A szakszervezetek szerepe és feladatai az új gazdasági politika viszonyai között

Az OK(b)P Központi Bizottságának 1922 január 12-i határozata

1. Az új gazdasági politika és a szakszervezetek

Az új gazdasági politika számos lényeges változást idéz elő a proletariátus, tehát a szakszervezetek helyzetében is. Az ipar és a közlekedés terén a termelési eszközök túlnyomó része a proletár állam kezében marad. Ez a körülmény a föld nacionalizálásával együtt azt mutatja, hogy az új gazdasági politika nem változtatja meg a munkásállam lényegét, de lényegesen megváltoztatja a szocialista építés módszereit és formáit, mivel megengedi a gazdasági versenyt az épülő szocializmus és az újjászületni igyekvő kapitalizmus között a sokmilliós parasztságnak a piacon keresztül történő kielégítése talaján.

A szocialista építés formáinak megváltoztatását az a körülmény teszi szükségessé, hogy a kommunista párt és a Szovjethatalom jelenleg a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet egész politikájában ennek az átmenetnek különleges módszereit alkalmazza, igen sok tekintetben más eszközökkel dolgozik, mint azelőtt, mondhatni „újabb átkaroló hadművelettel” foglal el számos hadállást, visszavonul, hogy azután annál felkészültebben mehessen át ismét támadásba a kapitalizmus ellen. Nevezetesen, most teret kap és fejlődik a szabadkereskedelem és a kapitalizmus, amelyeket állami szabályozásnak vetettünk alá, másrészt a szocializált állami vállalatokat átállítják az úgynevezett önálló gazdaságos elszámolásra, vagyis kereskedelmi alapokra, ami az ország általános kulturális elmaradottsága és kimerültsége következtében kisebb-nagyobb mértékben elkerülhetetlenül arra fog vezetni, hogy a szóbanforgó vállalatok igazgatósága a tömegek tudatában szembekerül az ott foglalkoztatott munkásokkal.

2. Államkapitalizmus a proletár államban és a szakszervezetek

A proletár állam, ha hű akar maradni lényegéhez, a szabadkereskedelmet és a kapitalizmus fejlődését csak bizonyos mértékig és csak azzal a feltétellel engedheti meg, hogy a magánkereskedelmet és a magángazdasági kapitalizmust az állam szabályozza (felügyelet alatt tartja, ellenőrzi, megállapítja formájukat, rendjüket stb.). E szabályozás sikere nemcsak az államhatalomtól függ, hanem még inkább a proletariátus és általában a dolgozó tömegek érettségének fokától, továbbá a kultúra színvonalától stb. De a munka és a tőke osztályérdekei közötti ellentét még e szabályozás teljes sikere esetén is feltétlenül megmarad. Ezért mostantól fogva a szakszervezetek egyik legfőbb feladata a proletariátus osztályérdekeinek minden irányban és minden eszközzel való megvédése a proletariátusnak a tőke elleni harcában. Ezt a feladatot nyíltan az egyik legelső helyre kell állítani, s a szakszervezetek apparátusát ennek megfelelően kell átszervezni, módosítani, vagy kiegészíteni (egyeztető bizottságokat, sztrájkalapokat, segélyalapokat stb. kell létesíteni, illetve, helyesebben, igyekeznünk kell ilyeneket létesíteni).

3. Az úgynevezett önálló gazdaságos elszámolásra átállított állami vállalatok és a szakszervezetek

Az állami vállalatok átállítása az úgynevezett önálló gazdaságos elszámolásra elkerülhetetlenül és elválaszthatatlanul összefügg az új gazdasági politikával, és a közeljövőben feltétlenül ez lesz a legelterjedtebb, ha ugyan nem az egyedüli típus. A megengedett és fejlődő szabadkereskedelem viszonyai között ez ténylegesen azt jelenti, hogy az állami vállalatokat jelentős mértékben kereskedelmi alapokra állítjuk át. Ez a körülmény, minthogy feltétlenül szükséges, hogy emeljük a munka termelékenységét, hogy veszteségmentessé és jövedelmezővé tegyünk minden állami vállalatot, minthogy elkerülhetetlenül a hivatali érdekek túlzott előtérbe helyezésére és hivatali túlbuzgóságra vezet, feltétlenül bizonyos érdekellentétet szül a vállalatoknál a munkafeltételek kérdéseiben egyfelől a munkásság, másfelől az állami vállalatok igazgatói, illetve e vállalatok fölöttes hatóságai között. Ezért a szocializált vállalatok tekintetében a szakszervezetekre feltétlenül az a kötelezettség hárul, hogy megvédjék a dolgozók érdekeit, a lehetőséghez mérten elősegítsék anyagi jólétük emelkedését, s állandóan kijavítsák a gazdasági szervek hibáit és túlzásait, amikor ezek az államapparátus bürokratikus eltorzításából származnak.

