Szergej Lavrov orosz külügyminiszter február 4 – én megállapította, hogy „Törökország jelenleg nem képes eleget tenni néhány kulcsfontosságú kötelezettségnek, amelyeket az Idlib – probléma alapvető megoldására vállalt.”
A HaberTurk török televíziós csatorna tegnap (február 8 – án) este jelentette, hogy Ankarában megesett egy közel három órás orosz – török konzultáció Idlib latorrezervátum helyzetéről.
Hogy mire jutottak?
Hááát…- azt majd meglátjuk!
Az biztos, hogy a szír kormányerők offenzivája a latorrezervátum keleti fertályán FŐKÉPPEN az M5 jelű, Damaszkusz – Aleppo útvonal martalócoktól való megszerzésére irányul. Már csak 20 kilométernyi szakaszt kell megkaparintaniuk ahhoz, hogya teljes utat birtokolják. Nem tűnik kivitelezhetetlennek, hogy ezt a célt már 10 – én este realizálják.
Ha pedig ez megtörténik, Aleppotól északnyugati irányba folytatódhat az offenzíva, hogy teljesen elvágják a latorrezervátumtól Szíria legnagyobb városát. És akkor… – martalócéknak marad a Kardigan számára céltalan rezervátumi tétlen lét.
ELMÉLETILEG!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Gyermekpornográfiába bukott bele a perui magyar nagykövet, a TEK titokban hozta haza
Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Kaleta Gábor (a fotón középen, szemüvegben, hátrafésült hajjal látható) perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe – értesült az Index.
Úgy tudjuk, a gyanúsítottat akkor letartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Értesülésünket több, egymástól független forrás is megerősítette.
Képünk illusztráció!
Megkeresésünkre a Külgazdasági-és Külügyminisztérium a következő választ adta: „Kaleta Gábor nagyköveti megbízatását a külügyminiszter javaslatára a köztársasági elnök 2019. április 1. dátummal megszüntette. Így további információval nem tudunk szolgálni.”
A Magyar Közlönyben 2019 áprilisában az alábbi szöveg jelent meg: „Az Alaptörvény 9. cikk (4) bekezdés b) pontja alapján – a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére – dr. Kaleta Gábor rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet felmentem Magyarország limai nagykövetségének a vezetésére, valamint Magyarországnak a Bolíviai Többnemzetiségű Államban való képviseletére kapott megbízása alól, egyúttal a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti rangját visszavonom.”
Úgy tudjuk, Kaleta elfogása összefügg egy olyan nemzetközi rendőrségi művelettel, amelyet a spanyol rendőrség irányított és több országot érintett, ezért az Europol is segítette a nyomozást. A rendőrségi művelet során Szíriában, Pakisztánban, Olaszországban, Indiában, Franciaországban, Guatemalában, az Egyesült Királyságban, Peru, Ecuadorban és Costa Ricában is vettek őrizetbe gyanúsítottakat.
Kaleta Gábor egy korábbi interjúban – már nagykövetként – arról beszélt, hogy Székesfehérváron a ma vízivárosiként ismert általános iskolában járta ki a nyolc osztályt, utána, 1989-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumba került. „Még csak 14 éves voltam, amikor elköltöztem, de az állandó lakcímem azóta is székesfehérvári. E város tehát az otthonom, de hivatásom és feladataim természete okán ma már sajnos csak nagyon kevés időt tölthetek itt” – mondta.
2001-ben került a Külügyminisztériumba, hosszú ideig az Amerikai Főosztályon dolgozott. Eután Los Angelesben volt külszolgálaton, majd ismét az Amerikai Főosztályra került vissza. Később a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, majd ugyanezt a munkakört töltötte be az Igazságügyi Minisztériumban. Utána a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott, ekkor már a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon. Ezt követően lett 2017-ben Limában nagykövet. (index)
Bal-Rad komm: Kakukktojás keveredett – NYILVÁN VÉLETLENÜL – a nemmzetthy keresztény apparátusba! Van ilyen!
Ám a dolog TALÁN nem ezért figyelemre méltó! Az érdekes az, hogy MEGINT A SAJTÓ fed fel egy ügyet, amit MAJD az azt olvasó ÁLELLENZÉKI DAGONYATAGOK is elolvasva, értesülnek. És visítoznak egy kicsit!
HA VALÓBAN ELLENZÉK LENNE, AKKOR ŐK FEDNÉK FEL!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Varga Mihály: az adósságállomány évről-évre csökken
Jelentős mértékben, 2018 végéig 6093 milliárd forinttal nőtt az állami vagyon, az adósságállomány pedig évről-évre kisebb – fejtette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A tárcavezető rámutatott, a magyar gazdaságpolitikáról folyamatos a vita, amelynek lényege, hogy milyen összetevői vannak a növekedésnek. Azok a hangok már kezdenek elhalkulni – fűzte hozzá -, amelyek arról szóltak, hogy csak az uniós források növelik a magyar gazdaságot. Ha ez így lenne, akkor valószínűleg minden kelet-közép-európai ország gazdasága nagyjából hasonló mértékben növekedne. Ehhez képest Lengyelország gazdasága kicsit több mint 4 százalékkal nőtt tavaly, Szlovákiáé és Csehországé 2 és 2,5 százalék között, míg Magyarországé több mint 5 százalékkal – mondta Varga Mihály.
„A másik állítás az szokott lenni, hogy a kormány úgymond vagyont él fel, vagy növeli az adósságot. Ezt is nagyon könnyű cáfolni, hiszen jól lehet látni, hogy az adósságállomány évről-évre kisebb” – emelte ki, hozzátéve, azt is szeretnék bizonyítani, hogy az állam „gondos gazda” módjára bánik a rábízott vagyonnal. „Tehát miközben nem adósodtunk el, nem vettünk fel hiteleket, miközben az uniós forrásokat (…) hatékonyan használjuk fel, (…) az állami vagyont is tudtuk gyarapítani” – mondta.
Hangsúlyozta: a magyar gazdasági modell kiindulópontja 2010 óta változatlan: egyrészt több munkahelyre van szükség, másrészt csökkenteni kell az államadósságot. Hozzátette, ma több mint 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon, mint 2010-ben, és az államadósságot az elmúlt években a nemzeti jövedelem 83 százalékáról a tavalyi év végére – bár a végleges számok még nincsenek meg – várhatóan 68 százalékára sikerült csökkenteni. Ezt is folytatni kell, olyan „gazdaságpolitikai mixet” kell kialakítani, amellyel egyszerre lehet az államadósságot csökkenteni, a nagyon fontos beruházásokat megvalósítani és az adócsökkentésekkel a versenyképességet a jövőben javítani – emelte ki a pénzügyminiszter.
Varga Mihály felhívta a figyelmet arra, hogy a vagyongyarapodáshoz a jelentős állami beruházások és fejlesztések is hozzájárultak, és fontos stratégiai vagyonelemek is visszakerültek állami tulajdonba. Példaként a Molt említette, emlékeztetve, hogy az olajtársaságban újra vagyonrészt szerzett az állam 2010 közepére. Kifejtette, a teljes állami vagyon 62 százaléka ingatlantulajdonban van, 21 százaléka különböző tulajdoni részesedésben (például cégekben), és a különböző eszközök, gépek is a vagyon részét alkotják. (privatbankar)
Bal-Rad komm: „…olyan „gazdaságpolitikai mixet” kell kialakítani, amellyel…”
-Amellyel tovább lehet hülyíteni a pórnépet! Mondjuk a „magyar gazdaság” – „adósságcsökkenés” adalékanyagokból.
Nézzük csak ezt az „adósságcsökkenést”: (Merthogy van ehhez egy ketyere!)
