– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus, a szocialista demokrácia ellen!
A kapitalizmusban a dolgozók semmilyen valóságos hatalommal nem rendelkeznek, beszélő szerszámok!
A kapitalizmus modell működéséhez szükséges és elkerülhetetlen a beszélő szerszámok feletti diktatúra!

A szocializmus politikai-gazdasági modelljében következetesen megvalósulnak az emberi jogok!
A szocializmus célja a szocialista demokrácia a dolgozók demokráciájának megteremtése!
A proletárdiktatúra a szocializmus következetes harca a kapitalizmus, a fasizmus ellen!

A vállalkozó szellem szabadsága nagyon fontos az emberiség számára, ami a kapitalizmusban óriási fejlődést hozott, minden embertelensége ellenére hatalmas életszínvonal emelkedést teremtett. De ez a kapitalista modell szélsőségesen megosztotta az emberiséget, amit a kizsákmányolók csak a kizsákmányoltak tudatának kontrolljával, ellenőrzésével, öntudatlanná deformálásával és diktatúrával képesek fenntartani. Így a kapitalizmus a kizsákmányolás, az élősködés védelme érdekében kénytelen a szükségesnek megfelelő mértékben – akár a hitleri típusú fasiszta – terrort és önkényuralmat használni, de a modern tőkésállamok állammonopolista, szupranacionalista hatalmai reformokat és ésszerűsítéseket, akár még tervszerűséget is alkalmaznak. De minden kapitalista modellre jellemző a tudománytalan idealista világnézet, aminek legerősebb támasza a vallás, emellett a szociális demagógia is hatékony tudatmódosító fegyver az osztályharc letörésére, a proletárok butítására. A kizsákmányolás, élősködés azonban változatlanul megmarad, sőt fokozódik, mert ez a kapitalizmus alapvető célja, ez az érdeke, ilyen az erkölcse, ezért nem javítható. Amíg kapitalizmus van, amíg a vállalkozó szellem szinte kizárólag magánérdeket szolgál, addig kizsákmányolás, élősködés, felsőbbrendűség, szolgaság, embertelenség is van. Ebből csak a szocializmus lehet a kiút.

A polgári demokrácia a jogállamiságban, a kapitalizmus a védelmére, szinte bármilyen törvényt hozhat. Így ez totális tőkés diktatúra, ami törvényes formában önkényuralommá válik, a dolgozókat (a népet) kizárja a hatalomból, de formálisan megtartja a demokrácia látszatát, még választások is vannak. Azonban ez nem elég az emberré váláshoz, mert így lehetetlen a valódi demokrácia. A nép számára a demokrácia, csak a szocialista demokráciával lehetséges, az emberi jogok következetes megvalósításával, a dolgozó nép számára a hatalom tényleges megosztása útján. A kapitalizmusban azonban a dolgozó nép a beszélő szerszám.

„… Az állammonopolista kapitalizmus … a tőkés termelési viszonyok legmodernebb, új formája; létrejötte a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződésére vezethető vissza. Rendeltetése a tőkés újratermelés befolyásolása, a kapitalizmus létének fenntartása, ezen belül a profitszerzés kedvező feltételeinek biztosítása, elsősorban a monopóliumok javára.” A kapitalizmus politikai gazdaságtana

A mosolygó fasizmus és a klasszikus fasizmus az állammonopolista kapitalizmus két megvalósulási formája.

A kapitalizmus modellje miatt a vállalkozó tőkés nem kerülheti el az embertelenséget, ezért alapvetően nem ő a hibás, mint ember, hanem ez a modell, ami nem képes emberségesen működni, nem tarthatja be az emberi jogokat és nem lehet demokratikus, nem oszthatja meg a hatalmat a dolgozó nép számára. A kapitalista modell működése érdekében meg kell sérteni az emberi jogokat, így a proletár ember munkaerő áru, beszélő szerszám, azaz bérrabszolga lesz. De ehhez elkerülhetetlen a diktatúra, a dolgozó nép tudatmódosítása. Ezt az embertelenséget a kapitalizmusban nem lehet megszüntetni, csak így lehet a kapitalistáknak „felsőbbrendűként” élősködnie.

