K.O.-val győz le bennünket Covid?

Nem lesz felpattanás! A „magyar” gazdaságot az elsők közt sújtja a válság az unióban

A GDP zuhanása, a turizmus visszaesése mellett a munkanélküliek száma is az egyik legmagasabb itthon. Nem látni, hogy idén ebből ki tudunk lábalni, a 2008-as gazdasági válság is eltörpül a mostanihoz képest.

Az európai gazdaságoknak továbbra is küzdeniük kell az új koronavírus-járvánnyal, ez derül ki a legfrissebb európai adatokból – hangzott el az euronews.hu tudósításában.

Az Európai Unió tagállamainak GDP-je átlagosan 11,4 százalékkal esett a második negyedévben.

Az előrejelzésekben valamivel nagyobb esés volt, de ez még így is a legnagyobb érték a bruttó nemzeti össztermék mérése óta.

Az előző negyedévhez képest Spanyolország, Horvátország, Görögország és Magyarország esett vissza a leginkább, vagyis azok az országok, ahol a legtöbben élnek a turizmusból.

„Az akkor rekordnak számító 2008-as gazdasági válság is eltörpül a mostanihoz képest. Háborúk idején láttunk csak hasonlót” – mondta Shahin Vallée, a London School of Economics kutatója.

A munkavállalók száma is 2,7 százalékkal csökkent az unióban, ez is rekord, Spanyolországban, Írországban és Magyarországon vesztették el a legtöbben a munkájukat.

Kutatók szerint a munkanélküliségi adatok ijesztőbbek a GDP-nél, és mivel a legtöbb munkaügyi program csak átmeneti megoldást kínál, hosszú távon még várható visszaesés.

A Népszava szerint már a magyar kormány is belátja, hogy nem lesz V alakú felpattanás a gazdaságban, sőt, az MNB sem optimista a legutóbbi adatok láttán.

A kormány legfrissebb előrejelzése szerint idén már hét százalékos gazdasági visszaeséssel számol, az államháztartás hiánya pedig 7-9 százalék lehet – mind a két adat történelmi mélypont. A jegybank két névtelenül nyilatkozó munkatársa is 5-7 százalékos gazdasági visszaesést lát reálisnak. Az első hét hónapban a hiány már 2165 milliárd forint volt, ami a legutóbbi PM előrejelzés szerint az év végéig 3600 milliárd forintra emelkedik.

Emelkedő árak, romló forint rontja a gazdasági hangulatot: az uniós deviza ára az elmúlt napokban átlépte a 360 forintos szintet, egyes elemzők már újra 370 forintos eurót emlegetnek.

A magyar gazdaság a második negyedévben 13,6 százalékkal zuhant, és az említett turizmus is alig jutott túl a mélyponton: júliusban a vendégéjszakák száma 42 százalékkal maradt el a tavalyi szinttől. A külföldi vendégek száma 76, a vendégéjszakáké 75 százalékkal esett vissza. Az augusztus feltehetően jobb volt, de az elmaradt külföldi turistákat nem pótolhatták a belföldi vendégek.

Ami különösen fájó: az export euróban számított értéke júliusban 5,6, az importé 7,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Júniusban a visszaesés még csak 3,1 százalék és 5,7 százalék volt – ez azt jelenti, hogy behúzta a féket a gazdaság, nincs fellendülés, vagyis a vártnál lassabban jön ki a magyar gazdaság a növekedési gödörből.                                   (szmo)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm:  „…Az akkor rekordnak számító 2008-as gazdasági válság is eltörpül a mostanihoz képest…”

-„ABBA” – itt! – az El Qro vonal belebukott! Politikai értelemben. Rengeteg magyar pedig földönfutóvá lett! Emiatt hullott Döbrögi ölébe az első kétharmad, ami valós eredmény volt!

MOST érzékelhetően nagyobb a baj! Valószínűsíthető, hogy nem a ragály okán, hanem a nagyjából 10 – 12 éves ciklusonként ismétlődő kapitalista gazdasági világválság okán. Ebben a világgazdaságban a „magyar” gazdaság SZINTE CSAK a turizmussal van jelen! (Reálisan magyarázható okokból. A tulajok nem is buknak, csak az alkalmazottaik!) Ennélfogva aztán a klasszikus értelemben vett „magyar” gazdaság tulajdonképpen alig – alig veszít. Hiszen ami nincs is, az nem is…

A SZOLGANÉP VISZONT VESZÍT! (De az meg kit érdekel?) A GDP a lényeg! A GDP – t pedig a KSH vetíti! Oszt’ jaúnapot!

Újratervezés számítógépes program.

Anita és Laci, pedofideszes mutyi leleplezéséből vizsgázott.

A képen szöveg látható

Automatikusan generált leírás

A koronás hiszti közepén meghirdették, hogy szinte bárki részt vehet egy alapozó számítógépes tanfolyamon.

Nem ígérték, hogy ez önmagában bármit is ér, de – az oklevélen kívül – aki jól vizsgázik belőle, azoknak lehetősége lesz további ingyenes képzéseken részt venni.

A csábítás az volt, hogy mindenki szabad időbeosztással csinálhatja végig a programot.

Természetesen volt egy gyanúnk, hogy ez egy újabb pedofideszes közpénzlopás. Így mindketten (Póka Anita és Póka Laci) beneveztünk, hogy megnézzük belülről, hogy mit is kapnak a jelentkezők az adófizetők pénzéből. Az még számunkra nem ismert, hogy mennyi pénzről is van szó. (Ha valakinek van kedve, akkor kérje ki az ezzel kapcsolatos adatokat.)

