Az antifasiszta Akcióbizottság
(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

A nemzetközi antifasiszta harc
szervezeti kereteinek kimunkálása és az első akciók
(1922. december—1923. június)

A nemzetközi kommunista mozgalom antifasiszta tevékenysége olyan időszakban bontakozott ki, amikor a forradalmi pártok és szervezetek megszilárdítása, a mozgalom tömegkapcsolatainak és tömegbefolyásának növelése volt a napirenden. A Kommunista Internacionálé és az 1921 júliusában létrehozott Vörös Szakszervezeti Internacionálé, a Profintern célul tűzte nemzeti szekciói elé minden erő összefogását és mozgósítását a tőke támadása ellen, illetve az ehhez szükséges nemzeti és nemzetközi szervezeti keretek létrehozását. E problémakörön belül különleges helyet foglalt el a fasizmus elleni harc. A mozgalom egy alakulóban levő, gyorsan változó erővel került szembe. A fasizmus megmutatta, hogy képes a hatalom meghódítására és – az egyes országok viszonyaihoz alkalmazkodva – az osztály-erőviszonyok nemzetközi eltolódásával fenyeget.

1. Az antifasiszta Akcióbizottság feladatainak
és szervezeti kereteinek kidolgozása

1922. december elején mind a Kominternben, mind a Profinternben foglalkoztak az antifasiszta harccal. Megvizsgálták az egyes országokban kialakult helyzetet, keresték a megfelelő szervezeti kereteket. Ennek része volt a Profintern Végrehajtó Irodájától kiinduló egyik próbálkozás is. A december 3-i ülésen javasolták, hogy a Profintern és a Komintern hozzon létre egy szakszervezeti albizottságot, amely antifasiszta akcióprogramot dolgozna ki. A meglehetősen általános megfogalmazásokat tartalmazó akcióprogram azonban végül nem került nyilvánosságra, és az albizottság sem töltött be jelentősebb szerepet az antifasiszta harc feladatainak kimunkálásában.¹ – CPA IML 534. f. 3. op. 24. ő. e. 18., 32-33. old.*

A kommunista mozgalom antifasiszta tevékenységének nemzetközi összehangolását és szervezeti kereteinek kialakítását végül is az 1922 decemberének második felében létrehozott csúcsszervezet valósította meg. Teljes neve a Komintern és a Profintern Akcióbizottsága volt. Megalakítását a Profintern II. kongresszusán (1922. november 19-december 2.) kezdeményezték, és a két Internacionálé koordináló szerve lett. Célja elsősorban az volt, hogy megkönnyítse az együttműködést a nem kommunista és általában a politikai tevékenységgel szemben fenntartásokkal élő szindikalista szervezetekkel, illetve az egységes szakszervezetek esetében a különféle csoportokkal.² – Die Organisationsfrage auf dem 2. Kongress der Roten Gewerkschaftsinternationale. 1923. Verlag der RGI. Berlin, 30. old.*

Az Akcióbizottság először december 18-án ült össze. A megbeszélésen a Komintern Végrehajtó Bizottságának és a Profintern Végrehajtó Irodájának korábbi ülésein kijelölt képviselők vettek részt: Kolarov, Gramsci, Boris Souvarine, illetve August Enderle, Andrés Nin, Pietro Tresso, valamint a Kommunista Ifjúsági Internacionálét képviselő Richard Schüller.³ – CPA IML 534. f. 3. op. 50. ő. e. 1. old.*

Az ülés jegyzőkönyve röviden ismerteti a napirendet és közli a határozatokat. Kitűnik belőle, hogy az Akcióbizottság ezekben a hetekben még elsősorban a tőke támadása elleni fellépés általános problémáit helyezte előtérbe. Összefoglalta a Komintern IV. és a Profintern II. kongresszusán az egységfronttal kapcsolatban elfogadott határozatokat, s széles körű, nemzetközi méretekben szervezett akció kibontakoztatását tűzte ki célul. Már az első ülést követő napokban megkezdődött az előkészítő munka az antifasiszta harc konkrét feladatainak megoldására. Ennek első mozzanata volt, hogy az Akcióbizottság december 26-i ülésén megbízták Scoccimarrót egy antifasiszta kiáltvány megfogalmazásával.⁴ – A december 26-i ülés jegyzőkönyve nem maradt fenn. Az ülés napirendjére a későbbi megbeszéléseken elhangzott utalásokból lehet következtetni. (CPA IML 494. f. 1. op. 74. ő. e. 1. old.; 534. f. 3. op. 50. ő. e. 3. old.)*

A Profintern Végrehajtó Irodájának, a PVI-nek december 30-i ülésén Lozovszkij, a szervezet főtitkára, a 2. napirendi pont („Nemzetközi harc a fasizmus ellen”) előadója azt javasolta, hogy hozzák létre a Fasizmus Elleni Nemzetközi Harci Alapot. Mindenki egyetértett azzal, hogy ilyen alapra szükség van, vita csupán arról támadt, hogyan kapcsolódjon az a kommunista mozgalomhoz. Otto Heller hozzászólásában javasolta, hogy a Fasizmus Elleni Nemzetközi Harci Alapot a Profintern a Nemzetközi Vörös Segéllyel⁵ együtt hozza létre.

