Donbassz felszabadítása

Donyeck közelében előrenyomul a DNR hadserege: a nácik és az Ukrán Fegyveres Erők demoralizálódnak, civil ruhába öltöznek, és fegyvereiket eldobálva menekülnek.

Ezeket a felvételeket a DNR Népi Milíciája készítette az Ukrán Fegyveres Erők elhagyott állásainál Marjinykában.

A városban folytatódnak a harcok, orosz hadsereg és a DNR csapatai kiszorítják a településről az ukrán betolakodókat.

Eduard Baszurin, a DNR Népi Milícia Tájékozatási Osztályának szóvivője nyilatkozott a fronton kialakult helyzetről.

Az elmúlt nap során az ellenség több mint 250 lövedéket és aknát lőtt ki 122 mm-es BM-21 Grad sorozatvetőkből. Ostromolták a népköztársaság területét 152 mm-es és 122 mm-es taracktüzérségből és 120 mm-es aknavetőkből is.

A Donyecki Népköztársaság kilenc települését ostromolták.

Az ukrán agresszió következtében 34 civil megsebesült. 13 lakóépület, négy polgári infrastruktúra és egy jármű sérült meg.

A civilek megsebesülésének tényéről, az infrastrukturális károkról szóló anyagokat átadták a nemzetközi emberi jogi szervezetek képviselőinek, valamint a DNR Legfőbb Ügyészségének, hogy bevonják az Ukrán Fegyveres Erők parancsnoksága ellen indított büntetőügyekbe.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Segítségért könyörög a döbrögista horda!

Az állam segélyhívót adott nyugdíjasoknak, a horda most ezeken keresztül kampányol

A Tiszta szavazás nevű szervezet szerint a borsodi nyugdíjasokat a készülékeken hívogatják kampányszövegekkel.

A telex.hu információi szerint a Borsod megyei nyugdíjasok egy állami program keretében kaptak segélyhívókat. Ezek most, a választáshoz közeledve a Fidesz – nem éppen rendeltetésszerűen – arra használja, hogy kampányüzenetekkel bombázza az időseket.

A beszámolók szerint először egy nő jelentkezett be meglepetésszerűen, másnap pedig Orbán Viktor rögzített üzenetét játszották le a készülékeken.

Az RTL híradó pár nappal ezelőtt egy budapesti, XVI. kerületi idős, beteg nő hasonló történetéről számolt be.

Egyik nap a segélyhívó csörgött, azt sem tudtam először, hogy ez a készülék ad ki hangot, úgy tudtam, nem lehet róla telefonálni. A készüléknek nincs kijelzője se, ezért nem látszott, hogy milyen számról hívnak

– mesélte az érintett nyugdíjas.

Ezek alapján pedig már arra lehet következtetni, hogy az egész országban hasonló gyakorlatot folytat a Fidesz.

Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) választási jogi programvezetője szerint „ Az eszköz célja nem az, hogy kampánycélú elérésre használják, tehát az elérhetőséget csak célhoz kötötten lehet használni. Ilyen esetben adatvédelmi visszaélés és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme merül fel. (…) Fokozza a jogsértés súlyát, ha az elérhetőség eleve csak bizonyos pártoknak vagy jelölteknek állna rendelkezésre, ekkor ugyanis a fentiek mellett a jelöltek, jelölő szervezetek esélyegyenlősége is sérül.”                                                                            (propeller)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm:  Ahogyan „nincs ingyenebéd”, úgy HASZONTALAN kütyüket sem osztogat CSAK ÚGY a döbrögista horda! Ráadásul a HÍREK SZERINT rosszat is orrint már a vajdabanda a „választások” kimenetelét illetően. Bukni látszik a kétharmados, tákolmányosított – MINDENRE FELHATALMAZÓ – dagonyatöbbség! MOST AZTÁN SEGÍTSÉGET REMÉL A SEGÉLYHÍVÓN KERESZTÜL(?!)!

DESZEN SEGÉLYHÍVÓ CÉLBÓL OSZTOGATTÁK!

Csak most FORDÍTVA MŰKÖDTETIK! 

 

Mariupol lakosai – az ukrán fegyveres erők hozzáállásáról: „Ez a pokol! Ez az Azov! Tudassa mindenkivel! Tudassa az egész világ!…”

Mariupol lakosai az ukrán fegyveres erők hozzáállásáról beszélnek a polgári lakossághoz

Mariupol lakosai - az ukrán fegyveres erők hozzáállásáról: „Ez a pokol! Ez az Azov! Tudassa mindenkivel! Tudassa az egész világ!…” (videó)

Az orosz külügyminisztérium Twitter-oldalán tette közzé a videót.

A közzétett videóban Mariupol lakosai a mariupoli nehéz helyzetről beszélnek.

Mariupol lakosai – az ukrán fegyveres erők civilekhez való hozzáállásáról, az „Azov” atrocitásairól és az orosz hadsereg segítségéről.

