Az idei nyár utolsó vajdasági ragálymatinéjából…

qrmányvetítölde idén nyári utolsó (2021 08. 31.) ragálymatinéjából kiderül, hogy előző nap Döbrögisztánban: „A beoltottak száma 5 754 566 fő, közülük 5 507 371 fő már a második oltását is megkapta.110 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 337 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 058 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 445 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4834 főre csökkent. 119 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. A delta vírusmutáns több európai országban és már hazánkban is terjed, a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek, és a beoltatlanok vannak a legnagyobb veszélyben, ezért kérjük, hogy aki még nem oltatta be magát, az jelentkezzen háziorvosánál vagy regisztráljon és foglaljon időpontot az interneten. Ma is zajlik az iskolai oltási akció, amelyre előzetesen 48 ezer diákot regisztráltak a szüleik. Emellett továbbra is lehet az interneten is regisztrálni a még beoltatlan 12 év feletti gyermeket és számukra is nyitva van az időpontfoglaló. Európában elsőként Magyarország tette lehetővé a koronavírus elleni harmadik védőoltás felvételét, amelyre az eeszt.gov.hu honlapon lehet időpontot foglalni. 304 ezren már a harmadik oltást is felvették.

Az iskolai oltásokat augusztus 30. és 31., valamint szeptember 2. és 3. napokon tartják az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. Az oltás Pfizer-vakcinával fog történni…”

„…a negyedik hullám jelei már több országban érzékelhetőek…”

DE NEM VAJDASÁGUNKBAN! MI ITT REMEKÜL ELVAGYUNK! KÖSZÖNET ÉS HÁLA NEKED ÓH BÖLCS VAJDA A RÓLUNK VALÓ GONDOSKODÁSODÉRT ÉS MEGVÉDELMEZÉSÜNKÉRT!

HALLELUJAH!

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Élőhelyünk…

Pénztárosék 4,8 milliárdból húztak fel jurtákat a fonyódligeti Erzsébet-tábornál

A korábban állami tulajdonban lévő fonyódligeti gyerektáborban, aminek a felújítási tenderét Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége, a Fejér B.-Á.-L. Zrt. nyerte el 4,48 milliárd forintért, a szögesdróttal elkerített Balaton-parti területen rengeteg (akár akár százas nagyságrendben) kék és piros díszítésű, fehér jurtákat húztak fel – írta meg a Jobbik-közeli Alfahír, fotókat is közölve a táborról.

 Fotó: Alfahír

A Somogy Megyei Kormányhivatal egy hónapja közölte: „a korszerűtlen épületek megújulnak, a sátrakat jurták váltják fel, és programhelyszínek is létesülnek”, az „új helyszínek mind akadálymentesítettek lesznek, így még szélesebb körben nyújthat önfeledt szórakozást és kikapcsolódást a létesítmény, a kb. „800 férőhelyes jurtatáborban közösségi terek is szolgálják a pihenést és a szórakozást”.

Kormánypárti ígéretek alapján 2 éve meg kellett volna valósulnia a beruházásnak, de még ezen a nyáron sem adták át a területet. Két hónapja Jakab Péterék épp itt tartottak sajtótájékoztatót a késlekedő beruházásról, amikor egy munkagép kis híján elütötte. Jakabék közölték, hogy közúti veszélyeztetés bűntette miatt feljelentést tesznek. A Jobbik elnöke akkor azt mondta: a fonyódligeti Erzsébet-gyerektábornál Mészárosék évek óra égetik a milliárdokat, de a gyerekek helyett csak az ő életük lett jobb. Akkor még csak fémvázak álltak a helyszínen.

A lap emlékeztet, hogy az Erzsébet-program rászoruló gyerekek nyaraltatására indult 2012-ben, öt évre rá az Erzsébet Üzemeltető Kft. szerződéseiből kiderült, hogy több mint félmilliárd forintot költöttek 2014-től Mészáros Lőrinc cégeinél, amik így az állami táboroztatás legnagyobb beszállítóivá váltak. Ezeket a szerződéseket sokáig nem is akarták nyilvánosságra hozni, mondván, alapítványi pénzzel gazdálkodnak, így az már nem is közvagyon.

 A felújítás alatt álló zánkai Erzsébet-tábor strandja április 16-án…

Végül kiderült az is, hogy az Erzsébet-táborok főtitkára, Hornyák Tibor egy napi 110 ezer forintba kerülő balatoni luxusvillából járt be dolgozni a nélkülöző gyerekek közé – írja az Alfahír.                                                                         (444)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: 4,8 milliárd forint! Az pedig kérem 4 800 (NÉGYEZER – NYOLCSZÁZ!) MILLIÓ FORINT!

„…szélesebb körben nyújthat önfeledt szórakozást és kikapcsolódást a létesítmény…” – A SZÖGESDRÓTOK MÖGÖTTI JURTA – SÁTORTÁBORBAN! Hadd szokják a gyerkőcök a vajdsági jövőbeni létet. (Ami a Jó Lőrinc Koma gyerkőceinek elég jól tejel – MOST  MÉG!)

 

A tálibok deklarálták „Afganisztán teljes függetlenségét”

A tálibok az amerikai erők kivonulása után bejelentették Afganisztán teljes függetlenségét

A radikális tálib mozgalom képviselője, Zabiullah Mujahid kijelentette, hogy az amerikai csapatok kivonásának befejezése után Afganisztán teljes függetlenséget szerzett.

„Ma afgán idő szerint éjfélkor (moszkvai idő szerint 22:30) az utolsó amerikai katona is elhagyta a kabuli repülőteret. Így hazánk végre szabaddá vált és teljes függetlenséget nyert ” – írta Mujahid a  Twitteren .

Valamivel korábban az amerikai hadügyminisztérium szóvivője, Mackenzie tábornok  bejelentette, hogy befejezték az amerikai csapatok Afganisztánból történő evakuálását,  és véget ért az amerikai katonai misszió az országban.  (russian.rt.com)

 

Kérjük, anyagilag támogasd  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

 

Nagy elhatározások

„Óriási győzelmeket arattunk”

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

A VIII. kongresszus munkájában különleges helyet foglalt el a középparasztsághoz való viszony kérdése.

A falusi munkáról tartott beszámolójában Lenin megindokolta a középparaszthoz való viszony felülvizsgálatának szükségességét, és meghatározta a párt új irányvonalát ebben a kérdésben. A középparasztság és a proletariátus tartós szövetségének megteremtése a kommunista építőmunka egyik legnehezebb feladata olyan országban, ahol a kisparasztság a lakosság többségét alkotja. A szovjetköztársaság fennállásának kezdetén a falusi burzsoáziával, a kulákokkal vívott kemény küzdelem előtérbe helyezte a falusi proletariátus és félproletariátus erőinek megszervezését. Amíg a burzsoázia megdöntése folyt, amíg a szovjethatalom még nem állt szilárdan a lábán, addig a középparaszt ingadozott a forradalom és az ellenforradalom között. Most viszont a középparaszt már a szovjethatalom felé fordult. Számos jel tanúskodott erről: a parasztoknak az egész gabonafölösleg kötelező beszolgáltatásával és a katonai behívásokkal kapcsolatos magatartása csakúgy, mint a paraszti lakosság önálló kezdeményezései, amelyekkel a szovjethatalmat, a munkásosztályt, a frontot mind gyakrabban segítette. Mindinkább szaporodtak az olyan példák, amilyenről Lenint a tulai kormányzóság panykovszki járásának parasztjai 1918. december 4-i gyűlésükön kelt levelükben értesítették. „Hogy a forradalom éhen ne pusztuljon — írták a parasztok —, rákényszerítettük a kulákokat, hogy a gabonát az állomásra szállítsák, s holnap útnak indítunk 400 pud rozsot.”18 Pravda, 1960. január 13.* Ilyen körülmények között a középparaszt semlegesítésének politikája már kevésnek bizonyult, túlhaladottá vált.

„… A további lépés az olyan párt számára — mondotta Lenin a kongresszuson —, amely a kommunista társadalom szilárd alapjait akarja megteremteni — a középparasztsághoz való viszonyunk kérdésének helyes megoldása … A szocialista építés olyan szakaszába értünk, amikor konkrétan, részletesen ki kell dolgozni azokat a falusi munka tapasztalatai alapján kipróbált irányelveket és utasításokat, amelyeknek vezérfonalul kell szolgálniuk nekünk ahhoz, hogy a középparaszthoz való viszonyunkban a tartós szövetség talajára álljunk, hogy kizárjuk a lehetőségét azoknak az ismételten előforduló elhajlásoknak és helytelenségeknek, amelyek eltaszították tőlünk a középparasztot ugyanakkor, amikor a valóságban mi mint vezető kommunista párt, amely elsőként segített az orosz parasztnak teljesen lerázni a földbirtokosok igáját és megalapozni számára az igazi demokráciát — teljes mértékben számíthattunk volna a középparaszt teljes bizalmára.”19 Lenin Művei. 29. köt. 136—137. old.*

A kongresszus elfogadta a Lenin által javasolt határozatot a középparasztsághoz való viszonyról. Ez a határozat kimondta, hogy a párt a szegényparasztságra támaszkodva, tartós szövetségre lép a középparasztsággal a kulákok és a szovjethatalom valamennyi osztályellensége elleni harc, valamint a szocialista építőmunka folytatása céljából. Ebben a szövetségben a vezető szerep osztatlanul a proletariátusé.

A külföldi katonai intervenció és a polgárháború éveiben a munkásosztály és a középparasztság szövetsége katonai és politikai szövetség volt. Gazdasági alapját az alkotta, hogy a paraszt földet kapott a munkásállamtól, valamint védelmet a földbirtokossal és a kulákkal szemben, a munkások viszont élelmet kaptak a parasztoktól kölcsönbe — a nagyipar helyreállításáig.

A kongresszus utasította a helyi párt- és állami szerveket, hogy tanúsítsanak kellő figyelmet a középparaszt szükségletei iránt. Megtörtént, hogy egyes túlbuzgó helyi köztisztviselők a különböző adónemek behajtása alkalmával ugyanolyan mértékkel mérték a középparaszti gazdaságokat, mint a kulákgazdaságokat. Ez jogos elégedetlenséget keltett a dolgozó parasztok körében. A párt mindig a leghatározottabban fellépett az ilyen ténykedések ellen. Így például nem sokkal a kongresszus előtt, 1918 decemberében a jaroszlavli kormányzóságbeli Bugyilov parasztjai táviratban panaszt tettek Leninnél a helyi hatóságok törvénytelen cselekedetei miatt. Az illetékes szegényparaszt-bizottság elnöke ugyanis elvette a parasztoktól a gabonát, noha nem volt fölöslegük. Amikor Lenin megkapta a táviratot — utasítást adott a „LEGSZIGORÚBB vizsgálat AZONNALI elrendelésére”20. Pravda, 1960. január 13.* S valahányszor a párt Központi Bizottsága, a Népbiztosok Tanácsa vagy az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság, tudomást szerzett valamely felelős beosztottnak a középparasztokkal szemben elkövetett helytelen cselekedeteiről, azonnal intézkedések történtek az önkény megszüntetésére.

A kongresszusi határozat gazdasági segítségnyújtást is előírt a dolgozó parasztság számára.

„A szocialista államnak — mondja a határozat — a legmesszebbmenően támogatnia kell a parasztságot, főleg azzal, hogy ellátja a középparasztokat a városi ipar termékeivel, különösen pedig tökéletesített mezőgazdasági szerszámokkal, vetőmaggal és különféle anyagokkal a mezőgazdasági kultúra fellendítése és a parasztok munkájának és megélhetésének biztosítása érdekében.”21 Az SZKP kongresszusainak, konferenciáinak és központi bizottsági plénumainak határozatai I. rész. 521. old.*

A kongresszus határozatában fokozott figyelmet szentelt a nagyüzemi szocialista mezőgazdaság megszervezésének. Tervbe vette a föld közös megművelésére alakult, különböző társulások sokoldalú támogatását, szovhozok létrehozását, a bevetetlenül maradt földek állami közreműködéssel való bevetését és szakképzett agronómusok munkába állítását a mezőgazdasági termelés kultúrájának emelése végett. A küldöttek állást foglaltak a mezőgazdasági kommunáknak, mint a közös nagyüzemi gazdálkodás céljából alakult önkéntes földművesszövetkezeteknek a támogatása mellett.

A párt azonban az ország gazdasági helyzetéből kiindulva számításba vette, hogy a kisparaszti gazdaság még hosszú ideig fennmarad, s lehetőségei korántsem merültek ki. Ezért a nagyüzemi társasgazdálkodás haladéktalan bevezetésére irányuló bármilyen elsietett és óvatlan adminisztratív intézkedés csak kárt okozhatott. A kongresszus hangsúlyozta, hogy a falusi szocialista gazdálkodás megszervezéséhez a legnagyobb óvatosságra van szükség. Nem a kényszer, hanem csakis a paraszti tömegek körében végzett hosszas nevelő munka biztosíthatta a parasztság bevonását a szocializmus építésébe. A kongresszus viharos tapssal fogadta Lenin szenvedélyes szavait: „Nincs ostobább dolog, mint akárcsak gondolni is arra, hogy a középparaszttal szemben a gazdasági viszonyok terén erőszakot alkalmazzunk … ne merészeljünk neki parancsokat osztogatni! Ez az a szabály, amelyet magunk elé állítottunk.”22 Lenin Művei. 29. köt. 209. old.*

A kongresszus e lenini tétel szellemében megjelölte a falusi politikai nevelő munka és művelődési munka fokozása, az általános műveltséghez tartozó ismereteknek a parasztság körében való terjesztése céljából szükséges rendszabályokat.

A parasztságot a szocializmus építésébe legfőképpen a szövetkezet útján lehetett bevonni. A VIII. kongresszus éppen ezért feladatul tűzte ki a szövetkezetek megszilárdítását, a párt befolyásának erősítését a szövetkezetekben, az osztályidegen elemek kiűzését a szövetkezetek vezető szerveiből.

A kongresszusnak a parasztkérdésben hozott határozata óriási jelentőségű az oroszországi forradalom szempontjából. Annak az irányvonalnak, amelyet a kongresszus a parasztság zöméhez való viszony tekintetében megszabott, döntő szerepe volt a külföldi intervenciósok és a fehérgárdisták felett aratott győzelemben, a szocialista építőmunka megszervezésében. Lenin a kongresszus munkájának eredményeit összegezve a következőket mondotta: „… a kongresszus egyhangúlag és gyorsan meghozott határozatával kijelöltük az irányvonalat egy különösen égető és különösen nehéz kérdésben, amely más országokban egyenesen megoldhatatlannak számít — a burzsoáziát megdöntött proletariátus és a sokmilliós középparasztság viszonyának kérdésében. Mi valamennyien biztosak vagyunk benne, hogy a kongresszusnak ez a határozata megszilárdítja hatalmunkat.”23 Ugyanott, 221. old.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A mai nap! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 augusztus 31. – kedd – van. Az idei esztendő 243. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 122 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Erika, Bella + Aida, Aldán, Amina, Amira, Árisz, Arisztid, Dórabella, Hanga, Izabella, Metella, Móna, Pamína, Rajmond, Rajmonda, Rajmund, Rajmunda, Ramóna nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Augusztus 31. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Augusztus_31.

Ma van:

– a szolidaritás és a szabadság napja Lengyelországban.

– „a mi nyelvünk” napja vagy Limba Noastra Moldovában.

– a függetlenség napja Kirgizisztánban (1991), Malajziában (1957) a függetlenség ünnepe augusztus 31. – szeptember 1., és Trinidad és Tobagóban (1962)

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit


Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

Biden bohóc és az ő stábja minden különösebb indoklás nélkül úgy döntött, hogy augusztus 31 – én nem alkalmas fogadni Zelenszkij bohócot és társulatát. Az aktusra szeptember elsején kerítenek sort a „felek”.

Gorlovkát szombaton este 122 mm – es tüzérségi tarackokkal ágyúzták Kijev martalócai. A tüzérségi terror két gyermeket sebesített meg. Egy hétesztendős kislányt, és egy tízéves fiút. Őket kórházban ápolják.

Megrongálódott három lakóépület, egy Lada személyautó, és egy trafóállomás.

Tegnap a Donyeck nyugati agglomerációjában fekvő Trudovszka latorostroma során egy idős helyi civil férfi sebesült meg.

A DNR illetékesei közleményben tudatták: „at elkövetők meglakoltak”!

Az LNR – frontszakaszon Zolotoje térségében elesett egy népközársasági védő.

Az orosz honvédelmi miniszter Szergej Sojgu egy hosszabb interjút adott Vlagyimir Szolovjov neves orosz tévés személyiségnek. Ennek során Szolovjov „megrótta” Sojgut, hogy miért nem tesz eleget az ukrajnai Mariupol bírósága által észére kézbesített idézésnek. Sojgu a válaszában őszinte megbánást tanúsított, és jogkövető magatartásra tett ígéretet: MEG FOG JAVULNI, ÉS EL FOG MENNI!

„Sajnálom, fejlődni fogok”: Shoigu megígérte, hogy megjelenik Mariupolban (VIDEÓ) | Orosz tavasz

(Azt nem közölte, hogy mikor és hogyan fog megjelenni Mariupolban.)

Szolovjov szerint Sojgu ígérete Ukrajnában hisztériát fog kiváltani.

„Hát akkor nem mondja el nekik! Hadd éljenek nyugalomban” – javallotta az orosz védelmi miniszter.

„MÁRPEDIG MINDENKÉPPEN TUDATNI FOGOM VELÜK!” – válaszolta Szolovjov.

Ezt követően Szergej Sojgu családjának egy részéről beszélt, amely a mai Luganszk – akkoriban Vorosilovgrad – régióban élt, sőt túlélte a náci megszállást.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Biden ISMÉT REMEKELT!

Ismét kudarc: Biden elaludt az izraeli miniszterelnökkel folytatott megbeszélés során (VIDEO) |  Orosz tavasz

Biden bohóc ISMÉT kitett magáért. Ezúttal augusztus 28 – án szolgált rá „jó hírére”. Rögtön elaludt a Naftali Bennett izraeli miniszterelnökkel folytatott nyilvános megbeszélésnek már a kezdetén.

Sem a jelenlévők sokasága, sem a kamerák, sem az animáltan beszélő Bennett nem zavarta Bident. Összekulcsolta a kezeit a hasán, mint egy valódi öregember, és elbóbiskolt.

Bennett, felismerve hogy a beszélgetőpartner alszik, nem veszítette el lélekjelenlétét. Folytatta mondókáját, úgy téve, hogy mintha mindenkihez beszélne, aki csak a helyiségben tartózkodik.

Biden csak épp nem hortyogott!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Vajdaságunk e heti első ragálymatinéjának műsorából

Ma (2021 08. 30.) újfent megkezdte rendes ragálymatiné sorozatának vetítését a vajdasági qrmányvetítölde. A mai epizódból kiderül, hogy  a VILÁG RAGÁLYTÓL LEGJOBBAN MEGVÉDETT szegletében – Döbrögisztánban: „A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 740 136 fő, közülük 5 506 788 fő már a második oltását is megkapta. Az elmúlt három napban 521 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 227 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 057 fő. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 234 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4936 főre csökkent. 98 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 7-en vannak lélegeztetőgépen…”

MÉG HOGY RAGÁLY?! MEG NEGYEDIK HULLÁM?!

HÁT A VAK IS LÁTHATJA: ITT MINDEN SZÉP ÉS JÓ! HÁLA A  VAJDAI GONDOSKODÁSNAK ÉS STATISZTIKÁKNAK!

HOZSÁNNA!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

CNN: Kabulban az amerikai rakétatámadás kilenc embert ölt meg

Az amerikai fegyveres erők Kabulban végrehajtott rakétatámadása következtében kilenc ember halt meg, köztük hat gyermek, akik mind egy család tagjai voltak. Erről a CNN tévécsatorna számolt be.

„Egy család kilenc tagja, köztük hat gyermek halt meg a dróncsapás következtében” – tájékoztat a  tévécsatorna az áldozatok egyik rokonának információi alapján.

Korábban a Pentagon megerősítette, hogy az Egyesült Államok légicsapást indított Kabulban, célpontja egy autó volt az Iszlám Állam fegyvereseivel, akik a város repülőterét akarták megtámadni – írja a CNN, Bill Urban kapitányra, a Központi Parancsnokság tisztjére hivatkozva.                                    (Forrás: russian.rt.com/rusvesna.su)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A párttal az élen – 1

A partizánmozgalom kibontakozása – A párttal az élen – 1

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

  1. fejezet/ Partizánháború az ellenség mögöttes területén
  2. A partizánmozgalom kibontakozása

A párttal az élen

A szovjet hadsereg nagy segítséget kapott a partizánmozgalomtól a hazai földnek a fasiszta területhódítóktól való megtisztításában. A párt vezetésével lendületes iramban kiterjedt az ellenség által megszállt egész területre, s a győzelem egyik legfontosabb katonai-politikai tényezője lett.

