A frankfurti nemzetközi munkáskonferencia
(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

2. A frankfurti nemzetközi munkáskonferencia
a háborúellenes és antifasiszta egységfrontért

1923. március 17-én, néhány héttel azután, hogy a Komintern, a Profintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé képviselői megállapodtak a fasizmus elleni nemzetközi harc szervezeti kereteiben és alapelveiben, Frankfurt am Mainban összeült egy konferencia, hogy megtegye az első gyakorlati lépéseket. Összehívását az olasz fasiszta fordulat mellett az indokolta, hogy 1923 januárjában francia és belga csapatok megszállták a Ruhr-vidéket és Rajna-Vesztfáliát. A szociáldemokrata és más munkásszervezetek részvételének megkönnyítésére célszerűnek vélték, ha a konferenciát nem kommunista nemzetközi szervezet kezdeményezi. Ezért egy kommunista többségű, de szociáldemokratákat és pártonkívülieket is egyesítő területi szervezet, a Rajna-Vesztfáliai Üzemi Tanácsok 23-as Bizottsága tette meg az előkészítő lépéseket.

A 23-as Bizottság 1923. február 4-i felhívása – a kommunista egységfront-politika jegyében – a különféle irányzatú nemzetközi munkásszervezeteken kívül külön meghívta Németország, Anglia, Franciaország és Belgium munkáspártjait, szakszervezeti szövetségeit és üzemi tanácsait. A javasolt témák a következők voltak: a háborús veszély és a megszállás; a reálbérek csökkentése és a munkaidővel kapcsolatos manipulációk elleni tiltakozás; a munkáskormány lehetősége; a német ellenforradalmi szervezetek le- és a proletariátus felfegyverzése; a bebörtönzött német és francia politikai foglyok azonnali szabadon bocsátásának követelése, végül a fasizmus elleni harc.³⁰ – Inprekorr, 1923. február 12. 206-207. old.*

A konferencia napirendje ezzel szemben így alakult: 1. a franciaországi helyzet; 2. a németországi helyzet; 3. a Ruhr-vidéki francia rablóhadjárat és a fenyegető háborús veszély; 4. a nemzetközi fasiszta reakció elleni harc.³¹

³¹ Der internationale Kampf des Proletariats gegen Kriegsgefahr und Faschismus. Protokoll der Verhandlungen der internationalen Konferenz in Frankfurt am Main vom17. bis 21. (sic!) März 1923. Vereinigung Internationaler Verlagsanstalten. Berlin 1923. (A továbbiakban: Protokoll der Verhandlungen.) 2. old. (A konferencia valójában március 20-án ért véget.)*

A konferencián 243 küldött jelent meg. Németországból a Komintern és a Profintern tagszervezeteinek 165, Németország Független Szociáldemokrata Pártjának 17, Németország Egyesült Szociáldemokrata Pártjának 9 tagja és két pártonkívüli, továbbá 50 külföldi, valamennyi kommunista. Nagy lelkesedéssel fogadták a Marius fedőnevű Emilé Béront, aki – mint valamennyi francia küldött – illegálisan vett részt a tanácskozáson, mivel hazájában a nemzetközi tiltakozó akciókban részt vevő kommunistákat letartóztatták. Börtönben volt Gaston Monmousseau, az Egységes Általános Munkaszövetség (CGTU) titkára, Pierre Sémard, a kommunista párt egyik vezetője, Gabriel Péri, az ifjúsági szövetség titkára és a mentelmi jogától megfosztott Marcel Cachin is.³²

³² Ugyanott, 7-8., 27-28. old.; CPA IML 504. f. 1. op. 20. d. 9-10. old.; A Francia Kommunista Párt története. Kossuth Könyvkiadó 1968. 81. old.*

A Kominternt és a Profinternt vezető munkatársaik képviselték. Kolarov, a KIVB titkára tartotta a konferencia bevezető előadását; Lozovszkij, a Profintern főtitkára a 3. napirend előadója volt; Lazar Schatzkin, a Kommunista Ifjúsági Internacionálé egyik vezetője referátumot tartott; a Németország Kommunista Pártja küldöttségét Heinrich Brandler, a párt elnöke vezette. A megjelent szociáldemokraták viszont csupán egyes területi üzemi tanácsokban játszottak fontos szerepet. A legtekintélyesebb közülük Friege, a rajna-vesztfáliai, és Fuchs, a mecklenburgi Üzemi Tanácsok Területi Bizottságának vezetője volt.³³

³³ Csupán egyetlen jelentős nemzetközi szociáldemokrata szervezet, a Nemzetközi Bányászszövetség vezetője, Frank Hodges tartotta szükségesnek, hogy távolmaradását megindokolja. Írásban közölte, hogy a konferencián azért nem vehet részt, mivel azt nem az Amszterdami Internacionálé hívta össze. (Protokoll der Verhandlungen. 10. old.)*

A részt vevő irányzatok képviselőinek számaránya és eltérő politikai súlya is csökkentette némileg a konferencia egységakció-jellegét. Azt azonban nem gátolhatta meg, hogy a háborús veszély és a fasizmus elleni nemzetközi harc megalapozójává váljék.

A Komintern Végrehajtó Bizottsága március 12-én irányelveket fogadott el küldötteinek tevékenységéről. Ebben elsősorban azt hangsúlyozták: törekedni kell arra, hogy a tanácskozás „munkakonferencia” jellegű legyen. A fő feladat a részt vevő szervezetek együttműködését szervezetileg és tartalmilag összehangoló intézkedések elfogadása. A KIVB vezetői javasolták, hogy a Komintern-küldöttek lehetőleg még a konferencia előtt igyekezzenek rábírni a kommunista szervezeteket az egységes szemléletet tükröző fellépésre, az egységes alapelvek elfogadására.³⁴ – A dokumentumot idézi Zinovjev a KIVB 1924. januári ülésén. (Inprekorr, 1924. március 24. [Különszám.] 423-424. old.)*

A konferencia megnyitását megelőzően, e dokumentum szellemében megbeszélést tartottak annak az akcióbizottságnak a delegációi, amelyet a Komintern, a Profintern, a német és a francia kommunista párt a Ruhr-megszállás idején létrehozott. Egyetlen kérdésben bontakozott ki vita. Lozovszkij felvetette, hogy az Amszterdami Internacionáléval közösen tartsanak 24 órás általános sztrájkot. A KPD vezetői, így Heinrich Brandler, a párt elnöke és Ernst Meyer ellenezte ezt, mondván, hogy a javaslatot Amszterdamban csak az erőtlenség jelének vélnék. Karl Becker (a Politikai Iroda tagja, az üzemitanács-mozgalom egyik vezetője) ennél is tovább ment: csak olyan akciók tervezését helyeselte, amelyeket a konferencia egymaga végre tud hajtani; pl. általános sztrájk helyett tüntetést ajánlott. Koncepciójuk szöges ellentétben állt az egységfront-politikával, a Komintern és a Profintern 1922 végén tartott kongresszusainak alapelveivel, így tulajdonképpen megkérdőjelezték az egész konferencia létjogosultságát. Javaslataikat elvetették.

Amennyire érdekes, hogy majd másfél évvel az egységfront-tézisek elfogadása után a nemzetközi kommunista mozgalom egyik legfontosabb pártjának vezetői mereven szembe állottak e politikával, annyira jellemző a tiltakozásukat visszautasító két Komintern-küdött – Rákosi Mátyás (ekkor a KIVB helyettes titkára) és Alpári Gyula (a dokumentumban Julius, az Inprekorr szerkesztője) érvelése. Azért kell az amszterdamiakhoz fordulni – mondták -, mert, korábbi ígéretükkel ellentétben, biztosan elutasítják az együttműködést, s ezzel ismét leleplezik magukat a nemzetközi proletariátus előtt.³⁵

³⁵ Az Amszterdami Internacionálé Irodája január 17-én határozatot fogadott el arról, hogy az érintett szakszervezeteknek egy Ruhr-vidéki, esetleg egész Franciaországra és Németországra kiterjedő 24 órás általános sztrájkot javasolnak. Erre azonban nem került sor. (Inprekorr, 1923. február 12. 208. old.)*

