Levél a munkásokhoz és parasztokhoz a Kolcsakon aratott győzelem alkalmából

Elvtársak! A vörös csapatok az egész Uralt felszabadították Kolcsak uralma alól és megkezdték Szibéria felszabadítását. Az Ural és Szibéria munkásai és parasztjai lelkes örömmel fogadják a Szovjethatalmat, mert vasseprűvel söpri ki az egész földesúri és kapitalista bandát, amely súlyos adókkal, önkényeskedéssel, botozással, a cári elnyomás visszaállításával gyötörte a népet.

Az általános öröm és lelkesedés, amelyet az Ural felszabadítása és az vált ki belőlünk, hogy a vörös csapatok Szibéria területére léptek, nem szolgálhat okul arra, hogy megpihenjünk babérjainkon. Az ellenség még korántsincs megsemmisítve. Sőt meg sincs törve véglegesen.

Minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy kiűzzük Kolcsakot, a japánokat és a többi idegen rablót Szibériából, és még nagyobb erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy megsemmisítsük az ellenséget és ne engedjük meg, hogy rabló munkáját újból és újból megkezdhesse.

Hogyan érjük el ezt?

Az Uralban és Szibériában szerzett súlyos tapasztalatoknak, s ugyanígy a négyéves imperialista háború meggyötörte országok tapasztalatainak, nem szabad hiábavalóaknak lenniök számunkra.

E tapasztalatokból minden munkásnak és parasztnak, minden dolgozónak a következő öt fő tanulságot kell levonnia, hogy biztosítsa magát a Kolcsak-rendszer pusztításainak megismétlődése ellen.

Első tanulság. Ahhoz, hogy a munkások és parasztok hatalmát megvédjük a rablókkal, vagyis a földbirtokosokkal és kapitalistákkal szemben, hatalmas Vörös Hadseregre van szükségünk. Nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyítottuk be, hogy tudunk ilyen hadsereget teremteni, hogy megtanultuk annak vezetését, megtanultuk, hogyan kell legyőzni a kapitalistákat annak ellenére, hogy bőkezű támogatást kapnak fegyverben és felszerelésben a világ leggazdagabb országaitól. A bolsevikok ezt tettekkel bizonyították be. Minden munkás és paraszt — ha öntudatos — hinni fog nekik, de nem szavaik (szavaknak hinni ostobaság), hanem azoknak a tapasztalatoknak alapján, amelyeket millió meg millió ember az Uralban és Szibériában szerzett. Az a feladat, hogy a munkások és parasztok felfegyverzését a többnyire a kapitalistákkal és földbirtokosokkal együttérző volt tisztek parancsnoklásával egyesítsük, igen nehéz. Ezt a feladatot csak kitűnő szervezőképességgel, szigorú és öntudatos fegyelemmel és csak abban az esetben lehet megoldani, ha a nagy tömegek bíznak a munkásokból kikerült politikai megbízottak vezető rétegében. Ezt a nagyon nehéz feladatot a bolsevikok megoldották: bár igen gyakran fordul elő nálunk árulás a volt tisztek között, mégis, a Vörös Hadsereg nemcsak hogy a kezünkben van, hanem megtanulta legyőzni a cár tábornokait és Anglia, Franciaország meg Amerika tábornokait.

Ezért mindenkinek, aki komolyan meg akar szabadulni a Kolcsak-uralomtól, minden erejét, minden eszközt, minden tudását teljes egészében oda kell adnia, hogy a Vörös Hadsereget megteremtsük és megerősítsük. Szívvel-lélekkel végre kell hajtani a Vörös Hadseregre vonatkozó minden törvényt, minden parancsot, mindenképpen erősíteni kell a fegyelmet a hadseregben, segíteni kell a Vörös Hadsereget mindennel, amivel kiki segítheti — ez az első, legfontosabb és legfőbb kötelessége minden öntudatos munkásnak és parasztnak, aki nem kívánja a Kolcsak-uralmat.

Mint a tűztől, úgy kell irtózni a partizán módszerektől, az egyes osztagok önkényeskedésétől, a központi hatalommal szemben való engedetlenségtől, mert mindez pusztulásba vezet: ezt bebizonyította az Ural is, Szibéria is, Ukrajna is.