Népünk számára a partizánharc nem új dolog. „A népi háború buzogánya”, amint Lev Tolsztoj a partizánharcot képletesen nevezte, régi idők óta mindig is könyörtelenül eldöngette az Oroszország földjére merészkedett támadót. De soha és sehol a partizánmozgalom nem öltött oly hatalmas méreteket, nem emelkedett a hatékonyság és a tömeges hősiesség olyan magas fokára, mint a Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújában.

A burzsoá történészek nem átallván meghamisítani az elmúlt háború szovjet partizánmozgalmának hajtóerőit, csupán a szovjet emberek ama törekvésére vezetik vissza, hogy megbosszulják a megszállók rajtuk elkövetett gaztetteit. Ámde ez a törekvés csak mellékes tényezője volt a fasiszta megszállók hátában kibontakozott partizánháborúnak. „A partizánakció nem bosszú, hanem harci tevékenység”1 – Lenin összes Művei. 12. köt. Kossuth Könyvkiadó 1966. 169. old.* – hangsúlyozta Lenin. A partizánmozgalmat, mutatott rá, „hatalmas gazdasági és politikai okok idézik elő”.2 – Lenin összes Művei. 14. köt. Kossuth Könyvkiadó 1967. 7. old.*

Ezt a lenini gondolatot jól fejezte ki a háború idején M. I. Kalinyin, ezt írván: „… az a kegyetlenség, amelytől a kő is bosszúért kiált, a legbékésebb embereket is a hitlerista banditákkal való önfeláldozó harcra indítja.

Mindazonáltal a német megszállók minden erőszakossága és kegyetlenkedése a békés lakossággal szemben, csak kiegészítő tényezői voltak a partizánharc kibontakozásának. A fő forrás, amely oly gazdagon táplálta a partizánmozgalmat, jóval mélyebben fekszik, magának a népnek a szívéből fakad.” Ezek a források, írta továbbá Kalinyin, a szovjet társadalmi rendben rejlenek, csaknem egy negyed évszázada fejlődtek a kommunista párt egész politikájának nyomán. A háború időszakában, a hazánkra nézve oly súlyos időkben, a mag, amelyet Lenin pártja vetett el a népben, meghozta gyümölcsét.

Az arcvonal politikailag nem osztotta meg a szovjet népet. A partizánmozgalom szerves alkotórésze volt a Nagy Honvédő Háborúnak, és amint az egész háború, a szovjet haza megvédésére, a szocialista vívmányok oltalmazására irányult.

Ez a magasztos cél harcba szólította a megszállók ellen az ellenség mögöttes területén maradt szovjet emberek millióit. A partizánmozgalomban részt vett a megszállott szovjet területek lakosságának zöme, a hazafiak tízezrei az ország hadtápkörzeteiből, az önkéntesek, úgyszintén a bekerített és a hadifogságból menekülő szovjet katonák. Legtömegesebb és leghatásosabb a partizánalakulatok, -osztagok, -dandárok stb. harca, a földalatti szervezetek tevékenysége volt, a megszállók politikai, gazdasági és katonai intézkedéseinek a lakosság részéről való szabotálása, a partizánoknak és a földalatti mozgalom tagjainak nyújtott mindenirányú segítsége.

A partizánharcnak körzetenként megvoltak a maga sajátosságai, miután különbözőek voltak a feltételei és módszerei is. A partizánharc résztvevői azonban azonos feladatokat oldottak meg. A partizánalakulatok és földalatti szervezetek politikai munkát folytattak a lakosság körében, diverziós cselekményeket hajtottak végre, irtották a megszállókat és lakájaikat, adatokat gyűjtöttek és továbbítottak az ellenségről a szovjet hátországba. A háború egész folyamán – korántsem teljes adatok szerint – a partizánalakulatokban és a földalatti szervezetekben több mint egymillió aktív harcos küzdött az ellenséggel.

