A Nürnbergi huszonkettő

Emmy Göring levele

A börtöniroda ablakán át megfigyelhettem a hűvöskés tavasz érkezését. Odaát, az Igazságügyi Palotában vége felé közeledett a bizonyítási eljárás. Néma csend uralkodott a tárgyalóteremben, amikor az Egyesült Államok képviseletében Jackson főügyész megtartotta vádbeszédét. Göring – és rajta kívül még egy-két vádlott – fekete szemüveget viselt, s amikor a vádbeszéd megkezdődött, előrehajolt és feszülten figyelt a fülhallgatójában cincogó szavakra. Hallhatta, amint tevékenységét a „félig militarista, félig gengszter” jelzővel illetik. „Kövér ujját minden tortába beledugta” – mondta népies fordulattal Jackson. – Egyformán ügyesnek bizonyult, akár az ellenfelek legyilkolásáról volt szó, akár botrányok szellőztetéséről, ha makacs tábornokoktól akart megszabadulni. Ő építette ki a Luftwaffét, ő zúdította rá bombázóit a védtelen szomszédokra. Az elsők között üldözte a hazai zsidó állampolgárokat.”

Jackson később a hajlott hátú, vézna, vastag szemöldökű Hess felé fordult, aki törékenynek és ártalmatlannak látszott a vádlottak padján. „Mielőtt a vándorlási láz elkapta volna, a vakbuzgó Hess volt a pártgépezet irányító mérnöke, aki parancsokkal és propagandaszempontokkal árasztotta el a pártgépezetet, aki minden párttevékenységet ellenőrzött, és gondoskodott róla, hogy az egész szervezet a hatalom lojális és engedelmes mechanizmusa maradjon.”

Ribbentrop az ügyész szavai szerint „csaló kereskedelmi utazó” volt; Keitelt „gyenge és készséges eszközként” jellemezte; Kaltenbrunnert a „nagy inkvizítorként”, Rosenberget mint „intellektuális főpapot”, s így ment tovább egészen Streicherig, akit „mérgezett lelkű ripőknek” és az aranyfogakból bankbetétet halmozó Frankig, akit „a banktörténet bizonyára legnagyobb hullarablójának” nevezett. Dönitzről úgy beszélt, mint aki „Hitler örököse a vereségben”, Schachtról mint „keménygalléros tisztességből épített homlokzatról”, Raederről mint „alattomosan politizáló tengernagyról”, von Schirachról mint „egy nemzedék kútmérgezőjéről”; Sauckelt azzal vádolta, hogy „az egyiptomi fáraók óta ő volt a világ legnagyobb és legkegyetlenebb rabszolgatartója”; Jodl a fővádló szerint „a tiszti tradíciók árulója” volt; von Papen „tartotta a kengyelt, amikor Hitler nyeregbe szállt”. Gúnyosan emlegette Jackson a második számú nácit, aki „megszervezte a Gestapót, de nem tudott túlkapásairól”, és hasonlóképpen ironizált a harmadik számú náci rovására, aki „ártatlan eszköz” volt csupán, mégis úgy hajtotta végre Hitler parancsait, hogy el sem olvasta őket. Végül a külügyminiszterrel zárta a sort, aki „keveset értett a külügyekhez, a külpolitikához pedig egyáltalában semmit”.

Amikor a vádlottak fölálltak, hogy ebédelni menjenek, valósággal elkábították őket ezek a kemény szavak.

Irodámba visszatérve levelet pillantottam meg az asztalon. Frau Emmy Göring kért engedélyt, hogy találkozhasson a férjével. A levelet a bírósághoz címezte, s nekem továbbították a következő megjegyzéssel: „A törvényszéknek nincs ellenvetése, elsősorban a biztonsági szempontokat kell mérlegelni. Lekötelezne, ha intézkedéseiről hivatalunkat értesítené.”

Emmy Göring a következőket írta: „A Nemzetközi Katonai Törvényszéknek. Nagy kéréssel fordulok Önökhöz. Lehetséges volna-e, hogy néhány percre láthassam a férjemet? Már egy és egynegyed éve nem láttam őt, s oly erősen vágyom utána, hogy nem bírom tovább. Erőre van szükségem, hogy majd kibírjam nélküle. Ha csak néhány percre láthatnám és megfoghatnám a kezét, az is határtalan segítséget jelentene. Szívem legmélyéből könyörgök, ne utasítsák el kérésemet. Nagy hálára köteleznének, ha minél előbb, de legalább a végső szó elhangzása előtt láthatnám.

