Donbassz

A „Normandiai négyek” tegnapi online tanácsadói tanácskozásán Andrej Jermak, Zelenszkij bohóc udvartartásának főnöke, javasolta a háromoldalú kapcsolattartó csoport (TCG) biztonsági kérdésekkel foglalkozó alcsoportjának sürgős ülése összehívását a donbasszi fronthelyzet súlyosbodása miatt.

Az ülést ma, március 19 – én, pénteken tartják.

Washingtonban szenátorok egy csapata ismét előterjesztette az Ukrajnával való partnerségről szóló iörvénytervezetet. Nyilvánvalóan Kijev nem hiába fordult az új amerikai adminisztrációhoz, bejelentve azon vágyát, hogy az amerikaiaknak jelen kell lenniük a Donbasszról folytatott tárgyalásokon.

A tervezetből kitűnik, hogy a kijevi hatóságok gazdái végül úgy döntöttek, hogy beavatkoznak „Donbassz problémájának megoldásába”.

A törvénytervezet meghatározza az Ukrajnával fenntartott kapcsolatok formáját a katonai együttműködés területén is a következő öt évre.

Korábban a törvényjavaslatot 2020. július 30 – án bocsátották szavazásra az USA előző összetételű Kongresszusa elé, de akkor az ötlet nem volt nyerő.

A mostani tervet a demokrata Bob Menendez, Chris Murphy, és Jeanne Shekhina, valamint a republikánus, Jim Risch, Rob Portman és John Barrasso jegyzik.

„Ukrajna védelmének támogatása, valamint az amerikai érdekek és a külpolitikai prioritások előmozdítása érdekében büszke vagyok arra, hogy csatlakozom Ukrajna biztonsági partnerségi törvényének megújításához, amely egy hosszú távú biztonsági segítségnyújtási csomag, ami bizonyítja kétpárti elkötelezettségünket egy biztonságos Ukrajna iránt.”- mondta Menendez a törvénytervezet benyújtásakor.

A törvénytervezetet bár szenátorok egy csoportja terjesztette be újra, azt a képviselőháznak és a szenátusnak is el kell fogadnia, az elnök későbbi aláírásával.

A DNR elnöke Gyenyisz Pusilin bejelentette: UKRAJNA A ISMÉT ÁTLÉPETT EGY HATÁRT!

„Ukrajna három év után először ismét Grad – sorozatvetőkkel lőtte Donyeck északi részét. Egy bérházat is találat ért. Áldozatok szerencsére nincsenek.”

Pusilin „öngyilkos akció” – nak nevezte a támadást, és minden további ukrán katonai akciót Donbassz ellen.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Nehezen viseli a pofonokat az USA!

Keményen egymásnak feszült az USA és Kína a Biden-kormány első csúcstalálkozóján

A két ország külügyminisztere szokatlanul éles hangnemben bírálta egymás országát.

Nem indult zökkenőmentesen a nemrég kezdődött amerikai-kínai csúcstalálkozó – az első, amit Joe Biden beiktatása óta tartottak – írja a SkyNewsra hivatkozva a Telex.

Az általában néhány percig tartó, udvarias bemutatkozó körök már most bő egyórásra nyúltak, és egyik fél sem fogta vissza magát a másik bírálatában.

Az Alaszkában tartott, kétnaposra tervezett eseményen a két ország legmagasabb rangú külügyi képviselői tárgyalnak, az amerikai delegációt Antony Blinken külügyminiszter, a kínait Jang Csie-csi, a Központi Külügyi Bizottság vezetője képviseli.

Blinken rögtön az elején leszögezte, hogy

Kína akciói fenyegetik a szabályokon alapuló rendet, ami a globális stabilitást garantálja, és nem pusztán belső ügyekről van szó, ezért nekik kötelességük szót emelni a problémás gyakorlatok ellen.

Jang erre válaszol hosszan ecsetelte az amerikaiak kisebbségekkel szembeni problémáit és a demokráciájuk gyengeségeit. Szerinte az USA jobban tenné, ha változtatna a róla kialakult képen, és nem próbálná meg mindenhol a saját mintájára formálni a demokráciát.

„Az USA arra használja pénzügyi hegemóniáját és katonai erejét, hogy igazságosztó szerepet vegyen fel, és elnyomjon más országokat” – tette hozzá.