Az előzetes megbeszélésen azonban az is ismét világossá vált – különösen Kolarov hozzászólásából hogy a Komintern nem ilyen leegyszerűsítve fogja fel az egységfrontot. Kolarov határozottan leszögezte, hogy a konferencia legfontosabb feladata egy olyan akcióbizottság létrehozása, amellyel a reformista nemzetközi szervezetek remélhetően felveszik a kapcsolatot.³⁶ – CPA IML 504. f. 1. op. 20. d. 11-12. old.* A frankfurti konferencián a kommunista küldöttek végül is egységesen ezt az álláspontot képviselték.

A konferenciát 1923. március 17-én 7 órakor nyitották meg a Városháza nagytermében. Első nap egyebek között két érdemi felszólalás hangzott el.

Kolarov röviden megállapította, hogy a konferencia az egységfront létrehozásáért folytatott erőfeszítések része. Lozovszkij a háborúellenes, forradalmi mozgalom békepolitikája és a nemzetközi szociáldemokrácia pacifista politikája közötti különbséget világította meg. Majd – minden bizonnyal a konferenciát megelőző vita hatására is – világosan és egyszerűen igyekezett megfogalmazni az egységfront-politika lényegét: „A kizsákmányolók blokkjával szembe kell szegezni a dolgozó és kizsákmányolt proletártömegek blokkját… Mit is értünk egységfronton, és milyen alapon akarjuk létrehozni valamennyi ország valamennyi dolgozójának egységfrontját? Ma még nem kívánjuk, hogy a széles szociáldemokrata munkástömegek és azok a munkások, akik nem állnak mögöttük, a proletariátus diktatúrájának alapján egyesüljenek. Mi csak egyet kívánunk: jöjjön létre egy egységfront a szociáldemokrata szervezetek követelései alapján.”³⁷ – Protokoll der Verhandlungen. 3-4. old.*

A konferencia második napján, március 18-án, az 1848-as berlini forradalom és a Párizsi Kommün évfordulóján nagygyűlést rendeztek, amelyen több mint ötezren vettek részt. Felszólaltak csehszlovák, angol, olasz, szovjet-oroszországi és lengyel küldöttek, továbbá a Kommunista Ifjúsági Internacionálét képviselő Schatzkin. Valamennyien az egységfront mellett nyilatkoztak. Érdemes megemlíteni, hogy míg az előző napi plenáris ülésen a felszólalók – különösen Béron és a holland Lansing – nem fukarkodtak a szociáldemokratákat szidalmazó, meggondolatlan és még taktikailag is káros kitételekkel, a 18-i gyűlést higgadt, elemző hang jellemezte.³⁸ – CPA IML 540. f. 1. op. 20. d. 15. old.*

Március 19-én került sor az első két napirendi pont megtárgyalására, a francia és a német helyzetről szóló referátumok meghallgatására, továbbá egy tájékoztatóra az angliai belpolitikai viszonyokról.

E nap legfontosabb eseménye kétségtelenül a szociáldemokraták és a független szociáldemokraták nyilatkozata volt. Az előbbiek megállapították, hogy „a Ruhr-megszállás újabb tápot ad a sovinizmusnak

Német- és Franciaországban. A nemzeti érdekek védelmének leple alatt a fasiszták itt is, ott is fegyverkeznek a proletariátus ellen.” Követelték, „hogy Németország Egyesült Szociáldemokrata Pártja és az Általános Német Szakszervezeti Szövetség vessen véget a német tőkével való mindenfajta koalíciónak és együttműködésnek, s mindenütt kezdjen harcot a munkáskormányért”.³⁹ – Protokoll der Verhandlungen. 15. old.* E felhívást a független szociáldemokraták nyilatkozata szinte szó szerint megismételte azzal a kiegészítéssel, hogy nyíltan elítélte a jobboldali munkásszervezeteket, mert bojkottálták a konferenciát.⁴⁰ – A független szociáldemokraták küldöttsége, ellentétben a konferencia többi szociáldemokrata résztvevőjével, a pártvezetőség által jóváhagyott hivatalos delegáció volt.*

„A nemzetközi fasizmus elleni harc” című napirendi pont megvitatására március 20-án, a konferencia utolsó napján került sor. Előadója Clara Zetkin volt. Beszédének első részében azzal foglalkozott, hogy mit jelent a fasizmus színre lépése a munkásmozgalom szempontjából. Elöljáróban hangsúlyozta: a Ruhr-megszállás nyomán fokozódó fasiszta veszély valamennyi munkást fenyegeti, „függetlenül attól, hogy a szelíd szociáldemokrata vagy a megrágalmazott kommunista szervezetek tagja-e”.⁴¹ – Ugyanott, 28. old.* Ezt követően válaszolt a feltett kérdésre. „A fasizmus nemcsak annak veszélyét jelenti, hogy a világ proletariátusa egy új világháborúba sodródik, amely hatalmasabb és barbárabb lesz mindannál a barbárságnál, förtelemnél és bűntettnél, amelyet az imperialista világháború során átéltünk – mondotta Zetkin. – Van egy másik veszély is, hogy a nacionalista jelszavak megosztják és harcképtelenné teszik a proletariátust, és így elpusztul az egyetlen erő, amely nem csupán a francia kohóbizottság hatalmasainak, hanem Németország szén- és fináncmágnásainak legyőzésére is képes: a nemzetközi harcot folytató proletariátus.”⁴² – Ugyanott. – Az ún. kohóbizottság a jóvátétel fejében Franciaországba irányuló szénszállítmányokat ellenőrizte. Széles ügynökhálózattal és jelentős befolyással rendelkezett, különösen a Ruhr-vidéken.*

1923 tavaszáig számtalan nézet látott napvilágot a fasizmusról. Több idevágó alapvető kérdésben a marxista igényű irodalomban sem volt egység. Különösen zavaróan hatott az antifasiszta stratégia és taktika kimunkálásánál a fasiszta és a fehérterrorista rendszerek közötti különbségek tisztázatlansága. Ezért tartotta szükségesnek Zetkin, hogy a konferencián – majd később a Komintern VB 1923. júniusi kibővített III. plénumán – kiemelje: „Ahhoz, hogy e harcban győzhessünk, világosan kell látnunk a fasizmus jellegét. Egyes elvtársak túlságosan is gyorsan alkotnak véleményt, amikor a fasizmust a fehérterror egyik megjelenési formájának, a burzsoázia harci ereje megnyilvánulásának fogják fel. A Horthy-terror és a fasizmus esetében, külsődleges hasonlóságuk ellenére, lényegileg különböző jelenségekről van szó. A magyarországi fehérterror a magyar proletariátus erőteljes és dicsőséges kísérletét követte, amely arra irányult, hogy a kapitalizmust a Tanácsköztársaság létrehozásával legyűrje. E túlnyomórészt agrárországban a junkerek és a militaristák szűk rétege a forradalom leverése után valósította meg erőszakuralmát. Egészen más a fasizmus a modern ipari államokban: itt nem csupán a kispolgárság és a szegényparasztság, hanem a felvilágosulatlan proletárelemek széles rétegeinek tömegmozgalmába is testet ölt. A fasizmus a kapitalizmus gazdasági hanyatlásának és a polgári állam felbomlásának megnyilvánulása.”⁴³ – Ugyanott, 28. old.*

Zetkin gondolatmenete lényegében megegyezik Radeknak a Komintern IV. kongresszusán kifejtett felfogásával. Eszerint a fasizmust a tőke támadásának más formáitól széles tömegbázisa is megkülönbözteti, s éppen ez teszi alkalmassá funkciójának betöltésére.⁴⁴ – Protokoll IV. 310-311. old.* Ebből következik – hangsúlyozta Zetkin -, hogy a fasizmus ellen más alapelvek szerint és más módszerekkel kell küzdeni, mint a hatalmat alapvetően erőszakszervezetei útján gyakorló fehérterrorral. Az „erőszakot az erőszak ellen” álláspontot valló Terracininak válaszolva a következőképpen foglalta össze a különbséget: „A fasizmust nem csupán erőszakkal kell legyűrnünk, hanem politikailag is fel kell számolnunk.”⁴⁵ – Protokoll der Verhandlungen. 32. old.*

