Anita és Laci, pedofideszes mutyi leleplezéséből vizsgázott.
A koronás hiszti közepén meghirdették, hogy szinte bárki részt vehet egy alapozó számítógépes tanfolyamon.
Nem ígérték, hogy ez önmagában bármit is ér, de – az oklevélen kívül – aki jól vizsgázik belőle, azoknak lehetősége lesz további ingyenes képzéseken részt venni.
A csábítás az volt, hogy mindenki szabad időbeosztással csinálhatja végig a programot.
Természetesen volt egy gyanúnk, hogy ez egy újabb pedofideszes közpénzlopás. Így mindketten (Póka Anita és Póka Laci) beneveztünk, hogy megnézzük belülről, hogy mit is kapnak a jelentkezők az adófizetők pénzéből. Az még számunkra nem ismert, hogy mennyi pénzről is van szó. (Ha valakinek van kedve, akkor kérje ki az ezzel kapcsolatos adatokat.)
Először kicsit utána néztünk, hogy milyen formáció a tanfolyamot szervező „nexius learning”.
Természetesen orbánékhoz köthető csoportról van szó.
A tanfolyam tanulói felületét az ELMS Zrt. üzemelteti. A cégkivonat szerint a részvényesek adatainál az e-Palatábla alapítványt találjuk.
A törzsrészvény megnevezésnél az EDMS Zrt.-t.
Az atlatszo.hu hírportálon talált 2016-os cégháló is alátámasztja a fent írt összefonódásokat, ha azt együtt értelmezzük a cégkivonattal.
Minden bizonnyal rettentően sokat keresnek valakik ezen a meglehetősen ellentmondásos és – szerintünk – nem sokat érő tanfolyammal. Itt akár milliárdos közpénzherdálásról is lehet szó.
A tanfolyam színvonalával kapcsolatban nem csak nekünk voltak problémáink. Egy blogot is találtunk erről, ahol többen nem túl pozitívan nyilatkoznak róla. Ott is vannak óvatos bejegyzések arról, hogy valami mutyit sejtenek mögötte. A blog itt érhető el: https://hup.hu/node/169802
Találtunk a tanfolyam résztvevői számára alapított Facebook csoportot is. Ebben a csoportban is van bőven elégedetlenkedő bejegyzés. Itt tiltva vannak a politikai jellegű bejegyzések. Így nem is írunk ide. Hiszen hogyan is lehetne másként szólni erről, mint politikailag.
A különböző fórumokon vannak olyan megnyilvánulások, hogy ajándék tanfolyamnak nem nézzük az értelmét, hasznát. Ez azért nem így van. Ez nem ajándék volt. A közösből nagyon sokat kifizettek érte. Ezen is az orbáni bűnbanda gazdagodott ellenszolgáltatás nélkül.
A tananyag
Az anyag egy jelentős része nem az újratervezés programhoz készült.
A videós anyagban vannak részek, amikben 2019-es bejegyzések látszanak. Ebből az feltételezhető, hogy az orbáni bűnbanda a köreikhez tartozó cégektől az adófizetők pénzén megvett valami elfekvő oktatási anyagot.
Hozzá kell tenni, hogy a tizenöt tananyagból legalább egy volt, aminek legalább egy része biztosan erre a programra készült. Az otthoni munkavégzés részben, Gundel Takács Gábor kilenc rövid videóban a home office kihívásaival ismertetett meg minket.
Ennek a tananyagnak a további 15 videója már az o365 teams működését mutatta be.
Kíváncsian várjuk, hogy az otthoni munkavégzésnek még lesz-e olyan jelentősége, mint amit az orbáni bűnbanda zavaros kommunikációja próbált ránk erőltetni a járvány első fordulójában. Miután szijjártó a külügynél kirúgással fenyegette meg az otthonról dolgozni akarókat, aligha lesz valaha általános a home office munkamódszer.
Az oktatás általános részében még három tananyag volt:
- Windows alapok, ami kicsit elavultnak tűnt. Talán számítógép-történészek számára érdekes lehetett, de a mindennapi felhasználókat aligha érdekelte, hogy hogyan fejlődött azzá a vas, és milyen részekből épül fel mindaz, amit napi sok órában püföl otthon, vagy a munkahelyén.