4. A proletariátus osztályharca olyan államban, amely elismeri a föld, a gyárak stb. magántulajdonát, s amelyben a politikai hatalom a tőkés osztály kezében van, lényegesen különbözik a proletariátus gazdasági harcától az olyan államban, amely nem ismeri el a földnek és a nagyvállalatok többségének magántulajdonát, s amelyben a politikai hatalmat a proletariátus tartja kezében

Amíg osztályok vannak, elkerülhetetlen az osztályharc. A kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet idején elkerülhetetlen az osztályok létezése, és az Oroszországi Kommunista Párt programja teljes határozottsággal kimondja, hogy a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetnek még csak az első lépéseinél tartunk. Ezért a kommunista pártnak, a Szovjethatalomnak és a szakszervezeteknek egyaránt nyíltan el kell ismerniök, hogy a gazdasági harc fennáll és mindaddig elkerülhetetlen, amíg legalább alapjában nem fejeztük be az ipar és a mezőgazdaság villamosítását, amíg el nem vágtuk ezzel a kisgazdaságnak és a piac uralmának minden gyökerét.

Másrészt nyilvánvaló, hogy a kapitalizmusban a sztrájkharc végső célja az államapparátus összetörése, az adott osztály-államhatalom megdöntése. Az olyan átmeneti típusú proletár államban viszont, amilyen a mienk, a munkásosztály bármiféle akciójának végső célja csakis az lehet, hogy erősítse a proletár államot és a proletár osztály-államhatalmat olymódon, hogy harcol ennek az államnak bürokratikus kinövései, hibái és gyengéi, a proletár állam ellenőrzése alól kibújni igyekvő tőkések osztály étvágya stb. ellen. Ezért sem a kommunista pártnak, sem a Szovjethatalomnak, sem a szakszervezeteknek semmiképpen sem szabad elfelejteniök s nem szabad eltitkolniok a munkás- és általában a dolgozó tömegek előtt, hogy olyan államban, ahol az államhatalmat a proletariátus tartja kezében, a sztrájkharc alkalmazása kizárólag egyrészt a proletár állam bürokratikus kinövéseivel és a kapitalista múltnak az állam intézményeiben még meglevő mindenféle maradványaival, másrészt a dolgozó tömegek politikai fejletlenségével és kulturális elmaradottságával magyarázható és indokolható.

Ezért a munkásosztály egyes csoportjai és a munkásállam egyes intézményei és szervei között előforduló súrlódások és konfliktusok terén a szakszervezeteknek az a feladatuk, hogy elősegítsék a konfliktusok leggyorsabb és legsimább rendezését, olymódon, hogy az általuk képviselt munkáscsoportok számára a lehető legtöbb előnyt biztosítsák, amennyiben ezek az előnyök megvalósíthatók anélkül, hogy ez más csoportok rovására menne, és kárt okozna a munkásállamnak és egész gazdaságának fejlődése szempontjából, merthiszen csakis ez a fejlődés teremtheti meg a munkásság anyagi és szellemi jólétének alapját. A munkásosztály egyes részei és a munkásállam szervei között felmerülő súrlódások és konfliktusok elsimításának egyetlen helyes, egészséges és célravezető módszere a szakszervezetek közvetítő részvétele: a szakszervezetek — megfelelő szerveik útján — vagy tárgyalásokat kezdenek az illetékes érdekelt gazdasági szervekkel mindkét fél pontosan megfogalmazott követelései és javaslatai alapján, vagy a fölöttes állami fórumokhoz fellebbeznek.

Abban az esetben, ha a gazdasági szervek helytelen ténykedései, bizonyos munkáscsoportok elmaradottsága, ellenforradalmi elemek provokációs munkája, vagy végül maguknak a szakszervezeteknek gondatlansága sztrájkok formájában megnyilvánuló nyílt konfliktusokra vezet az állami vállalatoknál stb., a szakszervezeteknek az a feladatuk, hogy elősegítsék a konfliktusok mielőbbi felszámolását a szakszervezeti munka jellegéből folyó intézkedések útján: tegyenek intézkedéseket a valóban meglevő visszásságok és rendellenességek kiküszöbölésére és a tömegek jogos és megvalósítható követeléseinek kielégítésére, politikailag befolyásolják a tömegeket és így tovább.

A szakszervezeti munka helyességének és eredményességének az az egyik legfontosabb és csalhatatlan mértéke, hogy mennyire sikerül az illető szakszervezetnek az állami vállalatoknál a tömegkonfliktusokat olyan előrelátó politikával megelőzni, amely a munkástömegek érdekeinek tényleges és minden irányú megvédését s a konfliktusokra alkalmat adó jelenségek idejében való kiküszöbölését célozza.

5. Visszatérés az önkéntes szakszervezeti tagsághoz

Az a gyakorlat, hogy a szakszervezetek formai alapon kivétel nélkül minden, bérmunkást tagjaik közé soroltak, a szakszervezetekben némi bürokratikus eltorzulásra vezetett, és ennek folytán a szakszervezetek elszakadtak tagjaik nagy tömegeitől; ezért a leghatározottabban be kell vezetni az önkéntes tagságot mind az egyéni, mind a kollektív belépésnél. A szakszervezeti tagoktól semmiképpen sem szabad meghatározott politikai nézetek elfogadását követelni; a szakszervezeteknek ebben az értelemben — éppúgy, mint a valláshoz való viszony kérdésében — pártonkívülieknek kell lenniök. A proletár államban csak azt kell megkövetelni a szakszervezeti tagoktól, hogy megértsék az elvtársi fegyelemnek és a munkásság ereje egyesítésének szükségességét a dolgozók érdekeinek megvédelmezése és a dolgozók hatalma, vagyis a Szovjethatalom támogatása érdekében. A proletár államnak a munkások szakmai egyesülését mind jogilag, mind anyagilag elő kell segítenie. De a szakszervezeteknek semmiféle joguk sem lehet kötelezettségek nélkül.

6. A Vállalatok igazgatása és a szakszervezetek

A proletariátusnak, miután kivívta az államhatalmat, legfőbb és életbevágó érdeke a termékek mennyiségének növelése, a társadalom termelőerőinek óriási mértékű gyarapítása. Ez a feladat, amelyet az Oroszországi Kommunista Párt programjában világosan kitűzött, különösen égetővé vált nálunk jelenleg a háború utáni elszegényedés, éhínség és gazdasági bomlás következtében. Ezért a mielőbbi és minél tartósabb siker a nagyipar helyreállítása terén olyan feltétel, amely nélkül elképzelhetetlen a munka felszabadítása a tőke igája alól, elképzelhetetlen a szocializmus győzelme; a siker érdekében viszont a mai oroszországi viszonyok között feltétlenül szükség van arra, hogy az egész hatalom a gyárigazgatóságok kezében összpontosuljon. Ezeknek az igazgatóságoknak, amelyeket rendszerint az egyszemélyi vezetés elve alapján állítanak össze, önállóan kell intézniök mind a munkabérek nagyságának megállapítását, mind a papírpénz, az élelmiszerek és a munkaruhák elosztását, valamint a különféle egyéb cikkekkel való ellátást, mégpedig a szakszervezetekkel kötött kollektív szerződések alapján és azok keretei között, megőrizve a lehető legteljesebb manőverezési szabadságot, a legszigorúbban ellenőrizve a termelés fokozása, veszteségmentessége és jövedelmezősége terén ténylegesen elért eredményeket, a leggondosabban kiválogatva a legkiválóbb és legügyesebb vezetőket és így tovább.

A szakszervezeteknek a vállalatok igazgatásába való bárminemű közvetlen beavatkozását ilyen körülmények között feltétlenül károsnak és megengedhetetlennek kell tekinteni.

Teljesen helytelen lenne azonban úgy értelmezni ezt a vitathatatlan igazságot, hogy tagadjuk a szakszervezeteknek az ipar szocialista megszervezésében és az állami ipar igazgatásában való részvételét. Ez a részvétel feltétlenül szükséges, mégpedig a következő, pontosan meghatározott formákban:

7. A szakszervezetek szerepe és részvétele a proletár állam gazdasági és állami szerveiben

A proletariátus a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenetet végrehajtó állam osztályalapja. Olyan országban, ahol a kisparasztság hatalmas többségben van, a proletariátus ezt a feladatát csak akkor oldhatja meg sikeresen, ha — rendkívül hozzáértőén, óvatosan és fokozatosan — megvalósítja a parasztság túlnyomó többségével való szövetséget. A szakszervezetek legyenek a legközelebbi és feltétlen munkatársai annak az államhatalomnak, amelynek egész politikai és gazdasági tevékenységét a munkásosztály öntudatos élcsapata, a kommunista párt vezeti. A szakszervezeteknek, lévén általában a kommunizmus iskolái, többek között a szocialista ipar (majd fokozatosan a mezőgazdaság) igazgatásának iskolájául kell szolgálniok a munkások egész tömege, majd valamennyi dolgozó számára.

Ezekből az elvi tételekből kiindulva a szakszervezetek a legközelebbi időszakban a következő főbb formákban vegyenek részt a proletár állam gazdasági és állami szerveiben:

1. A szakszervezetek valamennyi gazdasági és gazdasággal kapcsolatos állami szerv összeállításában részt vesznek olymódon, hogy saját jelölteket állítanak, adatokat szolgáltatnak ezeknek szolgálati idejéről, gyakorlatáról stb. A kérdés eldöntése kizárólag a gazdasági szervekre tartozik, amelyek teljes mértékben felelősek is a megfelelő szervek munkájáért. A gazdasági szervek a kérdés eldöntésében valamennyi jelöltnél tekintetbe veszik az illetékes szakszervezetek véleményezését.

2. A szakszervezeteknek az az egyik legfontosabb feladatuk, hogy a munkások és általában a dolgozó tömegek soraiból vezetőket emeljenek és képezzenek ki. Ha ma tucatjával vannak az iparban olyan vezetőink, akik teljesen megfelelnek, és százával olyanok, akik többé-kevésbé felelnek meg, a közeljövőben százával lesz szükségünk az előbbiekre és ezrével az utóbbiakra. A szakszervezeteknek az eddiginél sokkal gondosabban és következetesebben kell megvalósítaniok az ilyen munkára alkalmas munkások és parasztok rendszeres nyilvántartását, és sokkal részletesebben, alaposabban és gyakorlatiasabban kell ellenőrizniük, mennyire sikeresen haladnak az igazgatási teendők tanulásában.

3. Fokozott mértékben kell résztvenniök a szakszervezeteknek a proletár állam valamennyi tervező szervében, a gazdasági tervek, a termelési programok, valamint a munkások anyagi ellátása céljából létesített alapok felhasználására vonatkozó programok kidolgozásában, az állami ellátmányban maradó, bérbe vagy koncesszióba adandó vállalatok kiválasztásában stb. A magánvállalatokban és a bérbeadott vállalatokban a szakszervezetek semmiféle közvetlen ellenőrzést nem gyakorolnak a termelés felett; a magánkapitalista termelés szabályozásában kizárólag a megfelelő állami szervekben való részvétel útján vesznek részt. A szakszervezeteknek ezirányú tevékenységükkel, valamint az egész kulturális és népművelő munkában és a termelési propagandában való részvételükkel egyre nagyobb arányokban és egyre jobban be kell vonniok az állami gazdaság egész építésébe a munkásosztályt és a dolgozó tömegeket, meg kell ismertetni őket a gazdasági élet egész területével, az ipari munka egész területével a nyersanyagbeszerzéstől kezdve egészen a termékek értékesítéséig, egyre konkrétabb képet kell nyujtaniok mind a szocialista gazdaság egységes állami tervéről, mind pedig arról, hogy a munkásoknak és parasztoknak gyakorlati érdekük fűződik e terv megvalósításához.

4. Annak a munkának, amelyet a szakszervezetek a szocializmus építése terén végeznek, valamint az ipar igazgatásában való részvételüknek egyik szükséges alkotóeleme a bértarifák, az ellátási normák stb. kidolgozása. Ami a fegyelmi bíróságokat illeti, ezeknek szakadatlanul fokozniuk kell a munkafegyelmet, javítaniuk kell a munkafegyelemért és a termelékenység fokozásáért folytatott harc kulturált formáit, anélkül hogy beavatkoznának a népbíróságok és az igazgatás hatáskörébe.

A szocialista gazdaság építésében a szakszervezetekre háruló legfontosabb funkcióknak ezt a felsorolását a szakszervezetek és a Szovjethatalom illetékes szerveinek természetesen még részletezniük kell. A népgazdaság fejlesztése és a Szovjethatalom megszilárdítása szempontjából az a leglényegesebb, hogy számbavéve a szakszervezetek által a gazdaság szervezése és igazgatása terén kifejtett óriási munka tapasztalatait, továbbá a nem csekély károkat okozó hibákat, amelyeket a szakszervezetek azzal követtek el, hogy közvetlenül, felkészületlenül, illetéktelen és felelőtlen módon beleavatkoztak az igazgatásba, tudatosan és határozottan áttérjünk arra a hosszú évekre szóló következetes, gyakorlati munkára, amelynek az a célja, hogy gyakorlatilag megtanítsuk a munkásokat és valamennyi dolgozót az egész ország népgazdaságának igazgatására.

8. A tömegekkel való kapcsolat mint minden szakszervezeti munka fő feltétele

A tömegekkel, vagyis a munkások (majd az összes dolgozók) óriási többségével való kapcsolat a szakszervezetek minden néven nevezendő tevékenysége sikerének legfontosabb, legfőbb feltétele. A szakszervezetek szervezetében és azok apparátusában a legalsó szervektől a legfelsőkig — okvetlenül nemcsak a kommunisták közül kikerülő — olyan felelős elvtársak egész hálózatát kell kiépíteni és gyakorlatilag hosszú éveken át kipróbálni, akik a munkástömegek között élnek, töviről-hegyire ismerik a munkások életét, bármely kérdésben, bármely pillanatban hibátlanul meg tudják állapítani a tömegek hangulatát, a tömegek igazi törekvéseit, szükségleteit, gondolatait, a legcsekélyebb hamis idealizálás nélkül meg tudják állapítani tudatosságuk fokát és azt, hogy milyen mértékben gyakorolnak rájuk befolyást a régi világ ilyen vagy amolyan előítéletei és csökevényei, elvtársias magatartásukkal, szükségleteik gondos kielégítésével meg tudják nyerni a tömegek határtalan bizalmát. A számbelileg nem nagy kommunista párt számára, amely a munkásosztály élcsapataként egy roppant nagy országot vezet — amely (egyelőre még a fejlettebb országok közvetlen támogatása nélkül) a szocializmusba megy át —, az az egyik legnagyobb és legfenyegetőbb veszély, hogy elszakad a tömegektől, hogy az élcsapat túlságosan előreszalad, anélkül, hogy „kiegyenesítené a frontot”, hogy szoros kapcsolatot tartana a munka egész hadseregével, vagyis a munkás- és paraszttömegek óriási többségével. Mint ahogy még a nagyszerű motorokkal és elsőrendű gépekkel felszerelt legjobb gyár sem tud működni, ha elromlott a gépeket a motorral összekötő áttétel, éppúgy szocialista építésünk katasztrófája is elkerülhetetlen, ha a kommunista pártot a tömegekkel összekötő áttétel — a szakszervezet — helytelenül van felépítve vagy helytelenül dolgozik. Nem elég, ha ezt az igazságot megmagyarázzuk, emlegetjük, hajtogatjuk, — ezt szervezetileg is rögzíteni kell a szakszervezetek egész felépítésében és mindennapi munkájában.

9. Ellentmondások a szakszervezetek helyzetében a proletárdiktatúra idején

A fentiekből következik, hogy a szakszervezetek különböző feladatai között számos ellentmondás van. Egyfelől, fő munkamódszerük a meggyőzés, a nevelés; másfelől, mint az államhatalom részesei, arról sem mondhatnak le, hogy részt vegyenek a kényszer alkalmazásában. Egyfelől fő feladatuk a dolgozó tömegek érdekeinek védelme e szó legközvetlenebb és legszorosabb értelmében; másfelől — mint az államhatalom részesei és az egész népgazdaság építői — nem zárkózhatnak el az elől, hogy nyomást gyakoroljanak. Egyfelől katonai módszerekkel kell dolgozniok, mert a proletariátus diktatúrája az osztályok legkönyörtelenebb, legmakacsabb, legelkeseredettebb háborúja; másfelől éppen a szakszervezetekben alkalmazhatók legkevésbé a különleges katonai munkamódszerek. Egyfelől tudniok kell alkalmazkodni a tömegekhez, a tömegek adott színvonalához; másfelől semmiesetre sem szabad elnézőnek lenniök a tömegek előítéleteivel és elmaradottságával szemben, hanem egyre magasabb színvonalra kell emelniök a tömegeket stb. stb. Ezek az ellentmondások nem véletlenek és évtizedeken át nem lesznek kiküszöbölhetők, mert mindaddig, amíg megvannak a kapitalizmus és a kisüzemű termelés maradványai, az egész társadalmi rendben elkerülhetetlenek az ellentmondások e maradványok és a szocializmus hajtásai között.

Ebből két gyakorlati következtetést kell levonni. Először: ahhoz, hogy a szakszervezetek eredményesen dolgozzanak, nem elegendő feladataik helyes megértése, nem elegendő helyes felépítésük; szükség van még ezenkívül egy külön érzékre, hogy minden egyes konkrét esetben megfelelő módon tudjanak közeledni a tömegekhez és a lehető legkevesebb súrlódással elérjék azt, hogy ezek a tömegek kulturális, gazdasági és politikai tekintetben egy fokkal magasabbra emelkedjenek.

A második következtetés: az említett ellentmondások elkerülhetetlenül összeütközésekre, egyenetlenkedésekre, súrlódásokra stb. fognak vezetni. Szükség van egy felsőbb fórumra, amelynek elég tekintélye van ahhoz, hogy haladéktalanul megoldja ezeket. Ilyen fórum a kommunista párt és a világ kommunista pártjainak nemzetközi egyesülése — a Kommunista Internacionálé.

10. A szakszervezetek és a szakemberek

Az e kérdésre vonatkozó alaptételeket az Oroszországi Kommunista Párt programjában kifejtettük. De ezek papíron maradnak, ha nem fordítunk ismételten figyelmet azokra a tényekre, amelyek megmutatják, milyen mértékben valósítják meg őket. Ilyen tények az utóbbi időben: előszöris, a szocializált bányákban — nemcsak az Uralban, hanem a Donyec- medencében is — munkások meggyilkoltak mérnököket; másodszor, a moszkvai vízművek főmérnöke, V. V. Oldenborger öngyilkossága a lehetetlen munkafeltételek miatt, amelyeket részint a kommunista sejt tagjainak, részint a Szovjethatalom szerveinek illetéktelen és megengedhetetlen ténykedései teremtettek, ami arra indította az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottságot, hogy ezt az egész ügyet bíróság elé vigye.

Az ilyen jelenségekért a felelősség sokkal inkább a kommunista pártot és az egész Szovjethatalmat terheli, mint a szakszervezeteket. Most azonban nem a politikai felelősség mértékének megállapításáról van szó, hanem a megfelelő politikai következtetésekről. Ha vezető intézményeink, vagyis a kommunista párt, a Szovjethatalom, a szakszervezetek, nem érik el azt, hogy minden egyes szakemberre, aki lelkiismeretesen, szakértelemmel és szeretettel végzi munkáját, úgy vigyázzanak, mint a szemük fényére, még ha eszmeileg teljesen távol áll is a kommunizmustól, akkor szó sem lehet semmiféle komoly sikerről a szocialista építés terén. Egyhamar nem fogjuk tudni megvalósítani, de mindenáron meg kell valósítanunk azt, hogy a szakemberek — mint külön társadalmi réteg, amely mindaddig külön réteg marad, amíg a kommunista társadalom fejlődésének legmagasabb fokát el nem érjük — jobban éljenek a szocializmusban, mint ahogy a kapitalizmusban éltek, anyagilag is, jogi szempontból is, a munkásokkal és a parasztokkal való jó együttműködés szempontjából is, eszmei tekintetben is, vagyis hogy örömet leljenek munkájukban, és tudatában legyenek annak, hogy a társadalom számára hasznos munkát végeznek, amikor nem a tőkés osztály önző érdekeit szolgálják. Senki sem fogja elismerni, hogy csak valamennyire is tűrhetően működik egy olyan intézmény, amelyben nem folyik tervszerű és gyakorlati eredményekkel járó munka abban az irányban, hogy a szakembereket minden szükségessel ellássák, legjobbjaikat felkarolják, érdekeiket védelmezzék és óvják stb.

A szakszervezeteknek minden ilyen munkát nem az adott intézmény érdekeinek szempontjából kell végezniök (illetve az adott intézmény megfelelő munkájában nem az adott üzem érdekei szempontjából kell rendszeresen részt venniök), hanem a munka és népgazdaság egésze érdekeinek szempontjából. A szakemberekkel kapcsolatban a szakszervezetekre hárul az a rendkívül komoly és nehéz munka, hogy a dolgozók nagy tömegeire minden nap befolyást gyakoroljanak abban az irányban, hogy megteremtsék a helyes viszonyt a dolgozó tömegek és a szakemberek között, mert csakis az ilyen munka vezethet valóban komoly, gyakorlati eredményekre.

11. A szakszervezetek és a munkásosztályra ható kispolgári befolyások

A szakszervezetek csak akkor igazi szakszervezetek, ha a pártonkívüli munkások igen széles rétegeit egyesítik. Ebből elkerülhetetlenül következik — különösen olyan országban, ahol a lakosság óriási többsége paraszt —, hogy éppen a szakszervezeteken belül aránylag szívósan tartják magukat azok a politikai befolyások, amelyek a kapitalizmus maradványainak és a kisüzemű termelésnek a felépítményei. Ezek kispolgári befolyások, vagyis egyrészt eszer-mensevik (a II. és a II ¹/₂-es Internacionálé pártjainak orosz válfajai), másrészt anarchista befolyások; csak ezeknek az irányzatoknak soraiban maradtak valamelyest említésre méltó számban olyan emberek, akik a kapitalizmust nem önző osztályindokokból, hanem eszmei alapon védelmezik, mert továbbra is hisznek az általuk hirdetett általános „demokrácia”, „egyenlőség” és „szabadság” osztályoktól független jelentőségében.

Csakis az említett társadalmi-gazdasági okkal, nem pedig egyes csoportok, s még kevésbé egyes személyek szerepéve kell magyarázni az ilyen kispolgári eszméknek szakszervezeteinkben megfigyelhető maradványait (s olykor-olykor ezeknek az eszméknek feltámadását). Ezért mind a kommunista pártnak, mind a kulturális népművelő munkát végző szovjet intézményeknek, mind a szakszervezetekben dolgozó kommunistáknak jóval nagyobb figyelmet kell fordítaniok a szakszervezetekben megnyilvánuló kispolgári befolyások, irányzatok és elhajlások elleni eszmei harcra, annál is inkább, mert az új gazdasági politika szükségképpen a kapitalizmus bizonyos fokú erősödésére vezet. Feltétlenül szükséges, hogy ezt a munkásosztályra ható kispolgári befolyások elleni harc erősítésével ellensúlyozzuk.

Az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt
Központi Bizottsága

A megírás ideje: 1921. december 30.
és 1922. január 4. között.

Megjelent: „Pravda” 12. sz. 1922. január 17.

Lenin Művei. 33. köt. 173—186. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!