Férjem nagyon aggódik értem és gyermekünkért; mindketten védelemre és segítségre szorulunk. Számára is óriási segítséget jelentene, ha láthatnánk egymást.

EMMY GÖRING”

Frau Göringnek csupán egyetlen választ adhattunk: egy hivatalos nemet. A kérelem ellentmondott a börtönszabályzatnak. Göring közvetlenül elfogatása előtt látta utoljára feleségét és gyermekét. Az asszonyt 1945 novemberében kislányával, Eddával együtt bebörtönözték, és Straubingba vitték, ahol március 9-ig tartották fogva.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 január 31. – vasárnap – van. Az idei esztendő 31. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 334 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Marcella + Círus, Csikó, Csörsz, Gamáliel, Geminián, Janek, János, Ludovika, Lujza, Péter, Pető, Vulfia, Zella, Zsella nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 31. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_31.

Ma van:

– Bosco Szent János ünnepe a katolikus egyházban

– Nauru: a függetlenség napja

– Imbolc – télbúcsúztató, sötétedéskor kezdődik, és február 1-én tartják, Brigid kelta istennő ünnepe: a kelta tradíció szerint Imbolc a tavasz első napja, a télre akolba zárt állatokat ismét kiengedik legelni a rétekre. (A
katolikus egyház később felváltotta ezt az ünnepet a február 2-i „Gyertyaszentelővel”, ami Szűz Mária ünnepe)

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Megvan a gelendzsiki „horgásztanya” gazdija

Rotenberg elmondta, kié a "Putyin palotája" (VIDEO) |  Orosz tavasz

Arkagyij Rotenberg orosz üzletember szombati interjújában elmondta a „Mash” Telegram – csatornának, hogy ő az egyedüli gazdája oroszországi Gelendzsik fölött magasodó luxusvillának, melyről Navalnyij azt pletykálta, hogy Vlagyimir Putyiné.

Rotenberg elmondta, hogy ő egy bedőlt bankhitelt vett meg, aminek a fedezete a csudapalota volt. Így lett tulaj, bár már sokallja az építkezés idejét. Úgy véli, néhány év még, és készen lesz a „szálloda”. Merthogy ő azt annak építi. (Mindenesetre egy jó kis „előreklámja” már van.)

Az alábbi linkre kattintva megnézhető a video.

IMG_2722

Elismerte, hogy tud a műtárgy botrányos hírnevéről, de biztosított mindenkit, hogy „nincs ott semmi törvénytelen”.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Párizs lázong

Párizsban újabb tömeges tiltakozás zajlik a „globális biztonságról” szóló törvény ellen, amely büntetőjogi felelősségre vonhatósággal fenyegeti a rendőri brutalitás elkövetőit azonosító képek „rosszindulatú” közzététele miatt.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ő is elment

Meghalt Hilton Valentine, a The Animals gitárosa

Kép

77 éves korában meghalt Hilton Valentine, a The Animals együttes gitárosa és alapítója. Az angol zenész halálát felesége, Germaine Valentine megerősítette – írta a The Sun brit lap. Hilton Valentine 1943-ban született. A hatvanas évek elején csatlakozott a zenekarhoz. A zenész a The House of the Rising Sun című dalban játszott gitárszólója miatt lett népszerű.

A The Animals rockzenekar gitárosa volt

A lap megemlíti, hogy a gitáros gyerekként árván maradt, akkor kezdett el a zene iránt érdeklődni. Először a The Wildcats rockbandával játszott. 1966-ban elhagyta a zenekart, de jóban maradt a tagokkal. Szólóalbuma 1969-ben jelent meg All In Your Head címmel. 2001 óta az ő neve is ott van a hírességek sétányán Hollywoodban.

A jól át gondolt vajdabolondéria újratöltve!

Újra elővették a budapesti olimpiarendezés ügyét

A társadalmi vitát vagy népszavazást megelőzve ismét ötkarikás pályázattal kacérkodik egy bizottság, amelyik máris egy új megvalósíthatósági tanulmányt kezdeményez.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége bejelentette, megalakult a Budapest 2032 Bizottság, amelynek vezetője Szalay-Berzeviczy Attila lett. A testület feladata, hogy megvizsgálja a 2032-es olimpiára történő magyar pályázat realitását. Az eddigi tapasztalatok szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hét évvel korábban, azaz 2025-ben dönt a 2032-es helyszínről. Az érdeklődő városoknak tehát legkésőbb 2023-ban kell jelezniük pályázati szándékukat. A kérdés „átgondolása és körültekintő mérlegelése” érdekében hozta létre a MOB a bizottságot.

Ahogy a szervezet honlapján megjelentetett hírből kiderült, az új bizottság azt vizsgálná meg, hogy lehetséges-e, illetve érdemes-e Budapestnek megfontolnia, hogy beadja-e a 2032-es nyári olimpia megrendezésére vonatkozó pályázatát. Ezért a bizottság egy minden részletre kiterjedő megvalósíthatósági és makrogazdasági hatástanulmány elkészítését javasolja, ami „egy másfél éves komplex folyamat lesz”, amiben a korábbi pályázatok minden elemét újra kell gondolni, idézte a honlap Szalay-Berzeviczyt. Ha bizottság szerint a pályázás kilátásai pozitív eredménnyel kecsegtetnek, akkor jöhet a társadalmi vita, hiszen „egy olimpia és a paralimpia megrendezése a teljes országot hét éven át megmozgató nemzetgazdasági vállalkozás lesz” , amihez természetesen „állami garanciára is szükség van”.

Arra nem tért ki a közlemény, hogy a pandémia és a kormányzati megszorító intézkedések korában miért pont most vált ismét sürgetővé az olimpiarendezés ügyének felmelegítése, amikor komplett gazdasági szektorok álltak bele a földbe, és százezrek megélhetése vált bizonytalanná, lecsúszása realitássá.

De arról sem szólt a bejelentés, hogy miért nem fordítva, a társadalmi vitával, ne adj isten népszavazással kezdődik a projekt. Anno a kormányzat a közhangulatot jól érzékelve bele sem állt a Momentum népszavazási kezdeményezésébe, és azt megelőzve visszalépett a pályázástól. Az, hogy most miből gondolta úgy a Budapest 2032 Bizottság, hogy a helyzet megváltozott, ergo az ötlet megérett a felmelegítésére, nem derült ki a közleményből.

A korábbi pályázatot szorgalmazók és a mostani bizottság névsora több személy esetében azonos, a kezdeményező érdekkör lényegében megegyezik a korábbival. Ahogy kitetszik az is, az eljárásrend ugyancsak a korábbit idézi, először egy megvalósíthatósági hatástanulmány megrendelése a cél. Korábban ez mindkétszer a PricewaterhouseCoopers iroda privilégiuma volt.

A Fidesz először a 2002-es választást megelőző kampányba emelte be az olimpia rendezést ötletét (akkor a 2012-ben végül Londonban megrendezett játékok lett volna a cél). Majd ezután a Budapesti Olimpiai Mozgalom nevű szervezet vitte tovább az ügyet és tartotta magasba az ötkarikás zászlót Magyarországon, előbb 2016-os, utóbb 2020-as pályázást erőltetve. Orbán Viktor 2014-ben vált igazán nyitottá az ötletre, amely végül állami milliárdokban mérhető forrásokat (komplett irodát és permanens kampányt) igényelt. Ennek a költésnek vetett véget a Momentum népszavazási kezdeményezése, amely csupán azt kívánta volna egyértelműen tisztázni: valóban van-e társadalmi támogatottsága a rendezésnek, vagy ez csak egy szűk réteg érdeke? A nemzeti konzultáció ezen változatára azonban a kormány nem volt kíváncsi, a népszavazás elmaradt, és a kormányzat visszalépett.

Az olimpiarendezés költségeit az előző PWC tanulmány 774 milliárd forintra becsülte, míg a nemzetgazdaság bevételét 1100 milliárd forintra taksálta.

Ha ilyen nagyszerű, miért nem akarják annyian?

• a grandiózus és a túlárazott beruházások elősegítik a korrupciót; • a verseny három hete után fenntarthatatlan építmények sora marad örökre kihasználatlanul; • a végső összeget az összes tanulmány nagyságrendekkel alulbecsülte, Athénban 900 százalékkal; • London kivételével mindenhol veszteséges volt; • növekvő társadalmi egyenlőtlenség, az egészségügy és az oktatás állapota; • COVID-19;

(Népszava)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 Bal-Rad komm: Ne legyenek illúzióink: EZ DÖBRÖGI BOLONDÉRIÁJÁNAK A KIVITELEZÉSÉRE tett újabb kísérlet! A vajda ezt a fejébe vette, és HA RAJTA MÚLIK, meg is csinálja! 

FIGYELEM! „…Az érdeklődő városoknak tehát legkésőbb 2023-ban kell jelezniük pályázati szándékukat…”
-TEHÁT A NAGY CÉL ÉRDEKÉBEN 2022 – BEN A HORDÁNAK TAROLNIA KELL A „VÁLASZTÁSOKON”!
Ráadásul a cél háromszoros! 
LÉTKÉRDÉS
BOLONDÉRIA KIÉLÉS
MINDENNÉL NAGYOBB LOPÁSI LEHETŐSÉG
(Különben is: Mekkmester megmondta  a tutit! NAGY ÁLLAMI ÉPÍTKEZÉSEK KELLENEK!)
EGYSZERŰEN ELLENÁLLHATATLAN INDOKOK! CSAK BE KELL ÉRTÜK HÚZNIUK 2022 – T!
(Hát behúzzák! NEKIK az nem nagy ügy!)

Hétvégi bringás DIKTA-TÚRA

Szigetszentmiklós elő közvetítés

A változáshoz valódi cselekvések kellenek dumák és szervezkedések helyett.
A Sárgapólósok is érdeklődéssel figyelik a nyitással kapcsolatos, egyben az orbáni önkénnyel szembemenő eseményeket. Bízunk benne, hogy valódi tetteknek lehetünk szemtanúi.
Figyeljük az eseményeket, de nem várunk arra, hogy mások majd tegyenek valamit. Mi magunk folyamatosan cselekszünk.
Téves út az, amikor a diktátor megdöntését szervezkedéssel akarják megvalósítani. A győzelemhez egyéni, bátor tettek és önzetlen áldozatok vezetnek.
A szervezkedésekbe mindig igyekeznek beférkőzni a politikusok. A tetteket azért nem szeretik egyik oldalon sem, mert azokra nincs ráhatásuk.
A mai, bankos, pedofidesz irodás akció közben megnézzük, hogy hogyan áll a buszmegállós csata Szigetszentmiklóson.
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
PL
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

A döbrögisztáni ragálykabaré mai eposzából…

Míg a világban a Covid – ragály tarol, Döbrögisztán polythykay elythje – más, normális országoktól eltérően – egymást szekálja.

A vajda tegnap megjósolta: Húsvétra kb. végső dijadal lesz a koronás fölött. Ebből pedig már könnyen kikövetkeztethetjük, hogy mire a nyári turistaszezon kezdődik, a ragálynak itt nyoma sem lesz!

Védekezésünk vezérkara biztosított. A 444.hu – n lelt írás szerint:

„Testőrökkel védik Müller Cecíliát”

Aki kíváncsi a Nemmzetth Cila Nénnyjinek dupla (vakcináris és fizikai) védelmének történetére, az katt. a linkre.

A kétség kívül Végső Dijadal – ra ítélt ragályellenes harcunk legutóbbi sikeres csatanapjáról ma (2021 01. 30.) a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde ragálymatiné műsorán frissen nyomott  epizódjábl merítettük az előző napra vonatkozó adatokat. Ezek szerint január 29 – én éjfélig Döbrögisztánban „1370 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 366 279 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 89 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 12 463 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 259 555 fő, az aktív fertőzöttek száma 94 261 főre csökkent. 3582 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 264-en vannak lélegeztetőgépen…”

Az a Nyájas Olvasó, aki még több dijadalhírre – vagy a „baloldal” ármánykodásairól szólókra – vágy, szintén katt. a qrmányvetítölde linkjére.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A szocialista ipar és mezőgazdaság

A szocializmus építése a Szovjetunióban

(idézet: Politikai gazdaságtan tankönyv – SZIKRA)

 

A szocialista iparosítás lényegeA szocializmust csak a nagyüzemi gépi termelés alapján lehet felépíteni. A városokban és a falvakban egyaránt csak a nagyüzemi gépi termelés biztosíthatja a munka termelékenységének azt a gyors emelkedését, amely az új társadalmi rend győzelméhez szükséges.

