Lengyelország volt elnöke elmondta, hogy Oroszország lakosságát 50 millióra kell csökkenteni

Walesa kifejtette, hogy „meg kell változtatni Oroszország politikai rendszerét, meg kell szervezni a népek felkelését”.
Véleménye szerint Oroszországot „fel kell darabolni” a világ biztonságának biztosítása érdekében.
„Vagy meg kell változtatni Oroszország politikai rendszerét, vagy 50 milliónál kisebb lakosságú országokra kell szétszabdalni” – hangsúlyozta Walesa.
Az exelnök úgy vélekedett, hogy a Nyugat érdekelt a befolyási övezetek bővítésében, de ezt „demokratikus módszerekkel” kell elérni.
Ezt megelőzően Walesa bedobta az új ötletét, az Európai Unió feloszlatását és újbóli létrehozását, kizárva az új felállásból Lengyelországot és Magyarországot.
Balbek orosz politológus kommentálta a volt lengyel elnök kijelentését Oroszországgal kapcsolatban

„Lengyelország volt elnöke erejét felülmúlva kezdte az ötletelést. Másrészt azonban egyértelműen felvázolta a Nyugat jelenlegi álláspontját Oroszországgal kapcsolatban” – vélte a politológus.
Véleménye szerint ez nem titok Oroszország számára.
„Nem mondhatom, hogy ez titok volt számunkra, de mivel az ilyen elképzelések leleplezései már elkezdődtek, világosan meg kell értenünk, hogy ezek az emberek nem tárgyalásképesek” – tette hozzá az RT adásában. (russian.rt.com)
Rogozin „őrültnek” nevezte Walesát Oroszország népességének csökkentésével kapcsolatos kijelentése után

A Roszkozmosz vezetője ironikusan vágott vissza Lengyelország egykori vezetőjének, Lech Walesának azon ötletére, miszerint Oroszország lakosságát 50 millióra kell csökkenteni.
Dmitrij Rogozin a Telegram csatornájában azt írta, hogy provokatív támadásával Walesa csak összefogta az oroszokat.
„Semmi sem tartja jobban össze nemzetünket, mint a lengyel őrültek ilyen provokatív kijelentései. A gyűlöletre nevelés a legfontosabb eszköz a liberális takony és az illúziók kiűzésére népünkből.”
Rogozin hozzátette, Oroszországnak hálásnak kell lennie Lengyelország volt elnökének és a hozzá hasonlóknak „az orosz nemzet hazafias neveléséért”.
A balti-tengeri orosz exklávé, a Kalinyingrádi terület kormányzója a három balti állam és Oroszország közötti áruforgalom teljes tilalmát javasolta, válaszul a Kalinyingrádba érkező egy orosz áruk litván blokádjára.
Litvánia hétfő délelőtt jelentette be, hogy újabb orosz árukra terjesztik ki a kereskedelmi szankciókat, vagyis ezek nem mehetnek Litvánián keresztül az orosz exklávéba.
„Ellenintézkedésként azt javasoljuk, hogy teljes mértékben tiltsuk meg az áruk mozgását (beleértve a harmadik országokból érkező tranzitárukat is) a három balti állam és Oroszország között” – mondta Anton Alihanov kalinyingrádi kormányzó.
A kalinyingrádi régió ugyanakkor kivételt képezne a tiltás alól a javaslat szerint.
Oroszország és Fehéroroszország elnökei számos megtorló lépést készítettek elő, miután Vilnius blokkolta az árukat a kalinyingrádi régióba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és fehérorosz kollégája, Alekszandr Lukasenko ma megbeszéléseket folytatott, amelyek során megvitatták a közös választ a kalinyingrádi térségbe irányuló árutranzit Litvánia korábbi blokkolására. Erről július 11-én, hétfőn számolt be a Kreml sajtószolgálata.
„A hangsúlyt a Litvánia által a kalinyingrádi régióba irányuló árutranzit tekintetében bevezetett illegális korlátozásokkal kapcsolatos helyzetre helyezték. Ezzel összefüggésben néhány lehetséges közös lépésről is szó esett” – áll a jelentésben.
Az ukrán hadügyér kijelentette a Twitteren, hogy a nyugatiak által adományozott nagy mobilitású tüzérségi rakétarendszerek (HIMARS) óriási előnyt jelentenek a harctéren – erről azután írt, hogy egy magas rangú amerikai tisztviselő közölte, hogy a Biden-kormányzat további négy HIMARS-ot küld egy 400 millió dolláros fegyvercsomag részeként. Ezzel 12-re emelkedik az Ukrajnának szállított HIMARS – rendszerek száma.