Ez a ketyere a rendszerváltáskor 20 milliárd dollárt mutatott! A mai napon pedig 118,662 milliárdot mutat. (Plusz némi apró!) És másodpercenként többet mutat! És nincs benne a paksi hitel, meg a kínai sínhitel! Tehát nem úgy néz ki, hogy visszafelé pörögne! Mint Mikhál úr mixében!
Forintban ez 36,212,971,…- és még TIZENNÉGY EGYRE NÖVEKVŐ SZÁM!
EMBER LEGYEN A TALPÁN, AKI EZT KI TUDJA OLVASNI! (Úgy sejthető, hogy több mint 36 EZER MILLIÁRD FORINT!)
Amikor a Harmadik Kétharmad kezdetén Döbrögi fölfogadta Bártfai – Máger Andreát „vagyonügyi” miniszterré, akkor azzal dölyföltek, hogy az állami vagyon értéke 16 ezer milliárd forint. Ami a jelen állapotok szerint min. 20 ezer milliárd forinttal alacsonyabb érték, mint az adósság!
A balrad.ru matekfeladványa az olvasók számára:
Mekkora lehetett az állami vagyon mértéke 1990 – ben, ha a vagyonvesztés mértéke 95 százalékos, és 2018 – ban 16 ezer milliárd forint volt.
A feladvány része még, hogy az „AKKORI” állami vagyon elprivatizálásából „befolyt” pénzből a 20 milliárd dollárnyi tartozást kívánták döntéshozóink visszafizetni. Mint látjuk, az adósság majdnem hatszorosára nőtt azóta, a vagyon pedig egyhuszadára csökkent!
Várnánk valami MEGKÖZELÍTŐ EREDMÉNYT! (Ha akadna olyan merész, aki…)
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A francia férfi a születésnapját szerette volna megünnepelni a magyar fővárosban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába szombat kora reggel érkezett bejelentés arról, hogy a főváros V. kerületében, a Ferenczy István utcában egy férfi fekszik a földön, a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét.
A rendőrök a helyszínen szemlét tartottak, ahol kiderült, hogy a 25 éves férfi halálát idegenkezűség okozta.
A BRFK pár órán belül azonosította a 26 éves amerikai-brit állampolgárt, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A külföldi férfit 14 órakor egy Múzeum körúti lakásban fogták el.
A Blikk most újabb részleteket tudott meg a gyilkosság kapcsán: úgy tudják, a francia férfi mindössze 3 napra utazott a magyar fővárosba azért, hogy itt ünnepelje meg a születésnapját, amely éppen a mai napon, vasárnap lenne. A gyanúsított amerikai férfi információink szerint elmondta, soha nem találkozott korábban az áldozattal, tettét mindössze annyival indokolta, hogy „rossz napja volt”. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Rossz napja volt a jenkinek, hát gyilkolt egy jóízűt! Szerinte ez így rendjén is van! Merthogy ez az ő hazájában, a világ legdemokratikusabb országában – az USA – ban – ez így szokás? Ha rossz a napom, földobom egy jó kis gyilkolászással? Oszt’ all right!
Polythykussaynk legnagyobb szerencséjére vajdaság pórnépére MÉG nem jellemző az ilyen „rossznapűző” szokás.
Thaiföld északkeleti részén, Nahon Racsaszima városában egy katona egy ingatlanügyben őt ért vélt igazságtalanságon felettesének egyik rokonára bebőszült.
„A csalásból gazdagodtatok meg” – írta korábban a Facebookon. „Hasznot húztok másokból. Azt hiszitek, hogy a pokolban elkölthetitek a pénzüket?” a Facebook-oldalára, hogy bosszút fog állni, de nem fejtette ki, hogy miért. „A halál elkerülhetetlen mindenki számára” – írta, és kirakott egy fotót is a saját kezéről, amelyben egy lőfegyvert tartott. A Facebook később törölte profilját.
