A bírósági eljárás

(idézet: A zuglói nyilas per – Sólyom József-Szabó László)

6

Tízedik tárgyalási nap

Február 2

Magas, szemüveges, rozsdavörös hajú, ötven év körüli férfiről oldják le a bilincset a fegyőrök. Nagyothalló készüléket dug a fülébe. Kröszl Vilmos, az elsőrendű vádlott kihallgatásával folytatódik a tárgyalás. Elhangzanak a szokásos bevezető szavak. Igen, hogyne, a vádat megértettem … Hogyne, bűnösnek érzem magam … De alighogy kimondja, s a részletekbe kezd, kitűnik, hogyan akarja kicsinyíteni egykori szerepét.

Különösen kegyetlen ember áll személyében a bíróság előtt; az alvilágnak is az aljához tartozik.

„Kröszl: 1944 augusztusában gyomorhuruttal és gyomorsüllyedéssel szanatóriumi kezelés alatt álltam. Katona 1938-ban voltam, de onnan is leszereltek, mert gyomorvérzést kaptam. Ezért 1944 októberéig nem is kaptam behívót. Október közepén behívtak, de a behívó parancsnak nem tettem eleget. Egyrészt azért, mert nem akartam katona lenni, másrészt mert betegállományban voltam. Amikor október 20-a táján az OTI-rendelőintézetben jártam kezelésen — ugyanis mindenáron kórházi beutalásomat akartam elintézni —, mellém ült egy férfi, akinek elpanaszoltam a bajomat. Az illető bemutatkozott, hogy idős Hollós Zoltánnak hívják és a XIV. kerületi nyilas pártház helyettes vezetője. Azt mondta nekem, keressem fel őt a Thököly út 80-ban, majd ő elintézi, hogy ne kelljen bevonulnom katonának. Október 26—28. táján mentem a nyilasházba Hollós Zoltánhoz, Kraut Józseffel együtt. Azért vele, mert ahol leszálltam a villamosról, ott véletlenül találkoztam Kraut Józseffel, akit gyerekkorom óta ismerek. Együtt mentünk a nyilasházba és beiratkoztunk a pártba …

Kraut József (felugrik és ordít): Nem így történt, tanácselnök úr! Ahogy otthagytam az alakulatot, találkoztam Kröszl Vilmossal az Egressy út sarkán és mondtam neki, hogy megszöktem a katonaságtól. Másnap eljött a lakásomra és azt mondta, hogy jöjjek, ha nem akarok golyót a fejembe, mint katonaszökevény. Akkor már karszalag volt a karján …

Kröszl (nem zavartatja magát, úgy folytatja, ahogy elkezdte): Együtt jelentkeztünk Hollós Zoltánnál. Én mentem előre és mondtam neki, hogy van itt egy ember, aki be akar iratkozni, mire azt mondta, rendben van. Mindjárt be is fizettük a 2 pengő tagsági díjat. Kraut József ekkor ott maradt, én hazamentem. Igenis, hazamentem! … Aztán csak 3—4 nap múlva találkoztam vele és megkérdezte, hogy miért nem jövök a pártba. Ő kérdezte, nem én! Mondtam, hogy nem fontos oda bejárni, minek kellemetlenséget szerezni ugyebár, csak az a fontos, hogy igazolványunk van és majd elintézik a dolgainkat. Kraut József ekkor azt mondta, hogy érdemes oda bejárni, sok mindent lehet ott kapni. Ruhát, aranyat, ezt, azt … Aztán mégiscsak bejártam én is a nyilas pártházba. De nem az aranyért, hanem hogy keressem Hollóst, hogy utaljon be már a kórházba. De ő azt mondta, hogy majd, és csak halogatta. Miután magányos, legényember voltam, mindig sorba álltam élelmiszerért és arra gondoltam ilyenkor, hogy Hollós majd elintézi, hogy megkapjam a kórházi beutalást. De nem intézte. Egy pár napra rá, hogy ismét bementem a nyilas pártházba, az ifj. Hollós, vagyis a fia azt mondta, hogy ők most nem érnek rá, más elintézni valójuk van, menjek velük. Ez már november vége felé volt, én addig soha semmit nem csináltam. Akkor én velük mentem, mert olyan szívélyesen hívtak … Elmentünk egy hentesüzletbe áruért. Amikor visszajöttünk, ebédet adtak. Nekem még karszalagom sem volt. Így ahogy mondom … Én nem tartoztam közéjük … Amikor ebédeltünk, odajött mellém egy lány, az is evett, akkor jöttek a pártszolgálatosok és hoztak fel 8—10 embert, de azt nem tudom, hogy honnan. Azért mondom, hogy felhoztak, mert ekkor én az első emeleten voltam. Nekem Hollós már korábban mondta, hogy a kerület vezetője egy nagy, derék ember, Szelepcsényinek hívják. Akkor én láttam, hogy a folyosón hogyan lökdösik a foglyokat, és akkor kijött ez a Szelepcsényi és leakasztotta a derekáról a korbácsot és elkezdte ütni ezeket az embereket. Én ezalatt a sarokban ebédeltem. Hogy tudtam-e enni? Miért kérem?! Akkor nagyon nehezen lehetett koszthoz jutni … Ekkor láttam először Bükköst is, aki szintén kijött erre a nagy zajra. Ő is nekiesett a foglyoknak és ütötte őket. Amíg én ebédeltem, hozzám is odalöktek egy foglyot, majd a mellettem ülő lány azt mondta, hogy üssem én is, mert Szelepcsényi megharagszik, ha nem ütöm a zsidót. Erre én is ütöttem a zsidót … Ahogy ütöttem őket, a szemüvegem leesett, mert az egyik leverte, ezért én ököllel jó nagyot rávágtam.

