A bírósági eljárás

(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)

1

A vádirat benyújtását követően több hónap telt el. A bíróságnak először meg kellett ismerkednie a több mint tízezer oldalnyi nyomozati anyaggal. Ez az idő azonban lehetőséget adott a felkészülésre a vádlottaknak is, akik közben átkerültek a Markó utcai börtönbe. A börtönszabályok szigorúak, a rend feszes. De a nyilasper vádlottai a cellákban hétpróbás bűnözőkkel, sok börtönt megjárt alakkal kerültek össze. Többen maguk is ismerték már a börtönviszonyokat — egykor valamennyien rabtartók voltak — s így, minden ellenőrzést kijátszva, megindult egymás között és a külvilággal való „társalgás” is. Mint később kiderült, a hozzátartozók is akcióba léptek. Igyekeztek megkörnyékezni a tanúkat — még az egyik koronatanút is, akinek nevét csak a börtönben ülő vádlottak tudták, mégis felkeresték — s megfenyegették, ha nem vonják vissza a vallomásukat. A vádlottak egyike-másika is fenyegető üzeneteket küldött társainak, ha „nem vonul vissza terhelő vallomásával” stb. Így aztán nem csoda, ha több vádlott visszavonta a nyomozás során tett beismerő vallomását anélkül, hogy ennek elfogadható okát tudta volna adni. Dehát a bíróság előtt az ilyesmi legfeljebb motiválja a vádlott egyéniségét, hiszen a beismerő vallomás valakinek az elítéléséhez még nem elegendő: a döntő, mit tud az ügyészség bizonyítani, s mit lát a bíróság bizonyítottnak.

Ilyen előzmények után kezdődött meg 1967. január 19-én a Fővárosi Bíróság nagy tárgyalótermében a zuglói nyilasok pere. A krónikás pontosságával és tárgyszerűségével kísérjük figyelemmel az egyes tárgyalási napokat a szörnyű bűnök peréről.

Első tárgyalási nap

Január 19

Reggel 9 óra. A nagy tárgyalóterem zsúfolásig megtelt. A hallgatóság részére fenntartott padokba 150—180 ember fér, de most legalább 250-en várják a tárgyalás kezdetét. Jelen van a rádió, a televízió, a filmhíradó, itt vannak a belföldi és külföldi lapok tudósítói is.

A védők és az ügyész már elfoglalták a helyüket, amikor bilincsben, egymáshoz láncolva bevezetik a vádlottakat. Aztán bevonul a Fővárosi Bíróság tárgyaló tanácsa, dr. Bimbó István vezetésével. Mindenki feláll. Az elnök utasítást ad a fegyőröknek, hogy oldják fel a vádlottak bilincseit, majd bejelenti, hogy Kröszl Vilmos és 18 társa háborús és népellenes bűntette ügyében megnyitja a tárgyalást. Az ügyész feláll és közli, hogy miután Bükkös Györgyöt a népbíróság 1945-ben nyilas propaganda miatt 10 évi kényszermunkára ítélte — s azt Bükkös kitöltötte —, a legfőbb ügyész 1966. augusztus 3-án perújítási indítványt terjesztett elő új tények, újabban felderített bűncselekmények birtokában; az indítványnak a Legfelsőbb Bíróság helyt adott.

A 19 vádlott szülte mozdulatlanul hallgatja a tanácsvezető szavait. Látszik az arcukon, hogy valamennyien ismerkednek a tárgyalóteremmel, a bírósággal, s a tárgyalást vezető bíró mozdulataiból, szavaiból próbálnak következtetni sorsukra.

Az elnök megkezdi a 19 vádlott személyi adatainak felvételét. Mivel észrevétel nincs, s a védők sem terjesztenek elő indítványt, a bíróság hozzákezdhet a fővárosi főügyész által benyújtott vádirat felolvasásához.

Két órát tart a 34 oldalas vádirat szó szerinti ismertetése. Mély csendben hallgatja mindenki a súlyos szavakat. Pedig a vádirat csak vázlatosan tartalmazhatja mindazt a sok szörnyűséget, amelyet a nyomozást feltárt, s amelyet az ügyészség a 19 vádlott terhére rótt.

Az első percekben még kattognak a fényképezőgépek, pereg a filmfelvevőgép, aztán teljes lesz a csend és csak a tanácsvezető érces hangja hallatszik:

Vádolom! …

A vádirat ismertetése után 18 vádlottat elvezetnek. Bükkös György marad a tárgyalóteremben. Az ő kihallgatásával kezdődik a tárgyalás. Bükkös a zuglói nyilasszervezet legrégibb tagjai közé tartozott, vezető is volt, jó emlékezőtehetségű — nyilván ezért hallgatja meg elsőként a bíróság.

„Elnök: Széplaki Bükkös György megértette a vádat, bűnösnek érzi magát?

Bükkös: A vádat megértettem, bűnösnek érzem magam.”

A vádlott a bíró kérdésére rövid ismertetést tart arról, hogy mit jelent a Széplaki előnév, hogyan jutott hozzá; 1930-ban kapta a családja valamilyen elismerésképpen, de hogy miért, azt már nem tudja. Apját egyébként Czeingruber Györgynek hívták, osztrák származású, Burgenlandból származtak, ő 1935-ben magyarosította a nevét Czeingruberről Bükkösre.