Jakrapanth Thomma alhadnagy tegnap délután kezdett ámokfutásba a Bangkoktól mintegy 250 kilométerre lévő városban, amikor tüzet nyitott egy házban az ott tartózkodó felettesésére és egy nőre. Velük végzett, egy harmadik személyt megsebtett. Készlete kimerülése után egy katonai bázison új fegyvereket és lőszert „vételezett”. Így feltöltekezve indult a város Terminal 21 nevű plázájához. Nem mondhatni, hogy lazsált volna útközben. A forgalmas utcán válogatás nélkül lőtt az emberekre, majd bevette magát a vásárlókkal zsúfolt épületbe, ahol folytatta ámokfutását és túszokat is ejtett.
Az ámokfutásnak 25 halottja és 63 sebesültje lett.
A thaiföldi biztonsági erők lezárták és körülvették a bevásárlóközpont épületét, ahonnan több száz embert sikerült kimenekíteniük. A rendőrök és katonák az éjjel megrohamozták a plázát, de órákig tartott, mire végezni tudtak a közben beazonosított, 32 éves ámokfutóval.
Hogy azon a Thaiföldön mik elő nem fordulnak?! Szerencsére Döbrögisztán volt és jelenlegi „honvédtisztjei” tiszta gondolkodású, felelősségteljes katonák.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Kína szárazföldi részén szombaton 811-re emelkedett az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma – közölte ma reggel a Xinhua hírügynökség, a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság adataira hivatkozva.
Február 8 – án 89 új halálos áldozatot jelentettek Kínában szombaton és 2656 újonnan megerősített koronavírusos esetet, túlnyomó többségüket a ragály fészkének számító Hupej tartományból. A járvány decemberi kitörése óta ezzel 33 738-ra emelkedett a koronavírus – fertőzéssel diagnosztizált esetek száma.
Gyógyulás után eddig összesen 2649 embert bocsátottak ki a kórházakból. Találtak eddig viszont 371 905 potenciális fertzöttet. Ők valamennyien szoros kapcsolatban voltak a betegekkel.
Ezzel aztán VILÁGcsúcsot döntött Kína! Hiszen ez a 2019 – nCoV jelű kórság már több ember halálát okozta eddig csak Kínában, mint a 2002 – 2003 – as SARS – járvány szerte a világban. Az VILÁGSZERTE CSAK 774 ember halálát okozta.
A ragályfészeknek számító Wuhanban olyan hírek terjednek hogy ha a jelenlegi kedvező trend folytatódik, akkor február 14 – től szabad élet vár a város lakóira. Mehetnek dolgozni, iskolába – óvodába, shoppingolni, bulizni, stb. A város határain belül.
Joseph Eisenberg, a Michigani Egyetem közegészségügyi karának epidemológus professzora a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy EGYELŐRE KORAI LENNE MEGJÓSOLNI, HOGY MIKOR TETŐZIK A JÁRVÁNY, TEKINTETTEL A BIZONYTALAN ESETSZÁMOKRA ÉS A NEM JELENTETT ESETEKRE, AMI KÜLÖNÖSEN KÍNA TÁVOLABBI VIDÉKEIRE LEHET JELLEMZŐ.
Tegnap egyébként Wuhanból 174 szingapuri, és 205 brit alattvalót evakuáltak légi úton.
Döbrögisztán továbbra is tünetmentes. Bár a szagértők szerint csak idő kérdése, hogy itt is üdvözölhessük Az Új Ragály Első Hordozóját! Eü. hatóságaink fölkészülten várják! Ezen információkra alapozva vajdaság kegyeleti szolgáltató cégei megkezdték készleteik fölhalmozását, fölkészülve a várható dömpingre.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az Oroszországi Kommunista Párt
X. Kongresszusának határozati javaslata
a pártegységről (eredeti tervezet)
1. A kongresszus minden párttag figyelmét felhívja arra, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor az ország kispolgári lakossága körében számos körülmény fokozza az ingadozásokat, különösen szükség van a párt sorainak egységére és összeforrottságára, a párttagok közötti teljes bizalom és a valóban vállvetett, a proletariátus élcsapatának akarategységét igazán megtestesítő munka biztosítására.
2. Ezzel szemben a pártban még a szakszervezetekről lefolyt általános pártvita előtt frakciózás jelei mutatkoztak, azaz olyan csoportok alakultak, amelyeknek külön platformjuk volt, s amelyek bizonyos mértékű zártságra és saját, külön csoportfegyelmük megteremtésére törekedtek. A frakciózásnak ilyen jelei voltak észlelhetők például az egyik moszkvai pártkonferencián (1920 novemberében) és az egyik harkovi pártkonferencián mind az ú. n. „munkásellenzék” csoportja, mind pedig részben az ú. n. „demokratikus centralizmus” csoportja részéről.
Minden öntudatos munkásnak világosan fel kell ismernie, hogy minden néven nevezendő frakciózás ártalmas és megengedhetetlen, mert a frakciózás — még akkor is, ha egyes csoportok képviselőiben a legjobb akarat megvan a pártegység megerősítésére, a gyakorlatban óhatatlanul oda vezet, hogy az egyetértésben végzett munka gyengül, s a kormányzó pártba befurakodott ellenségeink ismét fokozott mértékben próbálják a széttagoltságot elmélyíteni és az ellenforradalom céljaira felhasználni.
Hogy a proletariátus ellenségei miképpen használnak ki minden eltérést a szigorúan következetes kommunista vonaltól, azt alighanem a kronstadti lázadás példája mutatta meg a legszemléltetőbben, amikor a burzsoá ellenforradalom és a világ minden országának fehérgárdistái azonnal hajlandóak voltak még a szovjet rendszer jelszavainak elfogadására is, csak hogy megdönthessék Oroszországban a proletariátus diktatúráját, amikor az eszerek és általában a burzsoá ellenforradalom Kronstadtban a felkelés jelszavát állítólag egy szovjet hatalom érdekében, az oroszországi szovjet kormány ellen használták fel. Az ilyen tények eléggé bizonyítják, hogy a fehérgárdisták arra törekszenek és értenek is hozzá, hogy kommunista, sőt a legbaloldalibb kommunista mezbe öltözzenek, csak hogy gyöngítsék és megdöntsék a proletárforradalom oroszországi védőbástyáját. A kronstadti lázadás előestéjén Petrográdban terjesztett mensevik röpiratok szintén mutatják, hogyan használták fel a mensevikek az Oroszországi Kommunista Párton belüli nézeteltéréseket és a frakciózás bizonyos csíráit arra, hogy ténylegesen bátorítsák és támogassák a kronstadti lázadókat, az eszereket és a fehérgárdistákat, bár szavakban a lázadások ellenzőinek és — néhány állítólagos korrektúrával — a Szovjethatalom híveinek tüntették fel magukat.
3. Az ebben a kérdésben folytatott propagandának egyrészt abból kell állnia, hogy tüzetesen megmagyarázzuk a frakciózás kárát és veszélyét a pártegység és a proletár élcsapat akarategységének megvalósítása — a proletárdiktatúra sikerének alapfeltétele — szempontjából, másrészt abból, hogy megmagyarázzuk a Szovjethatalom ellenségei legújabb taktikai fogásainak sajátszerűségét. Ezek az ellenségek, miután meggyőződtek arról, hogy nyíltan fehérgárdista lobogó alatt az ellenforradalom reménytelen, most minden erejüket megfeszítik, hogy belekapaszkodjanak az Oroszországi Kommunista Párton belüli nézeteltérésekbe és így vagy amúgy előmozdítsák az ellenforradalmat azzal, hogy a hatalmat olyan politikai árnyalat képviselőinek adják át, amely külszínre a legközelebb áll a Szovjethatalom elismeréséhez.
A propagandának meg kell világítania a megelőző forradalmak tapasztalatait is, amikor az ellenforradalom a szélső forradalmi párthoz legközelebb álló ellenzéket támogatta, abból a célból, hogy megingassa és megdöntse a forradalmi diktatúrát, s ezzel megtisztítsa az utat az ellenforradalom, a kapitalisták és a földbirtokosok további teljes győzelme számára.
4. A frakciózás elleni gyakorlati harcban arra van szükség, hogy minden pártszervezet a legszigorúbban ügyeljen arra, hogy semmiféle frakciós megnyilvánulást ne tűrjenek. A párt fogyatékosságai okvetlenül szükséges bírálatának az az útja, hogy minden egyes gyakorlati indítványt a lehető legvilágosabb formában, azonnal, minden huzavona nélkül beterjesztenek megvitatás és döntés céljából a párt helyi vezető szerveihez és központi vezető szervéhez. Ezenkívül mindenkinek, aki bírálattal lép fel, a bírálat formájában tekintettel kell lennie a párt helyzetére, arra, hogy a pártot ellenség veszi körül, bírálata tartalmát tekintve pedig a szovjet- és pártmunkában való közvetlen részvételével a gyakorlatban kell megkísérelnie a párt vagy az egyes párttagok hibáinak kijavítását. A párt általános irányvonalának minden elemzését, avagy a párt gyakorlati tapasztalatainak számbavételét, a párthatározatok végrehajtásának ellenőrzését, a hibák kijavítása módszereinek tanulmányozását stb. semmiesetre sem szabad előzetesen valamely „platform” stb. alapján kialakult csoportban vitára bocsátani, hanem kizárólag közvetlenül az összes párttagoknak kell megvitatásra előterjeszteni. Ezért a kongresszus elrendeli a „Gyiszkusszionnij Lisztok” rendszeresebb megjelenését és külön gyűjtemények kiadását, fáradhatatlanul törekedve arra, hogy a kritika a lényegre irányuljon és semmiesetre se öltsön olyan formákat, amelyek alkalmasak arra, hogy a proletariátus osztályellenségeit segítsék.
5. A kongresszus, amikor elvileg elveti a szindikalista és anarchista irányzatú elhajlást, amelynek elemzésével külön határozat foglalkozik, és amikor megbízza a Központi Bizottságot azzal, hogy minden frakciózást teljesen megszüntessen, egyúttal kijelenti, hogy azokban a kérdésekben, amelyek például az úgynevezett „munkásellenzék” csoportjának különös figyelmét vonták magukra — a párt megtisztítása a nemproletár és megbízhatatlan elemektől, a bürokratizmus elleni küzdelem, a demokratizmus és a munkások öntevékenységének fejlesztése stb. —, bármily komoly indítványt a legnagyobb figyelemmel kell megvizsgálni s a gyakorlati munkában kell kipróbálni. A pártnak tudnia kell, hogy, mivel számos különféle akadályba ütközünk ezekben a kérdésekben, nem valósítunk meg minden szükséges rendszabályt, s hogy a párt, amely kérlelhetetlenül elvet minden nem tárgyilagos és frakciós álkritikát, ugyanakkor új módszerek kipróbálásával továbbra is minden eszközzel fáradhatatlanul küzdeni fog a bürokratizmus ellen, a demokratizmus és az öntevékenység kiszélesítéséért, a pártba befurakodott elemek felkutatásáért, leleplezéséért és kiűzéséért stb.
6. A kongresszus ezért kivétel nélkül minden csoportot, bármely platform alapján alakult is (mint amilyen például a „munkásellenzék”, a „demokratikus centralizmus” csoportja stb.), feloszlatottnak nyilvánít és elrendeli azonnali feloszlatásukat. A kongresszusi határozat végre nem hajtása a pártból való feltétlen és azonnali kizárást vonja maga után.
7. Hogy a párton belül és az egész szovjet munkában a legszigorúbb fegyelmet valósítsa meg és mindennemű frakciózást kiküszöbölve a legnagyobb egységet érje el, a kongresszus felhatalmazza a Központi Bizottságot arra, hogy fegyelemsértés vagy a frakciózás felújítása vagy megtűrése esetén alkalmazza a pártbüntetés minden formáját, beleértve a pártból való kizárást is, a Központi Bizottság tagjaival szemben pedig a póttaggá való visszaminősítést, sőt, mint végső rendszabályt, a pártból való kizárást. A Központi Bizottság tagjaival, a Központi Bizottság póttagjaival és az Ellenőrző Bizottság tagjaival szemben az ilyen végső eszköz alkalmazásának feltétele, hogy egybehívják a Központi Bizottság plénumát, amelyre meg kell hívni a Központi Bizottság minden póttagját és az Ellenőrző Bizottság minden tagját. Ha a párt legfelsőbb vezetőinek ilyen együttes gyűlése kétharmad szótöbbséggel a központi bizottsági tag póttaggá való visszaminősítésének vagy a pártból való kizárásának szükségességét elismeri, ezt a rendszabályt haladéktalanul életbe kell léptetni.
Először „Az Oroszországi Kommunista Párt
tízedik kongresszusa. Gyorsírói feljegyzés
(1921. március 8—16)” c. könyvben jelent meg.
Moszkva 1921.
Lenin Művei. 32. köt. 251—251. old.
(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 február 9. vasárnap van. Az esztendő 40. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 326 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Abigél, Alex + Aladdin, Aladin, Alarik, Apol, Apolka, Apollónia, Ciceró, Cirill, Donald, Erik, Erika, Erős, Hanga, Kirill, Marcián, Marián, Rajnald, Rex, Rinaldó, Ronald, Szabin nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Február 9 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:
Ma csak Libanonra van kiosztva ünneplési kötelezettség. Ott ma van Szent Maron ünnepnapja (Szent Maron a maronita egyház alapítója, Libanon védőszentje)
A balrad.ru mai zeneajánlata:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
„Megváltoztatta a nevét az LMP: mostantól ki fogják fejezni a zöldpártjellegüket, ezért az LMP – Magyarország Zöld Pártja hivatalos elnevezést használják” – jelentette be Schmuck Erzsébet, az egyik társelnök szombaton Youdapesten, a párt kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Közölte, hogy a rövidített elnevezés Zöldek lesz – ezt a sokkoló hírt pedig az MTI adta ország – világ tudtára.
Átkeresztelték az ebet! Ezentúl kutya lesz a neve!
Zelenszkij követelte Giuseppe Conte talján miniszterelnöktől. hogy zárassa be az Itália területén működő DNR és LNR információs központokat.
Javallta továbbá, hogy a taljánok bocsássák szabadon az általuk letartóztatott és elítélt ukrán neonáci nemmzetthy whytézz Vitalij Markovot. A hoholhős 2014 – ben Szlavjanszknál sokadmagával legyilkolt egy olasz fotóst, bizonyos Andrea Roccellit. „A Vitya ott se vaút, csak a ‘zorosz propaganda állíttya” – mondta Kijev és minden ukránok bohóca.
Jeppe Kofod dán külügyminiszter ma a donyecki frontszakaszra merészkedett. Egészen a „Majorszk” ukrán blokkposztig.
Bár a donbasszi frontok „lazán” működnak, az LNR – es Zolotojénál tegnap este a martalócok 122 – es löveggel lőtték a népköztársaságiak állásait. Négy védő elesett, négy súlyosan megsebesült. Hosszú idő óta ez volt a legsúlyosabb KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRÓ tűzszünetsértés. (Merthogy tűzszünet vagyon ám!)
Három esztendeje lett merénylet áldozata „Givi”! Az évfordulón a DNR elnöke Gyenyisz Pusilin emlékezett a legendás zászlóalj – parancsnokra.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!