A szocializmus felépítéséhez olyan iparosítás szükséges, amely biztosítja az ipar szocialista formáinak egyre növekvő túlsúlyát a kisárutermelő és kapitalista formákkal szemben. A szocialista iparosítás megteremti a gazdaság szocialista formáinak fejlesztéséhez és a kapitalista elemek maradéktalan felszámolásához szükséges anyagi alapot, s ugyanakkor biztosítja a szocialista gazdasági formák technikai fölényét, ami elengedhetetlen a kapitalista szektor teljes legyőzéséhez és felszámolásához.

A szocialista iparosítás üteme. Az ország szocialista átalakításával és függetlenségének biztosításával összefüggő létfontosságú feladatok az iparosításnak történelmileg igen rövid időn belüli megvalósítását követelték.

Az iparosítás gyors ütemét a Szovjetunió, az első szocialista ország fejlődésének belső és külső feltételei tették szükségessé.

Szovjetunió fejlődésének külső feltételeit az ellenséges kapitalista környezet fennállása határozta meg. Az imperialista országok hatalmasabb iparral rendelkeztek, s arra törekedtek, hogy megsemmisítsék vagy legalábbis meggyengítsék a szovjet államot. Az iparfejlesztés gyors ütemének kérdése nem merült volna fel olyan élesen, ha a Szovjetunió ugyanolyan fejlett iparral rendelkezett volna, mint a legfejlettebb tőkés országok. Nem merült volna fel ez a kérdés olyan élesen abban az esetben sem, ha akkoriban más, iparilag fejlettebb országokban is lett volna proletárdiktatúra. A Szovjetunió azonban technikailag és gazdaságilag elmaradott ország, s ugyanakkor a proletárdiktatúra egyetlen országa volt. Ennek folytán az élenjáró ipari bázist gyors ütemben kellett megteremteni.

Szovjetunió fejlődésének belső feltételei szintén az iparosítás gyors ütemét követelték. Amíg a Szovjetország megmaradt kisparaszti országnak, addig az országban szilárdabb gazdasági alapja volt a kapitalizmusnak, mint a szocializmusnak. A „ki kit győz le” kérdés eldöntése érdekében történelmileg rövid idő alatt, az élenjáró technikára támaszkodó kollektív munka alapján át kellett alakítani a szétaprózott, magántulajdonon alapuló parasztgazdaságot, s meg kellett fosztani a kapitalizmust attól a bázistól, amelyet a kisárutermelés jelentett számára. Ezt a feladatot nem lehetett megoldani a nehézipar gyors fejlesztése nélkül.

Sztálin a szocialista iparosítás gyors ütemének történelmi szükségszerűségét fejtegetve, megállapította: „50—100 évvel elmaradtunk az előrehaladott országok mögött. Ezt a távolságot tíz év alatt kell befutnunk. Vagy befutjuk, vagy eltipornak bennünket”

A Szovjetunió átalakulása elmaradott agrárországból élenjáró ipari hatalommá. A szocialista iparosítás győzelme a Szovjetunióban azért vált lehetővé, mert a Kommunista Párt és a szovjet állam politikájában a gazdasági fejlődés törvényeire támaszkodott, s értett a szocialista gazdaság előnyeinek hasznosításához. Annak a feladatnak megfelelően, hogy fel kellett építeni a szocializmust és ki kellett elégíteni a dolgozók növekvő anyagi és kulturális szükségleteit, óriási ipari építkezés kezdődött. Az ország iparosításának programja konkrét formában az ötéves tervekben öltött testet, amelyek világos perspektívát tártak a szovjet nép elé, s hatalmas erővel mozgósították a dolgozókat a szocializmus felépítésére.

Az ország iparosításáért folyó harcban fontos szerepet játszott a munka szerinti elosztás gazdasági törvényének következetes alkalmazása, amely a dolgozók egyéni-anyagi érdekeit összekapcsolja a társadalmi termelés érdekeivel. A munka mennyiség és minőség szerinti díjazása ösztönző hatással volt a munka termelékenységének emelkedésére, a dolgozók szakmai tudásának fejlődésére és a termelési módszerek tökéletesedésére.