„Bükkös: Apám egyébként 1939-ben már meghalt, özvegy ember vagyok, a feleségem előző házasságából hozott két leánygyermekét én neveltem fel. Elektroműszerész a foglalkozásom, az Elektroakusztikai Gyárnál dolgoztam a letartóztatásomig. Büntetve voltam 1945-ben. 1945. június 2-án ítéltek el háborús és népellenes bűntett miatt 10 évi kényszermunkára, amelyet letöltöttem. 1956-ban szabadultam. 1939-ben, amikor az országgyűlési választásoknál a 350 képviselő közül 52 jobboldali és szélsőjobboldali, köztük nyilas képviselő jutott be a parlamentbe, én, aki akkor 28 éves voltam, úgy éreztem, hogy ez a képviselőcsoport lesz az előtanulmányozásom alapján az, amely Horthyék elnyomása alól fel fogja a magyar népet emelni. Én természetesen a nyilaskeresztes pártra, a hungarista mozgalomra gondoltam. Ezért lettem tagja a nyilaskeresztes pártnak.”

Bükkös még elmondja, hogy 1939-től 1943-ig csak egyszerű tagja volt a pártnak, de rendszeresen bejárt a párthelyiségbe, ahol ismertették velük a még hatalmon kívül levő nyilaskeresztes párt programját.

„Bükkös: Eszmeileg annyira magamévá tettem a nyilaskeresztes párt programját, hogy szívvel-lélekkel nyilasnak éreztem magam. 1943-ban már látták, hogy nem vagyok egyszerű átlagember, ezért megbíztak azzal, hogy töltsem be Zuglóban a propagandista szerepét. A hatalom átvétele után is propagandavezető voltam, egészen addig, amíg az akkori kerületvezető, Szelepcsényi meg nem szökött Budapestről. 1943-tól 1944. október 15-ig tevékenységemet képezte, hogy terjesszem a nyilas hivatalos központi irányvonalat, a nyilas párt programját.”

Az elnök ezután a pulpitushoz kéri Bükköst, majd átnyújt neki egy fényképalbumot, amely a vádlottak korabeli fényképeit tartalmazza. A képek az albumban össze vannak keverve idegen arcokkal, s Bükkösnek kell kiválasztania ismerőseit. Amikor valakit felismert, fel kell olvasnia a kéz alatt levő számot, amit jegyzőkönyveznek, majd meg kell mondania, hogy szerinte kit ábrázol a fénykép. Ez a bizonyításnak egy nagyon lényeges kelléke, hiszen 22 év alatt az arcvonások kétségkívül sokat változtak, s aligha várható bárkitől is, hogy a mai külső alapján ismerje fel azokat, akik 1944. október 15 után a zuglói nyilasházban bűncselekményeket követtek el.

Bükkös a korabeli képek közül kiválasztja Hollait, a két Baráth testvért, Erős Jánost — akihez hozzáteszi, hogy már 1938-ban is nyilas párttag volt —, felismeri Szőke Antalt, aki — mint mondja — előbb ifjúsági tag, később az ifjúsági csoport helyettes vezetője, ezt követően pedig vezetője volt. Közli, hogy Szőke Antal előtt Sándor Alajos volt a kerület nyilas ifjúsági vezetője.

„Bükkös: Ezt a Sándor Alajost 1943 elején ismertem meg és emlékezetem szerint már akkor katonai egyenruhában láttam. Mint ifjúsági vezetőnek tevékenységére már nem nagyon emlékszem.”

Bükkös tovább folytatja a képkiválasztást; rámutat az egyik Krautra, szerinte a fiatalabbra, vagyis Kraut Józsefre, akire azért emlékszik vissza, mert ő is sokszor megjelent a nyilas gyűléseken, majd Monostori (Michalik) Gyulára, Szelepcsényire, aki disszidált és ma is Nyugat-Németországban serénykedik. Felismeri Kovács Istvánt, Németh Lajost, Hortobágyi Lászlót — aki korábban már el volt ítélve —, majd közli, hogy bár két Kröszl volt, itt az albumban Kröszl Vilmos látható.

„Bükkös: Kröszl Jánost és Kröszl Vilmost semmiképp sem lehet összetéveszteni. Kröszl János egy alacsony, tömzsi ember, míg Kröszl Vilmos magas, szökés-vöröses. Tehát amikor nyilatkozatomat megteszem, határozottan állítom, hogy soha nem tévesztettem kettőjüket össze.

Elnök: Hány Tallósról tud?

Bükkös: Nálunk három Tallós nevezetű egyén volt. A legfiatalabb Tallós nem kapcsolódott be a mozgalomba, a középső pedig a kegyetlenségéről volt híres, állítólag bokszoló volt. Ő Tallós József.

Elnök: Hány párttag volt a zuglói kerületben a hatalomátvétel előtt?

Bükkös: Körülbelül 1500. Ebből 150 lehetett a tisztségviselő aktíva.”

A tanácsvezető kérdésein érződik, hogy a bíróságot előbb meg akarja ismertetni a zuglói nyilasház szervezeti felépítésével, a vádlottak beosztásával, s azokkal a körülményekkel, amelyek közepette a nyilas hatalomátvétel után emberek százait kínozták és gyilkolták meg.