A fasizmust eszerint az különbözteti meg az ellenforradalom más formáitól, hogy nem egy nyíltan vagy kevéssé burkoltan népellenes politikát folytató szűk csoport diktatúrája, hanem a lakosság legkülönfélébb rétegeit felsorakoztató mozgalomra támaszkodó szervezet. Ezért vált különösen fontossá annak tisztázása, hogy bázisát mely rétegek alkotják, illetve miért sikerült megnyerni őket. „Miként fejlődhetett a fasizmus tömegmozgalommá, hogyan arathatott győzelmet Olaszországban a munkásmozgalmon?” – tette fel a kérdést Zetkin, majd válaszul kifejtette: „Ez csak a polgári társadalom széthullásának következtében volt lehetséges. A kispolgári értelmiség széles rétegei elveszítették a háború előtti létfeltételeiket; nem csupán proletarizálódtak, hanem pauperizálódtak is. A polgári gazdaság e rétegek számára nem tudta biztosítani még a proletár egzisztenciát sem, csupán lumpenproletariátusként vonszolta magával őket. Ehhez jönnek még az állami hivatalnokok és az alkalmazottak, akiknek egzisztenciáját a csődtől veszélyeztetett állam többé nem biztosíthatta. Így a polgári állam egykor szilárd támaszai részben közömbösen, részben ellenségesen tekintenek a polgári kormányra. A fasizmus jelszavai azonban sokakat megnyertek azok közül is, akik korábban bizalommal voltak a szocialista jelszavak iránt, akik ösztönösen ellenszenvvel viseltettek a nagytőke iránt, és korábban reménykedtek a kapitalizmus demokratikus úton való megszelídítésének lehetőségében. Ezeket a reménységeket azonban szertefoszlatták a reformista pártok, mivel e reformok ma önmagukban is csak a forradalmi osztályharc útján érhetők el. Ide tartozik még a jelentős számú munkanélküli, valamint a háború idején fölös számban kiképzett tiszt. Így a fasiszta szervezetek a hajléktalanok politikai menhelyeként jöttek létre.”⁴⁶ – Ugyanott, 28-29. old.*

A fasiszta mozgalomnak ez az elemzése két ponton különbözött a korábbi megfogalmazásoktól. Először is, nem tért ki részletesen arra, miképp kerülhettek a fasiszta szervezetekbe munkások. Zetkin persze látta, hogy a munkásokat és a munkaadókat egyesítő korporációkban igen sok munkás van. A korporációk taglétszámának növekedését annak tulajdonította, hogy „véres terrorral és az éhség korbácsával” olyanokat is sikerült belépésre kényszeríteni, akik semmiképpen sem meggyőződéses fasiszták.⁴⁷ – Ugyanott.*

A másik, a jelentősebb különbség a reformok és a polgári társadalom megítélésében mutatkozott. Zetkin a reformokért vívott küzdelmet nem a proletárdiktatúráért folytatott közvetlen harc részének tekintette, hanem úgy látta, hogy erre „a polgári társadalom talaján” van lehetőség és szükség a fasiszta tömegmozgalom kialakulásának megakadályozására. Ennek megfelelően a szociáldemokrata és a szocialista vezetőktől sem azt kérte számon, hogy megfelelő körülmények közepette miért nem állnak ki a forradalmi megoldás mellett. Azt kifogásolta, hogy a reformokért való megmozdulásokban nem tanúsítanak osztályharcos magatartást. Noha a Komintern IV. kongresszusán Radek kiemelte: a mindennapi követelések teljesítéséért folytatott küzdelem rendkívül fontos, a fasizmus elleni harcban, Zetkin csupán a fasiszta programok elemzése kapcsán tért ki arra, hogy e követelések alkalmasak a munkások megnyerésére.⁴⁸ – Ugyanott; Protokoll IV. 318-319. old.*

Zetkin ezután a fasiszta programokról szólt. E programoknak – mondotta – kezdettől fogva egyetlen következetes pontjuk volt: „a szocialista munkásszervezetekkel szembeni elkeseredett gyűlölet”.⁴⁹ – Protokoll der Verhandlungen. 29. old.* Ezután a munkásegységfront szükségességét indokolja, majd elemezte a fasizmus, elleni harcról elfogadott határozat intézkedéseit.

A referátumot követő vitában Terracini kifejtette, hogy az olasz kommunisták egészen másképp ítélik meg a fasizmus hatalomra jutásának okait. Lényegében Bordiga nézeteit tolmácsolva, három pontban foglalta össze az okokat: „1. A proletariátus pszichológiailag egyáltalán nem volt előkészítve az antifasiszta harcra; mégpedig azért nem, mert reformista szellemben nevelkedett; 2. A proletariátusnak semmiféle antifasiszta védelmi szervezete nem volt; 3. Azt remélték, hogy az állam beavatkozik a fasisztákkal szemben.”⁵⁰ – Ugyanott, 31. old.* Zárszavában Zetkin nem vitatkozott ezzel a felfogással, de elutasította a határozattal ellentétes végkövetkeztetést, az „erőszakot az erőszak ellen” elvet.

A frankfurti kongresszus utolsó napján elfogadták „A fasizmus elleni harcról” szóló határozati javaslatot. Ez összefoglalta és a nyilvánosság elé tárta a három nemzetközi kommunista szervezet, a Komintern, a Profintern és a Kommunista Ifjúsági Internacionálé 1923. január-februárjában kidolgozott antifasiszta akcióprogramját.

A határozat két részből áll. Első része a fasizmus elleni harc nemzeti, összefogásának és irányításának feladatait foglalja össze a következőképpen. „A fasizmus elleni harc vezetésére valamennyi országban létre kell hozni egy különleges szervet a munkáspártok és -szervezetek valamennyi irányzatának részvételével.

Feladatai a következők:

a) A fasiszta mozgalomra vonatkozó anyagok gyűjtése az egyes országokban;

b) A munkásosztály rendszeres felvilágosítása a fasiszta mozgalom osztályellenes jellegéről újságcikkek, brosúrák, plakátok, gyűlések stb. útján;

c) A munkásság önvédelmi harcának szervezése századok létrehozásával és felfegyverzésével. Ellenőrző munkásbizottságokat kell létrehozni a fasiszta bandák szállításának, illetve a számukra történő fegyverszállítmányok fogadásának megakadályozására. Kíméletlenül le kell verni a munkásokat terrorizáló, osztályéletük megnyilvánulásait gátló fasiszta próbálkozásokat;

d) A munkásokat megkülönböztetés nélkül be kell vonni e harcba. Valamennyi munkáspárt, szakszervezet és általában valamennyi proletár tömegszervezet közösen védekezzen a fasizmus ellen;

e) Harc a fasizmus ellen a parlamentben és valamennyi közintézményben;

f) Különös figyelmet kell fordítani a munkásifjúság felvilágosítására, mivel a fasiszták elsősorban az ő soraikból toborozzák híveiket. A forradalmi ifjúsági szervezeteknek aktívan részt kell venniük az össz-proletár védelmi szervezetekben.”