⁵ A Nemzetközi Vörös Segély (VS) a Komintern IV. kongresszusán elhangzott javaslat alapján született. Feladatait ekkor még nem határozták meg pontosan. A VS az egyes országokban már működő, a letartóztatott forradalmárok támogatására alakult segélyszervezetek tevékenységét koordináló Központi Bizottság megalakulásával 1923 elején kezdte meg tevékenységét. (Bericht der Exekutive dér Kommunistischen Internationale. 15. Dezember 1922-15. Mai 1923. Moskau. Verlag des EKKI 1923. [A továbbiakban: Bericht der EKKI…] 16-17. old.)*

Lozovszkij álláspontja ezzel szemben az volt, hogy célszerűbb lenne egy, a KIVB és a Profintern Végrehajtó Iroda közös irányításával tevékenykedő szervezet létrehozása. Az ülés vitáiból már kiderült, hogy a résztvevők többsége nem egyszerűen egy újabb segélyszervezet megalakítására gondol.

Az antifasiszta mozgalom kibontakoztatása szempontjából különösen jelentős volt az Akcióbizottság január 11-i ülése. Ekkor már konkrétan a fasizmus elleni akciókat meghatározó dokumentumok véglegesítése volt a feladat. Elsőnek a Scoccimarro és Tresso által készített kiáltványt vitatták meg, amelyet kisebb módosításokkal elfogadtak. Ezt követően jóváhagyták az Enderle és Schüller szerkesztette tervezetet, amely végleges formájában „A Fasizmus Elleni Nemzetközi Harci Alap pénzgyűjtésének és pénztára irányításának alapszabályzata” címet kapta.⁶ – PI Archívum. 500 f. 16. ő. e. 5. old.*

Az Akcióbizottság kiáltványa a nemzetközi kommunista mozgalom első olyan dokumentuma, amely a fasizmus általános meghatározásán kívül a fasizmus elleni harc lehetőségeit és módszereit is elemzi. A bevezető rész ismerteti az olaszországi fasizmus rendszerét, s különösen a munkásosztály helyzetében bekövetkezett változásokra hívja fel a figyelmet. Egyes kitételeiből már megállapítható, hogy a Komintern vezetői látták a korábbi hatalmi viszonyok megváltozását, a hatalomnak a tőkés társadalomban végbement koncentrációját. „A parlamentáris rendszer megszűnt, a sajtószabadságot még a félliberális polgári sajtó számára is megsemmisítették; az egész törvényhozó, végrehajtó és irányító hatalom egy szűk, magát »Nagytanácsnak« nevező, Mussolini vezette klikk kezében összpontosul, amely egy százezres pretoriánus gárda segítségével tartja fenn magát.”⁷ – Inprekorr, 1923. január 29. 150. old.*

A kiáltvány második része a fasizmust mint nemzetközi jelenséget határozza meg. Hangsúlyozza tömegmozgalom-jellegét, rámutat heterogén tömegbázisára. A fasizmus elleni harc szempontjából – mintegy a bevezetőben rögzített gondolatsor folytatásaként – a kiáltvány fontos momentumaként hangsúlyozza, hogy „a fasizmus nem a munkásosztály egyik vagy másik irányzata ellen harcol, hanem az egész munkásosztály ellen, mivel a burzsoázia csak valamennyi munkás intenzív kizsákmányolásában és teljes politikai elnyomásában találhatja meg a kapitalizmus helyreállításának lehetőségét.”⁸ – Ugyanott.

Ez a kiindulópont a fasizmus specifikus vonásainak elemzésénél is. Közülük elsőként említették a nacionalizmust, valamint a társadalom militarizálását és egy újabb világháborúra való felkészítését. Magát az imperialista háborút a hatalomra jutott fasizmus „legfontosabb programpontjának” ítélték.

