A fordulat

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

2

Orjol és Voronyezs felszabadítása gyökeresen megváltoztatta a helyzetet a déli fronton. Az ellenség kénytelen volt harcba vetni a válogatott, osztályszempontból egységes ezredeket, ahol a személyi állománynak csaknem egyharmada közkatonaként szolgálatot teljesítő hivatásos tisztekből állt. A tiszti ezredben szolgálók nemcsak a legképzettebb és legtapasztaltabb harcosai, hanem — s ez a fő — politikailag is a legszilárdabb káderei voltak a fehér hadseregnek. Ezek a „kornyilovisták”, „drozdovisták”, „markovisták”, akiket elvakított a szocialista forradalommal, a szovjethatalommal, a munkásokkal és a parasztokkal szemben táplált osztálygyűlölet, elkeseredetten viaskodtak, s nem riadtak vissza semmitől. Hiszen ők tulajdonuk; az üzemek, a bányák, a földbirtokok, a bankok és általában mindazon javak visszaszerzéséért harcoltak, amelyeket az Októberi Forradalom a dolgozó osztályok közkincsévé tett. S most a Gyenyikin-seregnek e legszilárdabb, legmegbízhatóbb ezredei megsemmisítő vereséget szenvedtek.

Október utolsó harmadában még heves harcok dúltak Orjolnál és Krominál. Az „önkéntes hadsereg” megpróbálta visszaszerezni elvesztett pozícióit a középső arcvonalszakaszon, de a szovjet rohamcsapat, valamint a 14. és a 13. hadsereg egységei visszavertek minden ellentámadást, és súlyos veszteségeket okoztak az ellenségnek. A fehérgárdisták — dühödten védekezve — visszavonultak.

A Vörös Hadsereg utat tört magának Kurszk felé. November elején a 14. hadsereg lovasezredeiből lovas hadseregcsoport alakult; parancsnokává Primakov vöröskozák dandárparancsnokot nevezték ki. A hadseregcsoport azt a feladatot kapta, hogy portyázzon az ellenség mögöttes területein, a Kurszk felé vezető utakon, vágja el az Orjol—Kurszk vasútvonalat, s ezzel tegye lehetetlenné, hogy a fehérek hasznát vehessék. A lovas portya sikerrel járt, fejvesztettséget és pánikot keltett a kurszki szakaszt fedező ellenséges seregekben.

November közepén ugyanez a lovas hadseregcsoport — most már mint 8. lovashadosztály — újabb portyára indult. Ez a portya, amely a Kurszkot, Konotopot és Harkovot összekötő vasútvonalak fontos csomópontja, Lgov ellen irányult, ugyancsak teljes sikerrel zárult. Lgov elvesztése lehetetlenné tette, hogy az ellenség erősítéseket vezényeljen Kurszkba más frontszakaszokról.

Orjol felszabadítása után a Vörös Hadsereg egy hónapig tartó heves harcokban nagy területet vett birtokába a déli front középső szakaszán, Kromi, Dmitrovszk-Orlovszkij, Fatyezs. Lgov, Tyim, Dmitrijev-Lgovszkij, Szevszk és más városokkal. A 14. és a 13. hadsereg egységei nyugat, észak és kelet felől körülfogták Kurszkot. Kialakultak a kurszki gyenyikinista hadseregcsoport legyőzésének feltételei.

November 18-án éjjel két szovjet hadosztály, a 9. lövészhadosztály és az észt hadosztály ezredei támadásba lendültek. Az ezredek a vörösegységeket önként kalauzoló helyi lakosok segítségével találtak kedvező kiinduló állásokat a rohamhoz. A fehérgárdisták nem bírták a nyomást, és feladták Kurszkot.

Ezzel párhuzamosan a déli front más szakaszain is nagy sikereket értek el a szovjet csapatok.

November elején a 12. hadsereg az arcvonal jobbszárnyán támadásba ment át Csernyigov irányában. Ezen a frontszakaszon haladt a 60. lövészhadosztály Krapivjanszkij parancsnoksága alatt. November 6-án a hadosztály ezredei parancsot kaptak, hogy keljenek át a Gyesznán. Ez nem volt könnyű feladat; végrehajtásához igen nagy bátorságra és találékonyságra volt szükség. Az ellenség minduntalan dühödt ellentámadásokat indított. A 60. hadosztály géppuskásai amennyire csak lehetett, közel engedték, majd szinte közvetlen közelről halomra lőtték a fehérgárdista lovasságot. Az 534. szovjet ezred egyik zászlóalja az Internacionálét énekelve indult rohamra. Ez erősen hatott a fehérgárdistákra, zavart keltett soraikban. Ekkor egy másik szovjet zászlóalj váratlanul oldalba támadta és gyors visszavonulásra kényszerítette őket.