Aki nem segíti odaadóan és önfeláldozóan a Vörös Hadsereget, aki nem támogatja teljes erővel a rendet és a fegyelmet a hadseregben, az áruló és hitszegő, az a Kolcsak-rendszer híve, azt könyörtelenül meg kell semmisíteni.

Erős Vörös Hadsereggel legyőzhetetlenek vagyunk. Erős hadsereg nélkül elkerülhetetlenül Kolcsak, Gyenyikin, Jugyenyics áldozatai leszünk.

Második tanulság. A Vörös Hadsereg nem lehet erős nagy állami gabonatartalékok nélkül, mert enélkül a hadsereget sem szabadon mozgatni, sem a szükséghez mérten előkészíteni nem lehet. És enélkül nem lehet ellátni a munkásokat, akik a hadsereg számára dolgoznak.

Minden öntudatos munkásnak és parasztnak tudnia kell és jól meg kell jegyeznie, hogy Vörös Hadseregünk nem elég gyors és nem elég tartós sikereinek fő oka ma éppen az állami gabonatartalékok elégtelenségében rejlik. Aki nem szolgáltatja be gabonafölöslegét az államnak, az Kolcsakot segíti, az hitszegő, az a munkások és parasztok árulója, az bűnös a Vörös Hadseregben szolgáló munkások és parasztok újabb tízezreinek halálában és szenvedéseiben.

A szélhámosok, a spekulánsok és a teljesen felvilágosulatlan parasztok így okoskodnak: jobb lesz, ha szabad áron adom el a gabonámat, mert akkor sokkal többet kapok érte, mintha megszabott áron az államnak adom el.

De hisz éppen arról van szó, hogy a szabad eladás folytán növekszik a spekuláció, néhányan meggazdagodnak, de csak a gazdagok laknak jól, a munkástömegek pedig éhesek maradnak. Ezt láttuk a valóságban Szibéria és Ukrajna leggazdagabb gabonatermelő vidékein.

Szabad gabonakereskedelem mellett a tőke diadalmaskodik, a dolgozók pedig éheznek és nyomorognak.

Szabad gabonakereskedelem mellett a gabona ára pudonként többezer rubelre is felszökik, a pénz elértéktelenedik, maroknyi spekuláns meggazdagszik, a nép pedig elszegényedik.

Szabad gabonakereskedelem mellett üresek az állami raktárak, a hadsereg erőtlen, az ipar pusztul, Kolcsak vagy Gyenyikin győzelme elkerülhetetlen.

Csak a gazdagok, csak a munkás- és paraszthatalom leggonoszabb ellenségei pártolják tudatosan a szabad gabonakereskedelmet. Aki felvilágosulatlansága miatt pártolja a szabad gabonakereskedelmet, annak Szibéria és Ukrajna példájából meg kell tanulnia és meg kell értenie, hogy miért jelenti a szabad gabonakereskedelem Kolcsak és Gyenyikin győzelmét.

Vannak még felvilágosulatlan parasztok, akik így okoskodnak: adjon előbb az állam nekem a gabonámért cserébe jó minőségű árut háború előtti áron, akkor odaadom a gabonafölösleget, másképpen nem. S ilyen okoskodással a szélhámosok és a földbirtokosok csatlósai gyakran „lépre csalják” a felvilágosulatlan parasztokat.

Nem nehéz megérteni, hogy a munkásállam most, amikor a kapitalisták az országot a Konstantinápolyért folytatott négyéves rablóháborúval teljesen tönkretették, és utána még a Kolcsakok és Gyenyikinek, az egész világ kapitalistáinak segítségével, bosszúból pusztítják — nem adhat árut a parasztoknak, mert az ipar áll. Nincs gabona, nincs fűtőanyag, nincs ipar.

Minden értelmes paraszt egyetért azzal, hogy gabonafölöslegét kölcsön kell adnia az éhes munkásoknak, azzal a feltétellel, hogy ipari termékeket kap majd érte cserébe.

Így van ez most is. Minden öntudatos, értelmes paraszt, mindenki, a szélhámosokat és a spekulánsokat kivéve, belátja, hogy az egész gabonafölösleget kölcsön kell adnia a munkásállamnak, mert akkor az állam helyre fogja állítani az ipart és fog adni ipari termékeket a parasztoknak.

Megbíznak-e a parasztok a munkásállamban, hogy kölcsönadják neki gabonafölöslegüket? — ezt kérdezhetik tőlünk.

Válaszolunk: először, az állam nyugtát ad a kölcsönről, bankjegyeket ad. Másodszor, minden paraszt tapasztalatból tudja, hogy a munkásállam, vagyis a Szovjethatalom, segíti a dolgozókat, harcol a földbirtokosok és a kapitalisták ellen. Ezért nevezik a Szovjethatalmat munkás-paraszt hatalomnak. Harmadszor, a parasztnak nincs más választása: vagy a munkásnak hisz vagy a kapitalistának, vagy a munkásállamban bízik és annak nyújt kölcsönt vagy a kapitalisták államának. Más választás nincs, sem Oroszországban, sem a világ egyetlen más államában. Minél öntudatosabbakká válnak a parasztok, annál szilárdabban állanak a munkások pártján, annál erősebb az az elhatározásuk, hogy mindenképpen segítsék a munkásállamot, hogy lehetetlenné tegyék a földbirtokosok és kapitalisták hatalmának visszatérését.

Harmadik tanulság. Kolcsak és Gyenyikin végleges megsemmisítése érdekében a legszigorúbb forradalmi rendet kell tartani, szentül bekell tartani a Szovjethatalom törvényeit és rendeleteit s meg kell követelni, hogy mindenki végrehajtsa azokat.

Kolcsak uráli és szibériai győzelmeinek példáján mindnyájan világosan láttuk, hogy a legkisebb rendetlenség, a Szovjethatalom törvényeinek legkisebb megszegése, a legkisebb figyelmetlenség vagy hanyagság feltétlenül a földbirtokosok és kapitalisták megerősödésének, győzelmének malmára hajtja a vizet. Mert a földbirtokosok és a kapitalisták nincsenek megsemmisítve és nem tartják magukat legyőzötteknek: minden értelmes munkás és paraszt látja, tudja és megérti, hogy csak szét vannak verve és elrejtőztek, megbújtak és nagyon gyakran „szovjet” színt — „védő” színt öltöttek. Sok földbirtokos besurrant a szovjetgazdaságokba, a kapitalisták pedig szovjet hivatalnokok képében a különböző „igazgatóságokba” és „központokba”; minden lépésnél lesik a Szovjethatalom hibáit és gyengéit, hogy megdöntsék, hogy segítsék ma a csehszlovákokat, holnap Gyenyikint.

Minden erőnkkel ki kell nyomozni és kézre kell keríteni ezeket az elrejtőzött földbirtokos és kapitalista rablókat, bárhol bújtak is meg, le kell leplezni és könyörtelenül meg kell büntetni őket, mert ezek a dolgozók leggonoszabb, legkörmönfontabb, legképzettebb és legtapasztaltabb ellenségei, akik türelmesen lesik az összeesküvésre alkalmas pillanatot; szabotálók ezek, akik semmilyen gaztettől sem riadnak vissza, csak hogy árthassanak a Szovjethatalomnak. A dolgozók ez ellenségeivel, a földbirtokosokkal, a kapitalistákkal, a szabotálókkal, a fehérekkel szemben könyörtelennek kell lennünk.

Ahhoz pedig, hogy kézrekerítsük őket, ügyesnek, óvatosnak, öntudatosnak kell lennünk, a legéberebb figyelemmel kell kísérnünk a legkisebb rendetlenséget, a szovjet törvények lelkiismeretes végrehajtásától való legkisebb eltérést. A földbirtokosokat és kapitalistákat nemcsak tudásuk és gyakorlatuk teszi erőssé, nemcsak a világ leggazdagabb országainak támogatása ad nekik erőt, hanem a nagy tömegek megszokása és tudatlansága is, akik a „régi módon” akarnak élni és nem értik meg annak szükségességét, hogy a Szovjethatalom törvényeit szigorúan és lelkiismeretesen betartsák.

A legkisebb törvénytelenség, a szovjet rend legkisebb megszegése már olyan rés, amelyet a dolgozók ellenségei azonnal kihasználnak s amely elősegíti Kolcsak és Gyenyikin győzelmeit. Bűn volna elfelejteni azt, hogy a Kolcsak-uralom a csehszlovákokkal szemben tanúsított kis vigyázatlansággal, egyes ezredek kisebb engedetlenségével kezdődött.

