“Ez az igazi nagy baj, nem a ragály!” bővebben

"/>

Ez az igazi nagy baj, nem a ragály!

TINÉDZSEREK BÁNTALMAZTAK EGY BUSZSOFŐRT

Az I. kerületi rendőrök elfogták a budapesti fiatalokat.

Egy társaság 2020. március 6-án este Budapest I. kerületében, a Batthyány téri buszvégállomásnál a sofőr többszöri jelzése ellenére sem szállt le a járműről. A buszsofőr ezután kiszállt a fülkéből, hátrament a fiatalokhoz és nyomatékosan közölte, hogy le kell szállniuk a buszról. A sofőr nem engedte vissza azt a fiatalt, aki már leszállt a buszról, ezért többen körbeállták, a ruháját rángatták, majd a társaság fiú tagjai többször megütötték. Eközben a férfinek két telefonja kiesett a zsebéből, amelyeket az egyik lány felvett, és elmenekültek a helyszínről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság I. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói visszanézték a kamerafelvételeket, amely alapján azonosították az elkövetőket. A rendőrök 2020. március 10-én délután egy II. kerületi bevásárlóközpont előtt elfogtak egy 16 éves lányt és egy szintén 16 éves fiút. Egy órával később a kapitányságon megjelent két társuk is, akik közül a 12 éves fiút eltűnés miatt már körözték.

A nyomozók az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki egy 15 éves és egy 16 éves lányt, valamint egy 16 éves fiút csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett és lopás vétség miatt. A rendőrök az elkövetők két gyermekkorú társát is meghallgatták.                                                    (police.hu/hu)

Bal-Rad komm: Alighanem ez az igazi nagy baj, nem a ragály!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

 

“Ez az igazi nagy baj, nem a ragály!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Zsámózsásézsámózsááááá

    Nem a rasszizmus beszél belőlem de eléggé úgy látom hogy az elkövetők jele az égetett rézkábel volt az ovodában. Ha a sofőr vagy az utasok esetleg pofánvágják őket akkor meg európa segíts fajüldözés lesz….

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com