Elvettük az antant katonáit

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

Az angol, a francia és az amerikai imperialisták elhatározták, hogy a Szovjet-Oroszország elleni háborúban korábbi ellenfeleik, Németország és Ausztria hadseregeit is felhasználják. A compiégne-i fegyverszünet feltételei értelmében a legyőzött Németország csapatai „rendfenntartás” és a bolsevizmussal szembeni védelem ürügyével lényegében továbbra is kötelesek voltak fenntartani az általuk elfoglalt oroszországi területek megszállását. Enneaux ogyesszai francia konzul 1918. december 16-án a szövetségesek megbízásából azzal az utasítással fordult az ukrajnai német csapatok parancsnokságához, hogy továbbra is maradjon a helyén. „A fegyverszüneti feltételek értelmében — így szól az utasítás — Önök a szövetséges hatalmak irányában fennálló kötelezettségeiknek megfelelően kötelesek biztosítani és fenntartani a rendet a csapataik által elfoglalt oroszországi területeken.”⁹ Az Októberi Forradalom Központi Állami Levéltára (CGAOR). 200. fólia 4. opus. 44. ügyir. 9. old.*

1919 elején az intervenciósoknak sikerült birtokba venniük Dél-Ukrajna jelentős részét és a Krím-félszigetet. Az általuk elfoglalt övezet határa Tyiraszpoltól Birzulun keresztül Nyikolajevig és Herszonig húzódott.

De az Ukrajnába való behatolás csupán része volt az antant-imperialisták általános elgondolásának. Az imperialisták egyidejűleg folytatták kaukázusontúli pozícióik megszilárdítását. Már 1918. november 17-én angol csapatok érkeztek Bakuba, hogy felváltsák a török—német hódítókat. Néhány nappal később az angolok partra szálltak Batumiban, majd Tifliszbe is bevonultak.

1919 elejére már több mint 20 000 főnyi angol sereg állomásozott a Kaukázusontúlon. Az intervenciósok kiterjesztették ellenőrzésüket a Kaukázusontúl egész politikai és gazdasági életére.

Az angol intervenció legfőbb kaukázusontúli támasza a muszavatista, a dasnak és a grúz mensevik bábkormány volt. Ezek a kormányok a néptömegek legcsekélyebb támogatását sem élvezték, s ezért külföldi szuronyok segítségével akarták megtartani a hatalmat.

Különösen örültek az intervenciósok Baku megszállásának, azt hívén, hogy hosszú időre megkaparintották a rendkívül jelentős olajtelepeket.

A Kaukázusontúl angol megszállása megszilárdította a dél-oroszországi fehérgárdista seregek helyzetét, minthogy nem kellett nyugtalankodniuk hátországuk miatt. Ezzel kapcsolatban Winston Churchill — aki akkor hadügyminiszter volt — a következőket mondotta 1919. március 2-án az angol alsóházban: „Jelenleg bizonyos csapatkontingenst tartunk a baku—batumi vasútvonal mentén. E csapatok törzse Tifliszben székel. Az admiralitás hadiflottillával rendelkezik a Kaspi-tengeren, s ez lehetővé teszi számunkra, hogy uralkodó helyzetet foglaljunk el ezen a nagy beltengeren. Csapataink nem vesznek részt az ellenség elleni hadműveletekben. S noha még csak nem is érintkeznek az ellenséggel, mégis bizonyos erőforrást és támogatást jelentenek Gyenyikin tábornok hadserege számára, amely tőlük mintegy 100 mérföldnyire északra küzd a bolsevikok ellen.”¹⁰ W. P. Coates and Z. K. Coates: Id. mű, 250—251. old.*

Az antant — miközben az ország déli részén erőket vont össze a fő csapáshoz — a szovjetköztársaság területén szerzett többi pozícióját is tovább erősítette. Változatlanul nagy jelentőséget tulajdonítottak az imperialisták az északi hídfőnek. A Németországgal kötött fegyverszünet után már nem magyarázhatták Murmanszk és Arhangelszk megszállását a vidéket fenyegető „német veszéllyel”. S az „északi expedíció” ismételten felkeltette az intervencióban részt vevő országok közvéleményének elégedetlenségét. Az intervenciós csapatok katonái a kemény és szokatlan északi tél hatására maguk is zúgolódni kezdtek, és haza akartak menni. A közvélemény megnyugtatása végett a szövetséges parancsnokság cselhez folyamodott: közhírré tette, hogy a csapatok ki fogják üríteni Észak-Oroszországot, de a kiürítést egy időre elhalasztják az éghajlati viszonyok miatt, minthogy az arhangelszki kikötőt jég borítja.

A valóságban az intervenciósok korántsem gondoltak kiürítésre.

„… Az Egyesült Államok kormánya — írta Lansing 1917. november 27-én Berkeley washingtoni brit ügyvivőnek — közölni szándékozik az arhangelszki amerikai ügyvivővel, hogy a (Németországgal való) fegyverszünet aláírása egyáltalán nem érinti az észak-oroszországi amerikai csapatok ott-tartózkodását.”¹¹ FRUS 1918. Russia. II. köt. 572. old.*

Nem kevésbé jellemző Ironside tábornok beismerése.

„Engem egyszer sem hívtak, hogy tárgyaljuk meg a fegyverszünet utáni kiürítést — írja ezzel kapcsolatban Ironside. — Arhangelszk elhagyása halálos csapás lett volna a másutt harcoló fehérseregek számára, s én tudtam, hogy ez ellenkezik a szövetségeseknek az orosz polgárháborúban követett általános stratégiájával.”¹² E. Ironside: Id. mű, 56. old.*

A szövetséges parancsnokság nem kiürítésre, hanem épp ellenkezőleg, észak-oroszországi erőinek további megszilárdítására gondolt. Az angol vezérkar adatai szerint 1919 január elején Murmanszk körzetében 14 475, Arhangelszk körzetében pedig 15 897 katona állomásozott.¹³ Lásd W. P. Coates and Z. K Coates: Id. mű, 161. old.*

A csapatutánpótláson kívül egyidejűleg nagy mennyiségű anyagszállítmány is érkezett Észak-Oroszországba. Az Egyesült Államok haditengerészeti minisztériumának hozzávetőleges adatai szerint a hajózás megindulása óta az alábbi felszerelést szállították Észak-Oroszországba: Arhangelszkbe 73 600 tonna hadianyagot, 15 000 tonna általános jellegű rakományt, 6300 tonna rakományt a flotta számára és 52 000 tonna szenet. Ugyanakkor Murmanszkba 10 800 tonna hadianyagot, 3700 tonna haditengerészeti felszerelést és 15 000 tonna szenet szállítottak.

De az intervenciósok még ennél is nagyobb arányú csapatkiegészítést és hadianyag-szállítást terveztek. 1919 elején Churchill az alsóházban bejelentette, hogy az észak-oroszországi szövetséges csapatokat tovább szándékoznak erősíteni és mindennel ellátják őket, amire szükségük van.

Az antant terveiben továbbra is jelentős helyet foglalt el a Távol-Kelet és Szibéria. A szovjetellenes intervenció szervezői célul tűzték ki, hogy ezeken a területeken közös parancsnokság által irányított nagy belső ellenforradalmi haderőt hoznak létre. Kísérletképpen a sok helyi fehérgárdista „kormányzat” és katonai szerv egységes koalíciós kormánnyá, direktóriummá olvadt össze. Ez a megoldás azonban nem elégítette ki az intervenciósokat. Nekik nyílt ellenforradalmi katonai diktatúrára volt szükségük, nem pedig parlamenti szócséplésre. Az antant s a monarchista érzelmű fehérgárdista tisztikar úgy vélte, hogy céljainak az alkotmányozó gyűlésnél és a burzsoá demokratikus rendszerért folytatott agitációnál sokkal inkább megfelel, ha a fehérgárdista diktatúra központosított ereje nyíltan elnyomja a dolgozókat.

Kolcsak volt cári tengernagy személyében jelöltet is találtak az „összorosz” diktátor posztjára. A legreakciósabb burzsoá-földesúri és katonai körök nagy buzgalommal kezdeményezték ezt a jelölést, s elgondolásuk a szövetségeseknél kedvező fogadtatásra talált. Kolcsakot igen jól ismerte sok angol és amerikai politikus és katonai személyiség. Még 1917 nyarán történt, hogy Glennon tengernagy, a Root volt külügyminiszter vezetésével Oroszországban tartózkodó amerikai diplomáciai küldöttség tagja meghívta Kolcsakot, látogasson el az Egyesült Államokba. A tengernagy szívesen tett eleget a meghívásnak. Abban az időben éppen „munka nélkül” volt, mivel a fekete-tengeri flotta forradalmi tengerészei nem voltak hajlandók megtűrni ilyen dühödt ellenforradalmárt a parancsnoki poszton, és elkergették. Útban Amerika felé Kolcsak látogatást tett Angliában, onnan pedig angol cirkáló vitte az Egyesült Államokba. Akkoriban az orosz tengernagy mint kiváló haditengerészeti aknaszakértő érdekelte a szövetségeseket. 1917 októberében Wilson elnök fogadta, s meghívták az amerikai flotta atlanti partvidéki hadgyakorlatainak megtekintésére.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!