Jang később még élesebb, a diplomáciában szokatlan hangvételt ütött meg, amikor közölte:

Hadd mondjam el itt a kínai oldal színe előtt, hogy az Egyesült Államok nincs feljogosítva rá, hogy az erő pozíciójából közölje a mondandóját Kínával. Már húsz-harminc évvel ezelőtt sem lett volna joga ehhez, nem lehet így bánni a kínai emberekkel.

Blinken erre válaszolva állítólag idegesen azt felelte: „Úgy tűnik, hogy a kínaiak nagyképűen érkeztek erre a tárgyalásra, és inkább a politikai színházra fókuszálnak a lényeges dolgok helyett”.

Egyelőre nincs világos kép arról, hogy Donald Trump határozott, de aztán irányokat váltott Kína-politikája után Joe Biden milyen kapcsolatra készül az ázsiai országgal. Az mindenesetre látszik, hogy a jelenlegi elnök nem fogja vissza magát, amikor nagyhatalmi ellenfelei minősítéséről van szó: néhány napja – szintén szokatlan vehemensséggel – egyszerűen gyilkosnak nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt, amiből diplomáciai összezördülés alakult ki.                                                                                                                                        (szmo)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá! De legalább LÁJKOLD! – hiszen azzal is tudsz segíteni!

Bal-Rad komm: „…Kína akciói fenyegetik a szabályokon alapuló rendet, ami a globális stabilitást garantálja…”

-Blimken TERMÉSZETESEN AZ USA ÁLTAL EDDIG DIKTÁLT SZABÁLYOKON ALAPULT RENDET ÉS STABILITÁST félti kommunista Kínától. (Is!)

Bizony – bizony kedves Thony! EGYSZER MINDEN JÓNAK VÉGE SZAKAD! Így a pökheni amerikai hegemóniának is! De mintha ezt az egész mókázást az USA kezdte volna. Elhisszük mi hogy fájnak a pofonok az USA – nak is! Mi már csak tudjuk, hiszen kaptunk mi is tőletek éppen eleget.

HADD KÁRÖRÖMKÖDJÜNK MÁR EGY KICSIT! 

Bár NEKÜNK ettől jobb nem lesz, de mégis. Hiszen „a legszebb öröm a káröröm”! 

A mai napra rendelt dijadalkuruttyolás, és ami mögötte van

Zseléagyú: beruházási rekordot döntött tavaly Döbrögisztán

A koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére is beruházási rekordot döntött tavaly Magyarország, mert 1494 vállalat kötelezte el magát fejlesztések mellett – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Győrben, ahol versenyképesség-növelő támogatási okiratot adott át a Pannon Tools Kft.-nek.

A tárcavezető hozzátette, hogy az export ismét 100 milliárd euró fölé ment, amellyel a világon a 34. legjobb teljesítményt nyújtotta Magyarország úgy, hogy lakosságszám tekintetében csak a 94. helyen áll. Emellett ma már ismét annyian dolgoznak az országban, mint a járvány előtt. Emlékeztetett, hogy a kormány minden idők „egyik legrobusztusabb” beruházási támogatási programját indította el azon vállalatok számára, amelyek vállalják, hogy nem bocsátanak el egyetlen munkavállalót sem, emellett fejlesztenek.

Elmondta, hogy a mintegy hetven embert foglalkoztató, szerszámokat és alkatrészeket gyártó Pannon Tools Kft. 125 millió forintos kapacitásnövelő beruházását a kormány 41 millió forinttal támogatja. A fejlesztés eredményeként mintegy negyven százalékkal nő a magyar családi tulajdonban lévő cég kapacitása, amely mások mellett a Rábának, az Audinak, az Alpine-nak és a Suzukinak is a beszállítója. Hozzátette, hogy a hazai fémipar teljesítménye az év első hónapjában hat százalékkal emelkedett.

Kitért arra is, hogy Győr-Moson-Sopron megyében 63 vállalat 45 milliárd forintnyi beruházást hajt végre, amellyel 14 500 ember munkahelyét védik meg. Szijjártó Péter kiemelte:

a járvány kettős – gazdasági és egészségügyi – kihívást hozott, és a kormány erre „rendkívüli választ adott”, amely gazdasági szempontból működött. Hozzátette, hogy Brüsszel és a baloldal is azt szerette volna, hogy a kormány segélyeket adjon, amelyről azonban „bebizonyosodott az elmúlt évtizedekben, hogy bizonytalansághoz és kiszolgáltatottsághoz vezet”.

Ha a kormány Brüsszelre és a baloldalra hallgatott volna, akkor ezrekkel többen haltak volna meg Magyarországon, tízezrekkel többen fertőződtek volna meg, százezrekkel többen veszítették volna el munkahelyeiket és ma 1 millió 520 ezerrel kevesebb oltóanyag lenne Magyarországon, vagyis mintegy 750 ezer emberrel kevesebb kapott volna oltást – mutatott rá a miniszter.

A keletről beszerzett vakcinákkal viszont a második legjobb oltottsági mutatóval rendelkezik Magyarország az Európai Unióban – mondta. Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a győri ipari parkban mintegy tíz ország száz cége van jelen, amelyek a város motorjai. Dominek Ákos, a Pannon Tools Kft. cégvezetője elmondta, hogy a beruházás részeként megduplázzák az 5500 négyzetméteres gyártóterületüket.

A céget 1979-ben alapították, elsősorban autóipari cégek számára készítenek szerszámokat és alkatrészeket, de orvostechnikai műszereket és épületgépészeti alkatrészeket is gyártanak.

A nyilvános céginformációs adatok szerint 2019-ben a vállalat árbevétele 1 milliárd 803 millió forint volt, 15 millió forinttal magasabb, mint 2018-ban. Ebből az export bevétel 290 millió forint volt, amely 59 millió forinttal több, mint az azt megelőző évben. Az adózott eredmény 25 millió forint veszteséget mutatott 2019-ben, szemben a 2018-ban elért 77 millió forint nyereséggel.                                                                                                                                     (atv)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Zselésfejűnk egy jobb autó árát vitte a cégnek a qrmány „ajándékaként”, és csináltak az adománynak akkora hírverést, hogy az egész vajdasági potkánmédia ettől habzik. De amúgy van a hírben egy NAGYON LÉNYEGES MONDAT: „…Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a győri ipari parkban mintegy tíz ország száz cége van jelen, amelyek a város motorjai….”

Kb. EZ A JELLEMZŐ AZ EGÉSZ VAJDASÁGRA! A magyarok csak a legolcsóbb üzemanyagként működtetik a motort! LEHET ÖRÜLNI! Remekül műxik a döbrögisztáni rabszolgatartó rendszer! Dübörög a versenyképességünk!

Zseléfejű többi álellenzéket gyalázó, NER – istenítő, MI LETT VOLNA/LENNE ITT HA…- történelmietlen vakcina és ragályhablatyával pedig nem is érdemes foglalkozni.

A „gyilkos” Putyin kész telefonon beszélni a jelzőt használó Bidennal

Moszkva, 2021. március 18. csütörtök (MB)

     Putyin orosz elnök csütörtökön tudatta az őt „gyilkosnak” nevező Biden amerikai elnökkel, hogy pénteken vagy hétfőn kész telefonon beszélni vele kétoldalú kérdésekről és a regionális konfliktusokról – tudatta a Magyar Békekör csütörtökön.

     Utasította az orosz külügyminisztériumot, hogy készítse elő a beszélgetést az amerikai elnökkel.

     Putyin egy közmondással válaszolt Bidennek, aki gyilkosnak nevezte őt: „Én gumi vagyok, te meg csiriz, rólam lepattan, és rád ragad”.

Oroszország mindenesetre hazarendelte washingtoni nagykövetét, az amerikai elnök értésére adva, hogy ez így nem lesz jó.

     Ha már „gyilkosról” esik szó, Putyin helyénvalónak tartotta, hogy emlékeztessen: az Egyesült Államok atombombát dobott Japánra a II. világháború végén, 1945-ben; lemészárolta és rabszolga sorba taszította az amerikai bennszülötteket. A rasszizmus ma is élő probléma, máskülönben érthetetlen volna, mi táplálja „A fekete élet is számít” mozgalmat – mondta. Úgy vélekedett, van, aki másokon akarja levezetni hazai gondjait…

     A TV riportere megkérdezte Putyintól, mégis mit üzen Bidennek, mire az orosz elnök így válaszolt: „Legyen jól! Egészséget kívánok, minden irónia és tréfa nélkül”.

Biden még nem válaszolt, fogadja-e Putyin telefonhívását.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Döbrögisztáni ragálymatiné

Döbrögi: egy hétig még biztosan fennmaradnak a jelenlegi korlátozások

Az újranyitás első lépése akkor történhet meg, ha legalább 2,5 millió embert beoltanak.

Újabb negatív rekordok dőltek meg az áldozatok és a lélegeztetőgépen levők számában, egy hétig még biztosan érvényben maradnak a jelenlegi korlátozások – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszterelnök ismertette a legfrissebb statisztikákat: az elmúlt 24 óra alatt 213-an haltak bele a betegségbe, kórházban többen vannak mint valaha, és jelenleg 1174 ember van lélegeztetőgépen.

„Ez nem az a pillanat, amikor az érvényben levő intézkedéseken lazítani lehetne”

– jelentette ki Orbán, aki az operatív törzs üléséről érkezett az stúdióba.

Az operatív törzset felkérte, hogy dolgozzák ki az újranyitási tervet.

Ezt a beoltottak számához kötik, akkor lehet megtenni az újranyitás első lépését, ha minden 65 év feletti regisztrált beoltatta magát. Ez a számításaik szerint 2,5 millió beoltottat jelent.

A húsvéttal kapcsolatos intézkedésekről jövő héten döntenek, ennek eredményét egy hét múlva pénteken jelenti majd be a miniszterelnök.

A védettségi igazolvány fontos lesz az újranyitáskor, lesznek olyan szolgáltatások, amelyeket csak ennek birtokában lehet majd igénybe venni.

Orbán szerint az egyik legfontosabb kérdés, hogy a kórházak bírják-e a nyomást. Szabad ágyak vannak: a miniszterelnök által ismertetett adatok szerint több mint tízezer szabad ágy van, a lélegeztetőgépes férőhelyek kapacitásának egyelőre a felét használták ki. A kérdés az, hogy szakszemélyzet van-e. Az oltással kapcsolatban sem az a probléma, hogy van-e elég oltási pont, hanem az, hogy nem jön elég vakcina. AstraZenecából például 500 ezer adaggal kevesebb érkezik az országba, így kínai és orosz vakcinával kívánják azt pótolni, hogy zavartalanul folyhasson tovább az oltás.                                                                                                                              (Forrás: libernyákmédija)

A hülyeség új definíciója: BIDEN!

Miközben a nyugati fősodratú médiák (és a diplomácia is) eleddig döbbenten hallgatnak Biden amerikai vezérbohóc Vlagyimir Putyint gyilkosozó őrületéről, Oroszországban a kezdeti sokk után kezdenek magukhoz térni.

Gyorsan fölfogták Moszkvában: egy betegségtudat nélküli vén bolond hablatyolásával nem lehet mit kezdeni! Úgy is kezelik a dolgot.

Az USA legnagyobb meghökkenésére tegnap Vlagyimir Putyin nagyot húzott. Dühöngés nélkül javasolta Biden vezérbohócnak, hogy ma vagy hétfőn, „találkozzanak” az online – térben, és beszélgessenek. Az orosz államfő a hét végén ugyanis NEM ÉR RÁ, MERT SZOMBATON – VASÁRNAP TAJGATÚRÁRA MEGY! (De – mint megjegyezte – az orosz KüM „lóg a szeren”, és megpróbálja tető alá hozni a virtuális randit.)

Az orosz elnök randijavaslatának hallatán a Fehér Ház szóvivője Jen Psaki köpni – nyelni nemtudott. Arról nyöszörgött a szerencsétlen, hogy nincs értesülésük hivatalos invitációról, meg hogy rövid az idő a Putyin elnök által „javasolt” időpontig. Különben is: főnöke nagyon efoglalt. Ma például Grúziában koslat.

Psaki ugyanakkor elismerte, hogy országának van min gondolkodnia Vlagyimir Putyin szavai után az USA egykori rabszolgarendszeréről és rasszizmusáról .

„Emlékeztetnék arra, hogy tegnap Oroszország elnöke az Egyesült Államokról szólva emlékeztetett arra, hogy az afroamerikaiak még mindig „igazságtalansággal és megsemmisítéssel” szembesülnek, és emlékeztetett a rabszolgaság országunkban „nagyon nehéz” és „nagyon kegyetlen” időszakára is.

Először is itt, az Egyesült Államokban reflektálhatunk és tudomásul vehetjük, hogy sokkal többet kell tennünk a faji igazságtalanság ellen, és más országgá válás érdekében. Sokat teszünk ebben az irányban, és ez fontos feladat Biden elnök számára”- mondta Psaki.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy az orosz államfő alig volt megható.

„Azt hiszem, Putyin elnöknek sokkal vastagabb a bőre, mint azt el tudjuk képzelni”- tette hozzá duzzogva.

Biden bohóc pedig még rá is tett egy lapáttal a hülyeséghalmazára. Abból az alkalomból örömködött, hogy ma az USA – ban megejtik a százmilliomodik ragályellenes szurit is. Dijadalmakogása közben ISMÉT elfelejtette, hogy mi is aző titulusa. ISMÉT Kamala Harrist nevezte „elnökünknek”!

A hír szerint SENKI NEM javította ki! Lehet ez véletlen? Vagy már úgy vannak vele, hogy a vén hülye TALÁN a közelgő igazságot nevezte meg.

Mindenestre az biztos, hogy Biden bohóc elődjét Trump bohócot Amerika szerte egyre többen úgy kezdik megítélni, hogy az egy felelősségtudattól áthatott államférfi volt. (Bidenhez képest.)

Mint ahogyan egyre terjed az a nézet is, hogy a ‘zoroszok már – már csak tréfálkoznak rajtuk.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A nagy ütközetek színterén

Ütközetek a határmenti körzetekben

(idézet: A Nagy Honvédő Háború története – 1976)

Június 22-én estig a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosságának még nem volt teljes képe a fasiszta Németország váratlan és hitszegő támadásának súlyos következményeiről. A határmenti katonai körzetek bázisán szervezett hadseregtörzseknek és frontparancsnokságoknak nem volt megbízható és állandó összeköttetése a csapatokkal, és vajmi keveset tudtak a harcmező eseményeiről. A helyzet tisztázására és az arcvonalakon a vezetés helyreállítására a nap második felében a Nyugati Fronthoz utazott B. M. Saposnyikov, a Szovjetunió marsallja, a Délnyugati Fronthoz pedig G. K. Zsukov hadseregtábornok, a vezérkar főnöke.

Georgij Konsztantyinovics Zsukov már a háború előtti években kiemelkedő helyet foglalt el a fiatal szovjet katonai személyiségek között. Az orosz nép soraiból, szegényparaszti családból származott; bonyolult és igen nehéz utat járt meg a közkatonától a Szovjetunió marsallja rendfokozatig. 1919-től volt tagja az SZKP-nak. A Nagy Honvédő Háború előestéjén és kezdetén az akkor 45 éves marsall a vezérkar főnöke volt, majd frontparancsnok lett. A háború alatt mindvégig tagja volt a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának, 1942 augusztusától pedig kinevezték a legfelsőbb főparancsnok helyettesévé. A legfontosabb hadászati irányokban koordinálta a frontok tevékenységét.

A háború előtti és alatti kiemelkedő katonai tevékenységét, melyet a nép, az állam és a párt érdekében végzett, elismerték és nagyra értékelték. G. K. Zsukovot négyszer tüntették ki Lenin-renddel, négyszer kapta meg a Szovjetunió Hősét megillető Arany Csillagot, a Győzelem-rend kétszeres tulajdonosa, és még sok más harci érdemrend és érdemérem birtokosa.

A június 22-én estére kialakult rendkívül bonyolult helyzetben Sz. K. Tyimosenko marsall, honvédelmi népbiztos, direktívát adott ki. Ebben azt a feladatot állította az Északnyugati, a Nyugati és a Délnyugati Frontok elé, hogy június 23-án és 24-én mérjenek erős ellencsapásokat az ellenséges csapásmérő csoportosítások szárnyaira és hátába a suwalki és lublini irányban, s foglalják el Suvalkit és Lublint.

Ez a direktíva kísérlet volt annak a védelmi tervnek a végrehajtására, miszerint egy ellenséges áttörés esetén gépesített hadtestekkel és távolbombázó erőkkel kell az ellenséget megsemmisíteni. Ám az adott körülmények között e terv megvalósíthatatlan volt. Jóllehet a harckocsizók hősiesen és szívósan harcoltak, ellencsapásaik nem hozták meg a várt sikereket sem az Északnyugati Front sávjában, a siauliai irányban, sem pedig a grodnói irányban, a Nyugati Front sávjában. Csapataink sikertelen akcióinak fő okai a következők voltak: nem volt idő a támadás megszervezésére; nem sikerült végrehajtani a gépesített hadtestek átfegyverzését és összekovácsolását; az ellenség légi uralmának közepette gyenge volt csapataink légvédelme; mivel nehéz volt megszervezni az utánpótlást, nem lehetett biztosítani harckocsi- és gépesített csapataink üzemanyag- és lőszerellátását. Június 25-én le kellett mondani az északnyugati és nyugati irányú támadó tevékenységről.

A Délnyugati Front sávjában egész június 29-ig tartottak D. I. Rjabisev, K. K. Rokosszovszkij, I. I. Karpezo és N. V. Feklenko tábornokok gépesített hadtesteinek ellencsapásai az 1. német páncélos csoport ellen. Ekkor kerültek be a történelembe a Luck, Brodi, Rovno, Dubno térségében vívott páncéloscsaták, amelyek nagy szerepet játszottak a Kijev elleni német támadás feltartóztatásában.

Az ellenség egyáltalán nem számított a szovjet csapatok páncélos ellencsapásaira. Miután már tapasztalta sok határmenti terepszakaszon a szovjet csapatok eddigiekben tanúsított ellenállását, a németeket komolyan aggasztotta támadásuk fő útvonalain e szovjet harcosok által kifejtett aktivitás.

Értékelve a határmenti körzetekben lezajlott páncélosütközeteket, Hoth hitlerista tábornok ezt írta: „A legnehezebb helyzetbe a »Dél« hadseregcsoport került. Az ellenséges csapatokat sikerült a határtól visszavetni, de azok hamar felocsúdtak a váratlan csapástól, és tartalékaik, valamint mélyebben elhelyezett harckocsiegységeik ellenlökéseivel megállították a német csapatok előrenyomulását. A 6. hadseregnek alárendelt 1. páncélos csoportnak június 28-ig nem sikerült kicsikarnia a hadműveleti áttörést. A német egységek támadásának útjában nagy akadályt jelentettek az ellenség hatalmas ellencsapásai … a luck-rovno-zsitomiri országút mentén előretörő csapatokra.”3 – Hermann Hoth: Panzeroperationen. (Páncélos hadműveletek.) Heidelberg 1956. 68 old.*

A találkozó ütközetekben a szovjet csapatok veszteségeket szenvedtek. A Baltikumban és Belorussziában nem volt összefüggő arcvonal. Az Sz. K. Tyimosenko honvédelmi népbiztos elnöklete alatt álló Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállása ezzel kapcsolatban június 25-én olyan döntést hozott, hogy a hátországból előrevont csapatokkal szilárd védelmi arcvonalat hoz létre a Nyugati-Dvina és a Dnyeper vonalán. Ugyanebből a célból június 30-án a Délnyugati Front csapatait a megerődített körletek vonalába rendelték, vagyis a régi államhatárhoz.

Június utolsó és július első napjaiban a hátországból a Nyugati-Dvina és a Dnyeper vonalára érkezett a szovjet csapatok második lépcsője – a 22., 19., 20. és 21. hadsereg (37 hadosztály) -, amelyet Sz. M. Bugyonnij marsall parancsnoksága alatt egy hadseregcsoportba vontak össze. Június 27-én a Honvédelmi Népbiztosság e csapatok feladatául szabta, hogy június 28-án estére szállják meg és rendezkedjenek be szilárd védelemre a Kreszlavl (Kraszlava)-Gyiszna-Polockij megerődített körlet, Vityebszk-Orsa-Dnyeper-Lojev terepszakaszon, akadályozzák meg az ellenség áttörését Moszkva irányában, a szárazföldi csapatok és a repülőerők ellencsapásaival semmisítsék meg az ellenséget. Néhány nap múlva a moszkvai irány megerősítése, valamint a védelem megszervezése céljából a Nyelidovo-Belij-Jelnya-Brjanszk terepszakaszon (210-240 kilométerre a fő terepszakasztól) szétbontakozott a 24. és a 28. hadsereg (19 hadosztály). Ezenkívül Szmolenszk körzetének irányába tartott a 16. hadsereg. Július 2-án a főhadiszállás átadott tartalékából egy hadseregcsoportot a Nyugati Frontnak. D. G. Pavlov helyébe a front parancsnokává Sz. K. Tyimosenkót, a Szovjetunió marsallját nevezték ki.

A szegényparaszti családból származó Szemjon Konsztantyinovics Tyimosenko részt vett az első világháborúban, majd 1918-ban kezdte szolgálatát a Vörös Hadseregben. 1919-től tagja lett az SZKP-nak. A polgárháború éveiben Sz. K. Tyimosenko mint szakaszparancsnok kezdte, s végül az 1. lovashadosztály parancsnoka lett. A béke éveiben hadosztályparancsnok, majd körzetparancsnok; a szovjet-finn konfliktus idején az Északnyugati Front élén állt. A Nagy Honvédő Háború előtt és annak kezdetén Szemjon Konsztantyinovics felelős beosztásokat töltött be: volt a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosa, a háború éveiben a Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának tagja, a nyugati, majd a délnyugati irányban harcoló frontok parancsnoka. A hazának tett szolgálataiért a kiemelkedő szovjet hadvezért négyszer tüntették ki Lenin-renddel, kétszer a Szovjetunió Hősét megillető Arany Csillaggal, a Győzelem-renddel, valamint sok más érdemrenddel és érdeméremmel …

A leningrádi irányban gyors ütemben épült a lugai védővonal, megerődítették a Leningrádhoz vezető útvonalakat, délen pedig hadicélokra használhatóvá tették a régi államhatár mentén levő megerődített körleteket.

A háború első napjától harcoló csapatok pedig folytatták az egyenlőtlen küzdelmet a támadó ellenséggel a Baltikumban, Belorussziában, Nyugat-Ukrajnában és Moldovában. Kényszerű visszavonulásuk nem csökkentette harci szellemüket. Elkeseredett küzdelem folyt szárazföldön és levegőben egyaránt. A kisszámú szovjet repülőerők erejüket megfeszítve támogatták a szárazföldi erőket. A pilóták csodálatos hősiességgel harcoltak a már sok légi győzelmet aratott német pilótákkal. A nép örökké megőrzi emlékezetében azt a hőstettet, amelyet június 26-án Minszktől északra hajtott végre N. F. Gasztello százados, repülőszázad-parancsnok, beosztottaival, A. A. Burgyenjuk hadnaggyal, G. N. Szkorobogatij hadnaggyal és A. A. Kalinyin törzsőrmesterrel. Ellenséges lövedéktől eltalálva, égő repülőgépüket egy ellenséges gépkocsioszlopra irányították. Sz. I. Zdorovcev, M. P. Zsukov és P. T. Haritonov vadászrepülők június végén, fedezve a Leningrádba vezető légi utakat, gépeikkel nekirepültek az ellenséges repülőgépeknek, és így zúzták szét azokat. Ők kapták meg elsőként a Nagy Honvédő Háborúban a Szovjetunió Hőse kitüntetést.

Rovno és Dubno alatt, a minszki megerődített körletben kibontakozott ütközetek, a Daugavpilsért vívott szívós harc, a lepeli irányban végrehajtott ellencsapások, a Zsitomirért és Bergyicsevért vívott elkeseredett küzdelem csak egy-egy példája a hazát védelmezők mindennapi tetteinek, közvetlenül Leningrád hősi védelme, a szmolenszki és kijevi ütközet előtt.

Az ellenség egyre tört előre az ország belseje felé. Július 10-ig a főcsapások irányában csapatai 360-600 kilométert tettek meg. Elfoglalták Lettországot, Litvániát, Belorussziát, Ukrajna és Moldova egy részét. A jelentős területek elvesztésével nagy mennyiségű fegyver-, üzemanyag- és lőszertartalék veszett oda. Súlyosak voltak a veszteségek emberben és anyagi javakban. A legnagyobb veszteségek a Nyugati Frontot érték. Néhány hadosztályát bekerítették a Minszktől nyugatra levő nagy területen. És bár e hadosztályok jelentős része kitört a bekerítésből, de szinte valamennyi tüzérfegyver és harckocsi odaveszett vagy a harcok során, vagy mert kezelőik felrobbantották, nehogy az ellenség kezére kerüljenek. Mindennek következtében a hadosztályok megszűntek mint harci magasabbegységek.

A szovjet csapatok kezdeti veszteségei, nagyon lecsökkentették a frontok harcképességét. A túlerejű ellenség nyomására a csapatok visszavonultak. De nem tört meg a szovjet harcosok ellenállóereje és az a készségük, hogy bármi áron megállítsák az ellenséget.

Az ellenség először érezte a védőcsapatok igazi ellenállását. Ezt a fasiszta tábornokok is kénytelenek voltak elismerni. A német szárazföldi csapatok vezérkari főnöke, Halder, június 29-én ezt jegyezte be naplójába: „Az arcvonalból érkező jelentések megerősítik, hogy az oroszok mindenütt az utolsó emberig küzdenek.”