 Először kicsit utána néztünk, hogy milyen formáció a tanfolyamot szervező „nexius learning”.

Természetesen orbánékhoz köthető csoportról van szó.

A tanfolyam tanulói felületét az ELMS Zrt. üzemelteti. A cégkivonat szerint a részvényesek adatainál az e-Palatábla alapítványt találjuk.

A törzsrészvény megnevezésnél az EDMS Zrt.-t.

Az atlatszo.hu hírportálon talált 2016-os cégháló is alátámasztja a fent írt összefonódásokat, ha azt együtt értelmezzük a cégkivonattal.

 Minden bizonnyal rettentően sokat keresnek valakik ezen a meglehetősen ellentmondásos és – szerintünk – nem sokat érő tanfolyammal. Itt akár milliárdos közpénzherdálásról is lehet szó.

A tanfolyam színvonalával kapcsolatban nem csak nekünk voltak problémáink. Egy blogot is találtunk erről, ahol többen nem túl pozitívan nyilatkoznak róla. Ott is vannak óvatos bejegyzések arról, hogy valami mutyit sejtenek mögötte. A blog itt érhető el: https://hup.hu/node/169802

Találtunk a tanfolyam résztvevői számára alapított Facebook csoportot is. Ebben a csoportban is van bőven elégedetlenkedő bejegyzés. Itt tiltva vannak a politikai jellegű bejegyzések. Így nem is írunk ide. Hiszen hogyan is lehetne másként szólni erről, mint politikailag.

A különböző fórumokon vannak olyan megnyilvánulások, hogy ajándék tanfolyamnak nem nézzük az értelmét, hasznát. Ez azért nem így van. Ez nem ajándék volt.  A közösből nagyon sokat kifizettek érte. Ezen is az orbáni bűnbanda gazdagodott ellenszolgáltatás nélkül.

 A tananyag

Az anyag egy jelentős része nem az újratervezés programhoz készült.

A videós anyagban vannak részek, amikben 2019-es bejegyzések látszanak. Ebből az feltételezhető, hogy az orbáni bűnbanda a köreikhez tartozó cégektől az adófizetők pénzén megvett valami elfekvő oktatási anyagot.

Hozzá kell tenni, hogy a tizenöt tananyagból legalább egy volt, aminek legalább egy része biztosan erre a programra készült. Az otthoni munkavégzés részben, Gundel Takács Gábor kilenc rövid videóban a home office kihívásaival ismertetett meg minket.

Ennek a tananyagnak a további 15 videója már az o365 teams működését mutatta be.

Kíváncsian várjuk, hogy az otthoni munkavégzésnek még lesz-e olyan jelentősége, mint amit az orbáni bűnbanda zavaros kommunikációja próbált ránk erőltetni a járvány első fordulójában. Miután szijjártó a külügynél kirúgással fenyegette meg az otthonról dolgozni akarókat, aligha lesz valaha általános a home office munkamódszer.

Az oktatás általános részében még három tananyag volt:

  1. Windows alapok, ami kicsit elavultnak tűnt. Talán számítógép-történészek számára érdekes lehetett, de a mindennapi felhasználókat aligha érdekelte, hogy hogyan fejlődött azzá a vas, és milyen részekből épül fel mindaz, amit napi sok órában püföl otthon, vagy a munkahelyén.
  2. Hálózati alapismeretek, amik kicsit részletekben elveszőnek tűntek.
  3. Informatikai tudatosság. Talán ez az anyag volt, ami általános felhasználók számára a legtöbb hasznos információval szolgált. Már csak azért is, mert soha nem lehetünk elég óvatosak. Hátha valahol át akarnak verni minket.

Kedves bája volt az oktatás ez utóbbi részének, hogy felhívták a figyelmet arra, hogy vigyázzunk azokkal az oldalakkal, ahol nem pontos magyarsággal, és-vagy ordító helyesírási hibákkal találkozunk.

A felhívást megelőzően is bárki észrevehette, hogy rengeteg hiba is volt az anyagban és vicces motívumokkal is találkoztunk.

Íme néhány példa ezekre (csak a legérdekesebbek):

 Nem azért említem ezt, mert annyira nagy elvárásaink lennének. Mi is szoktunk hibázni. Csak ez olyan pedofideszesen trehány. A példamutatás legapróbb jelei is hiányoznak. Ha már az oktatás egy része erről is szólt.

Mintha egy régi oktatási programot leporolva, gyorsan összetákoltak volna valamit, hogy amíg az emberek a sok hazugság és félrevezető információ hatására rettegnek az állítólagos járványtól és annak állítólagos gazdasági következményeitől, addig minél többet tudjanak ellopni.

A többi anyag nagyon gáz volt. – Vállalati webfejlesztés. Na jó, csak az alapok. Minden bizonnyal a járvány miatt munkájukat elvesztett emberek nagy részének soha nem lesz szüksége CSS ismeretekre, JS programozás elsajátítására, DELETE, POST és PUT metódusok elsajátításra.

Különösen azoknak nem lesz ilyenekre szüksége – és jó eséllyel meg sem éretették – akik számára el kellett magyarázni részletesen a Google Chrome böngésző letöltését és telepítését. Mert hát ilyen rész is volt a tananyagok között. Ugyan abban a fejezetben, ahol a Visual Studio Code program beüzemelését is bemutatták.