      • „Ez a pokol! Ez az Azov! Tudassa mindenki, tudassa az egész világgal!”
      • „Az udvarról lőttek vissza. 85 kárt okoztak a városban az azoviak”
      • „Civilek mögé bújnak… hátba lövöldöznek…”
      • „Az oroszok nem ölnek meg senkit! Az oroszok kihozzák az embereket a pincékből!”
      • „Az orosz katonák adják az embereknek az adagjukat!”Civilek mögé bújnak… hátba lövöldöznek…”.

    SaLa

  • Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

    -vagy közvetlen postai úton:

    Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

    HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

    A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

    Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A szankciópolitika visszájára sült el – Gazdasági válság jelei Európában

Moszkva, 2022. április 1. péntek (MB)

     Üzemanyag- és élelmiszervásárlási korlátozásokat vezettek be Nyugat-Európa több országában, folyamatosan emelkedik az üzemanyag-, a gáz, a villany ára, az Oroszországból származó nyersanyag utánpótlás tilalma miatt akadozik az ipari termelés, sok kis- és középtermelő felhagy a mezőgazdasági termeléssel, mert már nem bírja megfizetni a gazdálkodásához szükséges alapanyagokat. Az orosz elnök arra figyelmeztette Nyugat-Európát, hogy ha kitart az Amerikából vezényelt szankciópolitika mellett, ipari leépüléssel és munkahelyek millióinak megszűnésével kerülhet szembe – jelentette a Magyar Békekör tudósítója pénteken.

      Miközben az amerikai hadiipari vállalatok részvényeinek értéke egyre csak nő, és a tőke az Egyesült Államokba áramlik, megfosztva a világ más régióit fejlesztési forrásaitól, Nyugat-Európa saját kezűleg aláássa vállalatainak versenyképességét azzal, hogy amerikai folyékony gázzal próbálja pótolni az orosz gázt, s elzárkózik az orosz alapanyagok beszerzésétől. Ha Nyugat-Európa nem hagy fel oroszellenes szankciópolitikájával, radikálisan csökkenhet az európaiak életszínvonala. A lakosságnak kell majd megfizetnie az elit rövidlátó politikájának árát – mondta Putyin.

      Az Oroszországgal szemben barátságtalan országoknak, köztük az EU és a NATO szankcióit követő Magyarországnak április 1-től rubelben kell fizetniük az orosz gázért. Rubel számlát kell nyitniuk az orosz bankoknál, dollárérét és euróért rubelt kell vásárolniuk az orosz bankoktól, majd rubelben fizetniük a vásárolt gázért. Aki nem az elnöki rendeletnek megfelelően jár el, az nem kap gázt. Az orosz fél tiszteletben tartja az eredeti szerződésekben kikötött árat, de a továbbiakban rubelben kéri annak kiegyenlítését anélkül, hogy változtatna a szerződésben megjelölt fizetőeszközön. Ez azt jelenti, hogy a vevő továbbra is dollárral vagy euróval vásárolhat rubelt, az orosz valuta mindenkori árfolyamán. (A rubel árfolyama 2022. április 1-én a dollárhoz képest 83,25, az euróhoz képest pedig 92,03 volt.) A vásárló a valutaváltás következtében magától értetődően drágábban juthat majd hozzá a gázhoz, mintha valutáját nem kellene rubelre átváltania, ám a szerződések nem zárják ki az új elszámolás bevezetésének lehetőségét. Azaz a Gazprom jogszerűen jár el annak dacára is, hogy az intézkedést politikai megfontolás motiválta, nevezetesen az, hogy az orosz kormány ellenintézkedésként hozta a nyugati szankciókkal szemben, köztük Oroszország 300 milliárd dollár kinnlevőségének befagyasztása miatt.

      „Nem vagyunk karitatív szervezet, mi sem ingyen kapjuk az ő termékeiket” – mondta Putyin.

       A barátságtalan államok vásárolók legfeljebb május elejéig kaptak haladékot a rubelszámla megnyitásra – közölte Peszkov Kreml-szóvivő.

       India és Oroszország rubelben és rupiában történő elszámolásra tér át egy héten belül – írta csütörtökön az Economic Times. Erről Szergej Lavrov orosz külügyminiszter tárgyal pénteken Újdelhiben. A dollárt felváltó új elszámolási rendszert az indiai tartalékbank és az orosz VEB fejlesztési bank vezényli. Az áruk és a szolgáltatások meghatározott körére terjed ki. Az új elszámolási rendszert kiegészíti a Financial Messaging System orosz átutalási rendszer, mely az Oroszországot bojkottáló SWIFT helyébe lép, India pedig csatlakozik hozzá – tudatta a Bloomberg. A megállapodás eredményeként India könnyebben és olcsóbban juthat orosz energiahordozókhoz, Oroszországnak pedig lehetősége nyílik indiai beruházásra és hitelfelvételre.

     Két nappal ezelőtt Lavrov Vang Ji kínai külügyminiszterrel egyeztetett a rubel és a jüan elszámolás erősítéséről a kétoldalú kereskedelemben.+++

Lásd még: https://bekekor.wordpress.com/2022/03/30/elelmezesi-es-biofegyver-gondokkal-kerul-szembe-a-nato/

Kiadta: Magyar Békekör

 

 

Holnap – azaz 2022 április 3 – án!