A munkásosztálynak létre kellett hoznia saját üzemi műszaki értelmiségét, amely képes arra, hogy a nép érdekeit szolgálja, s tevékeny részt vegyen a szocialista építésben.

A mezőgazdaság kollektivizálásának történelmi szükségszerűsége. Lenin szövetkezeti terve. A szocializmus felépítéséhez nemcsak az ország iparosítása, hanem a mezőgazdaság szocialista átalakítása is szükséges. A szocializmus a társadalmi gazdaság olyan rendszere, amely egyesíti a társadalmasított termelőeszközökön és a kollektív munkán alapuló ipart és mezőgazdaságot.

Lenin szövetkezeti terve abból indult ki, hogy a proletárdiktatúra viszonyai között a parasztok milliói számára a szétaprózott egyéni gazdaságról a nagy termelési egyesülésekre, a kollektív gazdaságokra való áttérés legjárhatóbb, legérthetőbb és legelőnyösebb útja a szövetkezet.

Az olyan társadalmi rendben, ahol a politikai hatalom maguknak a dolgozóknak a kezében van, s a legfontosabb termelőeszközök a proletárállam tulajdonát képezik, a szövetkezet szocialista gazdasági forma.

kollektivizálás a szocializmus felépítésével és a parasztság döntő, életbevágó érdekeinek biztosításával összefüggő feladatok szempontjából az egyetlen lehetséges út.

A falun folyó szocialista építés fő feladata az volt, hogy a parasztság zömét a szocialista nagyiparra támaszkodó munkásosztály irányításával a régi útról, a magántulajdonon alapuló gazdaság útjáról átvezesse az új, szocialista útra, a kolhozok útjára.

kollektivizálás előkészítésében döntő jelentőségű volt a mezőgazdaság szocialista átalakításának kulcsát jelentő szocialista ipar hatalmas arányú fejlesztése.

a parasztság zömének a kollektivizálás útjára vezetése megkövetelte az engesztelhetetlen osztályharcot a kulákság ellen.

A teljes kollektivizálás és a kulákság, mint osztály felszámolása. A parasztságnak a kolhozok felé tett döntő fordulata a Szovjetunióban 1929 második felében mutatkozott meg. Erre az időre létrejöttek a mezőgazdaság kollektivizálásának gazdasági és politikai előfeltételei. A középparasztság, vagyis a parasztság zöme, elindult a kolhozokba. A parasztok már nem egyes csoportokban léptek be a kolhozokba, hanem egész falvak, egész kerületek parasztsága lépett be egyszerre. A szovjet faluban megkezdődött a teljes kollektivizálás.

a kulákság, mint osztály felszámolása szerves része volt a teljes kollektivizálásnak.

A teljes kollektivizálás és ennek alapján a kulákság, mint osztály felszámolása „óriási forradalmi átalakulás volt, ugrás a társadalom régi minőségi állapotából új minőségi állapotba, amely — következményeit tekintve — ugyanolyan jelentőségű volt, mint az 1917 októberi forradalmi átalakulás”: Az SZK(b)P története. Rövid tanfolyam. Nyolcadik kiadás. Szikra 1954. 352. old.* … Forradalom volt ez, amely felszámolta a falun a régi, burzsoá egyéni-paraszti gazdasági rendet, s létrehozta az új, szocialista kolhozrendet.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 január 30. – szombat – van. Az idei esztendő 30. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 335 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gerda, Martina + Adelgund, Adelgunda, Aminta, Bors, Barsz, Gellért, Gerhárd, Hiacinta, Jácinta, Martinella, Martinka, Orgona, Sziringa, Taciána nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Január 30. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Janu%C3%A1r_30.

Ma van:

– A három szent főpap (Aranyszájú Szent János, Nagy Szent Bazil, Hittudós Szent Gergely) ünnepe

– India: a mártírok emléknapja

– Nepál: Srí Pancsami (Shree Panchami) hindu tavaszünnep, valamint a mártírok napja

– Hollandia: a Függetlenség Napja (Spanyolországtól való függetlenségének elismerése (1648), nem hivatalos munkaszüneti nap)

A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com