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2021 március 19. – péntek – van. Az idei esztendő 78. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből már csak 287 nap van hátra.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Bánk, József, Jozefa, Jozefin, Jozefina, Józsa nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A MAI NAPJA!

Március 19. – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_19.

Ma van:

– 1911 – Első alkalommal tartják meg a nemzetközi nőnapot Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban.

– Szent József ünnepe, aki a szentek ünnepkörében Szűz Mária férje, Jézus nevelőapja, a Szent Család feje

– A cigányság világnapja

– Apák napja Spanyolországban (Día del Padre), Olaszországban (Festa del Papà), Andorrában (Dia del Pare), Belgiumban (Antwerp), Boliviában, Svájcban (Canton Ticino), Liechtensteinben, Portugáliában (Dia do Pai)

 A balrad.ru ma az alábbi zenével köszönti az ünnepelteket és az olvasóit

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

Tegnap minszki videos vízgereblyézés volt Donbasszról. Ezt követően az orosz főmegfigyelő Borisz Grizlov összegezte a nagy semmit:

„Ukrajna visszavonult a donbasszi tűzszünet megerősítésére irányuló intézkedésektől, és új erőket és új eszközöket kezd a frontvonalra vinni. Kijev lakóövezeteket, polgári infrastruktúrát lő. A lövöldözés azon cinikus számításon alapul, hogy arra hivatkozással visszavezényeljék a frontra az ukrán csapatokat, és ezzel ürügyet teremtenek egy katonai kalandra. Pedig az egyetlen alternatíva Kijev számára a Donbassszal folytatott politikai párbeszéd, Ukrajna Minszkben vállalt kötelezettségeinek teljesítése. Minden katonai kaland nagyon rosszul fog végződni Ukrajna számára”- hangsúlyozta Borisz Grizlov.

A háromoldalú kapcsolattartó csoport ukrán küldöttségének vezírtárgyalója Leonyid Kravcsuk továbbra is ragaszkodik a „normandiai formátum” kiterjesztésének szükségességéhez az Egyesült Államokkal. Arra hivatkozással, hogy „Európát a ‘zoroszok megvették kilóra, és ennél fogva az európaiakra Ukrajna nem számíthat.”

Donbassz frontjain a helyzet pedig „viszonylag nyugodt”. Kivétel ez alól a DNR frontszakasz délvidéki része, ahol Leninszkojét aknavetőzték Kijev martalócai.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Gyógyulj meg Joe! Putyin nagyon helyrerakta Biden bohócot

Az orosz államfő ma úgy tette helyre Biden amerikai vezírbohócot annak tegnapi bolondériája után, hogy az vélhetőleg se köpni, se nyelni nem tud.

„Mit válaszoljak neki? Azt üzenem neki: legyen egészséges. Jó egészséget kívánok neki. Ezt irónia, poénok nélkül mondom”- nyilatkozta Vlagyimir Putyin.

„Mindig azt adjuk át egy másik embernek, amik lényegében vagyunk. Amikor gyerekkorunkban az udvaron összevesztünk, azt mondtuk egymásnak: aki mondja másra, az mondja magára. És ebben mély pszichológiai értelem rejlik. Mindig a saját tulajdonságainkat látjuk egy másik emberben, és azt gondoljuk, hogy ő ugyanaz, mint mi.

Ami az amerikai berendezkedést, az uralkodó osztályt illeti… – tudata bizonyos körülmények között alakult ki: az amerikai kontinens európaiak általi fejlődése összefüggött a helyi lakosság megsemmisítésével, az indián törzsek közvetlen népirtásával. Aztán nagyon nehéz, kegyetlen rabszolgasági időszak következett…

Az Egyesült Államok az egyetlen ország a világon, amely nukleáris fegyvereket használt, ráadásul egy nem nukleáris állam, Japán ellen…

Bár azt gondolják, hogy azonosak vagyunk velük, ám valójában különböző emberek vagyunk, más genetikai és kulturális-erkölcsi kóddal rendelkezünk…

De tudjuk, hogyan védhetjük meg érdekeinket, és együtt fogunk működni velük, de azokon a területeken, amelyekben mi magunk is érdekeltek vagyunk, és olyan feltételekkel, amelyeket előnyösnek tartunk magunk számára. Ezzel pedig számolniuk kell”- hangsúlyozta az orosz elnök.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com