Már a potkánsajtó sem képes követni a vajdát

A Tények szerint Döbrögi súlyos károkat okoz az országnak

Screenshot (100).png

Súlyos károkat okozna az ellenzék ötlete, ha bezárnák az iskolákat. Ezt mondják a szakértők. Ha a diákoknak rendkívüli szünetet írnának elő, akkor sok szülőnek szabadságra kellene mennie, ami gyárak, üzemek leállásához vezetne.

A kormányfő szerint egyelőre nem indokolt a közoktatási intézmények bezárása, mert az a tanév végét jelentené. Az országba nem engedünk be senkit, mondta.

Ezt állítja a Tények, a TV2 hírműsora, aminek tegnapi adását este nyolckor tették fel a tenyek.hu-ra, és amiben a miniszterelnök reggeli álláspontját tolták, de telibe. Orbán Viktor ugyanis reggel még úgy gondolta, hogy

az iskolák bezárása nem indokolt (…) Be kell látni, nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat, ha bezárjuk őket, az a tanév végét fogja jelenteni.

A Kossuth Rádióban adott interjúban a miniszterelnök még azon az állásponton volt, hogy az iskolabezárások miatt a tanároknak fizetés nélküli szabadságra kellene menniük, a szülőknek pedig gondoskodniuk kéne a gyerekek elhelyezéséről. Mindezt annak ellenére jelentette ki, hogy az ellenzéki pártok, de még a pedagógus-szakszervezetek is rendkívüli tanítási szünet elrendelését kérték tőle, sőt, a nap folyamán már saját pártja is így tett.

A Tények nemigen számított arra, hogy Orbán Viktor megváltoztatja a véleményét, és a szakértők tanácsára/nyomására elrendeli az iskolák bezárását, így miközben Orbán Viktor este negyed tízkor bejelentette az iskolák bezárását, ők az intézkedés nyomán az ország romlását vizionálták. Szigorúan tényszerűen.                                                                                                              (Forrás: index)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Lassan már a döbrögista potkánmédia sem képes kifürkészni a vajdalogikát. Pedig már rájöhettek volna, hogy kenyéradó gazdájuk ha valamit mond reggel, este már képes homlokegyenest mást hirdetni! MINDKETTŐT AZ ÖRÖK IGAZSÁG SZELLEMÉBEN!

Mentségül szolgáljon a Tv2 – nek, hogy a vajda társadalmi igényekre nem szokott megfarolni. MINDEDDIG!

DE VÁLTOZNAK AZ IDŐK, VÁLTOZIK A HELYZET! CSAK A MI KILÁSTALANSÁGUNK MARAD!

Van ám más is, nem csak ragály!

Nagyon meglepődtek, mikor kiderült, hogy a kisvárosban randalírozó oroszlán valójában micsoda

Nem kis meglepetés.

Spanyolországban, a több mint 70 ezer lakosú Molina de Segurában a járókelők arra lettek figyelmesek, hogy egy elég nagy oroszlán rója az utcákat. Sokan meg is ijedtek az állattól, nem mertek hozzá közel menni. Volt olyan lakos, aki jobbnak látta, ha rögtön kihívják a rendőrséget. A hatóságok kivonultak a helyszínre, megközelítették az állatot, majd meglátták, hogy pontosan miről is van szó.

Mint kiderült, valójában nem egy oroszlán járkált a városban, hanem egy hatalmas kutya, aki elkóborolt otthonról, írja a Boston News. Mindenki az állat mérete és bundája miatt hitte azt, hogy egy oroszlánról van szó. A rendőrök befogták az egyébként szelíd jószágot és a benne lévő mikrochipnek hála gyorsan meg is találták a gazdáját.                                               (24.hu)

Véráztatta utca Moronban

Argentina Buenos Aires (Jó levegő) tartományának Moron nevű városának egyik utcáját pedig kb. félmillió liternyi vér árasztotta el. A vérpatak a közeli vágóhíd vérgyűjtője meghibásodása miatt ársztotta el az utcát.

A katasztrófaelhárítók ugyan elég gyorsan eltakarították a rémületes anyagot, de a dögletes bűz az maradt! Azzal ők sem bírtak.

Markukat dörzsölik viszont a moroni kölniárusok! Hatalmas mennyiségben fogy a készlet. Már a Pitralon – szerűséget is viszik a helyiek mint a cukrot!    (rusvesna.su)

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Ragályhíradó aktuális 2020 március 14.

Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: „A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Napi összeesküvés rovat.”

A Kínában éjfélkor kiadott legfrissebb létszámjelentés szerint tegnap országszerte új rekord dőlt meg! A ragályba egy nap alatt belehaltak száma először haladta meg az újonnan regisztrált fertőzöttek számát!

Számszerűsítve ez annyit jelent, hogy tegnap csak 11 új beteget igazoltak, és MINDÖSSZE 13 személy vált Covid – 19 martalékává! A halottlista 3189 kínai állampolgár nevét tartalmazza.

A kultúrájában és fegyelmezettségben a világátlagtól némiképp eltérő Kínai Népköztársaság emer – és rendszerpróbáló három hónapon van túl! ŐK GYŐZTEK A RAGÁLY FÖLÖTT! 1,4 milliárd állampolgár : (eddig) 3189 haláleset!

AZÉRT EZ NEM SEMMI!

Az európai ragálygócnak számító Itáliában az utóbbi huszonnégy órában kétszázötvennel, 1266-ra emelkedett a ragály halálos áldozatainak száma a polgári védelmi hatóság péntek esti tájékoztatója szerint. EZ PEDIG TÖBB MINT ÁTLAG TÍZ HALOTT/ÓRA! Eközben a diagnosztizált fertőzöttek száma több mint kétezerszázzal 17 660-ra nőtt.

Egy taljánföldi orvos, Francesca Cortellaro, aki a milánói San Carlo Borromeo kórházban dolgozik, ragály miatt haldokló emberek utolsó pillanatait.

Az olasz orvos leírja egy & nbsp; fertőzött koronavírus halálát

Az orvos szerint a haldoklók számára a halál beállta előtt biztosítják a lehetőséget családjukkal és barátaival való utolsó beszélgetésre, videohívások formájában.

„Tudják mi a legdrámaibb dolog mindenki számára? Figyelemmel kell kísérnünk, ahogy a betegek magányban, elkülönítve mindentől és mindenkitől halnak meg! Nekünk pedig végig kell hallgatnunk, hogyan könyörögnek, és lehetőséget kell biztosítanunk a végső búcsúra gyermekeiktől és unokáiktól. Kegyetlen élmény ez számunkra”- ismerte el Cortellaro.

Az orvos elmondta, hogy a betegek életük utolsó percében tisztában vannak a haláluk perceken belli bekövetkeztével. Elmondása szerint a narkolepszia a súlyos betegekben nem figyelhető meg.

„Úgy érzik, hogy megfulladnak, és akkor már maguk is rájönnek, hogy valóban meg fognak fulladni! És megfulladnak!”                                                         (Forrás: riafan.ru)

Germánia is elesett a ragály elleni harcban. Germániában egy nap alatt 802 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak, írja az CNN. Az országban huszonnégy órán belül a harmadával nőtt a fertőzöttek száma.

A DÖBRÖGISZTÁNI POLITIKAI RAGÁLYKUTYAKOMÉDIA IMMÁRON EZERREL PÖRÖG!

Joggal föltételezhetjük talán, hogy nincs bolygónkon még egy ilyen aljas hely mint a „miénk”, ahol még ilyenkor is minden politikai gonosztevő bűnbanda csak haszonleső rikácsolással múlatja az idejét, és koptatja idegeinket!

Döbrögi vajda tegnap reggeli rádiós bolondozása olyan mérvű fölzúdulást váltott ki, hogy megrettent, és ezúttal engedve a nyomásnak, újabb védelmi intézkedéseket jelentett be a ragály miatt. E szerint – többek között – új digitális munkarend lép életbe az iskolákban. Március 16-tól, hétfőtől új, iskolán kívüli digitális munkarendet vezet be a kormány, azaz az intézmények jelenlegi formájukban nem működnek tovább, a rendelet visszavonásáig bezárnak.

Bejelentése szerint tegnap nagy sebtében 10 akciócsoportot állított fel a qrmány. Ezek a következők:

Oktatási akciócsoport (vezetője: Maruzsa Zoltán)
Járványügyi mobil konténerkórház felépítéséért felelős akciócsoport (vezetője: Tóth Tamás vezérőrnagy)
Létfontosságú vállalatok biztonságáért felelő akciócsoport (vezetője: Benkő Tibor tábornok)
Nemzetközi koordinációért felelős akciócsoport (vezetője: Menzer Tamás)
Kommunikációs akciócsoport (vezetője: Kovács Zoltán)
Rendkívüli jogrendért felelős kciócsoport (vezetője: Gulyás Gergely)
Pénzügyi akciócsoport (vezetője: Varga Mihály)
Gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport (Vezetője: Máger Andrea)

Utóbbi két akciócsoporttal kapcsolatban a vajda megjegyezte, hogy „arra számítunk, hogy a gazdaság hamarosan megáll, és majd újra kell indítani; amihez kormányzati döntésekre lesz szükség.”

Koronavírus kutatócsoport, melynek feladata vakcinafejlesztés lesz (Vezetője: Jakab Ferenc prof.)
Határellenőrzési akciócsoport (Vezetője: Balogh János altábornagy)

Bezárnak az iskolák március 16-tól

„Döntéseket hoztunk az oktatásra nézve is. Arra kell készülnünk, hogy nem hetekről, hanem hónapokról lesz szó, ezért az életünk is néhány hónapra változik majd meg. Ezekhez a változásokhoz mindenkinek, így a diákoknak és a tanároknak is alkalmazkodniuk kell” – károgta Döbrögi. Mint mondta, az Oktatási akciócsoport megfogalmazta első javaslatait, amelyeket el is fogadott a qrmány. Eszerint március 16-tól új oktatási munkarend lép életbe, melynek neve: Tantermen kívüli digitális munkarend

Az igazgatónak viszont be kell mennie az iskolába, és a tanároknak is folytatniuk kell a tanítást digitális eszközökkel, aki tudja, otthonról, ha vannak ilyen eszközei, ha nincsenek, akkor az iskola digitális eszközeit veheti majd igénybe. Beindítják a későbbre tervezett digitális infrastruktúra kiépítését az oktatási intézményekbe. „Lehet, hogy döcögni fog, de még mindig sokkal jobb, ha folytatjuk a tanítást digitális eszközökkel, mintha ezt egyáltalán nem tennénk, és a tanulási időszak véget érne” – mondta a vajda, aki szerint így jó esély van rá, hogy az érettségire is fel tudnak majd készülni a diákok, így a szokott rendben meg lehet majd tartani a vizsgákat.

ARRÓL NEM SZÓLT, HOGY HA LEÁLL AZ ORSZÁG! – KIVEL?

„Ha kell, ha vannak olyan helyek, ahol ez szükséges, akkor kiscsoportos gyermekmegőrzést is tudunk biztosítani, de jobb lenne, ha a gyermekek otthon maradnának. Ezzel kapcsolatban végezetül szeretnék egy kérést intézni önökhöz. A gyermekekre ne a nagyszülők vigyázzanak!” – javallta.

Összességében véve nyugodtan kijelenthetjük: FOGALMA SINCS MIKRŐL BESZÉL! MINDÖSSZE NYOMATJA A MEGSZOKOTT SÜKET DUMÁJÁT, ÉS KIZÁRÓLAG A LÁTSZATRA AD!

Ha ezt politikailag túléli, azt kizárólag az általa és hordája által kitartott álellenzéke tökéletlenkedésének köszönheti!

A horda potkánsajtó pedig avégett lelkendezik, hogy A TÁRSADALMI NYOMÁS ÁLTAL KIKÉNYSZERÍTETT INTÉZKEDÉSEKKEL a társadalom háromnegyede egyetért! MINTHA A PÉNTEK REGGELI RÁDIÓS IGEHIRDETÉS NEM IS LETT VOLNA!

Ragályhírekkel pedig olvasóink bőven találkoznak, bárhová is kattintanak! ABSZOLÚT HITELES TÁJÉKOZTATÓRA VISZONT KIZÁRÓLAG A QRMÁNYVETÍTŐRE KATTINTVA BUKKANHATNAK!