A dokumentum második része megállapítja: mivel „a fasiszta erők szervezése nemzetközi méretekben folyik, a munkásság fasizmus elleni harcát is nemzetközi méretekben kell megszervezni”. E célból nemzetközi akcióbizottságot kell létrehozni. Ennek feladata a tapasztalatcserén kívül a nemzetközi, elsősorban az olasz fasizmus elleni harc szervezése. Ennek érdekében a teendők a következők: nemzetközi kampányt kell indítani az olasz fasiszta uralom abszolút osztályellenességének leleplezésére a sajtó, brosúrák, képek és tömeggyűlések útján; nemzetközi tömeggyűléseket, tüntetéseket tartani a fasizmus és az olasz fasiszta állam külföldi képviselői ellen stb.; a parlamentek felhasználása, felhívások a parlamentekhez, különösen a parlamenti munkásfrakciókhoz, valamint a nemzetközi munkásszervezetekhez a munkásosztály helyzetét vizsgáló bizottságok Olaszországba küldése céljából; harc a letartóztatott forradalmár proletárharcosok szabadon bocsátásáért; Olaszország üldözött proletariátusának anyagi és erkölcsi támogatása, pénzgyűjtés, a menekültek elhelyezése, külföldi foglalkoztatásuk támogatása stb.; ennek megfelelően át kell szervezni a Nemzetközi Vörös Segélyt, s a segélynyújtásba be kell vonni a munkásszövetkezeteket; a konferencia felhatalmazza a nemzetközi akcióbizottságot, hogy a fasiszta kormány politikai és gazdasági bojkottjának valamennyi lehetőségét mérlegelje. Felhatalmazza az akcióbizottságot arra is, hogy lépjen kapcsolatba a fasizmus elleni harc ideiglenes bizottságával és azzal a szervezettel, amely e bizottságot létrehozta, s alakítsanak egy állandó bizottságot.⁵¹ – Protokoll der Verhandlungen. 41-42. old. – Az utolsó mondatban az a szervezet, amelyre az utalás történik, a Komintern és a Profintern Akcióbizottsága.*

A fasizmus elleni akcióprogram, akárcsak a Lozovszkij-referátum alapján elfogadott határozat, kizárólag a munkásszervezetek feladatait tartalmazta. Ez is jelzi, hogy a konferencia csupán az antifasiszta és a háború elleni harc egy részterületén, a munkásegység, a különféle irányzatú és szintű munkásszervezetek együttműködése vonatkozásában kívánt kezdeményező lépéseket tenni. A kommunista mozgalom nemzetközi központjai, elsősorban a Komintern és a Profintern, ennél szélesebb együttműködési lehetőségeket is kerestek, de minden elképzelésük alapja és kiindulópontja a munkás-akcióegység volt.

A frankfurti konferencián 25 tagú Akcióbizottságot választottak, amelyet felhatalmaztak a konferencia határozatainak népszerűsítésére, a különféle irányzatú munkásszervezetekkel való tárgyalásra.⁵² Ezt követően öt küldöttséget jelöltek ki, amelyeknek Angliában, Belgiumban és Németországban, valamint Amszterdamban és Bécsben kellett tárgyalásokat kezdeményeznie az akcióegységről. Végül határozatot fogadtak el arról, hogy április 15-től nemzetközi agitációs hetet rendeznek a háború és a fasiszta veszély ellen.

⁵² A jegyzőkönyv nem közli az akcióbizottság összetételét. A Varga Iroda jelentésében a következő szerepel: Németország Egyesült Szociáldemokrata Pártja – Friege; Németország Független Szociáldemokrata Pártja – Zachow; Németország Kommunista Pártja – Meyer, Fritz Heckert; Németország Kommunista Ifjúsági Szövetsége – ?; Fizikai és Szellemi Munkások Szövetsége – Hammer; Üzemi Tanácsok Birodalmi Bizottsága – Rädel; Francia Kommunista Párt – Bernard, Duffont; Egységes Általános Munkásszövetség (CGTU) – Robert, Durant; Francia Kommunista Ifjúsági Szövetség -?; Nagy-Britannia Kommunista Pártja – ?; Lengyelország Kommunista Pártja – ?; Csehszlovákia Kommunista Pártja – ?; Balkáni kommunista pártok – ?; OK(b)P- Schuek; Hollandia Kommunista Pártja – Lansing; Olasz Kommunista Párt – Ambrogi; Belgium Kommunista Pártja – ?; Nemzetközi Frontharcos Szövetség – Barbusse; Kommunista Ifjúsági Internacionálé – ?; Profintern – Lozovszkij; Komintern – Kolarov. Egy képviselő kijelölése még nem történt meg. (CPA IML 504. f. 20. d. 5-6. old.)*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!