(idézet: A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig)

1

Danzig és a korridor problémája — Angol garancia Lengyelországnak — Roosevelt 1939. április 15-i felhívása Hitlerhez és Mussolinihoz — Hitler elutasító válasza — A Fall „Weiss” — A szovjet kormány javaslata háromhatalmi egyezmény megkötésére — Az angol—francia halogató taktika — Hitler 1939. május 23-i beszéde a hadsereg főparancsnokai előtt — Hitler—Ciano tárgyalás 1939. augusztus 12-én — Hitler újabb két tájékoztató beszéde a Wehrmacht főparancsnokainak (aug. 22.) — A szovjet—német megnemtámadási szerződés — Hitler— Chamberlain levélváltás — Dahlerus közvetítő akciója — Mi történt augusztus 25-én?

1938. október 24-én, alig három héttel azután, hogy a lengyel kormány csapatai a Müncheni Egyezményre támaszkodva megszállották Tesint, Ribbentrop, a Harmadik Birodalom külügyminisztere megbeszélést folytat Lipski berlini lengyel követtel a berchtesgadeni Grand Hotelben. A lengyel követ azért jött Berchtesgadenbe, hogy kormánya háláját és köszönetét tolmácsolja a Birodalom kormányának az elért országgyarapításért, de Ribbentrop más témát óhajt megvitatni:Danzig és a korridor kérdését.

A versailles-i békeszerződés Danzig kikötővárost elvette Németországtól és szabad állammá nyilvánította, ott a lengyelek különleges gazdasági jogokat kaptak, a kikötő megközelítése céljából pedig Németország és Kelet-Poroszország között Lengyelország számára átjárót (korridort) létesítettek.

Ribbentrop a következő „nagyvonalú” ajánlatot teszi Lipski lengyel követnek:

Lengyelország egyezzék bele abba, hogy Danzig visszatér a Birodalomba, továbbá tegye lehetővé, hogy a Birodalom a lengyel korridoron keresztül egy kilométer széles, exterritoriális (területenkívüliség jogát élvező) autóutat és vasútvonalat építsen; ennek fejében a Birodalom hajlandó 25 évre meghosszabbítani a német—lengyel szerződést;

hajlandó garantálni a lengyel határokat;

hajlandó a lengyel kormánnyal együttműködni a gyarmati politikában;

hajlandó közös lépéseket tenni a zsidók kivándorlása ügyében;

hajlandó egységes politikai vonal kialakítására a Szovjetunióval szemben — az Antikomintern Paktum alapján.

A birodalmi kormány ajánlata röviden: Lengyelország tegyen jelentős engedményeket Danzig és a korridor kérdésében, cserébe pedig Hitler hajlandó Lengyelországot védőszárnyai alá venni, azzal a feltétellel, hogy a lengyel külpolitika a német külpolitika vonalát követi, feladja önállóságát.

Lipski követ hat nap múlva adja át Ribbentropnak kormánya válaszát:

Danzig visszatéréséről a Birodalomba, valamint az exterritoriális útról szó sem lehet, de a lengyel kormány hajlandó német—lengyel tárgyalásokat folytatni Danzig új státusáról, mely a népszövetségi garancia helyébe lépne, biztosítaná Danzig Szabad Állam német lakosságának politikai és kulturális fejlődését, másrészt Lengyelország kiváltságait a kikötőben.

Ribbentrop és Lipski 1938 októberi tárgyalásain a hangnem kifogástalan, nincs szó követelésekről, csak egyszerű ajánlatról, amelyről a birodalmi kormány tárgyalásokat szeretne kezdeni a lengyel kormánnyal.

Még Beck lengyel külügyminiszter 1939. január 5-i berchtesgadeni látogatása során sem használ Hitler élesebb hangot: enyhe, távolról sem erőszakos formában megismétli az október 24-iki „ajánlatot”, és a lengyel elutasító válasz után a nyilvánosság előtt tartott beszédében leszögezi, hogy politikájának egyik alappillére a Lengyelországgal való jó kapcsolat.

Mindez a „maradék Csehország elintézése” előtt volt így…

(A lengyel külpolitika hosszú éveken át arra törekedett, hogy szoros együttműködést építsen ki a fasiszta Németországgal. Így jött létre 1934. január 26-án a német—lengyel megnemtámadási szerződés, amely kimondja:

„A német kormány és a lengyel kormány elérkezettnek látják az időpontot, hogy a Németország és Lengyelország közötti politikai viszony, a két állam közötti közvetlen megértés alapján, új stádiumba lépjen.”

Továbbá: Amennyiben a két ország között viták merülnének fel, melyekre nézve közvetlen tárgyalásokon megállapodni nem tudnának, igyekezni fognak minden egyes esetben a közös megállapodás alapján más békés eszközökkel megoldást találni, azonban semmi körülmények között sem fognak ilyen viták eldöntése céljából az erőszak alkalmazásához folyamodni.”

Hitler 1938 januárjában, amikor az osztrák Anschluss-probléma egyre komolyabban lép előtérbe, kijelentette Beck külügyminiszter előtt: „A német—lengyel kapcsolatok örvendetes fejlődése a jelenleg kiélezett nemzetközi helyzetben egyike a kevés pozitív ténynek.”

Különösen megnyugtatja a lengyel kormányt Hitler 1938. február 20-i beszéde, amelyben a danzigi kérdésről a következőket mondta: „Mióta a Népszövetség végre lemondott állandó kísérleteiről, hogy nyugtalanságot teremtsen Danzigban, és újonnan kinevezett megbízottjául egy nagy tehetséggel rendelkező embert választott, ez az európai béke szempontjából annyira veszedelmes hely teljesen elvesztette fenyegető jellegét. A lengyel állam tiszteletben tartja ennek az államnak a nemzetközi viszonyait, és úgy Danzig Város, mint Németország tiszteletben tartják a lengyel jogokat. Ily módon a barátságos megértés útját sikeresen megépítettük, azt az utat, mely Darizigból kiindulva ma lehetővé tette, hogy bizonyos bajt okozó elemek kísérletezéseinek ellenére is sikerült a Németország és Lengyelország közötti viszonyban még található mérget végleg úgy kivenni, hogy ezzel a viszony őszinte és barátságos együttműködéssé változzék át.”

És a lengyel kormánysajtó tapsolt Hitler bécsi bevonulásához, örvendett azon, hogy Ausztria egyesült a Német Birodalommal…

Amikor pedig a szudéta-válság legforróbb napjaiban, 1938. szeptember 26-án a berlini Sportpalotában Hitler lemondott — a Szudéta-vidéken kívül — minden területi igényéről Európában, külön megnyugtatta a lengyeleket:

„Valamennyien meg vagyunk győződve arról, hogy ez az egyezmény tartós és folyamatos megbékélést hoz magával. Mi belátjuk, itt két nép él, melynek egymás mellett kell élnie, és melyek közül egyik sem küszöbölheti ki a másikat. Egy 33 milliós nép mindig küzdeni fog a tengerhez vezető kiútért. Ezért tehát a megértés lehetőségét meg kellett találni. Megtaláltuk, és a jövőben ezt a lehetőséget tovább ki fogjuk építeni…”

És a lengyel kormány nem kételkedett Hitler kijelentéseinek őszinteségében, sőt szövetségesévé szegődött Csehszlovákia feldarabolásában …

Így következett el 1938. október 24, amikor a lengyel kormány már megérthette, hogy talán mégsem volt egészen helyes a Hitler-barát külpolitikai vonal.)

Hat nappal a Wehrmacht prágai bevonulása után, március 21-én Ribbentrop magához kéreti Lipski lengyel követet és megismétli előtte az 1938. október 24-i „ajánlatot” — ezúttal azonban erőteljesebb formában.

A lengyel válasz ugyanaz, mint 1938. október 30-án: sem Danzigról, sem a korridorról nem lehet szó!

Március 22-én Németország és Litvánia „megegyezést” ír alá a Memelvidék és a Birodalom egyesüléséről, miután március 20-án a német kormány ezt a megegyezést ultimátumban követelte a litván kormánytól.

Hitler újabb agresszív lépése fokozza a lengyel aggodalmakat. Március 28-án rendkívül éles beszélgetés zajlik le Beck lengyel külügyminiszter és Moltke varsói német követ között, melynek végén a német követ megjegyzi:

— Önök a szuronyok hegyén akarnak tárgyalni. (Sie wollen auf der Spitze der Bajonette handeln.)

Beck így vág vissza:

— Ez megfelel az önök módszereinek. (Das entspricht ihrer Methode.)

A cseh-morva protektorátus proklamálása, Danzig és a korridor problémájának előtérbe állítása — a chamberlaini „békéltető” politika vereségét jelentette. Chamberlain március 17-i birminghami beszédében beismeri, hogy — csalódott, de azért mentegeti a nácikat:

„Németország, jelenlegi kormánya alatt, a kellemetlen tények egész sorával lepte meg a világot. A Rajnavidék, az osztrák Anschluss, a Szudétaföld elkapcsolása — mindezek az események megrázták, megsértették a világ közvéleményét. De bármennyire is elítélendőnek véljük azt az eljárást, mely ezen esetek mindegyikénél alkalmazást talált — akár a fajbeli összetartozás, akár jogos követeléseknek túl hosszú időn át történt figyelmen kívül hagyása okozta —, valami mégis mondható a fennálló helyzet megváltoztatásának szükségességéről.

De azok az események, melyek e héten az éppen a német kormány által lefektetett elvek teljes mellőzésével történtek, úgy látszik, más kategóriába tartoznak, és kell, hogy felvessék bennünk a kérdést: egy régi kaland végét vagy egy újabb kaland kezdetét jelen tik-e?”

(Érdemes megjegyezni, hogy a szovjet kormány jegyzéke, melyben az Anschluss után a nagyhatalmak közös, együttes akcióját sürgette az agresszió ellen, és amelyet az angol kormány elutasított, éppen egy évvel ezelőtt, 1938. március 17-én kelt…)

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 2747 Törtel, Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!