Fontos volt, hogy megkülönböztették a hatalom meghódítására törekvő fasiszta mozgalmat és a már hatalmon levő fasiszta rendszert. Hiszen a fasizmus ellen kedvezőbb körülmények között lehet fellépni hatalomra jutása előtt, mint utána, s ez befolyásolja az antifasiszta harc taktikájának kidolgozását.⁹ – A felhívásban csak Mussolini diktatúráját nevezték egyértelműen fasiszta rendszernek. Más országokban, így Lengyelországban, Magyarországon és Németországban „fasiszta jelenségeket” említettek. (Ugyanott.)*

Az antifasiszta harc kibontakoztatásának közvetlen célját az egységfrontban, „valamennyi munkás és paraszt megkülönböztetés nélküli” együttes harcában jelölték meg. A nemzetközi proletariátusnak és szövetségeseinek alapvető feladata, hogy a fasiszták minden akciójára, a fasiszta olasz állam valamennyi hivatalos lépésére tömeges tiltakozó megmozdulásokkal válaszoljanak, és segítsék elő az olasz emigrációban az antifasiszta szervezkedést.

A dokumentumból egyértelműen kitűnik, hogy a kommunista mozgalom a fasizmus elleni harc kibontakoztatása céljából ismét az egységfront széles körű alkalmazását tartotta szükségesnek. A megváltozott körülmények hatására a mozgalom vezető szerveiben ismét reálisnak ítélték a munkásosztály különböző irányzatait képviselő nemzeti és nemzetközi szervezetek együttműködését, s komolyabban kezdtek foglalkozni a munkásosztály és más rétegek szövetségének gondolatával is.

A kiáltványban vázolt elképzelések gyakorlati megvalósítását szolgáló első intézkedést a Harci Alap szabályzata tartalmazta.

Az Inprekorrban publikált szabályzat 1. pontjában az Alap kezdeményezőiként a Komintern Végrehajtó Bizottságát és a Profintern Végrehajtó Irodáját tüntették fel. A 2—6. pontban az alap célját, létrehozásának módját és működésének alapelveit vázolták. Ezen belül a 2. pontban a kiáltványban már kifejtettek alapján bejelentették, hogy az Alap a fasizmus ellen küzdő valamennyi erőnek segítséget kíván nyújtani, ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a legsürgetőbb „a fasizmus ellen aktívan harcoló olasz munkásszervezetek” támogatása. A 3. pontban az anyagi eszközök gyűjtésének módját rögzítették: a csatlakozott szervezetek bocsássanak nagyobb összeget az alap rendelkezésére, szervezzenek nemzetközi gyűjtést a munkások között ismételten leszögezve (4. pont): „A gyűjtésbe való bekapcsolódásra minden országban valamennyi munkásszervezetet fel kell szólítani.” Az 5. pontban a szervezéssel kapcsolatos feladatokat jelölték meg: „A pénzgyűjtés megszervezésére, minden országban hozzanak létre egy bizottságot, amelyben a gyűjtésben részt vevő különböző irányzatokat képviselő munkásszervezetek egy-egy taggal képviseltessék magukat.” Ez a bizottság állítsa össze a gyűjtési listákat és publikálja a gyűjtés eredményét (6. pont). A következőkben egy nemzetközi központ létrehozásáról intézkedtek: „7. A nemzetközi harci Alap központja Berlinben van. E központ a gyűjtésben résztvevő különböző politikai és szakszervezeti internacionálék egy-egy képviselőjéből áll. A Központi Bizottság két főpénztárost és revizorokat jelöl ki. Feladatuk a pénz kezelése és a befolyt összegekről időszakonként a hivatalos elszámolási jelentések közzététele. 8. Az országos bizottságok az általuk összegyűjtött pénzt kötelesek a Központi Bizottságnak elküldeni. 9. A Központi Bizottság dönt a pénz felhasználásáról és célszerű elosztásáról.”

Mindezek után a lapban bejelentették, hogy a Profintern 10 000 aranyrubelt (125 millió márkát) bocsát az alap rendelkezésére.¹⁰ – Inprekorr, 1923. január 29.149-150. old.*

Az eredeti tervezet és a nyilvánosságra került dokumentum között csupán egy lényegesebb eltérés van. A 7. pontban, a berlini Központi Bizottság összetételénél eredetileg nem szerepelt a „különböző … internacionálék” kifejezés, hanem – akárcsak a kiáltványban – az általánosabb, „valamennyi irányzat” megfogalmazás.¹¹ – CPA IML 542. f. 1. ő. e. 1. old.* Ez a különbség az első pillantásra nem tűnik lényegesnek, hiszen mindkét esetben a munkásszervezetek nemzetközi összefogásának szükségességéről van szó. A korabeli kommunista mozgalom terminológiájának ismeretében azonban megállapítható, hogy igen lényeges probléma, az egységfront szűkebb és tágabb, a nemzetközi munkásszervezetek közvetlen együttműködését is magában foglaló értelmezésének eltérése húzódik mögötte. A dokumentumok jellegéből az a következtetés is levonható, hogy 1923 januárjának első napjaiban még nem foglaltak állást egyértelműen a nemzetközi munkásszervezetek együttműködése mellett.