A termelőeszközök magántulajdonán alapuló kapitalista gazdasági modell nagyon hatékony, mert az egyéni érdek, a vállalkozó szellem szabadsága nagy húzóerőt jelent és a kapitalista modell erre nagyon alkalmas. De a kapitalista modellben az emberiség túlnyomó többségének, a proletár dolgozó bérrabszolgáknak, beszélő szerszámnak kell lennie. A vállalkozó a kapitalista modell miatt szükségszerűen kizsákmányoló élősködővé válik. A kapitalista rend érdekében a proletároknak elkerülhetetlenül a kapitalista diktatúra alatt kell élniük, ezért le kell mondaniuk emberi méltóságukról. Ehhez a proletárok tudatát öntudatlan szolgalelkűvé kell deformálni. Tehát a kapitalista modell hatékony, de embertelen és a vége a fasizmus, az emberiség kipusztulása lehet.

A demokratikus civilizált emberséges emberré válást csak a szocializmus teszi lehetővé. A civilizált emberré válás az emberiség érdekeinek maximális elfogadásával, a mindenkire kiterjedő demokráciával, az emberi jogok biztosításával lehetséges csak. Ehhez pedig a politikai és a gazdasági hatalmat is a társadalom, a dolgozó nép ellenőrzése alá kell helyezni, ehhez a megfelelő szervezeteket létre kell hozni, a gazdaságot a dolgozó nép szükségletei szerint kell tervezni (világméretekben), erre való a szocializmus. A proletárdiktatúra pedig a kommunizmusig elkerülhetetlen az élősködés, a felsőbbrendűség, a kizsákmányolás, az embertelenség, a kapitalizmus restaurálási törekvése elleni harc miatt.

A fejlett tudomány és technika szintjén, a termelőerők magas színvonalán az okos intelligens civilizált vállalkozó képességű ember célja legyen, az emberiség igényeinek megfelelő életmóddal az emberiség emberré válásának előmozdításán dolgozni! Mert csak ez lehet, ez kell, hogy legyen a civilizált ember célja, de ebbe nem fér bele a felsőbbrendűség, az élősködés, a kizsákmányolás, a szolgaság, az embertelenség. Mert a civilizált ember hivatása, az emberré válás elősegítése! Az ilyen embert lehet csak civilizált embernek nevezni!

Csak az a civilizált ember, aki az emberiség érdekében a képességeit, lehetőségeit kihasználva dolgozik az emberiség, és saját maga emberré válásért. Ez nem kis feladat, de az öntudatos civilizált embernek ez nagyon fontos. Fontosabb kell, hogy legyen, mint az uralkodási vágy, a felsőbbrendű életmód, mert az fékezi, meggátolja az emberré válást. De ez csak a szocializmus segítségével lehetséges. A kapitalista út vége csak szocializmus vagy az emberiség pusztulása lehet.

A demokrácia csak az egész társadalomra kiterjedő valódi hatalommegosztással, a politika-gazdasági hatalomnak az egész népre történő kiterjesztésével lehetséges, amit csak a szocializmusban lehet megvalósítani. A kapitalizmusban az egész emberiségre kiterjedő demokrácia nem valósítható meg. A polgári demokráciában a kapitalisták totális politikai-gazdasági hatalmával, a médiák, az oktatás a kapitalizmus érekében való működésével, az államhatalom birtokában a „demokratikus” választások csak a kizsákmányolók érdekeit szolgálják, szolgálhatják, a kizsákmányolás legalizálását a kizsákmányoltak által. Tehát a polgári demokráciában még a demokratikus választások is a kapitalista diktatúrát erősítik.

A szocialista demokrácia a dolgozó emberiség számára a valódi demokrácia, ami a polgári demokrácia kevés élősködő diktatúrája helyett az egész emberiség számára demokráciát biztosít.

*

A kapitalizmus politikai gazdaságtana: „… a fejlett tőkésországokban ma állammonopolista kapitalizmus van. A tőkésállam éppen a kapitalizmus megmentése végett tudatosan tesz olyan intézkedéseket — az egyes tőkés profitszempontjaival szemben is —, amelyek a piac növekedését, az életszínvonal stabilitását, évenkénti emelkedését eredményezik.

… a tőke és a munka között kibékíthetetlen ellentét van. A tőkésosztály és a munkásosztály állandó harcban áll egymással, s e harcban a munkásosztály a tőkével szemben helyzeti hátrányban van. A tőke önszántából a munkásosztály javára semmilyen engedményt nem hajlandó tenni. Azok az eredmények, amelyeket a munkásosztály gazdasági téren elér, szívós gazdasági-politikai harc eredményei. … A gazdaságba intenzíven beavatkozó tőkésállam gazdaságpolitikájában tudatosan számol azzal, hogy a mai világhelyzetben a munkásosztály helyzetének katasztrofális romlása végzetessé válna a tőkés rend számára.

… a második világháború utáni periódusban a tőkés tulajdonviszonyok további formaváltozásra kényszerültek: a tőkésállam egyre fokozottabb mértékben avatkozik be a gazdasági életbe. A modern tőkés gazdaságban ma már olyan súlya van az államnak, hogy indokolt a kapitalizmusnak állammonopolista kapitalizmussá való átalakulásáról beszélni. A tőkés rendszer ma már nem maradhatna fenn az állam gazdasági beavatkozása, válságellenes küzdelme nélkül. Az össztőkések — de elsősorban a monopoltőke — érdekében a tőkésállam nemegyszer olyan intézkedésre kényszerül, amely korlátozza a magántőke cselekvési szabadságát. Világosan kirajzolódik tehát a tőkés felhalmozás történelmi tendenciája: a termelőerők magas fejlettségi foka egyre erőteljesebben követeli a társadalmi használatra szánt termelési eszközök társadalmi tulajdonát, a tőke kisajátítását, a tőkés magántulajdon megszüntetését.

… a vagyon- és jövedelemelosztás tekintetében egyre fokozódik a tőkésosztály és a munkásosztály polarizációja. A munkás, mint proletár ki van szolgáltatva a tőkének, annak tartozéka. Tehát a tőkés felhalmozás általános törvénye: a tőkés társadalom egyik pólusán óriási vagyonok halmozódnak fel, növekszik a kizsákmányoló osztályok fényűzése és élősdisége, pazarlása és tétlensége; a társadalom másik pólusán fokozódik a munkásosztály kizsákmányolása, s akik minden gazdagságot létrehoznak, viszonylagosan egyre kevésbé részesülnek belőle.

… A túltermelési válság a kapitalizmus jellemzője, a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződése miatt válik szükségszerűvé. … A kapitalizmus alapvető ellentmondása — a társadalmi termelés és az egyéni tőkés kisajátítás — két belőle fakadó ellentmondáson keresztül vezet a túltermelési válságok kialakulásához. Ez a két ellentmondás a vállalatokon belüli szervezettség és a tőkés termelés egészében uralkodó anarchia, valamint a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás. … A kapitalizmusban a vállalatokon belüli termelés szervezett, a társadalmi termelésben anarchia uralkodik. A sok, különféle iparág termelését magántulajdon alapján összeegyeztetni lehetetlen. … Az iparágak termelését utólag, spontánul — tehát pusztító erővel — az értéktörvény szabályozza. Ezért a tőkés termelés speciális ellentmondása a vállalaton belüli szervezettség és a vállalaton kívüli anarchia közötti ellentmondás.

… Az iparágak közötti aránytalanságokkal csak a részleges válságokat magyarázhatjuk. A termelés és fogyasztás ellentmondásának kiéleződése miatt bekövetkező általános — a termelés egészére kiterjedő — túltermelési válságok kifejlődéséhez, elmélyüléséhez azonban az iparágak közötti aránytalanságok is hozzájárulnak.

… A termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás — hasonlóan az iparágak közötti aránytalanságok kifejlődéséhez — a kapitalizmus alapvető ellentmondásának talaján jön létre. A nagyüzemi termelés alapján technikailag adott a termelés nagyarányú és ugrásszerű bővítésének lehetősége. A profitérdek és a konkurrencia a tőkéseket ösztönzi és kényszeríti a beruházások növelésére, a technika fejlesztésére, s az eredmény a termelés és az árukínálat ugrásszerű emelkedése. A gyorsan növekvő termeléssel azonban a kapitalizmusban nem tud lépést tartani a fogyasztás, mert a tőkés termelés célja nem a szükségletek kielégítése, hanem a profit. A minél nagyobb profit elérése érdekében ugyanis a tőkések nemcsak a termelés növelésére, hanem a munkásosztály kizsákmányolásának fokozására is törekednek. A reálbérek leszorítása — vagy a munka termelékenységénél aránytalanul lassúbb növekedése — növeli a profitot. Alapjában véve a reálbérek mozgása határozza meg a dolgozó tömegek vásárlóképességét, döntően ez utóbbitól függ a személyes fogyasztás alakulása is, mivel a tőkés fogyasztás általában rugalmatlan.

… A kapitalizmus alapvető ellentmondásának talaján tendencia érvényesül a termelés igen gyors ütemű növelésére, s ezzel szemben a személyes fogyasztás színvonalának viszonylag lassú ütemű emelkedésére. A kapitalizmusban ezért szükségképpen aránytalanság jön létre a termelés és a fogyasztás között.

… A termelés és fogyasztás közötti ellentét kiéleződésének eredménye az általános — az egész tőkés nemzetgazdaságot sújtó — túltermelési válság. Mivel az általános túltermelési válság létrejöttében a termelés és fogyasztás közötti ellentmondásnak van a legnagyobb és közvetlen szerepe — és nem az iparágak közti aránytalanságoknak —, az általános túltermelési válság közvetlen oka a termelés és a fogyasztás közötti ellentmondás kiéleződése.

… a fejlett tőkésországokban az állammonopolista kapitalizmus időszakában nemcsak a vállalatokon belül, hanem nemzetgazdasági szinten is jelentkezik bizonyos fokú tervszerűség. … A tőkésországokban kidolgozott tervek indikatív jellegűek, vagyis nem kötelező erejűek a magántőkés vállalatok, de gyakran az állami vállalatok számára sem. … A tervek kidolgozását alapos gazdasági elemző munka előzi meg, figyelembe veszik a legnagyobb monopóliumok beruházási terveit, elemzik a fogyasztók várható magatartását, a technikai fejlődés irányát, a várható strukturális változásokat a termelésben, az export és import, valamint a fizetési mérleg várható alakulását. … a tőkésországok vonatkozásában nem beszélhetünk a szó szoros értelmében vett tervgazdálkodásról. A tervgazdálkodás megvalósítását megakadályozza, hogy a termelési eszközök többsége magántőkés tulajdonban van. … a monopoltőkés országok nemzetgazdaságát az állammonopolista kapitalizmus idején is csupán részlegesen tervszerűnek nevezhetjük. … a második világháború után a monopolkapitalizmus átalakult állammonopolista kapitalizmussá … Az állam a magánmonopóliumokkal összefonódott hatalmi és gazdasági szerv, ezért az állami beavatkozás lényegileg nem lehet ellentétben a magánmonopóliumok egészének érdekeivel. … Az állammonopolista kapitalizmus végeredményben csak addig a pontig fejlődhet, ameddig az a tőke érdekeivel megegyezik, és a tőke lényegével összeegyeztethető.