Elnök: Hogy mondta? A fogoly visszaütött?

Kröszl: Na nem, azt azért nem merték megtenni, kéjem! Hogy tetszik ezt gondolni? … De valahogy leesett a szemüvegem. Ez nekem nagyon hiányzott. Ezért bementem Hollóshoz és kértem tőle egy szemüveget. Ő az íróasztalából kivett vagy 25 darabot és átadta nekem azzal, hogy menjek el egy optikushoz és ezekért készít nekem egy jót. Ezek aranykeretes szemüvegek voltak, amiért én gondoltam, hogy feltétlenül kapok egy újat.

Elnök: Honnan tudta, hogy Hollós szemüvegeket tart a fiókjában, s tőle kell kérni?

Kröszl: A többiek mondták, hogy a zsidóktól elszedik az arany holmikat. Gondoltam, csak volt olyan, akinek aranykeretes szemüvege volt és elvették tőle … November végéig én talán csak ötször-hatszor lehettem a pártházban. Ezalatt tapasztaltam, hogy sok foglyot vittek oda, de arról nincs tudomásom, hogy ezeket a foglyokat honnan hozták …

Elnök: Nyomozati vallomásában azt vallotta, hogy már novemberben fosztogattak!

Kröszl (fesztelenül, mintha nem is ő mondta volna az előbb, hogy novemberben semmit sem csinált): Igen. Élelmiszerüzleteket, raktárakat fosztottunk ki a többiekkel együtt. Név szerint megnevezni nem tudom, hogy kikkel, mert mindig mások voltak. Ahogy visszaemlékszem, a Garai tér környékén volt egy nagy raktár, azt is kifosztottuk. Meg mást is … De én emberek elhurcolásában, bekísérésében soha nem vettem részt. Eddig is, amit tettem, mindig kényszerből csináltam. Mindig azt mondták, amikor üzleteket mentünk kifosztani, hogy ennyit én is igazán megtehetek nekik. És én mentem velük, megtettem. Mert ennyit igazán megtehettem. Én egyáltalán nem voltam tagja a fegyveres pártszolgálatnak … Az igaz azonban, hogy mégis én lettem a parancsnok. Ez úgy volt, hogy később kineveztek.

Elnök: Hogyan szerzett fegyvert magának, hiszen sokan látták fegyverrel?

Kröszl: December 27-én szereztem magamnak fegyvert a németektől. Cseréltem benzinért. Ha jól emlékszem, már november vége felé is szereztem géppisztolyt 4 tárral, pálinkáért.

Elnök: Minek kellett a géppisztoly, ha nem vett részt bekísérésekben, kínzásokban és agyonlövésekben?

Kröszl: Azt nem tudom, hogy minek kellett nekem a fegyver. Talán azért, mert a többieknek is volt, és hogy nekem is legyen. Ez úgy volt, hogy Szelepcsényi adott három liter pálinkát, hogy vigyem a németekhez és szerezzek érte géppisztolyt. El is mentem hozzájuk, alkudoztam velük és akkor jött egy német tiszt, a pálinkát elvette és géppisztolyt nem adott. Én ott maradtam pálinka és fegyver nélkül. Amikor visszamentem, Szelepcsényi megfenyegetett, hogy én becsaptam. Így aztán nekem végső soron csak december végén lett géppisztolyom.

Elnök: Van tudomása arról, hogy a nyilas pártház már október második felében a Danuvia-gyárból szerzett fegyvereket?

Kröszl: Igen, de, hogy mikor, azt nem tudom.

Elnök: Ismeri Monostori (Michalik) Gyula vádlottat?

Kröszl: Nem. Soha nem láttam!”

Ugyanezt mondja Baráth Kálmánra, Szőke Antalra, Hollaira és Pataki Ferencre. A fotóalbumból csak Németh Lajost, a két Kraut testvért, Kapocsit és Erős Jánost ismeri fel.

„Elnök: Tudott arról, hogy a pártház irodájában a foglyokat vallatják?

Kröszl: Azt mindenki tudta! Hollóstól hallottam, hogy a foglyokat arról faggatták, hol tartózkodnak társaik, milyen tevékenységet folytatnak és van-e értéktárgyuk. De én ilyen kihallgatáson soha nem vettem részt és mindössze csak kétszer bántottam a foglyokat. A második alkalom akkor volt, amikor felhajtottuk az embereket a folyosóra, ott sorba állítottuk őket és a pártszolgálatosok egyenként vitték be kihallgatásra őket. De ezt megelőzően hozzám is odahajtották az embereket és a többiek rámparancsoltak, hogy üssem őket, ahol érem. Név szerint mindet nem tudom megmondani, de azt tudom, hogy ott volt valamennyi pártszolgálatos, aki tagdíjat fizetett, vagy akinek éppen valami elintézni valója volt a pártházban. Így aztán mindenki ütötte a foglyokat ott, ahol érte. Lehet, hogy én is éppen tagdíjat voltam befizetni, azért voltam ott. Az biztos, hogy akik ütöttek, azok mind nyilasok voltak. Természetesen a zsidók nem mertek visszaütni, hanem bújtak be a sarokba …”

Peregnek tovább a kérdések: mit tud arról, hogy nőket megerőszakoltak a nyilasházban, hogy a Beretvás villát kirabolták?

„Kröszl (csodálkozva): Nőket megerőszakoltak? … Ja, igen … Egyszer Tallós, akit már kivégeztek, az egyszer erőszakoskodott, arról tudok. Másról nem …

Elnök: Ön soha nem vett részt ilyesmiben?

Kröszl (felháborodva): Én?! Soha! … A magam részéről én soha nem vettem részt ilyesmiben. Hogy mi történt a Beretvás villában? Nekem fogalmam sincs arról, hol volt a Beretvás villa. Nem tudok arról, hogy innen elhurcoltak volna embereket.”

Az elnök felszólítja Kraut Józsefet, mondja a szemébe Kröszlnek korábbi vallomását, hogy az ő vezetésével voltak a Beretvás villában, ahonnan 5—6 bujkáló személyt vittek a pártházba. Ugyancsak Kröszl vezetésével vittek be foglyokat az Abonyi utcai zsidógimnáziumból, s Kröszlnek akkor egy fekete géppisztolya volt. Bükkös is a szemébe mondja, hogy közvetlenül a hatalom átvétele után került Kröszl a nyilasházba, ahol a fegyveres pártszolgálatba lett beosztva. Kapott egy géppisztolyt, és azonnal megkapta az árpádsávos karszalagot. Mindezt Szlobodától kapta kézhez. Kröszl továbbra is azt válaszolja, hogy neki nem volt karszalagja!

„Szőke: Természetes, hogy volt Kröszlnek karszalagja! Még gondolatnak is képtelenség, hogy ne lett volna géppisztolya, oldalfegyvere. Határozottan állítom, hogy fegyveres pártszolgálatos volt!

Elnök (Kröszlhöz): Tudott arról, hogy üldözötteket különböző gyűjtőtáborokba kísértek?

Kröszl (mosolyog, kedélyeskedik): Ezt hallottam a pártszolgálatosoktól. Hát hogyne hallottam volna?! De magukat a gyűjtőhelyeket nem ismerem. Nekem fogalmam sincs arról, hogy mi történt azokkal az üldözöttekkel, akiket a gyűjtőhelyre vittek. A sajtóból tudom, hogy Németországba vitték őket, de hogy minek? Máig sem tudom …

Elnök: A koncentrációs táborokról soha nem hallott?

Arról, hogy gázzal milliókat semmisítettek meg?

Kröszl (fejét rázza): Nem én!

Elnök: Arról tud, hogy felfedeztek egy illegális kommunista nyomdát Zuglóban?

Kröszl (pimaszul): Tényleg volt ott egy illegális kommunista nyomda? Mert én nem tudok róla, soha nem is hallottam erről.”

A tanácsvezető felszólítja Mészárost, mondja el, mit látott a női foglyokkal kapcsolatban? És Mészáros aprólékosan részletezi Kröszl állati magatartását.

A hallgatóság soraiban valaki hangosan felzokog.

Kröszl azonban minderre csak azt válaszolja, hogy neki erről nincs tudomása.

Az elnök egymás után szólítja fel a korábban már kihallgatott vádlottakat, s miután Kröszl tagad, velük mondatja el azokat a gyilkosságokat, amelyekben az elsőrendű vádlott is részt vett. Kröszl Vilmos ezekre is csak annyit mond: „Nem vettem benne részt! …”

„Kröszl (fuvolázó hangon): Én kérem december 27-ig olyan ritkán jártam a pártházba, hogy az szinte említésre sem méltó. Ha be is mentem, akkor is csak kíváncsiságból néztem be, nehogy elfelejtsen Hollós, mert mindig azt reméltem, hogy egyszer csak szerez valami beutalót egy kórházba …

Monostori (szót kér): Kröszl azt mondja, hogy novemberben alig járt a pártházba. Én határozottan visszaemlékszem, hogy állandóan ott volt, mert egy érdekes epizód zajlott le Kröszllel kapcsolatban, ami nagyon élénken megmaradt bennem. November közepe lehetett, bent tartózkodtunk az emeleti pihenőszobában és nagy lárma hallatszott a folyosóról. Mindenki kitódult. Szelepcsényi is kijött az irodából és láttuk, Hogy Kröszl egy foglyot üt, rúg, de annyira, hogy annak az arca már tiszta vér volt. Közben ordítozott, a fogoly pedig jajveszékelt. Szelepcsényi ekkor Szloboda felé fordulva kérdezte, hogy mi ez a cirkusz? Ekkor Szloboda odafordult Kröszlhöz és rákiáltott: »Maga menjen a fenébe, le a pincébe és ne itt csinálja a cirkuszt! A pincében intézze el és ne itt!« Én Kröszlre úgy tudok visszaemlékezni, mint aki mindig igyekezett helyezkedni a vezetők felé, be akart vágódni náluk és Szelepcsényi is így ismerte Kröszlt, mint ahogy Rechtmann Kurt is.

Kröszl: Nem igaz kérem! Szelepcsényi állandóan gyanakodott, hogy én nem vagyok egy megbízható nyilas …

Elnök: A karácsonyi ünnepségen ott volt?

Kröszl: Akkor speciel ott voltam … A családtagokkal együtt vagy 80—100-an lehettünk, és nekem már csak a folyosón jutott hely az asztalnál. Egyébként a pártszolgálatos nyilasok mind a szobában ültek. Engem Hollós Zoltán hívott meg vacsorára. Kilenc, fél tízig maradtam, majd egy Rózsi nevű lánnyal a lakásomra mentem. Én karácsonyig minden este hazamentem a lakásomra. A vacsorán — a karácsonyfa-gyújtást megelőzte egy beszéd —, majd mindenkit megajándékoztak a karácsony tiszteletére. A velem levő lány egy télikabátot kapott. Én elmentem a lakásomra, és csak másnap délután mentem vissza a pártházba …”

Vádlott-társai valamennyien a szemébe mondják, hogy a vacsorát követő tömegkivégzésen ő is ott volt, és lőtte az áldozatokat, de Kröszlt ez sem zavarja — tagad.

