– A kapitalizmus modern formája a fasizmus! –

A fasizmus a kapitalizmus következetes harca a szocializmus ellen!

A fasizmus eredete az ókorba, a római birodalomig nyúlik vissza. A modern korban, az imperializmusban ennek a jelenségnek már teljesen mások a megjelenési formái, mert más a termelőerők, a társadalom fejlettsége. A fasizmus jelensége manapság többféle formában létezik.

… A burzsoázia, amely már nem tud a parlamentarizmus és a burzsoá demokrácia régi módszereivel uralkodni, több országban — Olaszországban, Németországban, Japánban és másutt — fasiszta rendszert léptetett életbe. A fasizmus a finánctőke legreakciósabb és legagresszívebb csoportjainak nyílt, terrorista diktatúrája. A fasizmus célja az, hogy az országon belül szétzúzza a munkásosztály szervezeteit és elnyomjon minden haladó erőt, külső viszonylatban pedig hódítóháborút készítsen elő és robbantson ki a világuralomért. A fasizmus ezeket a célokat a terror és a szociális demagógia módszereivel igyekszik elérni. – Politikai gazdaságtan

… Az 1929—1933. és az 1937—1938. évi gazdasági világválság tehát erősen kiélezte mind a tőkés országokon belüli, mind a tőkés országok közötti ellentéteket. Az imperialista államok ezekből az ellentétekből a világ ismételt újrafelosztására irányuló háború előkészítésében keresték a kivezető utat. – Politikai gazdaságtan

A fasizmus lényegében az imperializmussá fejlődött folyamatosan válságból-válságba jutó kapitalizmus gazdasági modelljében a kizsákmányolás világméretű akadályainak következetes megszüntetésére törekszik. Az imperializmus ehhez a nemzeti és világméretekben a proletárok feletti totális politikai-gazdasági hatalmával, szükség esetén a demokrácia korlátozásával vagy megszüntetésével, a diktatúra, a terror és az önkényuralom szükségnek megfelelő mértékű felhasználásával harcol. Az imperializmussá fejlődött kapitalizmus a fasizmussal harcol a fő ellensége, a szocialista demokrácia, a szocializmus ellen.

… A második világháborút, amelyet a nemzetközi imperialista reakció erői készítettek elő, a fasiszta államok — Németország, Japán és Olaszország — tömbje robbantotta ki. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánykörei, abban a törekvésükben, hogy a német fasizmus és a japán imperializmus agresszióját a Szovjetunió ellen irányítsák, mindent elnéztek az agresszoroknak, és minden lehető módon a háború kirobbantására ösztökélték őket. Ez a háború Németország és rabló szövetségesei részéről hódító, rablóháború volt. Ugyanakkor a Szovjetunió és a fasiszta támadás áldozatává lett népek részéről igazságos, felszabadító háború volt. – Politikai gazdaságtan

… A német fasizmus kihasználta a német vulgáris politikai gazdaságtan legreakciósabb elemeit, annak szélsőséges sovinizmusát, a burzsoá állam előtti meghunyászkodását, továbbá azt, hogy ez a gazdaságtan idegen területek meghódítását és a Németországon belüli „osztálybékét” hirdette. A német fasiszták — a szocializmus és az egész haladó emberiség legádázabb ellenségei — antikapitalista demagógiához folyamodtak, és képmutatóan nemzeti szocialistáknak nevezték magukat. Az olasz és a német fasiszták a „korporatív állam” reakciós elméletét hirdették, amely azt állította, hogy a fasiszta országokban megszüntették a kapitalizmust, megszűntek az osztályok és az osztályellentétek. A hitleri Németország rabló területhódításait a fasiszta közgazdászok az úgynevezett „fajelmélet” és az „élettér-elmélet” segítségével próbálták igazolni. Ezek az „elméletek” azt hangoztatják, hogy a német nemzet „felsőbbrendű faj”, a többi nemzet pedig „alacsonyabbrendű”, s az „uralkodó fajnak” joga van erőszakkal elfoglalni más, „alacsonyabbrendű” népek földjét és kiterjeszteni uralmát az egész világra. A történelmi tapasztalatok meggyőzően bizonyították a hitleristák eszelős világuralmi terveinek ostobaságát és megvalósíthatatlanságát. – Politikai gazdaságtan

