„Emberek fenyegetésével és megtévesztésével választási csalást készített elő a január 26-ai időközi választásra a Pollreisz Balázs polgármesterjelöltet támogató DK, Jobbik, LMP, Momentum és MSZP” – jelentette be a Fidesz városi szervezetének alelnöke szombaton a megyeszékhelyen.
Fekete Dávid, aki a város alpolgármestere is, a sajtótájékoztatón azt mondta: tavaly novemberben az ellenzéki pártok által megbízott személyek szegény és hátrányos helyzetű embereket kerestek meg azzal, hogy egy videóban azt mondják, „őket régebben arra kényszerítették, hogy vegyenek részt a választásokon és szavazzanak arra, akire egyébként nem is szerettek volna”. Ez a 2013-as bajai akcióhoz hasonló videó – tette hozzá.
Az embereknek, akik között vannak szellemi fogyatékkal élők, írástudatlanok és olyanok, akik nem is győriek, néhány ezer forintot ajánlottak fel a szereplésért, de volt, akit munkahelyének elvesztésével fenyegettek meg – közölte.
A politikus hozzátette: a videót az időközi választás előtt szerette volna nyilvánosságra hozni a baloldal, hogy ezzel manipulálják a választókat, ezáltal az eredményeket.
A közeljövőben feljelentést tesznek az ügyben – jelentette ki.
Elmondta azt is, hogy eddig egy tucat ember jelentkezett a Fidesznél, hogy szerepel ilyen videókban, és nyilatkozatot arról, kik, hol, mikor és milyen módon készítették elő a bűncselekményt és hogyan hajtották végre. Ezek a nyilatkozatok rendelkezésre állnak és pontosan le van írva bennük, hogy kik voltak az ellenzéki pártok megbízottjai – fogalmazott.
„Ismét bebizonyosodott, hogy az ellenzéki pártoknak semmi sem szent, bármire képesek, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak, akár a legaljasabb bűncselekmények elkövetésé árán is” – hangoztatta.
Hozzátette: a Fidesz győri szervezete felszólítja az ellenzéki pártokat, hogy „fejezzék be a választási csalásokat, a szerencsétlen emberek kihasználását és felhasználását”. Az ellenzék módszereit elutasítják, továbbra is a győriekkel közösen szeretnék építeni a várost – mondta.
Kitért arra is, hogy a január 26-ai választás sorsdöntő lesz a város életében, mert a tét az, hogy folytatódhat-e „az elmúlt évek nyugodt
városépítő munkája a kormánnyal közösen”, jelöltjük, Dézsi Csaba András irányításával vagy „örökös háborúskodás” költözik a megyeszékhelyre.
Győrben január 26-án azért tartanak időközi választást, mert az október 13-án megválasztott polgármester, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) november 8-ával lemondott tisztéről. (MTI)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Rettenetes! Hogy ez az aljadék álellenzék micsoda sunyiságra merészel vetemedni! Rá akar beszéli szegénysorsú győrieket, hogy ne arra…- hanem őrájuk… – mert majd őáltaluk jobb lesz…!
AMI TUDJUK: ELEVE HAZUGSÁG!
Már csak az a kérdés, hogy mi lesz ezeken a „leleplező videókon”? Néhány szegénysorsú győri fölsorolja, hogy kik győzködték őket?
Ha pedig az álellenzék előáll azzal, hogy a szegénysorsúak ÖNKÉNT „DALOLTAK” nekik? Vagy néhány ezer forintért? (Plusz tartós élelmiszer -csomagért!)
Ebben a történetben EGYETLEN FÉLIGAZ ÁLLÍTÁS VAN! „…az ellenzéki pártoknak semmi sem szent, bármire képesek, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak, akár a legaljasabb bűncselekmények elkövetésé árán is.”
Ezzel szemben a teljes igazság az, hogy qrmány – és álllenzéki hordáknak semmi sem szent, bármire képesek, hogy hatalomhoz és pénzhez jussanak, akár a legaljasabb bűncselekmények elkövetésé árán is!
A Jó Pénztáros Lőrinc Koma megdöntötte a vajdasági vasútépítés kilométerenkénti árrekordját!
Megdöntötte a vasútépítés kilométerenkénti árának rekordját a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Zrt. A G7 cikke szerint 55 milliárd forintért végezhetik a Debrecen-Füzesabony vasútvonal korszerűsítésének első ütemét. Ez a fejlesztés a BMW Debrecenben épülő gyárához kapcsolódó beruházások legdrágább eleme.
A korszerűsítendő szakasz mindössze 15 kilométer hosszú, vagyis kilométereként 3,6 milliárdba kerülne az építkezés. Ez pedig új magyar rekord, legalábbis a Heti Válasz 2018 januári összesítése alapján eddig a Szolnok-Szajol vasútvonal kilométere volt a legdrágább 3,29 milliárd forinttal, pedig ahhoz egy új Tisza-hidat is építettek.