Márki-Zay: Orbán fegyvert szállít Ukrajnának

Miközben Orbán Viktor rendre azzal hitegeti híveit, hogy „az ellenzék háborúba akarja sodorni Magyarországot", az általa aláírt kormányrendeletben teljesen más olvasható.

Márki-Zay Péter a Facebookon bemutatta a Magyar Közlöny idei 43. számát, amelynek 11/20 kormányhatározatában az olvasható, hogy Magyarország engedélyezi a fegyverszállítást a területén keresztül Ukrajnának, ha az nem Záhonynál történik, hanem Románia érintésével, vagy légi úton keresztül zajlik.

„Orbán tehát egyáltalán nem tiltakozott, hogy magyar felségjelű gépek szállítsanak fegyvert, sőt, megszavazta, és rendeletbe foglalta azt, hogy magyar területen keresztül is lehet fegyvert szállítani Ukrajnának. Aktívan támogatta és megszavazta a fegyverszállítást az Európai Unióban is” – állapította meg az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. Miközben Orbán Viktor és Szijjártó Péter az ellenzéket vádolja azzal a hazugsággal, hogy fegyvert akarnak szállítani Ukrajnának, ezt valójában ők teszik.

Márki-Zay Péter elmondta, hogy rémhírterjesztésért feljelentést tesz.

(hírklikk)

Bal-Rad komm: A vajdától már megszokhattuk, hogy neki már akkor se higyjünk, ha kérdez! Erre ő maga figyelmeztetett:

Aztán megérkezett egy őszinte ember, MZP személyében! Akiről kiderült, hogy ugyan TÖBBNYIRE őszinte, csakhát a tervei azok azok, amikkel TÖBBNYIRE NEM LEHET EGYETÉRTENI! Ráadásul a köréje – mögéje – melléje fölsorakozottak… – az egy(b)esült ellenzék társulata SEMMIVEL SEM JOBB VAGY KÜLÖNB (legalábbis az egyszerű magyarok számára nem!) mint a vajdabanda. A zsákmányéhségük és jellemük ugyanolyan! Köztük is ugyanúgy ott vannak a buzik, a nemtelenek, a csalók, a drogosok, országsikkasztó – hazaáruló banditegyedek! És kiszolgálóik! 

EZEK IS BÁRMIRE KÉPESEK A HATALOM MEGKAPARINTÁSA ÉRDEKÉBEN!

Erdélyi szavazólapok: a Magyar Nemzet szerint előre megírta a Telex a leleplezést, a lap főszerkesztője technikai hibára hivatkozik

Országos pártlistás szavazólap mintája a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ülésén 2022. március 3-án. A tanácskozáson az NVB jóváhagyta az országos pártlistás szavazólapok mintáját. Az egyik a magyarországi szavazásra, a másik a levélben szavazásra készült. A szavazólapokon hat pártlista neve szerepel.

A portál főszerkesztője szerint hiba történt, de a cikk metaadatai másról árulkodnak.

Több olyan szavazólapot találtak eldobva zsákokban a Marosvásárhely melletti Jedd környékén, amelyek a jelenlegi magyarországi választásokra szólnak, és néhány ki is volt töltve. A Magyar Nemzet feltételezései szerint azonban a baloldal megrendezett kampányakciójáról van szó, mert az esetről beszámoló Telex cikkének úgynevezett metaadatai szerint az írás jóval korábban keletkezett.

Mint a lap fogalmaz, a Facebook Meta for Developers funkciójánál meg lehet tekinteni egyes cikkek metaadatait, amely szerint a portál már február elsején feltölthette a kidobott levélszavazatokról szóló írását. A feltételezett hiba a Telex újságíróinak is feltűnhetett, s több gyors változtatást eszközölhettek cikkükben. Külön érdekesség, hogy a cikket februárban írhatták, míg a levélszavazatokat Erdélyben csak március 15-én vehették át a választópolgárok.

Az esetről megkérdezte a Telex főszerkesztőjét a Transzparens Újságírásért Alapítvány, és Dull Szabolcs azt írta, „a cikk a Transtelexen jelent meg ma reggel 8:55-kor”, és hogy „a cikk szerkesztőségi rendszerünkbe való átvételekor technikai hiba történt a dátumozással, visszaugrott egy véletlen időpontra, ezt azonnal megjavítottuk” – írja az ügytől az infostart.hu.

Holnap pedig, 2022 április 3 – án EBBŐL A SILÁNY KÍNÁLATÓL „választhatunk”!

Őszintén szólva NEKÜNK az lenne a legjobb, ha az „eredmény” holnap DÖNTETLEN KÖZELI LENNE! Aztán „ezek” amennyire gyűlölik egymást, HÁTHA EGYMÁSNAK UGRANAK MAJD, és kicsinálják egymást!

MI! – EGYELŐRE! – CSAK EZT ÉRHETJÜK EL ÁPRILIS 3 – ÁN!

ÚGYHOGY HOLNAP A TISZTESSÉGES ÉS JÓAKARATÚ MAGYAROKNAK EL KELL (!!!) MENNIÜK SZAVAZNI! ÉS ÚGY KELL SZAVAZNI, HOGY UTÁNA A HAZAÁRULÓ BITANGOK EGYMÁSNAK UGORJANAK!