A forradalom második évfordulójának előestéjén, heves harcok után, felszabadult Csernyigov. Hogy megmentse csapatainak maradványait, a fehérgárdista parancsnokság gyorsan átdobta őket a Gyeszna bal partjára. Az ellenség itt akarta megvetni a lábát es feltartóztatni a szovjet 12. hadsereg előnyomulását. A Vörös Hadsereg egységei nem tudtak azonnal átkelni a Gyesznán, mert az ellenség erős tüzérségi tűz alatt tartotta az átkelőhelyeket. A helyzetet a kozák gyalogdandár mentette meg. Mindent elsöprő rohammal elfoglalták a folyón keresztül vezető hidat, amelyet a fehérek nem tudtak megrongálni. Ezzel biztosították az átvonulást. A szovjet katonák a szüntelen ellenséges géppuska- és ágyútűz közepette is gyorsan hídfőállást foglaltak a Gyeszna bal partján, s tovább szorongatták az ellenséget. November 20-ára a 12. hadsereg egységei felszabadították Bahmacsot, s elérték Nyezsint és Konotopot. A 12. hadsereg sikeres támadása jelentős fehér erőket kötött le Ukrajnában. Ezeket az erőket más körülmények között a középső frontszakaszra vezényelhették volna.

Hatalmas győzelem született ebben az időben a déli front jobbszárnyán, a kasztornajai szakaszon.

Október végén a fehérgárdista parancsnokság jelentős erőket tudott összevonni Kasztornaja vasútállomás körzetében, az „önkéntes” és a doni hadsereg érintkezési pontjánál. A doni átkelőhelyeknél a Skuro- és a Mamontov-hadtestét vetették be, friss erőkkel feltöltve és rendezve sorait — már amennyire ez a voronyezsi vereség után lehetséges volt. Egyre újabb hadosztályokat, valamint páncélvonatokat, tüzérséget és harckocsikat irányítottak Kasztornajába. Az ellenség remélte, hogy sikerül megakadályozni a szovjet csapatok átkelését a Donon, sőt, azt sem tartotta lehetetlennek, hogy ellenoffenzívába mehet át, és újra elfoglalja Voronyezst.

Ámde a Bugyonnij által vezényelt vöröslovasság és a 8. hadsereg hadműveletei keresztülhúzták számításait. Október 28-án a szovjet lovasság két hadosztálynyi erővel átkelt a Donon. Híd nem volt, a fehérgárdisták felrobbantották a hidakat. A szovjet harcosok felhasználtak minden kéznél levő átkelési eszközt: tutajokat, úszóhidakat. A többség azonban átgázolt a folyón, habár a jeges víz szinte marta a bőrüket. Keserves átkelés volt. Minden lovasnak egy tüzérségi lövedéket kellett átvinnie a túlsó partra. Drága volt minden egyes lövedék. Ezért amikor a lovak — a folyó fenekén gödörbe kerülve — megbotlottak, és a harcosok a vízbe estek, akkor sem engedték ki kezükből a lövedéket.

A Don jobb partján szovjet hídfő létesült. A vöröslovasság heves harcok közben előrenyomult, és szélesítette hídfőállását. A fehérkozák ellentámadások kudarcba fulladtak. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom második évfordulóján Bugyonnijék már a Kasztornajába vezető utakon harcoltak. A szovjet lovassággal együttműködött a 13. hadsereg gyalogsága és tüzérsége. E harcokban különösen kitűnt a 42. lövészhadosztály 376. és 378. ezrede. A két alakulatot vörös forradalmi díszzászlóval tüntette ki a Köztársasági Forradalmi Katonai Tanács. A kitüntetést közlő parancs így jellemzi az ezredek tevékenységét: „A tűzharcot gyakran kézitusa váltotta fel, s az ellenség által körülfogott zászlóaljak nem adták meg magukat, bátran küzdöttek, szuronnyal törve utat … bár a harc súlyos és egyenlőtlen feltételek mellett folyt.”52 A Vörös Hadsereg egységeinek hőstettei (1918—1922) Dokumentumgyűjtemény. Moszkva 1957 98 old. (oroszul).*

November 15-én Kasztornaja a vörösök kezére került. A várost védő nagy fehérgárdista hadseregcsoport megsemmisült; Skuro és Mamontov újabb vereséget szenvedett. A páncélvonatok és a harckocsik sem segítettek az ellenségen. Több fehér lovasezred fogságba esett. A Kasztornajáért vívott harcokban Bugyonnij alakulata mintegy 3000 foglyot ejtett, több mint 20 löveget, 4 páncélvonatot és 4 angol harckocsit zsákmányolt.

A déli front szovjet seregeinek 1919 október-novemberi ellentámadása óriási stratégiai sikert hozott. A Vörös Hadsereg több mint 150 kilométert nyomult előre dél felé, s közben felszabadította Voronyezst, Orjolt, Kurszkot, Csernyigovot. Gyenyikin seregei vereséget szenvedtek, és elvesztették a hadászati kezdeményezést. A fehérgárdista rohamegységet, az „önkéntes hadsereget” súlyos csapás érte. Legjobb tiszti ezredei, amelyek valóban önkéntesekből — hétpróbás ellenforradalmárokból — álltak, felőrlődtek.