Az is igaz, hogy a mostani fejlesztésnek is vannak jelentős árdrágító elemei:átépítik a debreceni és a macsi állomásokat, külön állomást építenek a BMW-gyárnak, zajvédőfalat, aszfaltozott utat, kerékpárutat és járdát építenek, egyben kétnyomúsítják is a pályát.
(444)
Bal-Rad komm: A bicikliút! Az dobta meg a költségeket! MINK TUGGYUK JÓ!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Újabb világsokkoló orosz horrorcselekedetről rántotta le a leplet az amerikai haditengerészet!
Az orosz „Ivan Hursz” nevű felderítő hadihajó „agresszívan közelítette meg” az amerikai „Farragut” nevű rombolót az Arab – tenger északi részén – jelentette be egy nappal a borzalom után tegnap – pénteken – az USA haditengerészete.
Merthogy az újabb oroz rémtett még csütörtökön történt, és elszenvedőinek egy egész álló napba került a sokk kiheverése. Csak miután rájöttek hogy ép bőrrel túlélték, azt követően nyugodtak meg annyira, hogy nagy vonalakban el tudták mesélni a szörnyületes eseményt a flottaparancsnoknak.
Miután a hallottak okozta izgalomból a flottaparancsnok is magához tért, azonnal közleményben tudatta a világgal az újabb orosz galádságot.
Közleményében az USA haditengerészetének Bahreinban állomásozó Ötödik Flottájának parancsnoka külön is sérelmezi, hogy a „Farragut” amerikai torpedóromboló ötször is rádudált az „Ivan Hursz” – ra, de mindhiába kérlelte az orosz hadihajót irányváltoztatásra, az csak egyre közelített!. „Az orosz hajó először visszautasította ezt, de később irányt változtatott, és a két hajó között megnőtt a távolság.”
Az iszonyatról mozit is csináltak! Íme majd két percben a rettegés:
Lássa csak meg a világ, hogy micsoda hajmeresztő dolgot tettek már megint ezek a ‘zoroszok!
A ‘zoroszok olvasatában ez úgy történt, hogy ők megláttak egy amerikai hajót a közelükben, és mert egy teremtett lelket se láttak rajta, hát közelebb mentek hozzá. Megnézni, nem – e valami szellemhajó az! Aminek legénysége a perzsáktól rettegve kiúszott a partra, magára hagyva a tekenőt!
De közelebb érve látták, hogy több sápadt ábrázatú, foltos ülepű nadrágú ember térdel az amerikai hajó különböző részein, és vadul imádkoznak. És mert hallották a hangos „Óh my Good!” – fohászokat, hát úgy vélték, hogy a dudaszó az a fohász része.
Dehogy akarták ők a frászt hozni az amerikaiakra! Ők csak szép csendesen odamentek. Megnézni, hogy…! Se egy „szuka” vagy „jop tvoje maty” el nem hangzott! De mert ők egy felderítő hajó, hát csak kíváncsiskodtak! Nem is értik az amerikaiak rettenetének okát! Hát olyan ijesztőek ők? Miért?
Jó – jó…- hallottak már olyanról, hogy a ‘zoroszok láttán elkezdtek pánikolni az amerikaiak, meg hogy a Sojgut már sokszor följelentették rémisztgetés miatt…- de nekik senki nem szólt, hogy látótávolságon belül ne közelítsenek amerikai hajóhoz, mert azok legénységeinek idegeit nagyon meg tudja viselni az ő közelségük.
Izvinyitye Gaszpagyinyi amerikanszkij matroszi! Iscso raz izvinyitye! Mnoga raz izvinyitye!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az iráni hadsereg lőtte le a szerdán hajnalban lezuhant ukrán gépet – jelentette be az ország állami televíziója ma reggel.
A közlemény szerint tévedésből történt a támadás, amelyet „emberi hiba” okozott.
Irán elnöke Hasan Rouhani kijelentette: „a katasztrofális hibáért felelősöket fölkutatják és szigorúan megbüntetik…az elavult légvédelmi rendszereket lecserélik.” Különben pedig az egész baj okozója a falánk USA!
Arról tehát szó nincs egyelőre, hogy miközben joggal vagy jog nélkül rakétázgatunk, polgári repülőgépket nem illik reptetni.
Közben január 9 – én aláírásgyűjtés indult Zelenszkij ukrán elnök hivatalánakhonlapján. A kezdeményező ahhoz kéri a támogató aláírásokat, hogy HA BEBIZONYOSODIK IRÁN BŰNÖSSÉGE, akkor azt Ukrajna nyilvánítsa őt ért külső agressziónak, és üzenjen hadat Irán elen.
Praktikusan MINDENEK ELŐTT GAZDASÁGI háborút! Utána pedig ha az szükséges, katonai erő bevetésével is bosszuljon.
Hogy a petícióval érdemben is foglalkozzon Zelenszkij hivatala, 25 ezer támogató aláírásnak kell összegyűlnie harminc munkanap alatt.