Amikor az egyik ülnök a kínzásokról kérdezi — így válaszol:

„Kröszl: Kérem, nekem sok szavam nem lehetett abban a házban … Azt én nem állítottam, hogy nem voltak ott kínzások, lehettek, hiszen az ember félt egyiktől, másiktól, csakhogy én ezeken nem voltam jelen.

Elnök: Mondja el, mi történt azután, hogy ön lett a kerületvezető.

Kröszl: A főkerületben Rechtmann Kurt bízott meg a kerület vezetésével. Az volt az álláspontja, hogy mindent úgy intézzünk eztán is, mint eddig. Visszamentem a pártházba és megkezdtük a takarítást, tekintve, hogy nagy felfordulás volt. A magam részéről én nem mentem le a pincébe, se a mosókonyhába, hogy megnézzem, van-e ott rendetlenség vagy nincs. Ezt a többiek elvégezték.

Elnök: Azt sem tudja, hogy a pártház pincéjében, illetve mosókonyhájában találtak holttesteket?

Kröszl: Nem kérem. Én erről sem tudok.

Elnök: Amikor jöttek vissza a főkerületből, a Stefánia úton se látott holttesteket?

Kröszl: Nem én! A Stefánia úton még ekkor sem láttam holttesteket. Nem is figyeltem oda, nem is ez volt a feladatom …

Bükkös adott nekem tanácsokat, hogy kiket válasszunk ki tisztségviselőknek. Így választottuk meg Németh Lajost is. Az illetőket én neveztem ki. Németh Lajos a pártszolgálat vezetője lett. Én azt sem tudtam, hogy erre szükség van, Bükkös mondta nekem, hogy ez is kell. Azt is mondta, hogy szükség van őrparancsnokra és akkor én Erős Jánost neveztem ki erre a funkcióra. Az én parancsnokságom alatt körülbelül 15—20 nyilas lehetett, de aztán jöttek még néhányan, akikről nem is tudom, hogy kik voltak. Amíg én voltam a parancsnok, december 27-től január 1-ig, 25—30 stabil ember volt. Egyébként ekkor úgy volt, hogy a régi nyilasok bejöttek az épületbe, benéztek, aztán elmentek. Mások is jöttek, benéztek, aztán azok is elmentek …

Elnök: Ez egy olyan átjáróház volt, ahol csak úgy ki-be lehetett járkálni?

Kröszl: Azt én nem mondom, de az őrség beengedte és én nem beszéltem mindegyikkel, és természetesen nem foghattam őket a nyilasházban. A bejárkáló nyilasokat többnyire Bükkös ismerte, ő beszélt velük. Előfordult, hogy én is beszéltem egyikhez, másikhoz. Kraut Józsefet én semminek nem neveztem ki, ő saját magától jött, éppúgy, mint a többi is. Nem is kellett különösebben hívni … Ő jött magától, mert szerette volna, ha én őt nevezem ki a pártszolgálat vezetőjének. Ezt kérte is tőlem, s panaszkodott, hogy miért Némethet neveztem ki? Ekkor én mondtam neki: „Józsi! Te még nem vagy itt olyan gyakorlott ember, azokat kell inkább megbízni az ilyen feladattal, akik már gyakorlottak.” Annyit azonban megígértem, hogy idővel lehetséges, de most még korai. Németh Lajost tapasztalt valakinek tartottam. A feladatom a zsidók felderítése, elfogása és megsemmisítése volt. Úgy igazítottak el bennünket, hogy a zsidókat vallassuk ki, vegyük el az ékszerüket, pénzüket …

Kröszl védője: Mondja el, hogy miért is vállalkozott tulajdonképpen a kerület vezetésére?

Kröszl: Magam sem tudom megmondani, hogy miért is vállalkoztam erre … Betegségem miatt be voltam szorítva a pártba és arra gondoltam, hogy egyszer csak sikerül szereznem egy kórházi beutalót és majd csak elkerülök innen …”

Tizenegyedik tárgyalási nap

Február 7

A bíróság folytatja Kröszl Vilmos kihallgatását.

„Kröszl; Elfelejtettem a múltkor mondani, hogy még azt a parancsot kaptuk, akinél nagyobb vagyont, több pénzt vagy ékszert sejtünk, azokat a központnak adjuk át. A többi személyeket, akiknél ilyen nagyobb értékeket nem tudtunk felfedezni, a saját kerületünkben kellett megsemmisíteni. Ezt az utasítást azért kellett végrehajtani, mert nem mertem ellenszegülni.