- Hálózati alapismeretek, amik kicsit részletekben elveszőnek tűntek.
- Informatikai tudatosság. Talán ez az anyag volt, ami általános felhasználók számára a legtöbb hasznos információval szolgált. Már csak azért is, mert soha nem lehetünk elég óvatosak. Hátha valahol át akarnak verni minket.
Kedves bája volt az oktatás ez utóbbi részének, hogy felhívták a figyelmet arra, hogy vigyázzunk azokkal az oldalakkal, ahol nem pontos magyarsággal, és-vagy ordító helyesírási hibákkal találkozunk.
A felhívást megelőzően is bárki észrevehette, hogy rengeteg hiba is volt az anyagban és vicces motívumokkal is találkoztunk.
Íme néhány példa ezekre (csak a legérdekesebbek):
Nem azért említem ezt, mert annyira nagy elvárásaink lennének. Mi is szoktunk hibázni. Csak ez olyan pedofideszesen trehány. A példamutatás legapróbb jelei is hiányoznak. Ha már az oktatás egy része erről is szólt.
Mintha egy régi oktatási programot leporolva, gyorsan összetákoltak volna valamit, hogy amíg az emberek a sok hazugság és félrevezető információ hatására rettegnek az állítólagos járványtól és annak állítólagos gazdasági következményeitől, addig minél többet tudjanak ellopni.
A többi anyag nagyon gáz volt. – Vállalati webfejlesztés. Na jó, csak az alapok. Minden bizonnyal a járvány miatt munkájukat elvesztett emberek nagy részének soha nem lesz szüksége CSS ismeretekre, JS programozás elsajátítására, DELETE, POST és PUT metódusok elsajátításra.
Különösen azoknak nem lesz ilyenekre szüksége – és jó eséllyel meg sem éretették – akik számára el kellett magyarázni részletesen a Google Chrome böngésző letöltését és telepítését. Mert hát ilyen rész is volt a tananyagok között. Ugyan abban a fejezetben, ahol a Visual Studio Code program beüzemelését is bemutatták.
Aki megértette a webfejlesztés részt, annak minden bizonnyal nem volt szüksége az alapokra. Akiknek hasznos információkat nyújtottak az alapozó részek, azok nagyokat néztek a webfejlesztés részeknél. A vizsgaeredmények és a vizsgával kapcsolatos bejegyzések sokat elárulnak az oktatási anyag átgondoltságáról.
Az ne felejtsük el, hogy a képzésért felelősséget a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal vállalta.
Érdekessége az oktatási programnak, hogy 120 óra tanulási idő volt rá. Az anyagot és a gyakorló teszteket kb. 40-50 óra alatt lehetett teljesíteni. Nem derült ki, hogy mit tegyünk a maradék idővel. Sehol nem adtak gyakorló feladatokat. Legfeljebb néhol utaltak rá, hogy akár a videóval együtt csinálhatjuk is. De nem volt feladat, amit akár ellenőriztek volna. Mi nem találkoztunk konzultációs lehetőséggel sem. De többször utaltak rá, – és volt ilyen vizsgakérdés is – hogyha elakadunk, akkor nézzünk szét az interneten.
Szintén érdemes elgondolkodni azon az állításon, hogy az oktatási anyagnak gyakorlatilag minden részét el lehet sajátítani az interneten található teljesen ingyenesen elérhető videókból és leírásokból. Természetesen csak azoknak, akiket ez a téma érdekel. Akiket a téma nem érdekel, azok jelentős része ettől az oktatástól sem kapott kedvet.
Ha valaki adatigénylést nyújtana be a témában, akkor érdemes lenne megkérdezni azt is, hogy az adófizetők kifizetik az el nem használt időket is? Ami a kurzus akár 2/3-át is jelnetheti.
Minden jelentkező esetén a 120 órát fizették ki a saját cégeiknek, vagy csak annyit, amennyit valóban tanulással töltött. Aki rájött a negyedik anyagnál, hogy ez nem neki való, az Ő esetében hogyan csapolták a közpénz-tárat?
Alapvető információk hiánya. – Olyan pedofideszesen fejetlenül ment a tájékoztatás is.