„Elnök: A hatalomátvétel után kik voltak a zuglói nyilas pártszervezet vezetői?

Bükkös: Kröszl Vilmos 1944. október 15. után pártszolgálatos volt, addig nem ismertem, majd december 25-én lett kerületvezető, amikor az addigi kerületvezető, Szelepcsényi megszökött. Kröszlt egy Rechtmann Kurt nevű német Származású egyén, főkerületvezető nevezte ki. Kröszlnek volt egy stiklije, ellopott egy német kocsit a Stefánia úton levő Wermacht-alakulattól, amit aztán a németek jelentettek a központnak, megindult a vizsgálat és megállapították, hogy Kröszl lopta el. Ekkor engem neveztek ki kerületvezetőnek, Kröszlt pedig a helyettesemnek. Németh Lajos október 15. óta pártszolgálatos volt, Szelepcsényi szökéséig. Akkor Kröszl őt nevezte ki a pártszolgálat vezetőjének. Hollai József gazdasági felelős volt, vagy inkább az értéktárgyak felelőse, amit a zsidóktól elraboltunk.”

Bükkös elmondja, hogy kik voltak a fegyveres pártszolgálatosok, s eközben fel is sorolja valamennyi vádlott-társát; majd arra a kérdésre, hogyan kerültek a Thököly út 80-ba, így felel:

„Bükkös: A Thököly út 80-ba a hatalom átvételét követő hajnalon kerültünk a Bácska utca 10 szám alól. Ez az épület, a Thököly út 80, Horthy idején a Magyar Élet Pártjának háza volt. Alul volt a Korzó Kávéház, felette üres termek. A főkerület parancsára mi az első emeletet foglaltuk el. Én ebben a házban december 25-ig mint propagandista, december 25-től január 1-ig helyettes kerületvezető, majd január 1-től kerületvezető voltam.

Elnök: Milyen korú emberek voltak a pártszolgálatban, s hányan lehettek?

Bükkös (széttárja karjait): 15-től 50 évesig, körülbelül 50—70 ember lehetett. A pártszolgálat egy nagy belvárosi cégtől kapta az egyenruhát — ez a közismert fekete színű egyenruha volt. Kaptunk pisztolyt, s ezenkívül még egy géppisztolyt is. A ruhánkon az úgynevezett árpádsávos karszalag volt, amit kizárólag csak a pártszolgálatosok viselhettek. Ezenkívül volt még egy karszalag: minden tisztségviselő egy megkülönböztetett karszalagot viselt, amelyen piros alapon fehér körben zöld nyilaskereszt volt. Az egyenruhához bilgeri csizma járt.

Elnök: Voltak olyan pártszolgálatosok, akik nem használták ezt az egyenruhát, hanem civilben jártak?

Bükkös: Igen. Többször előfordult, hogy civil ruhát vettek fel, de általában a fekete egyenruhát viseltük mindannyian.

Elnök: Milyen feladata volt a fegyveres pártszolgálatnak?

Bükkös: A hatalomátvétel után az első napokban minden utasítást a főkerülettől kaptunk. Aztán sok mindent ránk is bíztak. Így például azt is, hogy mikor menjünk be egy sárgacsillagos házba, ahol zsidókat zsúfoltak össze. Meg volt szabva, hogy a zsidók mikor hagyhatják el a gettót. Az ellenőrzés, igazoltatás a mi feladatunk volt. Az igazoltatások során kerestük a nemkívánatos személyeket. Politikai szempontból is, vagyis a baloldaliakat … Aztán a csellengő zsidók felkutatása is a mi feladatunk volt. Az ilyen embereket a KISOK-pályára gyűjtötték össze a pártszolgálatosok, itt átvette őket a rendőrség, majd tőlük a német SS. Természetesen ezek csak az első napokban történtek így.

Elnök: Milyen csoportok működtek a pártházban?

Bükkös: Különböző ipari és kereskedelmi tagozatok, ezeket egy csemegekereskedő fogta össze. Aztán volt egy ifjúsági csoport, amelynek egy része később a hungarista légióba lett bevonultatva, az idősebb korosztály pedig hozzá lett csapva a pártszolgálathoz. Volt egy női csoport is, meg egy kulturális csoport, valamint egy nyomozó csoport.

Elnök: Ki volt a vezetője a kulturális csoportnak?

Bükkös: Hollai József. Nekik az volt a feladatuk, hogy például a hatalom átvételének a megünneplésére nagy vacsorát rendezzenek, és ehhez hasonlókat csináljanak.

Elnök: És mi volt a nyomozó csoport feladata?

Bükkös: Nekik kellett felkutatni azokat a helyeket, ahol zsidók, katonaszökevények, kommunisták illegálisan tartózkodtak. Tudtuk, hogy sokan vannak olyanok, akik bujdostak keresztény családoknál. A nyomozó csoport derítette fel a címeket, majd házkutatást tartott és behozta az illető személyeket. Ifjú Hollósi volt a nyomozó csoport vezetője. A nyomozó csoport utasíthatta a pártszolgálat vezetőjét, hogy ide, vagy oda vonuljon ki, s ezt vagy azt hozza be.”

A tanácsvezető az általános vonatkozásokról hirtelen átvált egy konkrét esetre, a Beretvás villa elleni nyilas támadásra. Most erről kérdezgeti a vádlottat:

„Bükkös: Tudok róla. Helyileg már nem emlékszem, hogy hol van, de a történetre igen. Ennek a megtámadása úgy történt, hogy 1944 novemberében Kröszl Vilmos vezetésével néhány pártszolgálatos kivonult a Beretvás villához. Arra határozottan emlékszem, hogy Kröszl volt a csoport vezetője. Emlékezetem szerint 8 személyt hoztak el onnan, mindegyiket a Thököly út 80-ba. A behozott személyeket először felvitték a székház első emeletére, a nyomozó csoporthoz. Ott kihallgatták őket és úgy tudom, hogy az ifjú Beretvást agyonverték.

Elnök: A kihallgatásnál jelen volt?

Bükkös (bólint): Igen! A nyomozók kérdései arra irányultak, hogy ezeket a személyeket megzsarolják. Kröszl Vilmos pofozta őket, majd levitték valamennyit a pincébe. Itt történt, hogy ifjú Beretvást agyonverték. Ahogy visszaemlékszem, a pincében lent tartózkodott az agyonverésnél Kröszl Vilmos, Tallós, a Vigh testvérek közül az egyik és vagy Szőke vagy Baráth, ebben nem vagyok egészen biztos. De lenn volt Kálmán László is. Én a jajveszékelésre mentem le a pincébe és akkor láttam őket ott. Amikor leértem, akkor láttam, hogy gumicsővel és egyéb más eszközzel bántalmazzák a behozott személyeket. Hogy aztán mi lett velük, hová tűntek, nem tudom, csak arra emlékszem, hogy mindenkit felhoztak a pincéből, hátra vitték az udvarra, de hogy mi lett a sorsuk, azt nem tudom már megmondani. Egyebet a Beretvás villával kapcsolatban elmondani nem tudok.”

Arra a kérdésre, hogy ő járt-e kint házkutatásoknál, részt vett-e személyek elhurcolásában, Bükkös igennel felelt. Elmondja: ő is kint járt a Thököly út 156-ban.

„Bükkös: Emlékezetem szerint ez 1944. december 19. vagy 20. körül lehetett. Amikor ide kimentünk, megállapítottuk, hogy valóban röpcédula-terjesztők vannak a lakásban, mert én saját magam találtam meg azokat egy aktatáskában a szekrény mögött. Velem volt ekkor Sándor Alajos is és Baráth Kálmán. Ifjú Hollósi volt a csoport vezetője. Ha jól emlékszem, ott volt Kálmán László is. Ezt a címet egyébként a főkerülettől, vagy a Vezérkari Főnökség 6-os osztályától hozta Sándor Alajos. Megmondom őszintén, hogy a házba történő behatolás erőszakos volt, betörtük az ajtót, bementünk és rögtön letartóztattuk az egész családot. Ott a helyszínen bántalmazás nem volt. Négy embert tartóztattunk le, egy idősebb férfit, 2 nőt és 1 fiatalembert …

Elnök: Milyen időközönként vittek be üldözötteket a pártházba és milyen időközönként voltak ott kivégzések?

Bükkös: Szelepcsényi vezetése idején egész nap folytak a bekísérések, aztán a bántalmazások és a kivégzések is. Egy ilyen kísérés alkalmával én is jelen voltam. Ekkor 30—40 férfit vittünk a XIV. kerületből a VII. kerületi gyűjtőtáborba. Ezek mind olyan személyek voltak, akiket Zugló különböző helyeiről szedtünk össze. A csoporttal a Baross térig mentem, mert én lényegében nem hivatalosan csináltam, csak éppen elkísértem őket, miután a főkerületbe akartam menni. Láttam a Baross szobornál, hogy amikor egy középkorú férfi kilépett a sorból, Szőke Antal lelőtte. Nem! … Még egy alkalom volt, amikor részt vettem bekísérésben, szintén körülbelül ennyi embert vittünk a pártházból a KISOK-pályára. Leghátul mentem. Amikor az egyik személy kilépett a sorból, Baráth Kálmán lőtte le. Jól emlékszem rá.”

A tanácsvezető ezután egyeztetni próbálja Bükkössel azokat az eseteket, amikor ilyen kíséréseknél a zuglói pártszolgálatosok lelőttek embereket, Bükkös azt válaszolja, hogy ő csak erről a két esetről tud

„Elnök: Saját kezűleg soha nem lőtt agyon ilyenkor embert?

Bükkös (határozottan): Soha!”

Az elnök ismerteti Szőke Antal vallomását, amely így hangzik: „… 1944. november közepe táján 150—200 embert kísértünk a Podmaniczky utcában, amikor egy ember kilépett a sorból és azt Bükkös agyonlőtte …”

„Bükkös: Hiába vallotta ezt Szőke, ez nem igaz, mert ha én ezt megtettem volna, az első perctől kezdve őszintén meg is mondtam volna …”

Szinte kihúzza magát az önérzettől, úgy utasítja vissza Szőke vallomását. Ám úgylátszik korai volt a túlzott önérzet, mert rövidesen bevallja: tényleg agyonlőtte azt az embert, aki kilépett a sorból.

A hallgatóság soraiban halk moraj fut végig.

Bükkös kihallgatásával felidézik: hogyan csaptak le a zuglói nyilas pártszolgálatosok az illegális kommunista nyomdára.

„Bükkös (erősen gondolkodik): Emlékszem rá … Ez abban a textilüzemben történt, amely a Gizella utca és a Cserei utca torkolatában volt. Az üzem vezetője egy cseh zsidó ember volt, és úgy tudom, hogy Takácsnak hívták. A főmérnök nevét nem tudom.

Elnök: Hogy tudták meg, hol van az illegális kommunista nyomda?

Bükkös: Sándor Alajos hozta a címet, de hogy kitől vagy honnan, azt nem tudom megmondani. Úgy gondolom, hogy ebben is benne volt az SS-ek keze. Amikor Sándor Alajos megjött a címmel, elmondta, hogy a nyomozó csoportok szerint a Semsei Andor utca, a Stefánia út, a Cserei utca és a Gizella utca térségében levő házak valamelyikében illegális nyomda működik. Kérem, amit most mondani fogok, azt hallomásból tudom, mert nem vettem részt a nyomda felszámolásában, de tudom név szerint, hogy kik voltak ott. Amikor meghallottam az ottani cselekményeket, azt hittem, hogy a tulajdonos volt az, aki ott áldozatul esett, őt én régebbről ismertem. Ennél az esetnél ott volt Monostori, Baráth, Tallós és a két Vigh testvér. Amikor visszajöttek, Tallós maga mesélte el, hogyan történt. Sándor Alajos utasította őket, hogy kutassák át a házat. A megadott lakásba azonban nem tudtak bejutni, mert amikor a bent lakók észrevették, hogy nyilasok vannak az ajtó előtt, becsukták a patentajtót. Baráthék szétlőtték a zárat és behatoltak. Ekkor valaki rájuk lőtt. A mieink egy embert lelőttek, két másik embert pedig behoztak onnan és átadták a Gestapónak. A neveket sajnos nem tudom megmondani, mert a történetet Tallóstól hallottam, közvetlenül azután, hogy megjöttek …”

A következő kérdések a kínvallatásokra vonatkoznak. Bükkösön látszik, sőt ki is mondja, hogy nem szívesen emlékezik ezekre …

„Bükkös: Kérem, ezt szörnyű elmondani. Én magam is részt vettem ilyesmiben, azóta sokszor gondoltam rá. De szörnyű elmondani. A nyomozó csoportban volt egy Bugár nevű bokszoló és Tallós, és ha a kihallgatottak nem vallottak, akkor formálisan agyonbokszolták őket. Ha ennek sem volt eredménye, akkor levitték a pincébe, ahol agyba-főbe verték őket. Ebbe legtöbbször bele is haltak.

Elnök: Mivel verték őket?

Bükkös (halkan): Ami jött, gumibottal, csődarabbal, puskatussal, ököllel, vasdoronggal …

Elnök: Kik vettek részt emlékezete szerint ezekben a kegyetlenkedésekben?

Bükkös: Effektíve Kröszl Vilmos, Németh Lajos, Hollai József, Szőke Antal, Baráth Kálmán és Erős János. Baráth Kálmánnak egyébként volt két beceneve is, tessék csak várni … Ha jól emlékszem, az egyik Gorilla, a másik Hóhér volt …

Elnök: Csak ők vettek részt a kegyetlenkedésekben?

Bükkös (lehajtja a fejét): Rájuk határozottan emlékszem. De megmondhatom, hogy kivétel nélkül minden pártszolgálatosnak részt kellett vennie a brutális kínzásokban. Én magam is részt vettem, habár soha nem voltam brutális ember, de nekem is részt kellett vennem. Ez volt a próba. Így aztán minden fegyveres pártszolgálatos részt vett, a leggyakrabban azonban azok, akiket elmondtam, ezért is emlékszem rájuk ilyen pontosan. Láttam olyan bántalmazásokat, amikor meggyújtottak egy papírt és az üldözött lábaujja közé tették. Ennek nagy mestere volt Baráth Kálmán. Különösen akkor voltak nagyon kegyetlenek a kihallgatások, akkor folytak a kínzások, amikor italozás volt. Ez pedig elég gyakran előfordult, mert a pártszolgálatosok nagyon szerettek italozni. Eszembe jut Monostori (Michalik) Gyula, bár akkor ő még kölyök volt, de ő is részt vett a foglyok bántalmazásában …

Elnök: Volt valami célja ezeknek a kínzásoknak?

Bükkös: Legtöbbször az volt a céljuk, hogy megtudjuk a foglyoktól, van-e eldugva valahol még ékszerük, vagy pedig, ha tudnak bujkáló társaikról, azt köpjék be. De az is előfordult, hogy ezek csak formális kérdések voltak, inkább a szadista hajlamok nyertek kielégülést …

Elnök: Mondja, Bükkös, ezek a mai értékítéletei, vagy pedig már akkor is így látta a történteket?

Bükkös (gondolkodva): … Természetesen ezek a mai értékítéleteim? Akkor a kommunistát, a zsidót, vagy mindazokat, akiket ellenségnek jelöltek meg, én magam is gyűlöltem. És jogosnak tartottam mindazt, ami akkor történt. Azóta azonban sokat gondolkodtam. Úgy érzem, kigyógyultam az antiszemitizmusból. De nem hiszem, hogy a többiek is kigyógyultak volna. Én több mint 10 évet töltöttem a börtönben, a szabadulásom után elhelyezkedtem. Ennek is már 11 éve, s ennyi idő alatt sokat gondolkodik az ember …

Elnök: Hogyan történt az első tömeges kivégzés, mit tud erről?

Bükkös (akadozva): … Nálunk nőkkel történt az első tömeges kivégzés, amikor 7—8 nőt lemeztelenítettek teljesen, aztán kivitték mindet a Városligetbe és ott agyonlőtték őket. De mielőtt kivitték volna a nőket, láttam magam is, hogy bántalmazták őket a párthelyiségben. De másoktól is hallottam ezt. Egyébként meg kell mondanom, hogy volt nekem egy besúgóm, Hortobágyi László, tőle szereztem akkor a híreket, hogy a többiek mit csinálnak, miről beszélnek.”

Hortobágyit egyébként háborús és népellenes bűntettekért 1946-ban — fiatal korára való tekintettel — 15 évre ítélték, s amikor letöltötte büntetését, kiszabadult. Most tanúként hallgatják meg e perben.

„Elnök: Minek kellett magának besúgó?

Bükkös: Besúgóra azért volt szükségem, mert Kröszl idején ellenőrizni akartam, mi történik köztük. Megmondom őszintén, hogy nekem már a sok atrocitástól, szörnyűségtől lelkiismeret-furdalásom volt és tudni akartam, hogy mennyi szerencsétlen ember esik áldozatul ennek …”

Aligha felel meg ez az igazságnak. Valószínű, hogy Bükkös is félt a többiektől, mint ahogy a többiek is féltek egymástól, s ezt a spiclirendszerrel ellensúlyozták.

„Elnök: Mondja, Bükkös, ezek a lelki gyötrődések — ha voltak ilyenek — véletlenül nem a front közeledte miatt voltak? Nem 1945 januárjában kezdett lelkiismeret-furdalása lenni?

Bükkös: Sajnos, így van … Természetesen a front befolyásolt lelki gyötrődésemben, mert már elég közel volt … Visszatérve a nők városligeti kivégzésére, azt tudom mondani, hogy ez este történt. Ezt Tallós saját szájából hallottam. Ebben én nem vettem részt …

Elnök: Folytassa azzal, amiben részt vett …

Bükkös: Egy napon azt a feladatot adta nekem ifjú Hollós, a nyomozó csoport vezetője, hogy azonnal át kell mennem az izraelita imaházba, ahol zsidó internáltak voltak elhelyezve. Eredetileg ebben az imaházban a Sztójay-kormány alatt összegyűjtött zsidó holmikat, rádió-vevőkészülékeket tartották. Aztán ezt kiürítették és zsidókat helyeztek el benne. Hollós azt mondta, hogy nézzem meg, nem bujkálnak-e ott idegen zsidók. Átmentem egy Pátrovics nevű személlyel, aki 1945-ben egy aknarobbanás során meghalt. Odaát az előírás szerint végigvizsgáltuk az iratokat. Visszamentem, s azt mondtam Hollósnak, hogy mindent rendben találtam. Akkor Hollós azt válaszolta, hegy ő majd meggyőződik róla. Másnap áthoztak egy ruszin származású, nagy, magas férfit, akinek én az igazolványát rendben találtam. Ez a ruszin férfi ügyvéd volt. Az igazolványát ifjú Hollós előttem összetépte. Aztán áthoztak még egy férfit, majd Hollós azt mondta Baráth Kálmánnak és Monostorinak, hogy vigyék ki mindkettőt a Városligetbe és lőjék agyon. Mivel engem Hollós durva szavakkal illetett, én felidegesítettem magam és Baráthék után szaladtam, akiket a Thököly út és a Stefánia út sarkánál álló padoknál értem utol. Itt mérgemben az ügyvéd fenekébe lőttem …

Aztán odacipeltük őt is, meg a másik foglyot is a padra és leültettük őket. Baráth Kálmán mögéjük állt és az ügyvédet tarkón lőtte.

Elnök: Azért lőtt bele ebbe az emberbe, mert Hollós szidalmazta magát? Pusztán ezért? Mibe vették maguk az embert?

Bükkös (megértést keresve): Igen … én nagyon ideges lettem és dühömben belelőttem. Igaz, nem soknak tekintettük akkor az embert, és a zsidókat semmiképpen nem tekintettük embernek …

Elnök: Csak a nyilasok jöhettek emberszámba. Igaz?

Bükkös (egyetértő bólintással): Körülbelül …

Elnök: Hogyan történt a pártházavatás alkalmával végrehajtott kivégzés?