Itt találják: https://koronavirus.gov.hu/

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kína forradalma

Kína forradalma
Amikor Kína magárahagyatva küzdött
VIII. Visszavonulás időben és térben
8. A Kuomintang ingadozik a tengelyhatalmak és a szövetségesek között

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

8. A Kuomintang ingadozik a tengelyhatalmak és a szövetségesek között

Közben a nemzetközi helyzet ismét megváltozott. 1941 júniusa után a Szovjetunió, Anglia és Amerika egymás mellett állottak. Az Egyesült Államok nem vett ugyan még részt a tényleges háborúban, de világos volt, hogy végre megvalósul a hitleri fasizmus elleni nagy szövetség. Világos volt, hogy a tengelyhatalmak elvesztették az ellenfelek megosztásának nagy előnyét és most már meg lehet verni őket. A nyugati szövetséges országokban a bal- és jobboldal viszonylag széles közös működési alapot talált.

Ezek az események már előrevetették árnyékukat. Már hat hónappal korábban, az Új Negyedik Hadsereg elleni orvtámadás idején az amerikaiak és angolok mélyen meg voltak döbbenve, megértették — végre —, hogy a kínai polgárháború minden „kommunistaellenes győzelme” a japánokat segíti, nem pedig őket. Megértették, hogy egy ilyen „győzelem” az ő japánellenes pozícióikat gyengíti. Másutt még nem volt közös vagy párhuzamos politikájuk a Szovjetunióval, amikor itt már közösen léptek fel. A Kuomintang belpolitikai tervei a Münchenben megszületett helyzetre épültek — de a müncheni épület már 1940 végén ingadozni kezdett.

A Kuomintang uralkodó csoportjai egységesek voltak abban, hogy valamennyien vissza akarták állítani a Kuomintang-párt teljes diktatúráját — de a nemzetközi politika kérdéseiben megoszlottak.

A Csang Kai-sek által vezetett csoport — bár csak általánosságban és nem nagyon szilárdan — az angolszászok háborús győzelmére spekulált. Több más csoport, közöttük Ho Jing csin, a „CC csoport” és a hadsereg németbarát elemei a tengelyhatalmak győzelmére esküdtek.*

* W. H. Donald, Csang Kai-sek híres ausztráliai tanácsadója, aki 1941-ben hagyta el Kínát, azt mondta barátainak: azért távozik, mert biztos benne, hogy Csungking átáll a tengelyhatalmak oldalára és erre Csang Kai-sek is hajlandó.*

Egészen Franciaország legyőzetéséig ezek a különbségek tisztán akadémikus jellegűek voltak. Később azonban — különösen pedig a szovjetellenes náci orvtámadás után — igazi jelentőséget kaptak. Ho Jing-csin bandája azonnal teljes katonai rohamot követelt a kommunisták ellen. Csang Kai-sek — aki persze valójában ugyanazt akarta — kissé elővigyázatosabban haladt előre és részletintézkedésekkel kísérletezett.

Arra várt, hogy talán egy háború utáni szövetséges angolszász segítség formájában kedvezőbb alkalom is felbukkan. 1941-ben egy általános polgárháború azt jelentette volna, hogy a Kuomintang a japánok alárendelt partnerévé válik és végül csatlós-országgá süllyeszti Kínát egy szovjetellenes japán támadásban. Ho-nak megfelelt volna ez a megoldás, Csang Kai-seknek azonban nem. A tengelyhatalmak minden egyes európai sikere Ho helyzetét erősítette. A tengely minden kudarca, a távolkeleti szövetséges magatartás minden szilárdulása vereséget jelentett az általa képviselt politikai vonalvezetés számára.

A Kuomintangon belül nem volt éles harc az előbb ismertetett véleménykülönbség felett. Ho nem tört Csang Kai-sek ellen — Csang Kai-sek pedig továbbra is megtartotta Ho-t hadügyminiszternek. Mindkét irányzat mélységesen opportunista volt és egyik sem idegenkedett attól, hogy két tűzben tartsa a vasat. A különbség azonban mégis megvolt, és megoldásának módjával összefüggött a belső és a nemzetközi helyzet alakulása. A kínai kommunisták ezt a tényt ismerték fel, amikor a Negyedik Hadsereg elleni orvtámadás után Ho Jing-csin megbüntetését követelték, de Csang Kai-seket nem érintették, holott ő is éppen annyira felelős volt az orvtámadásért.

A szovjetellenes náci támadásnak kettős hatása volt. Ideiglenesen újjáélesztette a polgárháborús válságot, azután rendkívül jelentős mértékben lecsendesítette. A korai náci sikerek arra késztették a Kuomintangon belüli tengelybarát csoportot, hogy még erősebben ordítozzék és a kommunisták azonnali eltiprását követelje. Érvelésük módját azoktól a német diplomatáktól tanulták, akik a kínai német diplomáciai kapcsolatok megszakadása előtt Csungkingban működtek. Ez a németektől tanult érvelés azt mondotta: Japán nemsokára rátámad Szovjet-távolkeletre és túlságosan el lesz foglalva, semhogy a Kuomintangnak sok bajt okozzon. Közben a Wehrmacht majd keresztülszánt európai Oroszországon és elérkezik a kínai határhoz. Akkor — ígérték a nácik — ők majd figyelmeztetik Japánt, hogy ne folytassa terjeszkedését Kína belseje felé. Németország és Kína akkor szövetségesekké válnak és Japánnak el kell fogadnia ezt a megoldást, vagy mindkettőjükkel találja magát szemben. Ez a rendkívüli boldogság természetesen csak úgy következhet be, ha a Kuomintang tisztára mossa magát azoktól a vétkektől, amelyeket a kommunisták „eltűrésével” elkövetett. Máskülönben a japánoknak okuk lenne a Kínában maradásra — olyan okuk, amelyet a németek nem vitathatnak.

Ez az őrült elmélet bizonyos Kuomintang-körökben rendkívül népszerű volt és Ho Jing-csin már taktikai tervet is készített a Nyolcadik Hadsereg és az újjászervezett Negyedik Hadsereg elleni támadásra. Ez a támadás Moszkva elestével egyidőben következett volna be …

A történet vége ismeretes, hiszen Moszkva tudvalévőén nem esett el.

A nemzetközi helyzet a Szovjetunió, Amerika és Anglia közötti háborús szövetség irányába — és japán-szovjet háború helyett angolszász-japán háború irányába fejlődött. Kínában nem szűnt meg a polgárháború veszélye. De a fasiszta tengelyhatalmak győzelmeivel összehangolt polgárháborús tervek egyszer és mindenkorra eltűntek a színről.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 március 14. szombat van. Az esztendő 74. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 292 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Matild, Tilda, Jarmila, Matilda, Méta, Metta, Paulina, Pólika, Tikva, Tília, Tilla nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Március 14 – én  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1rcius_14.

Ma van:

– Nemzetközi π-nap Pi-day (és kapcsolódó ünnep a július 22-i Pi Approximation Day)

– Libanon: a szolidaritás napja

– Ausztrália: a győzelem napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Donbassz

A kijevi belügyér Arzén Avakov ma bejelentette a qrmányösszeröffeneten: hóttbiztos információi vannak arról, hogy a DNR – es Gorlovkában hemzsegnek az új ragállyal megfertőzött donbassziak. Pontosan egy tucatról tud.

Javallotta, hogy a Krímet és a donbasszi népköztársaságokat hermetikusan szigeteljék el Maradék – Ukrajnától, vagy különben onnan a ‘zoroszok a ragályt elterjesztve tömegesen pusztíttyák majd ki a ‘zukrán alattvalókat!

A DNR egészségügyi minisztériuma (nekik van ilyen) meglepődött Avakov jólértesültségén. Ők ugyanis csak egy gyanús esetről tudnak. A páciens kórházban van. Úgy vélik, a többi 11 pedig Avakov úr fejében bujdokol. (A napi donbasszi összefoglaló bepötyögése közben jött a hír: annak az egy befogottnak a tesztje negatív lett!)

Anton Drobovics az Ukrán Nemmzetthy Emlékezet Központ vezetője is bejelentette látomását. A Krím és Donbassz „visszatérése” másnapján nekilátnak a kommunistátlanításnak a területen. Mindent le kell rombolni, ami a veresekre emlékeztet! – hörkentette.

A Donbasszt ostromló latorhad pedig – legalábbis a frontmenti településeke – el is követ mindent, hogy az ilyen cuccok még a Nemmzetthy Emlékezet Központ bontóbrigádjának megérkezte előtt eltűnjenek!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Szíria

Harci cselekmények Szíria területének legizgalmasabb részén ma főként Latakia tartomány északkeleti fertályán voltak/vannak.

Kabana környékének magaslati pontjainak birtoklásáért küszködik a kormányhadsereg a törökpárti HTS borzasaival. Az állás: döntetlen.

A tét nagy! Azokról a magaslati pontokról ugyanis nagyszerűen be lehet lőni Idlib latorrezervátum egyik fő martalócfészkének számító Jish as – Shugur városát és környékét.

Idlib latorrezervátum területén a tűzszüneti megállapodás szerinti harcok nincsenek, csak tezsvírháborúság. Szarmada település környékén gyilkolásszák egymást Kardigan vajda kedvencei.

Közben pedig a török hadsereg tartós ottlétre berendezkedik.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Germán kegygyakorlás

Zseléagyú bejelentette: a németek feloldják a tilalmat, hamarosan megérkeznek az egészségügyi maszkok

Heiko Maas német külügyminiszter arról tájékoztatta ma Szijjártó Pétert, hogy egy új szabályozással lehetővé teszik, hogy Németország kivételt tegyen az EU-országokba irányuló egészségügyi védőeszközök szállítása esetében az exporttilalom alól – ezt Szijjártó Péter jelentette be mai sajtótájékoztatóján.

Szijjártó bejelentette: a németek feloldják a tilalmat, hamarosan megérkeznek az egészségügyi maszkok

A hírek szerint 120 ezer egészségügyi védőfelszerelés/maszk várakozik Hamburgban egy raktárban – az export tilalom miatt. Erről beszélt Gulyás Gergely miniszter is szerdán, amikor bejelentette a koronavírus miatti veszélyhelyzetet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatóján ugyanakkor elmondta:

a hét első felében konzultált Heiko Maas német külügyminiszterrel, aki akkor ígéretet tett neki, hogy megoldást fognak találni fognak arra, hogy a Németországban raktáron lévő egészségügyi védőfelszerelések megérkezhessenek Magyarországra.

Ma a V4-es miniszteri egyeztetésen – mely a koronavírus fertőzés miatt videokonferencia volt, nem személyes találkozó Prágában – a “találkozó” legelején arról a jó hírről számolt be Heiko Maas Szijjártó Péter elmondása szerint, hogy találtak egy megoldást, hoztak egy új szabályozást, amelynek értelmében Németország kivételt tehet az Európai Unióba irányuló egészségügy védőeszközök szállítása során az exporttilalom alól.

Az ezzel foglalkozó német testület létre is jött, amely, ha minden igaz, éppen most ülésezik.

Reméljük, hogy meghozzák azt a kivételt jelentő döntést, amelynek értelmében a Magyarországról állami intézmények által megrendelt egészségügyi védőfelszerelések is elindulhatnak Németországból ide, Magyarországra – mondta Szijjártó Péter.                                                                        (atv)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Hát Felejim! EZ A HÍR ANNYIRA NEM ÖRVENDETES, HOGY EL KELL(ene) VÉGRE MINDENKINEK GONDOLKODNIA: GERMÁNIA DÖNT A SORSUNKRÓL!

Akár azt is mondhatnók: KÜLDI A GYARMATTARTÓ A TANKOKAT ELSŐ SZÓRA, VÉDŐMASZKOKAT KÖNYÖRGÉSRE! Kivételes kegyet gyakorolva! Merthogy náluk a készlet! Amit csak azért bontanak meg, mert különben bajba kerülhetnek az itteni profitgyáraik!

DE A JÓ KURVA ANYÁTOKAT! MI ITT NEM TUDUNK GYÁRTANI? NEKÜNK NINCS KÉSZLETÜNK? A ‘ZÚNIJÓ LEGVERSENYÉPESEBBJÉNEK?

Hát mije  vagyunk mi Germániának?

(CSICSKÁI!)

Ez az igazi nagy baj, nem a ragály!

TINÉDZSEREK BÁNTALMAZTAK EGY BUSZSOFŐRT

Az I. kerületi rendőrök elfogták a budapesti fiatalokat.

Egy társaság 2020. március 6-án este Budapest I. kerületében, a Batthyány téri buszvégállomásnál a sofőr többszöri jelzése ellenére sem szállt le a járműről. A buszsofőr ezután kiszállt a fülkéből, hátrament a fiatalokhoz és nyomatékosan közölte, hogy le kell szállniuk a buszról. A sofőr nem engedte vissza azt a fiatalt, aki már leszállt a buszról, ezért többen körbeállták, a ruháját rángatták, majd a társaság fiú tagjai többször megütötték. Eközben a férfinek két telefonja kiesett a zsebéből, amelyeket az egyik lány felvett, és elmenekültek a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói visszanézték a kamerafelvételeket, amely alapján azonosították az elkövetőket. A rendőrök 2020. március 10-én délután egy II. kerületi bevásárlóközpont előtt elfogtak egy 16 éves lányt és egy szintén 16 éves fiút. Egy órával később a kapitányságon megjelent két társuk is, akik közül a 12 éves fiút eltűnés miatt már körözték.

A nyomozók az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy 15 éves és egy 16 éves lányt, valamint egy 16 éves fiút csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és lopás vétség miatt. A rendőrök az elkövetők két gyermekkorú társát is meghallgatták.                                                    (police.hu/hu)

Bal-Rad komm: Alighanem ez az igazi nagy baj, nem a ragály!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

FELTÉTELES MÓDBAN MEGFOGALMAZOTT – állítás/vélemény (Szavazzon róla Ön is!)

Robert O’Brian, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója szerdán arról lefetykelt, hogy a kínai hatóságok csak nagyon lassan reagáltak az új ragályra, és emiatt két hónapot is elvesztegetett a világ a járvány elleni felkészülésre. Azzal is megvádolta Pekinget, hogy lassan reagált a koronavírus kitörésére, és hogy a vírus elleni küzdelem kapcsán tett kínai erőfeszítések nem voltak átláthatók.

O’ Brian nyilatkozata rendesen kiverte a biztosítékot a KNK – ban!

A kínai külügyminisztérium szóvivője Zsao Li Jian Twitter bejegyzésben válaszolt tegnap az amerikai sértésekre, és csak remélhetjük TISZTÁBAN VOLT AZ ÁLTALA LEÍRTAK SÚLYÁVAL!

Mert azon túl, hogy az amerikai tájékoztatás adatainak hitelességét az USA– ban terjedő ragályról megkérdőjelezte, tett egy nagyon figyelemre méltó megjegyzést is: „…Возможно, эпидемию в Ухань занесла армия США – Lehetséges, hogy a járványt Wuhanba az USA hadserege vitte be…”

МИД Китая: Вирус мог быть завезён американскими военными | Русская весна

„Возможно” – LEHETSÉGES!

Twitteres kifakadásában A KÍNAI KÜLÜGYMINISZTÉRIUM SZÓVIVŐJE Zsao nem sorol fel bizonyítékokat a „LEHET(Ő)SÉGES” – azaz FELTÉTELES MÓDBAN MEGFOGALMAZOTT – állítása/véleménye igazolására.

Zsao Li Jian azonban nem akárki! Ilyen kijelentést csak részegen tehet, vagy TÖBB MINT SEJTÉS birtokában!

Ha részeg volt? – Kirúgják! Részegen a KNK MüM – szóvivője ne twitterezgessen!

Ha CSAK EGYSZERŰEN SEJT valamit? – Kirúgják! A KNK KüM – szóvivője nem kwizjátékos!

DE HA TÖBB MINT SEJTÉS ALAPJÁN TWITTEREZETT A KNK KüM – szóvivője?

Na akkor igencsak nagy a baj! MERT AKKOR ELHÚZÓDÓ VILÁGRAGÁLYRA SZÁMÍTHATUNK!
(Forrás: rusvesna.su)

Ön szerint Tisztelt balrad.ru olvasó, LEHETSÉGES HOGY A KÍNAI KüM SZÓVIVŐJE TÖBBET TUD MINT SEJTÉS?

Szavazzon róla! Alább megteheti!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com