Már az elején tudtuk, hogy lesz egy záróvizsga valamikor augusztusban.
5-én a tanulói felületen (mi nem kaptunk erről ímél értesítést) kiírták, hogy a vizsga 2020.08.12. napján 10-14 óra között lesz. Ezt csak úgy tudtuk meg, hogy minden nap meg kellett nézni a tanulói felületet. Egyébként meg minek néztük volna, ha már úgysem volt mit tanulni. Legalábbis nem tudtuk, hogy mit kellene még tanulni.
6-án kiírták, hogy a vizsga nem délelőtt, hanem inkább 2020.08.12. napján 15-19 óra között lesz.
Miután írtunk, hogy ez egy teljes baromság, hiszen arról volt szó, hogy szabad időbeosztással teljesíthető a tanfolyam, egy pökhendi, pedofidesz stílusú válasz érkezett. Jelezték, hogy ha nem érünk rá 12-én, akkor majd pótvizsgázhatunk. De, aki a pótvizsgán vizsgázik először, annak nem lesz második lehetősége.
Ekkor volt először szó arról, hogy a sikeres vizsga nem eredményezi automatikusan a továbblépés lehetőségét más tanfolyamokra. Még egy kompetencia teszten is részt kell venni hozzá.
Vajon milyen kompetenciákat akarnak vizsgálni? Ez az írás vajon jó pont a kompetenciával kapcsolatban, vagy ezután meg sem hívnak több tanfolyamra?
A vizsga
12-én a vizsga napján kitettek egy bővebb tájékoztatót. Itt már előre szabadkoztak, hogy bizony lehet, hogy a sok, egyszerre vizsgázó miatt fennakadás lesz a rendszerben. Kérték, hogy legyünk türelmesek. De jelezték, ha bármi okból megszakad valakinek a vizsgája, akkor ezt nem folytathatja. Megbukott, ha a megszakadásig nem érte el a 66 %-ot.
Ilyen előzmények után nekifogtunk a vizsgának.
A kérdéseken meglepődtünk. Alig volt közöttük olyan, amivel találkoztunk a gyakorló tesztek során.
Cserébe találkoztunk több olyan témával, amiről nem volt szó a tanfolyamon.
Nem sikerült elérnünk a 66 %-ot. Úgy tűnik, hogy nem csak nekünk nem.
Mint megtudtuk az öntömjénező hírekből, a tanfolyamra 61 886-an jelentkeztek. A teljes propaganda szöveg itt érhető el: https://ujratervezes.nive.hu/hirek/tobb-mint-60-ezren-jelentkeztek-a-nyolc-hetes-informatikai-alapkepzesre
Ebből a közel Hatvankétezer emberből kevesebb, mint Hatezren vizsgáztak le az első körben.
Biztos, hogy Ötvennégyezer ember bukott meg, és nem az oktatás?
A 90 % a hülye, vagy nem is az volt a cél, hogy tanuljanak valamit az állítólagos járvány állítólagos gazdasági hatásai miatt váltani kényszerült emberek?
Az első vizsga pontos eredményeiről így számoltak be hivatalosan:
„A 46.916 vizsgára jogosult tanulóból 33.942 fő vizsgázott (72,3 %) és ebből megfelelt 5.856 fő (17,3%), sikertelen vizsgát tett, a vizsgakérdésekre nem megfelelő választ adott 27.894 fő (82,2%), továbbá 192 fő (0,6%) vizsgája nem volt értékelhető.” https://ujratervezes.nive.hu/hirek/az-augusztus-12-ei-zarovizsga-eredmenyei
Úgy tűnik, hogy a cél nem a tudás megszerzése, vagy a sikeres vizsga volt. Sokkal inkább az, hogy minél többen jelentkezzenek a tanfolyamra, és így minél több lóvét le tudjanak nyúlni.
Pótvizsga
Egy hét volt hátra a pótvizsgáig, de semmilyen pontosabb információt nem tudtunk azon kívül, amit a vizsga kiírásánál közöltek. Csak annyit tudtunk, hogy 2020. augusztus 26. napján lesz lehetősége újra nekifutni azoknak, akiknek nem sikerült, vagy azok számára, akik 12-én nem is kezdtek hozzá.
Végül 24-én kaptunk ímél értesítést a pótvizsgára történő regisztráció lehetőségéről.
A honlapon csak 26-án jelentek meg ezek az információk: https://ujratervezes.nive.hu/hirek/potvizsga
A pótvizsga kérdéseiből is az derült ki, hogy nagyon kreatívak tudnak lenni vizsgázók szivatása tekintetében. Kár, hogy a tanfolyam összerakásában nem jeleskedtek ilyen mértékben.
Ismét alig volt olyan kérdés, amivel a gyakorló tesztek során találkoztunk. Abból is keveset találtunk, amik szerepeltek az első vizsga kérdései között. Szintén volt most is több olyan, amivel a tanfolyam során nem is találkoztunk. A kérdések jelentős részére fejből legfeljebb olyanok tudtak válaszolni, akik gyakorló programozók.
Végül a második vizsga mindkettőnknek sikerült.
Anita 78 %, Laci 75 %.
Ezzel együtt nem gondoljuk magunkról, hogy tudnánk fejből weblapot programozni frontend és beckend területen. Még 75 %-ban sem.
Sokkal inkább az derült ki rólunk, hogy remek jegyzeteket tudunk készíteni és a saját és mások jegyzeteit remekül tudtuk használni a vizsga során. Azt a következtetést is le tudtuk vonni, hogy a vizsga közben jól és viszonylag gyorsan tudunk keresni a neten.
Ezek közül egyik sem volt a tananyagban.
Ami a fentieknél is fontosabb, az az, hogy ha ki akarjuk deríteni valamiről, hogy az egy pedofideszes mutyi, akkor arról kiderítjük.
Mivel valamekkora nyilvánossággal rendelkezünk, így amit kiderítettünk közzé is tesszük. Reméljük, legalább egy kicsivel hozzá tudtunk járulni az orbáni bűnbanda megbuktatásához.
Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy az imént említett hozzájárulás a buktatáshoz, némi pénzébe került az adófizetőknek. Nekünk meg jó sok időbe. Mi szívesen rászántuk. Bízunk benne, hogy mások sem sajnálták az áldozatot.
Már csak a bejegyzés olvasóin múlik, hogy ez a leleplezés mennyi emberhez jut el. Lesz-e sok megosztás és hozzászólás?
Az meg csak az embereken múlik, hogy ezen és más, a sok apró és nagy leleplezésen mennyire háborodnak fel.
Vajon a felháborodás nagysága söpredéksöprő erejű lesz-e?
A közeljövő kérdése az is, hogy ezen bejegyzést követően vajon még akarják-e, hogy részt vegyünk a további mutyiképzésekben. Vagy csak olyanokat várnak, akik birka módjára, felszólalás nélkül végig csinálják? Esetleg olyanokat, akik név nélkül, vagy magukban puffognak ezen az újabb mutyin?
Mi nem ezek vagyunk. Ha valami disznóságot észreveszünk, azt szóvá tesszük.
A minket és mozgalmunkat ismerők most feltehetik a kérdést: Ennek a képzésnek, az erről írt gondolatoknak mi köze a SeVizás mutyihoz?
A válasz egyszerű: A mutyizók, kifosztók.
A SeVizás ügyben is egyre többször tűnik fel a bankok mellett az orbáni bűnbanda. Úgy is mint bankokat bekebelező bűnszervezet, és úgy is, mint a bankoktól a bedőlt követeléseket felvásárló követeléskezelők tulajdonosai és strómanok.
Ebben az országban minden rossznak az okozója a pedofideszesek harácsolása.
Állítsuk meg őket!
A képek nagyobb méretben itt tölthetők le: https://www.facebook.com/Nemadomahazamat/posts/4965167990175773
Ha megoldást akarsz, legyél kiskakas, aki minden nap berepül az ablakukba, és követeli, hogy adják vissza, amit elvettek!
NeFizess! Pörölj! Tiltakozz!
HA neked sem tetszik az orbáni önkény és a kifosztás, tegyél ellene!
Mutassuk meg az imf-eknek (idomított majom fideszeseknek) és idomárjaiknak a bankároknak, hogy a végső szót nem ők, hanem az emberek mondják ki!
Cselekedj! Legyél győztes! Állj a bátrak közé!
HAjrá!
PL
! O1G !
Sárgapólósok büntetései, eljárási költségei.
2018-ban eddig – leginkább a birtokvédelmi perekből adódóan – további 2 000 000 Ft-tal nőttek az eljárási költségeink.
Így az összes terhelésünk – büntetések, eljárási költségek – elérte az 5 000 000 Ft-ot.
Eddig a gyűjtésekből ennek töredéke, kicsit több mint 500 000 Ft jött össze.
És természetesen vannak a működési költségek is.
Azt is érdemes megjegyeznünk, hogy az akcióink videóit általában 1000 – 20 000 ember nézi meg. Néhányat többen.
Ha minden videónk után a nézők fejenként csak 10 – 100 Ft-tal járulnának hozzá a költségeinkhez, akkor sokkal könnyebben tudnánk a hatalomnak nem tetsző tetteket végrehajtani.
Ha segíteni akarsz, akkor minden megnézett videó, vagy minden neked tetsző bejegyzés után utalj, vagy küldj egy százast. Vagy amennyit tudsz.
Fontos, hogy biztass erre másokat is.
A támogatást természetesen készpénzben is odaadhatod valamelyik Sárgapólósnak.
B3 Takarékszövetkezet 73604095-10211768-00000000
Név: Golcs Roland, vagy Sárgapólós büntetésszámla
Megjegyzés: Büntetés hozzájárulás
Külföldről erre a számra tudsz utalni: IBAN szám: HU11 7360 4095 1021 1768 0000 0000
Ezt követően a legtöbb bejegyzésünkbe és videóleírásba beletesszük a fentieket. Hátha egyre többen kapnak kedvet az ellenállás támogatásához.
Részletek a büntetéseinkről az alábbi hivatkozáson érhetők el: https://www.facebook.com/notes/nem-adom-a-h%C3%A1zamat/val%C3%B3ban-a-s%C3%A1rgap%C3%B3l%C3%B3sokkal-vagy-van-r%C3%A1-n%C3%A9gysz%C3%A1z-forintod-hogy-ki-tudj%C3%A1k-fizetni-a/2256767784349154/?hc_location=ufia/2256767784349154/?hc_location=ufi
#Sárgapóló #Nemadomaházamat #O1G #Ellenállás #SeViza #deviza
Póka László
Nem adom a házamat mozgalom
0630-931-9802
Figyelem,Figyelem.
Megkérjuk a Magyar lakoságot kapcsolják ki a TV készuléket,és erre figyelmeztesék idosebb korosztályt.
A sarokba szorult kazár maffia Gobelsi propagandája maximálisra kapcsolt covid 19 terén.
Saját érdekében keruljék a kazár agymosást.
Már nem sokat kell várni,és a világ megszabadul toluk.
https://www.youtube.com/watch?v=Xr2CtmpKU6A
Miért pánikol a Kazár maffia?
A Világ adosága 58szor nagyobb mint a fold kézpénz mennyisége.
1971-ben szuletett a fiat mani
2020-ban omlott ossze a piramisjáték.
A Covid 19-cel akarják elfedni a fedezetlen papir osszeomlását.
Budapesten a Corso a Váci utca kong az ureségtol,munkanélkuli segély szociálishálo nincs,tehát marad a munkanélkuliek számára a nyomor éhség. Ez a valoság nem a Covid 19.
https://www.youtube.com/watch?v=YRQ0B5u6Znk
Belegondoltatok,ha munkanélkul és jovedelem nélkul maradtok,
hogy fogtok megélni pénz nélkul.
Neked kedves Balrad olvaso,mennyi tartalékod van?
Hány napig tudsz megélni,ha elveszted az állásod,és nem kapsz segélyt?
Ezért emeld fel a valagad a TV elol,és kezd el gondolkodni kézenfekvo megoldásokon.
Nem a covid 19 a te ellenséged,hanem a munkanélkuliség,és a szociálishálo nem léte.
Propagandábol,még senki nem lakot jol,és azzal futeni sem lehet.
EZT HAMAROSAN ÉREZNI FOGJÁTOK A BOROTOKON.