Az Orosz Föderáció Állami Duma Védelmi Bizottságának első elnökhelyettese Alekszandr Serin kijelentette: a donbasszi népköztársaságokat – a DNR – t és az LNR – t – fel kell venni az Orosz Föderáció Rosztov – régiójába.
Serin akképp érvelt, hogy Oroszországnak soha nem szabad megengednie, hogy Ukrajna a NATO – latorszövetség tagja legyen. Ezt a „betegséget” – véli a képviselő – könnyebb megelőzni, mint gyógyítani. Ezért a DNR – nek és az LNR – nek a Rosztov – régió részévé kell válnia.
Az ukrán hatóságoknak nem szabad katonai eszközökkel megpróbálniuk véget vetni a donbasszi konfliktusnak, elsősorban a közelmúltbeli hegyi – karabahi harcok példájára összpontosítva – mondta Nyikolaj Sztarikov orosz író. Kijevnek – emlékeztetett a publicista – emlékeznie kell Vlagyimir Putyin orosz elnök szavaira, aki egyszer azt mondta, hogy a donbsszi – kérdés fegyveres eszközökkel történő megoldásának minden kísérlete „az ukrán államiság elvesztéséhez vezet”.
„Ha jól emlékszem, ő (Oroszország elnöke. – a szerkesztő megjegyzése) nem vonta vissza ezen kijelentését” – hangsúlyozta Nyikolaj Sztarikov.
A donbasszi front DNR – es szakaszán ma délután 15:45 – től „erőteljes” latorostrom érte, amit Kijev ordashada nagy kaliberű aknavetőkkel indított Gorlovka ellen.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható
piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Nem hiszem, hogy jó ötlet! A maradék Ukrajna azonnal belépne a NATO-ba, és így a NATO közvetlen Oroszország határához kerülne. Jól működik ez így! Amerika nem sokáig fogja finanszírozni Ukrajnát (teljesen felesleges pénzkidobás!), és akkor vagy a nácik akarata érvényesül (az a kész halál) vagy megpróbálnak kiegyezni az Oroszokkal, ahhoz viszont a nácik szarvát kell letörni.
Ukrajna mit jelent magyarul???? „Határvidék”……szó szerint…….. Kelet és Nyugat közt van, de Ukrajna sorsa az, hogy egyesítse a két „világot”……ha úgy tetszik. Cáfoljon meg bárki aki tud! Tisztelettel: Nagy Tamás (1980. 12. 21.).