Ukrajna nácitlanítása…

Az orosz „Basztyion” rakétarendszer nagy pontosságú „Onyx” cirkálórakétái megsemmisítették az ukrán csapatok csoportosulásának főhadiszállását a Sahtyerszkoje település környékén. 40 személyt, 5 páncélozott és különféle célú járművet is megsemmisítve.

A tegnapi nap folyamán orosz hadműveleti – taktikai repülőgépek 40 ukrajnai katonai létesítményt találtak el. Köztük két légvédelmi rakétarendszert, egy Buk-M1 légvédelmi rendszert a Murahovonál, régióban és egy „Osza” rakétakilövőt Velikije Novoszelki mellett, valamint az Ukrán Fegyveres Erők katonai felszereléseinek 32 koncentrációs területét.

Az orosz légierő légvédelm rendszerei egy Mi-24-es helikoptert lőttek le Guljaipol közelében, valamint 4 ukrán pilóta nélküli légijárművet Novomihajlovka, Izjum és Harkov régiókban.

Kremencsugban (Poltava régió) az orosz hadsereg pontos csapásai után égnek az Igor Kolomojszkij ukrán oligarchához tartozó Kremencsug olajfinomító létesítményei.

Ennek a nagy olajfinomítónak a leállása esetén az Ukrán Fegyveres Erők Donbassz elleni csoportosulása elveszíti utolsó lehetőségét üzemanyag – ellátásra.

Március 9 – én a világmédia közölt felvételeket Mariupolból, ahol az ukrán hatóságok szerint terhes nők és gyerekek haltak meg egy szülészeti kórház elleni „orosz légicsapás” következtében.

Az Associated Press ukrán riportjának központi témája egy véres arcú fiatal nő figurája volt.

A képet világszerte több ezer kiadványban reprodukálták, amelyek az orosz hadsereg ukrajnai „háborús bűneinek bemutatására készültek” – írja Telegram csatornáján Vaszilij Prozorov, az UkrLeaks projekt alapítója.

„A kommentelők azonban nagyon hamar rájöttek az amerikai hírügynökség jelentésében található számos következetlenségre, amelyek azt a gyanút vetik fel, hogy az egész hírfolyam egy színpadi produkció: az esetről készült amatőr felvételek hiányosságai, a fényképek kitörölt metaadatai, az egészségügyi személyzet hiánya, újszülöttek szülei, jellegzetes mészpor és füst a „bomba” robbanás helyén.

Ki is derült gyorsan, hogy egy híres mariupoli Instagram-modell, Marianna Visemirszkaja volt a főszereplő a „lebombázott mariupoli szülészeti kórházról” szóló történetben.

Prozorov videóinterjút tett közzé a forgatás hősnőjével.

A fiatal anya most biztonságban van a Donyecki Népköztársaság területén.

Elmondása szerint az ukrán katonaság kiutasította a betegeket a legjobb mariupoli szülészetből, ott alakították ki a főhadiszállásukat. Elvették az élelmet a vajúdó nőktől, és nem volt emmiféle orosz légicsapás! Ám a gyanús eset után azonnal megjelentek a helyszínen a katonai egyenruhás „újságírók”. Robbanásokat fényképeztek, és az evakuált nőket – azok tiltakozásuk ellenére – mondja.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

NAGY BAJ LESZ ITT EMBEREK!

Több tízezerrel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete a kamatstop után

A kamatstop 2022 június 30-ig megvédi a változó kamatozású lakáshitelek törlesztőit a tavaly októberi szintnél magasabb kamatemeléstől. Azután viszont fixálás nélkül nagyobb törlesztőrészletek jönnek. A Bank360.hu kiszámolta, mekkora az emelkedés kamatstoppal és anélkül.

A kamatstop rendelet szerint január 1. és június 30. között egy változó kamatozású lakáshitelek kamata nem lehet magasabb, mint amennyi a tavaly október végi referenciakamatukból következik. A szabály azokra a már felvett hitelekre vonatkozik, amelyeknek ebben az időszakban volt vagy lesz a kamatfordulója.

A háború okozta kamatemelkedések miatt egyre nagyobb a kamatstop jelentősége, ugyanis egyre magasabb referenciakamat vonatkozik az intézkedés nélkül az aktuális kamatperiódus végéhez érkező lakáshitelre. Március végén már elérte a 7 százalékos szintet a 12 hónapos BUBOR, miközben a kamatstop miatt előírt referenciakamat október 27-én mindössze 2,4 százalékot tett ki.

A BUBOR tovább nőhet, így akinek még csak most lesz a kamatfordulója, az egyre többet nyer a kamatstoppal, viszont egyre kevesebb időre, ami után majd egy jóval nagyobb emelkedéssel nézhet szembe júliustól – derül ki a Bank360.hu számításaiból.

A Bank360 egy olyan hitel törlesztésének az emelkedését számolta ki, amelynek április elsején van a kamatfordulója, vagyis három hónapig élvezheti a kamatstop intézkedést. Most csak az október végi mértékig emelkedhet a kölcsön aktuális kamatát meghatározó referenciamutató. Júliustól, a kamatstop végétől viszont már a mostani szintre emelkedett kamatok alapján kell jóval nagyobb összeget fizetni.

Most 5 ezer, később még 17 ezer forintos emelkedés

Ha a lakáshitelt 2016 áprilisában vették fel 14 millió forint értékben, a 12 éves futamidejű hitelből idén márciusra 7 898 928 forintos adósság maradt. A 12 hónapos kamatperiódus miatt tavaly április óta az 0,9 százalékos referenciakamat vonatkozott a változó kamatozású hitelre. A 3 százalékos kamatprémium feltételezése mellett így mindössze 3,9 százalékos kamat alapján fizetett 121 077 forintos törlesztőrészletet az ügyfél az elmúlt egy évben.Áprilistól azonban már a 7 százalékot meghaladó referenciakamat határozná meg a törlesztőt kamatstop nélkül, ami 143 907 forintos törlesztőrészletet jelentene. Ez 22 829 forinttal haladja meg az eddigi törlesztőt, közel 20 százalékos emelkedést előidézve. A kamatstop miatt ugyanakkor a referenciakamat továbbra is 2,4 százalékos értéket tesz ki, ami 126 444 forintos törlesztő részletet eredményez. Ez is magasabb, mint az eddigi havi kötelezettség, de csupán 5 366 forinttal.

Ezt a csökkentett törlesztőrészletet azonban már csak három hónapig élvezheti az adós. Jelen állás szerint júliustól már mindenképp a 143 907 forintos törlesztést kell fizetnie, ami még 17 462 forinttal magasabb havi terhet jelent – számolta ki a Bank360.hu.

Még magasabb törlesztők jöhetnek

Azoknak, akiknek a kamatfordulója április után van, még nagyobb tehertől szabadulhatnak meg, de jellemzően már csak 1-2 hónapra. Azoknak pedig, akiknek június 30. után van a kamatfordulója, az intézkedés semmilyen kedvezményt nem jelent.

Az egyre nagyobb törlesztőket a referenciakamatok emelkedése idézheti elő. A jelenlegi 7 százalékot elérő 12 hónapos BUBOR a Magyar Nemzet Bank kamatemelései miatt emelkedhet még magasabbra.

Csak a háború kitörése majdnem két százalékos emelkedést jelentett, ráadásul a bizonytalanságok közepette várhatóan még magasabb, nyáron akár 11 százalékos infláció mellett az MNB további emeléseket vetített előre. Az irányadó kamat, az egyhetes jegybanki betété most 6,15 százalékot tesz ki, de a jelenleg alacsonyabb alapkamat várhatóan csak ennél magasabb szint mellett éri majd utol.                                                                                                       (uzletem.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: HA LESZ MIBŐL FIZETNI A TÖRLESZTŐRÉSZLETEKET…!

Ám ha a VAJDA ÁLTAL MEGJÓSOLT gazdasági válság beüt… És odavesznek munkahelyek! Ha elveszik a munkajövedelem! (LÁTTUNK MÁR ILYET!)

Egy saját gazdaság nélküli GYARMATI TÉRSÉG kiszolgáltatott biorobotjai MIBŐL FOGNAK TÖRLESZTENI? 

MERT TÖRLESZTENI KELL! A BANK AZ NEM VESZÍTHET! (

A balrad.ru MEGBÍZHATÓ INFORMÁCIÓI SZERINT az adósságbehajtó hiénacégek már dörzsölik a markukat! Ha lesz qrmányváltás  ha nem, NEKIK BEINDUL AZ ÜZLET!)

NAGY BAJ LESZ ITT EMBEREK!

A népi demokrácia

– Az emberré válás útja a szocializmus –

A népi demokrácia jellemzői:

A népi demokrácia úgy gazdasági alapjában, mint politikai tartalmában lényegesen különbözik a polgári demokráciától.

A népi demokrácia – a proletárdiktatúra egyik formája, jellemző vonása a többpártrendszer; – a szocializmus építésének rendkívül eredményes eszköze; – népi hatalom, amely biztosítja, hogy a demokratikus forradalom átnőjön szocialista forradalomba; – a fasizmus elleni harc, a polgári demokratikus jogok és a nemzeti függetlenség védelme!

Néhány gondolat:

A népi demokráciában az államhatalomnak dominánsan a dolgozók pártjainak vezetésével, a dolgozó nép szervezeteinek a kezében kell lennie, ennek védelmére szükséges a proletárdiktatúra; a parlamentarizmusnak az egész társadalom érdekeit kell szolgálnia; a parlamenti rendszer a társadalom érdekében, a demokratikus munkás és polgári pártok együttműködésén alapszik. Amennyiben a polgári pártok kezébe kerül dominánsan a hatalom, az út a kapitalizmus felé, az ellenforradalom. A proletárdiktatúrának meg kell akadályoznia a kapitalista politikai tendenciák megerősödését a dolgozó nép segítségével, erejével, alá kell rendelni dolgozók érdekeinek. Ez nem könnyű feladat, mert a kapitalista magánérdekeltség miatt, minden embertelenségével együtt nagyon hatékony, nagyon veszélyes a többség demokráciájára és nagyon könnyen kapitalista önkényuralommá válik.

A népi demokráciában, magántulajdonban is van termelőeszköz, így van tőkés kizsákmányolás és élősködés is, de a dolgozók a képviselőiken, a szervezeteiken keresztül az államhatalom irányításával ellenőrzik, vezetik a teljes népgazdaságot; a tőkések gazdálkodása is a társadalom érdekeinek van alárendelve, tervgazdálkodás van! Az élősködés szükségszerű, elkerülhetetlen, de kordában kell tartani, a magánérdekeltséget is társadalmi ellenőrzés alatt, a népgazdaság érdekében kell működtetni. A népgazdaságban működő magángazdaság alapvetően a kapitalizmusra törekszik, végül is önkényuralomra, ezért a proletárdiktatúrával, a kommunista párt vezetésével, a dolgozók szervezetinek erejével, mindenképpen irányítania kell a társadalmat a szocialista demokrácia megvalósítására.

A népi demokrácia a szocializmushoz vezető út, ezért a társadalomban a kommunista párt vezetése a mérvadó, a meghatározó, mindenképpen ennek kell lennie; ehhez szükségszerűen a proletárdiktatúrának kell megvalósulnia, ami biztosítja az átmenetet a polgári demokráciából a népi demokrácián keresztül a szocialista demokráciába. Jellemző vonása a szocializmus álláspontján álló demokratikus többpártrendszer; ami egyben harc a fasizmus és a polgári demokráciában működő mosolygó fasizmus önkényuralma ellen, a demokratikus pártok összefogásával.

A népi demokrácia kedvezően kihasználhatja a „kapitalizmus” és a szocializmus tulajdonságait, de ez nem a szociáldemokrata kapitalista út, nem a renegátakká váltak, a munkásárulók útja, hanem vegyes gazdaság, de a termelőeszközök dominánsan társadalmi és közösségi tulajdonban vannak, a népgazdaságban tervgazdálkodás van!

A nép demokráciának törekednie kell a munka szerinti elosztásra, ezért korlátoznia kell a kapitalisták élősködést, így progresszíven el kell vonni a nem saját munkával, a kizsákmányolással szerzett jövedelmet, amit a társadalom érdekében kell felhasználni!

A kapitalizmus gazdasága dominánsan magánérdekeltségű magángazdálkodás, így a népgazdasága nem lehet tervgazdálkodás, nem is törekszi erre. A tőkésállam a társadalom szükségleteinek kielégítése érdekében közvetlenül nem irányítja, nem szervezi magángazdaságot. A kapitalista gazdaságban a piaci konkurencia szabályai szerint alapvetően utólagosan érvényesül a termelés szükségessége, ami lehet nyereséges és lehet veszteséges is. Így a népgazdaság a tervszerűtlenség miatt társadalmilag anarchikus, alapvetően a társadalom érdekében szervezhetetlen. Az egyéni vállalkozás a vállságokon keresztül is általában hatékony, de szükségszerűen embertelen, könyörtelen harc, és ezért a válságok alapvetően a hatalomnélküli proletárok kárára valósulnak meg. A kapitalizmusban a dolgozó proletár az bérrabszolga, így lesz beszélő szerszám, ennyit is ér.

A szocialista gazdaság vállalkozásai a társadalom érdekében tudományosan tervezett és szervezett, az összefogásra épülő emberséges modell, de éppen ezért a közvetlen egyéni érdek általában alacsonyabb színvonalon tarható, mint a kapitalista modellben, ami kedvezőtlenül hat!

szocializmusba addig nem lehet, nem célszerű továbblépni, amíg a termelőerők és a társadalmi tudatformák nem eléggé fejlettek, mert a létért való küzdelem a meghatározó. De ez a hajtóerő a társadalom érdekének alárendelt magánérdekeltségű vállalkozásokkal a népi demokráciában hatékonyan felhasználható a válságoktól, az embertelenségektől mentesebb fejlődésre!

Amíg nagy a szükség, a kornak megfelelő alapvető létfeltételek szűkösek, addig nem lehet továbblépni a szocializmusba, addig a létért az egymás elleni küzdelem, a magánérdekeltségű termelési forma a meghatározó!

A túl korai szocializmus, amikor még kegyetlen harc folyik a javakért, az diktatúra nélkül és diktatúrával sem életképes hosszútávon, előbb utóbb visszarendeződik a kapitalizmusba, akár a fasizmusba is, mert a feltételek annak kedveznek. A népi demokrácia ezen segíthet, de ez csak a kommunista párt vezetésével lehet hatékony.

A népi demokrácia a magángazdaság „kapitalista” hatékonyságával, a szocializmus tudatosságával előkészíti a szocializmushoz a kedvező feltételeket, de proletárdiktatúra nélkül ez nem életképes!

Népi demokrácia: A II. világháború után néhány európai és ázsiai országban a népi demokratikus forr. győzelmével kialakult népi hatalom, a proletárdiktatúra egyik formája.” Kislexikon

(idézet: Idegen Szavak Marxista Magyarázattal)

népi demokrácia újtípusú demokrácia, amely a második világháború nyomán Európa számos országában, köztük hazánkban is, a polgári demokráciát vagy a fasizmust felváltotta.