A déli front seregeinek győzelmei a délkeleti front helyzetét is befolyásolták. A 9. hadsereg október végén súlyos vereséget mért a gyenyikinistákra Povorino vasútállomás körzetében, november közepén pedig átkelt a Hoper folyón. E harcokban kitűnt Blinov lovasosztaga, az összesített lovashadtest, valamint a 23. lövészhadosztály.

Ugyanebben az időben a hadászati kezdeményezés a 10. hadsereg arcvonalán — a caricini szakaszon — és a délkeleti front többi szakaszán is s szovjet csapatok kezébe került.

Az egész déli hadszíntéren fordulat következett be a Vörös Hadsereg javára.

S miközben ez a fordulat végbement, döntő fontosságú események játszódtak le a szovjetköztársaság északnyugati részén, Petrográdnál.

Október 20-án a 7. hadsereg parancsnoksága utasítást adott ellenoffenzíva megkezdésére. A csapatok azt a közvetlen feladatot kapták, hogy mérjenek vereséget a legfőbb ellenséges csoportosulásokra Pulkovónál és Gyetszkoje Szelónál. A hadműveletben nagy szerep jutott a Kolpino-Toszno körzetben létesített erős rohamcsapatnak.

A nyugati front parancsnoksága ezzel párhuzamosan kidolgozta a 7. és a 15. hadsereg általános offenzívájának tervét. Ennek lényege a következőkben foglalható össze: miközben a 7. hadsereg Gatcsina-Voloszovo vasútállomás — Jamburg irányában mér csapást, a 15. hadsereg a fehérek jobbszárnyát támadja a Luga—Pszkov szakaszon. A 15. hadseregnek a 7. hadseregből átvezényelt s a jobbszárnyon elhelyezkedő 10. és 19. hadosztályával kellett a támadást végrehajtania.

Október 21-én reggel a kolpino-tosznai rohamcsapat támadásba lendült. A tengerparti szakaszon a 7. hadsereg 6. hadosztályának egységei törtek az ellenségre. Ezeknek az egységeknek a „Szevasztopol” sorhajó nyújtott tüzérségi támogatást.

Az ellenség a Vörös Hadsereg támadásának ellensúlyozására megpróbálta átcsoportosítani erőit. De ez nem segített rajta. A szovjet seregek csapásai fokozódtak.

Heves harcokra került sor Pavlovszknál és Gyetszkoje Szelónál.

Pavlovszkot a rohamcsoport egységei támadták: a 188. és 189. ezred, valamint az 5. lettországi ezred egyik zászlóalja. Ezek az alakulatok többször is előretörtek, de heves ellenállásba ütköztek és visszavonultak. Soraik rendezése után újból támadásiba lendültek. Október 23-án a 188. ezred katonái — a 189. ezred és a lett lövészek támogatásával — döntő támadásra indultak. A fehérek a pavlovszki park szélén sáncolták el magukat. Géppuskáik szünet nélkül lőtték sorozataikat a támadó vöröskatonák csatárláncaira. De már nem volt olyan erő, amely fel tudta volna tartóztatni Petrográd védőinek rohamát. A fehérgárdisták megfutamodtak. Pavlovszk felszabadult. Október 25-én Pavlovszktól délnyugatra az ellenség ismét rohamozni kezdte az 5. ezred állásait. A gyalogsággal együtt vésztjósló dübörgéssel nyomult előre két angol harckocsi. A harckocsik akkor még ritkaságnak számítottak és gyakran puszta megjelenésük is pánikot keltett. Ezúttal azonban a tankok sem segítettek az ellenségen. Eleinte ugyan beékelődtek a szovjet védelmi vonalba, de a lett lövészek hamarosan támadást indítottak. A fehérgárdista gyalogosok, amikor látták, hogy a harckocsik nem mentik meg őket a pusztulástól, hátrálni kezdtek, mire az acélszörnyetegek is visszafordultak. A Pavlovszk ellen indított áttörési kísérlet összeomlott.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 október 28. – csütörtök – van. Az idei esztendő 301. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 64 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: 
Simon, AcélAlfrédAlfrédaCirillaJúdásSionSzalviaSzalviuszSzimónaSzimonettSzimonettaTaddeusTádéTömörZsálya
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Október 28. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_28.

Ma van:

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit


Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Donbassz

A donbasszi frontok DNR – szakaszán tovább éleződik a helyzet. Gorlovkát és a délvidéki telmanovoi szakaszt egész éjjel ostromolták Kijev martalócai.

A hoholhorda tegnap a Sztaromarjevkánál kilakult összecsapások során – ÉS ÁLTALÁBAN A DONBASSZI KONFLIKTUSBAN – első alkalommal, bevetette a török származású „Bayrahtar” csapásmérő drónokat.

Az eredmény nem is maradt el. A szürke zónában lévő falut megszállták. A település me. 180 lakójának valamivel több mint harmada az Orosz Föderációnak IS állampolgára. Ez a tény pedig új vetületet ad(HAT) a történéseknek.

Gyenyisz Pusilin a DNR elnöke közölte: Sztaromarjevka latormentesítése a falu civiljeinek szenvedése nélkül nem lehetséges, úgyhogy felejtős az ötlet. Pusilin hozzátette, hogy a település pedig „lágyítási pont” LETT VOLNA!

Miután Sztaromarjevkát megszállták a hoholerők, MIT ÁD ISTEN? – az EBESZ leselkedői is azonnal megjelentek a faluban.

A germán KüM SZAVAKBAN elítélte a örök drónok bevetését a népköztársaságok ellen.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is megtette ugyanezt. Lavrov bejelentette, hog Oroszország MÉG ellenőrzi az információkat, de óva intett bárkit is attól, hogy Kijev fegyverekkel való „megsegítésén” agyaljon.

„Beigazolódott az a félelmünk, hogy az ukrán hadsereg ilyen típusú fegyverekkel való ellátása potenciálisan destabilizálhatja a helyzetet a kapcsolati vonalon” – mondta mai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov a Kreml sajtószolgálatának vezetője.

„Nagy sokk ez Putyinnak!” – így ír a török ​​média a „Bayrahtar” Donbassz elleni bevetéséről. Különösen örül a Kardigant támogató Yeni Akit. „Már nagyon várjuk, hogy ki lesz a következő a sorban a török ​​drónok vásárlásáért!”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

…De hisz ammá’ oly rígen vaút, hogy tán’ igasse vaút!

Valójában az első vajda-qrmány tárgyalt arról, amit most El Qroék nyakába akarnak varrni

A kormánynak azért szűk a mozgástere, mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a baloldali (Medgyessy-Gyurcsány) kormány kérhetett volna kedvezőbb számítási szabályt a kötelezően alkalmazandó jövedéki és áfa-rendelkezések alól; de nem tette.

– közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az Atv.hu kérdésére azzal kapcsolatban, hogy miért ilyen magas a benzin és a gázolaj ára. Ez a válasz azért érdekes, mert 2004-ben Magyarország már rég nem tárgyalt ehhez hasonló dolgokról, akkor lépett életbe az uniós tagságunk. (Arról nem is beszélve, hogy Gyurcsány Ferenc akkoriban még csak egy közepesen ismert szocialista politikus volt.)

A csatlakozási szerződéseket a kormány 2003. április 16-án írta alá Athénban. Bár Medgyessy Péter volt a miniszterelnök, aki szignálta a dokumentumokat, a tárgyalások addigra már rég lezárultak. Kecskés László az Európai jog 2003/3. számában megjelent, a csatlakozási tárgyalásokról szóló cikkének konkrétan így szól a legelső sora:

A csatlakozási tárgyalások a koppenhágai Európai Tanács üléssel 2002. december 13-án zárultak le.

A Medgyessy-kormány 2002. május 27-én tette le az esküt a parlamentben, addigra a tárgyalások legtöbb fejezetét már rég lezárták. Az uniós csatlakozási tárgyalások nagy része abban a négy évben zajlott, amikor az első Orbán-kormány volt hatalmon, és a tárgyalásokért felelős csapatnak olyan emberek is tagjai voltak, mint Várhelyi Olivér, aki az Orbán-kormányok alatt a brüsszeli állandó képviselet egyik legfontosabb embere volt, és akit Orbán Viktor jelölt uniós biztosnak.

Sőt, egészen konkrétan azok a tárgyalások, amelyekről most a kormányzat beszél, még az Orbán-kormányt is megelőzték. Az Origo 2003-as nagy cikksorozatában, amely a csatlakozásról szólt, külön fejezet jutott az adózásnak. Ebben a 2003. februári cikkben a lap azt írja a jövedéki adóról, amelyre most a kormány a magas benzinárral kapcsolatban hivatkozik, hogy

ezt a hazai adófajtát 1998-ban vezették be, az uniós jövedéki szabályozás legteljesebb figyelembe vételével. Így a hazai gyakorlat már ma is megfelelő, a csatlakozáskor nem kell változásokra számítani.

Hozzáteszik:

a jövedéki adót a kőolajtermékekre, a dohánytermékekre és az alkoholra vetik ki. Az EU-szabályozás az adó mértékére csak alsó értékeket állapít meg, amelyet a legtöbb termék esetében már ma is teljesítünk. Ugyanakkor a csatlakozás idejére várhatóan megszűnik a fogyasztási adó, amelyet a jövedéki adóhoz hasonlóan vetettek ki például személygépkocsikra, fűszerpaprikára, kávéra. Ezeknél az áruknál így árcsökkenés is előfordulhat.

