“Vissza a jövőbe!” bővebben

"/>

Vissza a jövőbe!

Ennyi volt: már palackban sem lehet rezsicsökkentett árú gázt venni

A Mol-kutakon augusztus 8-ától kezdve már csak piaci áron lehet palackos gázt venni.

Az ugytudjuk.hu értesült arról, hogy jövő hét hétfőtől kezdve már csak 10,9 kilogrammos kiszerelésű palackokat fognak árulni a kutakon,

MÉGHOZZÁ NEM REZSICSÖKKENTETT, HANEM NAGYKERESKEDELMI ÁRON.

Ezeknek az ára a portál szerint körülbelül 7800 forint lesz, vagyis megközelítőleg a másfélszerese az eddiginek. Mostanáig ugyanis a kutakon a rezsicsökkentett árú gázt 11,5 kilós palackokban árulták, amelyeknek az ára 5175 forint volt.

Augusztus 8-ától kezdve azonban már csak a drágább, 10,9 kilós palackokat lehet kapni a Mol-kutakon. A Mol a partnereknek kiküldött levelében azt írta: az új kiszerelés árusítása azért vált szükségessé, hogy ne alakuljanak ki ellátási problémák.

A gyakorlatban egyébiránt már az utóbbi hónapokban is volt rá példa, hogy a rezsicsökkentett árnál csak jóval drágábban lehetett hozzájutni a gázhoz az ország bizonyos részein. Egy áprilisi riportban például az hangzott el, hogy néhány helyen hiány alakult ki a palackos gázból, és emiatt még a kisebb méretű gázpalackokat is 8-9000 forintos áron adták tovább.                  (index)

A balrad.hu kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.hu/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.hu-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíten!

Bal-Rad komm: Persze nem árt óvatosan hozzátenni: EZ AZ ÁR EMELKEDHET! (Ha pedig emelkedhet, akkor fog is emelkedni!)  

Lassan azért, de visszatérhetnek – nekünk öregeknek – a gyermekkori emlékek. Amikoris nagszüleink a kukoricaföldről begyűjtött KUKORICA SZÁRÁVAL ÉS TUSKÓJÁVAL “tüzeltek” a sparhertben, amely alkalmatosságon főztek is. Közben pedig meleget is csináltak a ház EGYETLEN FŰTÖTT HELYISÉGÉBEN – A KONYHÁBAN! Ahol a család apraja – nagyja napközben ÁLTALÁBAN tartózkodott!

Az éjszakai alváshoz pedig előkerültek a DUNNÁK! Amik alól a téli hideg reggeleken kikukucskálva, leshettük a leheletünk páráját. Várva, hogy a nagymama éktelen zajt csapva, és a hamu semmi máshoz nem hasonlítható szagát és finom – szemet csípő és torokkaparó porát fölkavarva, kikotorja a sparhertből az előző nap keletkezett hamut, és ISMÉT JÓLESŐ MELEGET csinált a konyhában!

EZEK A MÚLT SZÁZAD ’50 – ES ÉVEINEK EMLÉKEI!

Amik között fölsejlik a kukoricaföldön a kezükben szárvágóval bóklászó, kukoricaszárat gyűjtögetők emléke. Meg a begyűjtött, kévékbe kötött kukoricaszárat a biciklik vázán és csomagtartóján hazafuvarozó emberek emléke is! Akik aztán odahaza, ESTÉNKÉNT egy nagy késsel tüzelő méretűre összedarabolták az ENERGIAHORDOZÓT, és a sparhert alá szépen – sorban berakták! A MÁSNAPI TÜZELŐADAGOT! 

Aztán az idők múltával előbb jött a tűzifa rendszere, majd az annál kényelmesebb, tisztább palackos gáz (11,5 kg – os TÖLTŐSÚLLYAL!) használtának időszaka. De ez már a ’60 – as évek emléke!

MOST VISZONT HATALMASAT UGRUNK VISSZA AZ IDŐBEN! ÚGY JÓ 60 – 70 ÉVET!

CSAKHOGY VAN EZZEL NÉMI  GOND! NINCS MÁR BEGYŰJTHETŐ KUKORICASZÁR SEM!  

“Vissza a jövőbe!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. https://www.borsonline.hu/aktualis/2022/08/rezsicsokkentes-havi-diktalos-vagy-atalany-fizetonek-jobb-most-lenni?utm_source=borsonline.hu&utm_medium=referral&utm_campaign=ott_a_11_b

    “Hogyan számolnak a szolgáltatók?

    A rendelet szerint úgy, hogy a felhasználónak kiállított számlában a kedvezményes mennyiség 1/365-öd részének és a számlázási időszak napjainak a szorzatát érvényesíti. Ez azt jelenti, hogy van egy napi kedvezménymennyiség, és ha egy hónapban a napok számát figyelembe véve efölött fogyasztunk, akkor azt már emelt áron számlázza nekünk a szolgáltató – olvasható a Bank360.hu-n. Ez alapján egy 31 napos hónapban gázból 146,847 köbméter és 5022 MJ a kedvezményesen igénybe vehető mennyiség, áramból pedig 214,27 kWh. Ehhez tudja mindenki arányítani a havi számláján jelenleg szereplő összeget.”

    ” A gáz estében ugyanis a szolgáltatók figyelembe vesznek egy kedvezményszámolási módot, az úgynevezett fogyasztási jelleggörbét. Ennek a bonyolult számítási módnak köszönhetően a kedvezményes áron szolgáltatott gázmennyiséget arányosan osztják el a hónapok között, így a havi leolvasás alapján fizetők nem járnak rosszabbul csak azért, mert télen több, nyáron kevesebb gázt használnak. Ez a kedvezmény viszont az áramra nem vonatkozik.”

    +++
    Érti valaki, miért veszik el, ha egyik hónapban kevesebbet fogyasztottam, miért nem áll rendelkezésemre az amúgy is kevés áram éves átlaga?
    Átalányra átállni csak az éves leolvasás után lehet, addig szintén elveszik, ha nem használom fel egy adott hónapban.
    ABSZURD!
    Ráadásul ha át akar valaki állni átalányra, akkor az előző évet veszik alapul, és horror jön ki majd legtöbbünknek, hiába próbálunk most valamit mérsékelni.
    Alsó hangon is inkorrekt!
    Na, ez nálam is kiverte a biztosítékot!
    Hogyan lehet beszabályozni egy háztartásnak a fogyasztását ugyanannyira havonta?!
    Miért veszik el az amúgy is kevés éves átlagból, ha pld. elutaztam, és nem volt abban a hónapban sok fogyasztás. Miért nem jár meg?!
    A mai világban informatikai támogatottsággal hogyan okozhat gondot a nyomon követése fogyasztónként?
    Vagy mi más miatt van ez a jogtalanság?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com