Tegnap este fél tízig – tehát bő kb. másfél nap alatt – a bosszút támogató aláírások száma mér elérte a TIZENHETET! (17)
Megjegyezzük, hogy az iráni beismerés csak ez után jött!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Levél a munkásokhoz és parasztokhoz a Kolcsakon aratott győzelem alkalmából
Elvtársak! A vörös csapatok az egész Uralt felszabadították Kolcsak uralma alól és megkezdték Szibéria felszabadítását. Az Ural és Szibéria munkásai és parasztjai lelkes örömmel fogadják a Szovjethatalmat, mert vasseprűvel söpri ki az egész földesúri és kapitalista bandát, amely súlyos adókkal, önkényeskedéssel, botozással, a cári elnyomás visszaállításával gyötörte a népet.
Az általános öröm és lelkesedés, amelyet az Ural felszabadítása és az vált ki belőlünk, hogy a vörös csapatok Szibéria területére léptek, nem szolgálhat okul arra, hogy megpihenjünk babérjainkon. Az ellenség még korántsincs megsemmisítve. Sőt meg sincs törve véglegesen.
Minden erőnket meg kell feszítenünk, hogy kiűzzük Kolcsakot, a japánokat és a többi idegen rablót Szibériából, és még nagyobb erőfeszítés szükséges ahhoz, hogy megsemmisítsük az ellenséget és ne engedjük meg, hogy rabló munkáját újból és újból megkezdhesse.
Hogyan érjük el ezt?
Az Uralban és Szibériában szerzett súlyos tapasztalatoknak, s ugyanígy a négyéves imperialista háború meggyötörte országok tapasztalatainak, nem szabad hiábavalóaknak lenniök számunkra.
E tapasztalatokból minden munkásnak és parasztnak, minden dolgozónak a következő öt fő tanulságot kell levonnia, hogy biztosítsa magát a Kolcsak-rendszer pusztításainak megismétlődése ellen.
Első tanulság. Ahhoz, hogy a munkások és parasztok hatalmát megvédjük a rablókkal, vagyis a földbirtokosokkal és kapitalistákkal szemben, hatalmas Vörös Hadseregre van szükségünk. Nem szavakkal, hanem tettekkel bizonyítottuk be, hogy tudunk ilyen hadsereget teremteni, hogy megtanultuk annak vezetését, megtanultuk, hogyan kell legyőzni a kapitalistákat annak ellenére, hogy bőkezű támogatást kapnak fegyverben és felszerelésben a világ leggazdagabb országaitól. A bolsevikok ezt tettekkel bizonyították be. Minden munkás és paraszt — ha öntudatos — hinni fog nekik, de nem szavaik (szavaknak hinni ostobaság), hanem azoknak a tapasztalatoknak alapján, amelyeket millió meg millió ember az Uralban és Szibériában szerzett. Az a feladat, hogy a munkások és parasztok felfegyverzését a többnyire a kapitalistákkal és földbirtokosokkal együttérző volt tisztek parancsnoklásával egyesítsük, igen nehéz. Ezt a feladatot csak kitűnő szervezőképességgel, szigorú és öntudatos fegyelemmel és csak abban az esetben lehet megoldani, ha a nagy tömegek bíznak a munkásokból kikerült politikai megbízottak vezető rétegében. Ezt a nagyon nehéz feladatot a bolsevikok megoldották: bár igen gyakran fordul elő nálunk árulás a volt tisztek között, mégis, a Vörös Hadsereg nemcsak hogy a kezünkben van, hanem megtanulta legyőzni a cár tábornokait és Anglia, Franciaország meg Amerika tábornokait.
Ezért mindenkinek, aki komolyan meg akar szabadulni a Kolcsak-uralomtól, minden erejét, minden eszközt, minden tudását teljes egészében oda kell adnia, hogy a Vörös Hadsereget megteremtsük és megerősítsük. Szívvel-lélekkel végre kell hajtani a Vörös Hadseregre vonatkozó minden törvényt, minden parancsot, mindenképpen erősíteni kell a fegyelmet a hadseregben, segíteni kell a Vörös Hadsereget mindennel, amivel kiki segítheti — ez az első, legfontosabb és legfőbb kötelessége minden öntudatos munkásnak és parasztnak, aki nem kívánja a Kolcsak-uralmat.
Mint a tűztől, úgy kell irtózni a partizán módszerektől, az egyes osztagok önkényeskedésétől, a központi hatalommal szemben való engedetlenségtől, mert mindez pusztulásba vezet: ezt bebizonyította az Ural is, Szibéria is, Ukrajna is.
Aki nem segíti odaadóan és önfeláldozóan a Vörös Hadsereget, aki nem támogatja teljes erővel a rendet és a fegyelmet a hadseregben, az áruló és hitszegő, az a Kolcsak-rendszer híve, azt könyörtelenül meg kell semmisíteni.
Erős Vörös Hadsereggel legyőzhetetlenek vagyunk. Erős hadsereg nélkül elkerülhetetlenül Kolcsak, Gyenyikin, Jugyenyics áldozatai leszünk.
Második tanulság. A Vörös Hadsereg nem lehet erős nagy állami gabonatartalékok nélkül, mert enélkül a hadsereget sem szabadon mozgatni, sem a szükséghez mérten előkészíteni nem lehet. És enélkül nem lehet ellátni a munkásokat, akik a hadsereg számára dolgoznak.
Minden öntudatos munkásnak és parasztnak tudnia kell és jól meg kell jegyeznie, hogy Vörös Hadseregünk nem elég gyors és nem elég tartós sikereinek fő oka ma éppen az állami gabonatartalékok elégtelenségében rejlik. Aki nem szolgáltatja be gabonafölöslegét az államnak, az Kolcsakot segíti, az hitszegő, az a munkások és parasztok árulója, az bűnös a Vörös Hadseregben szolgáló munkások és parasztok újabb tízezreinek halálában és szenvedéseiben.
A szélhámosok, a spekulánsok és a teljesen felvilágosulatlan parasztok így okoskodnak: jobb lesz, ha szabad áron adom el a gabonámat, mert akkor sokkal többet kapok érte, mintha megszabott áron az államnak adom el.
De hisz éppen arról van szó, hogy a szabad eladás folytán növekszik a spekuláció, néhányan meggazdagodnak, de csak a gazdagok laknak jól, a munkástömegek pedig éhesek maradnak. Ezt láttuk a valóságban Szibéria és Ukrajna leggazdagabb gabonatermelő vidékein.
Szabad gabonakereskedelem mellett a tőke diadalmaskodik, a dolgozók pedig éheznek és nyomorognak.
Szabad gabonakereskedelem mellett a gabona ára pudonként többezer rubelre is felszökik, a pénz elértéktelenedik, maroknyi spekuláns meggazdagszik, a nép pedig elszegényedik.
Szabad gabonakereskedelem mellett üresek az állami raktárak, a hadsereg erőtlen, az ipar pusztul, Kolcsak vagy Gyenyikin győzelme elkerülhetetlen.
Csak a gazdagok, csak a munkás- és paraszthatalom leggonoszabb ellenségei pártolják tudatosan a szabad gabonakereskedelmet. Aki felvilágosulatlansága miatt pártolja a szabad gabonakereskedelmet, annak Szibéria és Ukrajna példájából meg kell tanulnia és meg kell értenie, hogy miért jelenti a szabad gabonakereskedelem Kolcsak és Gyenyikin győzelmét.
Vannak még felvilágosulatlan parasztok, akik így okoskodnak: adjon előbb az állam nekem a gabonámért cserébe jó minőségű árut háború előtti áron, akkor odaadom a gabonafölösleget, másképpen nem. S ilyen okoskodással a szélhámosok és a földbirtokosok csatlósai gyakran „lépre csalják” a felvilágosulatlan parasztokat.
Nem nehéz megérteni, hogy a munkásállam most, amikor a kapitalisták az országot a Konstantinápolyért folytatott négyéves rablóháborúval teljesen tönkretették, és utána még a Kolcsakok és Gyenyikinek, az egész világ kapitalistáinak segítségével, bosszúból pusztítják — nem adhat árut a parasztoknak, mert az ipar áll. Nincs gabona, nincs fűtőanyag, nincs ipar.
Minden értelmes paraszt egyetért azzal, hogy gabonafölöslegét kölcsön kell adnia az éhes munkásoknak, azzal a feltétellel, hogy ipari termékeket kap majd érte cserébe.
Így van ez most is. Minden öntudatos, értelmes paraszt, mindenki, a szélhámosokat és a spekulánsokat kivéve, belátja, hogy az egész gabonafölösleget kölcsön kell adnia a munkásállamnak, mert akkor az állam helyre fogja állítani az ipart és fog adni ipari termékeket a parasztoknak.
Megbíznak-e a parasztok a munkásállamban, hogy kölcsönadják neki gabonafölöslegüket? — ezt kérdezhetik tőlünk.
Válaszolunk: először, az állam nyugtát ad a kölcsönről, bankjegyeket ad. Másodszor, minden paraszt tapasztalatból tudja, hogy a munkásállam, vagyis a Szovjethatalom, segíti a dolgozókat, harcol a földbirtokosok és a kapitalisták ellen. Ezért nevezik a Szovjethatalmat munkás-paraszt hatalomnak. Harmadszor, a parasztnak nincs más választása: vagy a munkásnak hisz vagy a kapitalistának, vagy a munkásállamban bízik és annak nyújt kölcsönt vagy a kapitalisták államának. Más választás nincs, sem Oroszországban, sem a világ egyetlen más államában. Minél öntudatosabbakká válnak a parasztok, annál szilárdabban állanak a munkások pártján, annál erősebb az az elhatározásuk, hogy mindenképpen segítsék a munkásállamot, hogy lehetetlenné tegyék a földbirtokosok és kapitalisták hatalmának visszatérését.