Elnök: Hány embert hurcoltak a nyilasházba, amíg ön volt a kerületvezető?

Kröszl (rövid gondolkodás után): Talán 8—10-et.

Elnök: Összesen?

Kröszl: Persze, összesen … Én visszafogtam kérem a túlzásokat … Fent az irodában lettek a foglyok kihallgatva, ott lettek megpofozva, megrugdosva. Láttam, hogy a pártszolgálatosok ezt csinálták … Egy ízben én is csináltam. Egyszer behoztak három férfit, mind a háromnak be volt kötve a feje és a kórházba voltak beutalva. A pártszolgálatosok kibontották a kötéseket és megállapították, hogy semmi sérülésük nincs, csak bujkáló zsidók. Ezért meg lettek pofozva és vallatva … Amikor a vallatásnak vége volt, le lettek víve a pincébe. Az egyik vádlott közben nem felelt rendesen és ekkor adtam neki egy pofont … De én rúgni soha nem rúgtam … Ez a három bekötött fejű ember benne volt a 8—10 létszámban, akiket az én vezetésem alatt behoztak a nyilas pártházba. Mind a 8—10-et december 30-án beküldtem a főkerületbe. Németh Lajos pártszolgálat-vezetőnek adtam ki az utasítást, hogy vigye be őket ékszereikkel, irataikkal együtt. Hogy aztán mi lett velük, azt én nem tudom. Az én működésem alatt nem végeztek ki embereket, ezellen én tiltakoztam volna …

Elnök: A nyomozás során, valamint az ügyészségen tett vallomásában különböző kivégzésekről beszélt.

Kröszl (önérzetesen): Fenntartom a vallomásomat, de ez a két eset akkor történt, amikor már nem én voltam a vezető, hanem Bükkös, én pedig a helyettese. Bükkös adta az utasítást a kivégzésekre. Eddig ezt azért nem mondtam, mert nem voltam tisztában azzal, hogy mi a jelentősége ennek. Engem leváltottak január elsején. Bükkös jött a paranccsal, hogy menjek a főkerületbe, ahol Rechtmann Kurt mondta, hogy miért küldöm be az elfogott zsidókat, miért terhelem vele a központot? Ekkor utasítást adott, hogy levált a kerületvezetésből, mert nem vagyok tisztában a dolgokkal és Bükkös lesz a vezető, én meg a helyettese. Más oka nem volt a leváltásomnak … Hogy gépkocsilopás? Nem tudok róla … A helyettességet azért vállaltam, mert nem mertem ellenkezni Rechtmann Kurttal, aki azt mondta, hogy házon belül likvidáljuk eztán a foglyokat, csak kizárólag magas rangú tiszteket, vagy magas pozícióban levő, vagyonnal rendelkező személyeket szolgáltassunk be.”

Arról nem beszél, hogy azért lett kerületvezető, mert a központban a legkegyetlenebb, legvadabb, mindenre kapható nyilas pártszolgálatosnak ismerték … Leváltásának valódi okáról, a gépkocsilopásról Bükkös beszél.

„Kröszl (kiabál): Nem így volt! A gépkocsieset úgy történt, hogy tényleg valaki elhozott egy kocsit, de erről nekem nem volt tudomásom és akkor jött egy SS-tiszt és követelte, hogy adjuk vissza. A központba való behívatás másnap történt és akkor történt a leváltásom is …

Elnök: Arról sem tud, hogy a Stefánia út és az Ajtósi Dürer sor környékén kivégzés lett volna? Hiszen a nyomozás során már beismerte, hogy ön adott parancsot a kivégzésre!

Kröszl (zavartan): Nem emlékszem rá. A rendőrségen csak rámondtam, mert már nagyon ideges voltam …

Elnök: A Duna-parti kivégzésekről mit tud?

Kröszl: Ezek már januárban voltak, de ebben sem volt semmi szerepem, csak a jelentésből tudom. Németh Lajosnak parancsot adtam, hogy vigyék el a bent levő foglyokat és likvidálják őket. Ekkor aztán jelentette, hogy a parancsot végrehajtotta. Azt nem jelentette, hol hajtotta végre, csak gondolom, hogy a Duna-parton. Körülbelül 5—6 személy volt. Két ízben adtam Németh Lajosnak ilyen parancsot. A másik eset is januárban történt, amikor szintén 5—6 foglyot lőttek Németh Lajosék agyon. De én Bükköstől kaptam a parancsot ezekre. A gazdasági helyzet ugyanis olyan volt, hogy a zsidókat likvidálni kellett …”

Elnök: Mit ért ezalatt?