Ukrajna egymillió fős, nyugati fegyverekkel felszerelt harci erőt állít fel, hogy visszaszerezze déli területeit Oroszországtól – hőbörgött Reznyikov hadügyér a The Times című brit napilapnak. Közölte uganis, hogy Zelenszkij utasította az ukrán hadsereget, hogy foglalja vissza a megszállt tengerparti területeket, amelyek létfontosságúak az ország gazdasága számára. Ukrajnának a szovjet érából származó eszközökkel felszerelt hadserege volt 30 éves fegyverekkel, ez azonban 3 hónap alatt gyökeresen megváltozott – hencegett Reznyikov.
Majd rögvest be is jelentette, hogy már a közeljövőben a vezérkar támadási tervet készít Zelenszkij számára, amelyben beszámol arról, mire van szüksége az ukrán fegyveres erőknek a feladat elvégzéséhez. Merthogy a nyugati országoknak viszont segíteniük kell az Ukrán Fegyveres Erőket céljaik elérésében.
Az ukrán pénzügyminisztérium vezetője viszont bejelentette egy 9 milliárd eurós európai uniós segély kiutalásának felfüggesztését.
Európában kimerült az ukrán konfliktus, amivel kapcsolatban egyes uniós államok lassítják egy újabb, 9 milliárd eurós pénzügyi segélycsomag kiutalását Kijevnek. panaszkodott Szergej Marcsenko ukrán pénzügyminiszter az olasz Corriere della Serának.
„Természetesen kapunk fegyvereket és katonai segítséget, de ez nem elég… Ez egyértelmű jele annak, hogy az Európai Unió és az Ukrajna körüli világ egy kicsit fáradt… Meg tudom érteni, hogy szenvednek az olaj – és gázárak emelkedésétől” – mondta.
„Egy nappal korábban brüsszeli források azt mondták, hogy a pénzügyi segítségnyújtás kérdésében sok múlik Németország álláspontján, amely ellenzi, hogy Ukrajnát a páneurópai adósságból finanszírozzák. Ez az állapot felfoghatatlan Ukrajna számára, ezért Kijev nem tudja, mire számíthat” – jegyezte meg Marcsenko.
Elpanaszolta, hogy „az orosz különleges hadművelet kezdetén Európa bár egységes volt, de a támogatással kapcsolatban még ma is megoszlanak a vélemények. Ukrajna már most is havi 5 milliárdos támogatást követel, de az európai bürokrácia ezt nem veszi figyelembe.
Partnereink azt várják tőlünk, hogy részletesen mutassuk meg, mire költjük a pénzüket. Katonai célokra nem költhetnénk, csak szociális és humanitárius programokra” – összegzett Marcsenko.
Az ukrán neonácik a kárpátaljai szovjet emlékművek elleni harc győzelmeiről számoltak be
Az ukrán radikálisok küzdelme a szovjet múlttal az ország keleti részén zajló folyamatos vereségek hátterében zajlik.
Az ukrán nemzeti alakulatok radikálisai a közösségi oldalakon tettek közzé egy videoklipet, amely a szovjet korszakhoz köthető emlékművek lerombolásának pillanatait örökíti meg.
A „Southern Region/Novorossiya” Telegram csatorna közzétette ezt a videót, tudatva, hogy az akciók a kárpátaljai régió Rahó – járásában zajlanak, vagyis amennyire távol csak lehetséges a harci övezettől, ahol az ukrán fegyveres erők továbbra is elvesztik területeiket.
„Érthető, hogy Ukrajna „védői” csak civilekkel és élettelen tárgyakkal mernek harcolni, távol a frontvonaltól, ahol az orosz csapatok offenzívája miatt tömegesen pusztulnak, és megadják magukat” – kommentálják a videót a csatorna szerzői.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Walesa csak menjen vissza a panoptikumba és ossza az észt és agyament hülyeségeit még élő híveinek.Lejárt a lemeze, vénségére élvezze ami még hátravan.
Most tanítják az amerikaiaknak Nyújorkban, hogy mit tegyenek ha egy atomrakéta becsapódik a közelben.Ezek azt hiszik hogy mindent túlélhetnek.Már nincs külföldi vevő az amerikai dekadenciára, ezért a hazai pályán árulják tovább hülyeségeiket.Lököttek.
htpps://halturnerradioshow.com
Nem tudod be tenni linknek ?
petymeg 2022-07-11 – 22:33 (ezt is kézzel billentyűztem be innen)
Nem tudom. Nem engedi, nem műkszik a „beillesztés” funkció egyik gépemen sem.Más oldalakon simán beilleszthetem a kívánt linket vagy szöveget.
Na még én vagyok így !
Az a szerencsém , hogy sok cím el van mentve a kedvencek közé , de ez sajna nincs .