Harmadik tanulság. Kolcsak és Gyenyikin végleges megsemmisítése érdekében a legszigorúbb forradalmi rendet kell tartani, szentül bekell tartani a Szovjethatalom törvényeit és rendeleteit s meg kell követelni, hogy mindenki végrehajtsa azokat.
Kolcsak uráli és szibériai győzelmeinek példáján mindnyájan világosan láttuk, hogy a legkisebb rendetlenség, a Szovjethatalom törvényeinek legkisebb megszegése, a legkisebb figyelmetlenség vagy hanyagság feltétlenül a földbirtokosok és kapitalisták megerősödésének, győzelmének malmára hajtja a vizet. Mert a földbirtokosok és a kapitalisták nincsenek megsemmisítve és nem tartják magukat legyőzötteknek: minden értelmes munkás és paraszt látja, tudja és megérti, hogy csak szét vannak verve és elrejtőztek, megbújtak és nagyon gyakran „szovjet” színt — „védő” színt öltöttek. Sok földbirtokos besurrant a szovjetgazdaságokba, a kapitalisták pedig szovjet hivatalnokok képében a különböző „igazgatóságokba” és „központokba”; minden lépésnél lesik a Szovjethatalom hibáit és gyengéit, hogy megdöntsék, hogy segítsék ma a csehszlovákokat, holnap Gyenyikint.
Minden erőnkkel ki kell nyomozni és kézre kell keríteni ezeket az elrejtőzött földbirtokos és kapitalista rablókat, bárhol bújtak is meg, le kell leplezni és könyörtelenül meg kell büntetni őket, mert ezek a dolgozók leggonoszabb, legkörmönfontabb, legképzettebb és legtapasztaltabb ellenségei, akik türelmesen lesik az összeesküvésre alkalmas pillanatot; szabotálók ezek, akik semmilyen gaztettől sem riadnak vissza, csak hogy árthassanak a Szovjethatalomnak. A dolgozók ez ellenségeivel, a földbirtokosokkal, a kapitalistákkal, a szabotálókkal, a fehérekkel szemben könyörtelennek kell lennünk.
Ahhoz pedig, hogy kézrekerítsük őket, ügyesnek, óvatosnak, öntudatosnak kell lennünk, a legéberebb figyelemmel kell kísérnünk a legkisebb rendetlenséget, a szovjet törvények lelkiismeretes végrehajtásától való legkisebb eltérést. A földbirtokosokat és kapitalistákat nemcsak tudásuk és gyakorlatuk teszi erőssé, nemcsak a világ leggazdagabb országainak támogatása ad nekik erőt, hanem a nagy tömegek megszokása és tudatlansága is, akik a „régi módon” akarnak élni és nem értik meg annak szükségességét, hogy a Szovjethatalom törvényeit szigorúan és lelkiismeretesen betartsák.
A legkisebb törvénytelenség, a szovjet rend legkisebb megszegése már olyan rés, amelyet a dolgozók ellenségei azonnal kihasználnak s amely elősegíti Kolcsak és Gyenyikin győzelmeit. Bűn volna elfelejteni azt, hogy a Kolcsak-uralom a csehszlovákokkal szemben tanúsított kis vigyázatlansággal, egyes ezredek kisebb engedetlenségével kezdődött.
Negyedik tanulság. Bűn volna megfeledkezni nemcsak arról, hogy a Kolcsak-uralom apró dolgokból keletkezett, hanem arról is, hogy megszületésénél bábáskodtak és közvetlen támogatást nyújtottak a mensevikek (a „szociáldemokraták”) és az eszerek (a „szociálforradalmárok”). Ideje már megtanulni, hogy a politikai pártokat tetteik, ne pedig szavaik szerint értékeljük.
A mensevikek és eszerek, akik szocialistáknak nevezik magukat, a valóságban a fehérek cinkosai, a földbirtokosok és kapitalisták szekértolói. Nemcsak egyes tények bizonyították be ezt a valóságban, hanem az orosz forradalom történetének két nagy időszaka is: 1) a Kerenszkij-uralom és 2) a Kolcsak uralom. A mensevikek és eszerek szavakban mindkét esetben „szocialistáknak” és „demokratáknak” vallották magukat, a valóságban azonban a fehérgárdisták szekértolóinak szerepét játszották. Hát csak nem leszünk olyan ostobák, hogy hiszünk nekik most, amikor azt javasolják, hogy mégegyszer engedjünk nekik „próbálkozni”, s ezt a próbálkozást „egységes szocialista (vagy demokrata) frontnak” nevezik? Csak nem akadnak még a Kolcsak-uralom után olyan parasztok, egyes kivételektől eltekintve, akik nem értették meg, hogy az „egységfront” a mensevikekkel és eszerekkel — a Kolcsak szekértolóival való megegyezést jelenti?
Egyesek azt az ellenvetést teszik, hogy a mensevikek és eszerek belátták hibájukat és lemondtak a burzsoáziával való mindennemű szövetségről. Ez azonban nem igaz. Először is, a jobboldali mensevikek és eszerek még csak le sem mondtak az ilyen szövetségről és nincs megállapított határvonal, amely elválasztaná a baloldaliakat ezektől a „jobboldaliaktól”, mégpedig a „baloldali” mensevikek és eszerek hibájából nincs; mialatt szavakban „elítélik” a „jobboldalukat”, a valóságban még a legjobb mensevikek és eszerek is tehetetlenek maradnak velük szemben, minden szóbeli fogadkozásuk ellenére. Másodszor, még a legjobb mensevikek és eszerek is éppen kolcsakista eszmékért szállnak síkra, amelyek segítik a burzsoáziát, Kolcsakot és Gyenyikint, fedezik szennyes és véres kapitalista üzelmeiket. Ezek az eszmék: néphatalom, általános, egyenlő, közvetlen választójog, Alkotmányozó Gyűlés, sajtószabadság és más egyebek. Az egész világon látunk kapitalista köztársaságokat, amelyek éppen ezzel a „demokratikus” hazugsággal igazolják a kapitalisták uralmát és a gyarmatok leigázásáért folytatott háborúikat. Itt nálunk azt látjuk, hogy Kolcsak, Gyenyikin, Jugyenyics és akármelyik tábornok szívesen tesz nyakra-főre ilyen „demokratikus” ígéreteket. Lehet-e hinni annak, aki üres ígéretek fejében támogat egy megrögzött banditát? A mensevikek és eszerek kivétel nélkül valamennyien támogatják a megrögzött banditákat, az egész világ imperialistáit, azáltal, hogy áldemokratikus jelszavakkal kendőzik azok hatalmát, azok hadjáratát Oroszország ellen, azok uralmát, azok politikáját. A mensevikek és eszerek mind „szövetséget” ajánlanak fel nekünk, azzal a feltétellel, hogy tegyünk engedményeket a kapitalistáknak és vezéreiknek, Kolcsaknak és Gyenyikinnek, például „mondjunk le a terrorról” (amikor az egész antant milliárdosainak, a leggazdagabb országok egész szövetségének terrorja áll velünk szemben és ezek az országok összeesküvéseket szőnek Oroszországban), vagy hogy nyissuk meg az utat a szabad gabonakereskedelem számára stb. A mensevikek és eszerek e „feltételei” a következőket jelentik: mi, mensevikek és eszerek, a kapitalisták felé hajlunk, de mi „egységfrontot” akarunk a bolsevikokkal, akik ellen a kapitalisták, minden engedményt felhasználva, harcot folytatnak! Nem, mensevik és eszer urak, most már ne Oroszországban keressenek olyan embert, aki képes hinni önöknek. Oroszországban az öntudatos munkások és parasztok megértették, hogy a mensevikek és eszerek a fehérgárdisták szekértolói, egyesek tudatosan és rossz szándékból, mások pedig megnemértésből és a régi hibák mellett való makacs kitartásból, de valamennyien — a fehérgárdisták szekértolói.
Ötödik tanulság. Hogy Kolcsakot és az egész Kolcsak-uralmat úgy megsemmisítsük, hogy az újból talpra ne állhasson, az egész parasztságnak ingadozás nélkül a munkásállam mellé kell állani. Ijesztgetik a parasztokat (különösen a mensevikek és eszerek, mind, még a „baloldaliak” is), az „egy párt diktatúrájának”, a bolsevikok, a kommunisták pártja diktatúrájának mumusával.
Kolcsak példáján a parasztok megtanulták, hogy ne féljenek a mumustól.
Vagy a földesurak és kapitalisták diktatúrája (vagyis vashatalma), vagy a munkásosztály diktatúrája.
Nincs középút. Hiába ábrándoznak középútról a nemesi csemeték, az intellektuelecskék és az úrfiak, akik rossz könyvekből rosszul tanultak. Középút sehol a világon nincs és nem is lehet. Vagy a burzsoázia diktatúrája (amelyet a néphatalomról, Alkotmányozó Gyűlésről, a szabadságról és egyebekről szóló dagályos eszer és mensevik frázisok takarnak), vagy a proletariátus diktatúrája. Aki ezt nem tanulta meg az egész XIX. század történetéből, az reménytelen idióta. Oroszországban pedig mindnyájan láttuk, miként ábrándoztak a középútról a mensevikek és eszerek a Kerenszkij-uralom és Kolcsak idején.
Kinek használtak ezek az ábrándok? Kinek segítettek? — Kolcsaknak és Gyenyikinnek. A középútról ábrándozok — Kolcsak cinkosai.
Az Uralban és Szibériában a munkások és parasztok a tapasztalat alapján hasonlították össze a burzsoázia diktatúráját és a munkásosztály diktatúráját. A munkásosztály diktatúráját az a bolsevik párt valósítja meg, amely már 1905-től kezdve, sőt már korábban, összeforrt az egész forradalmi proletariátussal.
A munkásosztály diktatúrája azt jelenti, hogy a munkásállam ingadozás nélkül elnyomja a földbirtokosokat és kapitalistákat, elnyomja és legyőzi az árulókat és hitszegőket, akik ezeket a kizsákmányolókat segítik.
A munkásállam — könyörtelen ellensége a földbirtokosnak és a kapitalistának, a spekulánsnak és a csalónak, ellensége a föld és a tőke magántulajdonának, ellensége a pénz hatalmának.
A munkásállam — egyetlen igaz barátja és segítője minden dolgozónak, a parasztságnak is. Semmiféle ingadozás a tőkével szemben, a dolgozók szövetsége a tőke elleni harcban, munkás-paraszthatalom, Szovjethatalom — ez a valóságban a „munkásosztály diktatúrája”.
A mensevikek és eszerek ezekkel a szavakkal ijeszteni akarják a parasztokat. Nem fog sikerülni. Kolcsak után még a legfélreesőbb vidékeken élő munkások és parasztok is megértették, hogy ezek a szavak jelentik éppen azt, ami nélkül nem menekülhetnek meg Kolcsaktól.
Le az ingadozókkal, a gerinctelenekkel, a tőkét segíteni akarókkal, mindazokkal, akiket elbűvölnek a tőke jelszavai és ígéretei! Könyörtelen harc a tőke ellen és a dolgozók szövetsége, a parasztok szövetsége a munkásosztállyal — ez a Kolcsak- uralom utolsó és legfontosabb tanulsága.
1919. augusztus 24.
N. Lenin
Megjelent: „Pravda” 190. sz.
1919. augusztus 28.
Lenin Művei. 29. köt. 579—578. old.
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 január 11. szombat van. Az esztendő 11. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 355 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ágota + Agáta, Baltazár, Honoráta, Szalvia, Tasziló, Tézeusz, Vazul, Zsálya nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Január 11 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:
Kijev „nagy fogást” jelentett be ma! Az ordashada által megszállva tartott donbasszi területen tegnap letartóztattak egy ukrán állampolgárt!
Ez a szörnyeteg 2014 – ben ŐRIZTE A LELŐTT MALÁJ UTASSZÁLLÍTÓ RONCSAIT! Milicistaként követte el a rettenetet! Hihetetlenül értékes információkkal szolgált tegnap óta! LÁTOTT OTT ÉS AKKOR DOLGOKAT! Olyan alakokat is, akik BIZONYÁRA orosz katonák voltak, és a roncsok között kutattak, gyűjtögettek.
Új Koronatanú van tehát a hágai jogszolgáltatás elé!
Tányja Csornovol – jeles majdanovka és neonacisztka ő meg ex Rada tag – piros ruhát húzott magára, gépkarabélyt ragadott, és új majdanra buzdít. A tapasztalatlanok kikézésébe örömmel besgít a víg özvegy. (Ura és parancsolója a donbasszi fronton harapott fűbe)
A romániai létesítmény 2,7 milliárd forintból jön létre, majd évente még komoly támogatásokra számíthat.
8 millió eurót, 2,7 milliárd forintot ad akadémiára Nagyváradnak a magyar kormány, miközben épp megszűnt felnőtt labdarúgás , hisz’ felszámolták a város patinás klubját, az FC Bihort – írja a Magyar Hang nyomán a Magyar Narancs.
Az egykori NB1-es román labdarúgó, Sorin Cigan interjút adott, egykor sikeres nagyváradi csapat egyik alapembere volt, egyszeres román válogatott.
A sportoló a Gsp.ro román sportportálnak azzal dicsekszik, hogy a magyar kormánytól 8 millió eurót kap, hogy Nagyváradon egy labdarúgó akadémiát hozzon létre, a Kárpátok Maradonája, vagyis Gheorghe Hagi által létrehozott sikeres intézmény mintájára.
Cigan állítása szerint a tervezett akadémiát ő fogja vezetni, és Jenei Imre, a neves erdélyi magyar szakember lesz a tanácsadója. Román sajtóhírek szerint tavaly márciusban Orbán Viktor egyik főtanácsadója lett futballügyekben.
Sorin Cigan közlése szerint már meg is van egy tízhektáros telek Nagyvárad közelében, melyet megvásárolnak egy erdélyi magyar vállalkozótól. Tíz pályát építenek rá, és hétéves kortól toborozzák majd a gyerekeket, akikkel 10-15 fős csoportokban fognak foglalkozni.
Az egykori labdarúgó szerint a magyar állam évente két és négymillió euró közötti összeget szán majd az intézmény fenntartására, hasonlóan a sepsiszentgyörgyi és csíkszeredai akadémiákhoz. (napi.hu)
Bal-Rad komm: Elégedetten dőlhetünk hátra! Döbrögi Nagyváradon IS – VÉGRE! – fociakadémiát finanszíroz! Mire jönni kell „választani”, addigra az is javában nyeli a HATÁRON BELÜLI MAGYAROK közpénzét.