Aki megértette a webfejlesztés részt, annak minden bizonnyal nem volt szüksége az alapokra. Akiknek hasznos információkat nyújtottak az alapozó részek, azok nagyokat néztek a webfejlesztés részeknél. A vizsgaeredmények és a vizsgával kapcsolatos bejegyzések sokat elárulnak az oktatási anyag átgondoltságáról.

Az ne felejtsük el, hogy a képzésért felelősséget a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vállalta.

Érdekessége az oktatási programnak, hogy 120 óra tanulási idő volt rá. Az anyagot és a gyakorló teszteket kb. 40-50 óra alatt lehetett teljesíteni. Nem derült ki, hogy mit tegyünk a maradék idővel. Sehol nem adtak gyakorló feladatokat. Legfeljebb néhol utaltak rá, hogy akár a videóval együtt csinálhatjuk is. De nem volt feladat, amit akár ellenőriztek volna. Mi nem találkoztunk konzultációs lehetőséggel sem. De többször utaltak rá, – és volt ilyen vizsgakérdés is – hogyha elakadunk, akkor nézzünk szét az interneten.

Szintén érdemes elgondolkodni azon az állításon, hogy az oktatási anyagnak gyakorlatilag minden részét el lehet sajátítani az interneten található teljesen ingyenesen elérhető videókból és leírásokból. Természetesen csak azoknak, akiket ez a téma érdekel. Akiket a téma nem érdekel, azok jelentős része ettől az oktatástól sem kapott kedvet.

 Ha valaki adatigénylést nyújtana be a témában, akkor érdemes lenne megkérdezni azt is, hogy az adófizetők kifizetik az el nem használt időket is? Ami a kurzus akár 2/3-át is jelnetheti.

Minden jelentkező esetén a 120 órát fizették ki a saját cégeiknek, vagy csak annyit, amennyit valóban tanulással töltött. Aki rájött a negyedik anyagnál, hogy ez nem neki való, az Ő esetében hogyan csapolták a közpénz-tárat?

 Alapvető információk hiánya. – Olyan pedofideszesen fejetlenül ment a tájékoztatás is.

Már az elején tudtuk, hogy lesz egy záróvizsga valamikor augusztusban.

5-én a tanulói felületen (mi nem kaptunk erről ímél értesítést) kiírták, hogy a vizsga 2020.08.12. napján 10-14 óra között lesz. Ezt csak úgy tudtuk meg, hogy minden nap meg kellett nézni a tanulói felületet. Egyébként meg minek néztük volna, ha már úgysem volt mit tanulni. Legalábbis nem tudtuk, hogy mit kellene még tanulni.

6-án kiírták, hogy a vizsga nem délelőtt, hanem inkább 2020.08.12. napján 15-19 óra között lesz.

Miután írtunk, hogy ez egy teljes baromság, hiszen arról volt szó, hogy szabad időbeosztással teljesíthető a tanfolyam, egy pökhendi, pedofidesz stílusú válasz érkezett. Jelezték, hogy ha nem érünk rá 12-én, akkor majd pótvizsgázhatunk. De, aki a pótvizsgán vizsgázik először, annak nem lesz második lehetősége.

 Ekkor volt először szó arról, hogy a sikeres vizsga nem eredményezi automatikusan a továbblépés lehetőségét más tanfolyamokra. Még egy kompetencia teszten is részt kell venni hozzá.

Vajon milyen kompetenciákat akarnak vizsgálni? Ez az írás vajon jó pont a kompetenciával kapcsolatban, vagy ezután meg sem hívnak több tanfolyamra?

A vizsga

12-én a vizsga napján kitettek egy bővebb tájékoztatót. Itt már előre szabadkoztak, hogy bizony lehet, hogy a sok, egyszerre vizsgázó miatt fennakadás lesz a rendszerben. Kérték, hogy legyünk türelmesek. De jelezték, ha bármi okból megszakad valakinek a vizsgája, akkor ezt nem folytathatja. Megbukott, ha a megszakadásig nem érte el a 66 %-ot.

 Ilyen előzmények után nekifogtunk a vizsgának.

A kérdéseken meglepődtünk. Alig volt közöttük olyan, amivel találkoztunk a gyakorló tesztek során.

Cserébe találkoztunk több olyan témával, amiről nem volt szó a tanfolyamon.

Nem sikerült elérnünk a 66 %-ot. Úgy tűnik, hogy nem csak nekünk nem.

Mint megtudtuk az öntömjénező hírekből, a tanfolyamra 61 886-an jelentkeztek. A teljes propaganda szöveg itt érhető el: https://ujratervezes.nive.hu/hirek/tobb-mint-60-ezren-jelentkeztek-a-nyolc-hetes-informatikai-alapkepzesre

Ebből a közel Hatvankétezer emberből kevesebb, mint Hatezren vizsgáztak le az első körben.

Biztos, hogy Ötvennégyezer ember bukott meg, és nem az oktatás?

A 90 % a hülye, vagy nem is az volt a cél, hogy tanuljanak valamit az állítólagos járvány állítólagos gazdasági hatásai miatt váltani kényszerült emberek?

Az első vizsga pontos eredményeiről így számoltak be hivatalosan:

„A 46.916 vizsgára jogosult tanulóból 33.942 fő vizsgázott (72,3 %) és ebből megfelelt 5.856 fő (17,3%), sikertelen vizsgát tett, a vizsgakérdésekre nem megfelelő választ adott 27.894 fő (82,2%), továbbá 192 fő (0,6%) vizsgája nem volt értékelhető.” https://ujratervezes.nive.hu/hirek/az-augusztus-12-ei-zarovizsga-eredmenyei

Úgy tűnik, hogy a cél nem a tudás megszerzése, vagy a sikeres vizsga volt. Sokkal inkább az, hogy minél többen jelentkezzenek a tanfolyamra, és így minél több lóvét le tudjanak nyúlni.

 Pótvizsga

Egy hét volt hátra a pótvizsgáig, de semmilyen pontosabb információt nem tudtunk azon kívül, amit a vizsga kiírásánál közöltek. Csak annyit tudtunk, hogy 2020. augusztus 26. napján lesz lehetősége újra nekifutni azoknak, akiknek nem sikerült, vagy azok számára, akik 12-én nem is kezdtek hozzá.

Végül 24-én kaptunk ímél értesítést a pótvizsgára történő regisztráció lehetőségéről.

A honlapon csak 26-án jelentek meg ezek az információk: https://ujratervezes.nive.hu/hirek/potvizsga

A pótvizsga kérdéseiből is az derült ki, hogy nagyon kreatívak tudnak lenni vizsgázók szivatása tekintetében. Kár, hogy a tanfolyam összerakásában nem jeleskedtek ilyen mértékben.

Ismét alig volt olyan kérdés, amivel a gyakorló tesztek során találkoztunk. Abból is keveset találtunk, amik szerepeltek az első vizsga kérdései között. Szintén volt most is több olyan, amivel a tanfolyam során nem is találkoztunk. A kérdések jelentős részére fejből legfeljebb olyanok tudtak válaszolni, akik gyakorló programozók.

 Végül a második vizsga mindkettőnknek sikerült.

Anita 78 %, Laci 75 %.

Ezzel együtt nem gondoljuk magunkról, hogy tudnánk fejből weblapot programozni frontend és beckend területen. Még 75 %-ban sem.

Sokkal inkább az derült ki rólunk, hogy remek jegyzeteket tudunk készíteni és a saját és mások jegyzeteit remekül tudtuk használni a vizsga során. Azt a következtetést is le tudtuk vonni, hogy a vizsga közben jól és viszonylag gyorsan tudunk keresni a neten.

Ezek közül egyik sem volt a tananyagban.

Ami a fentieknél is fontosabb, az az, hogy ha ki akarjuk deríteni valamiről, hogy az egy pedofideszes mutyi, akkor arról kiderítjük.

Mivel valamekkora nyilvánossággal rendelkezünk, így amit kiderítettünk közzé is tesszük. Reméljük, legalább egy kicsivel hozzá tudtunk járulni az orbáni bűnbanda megbuktatásához.

Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy az imént említett hozzájárulás a buktatáshoz, némi pénzébe került az adófizetőknek. Nekünk meg jó sok időbe. Mi szívesen rászántuk. Bízunk benne, hogy mások sem sajnálták az áldozatot.

 Már csak a bejegyzés olvasóin múlik, hogy ez a leleplezés mennyi emberhez jut el. Lesz-e sok megosztás és hozzászólás?

Az meg csak az embereken múlik, hogy ezen és más, a sok apró és nagy leleplezésen mennyire háborodnak fel.

Vajon a felháborodás nagysága söpredéksöprő erejű lesz-e?

 A közeljövő kérdése az is, hogy ezen bejegyzést követően vajon még akarják-e, hogy részt vegyünk a további mutyiképzésekben. Vagy csak olyanokat várnak, akik birka módjára, felszólalás nélkül végig csinálják? Esetleg olyanokat, akik név nélkül, vagy magukban puffognak ezen az újabb mutyin?

Mi nem ezek vagyunk. Ha valami disznóságot észreveszünk, azt szóvá tesszük.

 A minket és mozgalmunkat ismerők most feltehetik a kérdést: Ennek a képzésnek, az erről írt gondolatoknak mi köze a SeVizás mutyihoz?

A válasz egyszerű: A mutyizók, kifosztók.

A SeVizás ügyben is egyre többször tűnik fel a bankok mellett az orbáni bűnbanda. Úgy is mint bankokat bekebelező bűnszervezet, és úgy is, mint a bankoktól a bedőlt követeléseket felvásárló követeléskezelők tulajdonosai és strómanok.

Ebben az országban minden rossznak az okozója a pedofideszesek harácsolása.

Állítsuk meg őket!

 A képek nagyobb méretben itt tölthetők le: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/4965167990175773

 Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!

NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!

HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!

Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!

Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!

HAjrá!

PL

 ! O1G !

 Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.

2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.

Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.

Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.

És természetesen vannak a működési költségek is.

Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.

Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.

Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.

 Fontos, hogy biztass erre másokat is.

A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.

 B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000

Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla

Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás

Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000

Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.

Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi

 #Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza

 Póka László

Nem adom a házamat mozgalom

0630-931-9802

 

G. M. Dimitrov levele

A Kongresszus második napirendi pontját előkészítő bizottsághoz
(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején

1

G. M. Dimitrov levele a Kongresszus
második napirendi pontját előkészítő bizottsághoz
*

* E levelet 1962-ben nyomtatták ki először a „Georgi Dimitrov: Piszma 1905-1949” címmel Szófiában kiadott könyvben. Keltezése azon a napon történt, amikor az előadói beszéd vázlatát szétküldték a bizottság tagjainak.
A Komintern VII. kongresszusának második napirendi pontját előkészítő bizottság összetételét a Komintern Végrehajtó Bizottságának Politikai Titkársága 1934. június 3-án a következőképpen hagyta jóvá: G. M. Dimitrov (a bizottság vezetője), I. A. Pjatnyickij, G. B. Szmoljanszkij, A. A. Kosztanjan, F. Heckert, M. Maddalena, B. Smeral, Sz. I. Gopner.
1934. július 2-án a bizottság ülésén részt vett: G. M. Dimitrov, Sz. A. Lozovszkij, I. A. Pjatnyickij, V. G. Knorin, O. V. Kuusinen, F. Heckert, A. A. Kosztanjan, Varga Jenő, M. Maddalena, P. A. Subin. – Az SZKP Központi Bizottsága Marxizmus-Leninizmus Intézetének megjegyzése.*

[1934. július 1.]

Az előadói beszéd vázlatának mellékelt fogalmazványából láthatják, hogyan képzelem el a kongresszus második napirendi pontjához elmondandó beszéd jellegét. Ezenkívül szeretném még feltenni a következő kérdéseket:

I. A Szociáldemokráciáról

1. Helyes-e a szociáldemokráciát minden esetben úgy jellemezni, mint szociálfasizmust? Ezzel a megállapítással gyakran elrekesztjük magunk előtt a szociáldemokrata munkásokhoz vezető utat.

2. Helyes-e a szociáldemokráciát mindenütt és minden helyzetben a burzsoázia fő támaszának tekinteni?

3. Helyes-e minden baloldali sz(ociál)-d(emokrata) csoportosulást minden körülmények között fő veszélynek tekinteni?

4. Helyes-e minden esetben az az értékelés, amely szerint a sz(ociál)-d(emokrata) pártok és a reformista szakszervezetek valamennyi vezető kádere a munkásosztály tudatos árulója? Nem lehet-e azt várni, hogy a harc folyamatában a sz(ociál)-d(emokrata) munkásokkal együtt áttér a forradalmi útra a sz(ociál)-d(emokrata) pártok és reformista szakszervezetek nem kevés jelenlegi felelős funkcionáriusa is; a mi érdekünk az, hogy mindenképpen megkönnyítsük számukra ezt az áttérést, és ilyen módon is gyorsítsuk a sz(ociá)l-d(emokrata) munkások átállását a mi oldalunkra.

5. Nincs-e itt az ideje annak, hogy abbahagyjuk a hiábavaló beszédet a reformista szakszervezetek meghódításának lehetőségéről vagy lehetetlenségéről, s ehelyett inkább világosan meghatározzuk tagjaiknak azt a feladatát, hogy szakszervezeteiket a proletariátus osztályharcának eszközévé változtassák.

6. A forradalmi és a reformista szakszervezetek egyesítésének kérdése anélkül, hogy előzetes feltételként a kommunista párt hegemóniájának elismerését szabnánk.

II. Az egységfrontról

1. A helyzet megváltozása következtében meg kell változtatnunk egységfront-taktikánkat is. Ahelyett, hogy ezt kizárólag a szociáldemokraták leleplezésének eszközeként alkalmaznánk anélkül, hogy komolyan megkísérelnénk létrehozni a munkások tényleges harci egységét, inkább át kell alakítanunk úgy, hogy a fasizmus elleni tömegharc kifejlesztésének valódi tényezője legyen.

2. El kell vetni azt az irányelvet, amely szerint az egységfront csupán alulról valósítható meg, és fel kell hagyni azzal a szemlélettel, amely a sz(ociál)-d(emokrata) pártok vezetőségét egyoldalúan csak opportunistának tekinti.

3. Szükség van a tömegek harci kezdeményezésének kifejlesztésére, anélkül hogy az egységfront szervezeteihez való viszonyban a kommunista pártok kicsinyes gyámkodása érvényesülne: ne deklaráljuk a kommunista pártok hegemóniáját, hanem érvényesítsük a kommunista pártok vezetését a valóságban.

4. Gyökeresen meg kell változtatnunk a sz(ociál)-d(emokratá)k-hoz és a párton kívüli munkásokhoz való viszonyunkat egész tömegmunkánkban, agitációnkban és propagandánkban. Ne szorítkozzunk csupán a szociáldemokrata árulással kapcsolatos általános kijelentésekre, hanem konkrétan, türelmesen, nyomós érvekkel magyarázzuk meg a munkásoknak, hová vezet és már eddig is hova vezetett a burzsoáziával való együttműködés szociáldemokrata politikája. Ne hárítsunk mindent a sz(ociál)-d(emokrata) vezetőkre, hanem mutassunk rá maguknak a sz(ociál)-d(emokrata) munkásoknak a felelősségére is; rá kell szorítanunk őket arra, hogy elgondolkozzanak saját felelősségükről és keressék a harc helyes útját stb.

III. A Komintern vezetéséről

Okvetlenül változtatni kell a Komintern vezetési és munkamódszerén, mert lehetetlen Moszkvából operatívan irányítani minden kérdésben a Kominternnek mind a 65 szekcióját, amelyek a legkülönbözőbb feltételek között működnek (pártok az anyaországban és a gyarmatokon, pártok a fejlett ipari országokban és a döntően paraszti országokban, legális és illegális pártok stb.).

Figyelmünket a következőkre kell összpontosítanunk: a kommunista mozgalom általános politikai vezetésére, a kommunista pártok segítésére a legfontosabb politikai és taktikai kérdésekben, a kommunista pártok szilárd bolsevik vezetésének kialakítására helyileg, és a kommunista pártok munkásokkal történő megerősítésére – mindezzel egyidejűleg pedig csökkentenünk kell a Komintern Végrehajtó Bizottságának hatalmas bürokratikus apparátusát.

Szükség van a bolsevik önkritika erőteljesebb fejlesztésére, nehogy az ettől való félelem következtében időnként nagy politikai kérdések tisztázatlanul maradjanak (a válság jelenlegi szakaszának és úgynevezett katonai-inflációs konjunktúrának a kérdései, az ausztriai események értékelése és tanulságai* stb.).

A Komintern vezetési és munkamódszerének megváltoztatása lehetetlen a Komintern káderapparátusának részleges felfrissítése nélkül.

Különösen fontos, hogy a Komintern vezetősége szoros kapcsolatban álljon a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Politikai Bizottságával.

Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1965. 7. sz. 83-85. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 szeptember 9. szerda van. Az idei esztendő 253. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 113 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ádám, Gara, Gorgiás, Omár, Orgona, Péter, Pető, Szergiusz, Sziringa, Vulfia nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Szeptember 9 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeptember_9.

Ma van:

– A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltásának napja

– Tádzsikisztán: a függetlenség napja, 1991, nemzeti ünnep

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Olvasói kérés! Kéretik megosztani!

SZÜLŐKERESÉS!

Egy meglepő, ám teljesíthető olvasói kérés érkezett a balrad.ru villanypostájára.

Olvasónk KERESI A SZÜLŐAPJÁT!

Amit tud róla:

A neve: SZABÓ SÁNDOR

Született: 1930 január 24. Szombathely.

Anyja neve: BUDAI MÁRIA

…Ennyi! Nem sok, de…- kiindulási alapnak talán elegendő!

A balrad.ru arra kéri olvasóit, hogy SEGÍTSENEK EGY SZÜLŐ megtalálásában. Kérjük, hogy ezt a cikket osszák meg minél többen a Facebookon és egyéb közösségi médiafelületeken!

Ha pedig bárkinek érdemi információ kerül a birtokába, kérjük jelezze a balrad.ru e- mai címére: balrad13@gmail.com

A segítséget előre is köszönjük!

Donbassz

„Határozatlan időre elhalasztotta az orosz fél a külügyminiszteri szintű orosz – ukrán megbeszélést Donbasszról. Szergej Lavrov most nem ér rá. Szergej Lavrov ma reggel megüzente, hogy ő most Szíriába utazik!” – panaszolta Dmitrij Kuleba kijevi külügyér ma az ukrán televízióban.

Zelenszkij bohóc is síránkozik. Ő már nagyon szeretne egy „Normandiai négyek” csúcsot, de annak időpontját CSAK EGY SIKERES szakértői egyeztetést követően tudják kitűzni. De a szakértői összejövetel is csúszik, a sikeresség pedig még csak ábránd.

Az viszont tény, hogy tegnap kora este az LNR – frontszakaszon Golubovszkoje téségében Kijev latorjai géppuskával lődöztek a népköztársasági állások felé.

Belviszályok és saját aknák taposása gyérítette tegnap is, ma is a kijevi latorhad sorait. Az utóbbi két napban három martalóc neve került le végleg a zsoldlistáról. Ők fölrobbantak saját aknáikon. Két whytézz a vita miatt harapott fűbe.

1943 szeptember 8 – án, tehát ma 77 esztendeje szabadult fel a mai Donyeck (akkor Sztalino) a német náci megszállás alól.

С праздником, Донбасс! — поздравления от balrad.ru

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Van egy belorusz rejtély…

MINSZKBEN ISMERETLEN MASZKOS EGYÉNEK ELRABOLTÁK A BELORUSZ ELLENZÉK LEGÚJABB ÜDVÖSKÉJÉT, MARIJA KOLESZNYIKOVÁT, ÉS ISMERETLEN HELYRE HURCOLTÁK! – harsant a hír tegnap a nyugati és a döbrögisztáni ilyen – olyan mainstream médiákban! Kellő módon dramatizálva a dolgot. Ami valahogy úgy alakult, hogy a belorusz KGB, azaz a ‘zoroszok vaútak! (Föltételezhetően!)

Arról már nem számoltak be, hogy hogy is volt – mint is volt a história?

Nos a hölgyeményt „munkaruhás” emberek betuszakolták egy „kommunikáció” feliratú minibuszba, és elindultak vele valahová. A Kolesznyikovát furikozó kisbuszt pedig szorosan követte mindenfelé EGY UKRÁN RENDSZÁMÚ SZEMÉLYAUTÓ!

Ma kora reggel aztán tovább bonyolódott a rejtély, a belorusz – ukrán határon. Az utóbbi egy hónapban a Belorussziát dúló események miatt megszigorították a belorusz határőrizetet. Így „Alekszandrovka” határátkelőnél is fokozott ellenőrzés volt/van.

Ma reggel 04:04 – kor „Alekszandrovka” átkelőhöz érkezett kilépésre EGY UKRÁN RENDSZÁMÚ BMW személyautó. Három utassal.

Ivan Kravcov és Anton Rodnyenkov belorusz állampolgárok, az Ellenzéki Koordinációs Tanács oszlopossai, ÉS „AZ ELRABOLT KOORDINÁCIÓS TANÁCS – ÜDVÖSKE” Marija Kolesznyikova. Akik a fokozott ellenőrzésre nem számítottak!

Ezt látva a BMW – vel áttörték a kordont, és meg sem álltak az ukrán posztig.

Ukrajna területére viszont már csak Kravcov és Rodnyenkov léphetett be! Kolesznyikova ugyanis széttépte az útlevelét. Útlevél híján pedig…

A tépkedést látván tanácsi kollégái végülis kilökték Kolesznyikovát az autóból, aki visszaballagott Belorussziába. A határon pedig őrizetbe vették. Mert nem volt útlevele.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Produkcijóóó(k)!

Négy ember tolta ki az utasokkal teli Lufthansa gépet a Ferihegyen

Négy ember kézzel tolt ki egy repülőgépet szombaton a budapesti repülőtéren. Az esetről készült felvételt, amin jól látható, hogy az utasokkal teli Lufthansa gépet a szárnyánál fogva állítják irányba, egy néző küldte az RTL Klub Híradójának.

A Magyar Hang megkeresésére a Lufthansát kiszolgáló Celebi Ground Handling elismerte, hogy szombati müncheni járattal történt a szokatlan, de nem szabályellenes eljárás. Jakab László forgalmi igazgató a lapnak elmondta, hogy a repülőgépek mozgatása ugyanis a biztonsági előírások szigorú betartása mellett történhet kézi erővel is, a művelet minden részlete egyeztetve volt a Lufthansa járatának személyzetével. Azt, hogy miért volt szükség az emberi erőre, azzal magyarázta, hogy „a repülőgépek mozgatásához szükséges vontatóvilla egy előre nem látható esemény miatt meghibásodott és a tartalék villa sem volt működőképes. A repülőgép személyzete úgy döntött, hogy nem várják meg a harmadik villa kiszállítását és a gép kézi erővel való mozgatását kérték.”
(444)

Bal-Rad komm: De mi van akkor, ha a repcsi motorjai nem működnek? Föltolják és az úticélig…?

Medve a torony tetején

Egy török katonai bázis személyzetének sem éppen mindennapi látványban volt része tegnap!

Arra figyeltek föl, hogy egy termetes medve kuksol a bázisuk híradótornyának csúcsán.

Aligha a kilátást akarta élvezni, hiszen a fejére szorult doboz ebben gátolta. Valószínűleg torkoskodás közben szorult a maci feje a dobozba. A szerencsétlen jószág pedig – mivelhogy lerázni, levenni nem tudta – nekieredt ijedtében a vakvilágnak.

Aztán útjába került a torony. Ami egyszercsak véget ért.

rusvesna.su híre szerint végülis a medve minden baj nélkül lemászott, és elinalt. Arról nem szól a hír, hogy dobozzal a fején, vagy anélkül. (Szerintünk dobozzal, mert ha azt leveszi és meglátja a szitut, alighanem menten szívrohamot kap és lezuhan!)

Mindenesetre látványos produkció volt ez is.

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Makkeső a dagonyának!

Jövőre százezrekkel többet vihetnek haza a „képviselők”

Jövőre százezrekkel többet vihetnek haza a képviselők

Emelkedik az átlagkereset, amihez a képviselői alapbért kötötték.

Plusz 150 ezer forint – várhatóan ennyivel vihetnek haza többet még a legrosszabbul kereső országgyűlési képviselők is jövőre a Blikk számításai szerint.

A lap azt számolta ki, hogy miként alakul a fizetésük, ha a jelenlegi ütemben emelkedik az átlagbér.

A képviselők még 2018-ban szavazták meg azt a törvényt, ami a mindenkori magyarországi havi átlagos bruttó bér KSH-által megállapított mértékének háromszorosában szabja meg az képviselői alapdíjat. Ez például a mostani 1 103 400 forintról várhatóan 1 266 600 forintra emelkedik egy semmilyen bizottsági tagsággal nem rendelkező képviselő, illetve 2 979 180 forintról 3 419 820 forintra a házelnök esetében, de aki valamilyen bizottság tagja, annak is közel 200 ezerrel, aki elnöke, annak 250 ezerrel, a frakcióvezető-helyetteseknek pedig közel 300 ezerrel emelkedhet a bére.

A Blikk emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány miatt több országban is csökkentették a főbb állami tisztviselők fizetését. A szlovén kormány 30 százalékkal, az új-zélandiak 20 százalékkal, Albániában pedig a felére csökkent a kormánytagok, illetve főbb állami tisztségviselők bére. Ausztriában a kormánytagok egy kiválaszott szervezetnek ajánlották fel egyhavi fizetésüket.                                                                                                                    (HVG)

Bal-Rad komm:

MEG IS ÉRDEMELJÜK!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

A magyarok legkisebb gondja is nagyobb, mint a világragály!

Így állnak a magyarok a járvány második hullámához: baljós adatok

koronavírus-felmérés1

A magyar emberek mindössze ötödét aggasztja a vírus.
Öt egybefüggő hónapja, azaz európai megjelenése óta első számú félelme a világ állampolgárainak a koronavírus-járvány.

Az Ipsos által vizsgált huszonhét országból tizennégy esetében áll az első helyen a rangsorban augusztusban, míg Magyarországon a hatodik legmagasabb említésével továbbra sem sorolható a főbb aggodalmak közé. A magyarok mindössze ötöde aggódik a vírus miatt.