Bükkös: Emlékezetem szerint a Thököly úti pártházavatás úgy történt, hogy vacsora volt, és én is beszéltem a vacsora után. A végső győzelemről szóltam, kitartásra buzdítottam mindenkit mint propagandista, s mondtam, hogy nem leszünk hűtlenek a nyilas zászlóhoz, nem leszünk árulók. A házavatás után — ez november 12-én volt — nagy ivászat következett, mindenki illuminált állapotba került. Nagyban folyt a dorbézolás, amikor Szelepcsényi azt mondta, hogy most pedig minden nyilas hűségpróbát fog tenni. Erre a célra a pártszolgálatosok felhozták a pincéből a foglyokat, behozták a nagyterembe, nőket is, férfiakat is, és vertük őket — néhányan, mint Kröszl is, megerőszakolták a nőket —, aztán többet a pincébe vittünk, ott tarkón lőttük őket, másokat pedig az udvar hátsó részén lőttek agyon. A kivégzésben részt vett rajtam kívül Tallós, Baráth, Szőke. Rájuk határozottan emlékszem …”

Bükkös engedélyt kér arra, hogy elővehesse jegyzeteit. Az elnök egy-két esetben ezt engedélyezi, de egyébként megtiltja, mondván: csak arról beszéljen, amire határozottan emlékszik!

„Bükkös (meggyőző hangon): Higgye el, tanácselnök úr, csak azt mondom el, amire pontosan emlékszem! Ezt mondtam el a nyomozás során is, amire nem emlékeztem határozottan, azt is közöltem … Én az önök asztalára az első perctől kezdve az igazságot tettem le, mert úgy érzem, hogy ezzel egyidejűleg a lelkiismeretemet is megtisztítom … Értsenek meg engem is, hogy 22 év távlatából nem könnyű visszaemlékezni különböző helyzetekre! Jóllehet az atrocitások ugyanazok, de a helyet, időt, neveket meghatározni csak erős megfontolás után lehet. Meg kell fontolnom, hogy mit mondok, én ártatlanul senkit nem akarok bemártani, Azt szeretném, hogy önök csak azt hallják tőlem, amiket én ott átéltem. Én teljesen a színtiszta igazat vallom …

Elnök: Nyomozati vallomása során azt mondta, hogy a Rákos-patakhoz is vittek még kivégezni embereket ezen az éjszakán.

Bükkös: Visszaemlékszem arra, hogy volt egy Duna-parti kivégzés, ahol sóderhegyek voltak, a Dráva utca torkolatánál. Én Duna-parti kivégzésnél csak egyszer voltam az Eskü téren, amikor beosztott voltam. Pardon … Illetve egy másik alkalommal is voltam, mint vezető …”

Szaggatottan hangzanak el a kérdések és a válaszok, mert csak így láthatja tisztán, világosan a bíróság, igazat mond-e a vádlott, vagy sem. Így nincs módja Bükkösnek arra, hogy hirtelen, kapásból kitaláljon dolgokat … Az igazság felderítéséhez viszont igen fontos annak a felismerése is, ki beszél a vádlottak közül őszintén és ki hazudik.

A további kérdések Monostori (Michalik) Gyula apjának halálára, s az azt követő vérengzésekre vonatkoznak.

„Bükkös: Az ő halála úgy lett beállítva, mintha az oroszok műve lett volna. A temetés estéjén az én beszédem után Szelepcsényi azt javasolta, hogy bosszuljuk meg Michalik halálát. Ekkor már velünk volt a kis Monostori (Michalik) is, aki nagyon el volt keseredve, és akit a Vigh testvérek teljesen a befolyásuk alá vontak. Lementünk a pincébe, és az ott levő letartóztatottak közül ifj. Monostori Gyula négy foglyot gyors egymás után lelőtt. Ezen a kivégzésen, ahol körülbelül 10 embert lőttünk agyon, én is jelen voltam és én is lőttem …

Elnök: Ön nem biztatta Monostorit, hogy lőjön? Hogy bosszulja meg az apja halálát?

Bükkös (sóhajt): De igen … Biztattam, hogy lőjön közéjük. Szinte előttem van, ahogy a kis Monostori rám nézett és akkor előbb én lőttem a foglyok közé. Nem tehettem mást. Aztán ő is lőtt. Gyorsan, mind a négy embert. És akkor kitört rajta egy dühödt őrület és a puskájával ütötte, verte, csépelte a letartóztatottakat. Rajtunk kívül jelen volt még és lőtt: Hollai, Erős János, Baráth Kálmán, Németh Lajos, Kálmán László és mint mondtam, jómagam.

Elnök: Nem emlékszik arra, hogy kik voltak az áldozatok?

Bükkös (rövid szünet után): Nem kérem, erre nem emlékszem. Azt tudom, hogy amikor kilenc, vagy tíz embert megöltünk, néhányan közülünk kihordták a holttesteket az utcára, köztük a kis Monostori is, és felakasztották a Schlachta ház kerítésére …

Elnök: Biztos, hogy csak 9—10 embert lőttek agyon?

Bükkös: Arra határozottan emlékszem, másnap nyolc hulla volt felakasztva a Schlachta ház kerítésére. Igen … több halottnak kellett lennie, mert hiszen a kivégzés után egy csomó holttestet még teherautóra is raktak és azt a XIII. kerületben szétszórták. Másnap át is jött a XIII. kerületi pártszolgálat-vezető hozzám és nagy felhajtást csinált, hogy a mi dögeinket átvisszük az ő területükre, elég nekik a magukét megokolni a lakosság előtt … Most utólag én is borzadok ezektől az eseményektől.”