Hijába no! „…egy vérből valók…” (Állítják sokan! Márminthogy a vajda meg ez az akadémiai vezír, ez a Sorin CIGAN!)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Tegnap este Adel Abd al – Mahdi iraki miniszterelnök rátelefonált Pompeo amerikai külügyérre: KÖVETELTE MAHDI, HOGY WASHINGTON SÜRGŐSEN KÜLDJÖN DELEGÁLTAKAT BAGDADBA AZ AMERIKAI CSAPATOK IRAKBÓL VALÓ KIVONÁSÁT MEGBESZÉLNI!
Átment az amerikai kongresszus alsóházán az a határozattervezet, amely zablát rakna a háborús hipnózisban ficánkoló Trump bohócra.
Eszerint az USA vezérbolondja csak a kongresszus jóváhagyásával indíthatna katonai műveletet Irán ellen. A 224 igen szavazat között volt három republikánus voks is a demokrata többségű képviselőházban.
Ez egy nem kötelező erejű intézkedés, vagyis nem jelent kikerülhetetlen akadályt Trump számára, de egy újabb kínos fordulat az ellene folyó alkotmányos eljárás közepette még akkor is, ha elég valószínű, hogy a republikánusok uralta szenátus visszadobja majd ezt a zablaindítványt.
A híres hollywoodi színésznő, Sharon Stone a GQ magazinnak adott egy interjút. Ebben összehasonlította Vlagyimir Putyin orosz elnököt és amerikai kollégáját, Trumpot.
A vélekedése nagyon váratlanra kerekedett. Tekintettel arra, hogy Stone amerikai állampolgár. Az amerikai filmsztár lényegesen magasabb értékelést adott az orosz vezetőnek, mint a saját országa elnökének. Közben megjegyezte, hogy „igyekszik magát távolt tartani az elnöktől”.
Stone szerint „Putyin az állam érdekei alapján irányítja Oroszországot, míg Trump egyszerűen egy dölyfös pacák, aki nem tartja tiszteletben posztját.”
Január 9-én a Fekete – tengeren a Fekete – tengeri és az Északi Flotta közös gyakorlatára került sor, amelynek során rakétákat lődöztek. A „Kaliber” rakétákat hajóról.
A program kiemelt érdekessége a „Kindzsal – Tőr” nevű hiperszonikus aeroballisztikus rakéta indítása volt, egy MiG-31K vadászgép hasa alól.
Bolondját járatja az Orbán-birtokon zajló építkezés után kutakodó Hadházyval a kormányhivatal
Valami hihetetlenül nagy építkezés zajlik Orbánék alcsútdobozi birtokán – vette észre még a nyáron Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Az akkori képeken az látható, hogy egyrészt felhúznak egy új épületet a már korábban felújított cselédszállás és az istálló közé, másrészt pedig a második egykori cselédszállást is átépítik, ehhez le is szedték a tetőt.
Hadházy szeptemberben közérdekű adatigénylést nyújtott be a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatalához,
azt szerettem volna megtudni, hogy mi az a grandiózus föld alatti építkezés, ami az Orbán család (korábban József nádor) tulajdonában álló, műemléki védettségű hatvanpusztai majorságában zajlik. (Bunker? Borospince? Mélygarázs?Wellness központ?) Illetve valóban elbontják-e az egyik védett épületet?
Közérdekű adatigénylés teljesítésére 15 nap áll rendelkezésre (ez 15 nappal egyszer meghosszabbítható), de idestova 4 hónapja nem válaszol a címzett hivatal. Egy mukkot sem írtak a választott országgyűlési képviselőnek. Ezért ő elment a hivatalhoz, és ott kérte a válaszokat. De a főosztályvezető ott sem adta meg a válaszokat,
pökhendien most is csak annyit közölt, amit négy hónapja annyiszor hallottunk telefonon: a VÁLASZ készül és majd küldik. De nem ez volt a legdurvább. A videófelvételt azután kapcsoltam be – és a türelmemet akkor vesztettem el, amiért elnézést kérek – amikor még arra sem volt hajlandó válaszolni, hogy a hivatala illetékes-e az ügyben(!!!)
„A halk szavú P. József megtestesít mindent, ami a magyar államigazgatás romjait jellemzi: a szervilis, pökhendi, Orbán iránti hűség szerint szelektált vezetőket (és persze az alattuk szenvedő, egyre fogyatkozó , valódi közigazgatási szakemberek sorsát is elképzelhetjük)” – írja Hadházy. Videó is van a beszélgetésről.
Bal-Rad komm: Hát mit lehet ehhez hozzáfűzni? Úgy ül ott az a szerencsétlen hivatalvezető, mint egy elfogott bűnöző a vallatáson! Aki tudja: ha bevallja a bűnt – menten fölakasztják!
MI PEDIG SE KÖPNI! – SE NYELNI NEM TUDUNK!
EZ ITT MAGA A SZOMORÚ MAGYAR VALÓSÁG! EZ ITT DÖBRÖGISZTÁN!
A kegyuradalom!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!