… Az állammonopolista kapitalizmus … a tőkés újratermelés befolyásolásán, a termelés és a piac bővítésén, a válságellenes küzdelem keretén belül szolgálja a tőkések, és elsősorban a monopolisták profitérdekeit. A tőkésosztály számára legfontosabb a tőkés tulajdonviszonyok, a kizsákmányolás feltételeinek biztosítása. A tőkéseknek még mindig jobb lemondani a mindenkor termelt profit egy részéről a monopolista állam javára, mint a kapitalizmus közvetlen pusztulásának veszélyével szembenézni.

… Az állammonopolista kapitalizmus … a tőkés termelési viszonyok legmodernebb, új formája; létrejötte a kapitalizmus alapvető ellentmondásának kiéleződésére vezethető vissza. Rendeltetése a tőkés újratermelés befolyásolása, a kapitalizmus létének fenntartása, ezen belül a profitszerzés kedvező feltételeinek biztosítása, elsősorban a monopóliumok javára. … az állammonopolista kapitalizmus nem oldja meg a kapitalizmus alapvető ellentmondását, de lehetővé teszi a termelőerők további fejlődését a tőkés termelési viszonyok keretén belül. … az állammonopolista kapitalizmus késlelteti a társadalmi fejlődést, meghosszabbítja azt az időszakot, amíg a kapitalizmust világméretekben felváltja a szocializmus, társadalmi szerepe lényegében véve reakciós. … Az állammonopolista kapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítését jelenti. Teljes kifejlődésével kialakulnak a központi állami irányítás formái. … „… a monopolista államkapitalizmus a szocializmus legteljesebb anyagi előkészítése, a szocializmus előcsarnoka, az a történelmi lépcsőfok, melyet a szocializmusnak nevezett foktól semmiféle közbülső lépcsőfokok nem választanak el.”: Lenin Művei. 25. köt. Szikra 1952. 386. old.

… A kapitalizmus fejlődésével a tőkés gazdaság fokozatosan tőkés világgazdasággá vált, amelyben az egyes országok gazdaságát sokrétű gazdasági kapcsolatok, a nemzetközi munkamegosztásból eredő egymásrautaltság, az ennek alapján kifejlődő külkereskedelem, a tőkemozgás, a munkaerő-vándorlás stb. fűzik össze. … A tőkés világgazdaság már a monopóliumok előtti kapitalizmusban kialakult. A termelőerők már akkor túlnőttek az országhatárokon, kifejlődött az egyes tőkésországok közötti munkamegosztás és ennek folytán a tőkés világpiac, amellyel az egyes országok belső piacai szorosan összefüggtek. Az újratermelési folyamat során tehát már a monopóliumok előtti kapitalizmusban kölcsönös függés alakult ki a tőkésországok között.”

A szocializmus politikai gazdaságtana: „…A szocialista forradalom anyagi és szubjektív feltételei már a kapitalizmusban létrejönnek: kialakul a gépi nagyipar, létrejön és koncentrálódik a proletariátus. A monopolkapitalizmusban a termelés társadalmasítása és a proletariátus koncentrálódása óriási mértékben fokozódik. Az egyre inkább társadalmi jellegűvé váló termelőerők mellett azonban továbbra is fennmarad az elsajátítás magánjellege: a társadalmi termelés eredményeinek jelentős részét a finánctőke sajátítja ki. A monopoltőkés társadalmi viszonyok egyre élesebb ellentétbe kerülnek a társadalmi jellegű termelőerőkkel: a termelőerők további fejlődése szükségszerűvé teszi, hogy a társadalmi termelés a termelési eszközök társadalmi tulajdonának feltételei között menjen végbe.

… A szocialista forradalom objektív szükségessége tehát a termelőerők és termelési viszonyok közti összhang törvényéből következik. A szocialista forradalom azzal, hogy a régi, tőkés termelési viszonyokat új, szocialista termelési viszonyokkal váltja fel, helyreállítja a termelőerők és a termelési viszonyok közti összhangot.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!