Kröszl (széttárja karjait, csodálkozik, hogy ezt a bíróság nem érti): Volt olyan eset, hogy nekünk se volt kenyerünk. Nem tarthattuk napokig éhezve a foglyokat …

Bükkös (felszólításra): Mielőtt január 8-án elhagytuk volna véglegesen a pártházat, egy nagyobb létszámú foglyot kísértünk a Duna-partra, a sóderhegyekhez és ott 25—30 személyt végeztünk ki. Kröszl is jelen volt.

Kröszl: A kivégzésen már csak azért se vehettem részt, mert Bükkös leginkább azt az utasítást adta, hogy én gazdasági téren vagyok a vezető, ő meg politikai téren, és nekem nem volt szabad a pártházat magára hagyni …

Elnök: Hallani lehetett már ekkor az ágyúdörejt?

Kröszl: Kérem szépen, én a front zaját nem hallottam, mert már akkor is nagyot hallottam …

Elnök: Arról tudott, hogy Bükkös kivégzésre járt?

Kröszl: Arról nincs tudomásom, hogy Bükkös részt vett volna a tömegkivégzésekben, de azért lehet, hogy részt vett. Ezt azért gondolom, mert többször velük ment a kivégzésre. Én ilyenkor mindig egyedül maradtam az irodában. Ő egy olyan ember volt, hogy mindent pusztítani. Nagyon gerincesen belelépett az emberek kivégzésébe!

Elnök: A foglyoktól elvett értékekből hogyan részesült?

Kröszl: En semmit nem vettem el magamnak. Mindent beküldtem a központba …”

Vádlott-társai a szemébe mondják, hogy látták, amint egy alkalommal behoztak egy foglyot két bőrönddel, amelyeket aztán Kröszl nyitott fel. A két bőrönd tele volt arannyal. Kröszl lecsapott rájuk, aztán a fogollyal és a két bőrönddel eltűnt a pártházból. Jó két óra múlva jött csak vissza — fogoly és bőrönd nélkül. A vádlottak feltételezték, hogy Kröszl az ékszereket elvette, a foglyot pedig kivégezte. Egy másik alkalommal Pintér Lászlóval együtt egy fél kiló karikagyűrűt osztottak szét maguk között …

„Elnök: Hogyan hagyta el a nyilasházat?

Kröszl: Január 10-én mentem el, mert az oroszok akkor már a másik utcában voltak és ekkor már én is hallottam a lövöldözéseket. Én az emeleten voltam és reggel arra ébredtem fel, hogy nagy lárma van és kapkodás. Talán ha nem ébredek fel, akkor engem nem is értesítenek. Leszaladtam és mondták, hogy megyünk. A Dohány utcába vittek bennünket egy bútorraktárba. Több fuvarral mentünk oda. Aztán én elmentem a Vörösmarty utcába a húgomhoz, mert szétment a gárda. Azért mentem el a húgomhoz, mert már nagyon ki voltam merülve idegileg és szerelmes is voltam Kapocsi húgába. Tudtam, hogy most már mindennek vége, segítséget sehonnan se várhatunk, mert ha eddig nem jött, akkor már nem is jön. Én 5—6 napig a húgoméknál voltam, aztán jött a húgom sógora gyalog Pestre és levitt bennünket, Nyáregyházára. Január 27-én értünk oda. Ott megnősültem 1946-ban és egészen eddig ott laktam. Azért nem mentem vissza Zuglóba, mert ott ismerkedtem meg a feleségemmel. Lehet, hogy ha visszamegyek, letartóztatnak. 1954-ig Nyáregyházán dolgoztam, mint napszámos, amikor megalakult a tsz és én akkor eljöttem a sörgyárba dolgozni.

Elnök: Az ellenforradalom alatt honnan szerezte a fegyvert?

Kröszl: Amikor leszálltam a vonatról, az állomáson mindenkinek adtak. Én is magamhoz vettem és bevittem a gyárba. Ez a géppisztoly végig nálam volt.”