A modern korban a fasizmus a kapitalizmus érdekében működő totális terrorista önkényuralmi rendszert valósította meg a „rend”, a kapitalista rend védelmében. Alapvetően a Mussolini és a következetesebb Hitler által fémjelzett klasszikus fasizmust jelenti, amely harcol a szocializmus, az internacionalizmus, a demokrácia minden formálya ellen, ha lehetősége van, világuralomra tör, a „rendet” a kapitalista rendet teremti meg a válságban, a káoszban. A modern, a polgári demokráciában létező mosolygó fasizmus szintén a tőkések uralma érdekében a proletárok és más nemzetek, fajok legyőzésére, ha szükségesnek tartja, akár a megsemmisítésére is törekszik. – Lásd: az USA és szövetségeseinek vietnámi, koreai, stb. népirtását, ami kb.: 10-20 millió áldozata volt. De a fasizmus alapvető célja a kizsákmányolás fokozása, harc a szocializmus, az emberiség demokráciája ellen, a leggazdagabb tőkések, a világméretű monopóliumok érdekében.

… A burzsoá közgazdászok az imperialista hatalmaknak idegen területek meghódítására, más népek leigázására és kirablására irányuló rabló politikáját olyan tudományellenes koholmányokkal igyekeznek igazolni, hogy a különböző fajok és nemzetek „nem egyenértékűek”, s a „felsőbbrendű fajoknak” és nemzeteknek az „alacsonyabbrendűekkel” szemben civilizáló küldetésük van stb. – Politikai gazdaságtan

… Különösen nagy buzgalmat fejtenek ki ezen a téren a reakciós amerikai közgazdászok, akik a német fasiszták nyomdokain haladva azt az embergyűlölő eszmét hirdetik, hogy az angol nyelven beszélő nemzetek valamennyi többi népnél „felsőbbrendűek”, és minden lehető módon igazolni igyekeznek az Egyesült Államok eszelős világuralmi terveit. – Politikai gazdaságtan

… A második világháború azzal végződött, hogy a hitlerellenes koalícióban részt vevő országok fegyveres erői teljesen szétzúzták a fasiszta államokat. Ebben döntő szerepe volt a Szovjetuniónak, amely megmentette a fasiszta leigázóktól Európa népeinek civilizációját, szabadságát, függetlenségét és magát az európai népek létét. A Szovjetunió Nagy Honvédő Háborúja megmutatta a világ első szocialista államának erejét és hatalmát, a szocialista társadalmi és államrend óriási előnyeit. – Politikai gazdaságtan

Idézetek

„Az olasz fascio szó latin eredete: fasces. Jelképe csomóba kötött rudak középen kalapács. Jelentése: egyesült néptömeg, amely együttes akarattal engedelmeskedik az állam tekintélyének, amely a törvény és a nemzeti élet rendfenntartásának a legfelsőbb forrása.” – ATV.hu

A marxista filozófia alapjai: „… A fasizmus, eltérően a polgári demokráciától, az imperialista burzsoázia diktatúrájának nyílt, terrorista formája. A fasizmus létrejötte elválaszthatatlanul összefügg a kapitalizmus általános válságának korával; kísérlet arra, hogy a terror és erőszak módszereivel alátámassza a kapitalizmus megingott pilléreit. Nem véletlen, hogy a burzsoázia elsősorban azokban az országokban vezette be a fasiszta rendszert, amelyekben a kapitalizmus pillérei kiváltképpen ingatagok voltak, vagy amelyekben a burzsoázia különösen tevékenyen vett részt az új világháború előkészítésében (Olaszországban, Németországban és Japánban). … a kapitalista országokban a reakció és a fasizmus nyomásának fenyegető jelei mutatkoznak. Bár a fasizmus régi formáiban kompromittálta magát a népek előtt, nincs kizárva az a veszély, hogy új formákban feléled. … A monopoltőke szükségszerű terméke a fasizmus ideológiája, a legszélsőségesebb sovinizmus és fajgyűlölet ideológiája, amelynek az a célja, hogy nacionalista konfliktusokat szítson, egész nemzetiségeket és népeket üldözzön, elködösítse a munkásosztály osztályöntudatát, és elvonja a munkásosztályt és szövetségeseit az imperializmus elleni harctól. ”

Marxista fogalomlexikon – „Fasizmus: az imperializmus viszonyai között, a kizsákmányoló osztályok legreakciósabb részének legsovinisztább, legagresszívebb nyílt terrorista diktatúrája, amely vad, erőszakos terjeszkedés, más népek leigázása, a faji gyűlölet szitása, szélsőséges kommunistaellenesség és antidemokratizmus jellemez. Szociális demagógiájával igyekszik tömegbefolyásra szert tenni. A kapitalizmus általános válságának talaján nagy társadalmi megrázkódtatások idején jött létre, amikor az uralkodó osztályok a régi módon, a polgári demokrácia eszközeivel nem tudnak kormányozni, a munkásosztály pedig nem elég erős a hatalom megragadásához, a társadalmi-politikai erők polarizálása kritikus szakaszba lépett, a jobboldali erők a szélsőséges reakció (fasizmus) oldalán tömörülnek, a munkásmozgalom és az antifasiszta demokratikus tábor viszont nem egységes, de potenciálisan fenyegető erő a reakcióval szemben. A fasizmus Olaszországban 1922-ben, Németországban pedig 1933-ban jutott hatalomra. Fasiszta diktatúra jött létre a két világháború között Magyarországon, Bulgáriában, Spanyolországban és néhány más államban. Ahol hatalomra jutott, megsemmisítette a demokratikus szabadságjogokat, militarizálta az államapparátust és agresszív politikát folytatott. A fasiszta hatalmak vereséget szenvedtek a második világháborúban. Némely ország azonban (pl.: Chile) még fennáll vagy újabban létrejött a fasiszta diktatúra és egyes tőkés országokban erősödnek a fasizálódásra irányuló törekvések. … Az imperializmus erkölcse legkövetkezetesebben és legreakciósabban a fasizmusban fejeződik ki.”

Politikai kisszótár– „demagógia [gör.]: a tömegek tudatos becsapása, félrevezetése hazug frázisokkal, csalárd ígéretekkel, teljesíthetetlen követelések felvetésével, hízelgéssel, a tények elferdítésével. A burzsoá pártok és politikusok egyik fő módszere. Különösen jellemző a fasizmusra.”

Népi demokrácia és forradalomelmélet „… Az osztályharc feltételeiben bekövetkezett változások kétségkívül az első világháború után kialakult viszonyokban gyökereznek. De a változások nem egy csapásra következtek be, hanem fokozatosan bontakoztak ki. A fasizmus kezdettől fogva számottevő szerepet játszott az osztályharcban. Egyes országokban a forradalmi munkásmozgalom elleni támadás fő eszköze volt, más országokban viszont változatlanul a polgári demokrácia s ezen belül a szociáldemokrácia játszott döntő szerepet a burzsoá rend védelmében, a proletárforradalom elleni harcban. Az első világháború végén Európa-szerte kibontakozó forradalmi hullám idején a jobboldali szociáldemokrata vezérek a „tiszta demokrácia” jelszavával léptek fel a proletárdemokrácia, a proletárdiktatúra eszméje ellen. Ekkor a proletár forradalmi mozgalom megerősödésének és sikerének alapvető feltétele a polgári demokrácia elleni harc, a reformizmus szétzúzása, a centristák elszigetelése volt. Az alakuló, fiatal kommunista pártok elsősorban ezzel a kérdéskomplexummal kerültek szembe; a polgári demokráciától, a jobboldali opportunizmustól, a reformizmustól való elhatárolódás létrejöttüknek és megszilárdulásuknak ugyancsak döntő feltétele volt.”

A Berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig: … „Mi sohasem fogunk tudni nagypolitikát űzni — mondja Hitler — szilárd, acélos, hatalmi mag nélkül, amelyet a nyolcvan- vagy százmilliós, zárt településben élő németségnek kell alkotnia. Az első feladat tehát Nagy-Németország megteremtése. Ez magában foglalja természetesen Ausztriát, Csehszlovákiát és Lengyelország egy részét. … Nagy-Németország körül kialakítjuk a kis- és középvazallus államok rendszerét, amelybe beletartoznak a balti államok, Lengyelország, Finnország, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Ukrajna és számos dél-oroszországi és kaukázusi állam. Ez lesz a föderatív Német Birodalom. [az Európai Unióban megvalósult Hitler álma]

… Ezeket a területeket német parasztokkal kell benépesíteni, a szlávokat részben ki kell pusztítani, részben ki kell telepíteni Ázsiába, a többieket meg kell fosztani a földtől és az uralkodó német faj zselléreivé tenni.

… Keleten a Kaukázusig vagy Iránig kell kiterjesztenünk uralmunkat, Nyugaton Flandriára és Hollandiára van szükségünk, de nem mondhatunk le Svédországról sem. Németország vagy uralkodni fog Európa felett vagy számos kis államra esik szét” — fejezi be fejtegetését a Führer.

… 1937. november 5-én Hitler bizalmas, szűkkörű megbeszélést hív össze. … A Führer abból indul ki — mint azt a Mein Kampfban tíz évvel azelőtt már rögzítette —, hogy Németország jövője a szárazföldi „Lebensraum” (élettér) megszervezésén nyugszik, és hogy ezt a problémát, az élettér megvalósításának kérdését csak erőszakkal lehet megoldani.

Winston Churchill – Politikai életrajz: „… „Ha kitör a háború Oroszországgal – írja Emrys Hughes -, az angol expedíciós hadtest Finnországban bizonyára odaveszett volna, s Anglia alighanem még súlyosabb katasztrófába sodródott volna, mint annak idején a Dardanellákon”. Taylor is a Dardanellákra emlékeztet ezzel kapcsolatban: „A finnországi hadjárat egy újabb és még súlyosabb Gallipoli lett volna.” „A tervezett finnországi expedíció motívumai – írja az angol történész – józan ésszel fel sem foghatók. Angliát és Franciaországot háborúba keverni Szovjet-Oroszországgal, amikor már hadban álltak Németországgal, merő őrültség. Ennek egyetlen elképzelhető, de annál galádabb indítéka az lehetett, hogy a háborút antibolsevista vágányokra akarták vinni, hogy így a Németország elleni háború véget érhessen és feledésbe merülhessen … Ma nincs rá más elfogadható magyarázat, mint az, hogy az angol és a francia kormány abban az időben elvesztette józan eszét”

… A „Labour Monthly” című haladó angol folyóirat 1940 februárjában azt írta, hogy „az angol és a francia imperializmus legsovinisztább, legagresszívabb, legreakciósabb erői, amelyek minden eszközzel arra törekedtek, hogy kiszélesítsék a háborút és hogy a Nyugaton kialakult zsákutcából a Kelet elleni hadi tevékenység megnyitásával jussanak ki, ebben a kérdésben összefogtak a hajdani müncheni politikusokkal, akik tévedésből és akaratuk ellenére keveredtek bele ebbe a háborúba, hiszen szovjetellenes háborút szerettek volna szervezni, s akik csak örültek annak a most kínálkozó lehetőségnek, hogy ezt a háborút szovjetellenes háborúvá változtassák, és ezen az alapon egy világméretű forradalomellenes frontot alakítsanak ki angol vezetés alatt”. Ez eléggé meggyőző magyarázatnak látszik mind a „merőben őrült” tervekre, mind pedig Churchill első pillantásra érthetetlennek tűnő viselkedésére, a háború átirányításának híveihez való csatlakozására. Éppen Churchill volt a legtipikusabb képviselője az angol imperializmus ama „legsovinisztább, legagresszívabb, legreakciósabb erőinek”, amelyekről a „Labour Monthly” írt.

… Az angol nép legjobb képviselői Churchilltől eltérően tisztán látták annak a politikának a kalandorságát, amelyet az angol kormány a szovjet-finn háború időszakában folytatott. Nagy-Britannia Kommunista Pártja elítélte a szovjetellenes imperialista blokk létrehozására tett kísérleteket.

… Churchill fultoni (1946.03.05) beszédének értelme a következőkben foglalható össze: a Szovjetunió a legfőbb veszély valamennyi nép biztonságára és szabadságára nézve, s ezért az emberiségnek angol-amerikai vezetés alatt össze kell fognia, és erőszakkal el kell hárítania ezt a veszélyt. … A Szovjetunióban Sztálin adta meg a választ Churchillnek. … Sztálin rámutatott arra, hogy Churchill fultoni beszédével feltűnően emlékeztet Hitlerre: „Hitler úgy látott hozzá a háború kirobbantásához, hogy proklamálta a fajelméletet, kijelentette, hogy csak a németül beszélő emberek alkotnak teljes értékű nemzetet. … Churchill úr ugyancsak egy fajelmélettel akarja kirobbantani a háborút, amikor azt bizonygatja, hogy csak az angolul beszélő nemzetek teljes értékű nemzetek, és csak ezek a nemzetek hivatottak arra, hogy az egész világ sorsát eldöntsék. Az angol fajelmélet ahhoz a következtetéshez vezeti Churchillt és barátait, hogy az angolul beszélő nemzeteknek, mint egyedül teljes értékűeknek, uralkodniuk kell a világ többi nemzetei fölött, Churchill úr és angliai meg amerikai barátai voltaképpen mintegy ultimátumot nyújtanak át a nem angolul beszélő nemzeteknek: ismerjétek el a mi uralmunkat önkéntesen, és akkor minden rendben lesz – ellenkező esetben elkerülhetetlen a háború … Churchill beszéde más tekintetben is összecsengett a német nácik megnyilatkozásaival. A „vasfüggöny” kifejezést használta, amelyet aztán unos-untalan a legkülönbözőbb változatokban alkalmaztak a Szovjetunió és a többi szocialista ország ellenségei. „Általában azt hiszik – írta ezzel kapcsolatban Palme Dutt -, hogy a »vasfüggöny« kifejezés Winston Churchill lángelméjében fogant, ő használta először fultoni beszédében. Holott ebben az értelemben … első ízben Joseph Goebbels alkalmazta a »Das Reich« című lap 1945. február 25-i számának vezércikkében … Azóta szakadatlanul használják mindenfelé, anélkül, hogy tudnának náci eredetéről. Ha minden nyugati újságíró és politikus szerzői jogdíjat volna köteles fizetni a »vasfüggöny« szó használatáért az eredeti szerzőnek, ma Goebbels szelleme volna a leggazdagabb árny Hadész birodalmában” . … A hidegháborút csakugyan Churchill hirdette meg, de nem 1946 márciusában, hanem 1942 októberében, amikor összeállított egy dokumentumot, amelyben arra szólította fel a polgári világot, hogy fogjon össze az „orosz barbárság” ellen. … A hidegháború kezdetét valójában arra az időpontra tehetjük, amikor a Nyugat ráébredt, hogy kudarcba fúlt a számítása: a náci hadigépezet nem fogja megsemmisíteni a Szovjetuniót. S ez 1942 nyarán történt”

… Churchill hamarosan … 1946 őszén Svájcban … készült egy újabb beszédére, amelynek a fultonihoz hasonló visszhangot kellett volna keltenie. Ezt a beszédét Churchill 1946. szeptember 19-én tartotta a zürichi egyetemen. … Ezúttal egy úgynevezett egyesült Európának a létrehozását javasolta, azzal a céllal, hogy ez fellépjen a Szovjetunió ellen … Az egyesült Európa vezető erejévé, Churchill elképzelése szerint, Németországnak kellett volna válnia. Minthogy a népek emlékezetében még mindig elevenen éltek azoknak az időknek a borzalmai, amikor a nácik Hitler vezetése alatt próbáltak egy egyesült Európát létrehozni, Churchill arra szólította fel a népeket, hogy a jövő érdekében borítsanak fátylat a nácizmus gaztetteire. … részesítsék amnesztiában azokat, akik a második világháború borzalmaiért felelősek, és fogjanak össze Németországgal a Szovjetunió ellen, amely annyi áldozatot hozott azért, hogy biztosítsa a győzelmet a fasizmus fölött.

Vitathatatlan tény, hogy Churchill szimpátiával viseltetett az olasz fasizmus iránt. Hivatalos nyilatkozatokban ezt több ízben maga is leszögezte. Nem kétséges az sem, hogy Churchillnek imponált a német fasizmus mint a magában Németországban és annak határain túl kibontakozó forradalmi mozgalom elleni harc fegyvere. Churchill bámulta azokat az eredményeket, amelyeket Hitler Németországon belül elért, és csupán azt kívánta, hogy Anglia, ha olyan vereség érné, amilyen Németországot 1918-ban érte, találjon magának hasonló vezetőt, mint Hitler. Mindez bizonyság arra, hogy a fasizmussal mint olyannal Churchill meg is békült volna. Erre enged következtetni az is, hogy a Németország ellen vívott háború utolsó hónapjaiban megkísérelte megóvni a fasizmus maradványait Németországban.

… S ha Churchill mégis erélyes harcot vívott a náci Németország és a fasiszta Olaszország ellen, ezt nem azért tette, mert ezekben az országokban fasiszta rendszer volt, hanem azért, mert Németország és Olaszország keresztezte Anglia imperialista érdekeit. Churchill számára ez nem annyira a fasizmus elleni harc volt, mint inkább harc Anglia politikai és gazdasági ellenfelei ellen. A háború éveiben a konkrét helyzet úgy alakult, hogy az imperialista Németország és Olaszország elleni háború egyúttal a német nácizmus és az olasz fasizmus elleni háború is volt. Ha a német nácizmus és az olasz fasizmus nem sodorja veszélybe az imperialista Angliát, Churchill sohasem szállt volna harcba velük. Hiszen nem szállt harcba a spanyol fasizmussal sem – sem Franco hatalomra jutása idején, sem a második világháború időszakában. Sőt jelentős mértékben Winston Churchill erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a háború végeztével a spanyolországi fasiszta rezsim fennmaradhatott.

… Úgy adódott, hogy az a háború, amelyet Anglia a hitleristaellenes koalíció keretében Németország és Olaszország ellen folytatott, összeolvadt a népeknek és elsősorban a Szovjetuniónak a fasizmus ellen vívott háborújával. Így tett szert Churchill a fasizmus elleni harcosnak kijáró dicsőségre, holott tulajdonképpen nem volt az. A konzervatívoknak igen előnyös volt, hogy a fasizmus elleni harcosnak a tógájában állítsák az angol nép elé, s ezért fel is fújták vezérük ilyen irányú érdemeit.

Wikipédia.hu: „fasizmus a radikális, tekintélyuralmi nacionalizmusnak a 20. század első felében Európa egy sor országában megjelent formája. Nevét az olasz változatáról, a legkorábban kialakult olasz fasizmusról kapta. A fasiszták az adott nemzet totalitárius állammá történő egységesítésére törekedtek a nemzeti közösség tömegeinek mozgósítása révén, az élcsapat szerepét betöltő pártra támaszkodva. A fasizmus ellenséges a liberális demokráciával, a szocializmussal, a kommunizmussal szemben. A fasiszta mozgalmak közös vonásai az állam fontosságának messzemenő hangsúlyozása, az erős vezető iránti rajongás, a nacionalizmus legszélsőségesebb formái, a saját etnikum felsőbbrendűségébe vetett hit, valamint a katonai szellem eluralkodása a társadalomban. A fasizmus a politikai erőszak, a háború és a gyarmatosítás eszközeivel keresi a nemzeti megújulást és álláspontja szerint a felsőbbrendű népeknek, „fajoknak” életteret kell szerezniük a gyengébbekkel és alsóbbrendűekkel szemben.

A fasizmus ideológiája következetesen hangoztatja az állam elsődlegességének elvét. Benito Mussolini és Adolf Hitler egyaránt maguk személyesítették meg az államot és ennek alapján megkérdőjelezhetetlen hatalmat igényeltek és gyakoroltak. A fasizmus bizonyos elméleteket és terminológiát a szocializmustól kölcsönzött, de azzal ellentétben az emberi társadalmon belüli fő ellentéteket nem az osztályok között találta meg, hanem a nemzetek és az emberi „fajok” között. A gazdasági életben a vegyes gazdaság mellett szállt síkra, amelyben jelentős állami tulajdon és állami beavatkozás mellett nagy teret kapott a nemzeti tőke, beleértve a nagytőkét is. A nemzetgazdaságban az önellátásra és a függetlenségre helyezték a hangsúlyt, ehhez igénybe vették a protekcionizmus eszközeit is. A fasizmus fő ellenségének a szocializmust és a kommunizmust tekintette, de időnként kritikus volt a kapitalizmussal szemben is, egyfajta „harmadik utat” javasolva a kapitalizmus és a marxista szocializmus között. A fasiszta mozgalmak a nacionalizmus harcias, szélsőséges, soviniszta, idegengyűlölő formáját képviselték. A tipikus fasiszta állam militarista jellegű volt, a katonai fegyelem elemeit kiterjesztette a társadalmi élet minden területére, és nagy hangsúlyt fektetett az egyenruhákra, díszszemlékre, valamint a monumentális építészetre.

Az első fasiszta jellegű mozgalmak Olaszországban jelentek meg az első világháború idején, kombinálva a baloldali és jobboldali mozgalmi jegyeket, szembeszállva a szocializmussal, a kommunizmussal, a liberális demokráciával és számos esetben a hagyományos jobboldali polgári konzervativizmussal is. Bár a fasizmust hagyományosan a bal-jobb politikai paletta szélső jobboldalára helyezik, maguk a fasiszták és a kutatók egy része nem tartja megfelelőnek ezt a besorolást. A második világháború alatt és után a fasizmus már egyértelműen pejoratív értelmet kapott, ezért gyakorlatilag nem maradt olyan politikai párt, amely nyíltan fasisztának nevezné magát. A fasizmussal ideológiai rokonságot mutató szélsőjobboldali pártokat politikai ellenfeleik időnként neofasisztának nevezik.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!