A népi demokrácia úgy gazdasági alapjában, mint politikai tartalmában lényegesen különbözik a polgári demokráciától, bár formailag megtarthatja a polgári demokrácia néhány jellemvonását, (a munkaeszközök magántulajdonát nem szünteti meg elvileg és általánosan, képviseleti-parlamenti rendszer, a parlamentnek felelős minisztérium stb.).

A lényegesebb különbségek a polgári és népi demokrácia között a következők:

  1. A gazdasági élet egyre növekvő szélességű területét az állam birtokába veszi;
  2. megszünteti a nagybirtokrendszert;
  3. az államhatalom tényleg a nép, a munkásosztály és a parasztság kezében van;
  4. a parlamenti rendszer nem a pártok ellentétes versengésén, hanem a szövetséges pártok együttműködésén alapszik;
  5. a szabadságjogok tényleg a dolgozók szabadságát biztosítják, nem pedig a nép és a demokrácia ellenségeinek szolgálnak eszközül a nép gazdasági és politikai elnyomására.

Így a népi demokrácia előkészíti az átmenetet a szocializmusba és megteremti ennek az átmenetnek az alapjait.

(idézet: Filozófiai kislexikon)

A népi demokrácia proletárdiktatúra egyik formája, amely kifejezi „a szocialista forradalom fejlődésének sajátszerűségét az imperializmus gyengülésének viszonyai között és az erőviszonyoknak a szocializmus javára történt megváltozását. Ebben a formában kifejeződtek az egyes országok történelmi és nemzeti sajátosságai is” (Az SZKP XXII kongresszusa )

A népi demokrácia Kelet Európa és Ázsia több országában a népi demokratikus forradalom során alakult ki. E forradalmak fejlődésében nagy jelentősége volt a földreformnak, amely felszámolta a feudális maradványokat és megerősítette a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségét. A forradalom előrehaladásával a munkásosztály és pártja egyre jobban beavatkozott a tőkés gazdaságba (államosítás) és egyidejűleg korlátozta a burzsoázia politikai befolyását is. A mélyreható demokratikus átalakulás megvalósítása tette lehetővé a forradalmak átnövését a szocialista forradalomba. Ennek megfelelően a népi demokrácia, amely eredetileg a nép demokratikus diktatúrájaként jött létre, a proletárdiktatúra funkcióit kezdte betölteni. A forradalom ezen általános menetének az egyes országokban megvannak a maga konkrét sajátosságai. A népi demokratikus formát a népi demokratikus forradalom széles osztályalapja (amely nemcsak a munkásosztályt és a parasztságot, hanem a burzsoázia egyes rétegeit is magába foglalja), továbbá a népi demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba, való békés átnövés hozta létre, ami lehetőséget nyújtott egyes régebbi képviseleti formák (parlament) felhasználására. A népi demokráciák jellemző vonásai a többpártrendszer (néhány európai ország kivételével), amikor a kommunista párt mellett más demokratikus pártok is vannak, amelyek a szocializmus álláspontján állnak és elismerik a munkásosztály vezető szerepét, a politikai pártokat és tömeg szervezeteket egyesítő népfront, mint sajátos szervezeti forma. A népi demokrácia kialakulási időszakának sajátossága még, hogy a meglevő politikai jogokat nem korlátozzák, a régi államgépezet szétzúzása hosszabb ideig tart stb. A történelem tapasztalatai bebizonyítottak, hogy a népi demokrácia a szocializmus építésének rendkívül eredményes eszköze.

(idézet: Politikai kisszótár)

A népi demokrácia népi hatalomamely biztosítja, hogy a demokratikus forradalom átnőjön szocialista forradalomba. A második világháború után a — népi demokratikus forradalom eredményeként jött létre több európai és ázsiai országban. Igazolta Leninnek azt a tudományos előrelátását, hogy valamennyi ország eljut a szocializmusba, de nem egyforma úton. A népi demokrácia fogalma még a harmincas években született, amikor a munkásmozgalom fő feladata a fasizmus elleni harca polgári demokratikus jogok és a nemzeti függetlenség védelme lett. A demokráciáért és a szocializmusért vívott harc összekapcsolódott, új utak nyíltak a szocialista átalakítás előtt, s lehetővé vált, hogy a munkásosztály összefogjon a társadalom különböző osztályaival és rétegeivel, a parasztsággal, a haladó értelmiséggel, a kispolgársággal. A népi demokratikus országokban a néptömegekkel összefogva győzött a munkásosztály, és így népi demokrácia a proletárdiktatúra egyik sajátos formája lett.

A parlamentarizmus kormányzati forma, melynél a törvényhozás jogát a választott képviselők gyakorolják s a választott képviseleti törvényhozó-testület a hatalom tényleges hordozójának látszik. Az osztályelnyomáson alapuló polgári társadalomban a parlamentarizmus a valóságban nem a népakarat kifejezője, hanem csupán egyik leplező formája a burzsoázia következetes osztályuralmának, mely az állam erőszakszerveinek (katonaság, bürokrácia) irányítását kezében tartja. „Több esztendőnként egyszer eldönteni, hogy az uralkodó osztálynak melyik tagja fogja a parlamentben a népet elnyomni és eltiporni — ez a burzsoá parlamentarizmus lényege, nemcsak a parlamentáris alkotmányos monarchiában, hanem a legdemokratikusabb köztársaságokban is.” (Lenin) A népi demokráciában a parlamentarizmus az egész államhatalommal együtt a nép érdekeit szolgálja s a törvényhozás munkájából fokozatosan kirekeszti a nép ellenségeit.

(idézet: Világpolitikai kislexikon)

Népi demokratikus forradalom: összefüggő forradalmi folyamat, amely megvalósítja az antiimperialista, antifeudális, demokratikus és szocialista forradalmi feladatokat. A második világháború után Kelet-Európa és Ázsia több országában bontakozott ki. Az alapvetően azonos forradalmi folyamatban voltak eltérő sajátosságok is. A népi demokratikus országok többségében először munkás-paraszt forradalmi demokratikus diktatúra jött létre. A munkásosztály és pártja vezetésével mélyreható változtatásokat hajtottak végre a gazdasági, politikai és társadalmi életben. A földreformmal felszámolták a feudális maradványokat és ezzel megerősítették a munkás-paraszt szövetség alapját. A munkásosztály és pártja megerősödésével egyre jobban beavatkoztak a tőkés gazdaságba (államosítások). A forradalmi változások fokozatosan kiszorították a burzsoáziát a hatalomból, és így lehetővé vált a viszonylag békés átnövés a szocialista forradalomba. Ezekben az országokban a népi demokratikus forradalom tehát két szakaszban ment végbe: az elsőben a demokratikus forradalmi feladatok domináltak, a másodikban pedig a szocialista forradalmi feladatok. Más országokban (Jugoszlávia, Bulgária, Albánia), ahol a kommunista pártok vezetésével széles fegyveres ellenállás és felszabadító harc bontakozott ki a fasiszta megszállók ellen, a két forradalmi (demokratikus és szocialista) folyamat a fegyveres harcban összefonódott, már 1945-re megvalósították a proletárdiktatúrát, s ennek a keretein belül oldották mega demokratikus forradalmi feladatokat is.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2022 április 2. napja – péntek – van. Az idei esztendő 92. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 273 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma nevük napját ünneplő:  
Áron + FerencLéviMáriaMúzsaOttokárTeodóziaTünde

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

AZ ÜNNEPELTEKET AZ ALÁBBI ZENÉVEL KÖSZÖNTJÜK:


A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Április 2. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81prilis_2.

Ma van: 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Oroszország: „A BRICS-országokkal együtt új világrendet fogunk felépíteni

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy a BRICS lesz az új világrend. 

A BRICS a vezető feltörekvő piacok nemzetközi politikai szervezete, amely öt országból áll: Brazília, Oroszország, India, a Kínai Népköztársaság és Dél-Afrika.

„Mivel a Nyugat hibrid háborút hirdetett Oroszország ellen, Moszkvának máshol kell keresnie a lehetőségeket” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a BRICS-országok fontosabb szerepet játszanak-e a világban az ukrajnai konfliktus után, Rjabkov azt mondta az RT-nek:

„Minden értelemben ezek az országok egy új világrend alapját képezik.”

Oroszország azon dolgozik, hogy minden együttműködésben érdekelt országgal kapcsolatot létesítsen – mondta az orosz külügyminiszter-helyettes. „Ez csak egy újabb lépés”  – mondta, utalva Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és kínai kollégája, Wang Yi közelmúltbeli találkozójára. Oroszország  „stabil és hosszú távú politikája átfogó partnerség kiépítésére Kínával”.

Azzal kapcsolatban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök a rubelfizetésben módosítja a gázszerződéseket „barátságtalan” országokkal, Rjabkov azt mondta, Oroszország nem változtat a megállapodás feltételein, hanem érdekeit védi.

„Nem változtatjuk meg a szerződés feltételeit, megvédjük érdekeinket egy szökőártól, egy teljesen felelőtlen szankcióhullámtól, amely éppen megrendítette a nemzetközi kereskedelem és a nemzetközi rendszer alapjait” – mondta.

Szégyenletes az a tény, hogy a nyugati országok „egyik napról a másikra” szerződést bontottak Oroszországgal különböző területeken – mondta Rjabkov. Oroszország mindig is megbízható szállító volt, és folytatni kívánja a gázszállítást Európába. Figyelembe kell azonban venni Moszkva érdekeit is. A diplomata reményét fejezte ki, hogy az európai országok átgondolják azon döntésüket, hogy nem rubelben fizetnek a gázért, és kreatív megközelítést fognak találni ebben a kérdésben.

A diplomata szerint Oroszország az utóbbi időben Nyugaton kialakult rasszista russzofóbiából vont le következtetéseket. Ezeknek az oroszellenes érzelmeknek semmi közük az ukrajnai helyzethez. A Nyugat egyszerűen utálja Oroszországot – mondta Rjabkov. „Nem hiszik el, hogy van hely Oroszország független politikájának és Oroszország független pozíciójának a világ színpadán.” Moszkva azonban meg fogja védeni Oroszország független álláspontját – tette hozzá a diplomata.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com