas ütemben folytatták. A magyar csapatok sikertelen akciójuk végén visszavonultak Arad térségéből, anélkül hogy az ottani német települések kiürítését támogatták volna. Erre csak október 5-8. között, német szervezésben került sor. A Resicáról vonattal vagy ló, illetve traktor vontatta kocsikkal a szerb Bánátba érkező németeket a szerb partizánveszély miatt mihamar a magyar határ felé irányították, amelyet részben Szegednél léptek át, részben Bácska felé, annak területére húzódva.⁴⁴

A fejlemények arra késztették a VoMi-t és a magyarországi német népcsoport vezetőségét, hogy sürgősen megoldást keressenek a „Südostraum” Magyarország belseje felé áramló német tömegei felfogására és elhelyezésére. Feltételezték, hogy a német haderő a Tisza-vonalat tartani tudja, ezért a Dunántúl területét vélték e célra alkalmasnak.⁴⁵ A szeptember 20-i minisztertanács azonban, Bonczos Miklós belügyminiszter állásfoglalása alapján elutasította azt a tervet, hogy a németek 50 000 erdélyi szászt és bánáti svábot telepítsenek a Dunántúlra, és azt kérte, hogy ezeket egyenesen a német birodalom ausztriai területeire irányítsák.⁴⁶

A probléma tovább súlyosbodott a bácskai helyzet kritikussá válásával. Szeptember vége felé a németek már bármely pillanatban várták a szerb felkelés kitörését a Bácskában, s ez elől az ottani német lakosságot idejében ki akarták üríteni: „Minden körülmények között, minden eszközzel, arra kell törekedni, hogy – ha az események azt megkövetelik – a népcsoportot ne hagyjuk hátra. Sőt az a véleményem – jelentette Meckel, a budapesti német követség népiségügyi referense, hogy azokat, akik valamely hamis elképzelés folytán falvaikban akarnának maradni, erőszakkal kell kitelepíteni.”⁴⁷ Csakhogy a bácskai németség hadifontosságú gazdasági termelőmunkáját szerették volna minél tovább fenntartani,⁴⁸ és féltek attól is, hogy a magyar kormány a németek kiürítésének elrendelésében a Tisza-vonal feladását és Bácska küszöbönálló elvesztését látná. Ez pedig a Székelyföld feladása után olyan újabb csapást jelentene számára, amely esetleg kiválthatná a magyar kormány és a honvédség elhatározását az érlelődő fordulatra, amelynek megakadályozása a német kormány és hadvezetés elsőrendű érdeke.⁴⁹

Lorenz október 2-10. közt személyesen tanulmányozta a helyszínen a bácskai németek kiürítésének kényes kérdését. Csak miután október 6-án maguk a magyar hatóságok hoztak rendeletet a bácskai magyar lakosság biztonságba helyezéséről, határozott úgy október 7-én, Baschsal, Veesenmayerrel és Winkelmann-nal egyetértésben, hogy kiürítik Bácskának a Duna-Tisza csatornától délre eső részéből a német lakosságot. Október 10-én azután e rendelkezést Bácska egész németségére kiterjesztették. Másnap a Zombor-Baja útvonalon Dunaföldvár irányában vonult a bácskai németek 120 kilométer hosszú, szakadatlan szekéroszlopa. A kiürítéshez felhasználták azok lovait és szekereit is, akik nem akartak kitelepülni.⁵⁰

A magyar kiürítési kormánybiztosság 1944 októberének első felében elrendelte, hogy a Dunántúlon csak a magyar állampolgárságú svábok helyezhetők el: tehát a bácskaiak igen, de a román vagy szerb állampolgárságú bánátiak nem. Az erdélyi szászok szekéroszlopai viszont, amelyek október elejétől – általában Tiszapolgárnál – megkezdhették átkelésüket, a német birodalomba továbbítandók, tekintet nélkül arra, hogy román állampolgárságú dél-erdélyiek vagy magyar állampolgárságú észak-erdélyiek. A német kormány nem zárkózott el a befogadás elől, mert a magyarországi labilis politikai és katonai helyzet folytán a lakhelyéről kiürített németséget csak a birodalom határain belül vélte biztonságban, és egyre többen emeltek szót amellett, hogy a bácskaiakat is, sőt a Dunántúlon lakó németeket is minél nagyobb számban kellene „átmenteni”. Mindaddig azonban nem nyitotta meg határait, míg a gauleiterek fel nem mérték az elhelyezési lehetőségeket. Ezért a magyar hatóságok egyelőre kénytelenek voltak eltűrni, hogy tiltakozásuk ellenére a Volksbund fogadja és ideiglenesen elhelyezze a Dunántúlon az erdélyieket és a bánátiakat is.⁵¹ Október 14-én érkezett meg Ribbentrop távirata, mely szerint a német birodalom 215 000 németet tud felvenni a „Südostraum”-ból; áttelepítésükkel Himmler a VoMi-t bízta meg, a birodalomba érkezettek gondozására pedig a VDA szervezeteit szólította fel.⁵²

A VoMi Magyarországra vezényelt, 280 SS-legényből és 10 tisztből álló áttelepítő különítménye Weibgen SS ezredes vezetésével nagy erőfeszítéseket tett arra, hogy a Magyarországon keresztül a német birodalom felé tartó német népvándorlás egymásra torlódó újabb és újabb hullámait bizonyos tervszerűséggel irányítsa, a kiürített német lakosságot vasúti szerelvényeken elszállítsa, illetve fogatolt szekéroszlopokban (Treck) meghatározott útvonalakon és kiszabott napi menetteljesítményekkel biztonságosan vezesse. A végeláthatatlan szekérkaravánokat egységekre tagolta, élükre olyan vezetőket szemelt ki a vándorlók közül, akiknek a többiek engedelmeskedtek, s akik a rendkívüli körülmények közepette valamelyest gondoskodni tudtak azok szükségleteiről. E hetekig tartó vándorlás részvevőinek visszaemlékezései eleven képet adnak az emberek és állatok élelmezésének nehézségeiről, a szabad ég alatti éjszakázásokról, olykor tartós esőzések idején, gyermekek és aggok haláláról az elszenvedett viszontagságok során.⁵³

A Szatmár-vidéki felvevőterületet október első napjaiban elhagyó erdélyi németek, az Alföld déli szegélyén megjelenő szovjet csapatok várhatóan gyors előrenyomulása miatt nem választhatták a nyugat felé Debrecen-Szolnok irányában kínálkozó legrövidebb utat, hanem az Alföld északi peremvidékén, általában a Mezőkövesd-Füzesabony-Kápolna-Gyöngyös-Hatvan útvonalon haladva jutottak el Vácig, ahol a VoMi és a Volksbund nagy gondozótábort létesített számukra. A váci táborban nemcsak meleg étel és tisztálkodási lehetőség várt rájuk, hanem itt a férfiakat fel is fegyverezték, különös tekintettel arra, hogy a tatai bányavidék közelében kellett továbbvonulniuk, s rettegtek a kommunista partizánoktól. A vonulásban levő fogatoszlopokat nagy izgalomba hozta Horthy október 15-i fegyverszüneti kiáltványa. Vác utcáin a házak ablakaiból azt kiáltozták nekik: „béke van, menjetek haza”, de attól félve, hogy a fegyverszünet „orosz kézre juttatná őket”, még jobban igyekeztek a birodalom határai felé. A kísérő SS-katonák erre még azzal is ösztönözték őket, hogy a honvédség is rájuk támadhat. Annak a fogatoszlopnak felfegyverzett férfiait, amely október 15-én már Rajkánál volt, a helyi német katonai parancsnokság felhasználta a községháza és csendőrőrs megszállására. Általános megkönnyebbüléssel fogadták aztán minden fogatoszlopnál a hírt, hogy a „Horthy-puccsot” elfojtották, és a Hitler-barát Szálasi vette át az uralmat.⁵⁴ Ezzel egyidejűleg a Gestapo azonnal letartóztatta az SS-toborzást „szabotáló” Csatay Lajos volt honvédelmi minisztert, aki 16-án fogságában öngyilkos lett.⁵⁵

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!