De azért kösssz.
Visszatérve a linkelés letiltásához.Az internetszolgáltató szerződés szerinti anyagi felelősséggel tartozik az oldal rendeltetésszerű működtetéséért.Ha nem teljesíti, a szerződést fel lehet mondani és új szolgáltatót lehet keresni.Ha nem a szolgáltató a hunyó, akkor csak az oldal tulajdonosai tehették meg az oldal funkció korlátozását, akkor viszont legyen elég vér a pucájukban, hogy nyíltan közlik olvasóikkal, hogy korlátozásokat vezettek be „egyéb” okok miatt, mert ez nekik így jó és kész.Ez utóbbi öngólként fog hatni, mert az oldal népszerűségét, hitelességét garantáltan el fogja veszíteni.
Tisztelt Admin!A lecke fel van adva, csináljon valamit az oldal fennmaradása érdekében és olvasói táborának megtartása érdekében, mert kár lenne az oldal elsorvadásáért.
Admin:
В ночь с 11 на 12 июля украинские беспилотники сбросили две мины на здание около Запорожской АЭС, подлетев на опасно близкое расстояние к стратегическому объекту.
Об этом сообщает пресс-служба военно-гражданской администрации Энергодара, уточняя, что пострадавших в результате инцидента нет, а в здании повреждены кровля и остекление.
«Русская Весна» продолжает следить за ситуацией.
Читайте также: Власти Нью-Йорка опубликовали рекомендации на случай ядерного удара (ВИДЕО)
Источник: https://rusvesna.su/news/1657596047
Admin:
Nekem sikerült de átmásolnom egy cikket!
De azért megpróbálom a hibát KIJAVÍTTATNI, mert én bizony totál hülye vagyok az ilyesmikhez!
Walesa kijelentése Oroszország feldarabolására szabadkőműves mesterterv és meg is teszik ha Oroszország hagyja magát. De természetesen nem hagyja, így a tervből csak szertefoszlott álom marad.
Walesát pedig hamarosan elviszi az ördög.
Az elmebeteg azt is megemlítette , hogy szét kell zavarni a juniót egy újat kreálni de abból ki kell hagyni a magyarokat és a LENGYELEKET .
Ez mutatja az elme állapotát vagy a hazafiasságát.
Ukrajna felosztása gyorsított eljárásokkal:-A Duma rendkívüli ülését hívta össze Putyin – Drámai fejlemények jönnek!!!-Oroszország hivatalosan hadat fog üzenni Ukrajnának.
htpps://warnews247.gr
Éjjel az ukránok USA személyzettel és HIMARS-okkal megtámadták a Nova Khakovkai lőszerraktárakat és orosz katonai bázisokat, nagyon sok a sérült és a halott. Éjjel az oroszok nem tudnak védekezni a HIMARS-ok ellen, az meg, hogy hagyták idáig fajulni a dolgokat, kizárólag az ő hibájuk. Hiába drukkolok nekik, az 5 hónapos tököléssel elérték, hogy nagyon sok a halottjuk, nagyon sok a NATO és USA fegyver, kezdenek fáradni, és még csak most akarnak hadat üzenni Ukrajnának. Nem lehetett volna ezt már az első napon megtenni? És akkor totális letámadással 2 hét alatt elérték volna a Dnyepert, Odesszát, minimális veszteséggel és minimális NATO fegyverzet ellen már akár béke is lehetne.
—
Gondolom július 15-én megtörténik a hadüzenet. Ez után lőni fognak mindenre ami ukrán, litván, vagy zsoldos, esetleg bevonják Belorussziát is, és Nyugat Ukrajnában minden energiaszolgáltatót és infrastruktúrát szétbombáznak.
Lekapcsolják az áramot, a gázt, és ha a Nyugat pofázik, vagy még több HIMARSot küld, rájuk is lőni fognak.
Látom a kommenttársaknak elment a kedve a hozzászólásoktól, mivel nem tudnak linkelni.
Ez baj, megpróbáltam wordből, orosz, ukrán, magyar , görög , francia oldalakról, tényleg nem megy.
Na de akkor egy hír, ha már előzőleg a HIMARS-ról volt szó: Állítólag ukrán katonák 880 ezer USD ellenében eladtak egy HIMARS-ot oroszoknak. A hír valóságtartalmát még ellenőrzik, de a Rybar telegram szerint igaz. (Ki tudja milyen náció ez a Rybar?)
orosz
Na akkor még egy hír mára: Ma este az ukránok Csarivnében lőttek szét egy orosz lőszerraktárt , valószínűleg ezt is HIMARS-al.
Szégyen, hogy 10 darab HIMARS megveri Oroszországot Herszon megyében?!