Ártatlan emberek tucatjait végzik ki, szétszórják a városban; de nem ez okoz felháborodást a szomszédos nyilas kerület vezetőinek, csak az, hogy az ő területükön dobálták szét a holttesteket …

„Elnök: Mondja el, mi történt az elkobzott, elrabolt vagyonokkal?

Bükkös: A zsidó vagyont tulajdonképpen le kellett volna adni Budán, de úgy október 20. körül már elkezdődött a zsidóktól elszedett holmik amolyan elajándékozása vagy juttatása a pártszolgálatosoknak. Ez úgy történt, hogy behozták a foglyokat, levetkőztették őket az udvaron és az összes értéktárgyaiktól megfosztották mindet. Én magam soha nem fogadtam el semmit, mert én a tiszta eszmét hirdettem. Hogy kik kaptak ezekből a vagyontárgyakból, arra csak Hollai tudna választ adni, miután ő volt az ilyen tárgyak kezelője. Mivel neveket nem tudok mondani és nem is emlékszem ilyesmire, így nem akarok olyasmit vallani, ami nem felel meg a valóságnak. Itt jegyzem meg, azt tudtam, hogy a pártszolgálatosok nagy része azért jött hozzánk, hogy megszedje magát.”

Egyébként már a nyomozás során megerősítették a többi vádlottak, hogy Bükkös volt az egyetlen, aki nem lopott, nem harácsolt, ő pusztán az „eszme” jegyében gyilkolt …

Az egyik ülnök megkérdezi tőle, miért mondta nyomozati vallomásában, hogy lelkes hangulatban volt, amikor Monostori apját hősnek nyilvánították, és halálát meg akarták bosszulni, s most meg miért vallott, úgy, hogy nem tehetett mást?

„Bükkös (határozottan): A nyomozati vallomásomat fenntartom, most is azt mondom, hogy én akkor lelkes hangulatban voltam, és úgy is éreztem, hogy meg kell bosszulni Monostori apját a foglyokon. Még én tettem hozzá Michaliknak, hogy ne kíméld őket, Michalik, lőj közéjük és bosszuld meg apádat.”

Az egyik védő kér szót, s megkérdezi Bükköstől, miért tartja megint kezében a jegyzetet, miért van rá folyton szüksége, s mikor készítette azokat?

A vádlott — aki ugyan igyekszik csökkenteni bűneinek számát, azok közé tartozik, akik érzik, hogy feltáró, beismerő vallomásuk lehet csupán csak az egyetlen mentő körülmény — őszintén válaszol:

„Bükkös: Az a válaszom az ügyvéd úr kérdésére, hogy azt a jegyzetet, amit a kezemben látott, a vádirat kézhezvétele után készítettem. Ekkor ugyanis az ügyész úr közölte velem, hogy észrevételeimet megtehetem, s ha magamnak bármiféle feljegyzést akarok csinálni, azt elkészíthetem. Kérem, az én fejem sem kalendárium, s noha a legtöbb dologra tökéletesen emlékszem, szükségesnek tartom, hogy amíg a bíróság előtt állok, összefoglaljam a történteket. Egyszerű ember vagyok, egy pár szóval leírtam magamnak bizonyos kis emlékeztetőt. Meg lehet nézni, ugyanaz van benne, néhány időpont, helymegjelölés, amit itt elmondtam. Kérem, ügyvéd úr, ne törje össze az én lelkivilágomat és ne akarjon abban a lelkiismeretemben megingatni, amiben megkezdtem a megtisztulást. Itt is azt mondtam el, amire emlékszem, és engedjék meg, hogy ezután is csak azt mondjam el, amire emlékszem …”

Az ügyvéd a tanácsvezető engedélyével megnézi Bükkös jegyzeteit. Megkérdezi tőle, miért kellett felírni azt, hogy Beretvás villa?

„Bükkös (csodálkozva): Hogy miért? Hát azért, kérem, mert annyi esemény volt, hogy hirtelen nem is juthat az ember eszébe ez. De 22 év távlatából is sokat mond nekem az, ha csak annyit írok le, hogy Beretvás villa. Azt például már nem tudom, hol volt a Beretvás villa helyileg, csak magát az eseményt ismerem. De ha az ügyvéd úr visszaemlékezik, az első perctől azt mondtam, hogy arra emlékszem, hogy ifjú Beretvást hozták el és verték agyon a mosókonyhában …”

A védő újabb kérdést tesz fel: miért nem beszélt Bükkös vádlott-társairól 1945-ben, amikor a népbíróság felelősségre vonta? Miért hallgatott a gyilkosságokról?

„Bükkös: Kérem, én az akkori nyomozás során mindent őszintén elmondtam. Természetesen vádlott-társaimról nem beszéltem, mert nem akartam, hogy legyen, aki rám vall, de a tömegkivégzéseket igyekeztem akkor is elmondani. Amikor azonban a tárgyalásomra került a sor és láttam, hogy senki más vádlott-társam nincs, sőt a gyilkosságokra sem tett velem szemben terhelő vallomást senki, akkor visszavontam a nyomozati vallomásomnak azt a részét, amelyben a gyilkosságokat elismertem. Így a népbíróság engem gyilkosságokért nem is ítélt el …”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!