A jövedéki adóról szóló törvényt egyébként 1997 novemberében szavazták meg a parlamentben.                                                                                                                  (24.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: A vajdabanda számára a tények semmit nem jelentenek! Ők csak tekerik a vetítőgépet, és vetítik NEKÜNK a maguk gyártotta fantasztikus  filmeket. Álellenzékük pedig nagyokat nyeldekelve némán nézi. Ha pedig a sajtó véletlenül kideríti a döbrögista huncutságokat, hát kelletlenül mögéje állnak!

Persze mindennek oka van! Hiszen ők maguk is aktív részesei a magyarok ellen elkövetett bűncselekmény – sorozatnak!

Vita volt az Uralban

Az uráli ügyészt egy autóhoz kötözték, és az úton vonszolták Kurgan közelében

Oroszország uráli térségének Kurgan – régiójában esett meg az alábbi történet. Még pontosabban a Gyalmatovszkij – járás Gravinyij nevű falujában.

Egy helyi gazda, bizonyos Amanzsol Szautbajev került vitás helyzetbe a járási ügyésszel, Dmitrij Gyedullal, október 13 – án.

riafan.ru cikkéből nem derül ki az ok, csak az okozat. Aminek a lényege, hogy a 37 esztendős Szautbajev leütötte a járási ügyészt, és hogy a leckét jól meg tanulja, hát megszánkáztatta egy kicsit. Oly módon, hogy az ügyész nyakára hurkot vetett, a kötél másik végét rákötötte autójának vonóhorgára, majd beült a volán mögé, és…- kuplung ki, gázt neki! Gyerünk!

A járási ügyésznek – állítólag – jók az esélyei. Legalábbis remény van az életben maradására.

Vitapartnere HÁZI ŐRIZETBEN várja az eset miatt elindult nyomozás lezárultát.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Taktikai atomfegyverek

– Orosz előfeltétel a párbeszéd folytatásához

Washington, 2021. október 26. kedd (MB)

     Oroszország ahhoz az előfeltételhez köti az Egyesült Államokkal folytatandó párbeszédet a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről, hogy Amerika vonja ki ezeket a fegyvereit Európából, és maradéktalanul számolja fel a velük kapcsolatos infrastruktúrát is – jelentette a Magyar Békekör Oroszország washingtoni nagykövetének hétfői bejelentése alapján.

     Anatolij Antonov annak az előadásának a keretében tudatta ezt, amelyet a Monterey-i (Kalifornia) Nemzetközi Tanulmányok Intézet James Martin központjának felügyelő bizottságában tartott.

     Az orosz bejelentés egy héttel az után hangzott el, miután Moszkva megszakította kapcsolatait a NATO-val a nyugati katonai tömb Oroszországgal szemben tanúsított ellenséges magatartása miatt – jegyezte meg a Békekör.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Itt a színtiszta igazság!

A qrmány szerint Medgyessy és El Qro a felelős a magas benzinárért

A magas üzemanyagárak kapcsán az ATV Híradó megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte: a kormány az EU-ban egyedülálló módon csökkentette az üzemanyagok adóját: 2021. április 1-től a gázolaj esetében literenként tíz forinttal, a benzin esetében literenként öt forinttal csökkent a jövedéki adó.

A kormánynak azért szűk a mozgástere, mert 2004-ben az uniós csatlakozási tárgyalások során a baloldali (Medgyessy-Gyurcsány) kormány kérhetett volna kedvezőbb számítási szabályt a kötelezően alkalmazandó jövedéki és áfa-rendelkezések alól; de nem tette – írták.

(atv)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: Hiába no! Qrmányunk MINDENBEN HŰEN TARTJA MAGÁT az EU- val megkötött ÍRÁSOS megállapodásban foglaltakhoz!

(Ami meg nincs írásba foglalva – úgymint becsületesség, tisztesség – az „vita” tárgya!)

Vajdaságunk mai (2021 10. 27.) ragálymatinéjából…

qrmányvetítölde KIMONDOTTAN A KÖZNÉP SZÓRAKOZTATÁSÁRA („tájékoztatására”) előadott mai ragálymatiné előadásából megtudhatjuk, hogy 2021 10. 26 – án éjfélig Döbrögisztán vajdaság területén (nem mellesleg: a világ koronás ragálytól legvédettebb zugáról beszélünk!)  „A beoltottak száma 5 943 832 fő, közülük 5 724 539 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 141 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 3125 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 855 339 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 36 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 30 647 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 796 435 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 28 257 főre emelkedett. 1 798 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 197-en vannak lélegeztetőgépen…”

BELEGONDOLNI IS ROSSZ, HOGY MI LENNE ITT, HA MÁSRA LENNÉNK BÍZVA…

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A fordulat

Gyenyikin leverése

(idézet: A polgárháború a Szovjetunióban 1918-1922 – (Rövid történet)

1

Október közepén, Orjol eleste után heves harcok lángoltak fel a 13. és a 14. szovjet hadsereg szakaszán. Különösen elkeseredett hadműveletek folytak Orjol irányában, ahol a rohamcsapat egységei vívtak hősies küzdelmet. Ehhez a csapathoz tartozott a lett lövészhadosztály, a Pavlov-dandár és a nyugati frontról átvezényelt vöröskozák gyalogdandár, Primakov vezetése alatt. A Déli Front Forradalmi Katonai Tanácsának meghatalmazottja a rohamcsapatnál Ordzsonikidze volt.

A front Forradalmi Katonai Tanácsa azt a feladatot tűzte a csapat elé, hogy délnyugat felől mérjen csapást az Orjol körzetében összevont ellenséges alakulatokra. A rohamcsapattól jobbra a 14. hadseregnek kellett támadnia. A szovjet egységek csapásai az orjoli fehér hadseregcsoport balszárnyára és mögöttes területére irányultak. Ugyanakkor a 13. szovjet hadsereg azt a feladatot kapta, hogy tartóztassa fel Gyenyikinék északi irányú előrenyomulását, és aktívan működjön együtt a rohamcsapattal.

A történelmi jelentőségű orjoli ütközet, amely a fehérgárdista Gyenyikin-haderő vereségének kezdetét jelentette, október 16-ától 20-áig tartott. Az ellenség részéről válogatott egységek, az „önkéntes hadsereghez” tartozó Kornyilov- és Drozdov-hadosztály egységei vettek részt az ütközetben. Ezek az egységek többször is megpróbálták erős ellenlökésekkel szétszórni a támadó szovjet csapatokat, de sikertelenül.

A fehérgárdista parancsnokság az orjoli ütközetben gyakran alkalmazta az úgynevezett lélektani támadásokat. Amikor a Vörös Hadsereg aránylag gyengébb, rosszul szervezett egységei álltak szemben a fehérgárdisták válogatott és alaposan beidomított ezredeivel, ez a harcmodor sikert hozott az ellenségnek. Az orjoli csatában azonban ez nem vált be. F. V. Popov, a 13. hadsereg 9. hadosztályának volt lovasdandár-parancsnoka igen szemléltetően írja le visszaemlékezéseiben, hogy a szovjet katonák miként verték vissza az ellenség ilyenfajta támadásait. A dandár október 19-én Orjoltól északkeletre harcolt a várostól mintegy 30 kilométer távolságban. Ekkor a Kornyilov-hadosztály egységei „lélektani” támadást intéztek a dandár egyik ezrede ellen, amelynek parancsnoka a balti matróz, Szavva Pelipejko volt.

„Hajnalban a fehérek — írja Popov — kimásztak az árokból és súlyba tartott puskával, egyetlen lövés nélkül, dobpergés mellett lassan nyomultak előre. Harkovnál, Kurszknál, sőt, még két héttel ezelőtt Maloarhangelszknél is rendkívül nyomasztólag hatottak a kimerült vöröscsapatokra ezek a »lélektani« támadások. Katonáink akkor bizonytalanul, célzás nélkül összevissza lövöldöztek és a fehérek támadásai majdnem mindig sikert értek el. Most azonban másképpen alakult a helyzet. Katonáink lövés nélkül 300 méter távolságig engedték a rendezett sorokban menetelő fehéreket, visszafojtott lélegzettel figyeltek és türelmetlenül várták a parancsot.

A feszült csöndben végre felhangzott a parancs: »Nyugodtan célozni a mellre. Tűz!«

Az első sortűz leterítette a fehérek oszlopának harmadrészét. A felzárkózók az elesetteken átlépve tovább mentek. Csak a harmadik sortűz után ingott meg a fehér gárda, de nem feküdt le, hanem szétzilálva özönlött visszafelé …

A fehérek megindították második »lélektani« támadásukat … Ez a támadás még hevesebb, még elszántabb volt. Öt oszlopban nyomultak előre húsz lépésnyi térközökben az oszlopok között. Az emberek szorosan felzárkóztak egymás mellé, valóságos élő falat képeztek. A parancsnokok szorosan az oszlopok mögött mentek, egyik kezükben kardot lengettek, másik kezükben forgópisztolyt tartottak, saját katonáik hátára célozva.

Ismét ott láttuk előttünk a fehér rohamcsapatokat fekete kucsmában, halálfejes fekete köpenyben.

Ekkor az ellenség balszárnyán lovasság tűnt fel. Kivont kanoddal keresztül ugrattak a horpadáson, hogy bekerítsék jobbszárnyunkat. Ezt a módszert már jól ismertük. Az ilyen lovasroham eddig gyakran sikerre vezetett. Ha felhangzott a kiáltás: »Kozák lovasság hátulról«, sokszor párák tört ki a vörösgyalogság soraiban … Most is elkiáltotta magát valaki. »Lovasság jobbról!«, de ez a kiáltás elröppent a reggeli csendben. A dombok mögül szélvészként viharzott előre 2. lovasezredünk Omeljanyenko vezetésével. A két lovasság tömör sziklafalként zúdult egymásra … A lovak szügye egymásnak feszült. A csengő és szabdaló kardok osztották a halált. A lovak felágaskodtak. De ez a csata csak pillanatokig tartott. Ezúttal dicstelenül ért véget a fehér lovasság támadása.

Kornyilov gyalogosai azonban rendületlenül haladtak tovább. Már hallani lehetett szabályos lépéseiket. Ekkor ismét felhangzott a parancs, ezt követte három sortűz gyors egymásutánban a mi lőállásainkból. Kattogtak a géppuskák. A fehérek megritkult oszlopai bomladoztak, de a mögöttük menetelő sorok nem tágítottak. A vörösök sortüze közti szünetekben a fehérek oldalán olykor pisztolylövés dördült. A parancsnokok agyonlőtték a hátrálni akaró »rohamozókat«.

A negyedik sortűz után a fehérek dicstelenül beszüntették a »lélektani« támadást. Az első három sor, mintegy parancsszóra, lefeküdt, a másik kettő, elérte a földön lapulók vonalát, tétován megállt, majd az ötödik sortűz után rendetlenül, egymást lökdösve, futni kezdett visszafelé. A földön fekvő első sorok követték a példát.

Az újabb fehér lovasroham, mely a horpadásból indult ki, záporozó géppuskatűzbe ütközött. A fehér lovasság a dombokon csoportokba verődött, és visszaözönlött, hátra hagyva a csatatéren a lovasok nélkül ügető paripák tömegét.”50 F. Popov: Gyenyikin veresége Orjolnál. Orjoli Könyvkiadó 1959. 38—40. old. (oroszul).*

Ez csak egy harci epizód volt, amelyhez hasonló ezerszámra fordult elő 1919 őszén a polgárháború döntő ütközeteiben. Az akkori időkre jellemző kép bontakozott ki: az ellenforradalom mindent feltett a kártyára, válogatott ezredeit, alakulatait is feláldozta, a legagyafúrtabb hadi cselvetésekkel próbálta megrendíteni a szovjethatalom védőinek fizikai és erkölcsi erejét. Am az ellenforradalom csapatai dicstelenül pusztultak el a „lélektani” és egyéb támadásokban, harcászati módszerei egyre hatástalanabbak lettek. Ezzel szemben a munkás-paraszt állam egységei szüntelenül gyarapodtak és erősödtek, a Vörös Hadsereg folytonosan tökéletesítette haditaktikáját. Ez a rendkívül fontos tény világosan megnyilvánult a harc valamennyi szakaszán. Különösen szembetűnő volt az orjoli ütközetben, amely Gyenyikin végleges vereségének kezdetét jelentette.

A szovjet rohamcsapatnak, valamint a 13. hadsereghez tartozó észt és 9. hadosztálynak sikerült észak, nyugat és délnyugat felől bekerítenie Orjolt. A harc a város előterében bontakozott ki. A 13. hadsereg és a rohamcsapat egységeivel együtt küzdött Medvegyev orjoli munkásezrede, amely már a város védelménél is kitűnt. E harcokban hervadhatatlan dicsőséget szereztek a 9. lövészhadosztály katonái. (Parancsnokuk Szoloduhin petrográdi munkás volt, aki már a Jugyenyics elleni nyári harcok idején bebizonyította hadvezéri tehetségét.) A 9. hadosztály egységei október 20-án elsőnek törtek be Orjolba. A fehérgárdisták kénytelenek voltak kiüríteni a várost.

A déli front középső szakaszán a hadászati kezdeményezés a Vörös Hadsereg kezébe került. A súlyos veszteségeket szenvedő és a váratlan vereségtől demoralizált ellenség védekezésbe vonult.

S ugyanezekben a napokban a déli front balszárnyán, a voronyezsi szakaszon is megsemmisítő csapás zúdult az ellenségre. Ez a csapás a Bugyonnij-lovasságtól és a 8. hadsereg csapataitól eredt.

A voronyezsi szakaszon a fehérek a Gyenyikin-sereg legerősebb lovasegységeit, a Skuro- és a Mamontov-lovashadtestét vetették be. E hadtestek a 8. és a 13. hadsereg érintkezési pontjánál támadtak, lévén hogy a fehérgárdista parancsnokság itt akarta áttörni a szovjet védelmet. A Bugyonnij-hadtest támadásának elsősorban ezt a veszélyt kellett elhárítania.

A támadás látszatra igen kedvezőtlen körülmények között indult meg. Noha a lovashadtest jelentős erősítéseket kapott a délkeleti front tartalékából, az ellenség változatlanul túlerőben volt. A Bugyonnij-hadtest akkor összesen mintegy 8400, Skuro és Mamontov két hadteste pedig 9500 lovast számlált; a szovjet egységek gyalogos létszáma mindössze 800, míg a fehéreké 2000 volt. Tetejébe még az ellenség csaknem kétszer annyi löveggel is rendelkezett.