Magától értetődik, lehetetlen felmérni azoknak a hazafiaknak a számát, akik részt vettek a megszállók intézkedéseinek szabotálásában. Önfeláldozó harcuk eredménye azonban arra enged következtetni, hogy az ellenség mögöttes területein maradt szovjet emberek tízmillióiról van szó.

A partizánharc mindenütt folyt – az erdőkben, a sztyeppi terepen, a városokban és rajtuk kívül. A partizánalakulatok tevékenységükben ugyanakkor kiterjedten alkalmazták az illegális munka módszereit is. A földalatti szervezetek viszont, ha a szükség úgy kívánta, partizánosztagokká alakultak át vagy beolvadtak ezekbe az alakulatokba. A lakosság harca, amely a hódítók intézkedéseinek meghiúsítására irányult, olykor a partizánok és az illegalitásban működő harcosok diverziós tevékenységével is felért. Ezenkívül a lakosság élelmezte és ruházattal látta el a partizánokat és az illegalitásban küzdőket, összegyűjtötte a harcmezőkön visszamaradt fegyvereket és lőszereket, felderítést végzett, ápolta a sebesülteket, akadályokat épített az utakon. Egész falvak vettek részt a vasútvonalak rombolásában, és a lakosság az ellenség hátában fegyverrel fordult a hódítókkal szembe a ki-kirobbanó nagyszámú felkelések idején. Mindez ugyanannak a jelenségnek más és más oldala volt. Egymást kiegészítve és erősítve nagyarányú, meglepetésszerű partizánakciókat alkottak, s az ellenség által megszállt egész szovjet területet a hazafiak fasisztaellenes tömeges csatáinak arénájává változtatták.

Az elmúlt háború szovjet partizánmozgalmának figyelemre legméltóbb sajátossága az volt, hogy közvetlenül a kommunista párt irányította. Még az első orosz forradalom időszakában Lenin azt a feladatot tűzte a párt elé, hogy emelje magasra a partizánmozgalom színvonalát, „meg kell nemesíteni a szocializmus felvilágosító és szervező befolyását”.3 – Lenin összes Művei. 14. köt. Kossuth Könyvkiadó 1967. 9. old.* A szocializmus éppen így nemesítette meg a fasiszták által megszállt területeken kibontakozó partizánharcot. A párt eszmei tartalmat és céltudatosságot adott ennek a harcnak, szervezettséget, hatalmas erőt vitt bele, s úgy irányította, hogy a legnagyobb segítséget nyújtsa a szovjet hadseregnek.

A partizánmozgalom a háború kezdeti eseményeinek szerfölött súlyos feltételei között jött létre és fejlődött ki. Az arcvonal mögött visszamaradt szovjet emberek nem hódoltak be a hódítóknak, egész lelküket megtöltötte a megszállók elleni harc törekvése. Ámde nem tudták, hogyan és mivel kezdjék el ezt a harcot. „A nép, ha képletesen egyetlen személynek gondoljuk – írta M. I. Kalinyin -, idegesen toporgott határozatlanságában, mit is tegyen, hogyan fogjon hozzá a gyakorlatban hazája megvédéséhez? …”4 – M. Kalinyin: Népünk erkölcsi arculatáról. Moszkva 1947. 34. old. (Oroszul.)*

Erre a kérdésre a kommunista párt adott választ. 1941. július 3-i rádióbeszédében Sztálin felszólította az ellenség mögöttes területén maradt szovjet embereket, hogy létesítsenek partizánosztagokat és diverziós csoportokat, szítsák fel a partizánháborút mindenhol, robbantsák fel a hidakat, rongálják meg az ellenség telefon- és távíróvezetékeit, gyújtsák fel a raktárait, teremtsenek az ellenség és szekértolóik számára elviselhetetlen viszonyokat, üldözzék és irtsák őket, hiúsítsák meg minden intézkedésüket.5 – Sztálin: A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborújáról. Szikra 1949. 11. old.*

  1. július 18-án az SZK(b)P KB határozatot hozott „A német csapatok hátában szervezendő küzdelemről”. Ez a határozat kijelölte a pártvezetésnek a partizánmozgalommal kapcsolatos feladatait. Megállapította, hogy a megszállt területeken meg kell teremteni a pártszervek és szervezetek hálózatát, amelyeknek közvetlenül a helyszínen kell irányítaniuk a hódítókkal szembeni tevékenységet.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com