Negyedik tanulság. Bűn volna megfeledkezni nemcsak arról, hogy a Kolcsak-uralom apró dolgokból keletkezett, hanem arról is, hogy megszületésénél bábáskodtak és közvetlen támogatást nyújtottak a mensevikek (a „szociáldemokraták”) és az eszerek (a „szociálforradalmárok”). Ideje már megtanulni, hogy a politikai pártokat tetteik, ne pedig szavaik szerint értékeljük.

A mensevikek és eszerek, akik szocialistáknak nevezik magukat, a valóságban a fehérek cinkosai, a földbirtokosok és kapitalisták szekértolói. Nemcsak egyes tények bizonyították be ezt a valóságban, hanem az orosz forradalom történetének két nagy időszaka is: 1) a Kerenszkij-uralom és 2) a Kolcsak uralom. A mensevikek és eszerek szavakban mindkét esetben „szocialistáknak” és „demokratáknak” vallották magukat, a valóságban azonban a fehérgárdisták szekértolóinak szerepét játszották. Hát csak nem leszünk olyan ostobák, hogy hiszünk nekik most, amikor azt javasolják, hogy mégegyszer engedjünk nekik „próbálkozni”, s ezt a próbálkozást „egységes szocialista (vagy demokrata) frontnak” nevezik? Csak nem akadnak még a Kolcsak-uralom után olyan parasztok, egyes kivételektől eltekintve, akik nem értették meg, hogy az „egységfront” a mensevikekkel és eszerekkel — a Kolcsak szekértolóival való megegyezést jelenti?

Egyesek azt az ellenvetést teszik, hogy a mensevikek és eszerek belátták hibájukat és lemondtak a burzsoáziával való mindennemű szövetségről. Ez azonban nem igaz. Először is, a jobboldali mensevikek és eszerek még csak le sem mondtak az ilyen szövetségről és nincs megállapított határvonal, amely elválasztaná a baloldaliakat ezektől a „jobboldaliaktól”, mégpedig a „baloldali” mensevikek és eszerek hibájából nincs; mialatt szavakban „elítélik” a „jobboldalukat”, a valóságban még a legjobb mensevikek és eszerek is tehetetlenek maradnak velük szemben, minden szóbeli fogadkozásuk ellenére. Másodszor, még a legjobb mensevikek és eszerek is éppen kolcsakista eszmékért szállnak síkra, amelyek segítik a burzsoáziát, Kolcsakot és Gyenyikint, fedezik szennyes és véres kapitalista üzelmeiket. Ezek az eszmék: néphatalom, általános, egyenlő, közvetlen választójog, Alkotmányozó Gyűlés, sajtószabadság és más egyebek. Az egész világon látunk kapitalista köztársaságokat, amelyek éppen ezzel a „demokratikus” hazugsággal igazolják a kapitalisták uralmát és a gyarmatok leigázásáért folytatott háborúikat. Itt nálunk azt látjuk, hogy Kolcsak, Gyenyikin, Jugyenyics és akármelyik tábornok szívesen tesz nyakra-főre ilyen „demokratikus” ígéreteket. Lehet-e hinni annak, aki üres ígéretek fejében támogat egy megrögzött banditát? A mensevikek és eszerek kivétel nélkül valamennyien támogatják a megrögzött banditákat, az egész világ imperialistáit, azáltal, hogy áldemokratikus jelszavakkal kendőzik azok hatalmát, azok hadjáratát Oroszország ellen, azok uralmát, azok politikáját. A mensevikek és eszerek mind „szövetséget” ajánlanak fel nekünk, azzal a feltétellel, hogy tegyünk engedményeket a kapitalistáknak és vezéreiknek, Kolcsaknak és Gyenyikinnek, például „mondjunk le a terrorról” (amikor az egész antant milliárdosainak, a leggazdagabb országok egész szövetségének terrorja áll velünk szemben és ezek az országok összeesküvéseket szőnek Oroszországban), vagy hogy nyissuk meg az utat a szabad gabonakereskedelem számára stb. A mensevikek és eszerek e „feltételei” a következőket jelentik: mi, mensevikek és eszerek, a kapitalisták felé hajlunk, de mi „egységfrontot” akarunk a bolsevikokkal, akik ellen a kapitalisták, minden engedményt felhasználva, harcot folytatnak! Nem, mensevik és eszer urak, most már ne Oroszországban keressenek olyan embert, aki képes hinni önöknek. Oroszországban az öntudatos munkások és parasztok megértették, hogy a mensevikek és eszerek a fehérgárdisták szekértolói, egyesek tudatosan és rossz szándékból, mások pedig megnemértésből és a régi hibák mellett való makacs kitartásból, de valamennyien — a fehérgárdisták szekértolói.

