Donbassz..- és Ukrajna nácitlanítása

A nyugati propagandisták az ukrajnai és a donbasszi helyzetről „tudósítva” továbbra is arrogáns és cinikus csalásokat folytatnak.

A New York Post ezúttal azzal „tüntette ki magát”, hogy Oroszországot ukrán városok bombázásával vádolta, ám bizonyítékként a VSzU (Ukrán Fegyveres Erők) Donyeck elleni „Uragan” támadásról készült felvételeket közölt.

„Oroszország továbbra is bombázza az ukrán városokat” – ez volt a New York Post tegnapi címe.

Az „oroszok kegyetlenségét” szemlélteti az a videó , amely VSzU támadásának következményeit mutatja be a donyecki Teksztilscsik kerületben.

Nem ez az első eset, hogy a nyugati sajtó ennyire cinikusan hazudik, alapvetően megfordítva a jelentést. Korábban az olasz la Stampa újság címlapjára tett fel egy fotót, amely a „kijevi mészárlásról” tudósít, és amelyet állítólag az orosz hadsereg rendezett.

Illusztrációként és bizonyítékként akkor az URA.RU tudósítója által március 14-én készített kép szolgált, amikor egy ukrán Tochka-U rakéta csapódott be Donyeck központjába.

Azon a napon egyébként a civilek megsemmisítésére az ukrán fegyveres erők a genfi ​​egyezmény által tiltott kazettás lőszert használtak.

Egyébkét az URA.RU perelni kívánja az olasz újságot, amely az ügynökség felvételét használta fel az orosz hadseregről szóló álhírek terjesztésére.

A DNR légvédelme lelőtt két ukrán helikoptert, amelyeken a kijevi parancsnokság megpróbálta kimenekíteni az „Azov” latoralakulatának nácik vezéregyedeit Mariupolból.

„A kijevi politikai vezetés újabb kísérletet tett az ukrán nacionalisták vezetőinek Mariupolból való evakuálására.

Ma reggel két ellenséges helikoptert észleltek és semmisítettek meg légvédelmi rendszereink Mariupol közelében, amelyek közül az egyik Ribatszkoje falu falu mellett zuhant le.” – közölte Eduard Baszurin, a DNR katonai szóvivője.

Még pontosítás alatt áll a második helikopter lezuhanásának helye és a likvidált nacionalisták száma.

Donbassz felszabadításával egyidejűleg persze zajlik Ukrajna nácitlanítása is, az orosz hadsereg különleges műveletének keretében.

A különleges hadművelet feladatait végrehajtó orosz hadsereg továbbra is nagy pontosságú fegyverekkel csap le az ukrán fegyveres erők és az ukrán nácik létesítményei ellen.

Amint azt az orosz Honvédelmi Minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov vezérőrnagy a ma reggeli eligazításon elmondta, március 30 – án este nagy pontosságú, lévegőből indított cirkálórakéták nagy üzemanyagbázisokat semmisítettek meg Dnyepropetrovszk, Liszicsanszk, Csugujev és Novomoszkovszk települések közelében, ahonnan a Donbsszt támadó  ukrán csapatokat látták el üzemanyaggal.

Az éjszaka folyamán hadműveleti – taktikai rakéták és pilóta nélküli repülőgépek csaptak le Ukrajna 52 katonai létesítményére.

Köztük: négy parancsnoki állomás, egy S-300-as légvédelmi rakétarendszer Izjumnál, és egy Buk-M1 Kurahovo körzetében, két rakéta – sorozatvető rendszer, egy lőszerraktár, két üzemanyag – és kenőanyagraktár, valamint 38 katonai és felszerelés koncentrációs terület.

A nap folyamán az orosz légierő légvédelme 18 ukrán pilóta nélküli légi járművet lőtt le Balakleja, Verbovoje, Verhnyetoreckoje, Dokucsaevsk, Korolenko, Komarin, Pavlovka, Csernigov, Csernobil, Sorsza térségében, köztük egy Bayraktar-TB2 – t Bezümjannoje területén.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Lengyelország gyújtogat

Az ámokfutók: Lengyelország tűzveszélyes politikája

(Thomas Röper – anti-spiegel.ru)

Lengyelország gyújtogat, ahol tud. Az Oroszország elleni szankciók legnagyobb híve és támogatója, NATO-fellépést követel Ukrajnában, kiutasítja majd’ az összes orosz diplomatát, és zárolja az orosz követség számláit. 

Már beszámoltam arról, hogy a lengyel kormány láthatóan egy nagyobb háború kitörését készíti elő Európában, amennyiben még az orosz erőkkel való közvetlen konfrontációra is törekszik, amikor „NATO-békefenntartó csapatok Ukrajnába telepítését” követeli. Az Egyesült Államoknak eddig sikerült ezt megakadályoznia azzal, hogy világossá tette, Lengyelország természetesen önmagában tesz, amit akar, de a NATO segítségére ilyen esetben nem számíthat, mert az orosz csapatokkal való összecsapás ilyen körülmények között nem Lengyelország elleni orosz támadás lenne.

Lengyelország ezért egyelőre lemondott az ötletről, de még mindig van elég ötlete a helyzet további eszkalálására. Most kiutasította az orosz diplomaták többségét, és a történelemben egyedülálló módon befagyasztotta a lengyelországi orosz nagykövetség számláit, ami sérti a diplomaták és diplomáciai képviseletek védelméről és jogállásáról szóló valamennyi nemzetközi megállapodást.

Az orosz televízió erről vasárnap este számolt be heti hírösszefoglalójában.

Az USA visszariad Lengyelország javaslataitól
Joe Biden lengyelországi látogatása véget ért. Már régóta vártak erre és készültek rá. A látogatást megelőzve Lengyelország még külön kitűnt a javaslatával: felajánlotta, hogy csapatokat küld Ukrajnába, növeli az oda irányuló fegyverszállításokat, és kész volt Kalinyingrádot is elszakítani Oroszországtól. Mindez egy olyan történelmi vonulat folytatása, amely Lengyelországot még nem tette boldoggá. És most újra [bepróbálkoznak vele].

Fél Varsót lezárták a Bidennel való találkozó miatt. Az amerikai elnök limuzinjára két zászlót – egy amerikai és egy lengyel – erősítettek. A konvoj elérte az elnöki palotát.

Az úgy Lengyelországnak mint Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítások kérdése egyike a  legfontosabbaknak. Duda elnök lelkesen hagyja el a szőnyeget, hogy vendégét közvetlenül az autója előtt fogadhassa. Biden először jár itt elnökként, és az összes uniós ország közül célirányosan Lengyelországot választotta erre a különleges látogatásra. 

Varsó pedig mindent megtett annak érdekében, hogy a tengerentúli vendég ne csalódjon. Két nappal a látogatás előtt Varsó kémkedés ürügyén bejelentette az orosz diplomaták túlnyomó többségének – 45 diplomata, vagyis a lengyelországi orosz diplomáciai testület háromnegyede –  kiutasítását, majd megtette az elképzelhetetlent: befagyasztotta az orosz nagykövetség számláit a „terrorizmus finanszírozása” megfogalmazással indokolva. És a találkozó során újra  ugyanaz a téma hangzott el: „orosz agresszió” és Moszkva megfékezésének szükségessége.

„Ezt a politikát akarjuk folytatni az Egyesült Államokkal közösen, számítunk az amerikai vezetés határozottságára és keménységére az egész észak-atlanti szövetségben” – mondta Duda.

Valójában Lengyelország is megpróbálta előre meghatározni a NATO-csúcstalálkozó napirendjét azzal, hogy felvetette egy akár 10 000 fős, úgynevezett békefenntartó kontingens Nyugat-Ukrajnába küldésének ötletét. Varsó tervei szerint a NATO-csapatok biztosítják az állítólagos humanitárius folyosókat, amihez természetesen repüléstilalmi övezetet kellene felállítani felettük. Még a Fehér Ház is visszahőkölt egy ilyen lehetőségtől. 

Moszkva is figyelmeztetett a lehetséges következményekre. „Lengyel kollégáink már mondták, hogy békefenntartókat küldenének. Remélem, értik, miről beszélnek. Ez az orosz és a NATO-erők közvetlen összecsapásához fog vezetni, amit mindenki nemcsak el akart kerülni, hanem mindenki azt mondja, hogy alapvetően  nem szabad megtörténnie” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Annál is inkább, mert a nyugati zsoldosokat már érte közvetlen orosz rakétatámadás – egy Lvov melletti gyakorlótéren. Így a lengyeleknek végül felajánlották a lehetőséget, hogy önállóan cselekedhetnek – a NATO nélkül, és így a blokk azon kötelezettségei nélkül, hogy megvédje őket egy Oroszországgal való közvetlen összecsapás esetén.

Nem fogunk NATO-csapatokat és repülőgépeket küldeni Ukrajnába, mert felelősek vagyunk azért, hogy a konfliktus ne terjedjen túl Ukrajnán. Ez még több szenvedést, halált és pusztulást hozna” – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

De Lengyelország B-terve, az Oroszország elleni totális gazdasági háborúra való felhívás már életbe lépett. Varsó a közúti folyosók blokkolásának ötletét szorgalmazza, ami az egész európai gazdaság összeomlásához vezethet. Lengyelország is ragaszkodik az orosz olaj és gáz visszautasításához, annak ellenére, hogy a lengyelországi benzinkutaknál már sorok állnak az üzemanyagért.

Oroszország rubelben próbál fizettetni velünk. Ebbe nem szabadna belemennünk. Mindent meg kell tennünk, hogy Ukrajnát védelmi fegyverekkel lássuk el, és a legkeményebb szankciókat kell bevezetnünk Oroszországgal szemben” – hallatszik Lengyelországból.

Azonban nem  egy gazdasági óriás az, aki ilyen radikális elképzeléseket akar megvalósítani. Lengyelország gazdasága az egy főre jutó GDP tekintetében csak a 26. helyen áll Európában, és az ország messzemenően uniós támogatásokból él. 2004 óta Varsó közel 200 milliárd eurót kapott Brüsszeltől. Tehát a szankciós bankettet másokkal fizettetnék meg

„Morawiecki miniszterelnök azt mondta, hogy Lengyelország a nyugati szankciók és más barátságtalan intézkedések rendezője. Tény, hogy Lengyelország áll elő a legőrültebb elképzelésekkel, amikor arról van szó, hogy minden fronton szakítsanak velünk” – mondta Szergej Andrejev, Oroszország lengyelországi nagykövete.

Íme egy példa erre a szélsőségességre. A szárazföldi erők volt parancsnoka, Waldemar Skrzyczak a televízióban kijelentette, hogy az oroszországi Kalinyingrádnak Lengyelországhoz kellene tartoznia: „Lengyelországnak fel kellene vetnie az 1945 óta Oroszország által megszállt kalinyingrádi terület hovatartozásának kérdését. Ez a terület soha nem volt orosz, hanem történelmileg Poroszországhoz és Lengyelországhoz tartozott. Ezt immár visszahódított földnek kellene nevezni. Véleményem szerint Kalinyingrád területe Lengyelország része” – mondta.

És mindezt annak ellenére, hogy Kalinyingrád – korábban Königsberg – soha nem volt lengyel, a lengyel Gdansk pedig a közelmúltig a német Danzig volt. Lengyelország ezen területeket a Szovjetunió második világháborús győzelmének, valamint a jaltai és a potsdami konferencia eredményeinek köszönhetően kapta meg. Ahogy Lengyelország megkapta az egykori Kelet-Poroszország északi részét és nagy területeket nyugaton. Ezért a mai lengyel Szczecin az egykori német Stettin, Wrocław pedig az egykori Breslau.

De a hála helyett a jelentős területi nyereségért, Lengyelország ezt mutatja: A Vörös Hadsereg felszabadító katonáinak emlékművét az ország délnyugati részén, Chrzowicében, élő televíziós közvetítésben lebontották. 1949-ben állították fel azon a helyen, ahol az 1. Ukrán Front 620 Vörös Hadsereg katonája halt meg. Lengyel tisztviselők beszédeket mondtak „a szovjetek alóli felszabadulás ünnepléséről”, miközben az ötágú csillagot a kalapáccsal és sarlóval leverték az obeliszkről. Aztán az emlékművet hangos tapsvihar közepette teljesen lerombolták.

A nehéz történelmi múltról Duda elnök így panaszkodott Bidennek: „A lengyelek tudják, mit jelent az orosz imperializmus, az orosz hadsereg támadása, mert nagyapáink és dédapáink túlélték”.

Pedig a hivatalos Varsó teljes egyetértésben volt a náci Németországgal1939. szeptember 1-je előtt, amikor a gleiwitzi provokációval megkezdődött a második világháború Európában. Lengyelország volt az első állam a kontinensen, amely szerződést kötött Hitlerrel. Csehszlovákiát pedig a müncheni egyezmény után Németország felosztotta Lengyelországgal. Lengyelország megkapta Csehszlovákia egy részét, a Tieszyn területet, ezért Churchill Lengyelországot „Európa hiénáinak” nevezte. (A fordító megjegyzése: ez így egészében igaz, mert Lengyelország volt az első állam, amely 1934-ben barátsági szerződést kötött a hitleri Németországgal, és a müncheni konferencia után Lengyelország Hitler beleegyezésével elfoglalta a Csehszlovákiához tartozó Teschen, ma Tieszyn ipari területét).

Most Biden megveregette a lengyel elnök vállát. Lengyelország hatmilliárd dollár értékben vásárol fegyvereket az Egyesült Államoktól, elsősorban 250 darab Abrams harckocsit. Az amerikai rakétavédelem lengyel területen fog állomásozni, és máris 10 500 amerikai katonát áttelepítettek. És minden jel szerint ez még nem a végkifejlet.                                                                                          (A balrad.ru egyik kölni – németországi- olvasójának munkája) 

Alakul a választási” végeredmény!

Félig elégetett magyar levélszavazatokat találtak egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban

Egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban – számolt be a Telex a punctul.ro/pontmaros-ra hivatkozva.

A helyi portál egyik újságíróját telefonon értesítette egy anonim olvasó arról, hogy mit talált Jedd község határában és néhány fotót is küldött róla. Az újságíró a telefonhívás nyomán ellátogatott a helyszínre, ahol videófelvételt is készített.

A képsorokból kiderül, hogy már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon pedig az is jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja a szemétben végezte. Az egyik szavazólapon például kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, míg a másikon egy Mi Hazánkra leadott voks látható.

A Telex megkeresésére Cristian Teodorescu elmondta, hogy nem nyúlt hozzá a zsákhoz, mindent a helyszínen hagyott, és értesítette a rendőrséget. Arra vonatkozó azonban egyelőre nincs információja, hogy a rendőrök kiszálltak-e helyszínelni vagy sem, őt ugyanis nem keresték meg további felvilágosítások végett.

Frissítés: Az MTI szerint a Maros Megyei Rendőrség csütörtök délelőtt a helyszínen vizsgálódott, és összegyűjtötte a bizonyítékokat.

A DK-nak most lett elege: a határon túli levélszavazatok azonnali megsemmisítését követelik

Az összes határon túli levélszavazat azonnal megsemmisítését követeli a DK – közölte a párt Facebook-oldalán.

Ahogy arról már mi is beszámoltunk, egy teljes zsák kidobott és részben elégett magyarországi választási szavazólapra bukkantak egy Marosvásárhely melletti hulladéklerakatban. A helyszínen készült felvételek szerint már kitöltött szavazólapokról van szó, néhányon pedig az is jól látható, kikre adták le szavazatukat azok, akiknek borítékja a szemétben végezte. Az egyik szavazólapon például kivehető az ellenzéki koalícióra behúzott X, míg a másikon egy Mi Hazánkra leadott voks látható.                      (atv)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: MAFFIAMÓDSZER!

De egyébiránt az a „külhoni magyarok” választási részvételének a lehetősége is a döbrögisztáni „választásokon”!

El Qro és bandája fölháborodása jogos e tekintetben. Ám az, hogy a helyzet idáig fajulhatott,az részben nekik is köszönhető!

A vajdabanda pedig a BÁRMI ÁRON VALÓ GYŐZELEMRE HAJT! Számukra ugyanis ez élet – halál kérdése!  

Pörög a népességfogyás!

KSH: gyors a népességfogyás Döbrögisztánban

Februárban 6068 gyermek született, 15 százalékkal, 1093-al kevesebb, mint egy évvel korábban. A KSH szerint ennek magyarázata az lehet, hogy a koronavírus elleni védőoltás vélt mellékhatásai miatt a nők egy része elhalaszthatta a gyermekvállalást.

Februárban 12 256-an haltak meg, 3,3 százalékkal, 391-gyel többen, mint 2021 februárjában. A növekedést a pandémia második és harmadik hulláma közötti tavalyi alacsony bázisérték okozza. A Covid19-járvány előtti utolsó évhez, 2019 februárjához képest 0,7 százalékkal alacsonyabb az idei érték – írta a KSH.

A természetes fogyás a 2021. februári 4704-gyel szemben 6188 volt. Februárban 3520 pár kötött házasságot, ez 14 százalékkal, 572-vel kevesebb a 2021 februárinál.

A közleményben kitértek arra is, hogy az elmúlt 12 hónapban 91 192 gyerek született, 484-gyel, 0,5 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. 154 657-en haltak meg, 7,6 százalékkal, 10 919-cel többen, mint a 12 hónappal korábbi időszakban. Mivel a születések száma csökkent, a halálozásoké nőtt, a természetes fogyás 63 465 fő volt, ami 22 százalékos emelkedést jelent a megelőző 12 hónap 52 062-es értékéhez képest.                                          (444)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „TERMÉSZETESEN” mindennek az oka a ragály! A politika által teremtett körülményeknek az „égvilágon semmi közük” nincs a népesség számának egyre gyorsuló csökkenéséhez! A genetikai hígulásról már nem is szólva.

AZ VISZONT KÜLÖN ÉREKESSÉG LEHET, HOGY BÁR A RENDSZERVÁLTÁS ÓTA FOLYAMATOSAN CSÖKKEN A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK SZÁMA, A VÁLASZTÁRA JOGOSULTAKÉ VISZONT EGYRE CSAK NÖVEKSZIK!

Hiába no! Döbrögisztán a csodák birodalma!

Hírek az ukrajnai konfliktusról…

Oroszország bejelentette, hogy kizárólag humanitárius céllal tűzszünetet javasolt az ukrán félnek csütörtökön helyi idő szerint délelőtt 10 órától az ostromlott Mariupolban, hogy ki lehessen onnan menekíteni az összes civilt.

A bejelentést az orosz HM hivatalos közleményben, majd Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányítási Központ vezetője tette az Interfax hírügynökség szerint.

A civilek először Bergyjanszk, majd onnan Zaporizzsja városba távozhatnának.

Helyi idő szerint csütörtök reggel 6 óráig hagynak időt az ukrán félnek arra, hogy elfogadja az ajánlatot, erről írásban kell tájékoztatnia Oroszországot, az ENSZ-t és a Nemzetközi Vöröskeresztet. Az orosz HM azt javasolta, hogy a művelet sikere érdekében abban vegyenek részt a vöröskereszt és az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (UNHCR) képviselői is.

A DNR katonai parancsnokságának sajtófőnöke, Eduard Basurin közölte, hogy az ukrán náciknak nem menekülhetnek el a folyosón kersztül Mariupolból.

Kijelentette, hogy az „Azov” latorzászlóalj fegyveresei háborús bűnösök, akik civileket gyilkoltak meg. Ezeknek a náciknak azt ígérik, hogy meghagyják az életüket, de nem engedik el őket.

„Már tettünk nekik ilyen ajánlatot. Nem fogadták el! Ők nem harcosok, hanem bűnözők, akigyilkolták a civil lakosságot. Igen, garantáljuk, hogy meghagyjuk az életüket, de ez nem jelenti azt, hogy elengedjük őket” – közölte Baszurin.

Március 30 – án, szerdán az orosz „Pervüj Kanal – egyes Csatorna” – „Az idő megmutatja” című társadalmi -politikai műsorának adásában adásában Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője elmondta, hogy Mariupolból a reguláris ukrán hadsereg jelzései érkeztek a DNR – hez, miszerint készek letenni a fegyvert, de a náci „Azov” ebben megakadályozza őket.

Ramzan Kadirov Telegram beszámolójában bejelentette, hogy Mariupol 90 – 95% – át már a DNR és Oroszország csapatai irányítják.

Kadirov örömmel jelentette be, hogy az élet fokozatosan visszatér a náciktól megtisztított területre.

„Az emberek már előjönnek az utcára az óvóhelyekről, belefáradva az ágyúások robbanásaiba és az éhségbe” – írja közösségi oldalán.

Csecsenföld vezetője megjegyezte, hogy a korábban eltávozott lakosok egy része is már megkezdte a visszatérést.

Ami az ellenségeskedést illeti, az ukrán alakulatok fegyveresei továbbra is visszaszorulnak az „Azovsztal” üzem egyre szűkülő területére. „Kihozni őket onnan már csak idő kérdése.”

Az ukrán hatóságok az Egyesült Államokhoz fordultak a nyugati országokkal szolgálatban lévő Szu-25 támadórepülőgépek átadása ügyében. Erről a ria.ru számolt be a CNN információira hivatkozva.

A képviselőház bizottságának múlt szerdai meghallgatásán Jason Crowe coloradói parlamenti képviselő azt mondta, hogy az ilyen követeléseket az ukrán vezetés „valós szükségleteiként” terjesztették a Kongresszus elé.

Ide tartoznak harci repülőgépek is, nevezetesen a Szu-25, egy orosz gyártmányú támadórepülőgép is.

Emellett Kijev felszólította Washingtont, hogy sürgősen helyezzen át felderítő és támadó drónokat, valamint taktikai radarokat és elektronikus hadviselési rendszereket az orosz UAV-ok leküzdésére.

Kate Bedingfield, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója szerint Joe Biden amerikai elnök nem hoz olyan döntéseket, amelyek közvetlen katonai konfliktushoz vezetnének az Orosz Föderációval.

„Ahogyan Biden elnök sokszor mondta, nem keres közvetlen konfliktust az Egyesült Államok és Oroszország között.
Nem fog olyan döntéseket hozni, amelyek ehhez vezetnének ”- mondta Bedingfield egy tájékoztatón.

Így válaszolt arra a kérdésre, hogy lehetséges-e vadászgépeket Ukrajnába szállítani.

Bedingfield hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok védelmi segítségnyújtásának mértéke már most is példátlan, és Kijevbe szállítják azokat a felszereléseket, amelyeket a Pentagon a legszükségesebbnek tart.

Törökország azon dolgozik, hogy új találkozót szervezzen Oroszország és Ukrajna külügyminiszterei között – mondta Mevlut Cavusoglu köztársasági külügyminiszter.

„Az isztambuli tárgyalásokon jelentős előrelépés történt, de jelenleg még nem látjuk a megvalósítást az isztambuli találkozó végén bejelentett eredmények alapján” – jegyezte meg a miniszter.

Mark Rutte holland miniszterelnök kijelentette, hogy az Ukrajna és Oroszország közötti békemegállapodás nem vezet az Oroszország elleni szankciók megszüntetéséhez. Mindezeket Rutte spanyolországi látogatása során elmondott beszédében fejtette ki.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A nyílt tengeren elkövetett háborús bűntettek

(idézet: A horogkereszt rémtettei – Lord Russell)

 

Amikor 1939-ben Anglia és Németország között kitört a háború, már több mint három évszázad óta bevett szokás volt, hogy valamely hadviselő fél hadihajója elfoghatja és kikötőbe viheti az ellenség kereskedelmi hajóit, s a zsákmánybíróság bizonyos körülmények között elkobozhatja a hajót és rakományát.

Hasonlóképpen, semleges országok hajóit is meg lehet állítani és át lehet kutatni annak megállapítására, hogy nem szállít-e tiltott árut, és amennyiben ez bebizonyosodik róla, a zsákmánybíróság rendelkezése alapján el lehet kobozni.

Az is elfogadott nemzetközi gyakorlat, és háborúban már bevett szokásnak számít, hogy — kivéve az előzőleg „hadiövezetnek” nyilvánított vizeken haladó hajókat — amennyiben ez egyáltalán megengedhető, kizárólag már elfogott hajót szabad elsüllyeszteni; ez a szabály csak olyan hajókra nem vonatkozik, amelyek megszemlélését és átkutatását erőszakkal megakadályozzák.

A konvoj-rendszert úgy tekintették, hogy ezáltal erőszakkal akadályt gördítenek az elé, hogy az ellenséges hadihajók megszemlélhessék és átkutathassák ezeket a hajókat, ezért a konvojban haladó hajók azonnal elsüllyeszthetők; de az olyan kereskedelmi hajót, amely nem halad konvojban, nem szabad elsüllyeszteni anélkül, hogy fel ne szólítanák: álljon meg, és vesse magát alá a szemlének és átkutatásnak.

Az első világháborúban olyan gyakran szegték meg ezt a régen elfogadott nemzetközi tengeri törvényt, hogy fölöttébb ajánlatosnak mutatkozott e szabály ismételt leszögezése. Ez meg is történt 1930-ban, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország és Japán között létrejött Londoni Tengerészeti Egyezmény 22. cikkelyében*. Az ellenség kereskedelmi hajóinak háborúban való elsüllyesztésére vonatkozó jogi álláspontot a brit Külügyminisztériumnak egy 1940 október 8-án kelt memoranduma alapján foglaltuk röviden össze.*

A 22. cikkely kimondja:

„I. A kereskedelmi hajók ellen folytatott harci cselekmények során a tengeralattjáróknak a víz felszínén haladó hajókra vonatkozó jogszabályokhoz kell alkalmazkodniok.

  1. Kiemelendő, hogy mind a víz felszínén haladó hadihajók, mind a tengeralattjárók csak akkor süllyeszthetnek el vagy tehetnek továbbhaladásra képtelenné valamely kereskedelmi hajót, ha előzőleg biztonságba helyezték a hajó utasait, személyzetét és okmányait; e szabály alól csak az mentesít, ha a szóbanforgó kereskedelmi hajó megfelelő felszólítás ellenére sem hajlandó megállni, vagy aktív ellenállást fejt ki azzal szemben, hogy megszemléljék és átkutassák. A hajó mentőcsónakjainemtekinthetők biztonságos helynek, hacsak a tenger és az időjárás adott viszonyai közepette biztonságot nem nyújt az utasoknak és a hajó személyzetének a szárazföld közelsége, illetve egy olyan másik hajó jelenléte, amelynek módjában áll felvenni őket.”

E szabályok világosak és egyértelműek voltak, és nem lehetett felhozni ellenük azt a kifogást, hogy nem érthetők; ennek ellenére, alig néhány órával a második világháború kitörése után már nyilvánvalóvá vált, hogy a németek egyáltalán nem szándékoznak tiszteletben tartani őket. 1939 szeptember 3-án este ugyanis egy német tengeralattjáró elsüllyesztette az Amerika felé haladó Athenia gőzöst; száz ember életét vesztette.

A náci párt hivatalos lapja, a Völkischer Beobachter 1939 október 23-án óriási betűkkel ezt a címet hozta: „Churchill süllyesztette el az Atheniá-t.”

A hajót ábrázoló fénykép alatt a következő szöveg állt:

„A fenti kép a büszke Atheniá-t ábrázolja, e hatalmas óceánjárót, amelyet Churchill bűnös módon elsüllyesztett. A képen világosan kivehető a hajón elhelyezett hatalmas adó-vevő felszerelés. De senki sem hallott egyetlen SOS-jelzést sem az Atheniá-ról. Vajon mi lehetett az oka ennek a hallgatásnak? Az, hogy a hajó kapitányának tilos volt megszólalnia. Hallgatott tehát Winston Churchill tervéről, hogy egy időzített bombával felrobbantsa és elsüllyessze a hajót. A kapitány tudta ezt, de hallgatnia kellett. Csaknem 1500 ember pusztult volna el, ha Churchillnek, ennek a gazembernek eredeti terve megvalósult volna. Igen, Churchill nagyon reménykedett abban, hogy a hajón tartózkodó száz amerikai a hullámok között leli majd halálát, és így a félrevezetett amerikai nép haragja a tett elkövetőjének feltüntetett Németország ellen fordul majd. Szerencsére az utasok többsége elkerülte azt a végzetet, amelyet Churchill szánt nekik. Jobboldali képünk két sebesült utast ábrázol. A City of Flint teherhajó mentette ki őket, azután pedig, amint a képen látható, a Gibb nevű amerikai parti őrhajóra kerültek, és ott további orvosi ellátásban részesültek. Ez a két sebesült némán is vádolja a bűnös Churchillt. Ők és mindazoknak árnyai, akik életüket vesztették az Atheniá-n, a világ ítélőszéke elé állítják Churchillt, és azt kérdezik az angol néptől: «Meddig tűritek még, hogy egy gyilkos töltse be azt a hivatalt, amelyhez Nagy-Britannia történelmének legnagyszerűbb hagyományai fűződnek?*”

Lám, milyen szép szavakat talált a nagyhangú hazudozásra az az ország, amelynek azóta 12 millió gyilkosságról kellett számot adnia a történelem ítélőszéke előtt.

A tények azonban mást mondanak. Az Athenia gőzöst az U-30 jelzésű tengeralattjáró torpedózta meg 1939 szeptember 3-án a késő esti órákban. A tengeralattjáró parancsnoka Lemp főhadnagy volt, aki később elesett a háborúban. Figyelmeztető lövést nem adtak le. A tengeralattjáró csak a sötétség beálltakor jött fel a vízfelszínre. A legénység egy tagjának, aki látta az Athenia pusztulását, esküvel megerősített nyilatkozatot kellett aláírnia, amely szerint „kitörli emlékezetéből mindazt, ami azon a napon történt”.

Alighogy az Athenia elsüllyesztése köztudomásúvá vált, Raeder tengernagy és a német Tengerészeti Minisztérium hivatalos cáfoló nyilatkozatot adott ki, amelyben még a lehetőségét is tagadta annak, hogy a támadás időpontjában a szóbanforgó hely környékén akár egyetlen tengeralattjáró is tartózkodott volna. Raeder és Dönitz tengernagyok már 1939 szeptember közepén tudták, hogy Lemp főhadnagy tengeralattjárója süllyesztette el az Atheniá-t, hiszen maga Lemp jelentette ezt. Ekkor megpróbálták úgy feltüntetni a dolgot, mintha a tengeralattjáró parancsnoka tévedésből őrjáraton levő felfegyverzett kereskedelmi cirkálóhajónak nézte volna az Atheniá-t. Dönitz kijelentette, hogy utasította a tengeralattjárókon szolgálatot teljesítő tiszteket, hogy nagy körültekintéssel kutassák fel az ilyen cirkálóhajókat, de azt már nem közölte velük, hogy milyen típusú hajókat használnak erre a célra, és egyetlen ilyen hajó nevét sem említette.

Teljesen valószínűtlen, hogy szemernyi igazság is lett volna abban az állításban, hogy az U-30 azért süllyesztette el az Atheniá-t, mert kereskedelmi cirkálóhajónak vélte, hiszen egy 1939 szeptember 22-i parancs értelmében az eljárás minden esetben a következő: „igazolni kell a hadinaplóban, hogy a kereskedelmi hajó elsüllyesztése annak tudható be, hogy összetévesztették egy hadihajóval vagy egy segédcirkálóval”. Ezt a parancsot öt nappal azelőtt adták ki, hogy az U-30 visszatért wilhelmshaveni bázisára, s ebből nyilvánvalóan következik, hogy Dönitz ezt a kibúvót legalább öt nappal az előtt akarta megteremteni, mielőtt módjában volt kikérdezni Lempet az esetről.

Sokatmondó tény az is, hogy semmiféle fegyelmi eljárást sem indítottak a tengeralattjáró parancsnoka ellen. Az OKM* Oberkommando der Marine — Haditengerészeti Főparancsnokság.* „úgy döntött, hogy nem kell hadbíróság elé vinni az ügyet, mivel a parancsnok jóhiszeműen járt el”. Magának Dönitznek is az volt a véleménye, hogy a hadbíróság amúgy is felmentené Lempet, és az eljárásnak csak „felesleges nyilvánosság, s időveszteség lenne a következménye”.

A tengeralattjáró-parancsnokság főnökének hadinaplójában 1939 szeptember 27-i dátum alatt a következő bejegyzés szerepel; „Az U-30 befutott. Két gőzöst süllyesztett el: a Blairlogies-t és a Fanad-ot.” Ezenkívül az U-30 hajónaplóját meghamisították. Az eredeti első oldalt eltávolították, és egy új oldalt illesztettek a helyére. A hamisítást azonban nem hajtották végre olyan gondosan, mint ahogyan azt az ember a német alaposság ismeretében gondolná. A hajónapló eredeti oldalain ugyanis a dátumokat mind római számokkal írták, a pótlólag behelyezett első oldalon viszont arab számok szerepelnek. A meghamisított oldalon természetesen említés sem esik az Athenia gőzös elsüllyesztéséről.

Az Atheniá-t alig tizenkét órával az után süllyesztették el, hogy Németország és Nagy-Britannia között kitört a háború. A németek késlekedés nélkül a világ tudomására hozták, hogy Németország nem szándékozik tiszteletben tartani az 1936. évi jegyzőkönyvet* Amikor 1936 december 31-én a Londoni Tengeri Egyezmény — mivel nem hosszabbították meg — érvényét vesztette, a 23. cikkelyben foglaltak értelmében a 22. cikkely továbbra is kötelező érvényű maradt valamennyi aláíró félre. Ennek ellenére 1936 november 6-án Londonban az Egyesült Államok és Nagy-Britannia (beleértve a domíniumokat és Indiát) aláírtak egy jegyzőkönyvet, amely szóról szóra tartalmazta a 22. cikkelyben foglalt rendelkezéseket. A jegyzőkönyv megszabta más államok csatlakozásának feltételeit is. Németország 1936-ban, a Szovjetunió pedig 1937-ben csatlakozott a jegyzőkönyvhöz.*, és megismétli az első világháborúban folytatott kalózkodásait.

Az Athenia elsüllyesztését még súlyosabb esetek követték.

A háború elején Dönitz volt a német haditengerészet tengeralattjáró fegyvernemének főparancsnoka. Ez volt a német hadiflotta legfőbb fegyvere, s a tengeralattjárók a háború folyamán a Szövetségesek és a semleges országok hajói ellen folytatott harcban sokmillió tonnányi hajóteret süllyesztettek el.

Dönitz irányításától szükségképpen nem lehetett azt várni, hogy a tengeralattjárók parancsnokai nagyon válogatósak lesznek hadviselési módszereikben. Ő volt az egyik legvadabb náci, és a német haditengerészeti napló 1944. évi kiadásában úgy jellemezték, hogy mindig „igazi vezetője és lelkesítője volt az alája rendelt erőknek”. Fanatizmusát a nyilvánosság előtt tett kijelentései tanúsítják, azt pedig, hogy bele tudta oltani alárendeltjeibe saját nézeteit, az bizonyítja, hogy a háború folyamán mindvégig a korlátlan tengeralattjáró-hadviselés könyörtelen politikáját alkalmazták.

1939 októberében Raeder tengernagy és a német tengerészeti vezérkar „a jövő tengeri hadviselésének eshetőségei” címmel memorandumot készített, amely világosan meghatározta a tengeri stratégia irányvonalát. Ebben az okmányban leszögezték, hogy a brit tengeri közlekedés ellen irányuló támadásoknál a legkíméletlenebb módszereket kell alkalmazni, és lehetőleg minden vállalkozást az érvényben levő nemzetközi jogszabályoknak megfelelően kellene végrehajtani, majd utána kifejtették, hogy minden más olyan intézkedést, amely „katonai szempontból szükségesnek látszik, amennyiben határozott sikerrel kecsegtet, még akkor is végre kell hajtani, ha nincs összhangban a jelenleg fennálló nemzetközi jogszabályokkal. Elvileg éppen ezért az ellenség ellenállásának valamiféle jogi meghatározásából kell kiindulni, még akkor is, ha ez a tengeri hadviselés új törvényeinek megteremtését vonja magával.” Nyilvánvalóan ismét a célnak kellett szentesítenie az eszközöket.

A Szövetségesek és a semleges államok kereskedelmi hajózása ellen folytatott tengeralattjáró-hadviselés a Raeder tengernagy által felvázolt kíméletlen módszereket alkalmazta. A hadviselők és a semlegesek kereskedelmi hajóit kezdettől fogva figyelmeztetés nélkül elsüllyesztették, és néhány kivételtől eltekintve meg sem kísérelték az utasok és a személyzet megmentését. A háború későbbi szakaszaiban, amikor érvénybe lépett az a rendszer, hogy hadműveleti veszély-zónákat jelöltek ki, továbbra is előzetes figyelmeztetés nélkül következtek be ezeken az övezeteken kívül a tengeralattjárók támadásai.

Először 1939 szeptember 30-án süllyesztett el egy német tengeralattjáró előzetes figyelmeztetés nélkül semleges kereskedelmi hajót; ekkor torpedózták meg a Vendia nevű dán gőzöst, amely rakomány nélkül haladt Clyde felé. A tengeralattjáró a látszat kedvéért két figyelmeztető lövést adott le, de ezeket úgyszólván azonnal követte egy torpedó kilövése, amely elsüllyesztette a hajót, noha a kapitány már jelezte, hogy aláveti magát a tengeralattjáró utasításainak, és átkutathatják hajóját, de a hajó elhagyására nem adtak időt.

November végéig általános gyakorlattá vált a semleges országok hajóinak hasonló módon való elsüllyesztése. November 12-én egy német tengeralattjáró az Északi-tengeren, mindennemű előzetes figyelmeztetés nélkül elsüllyesztette az Arne Kjode nevű norvég hajót. Ez olajszállító hajó volt; egyik semleges kikötőből egy másik semleges kikötő felé tartott. Kapitányát és legénységének négy tagját, miután órákon át nyitott csónakokban hányódtak a tengeren, egy másik hajó észrevette és felszedte. A tengeralattjáró parancsnoka kísérletet sem tett a norvég legénység megmentésére.

1941 januárjában Hitler bejelentette, hogy minden hajót — akár konvojban halad, akár nem —, „amely tengeralattjáróink torpedócsöve elé kerül”, meg fognak torpedózni. Azokból a fenyegetésekből, amelyek ezt a bejelentést megelőzték, kitűnik, hogy főként az amerikaiak megfélemlítésére szánták, de amikor hatalmas felháborodást keltett az Atlanti-óceán túlsó partján, a németek azt állították, hogy az említett utasítás csak a „háborús zónában” haladó hajókra vonatkozik.

Az a körülmény, hogy egy hajó a háborús zónán kívül haladt, még nem nyújtott számára biztonságot a jogtalan támadásokkal szemben. Ezt egészen nyilvánvalóvá tette 1940 szeptember 17-én a City of Benares nevű hajó elsüllyesztése. Ez a 11 000 tonnás óceánjáró 391 utast szállított, akik közül csaknem száz gyermek volt. A „háborús zónán” kívül, előzetes figyelmeztetés nélkül süllyesztették el, s 258 tengerész és utas, köztük 77 gyermek pusztult el a hajón. A támadás viharos időben, felhőszakadás, jégeső, szélroham és hatalmas hullámverés közepette következett be. Este 10 óra tájban torpedózták meg a hajót, s a sötétség és a vihar miatt a mentőcsónakok közül négy még vízrebocsátás közben felborult, több csónakot pedig később borítottak fel a hatalmas hullámok. Sok gyermek a szörnyű időben elszenvedett viszontagságok következtében halt meg.

A német könyörtelenség ártatlan áldozatainak száma egyre nőtt a háború első telén; számos hajó legénysége és utasai hányódtak napokon át nyitott csónakokban a viharos Atlanti-óceánon. Voltak, akik úszó fadarabokra kapaszkodtak fel, s egyiküket a másik után sodorta le a víz, mert a hidegtől megdermedt ujjaikkal nem tudtak már kapaszkodni; sok megtámadott hajó legénységét géppuskával lőtték a tengeralattjárók, amikor éppen vízre akarták bocsátani a mentőcsónakokat, vagy később, amikor cél nélkül hányódtak a tenger olajos felszínén.

Vajon ezek voltak-e a tengeri hadviselés „katonai szükségszerűség diktálta” „könyörtelen” új törvényei, amelyekről Raeder tengernagy 1939. évi memorandumában beszélt? Azok, akik még visszaemlékeznek az 1917. évi sötét napokra, jól tudják, hogy újnak semmiképpen sem nevezhetők ezek a módszerek.

Az 1940 május 27-én megtorpedózott Sheaf Mead nevű brit gőzös személyzetéből harmincegyen pusztultak el; a támadást végrehajtó tengeralattjáró parancsnoka teljes közönnyel nézte az elsüllyesztett hajó matrózait, akik úszó gerendákba és felfordult csónakokba kapaszkodva próbálták életüket menteni.

Ochrn sorhajóhadnagy volt a tengeralattjáró parancsnoka, hajójának jelzése pedig U-37. A Sheaf Mead főgépésze a következőképpen írta le a külsejét: „Fiatal, körülbelül huszonnyolc éves, jól megtermett férfi. Szőke a haja, és egészben véve meglehetősen jóképű. Mély hangja van, és jól beszél angolul.”

A fiatalember naplójának* A naplót megtalálták nála, amikor fogságba esett.* a szóbanforgó dátum alatt szereplő, alább közölt részleteiből kitűnik, hogy nagy élvezettel szemlélte a jelenetet.

„Május 27.

1252 Nyugat felé haladó, körülbelül 5000 tonnás gőzöst pillantottunk meg. Sebesség 10 csomó. Megkezdjük az üldözést.

1444 Tengeralattjárónk most a hajó elé került. Lemerültünk. A hullámverés miatt nem tudjuk tartani a mélységet, s ugyanez a megfigyelésben is akadályoz … teljes sebességgel haladunk, párhuzamosan a hajóval … mindjárt megnyitjuk a tüzet … egyre csökken a távolság. A cső készenlétben — adjam ki a parancsot, vagy ne? A tüzérek is felkészültek már … Hurrá! a hajó farában löveg van, talán légelhárító ágyú. TŰZ! Biztosan célba talált. Fel a periszkópot, figyelünk … A lövedék a hajó farába, a 30-as vonalba vágódott be. Távolság 320 méter. A hajó fara erősen süllyed. A legénység csónakokba ugrál. A hajó

1554 orra felemelkedik. Körülnézek. Feljövünk. — A hajó fara már a víz alatt van. Orra mind jobban emelkedik. A csónakok már a vízen úsznak. Ezzel határozottan szerencséjük volt. Köröskörül minden a legnagyobb rendben van. A hajó orra a magasba ágaskodik. Valahonnan előbukkan két ember a hajó elején, és végigfutnak a fedélzeten a hajó fara felé. A hajó fara eltűnik. Egy csónak felborul. Azután egy kazán robbanása hallatszik, két ember széttárt végtagokkal a levegőbe repül … s azután vége az egésznek. A vízen rengeteg hajóroncs úszkál. Közelebb megyünk, hogy megállapíthassuk az elsüllyesztett hajó nevét. A legénység roncsokra és felborult csónakokra menekült. Kihalászunk egy mentőövet, de nincs rajta név.

1648 Megkérdezek egy embert, aki egy gerendára kapaszkodott, Alig fordítja felém a fejét, és csak ennyit mond: «Nix név». Egy fiatal fiú kiabál felénk a vízből: «Segítség, kérem, segítsenek!» A többiek nagyon nyugodtan viselkednek. A ruhájuk csuromvíz, fáradtnak látszanak. Arcukon hideg gyűlölet … Továbbhaladunk az eredeti útirányban”.

A tengeralattjáró parancsnoka, zsákmánya elsüllyesztése után még félóra hosszat cirkált körbe azon a helyen. Két ember kampós rudakkal felszerelve állt a tengeralattjáró fedélzetén, hogy távol tartsa a csónakokat. A legénység is feljött a fedélzetre, fényképezték az életbenmaradottakat, de senki sem szólt érdekükben. Azután újból alámerült a tengeralattjáró, anélkül, hogy bármiféle segítséget nyújtott volna az életbenmaradottaknak*. Eleinte akadtak német tengeralattjáró-parancsnokok, akik egészen másképpen viselkedtek. Egy esetben például felszólították egy brit halászhajó legénységét, hogy szálljanak mentőcsónakjaikba, mert hajójukat el fogják süllyeszteni. Amikor a parancsnok látta, hogyan helyezkednek el a csónakokban, felkiáltott: „Tizenhárom ember száll egy ilyen csónakba! Ki hallotta már, hogy ilyen csónakkal küldenek tengerre egy hajót. Maguk, angolok, nem rendes emberek!” Ezután utasította a halászhajó kapitányát, hogy rendelje fel legénységét újra a hajóra, és a legnagyobb sebességgel induljon el egy hazai kikötő felé; még egy üveg német gint is küldött neki „a parancsnok üdvözletével”.*

1940 januárjában a fegyveres erők főparancsnoksága elrendelte, hogy a haditengerészetnek ezentúl jogában áll tengeralattjárókkal megsemmisíteni minden hajót, amely ellenséges partokhoz közel fekvő olyan vizeken halad, ahol aknákat lehet lerakni. Utasították a tengeralattjárók parancsnokait, hogy olyan fegyvert használjanak, amely azt a benyomást kelti, mintha a találatokat aknák okozták volna.

Valószínűleg 1940 májusában adtak ki először olyan utasítást, hogy az elsüllyesztett kereskedelmi hajók legénységét sorsára kell bízni. A tengeralattjáró-parancsnokság 154. számú parancsa a következőket tartalmazta:

„Ne vegyétek fel az életbenmaradottakat, és ne vigyétek magatokkal őket. Ne törődjetek a kereskedelmi hajók mentőcsónakjaival. Sem az időjárási viszonyok, sem a szárazföldtől való távolság nem számít*. Mint már említettük, a tengeri hadviselés kérdésével foglalkozó 1936. évi jegyzőkönyv rendelkezése szerint a hajók mentőcsónakjai nem tekinthetők biztonságos helynek, hacsak a tenger és az időjárás adott viszonyai közepette a szárazföld közelsége, illetve egy olyan másik hajó jelenléte, amelynek módjában áll felvenni őket, biztonságot nem nyújt az utasoknak és a hajó személyzetének.* Csak a saját hajótokkal törődjetek … a háborúban keménynek kell lennünk. Az ellenség azért kezdte a háborút, hogy megsemmisítsen bennünket, tehát nem kell tekintettel lennünk semmire.”

Amikor az Amerikai Egyesült Államok belépett a háborúba, Németországnak tudomásul kellett vennie azt a tényt, hogy óriási mértékben megnövekedett a szövetségeseknek azonnal rendelkezésre álló hajótere, és csaknem kimeríthetetlen lett a hajóépítő kapacitásuk. Erre még drasztikusabb rendelkezéseket adtak ki. Most már nemcsak arra utasították a tengeralattjárók parancsnokait, hogy ne mentsék meg az elsüllyesztett hajók legénységét, hanem arra is, hogy gyilkolják le az elsüllyesztés után az életbenmaradottakat.

A Pearl Harbor ellen intézett japán támadás után alig egy hónappal Hitler a berlini japán nagykövet előtt kifejtette a háborúnak ezen új szakaszára vonatkozó elképzeléseit. Kijelentette, hogy akárhány hajót építenek is az amerikaiak, nagy gondot okoz majd nekik a megfelelő legénység hiánya, továbbá közölte, hogy minden kereskedelmi hajót előzetes figyelmeztetés nélkül el fog süllyesztetni. Hiszen Németország — úgymond — puszta létéért harcol, és ebben a harcban nincs helye az emberiességnek. El fogja rendelni, hogy a tengeralattjárók a torpedó kilövése után emelkedjenek a víz felszínére, és süllyesszék el a mentőcsónakokat. Az eszmecseréről felvett gyorsírói jegyzőkönyv szerint: „Osima nagykövet teljes mértékben helyeselte a Führer kijelentéseit, és közölte, hogy a japánok is kénytelenek ezeket a módszereket alkalmazni.”

A következő év szeptemberében Dönitz főhadiszállása következő „szigorúan bizalmas” jelzésű parancsot adta valamennyi tengeralattjáró parancsnokának:

„Semmiféle kísérletet sem szabad tenni az elsüllyesztett hajók legénységének megmentésére. Ez azt jelenti, hogy nem szabad kimenteni embereket a vízből, nem szabad mentőcsónakokba elhelyezni őket, nem szabad visszafordítani a felborult mentőcsónakokat, sem élelmet és italt adni az életbenmaradottaknak. Az életmentés ellentétben áll az ellenséges hajók és legénységük elpusztítására irányuló hadviselés legelemibb követelményeivel … Legyetek kemények, ne feledjétek, hogy az ellenség sincs tekintettel az asszonyokra és gyermekekre a német városok ellen intézett bombatámadásai során.”

E rendelet kibocsátásának napján a következő feljegyzés szerepel Dönitz hadinaplójában:

„Valamennyi parancsnok figyelmét ismét felhívtuk arra, hogy minden olyan erőfeszítés, amely az elsüllyesztett hajók személyzetének megmentésére irányul, ellentétben áll a hajók és személyzetük megsemmisítésére irányuló hadviselés legelemibb követelményeivel.”

Heinz Möhle, a kieli 5. számú tengeralattjáró flottilla parancsnoka* Karl Heinz Möhle korvettkapitányról van szó. 1946-ban angol hadbíróság elé állították Hamburgban azzal a váddal, hogy továbbította ezeket a parancsokat a neki alárendelt tengeralattjáró-parancsnokoknak. A hadbíróság bűnösnek találta, és ötévi börtönre ítélte.* úgy találta, hogy a rendelet félreérthető, és felvilágosítást kért egy Dönitz vezérkarához tartozó magasrangú tiszttől. A rendelet intencióját két példával magyarázták meg neki. Az első példában a Viscayai-öbölben cirkáló tengeralattjárók egyikéről volt szó. Őrjárata közben észrevett egy gumicsónakot, amelyben egy lezuhant angol repülőgép személyzetének életbenmaradott tagjai hányódtak. Minthogy a tengeralattjáró most indult portyára, és még teljesen meg volt rakodva, szóba sem jöhetett, hogy felvegye a repülőgép személyzetét. A tengeralattjáró parancsnoka ezért messze elkerülte a csónakot, és folytatta őrjáratát. Amikor támaszpontjára visszatérve jelentette az esetet, közölték vele, hogy mivel nem tudta kihallgatás céljából magával hozni az életbenmaradottakat, a tenger fenekére kellett volna küldenie őket, „hogy elpusztuljanak, és többé sohase harcolhassanak ellenünk”.

A második példa így hangzott: az Egyesült Államok hajói ellen indított tengeralattjáró-hadjárat első hónapjában több hajót, igen jelentős tonnatartalommal süllyesztettek el az amerikai partok mentén a sekély vizeken, de a szárazföld közelsége folytán e hajók legénységének többségét megmentették. Dönitz főhadiszállásának felfogása szerint ez igen sajnálatos volt.

A nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék álláspontja szerint a „Laconia-rendelet” — így nevezték el — nem írta elő kifejezetten a tengeralattjáró-támadások során elsüllyesztett hajók életbenmaradott személyzetének meggyilkolását, de a katonai törvényszék megítélése szerint a rendelet megfogalmazása kétségtelenül homályos és a leghatározottabban elítélendő.

Amikor Möhle a tengeralattjárók parancsnokait portyázásra indulásuk előtt utasításokkal látta el, ezt a rendeletet oly módon továbbította nekik, hogy minden megjegyzés nélkül felolvasta, és kiegészítette az imént említett két példával. A parancsnokokban ez csakis azt a benyomást kelthette, hogy a tengerészeti főparancsnokságnak az az álláspontja, hogy le kell gyilkolni az elsüllyesztett hajók legénységét. Möhle — talán azért, hogy valamelyest könnyítsen lelkiismeretén — általában azt mondta ilyenkor: „A tengeralattjáró-parancsnokság nem adhat hivatalosan ilyen utasítást: mindenkinek saját lelkiismerete szerint kell cselekednie.”

A németek mindig azt állították, hogy a „Laconia-rendeletnek” kizárólag az volt a célja, hogy a tengeralattjárók parancsnokai ne kockáztassák hajójuk biztonságát azáltal, hogy segítenek kimenteni támadásuk életben maradt áldozatait. De ha valóban ez lett volna a céljuk, akkor fel kellett volna hívni a parancsnokok figyelmét a 154. számú parancsra*. Lásd 77. old.* Továbbá ebben az esetben nem maradt volna az egész kérdés ilyen homályos; a bizonytalan kifejezési módnak ugyanis az az oka, hogy az ilyen rendelkezések megfogalmazásakor nagy figyelmet fordítanak arra, hogy azok esetleg az ellenség kezébe kerülnek.

Az, hogy valójában hogyan vélekedett akkoriban a főtengernagy erről a kérdésről, kitűnik egy beszédéből, amelyet 1942 október elején mondott el, amikor szemlét tartott a 2. tengeralattjáró kiképző hadosztály felett*. E beszédre vonatkozólag Peter Josef Heisig volt tengerészkadét tett vallomást a háborús főbűnösök nürnbergi perében.* A tisztképző tanfolyamok résztvevőihez intézett beszédében kijelentette, hogy a tengeralattjárók az utóbbi időben nem érnek el olyan nagy sikereket, mint azelőtt. Megígérte, hogy hamarosan javulás következik be e téren, majd pedig kijelentette, hogy a Szövetségeseknek nagy nehézséget okoz hajóik legénységgel való ellátása. A szövetséges országok tengerészei veszélyesnek tartják az Atlanti-óceánon való átkelést, mivel a német tengeralattjárók még mindig sok hajójukat süllyesztik el. Számos olyan tengerészük van, aki már több olyan hajón szolgált, amelyet a tengeralattjárók elsüllyesztettek, és ezért nem is akar többé tengerre szállni. Dönitz azután arról is beszélt, hogy nem érti, hogyan fordulhat még mindig elő az, hogy német tengeralattjárók megmentik az általuk elsüllyesztett kereskedelmi hajók legénységét, s ezáltal veszélyeztetik saját hajóikat. Ezzel az eljárásukkal az ellenség malmára hajtják a vizet, hiszen a megmentett legénység új hajókon ismét tengerre száll majd. Olyan szakaszba jutott a háború, amikor a tengeren is totális háborút kell folytatni. A tengeralattjárók támadása nemcsak a hajók, hanem a hajók legénysége ellen is irányul.

A tisztjelöltek azt szűrték le ebből a beszédből, hogy most már totális háborút kell folytatni mind a hajók, mind pedig azok legénysége ellen; és ki kárhoztatná őket ezért. A nürnbergi törvényszék döntése, amely bizonyítottnak fogadta el a vád azon állítását, hogy a főtengernagy megfontolt szándékkal utasítást adott a megtorpedózott hajók életben maradt legénységének meggyilkolására, kétségtelenül nem jelentett „justizmordot” Dönitzcel szemben.

Hat hónappal a „Laconia-rendelet” kibocsátása után a Heinz Eck sorhajóhadnagy parancsnoksága alatt álló U-852 tengeralattjáró elsüllyesztette az Atlanti-óceánon a brit Hadiszállítási Minisztérium által bérelt Peleus nevű görög hajót.

Peleus megrakodva haladt a Rio de la Plata felé; március 8-án hagyta el Freetownt, és 1943 március 13-án este nyugat felé tartott, kevéssel délre az Egyenlítőtől, körülbelül 300 mérföldnyire az afrikai part legközelebbi pontjától. Harmincöt tagú legénysége volt, legnagyobbrészt görögök. Mindössze hárman maradtak közülük életben.

Délután öt óra ötven perckor két torpedót vettek észre balfelől a hajó orránál; mindkettő eltalálta a hajót, amely három perc alatt elsüllyedt. A legénység többsége azonban el tudta hagyni a hajót, s rákapaszkodtak a vízen úszó roncsokra, fadarabokra.

A tengeralattjáró ekkor kiemelkedett a vízből, s megközelítette a Peleus egyik csónakját, amelyben a hajó legénységének három életbenmaradt tagja helyezkedett el, s a tengeralattjáró parancsnoka utasította egyik angolul beszélő tisztjét, hogy tudja meg a megtorpedózott hajó nevét. Ekkor az U-852 felvette a három megmenekült tengerész egyikét, és az megadta a kért felvilágosításokat; közölte a hajó nevét, a kapitány nevét, elmondta, mi volt szállítmányuk, kiindulási és rendeltetési helyük, továbbá azt, hogy van-e még más hajó is a közelben.

A felvilágosítások megszerzésével megbízott tiszt ezután visszatért a tengeralattjáró tornyához, s jelentést tett a parancsnoknak, aki közölte vele, hogy elhatározták: az életbenmaradottak meggyilkolásával a hajó elsüllyesztésének minden nyomát eltüntetik.

Közben a Peleus harmadtisztjétől, akit felvettek a tengeralattjáróra, elvették a mentőövét, majd visszatették arra a tutajra, amelyről felvették.

Eck ekkor géppuskatüzet nyitott a csónakokra, és a tengeralattjáró legénysége kézigránátokat dobált az életbenmaradottak közé. A megállapítások szerint mindössze hárman menekültek meg. Ezek huszonöt napig hányódtak csónakjaikban a nyílt tengeren, míg végre egy portugál hajó felszedte őket. Mindhárman esküvel megerősített nyilatkozatot tettek mindarról, aminek hajójuk elsüllyesztése alkalmával tanúi voltak.

Egyikük, egy Liosszisz nevű görög elmondta, hogy éppen őrségen volt, amikor két torpedó csíkját látta közeledni a hajó bal oldala felé, s erre azonnal utasította a kormányosokat, hogy amennyire csak lehet, fordítsák a hajót a hátulsó torpedó pályájával párhuzamos irányba*. Lásd J. Cameron: The Peleus Trial (A Peleus-per) (William Hodge & Co.).*

Ennek ellenére mindkét torpedó eltalálta a Peleus-t, Liosszisz pedig belezuhant a vízbe; úszva elért egy gerendát, amelybe belekapaszkodott. Nemsokára ugyanoda felkapaszkodott egy másik görög tengerész is, és most már együtt próbáltak megközelíteni egy tőlük nem messze himbálózó nagyobb roncsot. Ekkor felbukkant a tengeralattjáró. Ott cirkált a hajóroncs körül, és az egyik tiszt megparancsolta az egyik roncson levő harmadtisztnek, hogy jöjjön át a tengeralattjáróra, ahol a fent leírt módon kihallgatták.

Közben Liosszisz odaerősítette gerendáját egy tutajhoz, amelyen a hajótörött legénység több tagja tartózkodott. Ekkor újra megjelent a tengeralattjáró, és fedélzetéről átkiáltottak nekik, hogy igyekezzenek közelebb jutni hozzá. Liosszisz és társai azt gondolták, hogy esetleg felveszik őket a tengeralattjáróra, s ezért odaeveztek. Ekkor a tengeralattjáróról géppuskával tüzet nyitottak. Egyik barátját több lövés érte. A németek ekkor kézigránátokat dobáltak közéjük, s azután még hosszú időn át lövöldöztek géppuskával, és hajigálták a kézigránátokat a hajóroncsokra, majd közvetlenül hajnal előtt eltávozott a tengeralattjáró.

Az U-853 parancsnoka a per során** A parancsnokot és legénységének négy tagját 1945 októberében Hamburgban brit haditörvényszék elé állították; az volt a vád ellenük, hogy a Peleus legénységének számos tagját géppuskával és kézigránátokkal legyilkolták. Mind az öt vádlott bűnössége bebizonyosodott, s a parancsnokot és még három vádlottat golyó általi halálra ítélték.* azt vallotta, hogy elhatározta, géppuskatűzzel elsüllyeszti a hajóroncsokat, és ezt meg is tette, de esküdözött, hogy a parancs kiadásakor a Peleus legénységéből egyet sem látott, s erősgette, nem adott olyan utasítást, hogy tüzeljenek az életbenmaradottakra. Elismerte, hogy főgépésze helytelenítette azt a döntését, hogy minden nyomot el kell tüntetni, és azt is elismerte, hogy e döntése folytán „lehetetlenné vált az emberek megmentése”, mivel feletteseitől kapott utasításaival ellentétben állt az, hogy az életbenmaradottakat felvegye hajójára. Azt is elmondta, hogy közölték vele a „Laconia-rendeletet”.

Kétségtelen, hogy ellentétben Hartenstein korvettkapitánnyal, az U-156 parancsnokával, aki hat hónappal korábban elsüllyesztette a Laconia gőzöst, Eck hajóskapitányt a támaszpontjára való visszaérkezésekor a főtengernagy dicséretben részesítette volna, amiért a helyzetnek megfelelő könyörtelenséget tanúsított. De ez mégsem következett be. Eck azon a cirkáló útján, amelynek során elsüllyesztette a Peleus-t, először és utoljára látta el a tengeralattjáró-parancsnoki tisztet. A cirkáló út végén nem térhetett vissza Kielbe, hogy learassa tengernagyának és Führerének dicséretét, mert Szomáliföld partja előtt 1944 május 2-án, egy légitámadás után, hajója zátonyra futott, és hadifogságba esett.

Viszont Hartenstein parancsnok, aki elsüllyesztette a Laconiá-t, s a hajó legénységének több életbenmaradott tagját megmentette, kíméletességéért feddésben részesült, mivel saját hajójának elvesztését kockáztatta. A főtengernagy a Hartenstein eljárásáról készített jelentésében egyebek közt a következőket írta: „Ez az eset újra csak azt bizonyítja, milyen hátrányt jelenthet az ellenséggel szemben tanúsított emberséges magatartás.”

1944 július 5-én az U-247 a Wrath-foktól tizennyolc mérföldnyire nyugatra elsüllyesztett egy Noreen Mary nevű halászhajót. A hajó Skócia nyugati partján halászott, és 325 láda zsákmánnyal volt megrakva. Négy napja hagyta el Ayrt és a Butt of Lewis-fok közelében levő halásztelep felé tartott.

Este 8 óra tájban egy James MacAlister nevű fedélzeti munkás két torpedót látott, amely egymástól körülbelül nyolc lábnyi távolságban vagy tíz lábnyira a hajó bal oldalától suhant el. Ugyanabban a pillanatban körülbelül 150 yard távolságban, pontosan a hajó mögött, egy tengeralattjáró tornyát pillantotta meg.

MacAlister fellármázta a hajó egész legénységét, de mire azok a fedélzetre értek, a,tengeralattjáró már lemerült, és a kormányos nem akart hitelt adni MacAlister szavainak.

Körülbelül egy órával később azonban a tengeralattjáró felbukkant a vízből a Noreen Mary jobb oldalának közepe táján és géppuskával tüzet nyitott rá. A halászhajó eddig három tengeri mérföld sebességgel haladt, az idő kitűnő volt, a látási viszonyok kifogástalanok, a tenger csendes. Nyomban tíz tengeri mérföldre fokozták a hajó sebességét, de a tengeralattjáró üldözőbe vette, és továbbra is tüzelt rá. Az első sorozatok a személyzet három tagját, köztük a kapitányt is megölték.

A tengeralattjáró ekkor nehezebb lövegből kezdett tüzelni, amely a tengeralattjáró tornyára volt felszerelve; az első lövedék a kazánba csapódott, mire a hajó megállt és elborította a gőz.

A legénység életbenmaradott tagjai, szám szerint heten, fedezéket kerestek, de hamarosan még hárman elestek, s a tengeralattjáró a halászhajó elébe kanyarodott, és mindkét ágyújából tüzelve végighaladt baloldalán.

MacAlister és a kormányos ekkor megpróbálták vízrebocsátani a csónakot, de közben a kormányost leterítette egy golyó. MacAlister lesietett, és az éléskamrában keresett menedéket, amely a vízszint alatt volt. A halászhajó erősen balra dőlt, és 10 óra 10 perckor felborult, majd elsüllyedt. A négy életbenmaradott tengerész a tengerbe zuhant. MacAlister addig úszott, míg elérte a felborult mentőcsónakot, felkapaszkodott rá.

A tengeralattjáró továbbra is a víz felszínén maradt, a felfordult mentőcsónak felé tartott, és leadott feléje egy rövid sorozatot. Amikor már csak mintegy 70 méternyi távolság volt közöttük, MacAlister lecsúszott a csónakról a vízbe, s mindaddig ott maradt, amíg a tengeralattjáró abba nem hagyta a tüzelést, és le nem merült.

Másnap reggel körülbelül öt óra tájban a Lady Madeleine nevű halászhajó felszedte a legénység két életbenmaradt tagját, MacAlistert és a másodgépészt. A Noreen Mary személyzetének hat tagja meghalt, ketten pedig eltűntek, hihetőleg vízbefúltak*. Az ütközetnek ezt a leírását James MacAlister 1945 december 21-én egy edinburghi közjegyző előtt eskü alatt tett tanúvallomásából vettük.*

Az U-247-et a háború vége felé bocsátották vízre, s ez alkalommal került első ízben bevetésre. Két nagy ágyúval volt felszerelve, az egyik a hajó hátsó fedélzetén, a másik a torony elülső részén, egy kisebb, Oerlikon-típusú ágyú pedig a fedélzet elülső részén volt elhelyezve. A Noreen Mary közönséges halászhajó, amely szokásos halászútján volt, de minden más kis hajóhoz hasonlóan, a háború idejére egy könnyű gépfegyverrel volt ellátva, amelyet egy légelhárító ágyú talpazatára szereltek, hogy védekezni tudjon a német repülőgépek ellen, amelyek kivétel nélkül minden hajót megtámadtak.

Erről a jogtalan támadásról a következőképpen számolt be a parancsnok hadinaplója:

„1943 Halászhajó. Két torpedó az 1-es és a 4-es csőből. Röviddel a lövés után a hajó jobbfelé fordul, és a lövedékkel párhuzamosan halad tovább. Mivel a tenger tükörsima volt, a hajóról bizonyára észrevették a torpedók húzta csíkokat.

2055 Feljöttünk a víz felszínére. Több halászhajót látunk. Megtámadjuk a legközelebbit. Három perc múlva megáll. A harmadik csőből lövünk az álló hajóra. A torpedó azonban csütörtököt mondott.

2151 A hajót a légvédelmi ágyúból oldalába lőtt lövedékek elsüllyesztették.”

A BDU hadműveleti hadosztályának parancsnoka nyilván igen meg volt elégedve ezzel a hősi tettel, ugyanis a következő észrevételt fűzte a hadinaplóban szereplő bejegyzéshez: „Az, hogy a halászhajót a szóbanforgó helyen légvédelmi ágyúval süllyesztették el, dicséretre méltó támadó szellemről és lendületről tanúskodik … Nehéz körülmények között jól hajtották végre ezt az akciót.” Valójában undorító gyilkosságot követtek el.

A háború legelső napjától a legutolsóig, éjjel-nappal folyt ez az öldöklés a tengeren. Németország most is, akárcsak az első világháborúban, felrúgva az 1936. évi jegyzőkönyvet és a civilizált világ által elfogadott szokásokat, a hadviselő felek és a semlegesek ellen egyaránt korlátlan tengeralattjáró-háborút folytatott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 március 31. napja – csütörtök – van. Az idei esztendő 90. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 275 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő:   
ÁrpádBenő + AkácsÁkosBalbinaBéniBenjáminBenjaminaGujdóJelekJohannaKornéliaÜllőZsankaZsanna

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 31. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_31.

Ma van: 

  • Málta: a brit gyarmatosítás alóli felszabadulás napja, az utolsó brit katona távozása. (1979)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szegénység és a gazdagság, a lemaradás és a fejlődés között kell választani áprilisban

A mai napon (is) jött a BUZDÍTÓ levél. A figyelmeztetés, miszerint április 3 – án „választás” lesz, amelyen számít a küldemény feladója – MINT JELÖLT! – a részvételemre, valamint a támogató szavazatomra!

Hogy ki küldte? Melyik jelölt? ANNAK AZ ÉGVILÁGON SEMMI JELENTŐSÉGE!

Leveléből is csak egyetlen (pontosabban kettő) mondatot idéznék. Íme:

„…A tét soha nem volt akkora, mint most! A szegénység és a gazdagság, a lemaradás és a fejlődés között kell választani áprilisban…”

Ez a két mondat egyébként BÁRMELYIK voksomra áhítozó jelölt levelében ott lehetne. A vetélytárs gonosztevő bűnbanda kártékonyságát fölsoroló lista mellett! (Nem mellesleg: JELEN ÁLLAPOTAINKÉRT MINDEGYIK POTENCIÁLIS NYERTES EGYFORMÁN FELELŐS! Tipikusan a „bagoly mondja verébnek…” esete.)

Ám az ígéret, miszerint vasárnap választhatunk a SZEGÉNYSÉG ÉS A GAZDAGSÁG, A LEMARADÁS ÉS A FEJLŐDÉS KÖZÖTT, az bizony annak a jele, hogy totálisan hülyének néznek bennünket!

Mintha lenne még országunk! Amelybenmi dönthetünk saját sorsunkról, jövőnkről!

ÁLTALAM TISZTELETRE EGYÁLTALÁN NEM MÉLTÓ JELÖLT HÖLGYEK – ÉS URAK!

Ajánlkozásaik az én számomra kb. annyit érnek, mint a halálraítéltnek a kivégzése előtti lehetőség: kiválaszthatja a kínhalálában aktívan közreműködni szándékozó, előtte fölsorakozott hóhérpribékek közül a neki legszimpatikusabbat!

MENJETEK A FRANCBA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Xiconomics: Kína jövőképe a gazdasági kormányzásról, inspiráció a globális fejlődéshez

PEKING – Kínában és azon túl is kihívást jelent a politikai döntéshozók számára, hogyan kezeljük a legjobban a kapcsolatot a kormány „látható keze” és a piac „láthatatlan keze” között.

Amikor a „láthatatlan kéz” nem tudja előremozdítani a gazdaságot, ahogy azt néhány nyugati országban megfigyelték, Kína „kétkezes” megközelítést alkalmaz a növekedés ösztönzésére.

Hszi Csin-ping kínai elnök – közismert nevén „Xiconomics” – közgazdasági filozófiája hangsúlyozza a piac meghatározó szerepét az erőforrások elosztásában; ugyanakkor a Xiconomics lehetővé teszi, hogy a kormány jobban elláthassa feladatait.

A Xiconomics irányítása alatt Kína elősegítette a hatékony piac és a képes kormány közötti szilárd interakciót, és inspirációt kínál a kormányzás javításáért küzdő gazdaságoknak világszerte.

„A LÁTHATATLAN KÉZ”

Amikor 2020. július 21-én a vállalkozókkal tartott szimpóziumon elnökölt, Xi erőfeszítéseket sürget a piaci entitások vitalitásának ösztönzésére és a vállalkozói szellem előmozdítására, és több erőfeszítésre szólított fel annak érdekében, hogy a vállalkozások nagyobb szerepet játszhassanak és nagyobb fejlődést érjenek el.

Xi gazdasági filozófiájának irányítása alatt Kína üzleti környezete tovább javult, és az ország egyre népszerűbb globális befektetési célponttá vált.

2021-ben Kína tényleges külföldi tőkefelhasználása meghaladta az 1,1 billió jüant (173,31 milliárd dollár), ami 14,9 százalékos éves növekedést jelent. A csúcstechnológiai iparágakban 17,1 százalékkal, a szolgáltató szektorban pedig 16,7 százalékkal nőtt a működőtőke-beáramlás az egy évvel korábbihoz képest.

Bambang Suryono, az indonéz agytröszt Asia Innovation Study Center elnöke szerint a szakpolitikai támogatás és más előnyök miatt Kína a világ legmegfelelőbb országa az innovatív üzleti befektetések és fejlesztések számára, amely inspirációt ad más fejlődő országoknak.

Kína a 21 kísérleti szabadkereskedelmi zóna felépítésének előmozdításán és a külföldi befektetési törvény végrehajtásán át a külföldi befektetések negatív listájának lerövidítéséig és a regionális átfogó gazdasági partnerség hatálybalépésének megkönnyítéséig kedvező politikákat határozott meg piaca ígéretesebbé tétele érdekében. .

Mao Xuxin, a National Institute of Economic and Social Research, egy londoni székhelyű gazdasági agytröszt vezető közgazdásza szerint Kína kedvező befektetési környezetet biztosított a piacnyitási intézkedések elfogadásával.

A nyitott, befogadó és diverzifikált kínai piac tovább növeli vonzerejét a külföldi befektetések számára – mondta Mao.

„A LÁTHATÓ KÉZ”

Az elmúlt néhány évtizedben egyes nyugati országoknak nem sikerült egyensúlyt teremteniük a kormány funkciói és a piac szerepe között, és olyan gazdasági és pénzügyi válságokba süllyedtek, amelyek lehúzták a világgazdaságot.

Xi meglátásai néhány támpontot kínálnak arra vonatkozóan, hogy a gazdaságok hogyan engedhetik meg a „látható kéz” számára, hogy jobban elláthassa funkcióit.

„Ahhoz, hogy a kormány jobban elláthassa feladatait, át kell alakítani a kormányzati funkciókat, elő kell vinni a közigazgatási rendszer reformját, új adminisztratív módszereket kell alkalmazni, fejleszteni kell a makrokontroll rendszert, és fokozni kell a piaci tevékenységek nyomon követését” – mondta a kínai elnök. a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Irodájának kollektív tanulmánya 2014-ben.

„Meg kell erősíteni és javítanunk kell a közszolgáltatásokat, és elő kell mozdítanunk a társadalmi méltányosságot, az igazságosságot és a stabilitást, valamint a közös jólétet” – tette hozzá Xi.

Kína fokozta erőfeszítéseit a kínálati oldali strukturális reformok előmozdítása érdekében; fiskális, adózási és pénzügyi reformok végrehajtása; a tulajdonjogok védelmének fokozása; és javítani kell a monopóliumellenes szabályozást.

Ezekkel az intézkedésekkel az ország folyamatosan elősegítette szocialista piacgazdaságának magas színvonalú fejlődését, amely szilárd környezetet teremt a vállalkozások számára, és hatékonyan akadályozza meg a piaci zavarokat és kudarcot.

Marcio Pochmann, a brazil Lula Institute igazgatója szerint Kína a nemzeti tervezésen és politikai kötelezettségvállalásokon keresztül vezeti a gazdasági fejlődést.

2020-ban a szélsőséges szegénységben élő világ népessége több mint 20 év után először nőtt, mivel a COVID-19 világjárvány okozta zavarok súlyosbították az éghajlati katasztrófák hatását.

Ugyanebben az évben Kína azonban 10 évvel a tervezett időpont előtt teljesítette az Egyesült Nemzetek Fenntartható Fejlődési Programjában 2030-ig kitűzött szegénységcsökkentési célt.

Egy nagy népességgel és hatalmas területtel rendelkező fejlődő ország számára az a képesség, hogy korlátozott időn belül le tudja küzdeni a különféle hatásokat és nehézségeket, és teljesíteni tudja az abszolút szegénység ütemterv szerinti felszámolását, végső soron a hatékonyan kormányzó kormánynak köszönhető – mondta Suryono Indonéziában. .

A KÍNAI INSPIRÁCIÓ

2020-ban Kína volt az egyetlen jelentős gazdaság, amely pozitív növekedést regisztrált, bruttó hazai terméke átlépte a 100 billió jüan (15,75 billió dollár) küszöböt. 2021-ben Kína gazdasági növekedési üteme továbbra is a világ legnagyobb gazdaságai között volt.

Ahogy a kínai elnök kifejtette, Kína gazdasági fejlődésének nagy sikerének kulcstényezője a piacgazdaság két erősségének szakszerű összeolvadása a szocialista rendszer előnyeivel.

Tengerentúli megfigyelők szerint a világgazdaságot nyugtalanító bizonytalanság ellenére Kína gazdasága folyamatosan növekszik, mert Kína teljes mértékben kiaknázza szocialista rendszerének erősségeit, és lehetővé teszi a „láthatatlan kéz” és a „látható kéz” szerepének betöltését. serkenti a növekedést.

A nyugati gazdaságtantól eltérően, amely egyoldalú hangsúlyt fektet a piaci mechanizmusokra, Xi gazdaságfilozófiája Kína nemzeti viszonyain alapul, és nagymértékben gazdagította a marxista politikai gazdaságtant – mondta Yu Hong, a Nemzeti Egyetem Kelet-Ázsiai Intézetének tudományos főmunkatársa. Szingapúrban, hozzátéve, hogy a benne található kormányzási bölcsesség globálisan inspiráló.

Kína gazdasági gyakorlata ellenállt a járvány következményeinek. Az ország sikeresen fékezte meg a járványt és egyidejűleg tartotta fenn a termelést, bizonyítva rendszerének előnyeit és kormányzásának hatékonyságát.

Kína tapasztalatai bebizonyították, hogy a szocialista piacgazdaságban lehetséges a gazdasági fejlődés és a társadalmi kormányzás hatékonyságának összehangolása, ami a világgazdasági fellendüléshez szükséges a világjárvány utáni időszakban – mondta Alekszandr Petrov, a Szentpétervári Állami Egyetem professzora. .

Kína az alapvető szocialista gazdasági rendszer és a piacgazdaság integrálásával szinergiát hozott létre a „láthatatlan kéz” és a „látható kéz” között. Kína egyedülálló gazdasági filozófiája és gyakorlata kibővítette az emberiség megértését a gazdasági törvényekről, és útmutatást kínált a világ országai számára a fenntartható növekedés előmozdításához.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Egy ragályhír…

„COVID – A súlyos, halálosabb fluronával támad a hatodik hullám

Jelentősen növeli a súlyosabb betegség és a halálozás kockázatát a flurona, vagyis a covid és az influenza együttes fertőzése.

A Neumann Magánlaboratórium adatai szerint itthon egyelőre kevés duplafertőzést találtak, de a cég vezetője arra számít, hogy egyre több ilyen eset fordul majd elő.

Év elején szokatlan tünetekkel találkoztak egy izraeli kórház orvosai: együttesen volt jelen egy terhes nő szervezetében a covid 19 és az influenza vírusa. A fiatal nő, akit a Petach Tikva-i Beilinson Kórházba szállították be, nem volt beoltva, és a kórházi vizsgálatok kimutatták az influenza és a Covid 19 kórokozóinak együttes jelenlétét – számol be a Blikk.

Már neve is van a tünetegyüttesnek: „flurona”-nak nevezték el. Azóta már világszerte megjelent a kettős fertőzés, amelynek hatására négyszer súlyosabb a megbetegedések kockázata. Magyarországon eddig havonta két esetet regisztrált a laboratórium – közölte a magánlaboratórium vezetője.

flurona, influenza, COVID

Ez a dupla fertőzés azért okozhat súlyosabb bajokat, mert megoszlik az immunrendszer védelme, és igy kevésbé lesz ellenálló a szervezet – nyilatkozott az rtl.hu-nak Boldogkői Zsolt virológus, aki szerint figyelemmel kell kísérni a fertőzésszámok alakulását, annál is inkább, mert az influenzával megbetegedettek száma máris 20 %-kal emelkedett az elmúlt hónapban.

Kérdés, hogy megérkezik-e a covid 6. hulláma, mert akkor a flurona fertőzés is belobbanhat idehaza. Ha ilyen tempóban növekszik a covid fertőzés, akkor növekedhet az esetszám – hívta fel a figyelmet a Neumann Magánlaboratórium vezetője.

Az RTL érdeklődött az operatív törzsnél afelől, hogy vannak-e adataik a kettős fertőzésről; azt a választ kapták, hogy folyamatosan vizsgálják a covid és a légúti megbetegedések számát, valamint az oltások fontosságára hívták fel a figyelmet.” – írja a napidoktor.hu

A vajdasági qrmányvetítölde ragálymatinéjának napi produkciójában egyelőre még nem szerepel a 6. hullám meg a flurona.  Ott az 5. lecsengéséről áradoznak, meg a vakcináriázás fontosságáról, és varázslatos hatásáról. Imigyen:

„A beoltottak száma 6 402 207 fő, közülük 6 186 672 fő a második, 3 842 718 fő a harmadik, 257 286 fő már a negyedik oltását is felvette. 2906 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 849 217 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 45 430 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 703 932 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 99 855 főre csökkent. 1873 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen. A járvány ötödik hullámának leszálló ágában vagyunk, ezért kormány kivezette a járványügyi korlátozásokat és megszűnt a maszkviselési kötelezettség. A regisztráció és az időpontfoglaló folyamatosan nyitva van az oltáshoz, csütörtöktől-szombatig pedig újabb oltási akció lesz. A gyermekek oltása is folyamatos, a 12-15 éves korosztály 24%-a, a 16-17 évesek 63%-a felvette az oltást.

Az oltásra továbbra is kiemelten várjuk az oltatlanokat és azokat is, akiknek már 4 hónapnál régebben kapták meg a korábbi oltásukat. A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg az előző oltását. A harmadik oltás felvételével ismét 80-90%-ra emelhető a védettség. A kormány továbbra is biztosítja az oltás lehetőségét mindenkinek, aki élni szeretne az oltás lehetőségével. Az oltás felvétele a kórházi oltópontokon, a házi orvosoknál és a házi gyermekorvosoknál továbbra is lehetséges. A regisztrációs és az időpontfoglaló honlap folyamatosan nyitva áll, márciusban is minden héten lesznek oltási  akciónapok…”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com