Ennek ellenére már az október 13-án megindult támadás első napjai megmutatták, hogy a szovjet lovasok sikeresen birkóztak meg feladatukkal. Négy nap alatt 30 kilométerre közelítették meg Voronyezst, és meghiúsították a fehérgárdistáknak azt a tervét, hogy betörnek a déli front mögöttes területére. Ám az ellenség nem adta fel az eredeti helyzet visszaállításához fűzött reményeit, s megpróbált erős ellencsapást mérni a vörösökre. E próbálkozás azonban siralmas eredménnyel járt: Gorodovikov 4. és Apanaszenko 6. lovashadosztálya tönkreverte a fehérgárdista rohamcsapatot. Ezután indult meg a Bugyonnij-lovashadtest döntő támadása Voronyezs ellen; s a hadtesttel együtt lendültek támadásba a 8 hadsereg lövészhadosztályai.

Egy levél érkezett Skuro főhadiszállására Bugyonnijtól. „Október 24-én reggel 6 órakor Voronyezsbe érkezem — így szólt a levél. — Megparancsolom Önnek, Skuro tábornok úr, hogy sorakoztassa fel az összes ellenforradalmi erőket a körtéren, ahol ön munkásokat akasztott. Megparancsolom, hogy a díszszemlét ön személyesen vezényelje.”51 Dicsőségünk nem múlik el soha. (A polgárháború részvevőinek visszaemlékezései.) Moszkva 1958. 363. old. (oroszul).* A levél alján Bugyonnij saját kezű aláírása volt olvasható.

S a szovjet hadvezér megtartotta szavát: október 24-én a vörös lovasság bevonult Voronyezsbe.

A Voronyezs folyó vonalán, a városban és környékén nagy ellenséges erők összpontosultak. A fehérek itt gyűjtötték egybe szétvert egységeik maradványait, megerősítették a helyőrséget, felfegyverezték a helyi burzsoáziát. A védelmi vonal kedvező volt, a szovjet csapatok pedig nem készítettek elő átkelési alkalmatosságokat. A gyenyikinisták remélték, hogy előnyös helyzetük folytán felőrölhetik a szovjet lovasságot a Voronyezsért folyó harcban. Ilyen körülmények között egy frontális támadás a fehérgárdista állások ellen valóban végzetes lett volna. Ám a szovjet parancsnokságnak kitűnő értesülései voltak a voronyezsi erősítésekről. Az értesülések megszerzését a kitűnő felderítés segítette elő, amelyet a szerb Oleko Dundic, a lovashadtest egyik egységének parancsnoka hajtott végre. Dundic rendkívül találékonyan és ügyesen, fehérgárdista tisztnek álcázva, behatolt a fehérek mögöttes területére és minden szükséges adatot tisztázott.

Gyenyikinék biztosra vették, hogy a legnagyobb veszély kelet felől fenyegeti őket — onnan, ahol a 6. szovjet lovashadosztály erői gyülekeztek. Otrozsek vasútállomás munkásai a szó szoros értelmében a fehérek szeme láttára állították helyre a lerombolt vasúti hidat. A munka a tüzérségi tűz ellenére megfeszített erővel folyt. Október 24-ére virradó éjjel a 6. lovashadosztály két ezrede önként vállalkozó helybeliek kalauzolásával átkelt a folyón, s elérte Voronyezs keleti peremét. A fehérek oda összpontosították fő erőiket. S ekkor észak felől lezúdult a fő csapás az ellenséges védelemre. A vöröslovasok harcba bocsátkoztak a város utcáin, az ellenség háta mögött pedig akcióba léptek a felkelő munkások fegyveres osztagai. A felkelést a kommunista pártszervezet és a voronyezsi forradalmi bizottság irányításával készítették elő.

A Voronyezsben berendezkedett fehérgárdisták Skuro tábornokkal az élen teljes katasztrófa előtt álltak. Akik egy héttel előbb még arra készültek, hogy harangzúgás közepette vonulnak be Moszkvába, most pánikszerűen futkostak ide-oda a voronyezsi utcákon, egérutat keresve. Skuro otthagyta vezérkari szerelvényét, s gépkocsin iszkolt tovább. Alárendeltjei veszni hagyták a tüzérséget, a páncélvonatokat, a hadtápot, a raktárakat, s hanyatt-homlok igyekeztek kifelé a városból, hogy mielőbb átkerüljenek a Don túlsó partjára. A Voronyezsért vívott harcokban Gyenyikin elvesztette legjobb, legmozgékonyabb egységeit: Skuro és Mamontov lovashadtestét.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

A MAI NAP! Sok boldogságot, szép napot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 október 27. – szerda – van. Az idei esztendő 300. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 65 nap van hátra. 
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő:
Szabina + AntoniettaBeseSalóméSzabellaSzabrinaSzavella
nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván Nekik a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Október 27. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Okt%C3%B3ber_27.

Ma van:

MA SEMMI JELES DOLOG NINCS FELEJIM! MA DÖGUNALOM NAPJA VAN!

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit


Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com