Az Akcióbizottság iratai között viszont megtalálható a berlini bizottság számára készült határozat, melynek címe: „Harc a fasizmus ellen. Utasítás a Berlinbe küldendő Központi Bizottság számára.” Ez már nem csupán jelzi, hanem konkrétan meg is fogalmazza a különféle irányzatok nemzetközi együttműködésének szükségességét. Tervezetének elkészítésével az Akcióbizottság január 18-i ülésén Enderlét és Pjatnyickijt bízták meg, a teljes dokumentum vitájára pedig a február 6-i ülésen került sor.

A tervezet 1. pontjában megfogalmazott állásfoglalásból egyértelműen kitűnik, hogy a kommunista mozgalom igen széles összefogást kívánt kezdeményezni. Ennek megvalósítása érdekében – bármennyire tisztában voltak is azzal, hogy nemzetközi méretekben sürgősen meg kell indítani az antifasiszta akciókat a kommunistákkal szemben bizalmatlan szervezetek várható fenntartásait figyelembe véve, úgy döntöttek, hogy a Harci Alapot még nem alakítják meg. Így próbálták elérni, hogy az együttműködésre hajló szervezeteknek ne egy már működő kommunista szervezetbe kelljen bekapcsolódniuk, hanem maguk is aktívan vegyenek részt az Alap létrehozásában. „A három elvtárs [A Komintern, a Profintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé képviselőiről van szó – Sz. G.] ideiglenes bizottságot alkot, amíg megállapíthatóvá válik, hogy a fasizmus elleni harcba és a Harci Alap létrehozásába mely nemzetközi szervezetek kívánnak bekapcsolódni, és ennek alapján a Központi Bizottság összetétele meghatározható lesz.”¹² – A Komintern részéről Zetkint, a Kommunista Ifjúsági Internacionálé részéről Walter Schulzot jelölték. A Profintern képviselőjét nem nevezték meg. (CPA IML 534. f. 3. op. 50. ő. e. 47. old.)*

Javasolták továbbá, hogy az egyes országokban hozzanak létre nemzeti bizottságokat, amelyek egy-egy titkár irányításával szervezik a különböző irányzatú munkásszervezetek antifasiszta harcát. Itt, a nemzeti bizottságok megalakításának előfeltételeit tárgyaló pontban van a dokumentum egyik legfigyelemreméltóbb és a taktika változását igen világosan jelző része: felszólították a berlini bizottságot, hogy „forduljon levéllel a többi munkásinternacionáléhoz, s kérje fel őket a fasizmus elleni harcban, illetve a pénzgyűjtésben való részvételre”.¹³ – Ugyanott, 48. old.*

A különleges intézkedéseket tartalmazó 4. pontban hangsúlyozták, hogy a berlini bizottság „szervezetileg teljesen független a Kominterntől és a Profinterntől”.¹⁴ – Ugyanott, 49. old.*

Az Akcióbizottság ülésén nézeteltérések is támadtak, mégpedig az antifasiszta harc súlypontjának megítélésében. A határozatban így fogalmazták meg a két álláspontot: vajon „a Harci Alap és a Központi Bizottság kizárólag az olaszországi, vagy pedig a valamennyi országban jelentkező fasizmus ellen irányuljon-e”. Az ülés résztvevői (Lozovszkij, Otto Kuusinen, Pjatnyickij, Tresso, Gramsci, Schüller, Enderle) végül is a KIVB-t hatalmazta fel a vita eldöntésére.¹⁵ – CPA IML 495. f. 1. op. 74. ő. e. 3-28. old. alapján.*

Február 11-én összeült a Komintern Végrehajtó Bizottsága, s ülése ezúttal lényegében a három nemzetközi kommunista szervezet vezetőinek tanácskozása volt. A megbeszélésen többek között részt vett a Komintern (Zinovjev, Buharin, Pjatnyickij, Radek, Kuusinen), a Profintern (Lozovszkij, Andrés Nin, Tresso, Enderle) legszűkebb vezetősége, valamint a Kommunista Ifjúsági Internacionálé egyik vezetője (Schüller).

Első napirendi pontként megtárgyalták a fasizmus elleni harcnak azokat a nemzetközi feladatait, amelyeket az antifasiszta Alap, illetve az azt irányító berlini bizottság tevékenységének keretében kívántak megoldani. A napirendhez a bevezetőt Enderle tartotta. Beszámolt az Akcióbizottság január 9-i és 11-i üléséről, ismertette az elfogadott irányelveket, a szabályzat és a kiáltvány főbb mondanivalóját, majd a február 6-i ülésen elfogadott határozat alapján röviden összefoglalta a berlini Központi Bizottsággal kapcsolatos vitát. Ezt követően kifejtette saját álláspontját, amely szerint célszerűbb lenne az antifasiszta harc súlypontját a nemzetközi akciókra helyezni, mivel ezek nagyobb lehetőséget nyújtanak a tömegek mozgósítására.

Enderle után Gramsci szólalt fel. Az Olaszországban kialakult súlyos helyzetre hivatkozva ellenezte a „nemzetközi irányvonal” képviselőinek álláspontját, s konkrét akciókat sürgetett. Gramsci mellett érvelt Lozovszkij is, aki az olaszországi fasizmusban rejlő közvetlen fenyegetésre hívta fel a figyelmet.¹⁶ – Ugyanott, 11. old.*

A felszólalók meglehetősen szélsőségesen érveltek álláspontjuk védelme érdekében. Egyes megfogalmazásokból már-már úgy tűnt, a vita tulajdonképpeni tárgya az, hogy a fasizmust egyesek csak olasz, mások nemzetközi jelenségnek tekintik. Az antifasiszta harc nemzetközi jellege mellett kardoskodók igyekeztek egyoldalúnak beállítani az ellenvéleményt képviselők álláspontját; ez utóbbiak pedig a fasizmus nemzetközi jellegét hangsúlyozó megfogalmazásaikban azt vélték felfedezni, hogy tagadják a fasizmusnak a tőke támadása más formáihoz képest eltérő jellegét. Az elhangzottakat összegezve megállapítható, hogy e feltételezések mindkét fél részéről alaptalanok voltak. A vitát azonban mégsem egyszerűen a félreértés szülte, hanem az egységfront céljának kétféle értelmezése: a felszólalók egy része az egységfrontot közvetlenül a proletárdiktatúrára történő felkészülés stratégiai célkitűzésének rendelte alá, az olasz fasizmus elleni harc elsődlegessége mellett érvelők viszont az egységfront sajátos, antifasiszta akcióegység tartalmú változatának kimunkálását és alkalmazását tartották szükségesnek. Ennek az akcióegységnek pedig már nem a proletárdiktatúra kivívása, hanem a fasiszta rendszer leküzdése volt a célja. Meg kell azonban jegyezni, hogy Gramsci álláspontját nem csupán ezek az elképzelések motiválták. Rövid hozzászólásából is kitűnik – ami egyébként az ő helyzetében teljesen természetes volt -, hogy elsősorban az olasz munkásmozgalom közvetlen érdekeit igyekezett képviselni.

A vitát lényegében Zinovjev felszólalása zárta le. Zinovjev kifejtette, hogy bár a fasizmus nemzetközi jelenség, az ellene folytatott harcot leghatásosabban az olasz fasizmus elleni nemzetközi fellépés útján lehet kibontakoztatni. Zinovjev nem fogalmazott olyan kategorikusan, mint Lozovszkij vagy Gramsci; ő, taktikai okokból, az olasz fasizmus elleni harc „előterébe helyezése” kifejezést használta. Végül is, a Zinovjev által használt kifejezéssel ellentétben, a fasizmus elleni harc jellegéről hozott határozatba a következő megfogalmazás került: „Az akció speciálisan az olaszországi fasizmus ellen irányul.”¹⁷ – CPA IML 495. f. 1. op. 80 ő. e. 1.13-14. old.*

A vitából, majd a szűkszavú határozatból megállapítható: a kommunista mozgalom vezetői a nemzetközi antifasiszta harcot egy konkrét veszély, az olasz fasizmus elleni akciókra alapozva kívánták kifejleszteni. Elvi szempontból ez az állásfoglalás egyet jelentett a stratégiai célkitűzés bővítésével: felismerték, hogy a fasizmus felszámolása elengedhetetlen előfeltétele a forradalmi mozgalom fejlődésének, a felkészülés stratégiájának, azaz a proletárdiktatúráért vívott közvetlen harc előkészítésének. De nem feltétlenül magának e harcnak a része. Az antifasiszta politika ilyen meghatározása lehetővé tette az egységfront kiterjesztését olyan pártokra, szervezetekre és politikailag rendszerint passzív tömegekre, amelyek általában közömbösek voltak a kommunista mozgalom végső céljai iránt.

Az ülés végén a berlini bizottsággal kapcsolatos személyi problémákat beszélték meg.

Kuusinen hangsúlyozta: óvakodni kell attól, hogy a bizottság teljesen kommunista jellegű legyen, mert ez tevékenységének leszűküléséhez és a mozgalom elszigetelődéséhez vezetne. Lozovszkij Kuusinenhez kapcsolódva azt javasolta, hogy már az ideiglenes berlini bizottságba is vonjanak be nem kommunista tagokat. „Kívánatos, hogy egy ilyen formát találjunk – mondotta. – Van három képviselőnk [a Komintern, a Profintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé képviselőire gondol – Sz. G.], akiket megbízhatunk azzal, hogy olyan emberekhez, mint Barbusse és Shaw, intézzenek körlevelet, s kérjék fel őket a bekapcsolódásra.”¹⁸ – Ugyanott, 19. old.*

Végül is a berlini Központi Bizottság elnöke Clara Zetkin lett, a Bizottság tagjai pedig a következők: Henryk Walecki (Komintern), Reinhardt (Profintern) és Schulz (Kommunista Ifjúsági Internacionálé). A Központi Bizottság működési szabályzataként az Akcióbizottság által kidolgozott utasítást hagyták jóvá.¹⁹

¹⁹ Ugyanott, 1. old. – A Reinhardt és a Schulz név fedőnév, a korszakban az előbbit a német kommunista Alexander Abusch használta, míg az utóbbi valószínűleg az igen sok fedőnévvel utazó Abraham Guralsky lehetett. (Bundesarchiv, Koblenz. [A továbbiakban: BA] Reichskommissar für die Überwachung der öffentlichen Ordnung und Nachrichtensammelstelle im Reichsministerium des Innem. [A továbbiakban: RÜO-NRI] R 134/4 101. old.; R 134/6 138. old.; Zentrales Staatsarchiv, Potsdam. [A továbbiakban: ZStA] Auswärtiges Amt. Nr. 25 661. 113-114. old.)*

Az ülés második napirendi pontjaként „A fasizmus elleni harc irányelvei” című dokumentumot tárgyalták meg és hagyták jóvá. Ez a dokumentum – mintegy kiegészítve a nemzetközi antifasiszta harcról szóló határozatokat – az egyes kommunista pártok és szervezetek közvetlen feladatait foglalta össze. Keletkezése, majd elfogadása arról tanúskodik, hogy a berlini Központi Bizottságot, valamint az antifasiszta Alapot az egész antifasiszta mozgalom vezető szerveként kívánták létrehozni, biztosítva „pártonkívüliségét”. A forradalmi mozgalom ezért külön is kidolgozta antifasiszta tevékenységének taktikáját. A kommunista pártok közvetlen feladatainak és az egységfront-szervezetek sajátos tevékenységi körének különválasztása mellett szóltak a korábbi, hasonló kísérletek tapasztalatai. A munkásmozgalom reformista irányzatának képviselői ugyanis arra hivatkozva utasították el a kommunista mozgalom nemzetközi egységfront-törekvéseit, hogy ez a politika nem más, mint a kommunista pártok és szervezetek tevékenységi körét bővítő „manőver”.

A dokumentum 1. pontjában a fasizmus és a fasizmus elleni harc általános jellemzését adták, külön kiemelve: „Ahhoz, hogy sikert érhessünk el, a kommunista pártoknak különösen azokban az országokban kell aktívan és határozottan fellépniük, ahol a fasizmus még kezdeti stádiumban van.”²⁰ – CPA IML 542. f. l. ő. e. 61. old.*

A határozat 2. pontjában a hatalomra törő fasiszta mozgalom elleni harc feladatait elemezték. „A kommunista pártoknak és a vörös szakszervezeteknek ott, ahol a fasizmus először bukkan fel, a fasizmussal szemben már a kezdet kezdetén az elutasítás és az ellenszenv általános légkörét kell megteremteniük – és nem csupán a proletariátus, hanem a széles néptömegek, azaz a szegényparasztság és a kispolgárság körében is. Emellett fáradhatatlan felvilágosító munkát kell végezniük a fasizmus ellen, rá kell mutatniuk a fasizmus veszélyességére, a közvéleményt a lehető legalaposabban tájékoztatni kell a fasizmus gaztetteiről.”²¹ – Ugyanott, 61-62. old.*

A dokumentum 3. pontjában a fasizmuson belül jelentkező eszmeáramlatokat és a tömegekre gyakorolt hatásukat vizsgálták. Ezzel kapcsolatban megállapították: „A fasizmus szociális demagógiája elleni harcnak igen nagy jelentősége van. E szociális demagógia a legkülönfélébb formákban jelentkezik: nacionalizmus, antiszemitizmus, nemzetiszocializmus, fellépés a munkások és alkalmazottak érdekeiért, fasiszta gazdasági és szakszervezeti szövetségek, fellépés a háborús rokkantak stb. érdekében. A fasizmus nem csupán a kispolgársághoz fordul, hanem a proletariátusnak ahhoz a jelentős részéhez is, amely a szociáldemokrácia csődje következtében kiábrándult a helyzetének megváltoztatását célzó aktív megoldásokból.” A fasizmuson belüli különféle eszmeáramlatok közül kiemelték a nacionalizmus és az ellene vívandó harc helyes megítélésének fontosságát: „A kommunista pártoknak és a vörös szakszervezeteknek azt is meg kell érteniük, hogy tekintettel legyenek a nemzeti érdekekre, amelyek ma még élnek a kispolgárság, az elszegényedett vidéki lakosság és a munkásság széles rétegeinek körében (különösen a versailles-i békeszerződés által sújtott országokban). Ennek során rá kell mutatniuk arra, hogy csak a munkásosztály, a kommunista pártok és a vörös forradalmi szakszervezetek harca jelenthet menekvést a külföldi imperializmus elnyomásával és a burzsoázia újabb háborús kalandjaival szemben, amelyek az országot szörnyű nyomorba döntik.”²² – Ugyanott, 63. old.*

A fasizmus szociális demagógiájával foglalkozó részekben megfigyelhető az a törekvés, hogy különbséget tegyenek a fasizmus lényegi, tehát elsődleges, valamint csupán a jelenség szintjén megnyilvánuló vonásai között. Magát a szociális demagógiát a fasizmus szerves részének, alapvető jellemzőjének tekintették, bár utaltak arra, hogy nem kizárólag a fasizmus él ezzel az eszközzel. A szociális demagógia tartalmi vonatkozásait illetően – amint az a nacionalizmussal foglalkozó részből látszik – differenciált megközelítést tartottak szükségesnek. Felhívták a figyelmet arra is, hogy e jelenségek tulajdonképpen a tőkés társadalom ellentmondásainak megjelenési formái. Lényegében ez az oka annak, hogy a kommunista mozgalom ebben az időszakban a fasizmus módszereinek leleplezését, a felvilágosító munkát tartotta a legfontosabbnak. Az antifasiszta harc sikere szempontjából nem tekintették elengedhetetlennek a polgári társadalomra általánosan jellemző eszmeáramlatok felszámolását; ezt egy későbbi időszak feladatai közé sorolták.

A dokumentum 4. pontja az antifasiszta harc szervezeti kérdéseit foglalja össze. A bevezető sorok a harc védelmi jellegét hangsúlyozták, majd egy fontos taktikai szempontra hívták fel a figyelmet: „A fasiszta rohamosztagok támadásaival szemben nem kis rohamosztagok ellencsapásait, hanem az egész proletariátus védelmi harcát kell szembeállítaniuk.” Itt, az antifasiszta harc szervezeti formáival kapcsolatos elképzeléseket tartalmazó részben is felbukkan egy utalás, mely a munkásegységnél, a munkásszervezetek összefogásánál szélesebb antifasiszta front elképzelését fogalmazza meg: „A kommunista pártoknak meg kell győzniük a munkásosztályt arról, hogy szükségszerű az ellenállás és a harcképes szervezetek létrehozása. Ahol már léteznek általános proletár harci szervezetek (mint amilyen annak idején Olaszországban az Arditi del popolo volt, vagy Ausztriában az Ordner-szervezetek), ott a kommunista pártoknak és a vörös szakszervezeteknek részt kell venniük e szervezetekben.”²³ – Ugyanott, 63-64. old. – Az osztrák szocialisták rendezőgárdájáról van szó.* Az antifasiszta harc kibontakoztatása érdekében tehát szükségesnek ítélték a kommunista harci szervezetek létrehozását. Hangsúlyozták: e szervezeteknek, éppen azért, hogy részét képezhessék az antifasiszta egységnek, illetve vezető erejévé válhassanak, „nem szabad a párton belül külön szervezeteket alkotniuk, hanem magát a pártot kell oly módon megszervezni, hogy képessé váljon a fasizmus erőszakos támadásaival szemben az ellenállás vezetésére, és be tudja vonni a munkástömegeket ebbe a harcba.” Ezt követően a rendezőgárdák (Ordnerorganisationen), illetve a védelmi szervezetek (Wehrorganisationen) tevékenységével foglalkoztak.

A dokumentum 5. pontjában a vidéki munka fontosságát hangsúlyozták. Hiszen a fasiszta mozgalom az első időszakban éppen a mezőgazdasági és általában a kevéssé fejlett területeken bontakozik ki, és csak később indít támadást a városok ellen, ahol a munkásmozgalom nagyobb erőt képvisel. Ezért: „A fasiszta támadások és felvonulások veszélye esetén meg kell szervezni a szomszédos területek munkásainak tömegfelvonulásait a veszélyeztetett területre.”²⁴ – Ugyanott, 65. old.*

Ezután, a 6-8. pontban, a különféle szervezetek kereteiben kihasználható lehetőségeket elemezték. Részletesebben tárgyalták az ifjúsági szervezetekkel kapcsolatos feladatokat, majd utaltak a munkás-sportmozgalom és a katonaság körében folytatott propaganda jelentőségére. Kiemelték a fasiszta szervezetekben folytatott munka fontosságát: „A fasizmus elleni nyílt és direkt küzdelmen kívül szükség van a fasiszta szervezetekben, különösen a katonai szervezetekben végzett, e szervezetek felbomlasztására irányuló illegális munkára. Ez a tevékenység különösen nagy jelentőségű abban az esetben, ha a fasizmus már győzelmesen tör előre vagy már hatalmon van.”²⁵ – Ugyanott, 66. old.* Befejezésül a dokumentum felszólítja a kommunista szervezeteket: a lehető legrövidebb időn belül kezdjék meg az irányelvek gyakorlati megvalósítását, és az eredményekről tájékoztassák a KIVB-t.

Az ülés végén elfogadott határozatban jóváhagyták az irányelveket, és egyben vázolták a kommunista mozgalom vezető szerveinek a dokumentumban megfogalmazott programmal kapcsolatos feladatait. Ezek a következők: „a) A taktikai irányvonal tervezetét a Komintern és a Profintern Akcióbizottságának véglegesítenie kell. b) Készíteni kell egy szöveggyűjteményt a fasizmusról; ezzel a feladattal külön meg kell bízni egy elvtársat. Radek és Gramsci írjon levelet az ún. Varga Irodában tevékenykedő elvtársnak, aki e munkával kapcsolatban szóba került,²⁶ valamint az Inprekorrnak. c) A Komintern Végrehajtó Bizottságának egyik olaszországi képviselőjét²⁷ – fel fogják kérni, hogy a fasizmussal foglalkozó valamennyi híranyagról azonnal tegyen jelentést az Inprekorrnak.”

²⁶ CPA AML 495. f. 1. op. 80. ő. e. 1. old. – Sas Gyulára utal, aki az olasz fasizmussal foglalkozó írásait Giulio Aquila néven publikálta. Életútjáról részletesebben az antifasiszta irodalom kapcsán lesz szó. 1929 végéig egyik szervezője, irányítója az antifasiszta propagandának, tevékenysége végighúzódik a tárgyalt korszakon.*

²⁷ Ugyanott. – Ebben az időszakban Manuilszkij (Beruzzi), Rákosi Mátyás (Giacomo, Pinquino) és Jules Humbert-Droz volt a Komintern képviselője Olaszországban. (Spriano: Id. mű, 239. old.)*

A határozatok elfogadásával lényegében befejeződött az egyes kommunista pártok antifasiszta akcióprogramjának előkészítésére irányuló munka. Ez lehetővé tette, hogy az Akcióbizottságban is lezáruljon a fasizmus elleni nemzetközi harc elvi és gyakorlati kérdéseinek vitája. Az Akcióbizottság ülésén jóváhagyták a berlini bizottság számára készült utasítást. Megbízták Enderlét és Schüllert, hogy tájékoztassák a döntésről a német párt vezetőségét, valamint Waleckit, Reinhardtot, Schulzot és Zetkint, azaz a bizottság leendő tagjait.²⁸ – CPA IML 534. f. 3. op. 50. ő. e. 57-58. old.*

Az antifasiszta harc nemzeti és nemzetközi feladatainak meghatározásával egyidőben került sor az Akcióbizottság hatáskörének végleges rendezésére is. A Komintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé február 11-én elfogadott határozatával csatlakozott a Profintern Végrehajtó Irodájának február 9-i határozatához: „Amennyiben a bizottság egyhangúlag hoz határozatot, azt mindkét vezető testület [A KIVB és a PV – Sz. G.] végleges határozatának kell tekinteni. Más esetben a KIVB Elnöksége dönt.”²⁹ – CPA IML 534. f. 3. op. 44. ő. e. 137. old.; 495. f. 1. op. 80. ő. e. 1. old. – A Kommunista Ifjúsági Internacionálé a Komintern szekciójaként tevékenykedett, így a határozatban külön nem utalnak rá.*

E dokumentum elfogadásával a Komintern és a Profintern Akcióbizottsága az egész kommunista mozgalomra kiterjedő hatáskörű szervezetté vált. Határozatai-köztük az antifasiszta harccal foglalkozó dokumentumok – valamennyi kommunista szervezet számára kötelező érvényűekké váltak.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!