Csak kevesen elégedettek hazájuk fejlődésével

A tíz éve havi rendszerességgel megismételt What Worries the World kutatássorozat augusztusi, összesen 19 016 felnőtt válaszadó megkérdezésével készült mérése alapján a világ lakosságának 39%-a véli úgy, hogy hazájukban jó irányba haladnak a dolgok.

koronavírus-felmérés2

A legelégedettebb országok közt Szaúd-Arábia, Malajzia, India és Ausztria érdemel említést, míg a másik végletet Dél-Afrika, Belgium, Chile, az Egyesült Államok és Magyarország jelentik. Az USA lakosságának általános hangulatában drámai változás állt be az idei évben: a kutatás eredményei szerint januárban még az ötödik legoptimistább nemzet volt világszinten az amerikai, vagyis a lakosság 56%-a szerint megfelelő irányba haladtak a dolgok, ezzel szemben augusztusban már hátulról a negyedik helyen állnak a rangsorban 26%-kal. Fordított irányú elmozdulás látható Oroszországban, ahol a múlt havi 33%-hoz képest augusztusban már 43% véli úgy, hogy jó irányba tart az ország, ezzel visszatértek a januárban mért szinthez.

Az egyes aggodalmak közül globális szinten továbbra is a COVID-19-járvány, valamint a munkanélküliség ér el kimagasló említést. A felnőtt lakosság 46%-a nevezte meg legfőbb félelmei közt a vírust. A lokális eredményeket vizsgálva megállapítható, hogy augusztusban Japán és Ausztrália az a két ország, ahol a leginkább tartanak a fertőzéstől, ahol egy hónap alatt 11 és 19 százalékpontos emelkedés után 70%-os és 67%-os az említés. De az utóbbi hónapban Belgium, Franciaország és Németország esetében is visszatért a járvány az első helyre a rangsorban.

Itthon nem aggódnak annyira az emberek, mint máshol

Magyarország lakossága a világátlagtól eltérően reagál a vírusra. Ugyan a nyár eleji értékekhez képest enyhén növekedett, továbbra is csak 20%-os volt a koronavírus említése a főbb félelmek közt, amellyel az oroszok után a magyar lakosság tulajdonít legkisebb jelentőséget a társadalmat érő fenyegetések közt a COVID-nak.

koronavírus-felmérés3

Míg áprilisban Magyarországon is az első számú veszély volt a világjárvány a lakosság szerint, június óta csak a 6. illetve 7. helyen található meg a rangsorban. A hazai félelmek legfőbb tárgya – 2018 januárja óta változatlanul – az egészségügy helyzete, valamint a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség és a korrupció.

koronavírus-felmérés4

A pénzügyi, politikai visszaélések, csalások a negyedik legfőbb félelme a világ lakosságának. A dél-afrikaiak aggódnak legnagyobb százalékban a korrupció miatt, itt 62%-os az arány, de a magyar és orosz említési értékek is 50% felettiek. A válság hatására elszabaduló infláció jelenleg nem jelentkezik a magyarok legfőbb félelmei közt, 11%-os említése nem tér el jelentősen más országokétól, valamint a munkanélküliség sem kerül fel a dobogóra 24%-os, átlag alatti értékével. A kutatás adatbázisa elérhető az Ipsos nemzetközi oldalán.

Veszélyes jelenség ütötte fel a fejét a koronavírussal kapcsolatban: a szakértő figyelmeztet

Virológus hívta fel a figyelmet a koronavírus tagadásának veszélyeire.              (femina)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm:  Még szeptember 3 – án érkezett ez az anyag a balrad.ru villanypostáján:

„A Covid-19 számokban

Magyarországon:

Magyarország népessége 2019. január 1-jén 9 772 756 fő volt, a jelenleg hivatalos fertőzöttek száma: 6257 fő.

A magyar lakosság 100% -a tehát: 9 772 756 fő.

A magyar lakosság 1% -a tehát: 97 727,56 fő – kerekítve: 97 728 fő.

A magyar lakosság 0.1% -a: 9 772,8 fő – kerekítve: 9 773 fő.

A jelenleg hivatalos fertőzöttek száma: 6 257 fő – csak hogy érezzük a számokat egy kicsit jobban.

9 772 756 főnek a 6257 fő = 0.06402492807556026 % -a.

Kerekítve:

9 772 756 főnek a 6257 fő = 0.064 = 0.064 (mert lefelé kerekítünk 4-nél), de jóindulattal 0.065 % -a.

Azaz: a lakosság 1 % -a sem fertőződött meg a hivatalos adatok alapján.

Pontosabban, statisztikailag átlagolva: 10.000 (tízezer) emberből egyetlen 1 ember lesz fertőzött. NEM beteg, NEM halott. Fertőzött.

A járványügyi törvények értelmében még most sem értük el szám szerint (2020. szept. 1) azt a fertőzésszámot, aminek értelmében járványról beszélhetünk, és ami alátámasztaná az intézkedéseket.

És ez a hozzászólás szabadon terjeszthető, osztható.”

-A fenti cikkhez pedig:”… A hazai félelmek legfőbb tárgya – 2018 januárja óta változatlanul – az egészségügy helyzete, valamint a szegénység, a társadalmi egyenlőtlenség és a korrupció…”

-A fene tudja miért?

 

Viszont a munkanélküliségtől a magyarok nem tartanak! HISZIK qrmányunk MUNKAALAPÚ TÁRSADALOMÉPÍTŐ fölfogását. Tapasztalják is!  Dejszen EZ VERSENYKÉPESSÉGÜNK LEGFŐBB ZÁLOGA! A RABSZOLGAMUNKA!

Ebből fakadnak a legfőbb félelmek! (Persze – szerintünk – NEM CSAK 2018 -óta! Valamicskével régebb óta!)

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com