Ezután az ügyész, a két ülnök és a védők intéznek még néhány kérdést Kröszlhöz, de zavaros válaszai nem sok segítséget nyújtanak az ügy további felderítéséhez, ezért befejezik kihallgatását.

Egy teljesen ősz, rendkívül izmos, magas, csontos arcú ember lép következőnek a terembe: Németh Lajos. A vádat ő is megértette, de gyilkosságok és kínzások elkövetésében nem érzi magát bűnösnek. Szerinte csupán azért bűnös, mert olyan szervezet tagja volt, amely embereket ölt. Az elnök megkérdezi tőle: fenntartja-e a nyomozás során tett vallomását?

„Németh: Nem tartom fenn, mert különböző körülmények játszottak akkor közre … Nem kérem. Igaz, nem bántalmaztak, s nem is kényszerítettek a vallomás megtételére, de 1945—1946-os jegyzőkönyveket tettek elém, hogy egykori társaim ezt meg ezt vallották … Mit is tehettem mást? Beismertem … Illetve rájuk hagytam.

Elnök: De bevallotta az ügyészségen is! Amikor az embert tömeggyilkossággal vádolják — ha ártatlan — nem szokta csak úgy ráhagyni …

Németh: Igen kérem, Kelemen ügyész úr hallgatott ki. Ott sem bántottak, de hát nem jutott eszembe, hogy vissza is lehet vonni.

Elnök: Mikor jutott az eszébe?

Németh (halkan): Itt a Markóban hallottam … Illetve, itt jutott az eszembe. Ezt tessék jegyzőkönyvbe venni, hogy itt jutott eszembe!

Elnök: Mikor lett a nyilas párt tagja?

Németh: 1939-ben, mert azt hittem, hogy a helyzetünket jobbra tudom fordítani. Először tizedvezető voltam, aztán 1944. december 27-től a pártszolgálat vezetője. Addig az ifjúsági csoportban működtem, mint egyszerű tag. Bükköst és Szelepcsényit már korábban ismertem, Kröszlt csak október 15-e után. Engem Rechtmann Kurt és Kröszl nevezett ki a pártszolgálat vezetőjének …

Elnök: A nyomozás során először azt mondta, hogy ön soha nem volt a pártszolgálat vezetője? Hogy van ez?

Németh: Több papírt mutattak nekem a rendőrségen. Eredetiek voltak, s az derült ki belőlük, hogy én voltam a pártszolgálat-vezető. Hát el kellett ismernem, hogy én voltam. Nem?”

A tanácsvezető — aki az eljárás törvényessége felett is őrködik — többször előveszi a nyomozati és ügyészségi vallomásokat, mert Némethnek is újra és újra fel kell idézni, hogy mit mondott korábban …

A személyazonosítás következik. Németh Lajos sok vádlott-társát felismeri a fényképek alapján, majd folytatja vallomását.

„Németh: Baráth Kálmánt ismerem, karácsony körül ment el a pártházból, ahol fegyveres pártszolgálatos volt. Kálmán Lászlóra nem emlékszem, Füredi Pálnak a neve emlékezetes, Hernádit ismerem, ő is az ifjúsági csoportban volt. Erős Jánosra emlékszem még a hatalom átvétele előtti időkből. Kovács Jánost is ismerem, Sándor Alajost szintén. Ő volt az első ifjúsági vezető a XIV. kerületben. A hatalom átvétele után valami központi feladatot kapott a főkerületben, de sokat kijárt hozzánk. Én hosszú ideig csak őrséget adtam.

Egy ilyen őrség alkalmával vízcsobogást hallottam a mosókonyhából. Lementem és láttam, hogy 7—8 személy le volt vetkőztetve. Nők és Hollós, Tallós meg Baráth voltak benn. Baráth vallatta az asszonyokat. Derékszíjjal ütötte és vízzel locsolta őket és még egy literes bögrével is öntötte rájuk a vizet.”

Szembesítik Baráth Kálmánnal, aki szinte már nevetségesen hajtogatja: „Én katona voltam! Én nem voltam ott!” „Csak őrséget adtam!”

Minden bizonyíték ellenére hat órán át azt akarja elhitetni, hogy semmit sem tett, semmit nem tudott, és semmiben nem vett részt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!