Ötödik tanulság. Hogy Kolcsakot és az egész Kolcsak-uralmat úgy megsemmisítsük, hogy az újból talpra ne állhasson, az egész parasztságnak ingadozás nélkül a munkásállam mellé kell állani. Ijesztgetik a parasztokat (különösen a mensevikek és eszerek, mind, még a „baloldaliak” is), az „egy párt diktatúrájának”, a bolsevikok, a kommunisták pártja diktatúrájának mumusával.

Kolcsak példáján a parasztok megtanulták, hogy ne féljenek a mumustól.

Vagy a földesurak és kapitalisták diktatúrája (vagyis vashatalma), vagy a munkásosztály diktatúrája.

Nincs középút. Hiába ábrándoznak középútról a nemesi csemeték, az intellektuelecskék és az úrfiak, akik rossz könyvekből rosszul tanultak. Középút sehol a világon nincs és nem is lehet. Vagy a burzsoázia diktatúrája (amelyet a néphatalomról, Alkotmányozó Gyűlésről, a szabadságról és egyebekről szóló dagályos eszer és mensevik frázisok takarnak), vagy a proletariátus diktatúrája. Aki ezt nem tanulta meg az egész XIX. század történetéből, az reménytelen idióta. Oroszországban pedig mindnyájan láttuk, miként ábrándoztak a középútról a mensevikek és eszerek a Kerenszkij-uralom és Kolcsak idején.

Kinek használtak ezek az ábrándok? Kinek segítettek? — Kolcsaknak és Gyenyikinnek. A középútról ábrándozok — Kolcsak cinkosai.

Az Uralban és Szibériában a munkások és parasztok a tapasztalat alapján hasonlították össze a burzsoázia diktatúráját és a munkásosztály diktatúráját. A munkásosztály diktatúráját az a bolsevik párt valósítja meg, amely már 1905-től kezdve, sőt már korábban, összeforrt az egész forradalmi proletariátussal.

A munkásosztály diktatúrája azt jelenti, hogy a munkásállam ingadozás nélkül elnyomja a földbirtokosokat és kapitalistákat, elnyomja és legyőzi az árulókat és hitszegőket, akik ezeket a kizsákmányolókat segítik.

A munkásállam — könyörtelen ellensége a földbirtokosnak és a kapitalistának, a spekulánsnak és a csalónak, ellensége a föld és a tőke magántulajdonának, ellensége a pénz hatalmának.

A munkásállam — egyetlen igaz barátja és segítője minden dolgozónak, a parasztságnak is. Semmiféle ingadozás a tőkével szemben, a dolgozók szövetsége a tőke elleni harcban, munkás-paraszt hatalom, Szovjethatalom — ez a valóságban a „munkásosztály diktatúrája”.

A mensevikek és eszerek ezekkel a szavakkal ijeszteni akarják a parasztokat. Nem fog sikerülni. Kolcsak után még a legfélreesőbb vidékeken élő munkások és parasztok is megértették, hogy ezek a szavak jelentik éppen azt, ami nélkül nem menekülhetnek meg Kolcsaktól.

Le az ingadozókkal, a gerinctelenekkel, a tőkét segíteni akarókkal, mindazokkal, akiket elbűvölnek a tőke jelszavai és ígéretei! Könyörtelen harc a tőke ellen és a dolgozók szövetsége, a parasztok szövetsége a munkásosztállyal — ez a Kolcsak- uralom utolsó és legfontosabb tanulsága.

1919. augusztus 24.

N. Lenin

Megjelent: „Pravda” 190. sz.
1919. augusztus 28.

Lenin Művei. 29. köt. 579—578. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa