Az Oroszországi Kommunista Párt
X. Kongresszusának határozati javaslata
a pártegységről (eredeti tervezet)

1. A kongresszus minden párttag figyelmét felhívja arra, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor az ország kispolgári lakossága körében számos körülmény fokozza az ingadozásokat, különösen szükség van a párt sorainak egységére és összeforrottságára, a párttagok közötti teljes bizalom és a valóban vállvetett, a proletariátus élcsapatának akarategységét igazán megtestesítő munka biztosítására.

2. Ezzel szemben a pártban még a szakszervezetekről lefolyt általános pártvita előtt frakciózás jelei mutatkoztak, azaz olyan csoportok alakultak, amelyeknek külön platformjuk volt, s amelyek bizonyos mértékű zártságra és saját, külön csoportfegyelmük megteremtésére törekedtek. A frakciózásnak ilyen jelei voltak észlelhetők például az egyik moszkvai pártkonferencián (1920 novemberében) és az egyik harkovi pártkonferencián mind az ú. n. „munkásellenzék” csoportja, mind pedig részben az ú. n. „demokratikus centralizmus” csoportja részéről.

Minden öntudatos munkásnak világosan fel kell ismernie, hogy minden néven nevezendő frakciózás ártalmas és megengedhetetlen, mert a frakciózás — még akkor is, ha egyes csoportok képviselőiben a legjobb akarat megvan a pártegység megerősítésére, a gyakorlatban óhatatlanul oda vezet, hogy az egyetértésben végzett munka gyengül, s a kormányzó pártba befurakodott ellenségeink ismét fokozott mértékben próbálják a széttagoltságot elmélyíteni és az ellenforradalom céljaira felhasználni.

Hogy a proletariátus ellenségei miképpen használnak ki minden eltérést a szigorúan következetes kommunista vonaltól, azt alighanem a kronstadti lázadás példája mutatta meg a legszemléltetőbben, amikor a burzsoá ellenforradalom és a világ minden országának fehérgárdistái azonnal hajlandóak voltak még a szovjet rendszer jelszavainak elfogadására is, csak hogy megdönthessék Oroszországban a proletariátus diktatúráját, amikor az eszerek és általában a burzsoá ellenforradalom Kronstadtban a felkelés jelszavát állítólag egy szovjet hatalom érdekében, az oroszországi szovjet kormány ellen használták fel. Az ilyen tények eléggé bizonyítják, hogy a fehérgárdisták arra törekszenek és értenek is hozzá, hogy kommunista, sőt a legbaloldalibb kommunista mezbe öltözzenek, csak hogy gyöngítsék és megdöntsék a proletárforradalom oroszországi védőbástyáját. A kronstadti lázadás előestéjén Petrográdban terjesztett mensevik röpiratok szintén mutatják, hogyan használták fel a mensevikek az Oroszországi Kommunista Párton belüli nézeteltéréseket és a frakciózás bizonyos csíráit arra, hogy ténylegesen bátorítsák és támogassák a kronstadti lázadókat, az eszereket és a fehérgárdistákat, bár szavakban a lázadások ellenzőinek és — néhány állítólagos korrektúrával — a Szovjethatalom híveinek tüntették fel magukat.

3. Az ebben a kérdésben folytatott propagandának egyrészt abból kell állnia, hogy tüzetesen megmagyarázzuk a frakciózás kárát és veszélyét a pártegység és a proletár élcsapat akarategységének megvalósítása — a proletárdiktatúra sikerének alapfeltétele — szempontjából, másrészt abból, hogy megmagyarázzuk a Szovjethatalom ellenségei legújabb taktikai fogásainak sajátszerűségét. Ezek az ellenségek, miután meggyőződtek arról, hogy nyíltan fehérgárdista lobogó alatt az ellenforradalom reménytelen, most minden erejüket megfeszítik, hogy belekapaszkodjanak az Oroszországi Kommunista Párton belüli nézeteltérésekbe és így vagy amúgy előmozdítsák az ellenforradalmat azzal, hogy a hatalmat olyan politikai árnyalat képviselőinek adják át, amely külszínre a legközelebb áll a Szovjethatalom elismeréséhez.

A propagandának meg kell világítania a megelőző forradalmak tapasztalatait is, amikor az ellenforradalom a szélső forradalmi párthoz legközelebb álló ellenzéket támogatta, abból a célból, hogy megingassa és megdöntse a forradalmi diktatúrát, s ezzel megtisztítsa az utat az ellenforradalom, a kapitalisták és a földbirtokosok további teljes győzelme számára.

4. A frakciózás elleni gyakorlati harcban arra van szükség, hogy minden pártszervezet a legszigorúbban ügyeljen arra, hogy semmiféle frakciós megnyilvánulást ne tűrjenek. A párt fogyatékosságai okvetlenül szükséges bírálatának az az útja, hogy minden egyes gyakorlati indítványt a lehető legvilágosabb formában, azonnal, minden huzavona nélkül beterjesztenek megvitatás és döntés céljából a párt helyi vezető szerveihez és központi vezető szervéhez. Ezenkívül mindenkinek, aki bírálattal lép fel, a bírálat formájában tekintettel kell lennie a párt helyzetére, arra, hogy a pártot ellenség veszi körül, bírálata tartalmát tekintve pedig a szovjet- és pártmunkában való közvetlen részvételével a gyakorlatban kell megkísérelnie a párt vagy az egyes párttagok hibáinak kijavítását. A párt általános irányvonalának minden elemzését, avagy a párt gyakorlati tapasztalatainak számbavételét, a párthatározatok végrehajtásának ellenőrzését, a hibák kijavítása módszereinek tanulmányozását stb. semmiesetre sem szabad előzetesen valamely „platform” stb. alapján kialakult csoportban vitára bocsátani, hanem kizárólag közvetlenül az összes párttagoknak kell megvitatásra előterjeszteni. Ezért a kongresszus elrendeli a „Gyiszkusszionnij Lisztok” rendszeresebb megjelenését és külön gyűjtemények kiadását, fáradhatatlanul törekedve arra, hogy a kritika a lényegre irányuljon és semmiesetre se öltsön olyan formákat, amelyek alkalmasak arra, hogy a proletariátus osztályellenségeit segítsék.

5. A kongresszus, amikor elvileg elveti a szindikalista és anarchista irányzatú elhajlást, amelynek elemzésével külön határozat foglalkozik, és amikor megbízza a Központi Bizottságot azzal, hogy minden frakciózást teljesen megszüntessen, egyúttal kijelenti, hogy azokban a kérdésekben, amelyek például az úgynevezett „munkásellenzék” csoportjának különös figyelmét vonták magukra — a párt megtisztítása a nemproletár és megbízhatatlan elemektől, a bürokratizmus elleni küzdelem, a demokratizmus és a munkások öntevékenységének fejlesztése stb. —, bármily komoly indítványt a legnagyobb figyelemmel kell megvizsgálni s a gyakorlati munkában kell kipróbálni. A pártnak tudnia kell, hogy, mivel számos különféle akadályba ütközünk ezekben a kérdésekben, nem valósítunk meg minden szükséges rendszabályt, s hogy a párt, amely kérlelhetetlenül elvet minden nem tárgyilagos és frakciós álkritikát, ugyanakkor új módszerek kipróbálásával továbbra is minden eszközzel fáradhatatlanul küzdeni fog a bürokratizmus ellen, a demokratizmus és az öntevékenység kiszélesítéséért, a pártba befurakodott elemek felkutatásáért, leleplezéséért és kiűzéséért stb.

6. A kongresszus ezért kivétel nélkül minden csoportot, bármely platform alapján alakult is (mint amilyen például a „munkásellenzék”, a „demokratikus centralizmus” csoportja stb.), feloszlatottnak nyilvánít és elrendeli azonnali feloszlatásukat. A kongresszusi határozat végre nem hajtása a pártból való feltétlen és azonnali kizárást vonja maga után.

7. Hogy a párton belül és az egész szovjet munkában a legszigorúbb fegyelmet valósítsa meg és mindennemű frakciózást kiküszöbölve a legnagyobb egységet érje el, a kongresszus felhatalmazza a Központi Bizottságot arra, hogy fegyelemsértés vagy a frakciózás felújítása vagy megtűrése esetén alkalmazza a pártbüntetés minden formáját, beleértve a pártból való kizárást is, a Központi Bizottság tagjaival szemben pedig a póttaggá való visszaminősítést, sőt, mint végső rendszabályt, a pártból való kizárást. A Központi Bizottság tagjaival, a Központi Bizottság póttagjaival és az Ellenőrző Bizottság tagjaival szemben az ilyen végső eszköz alkalmazásának feltétele, hogy egybehívják a Központi Bizottság plénumát, amelyre meg kell hívni a Központi Bizottság minden póttagját és az Ellenőrző Bizottság minden tagját. Ha a párt legfelsőbb vezetőinek ilyen együttes gyűlése kétharmad szótöbbséggel a központi bizottsági tag póttaggá való visszaminősítésének vagy a pártból való kizárásának szükségességét elismeri, ezt a rendszabályt haladéktalanul életbe kell léptetni.

Először „Az Oroszországi Kommunista Párt
tízedik kongresszusa. Gyorsírói feljegyzés
(1921. március 8—16)” c. könyvben jelent meg.
Moszkva 1921.

Lenin Művei. 32. köt. 251—251. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa