Magára hagyta volna Döbrögisztánt az EU a koronavírus elleni harcban?
Jó lenne, ha az EU inkább nem csinálna semmit – így vezette fel Gulyás Gergely a kormányinfón az EU csütörtök délután kezdődő, videokonferencia keretében megtartott csúcstalálkozóját. A menetrend szerinti, március közepén megtartandó Európai Tanácsról van szó, ám ezúttal nemcsak a forma különleges, hanem a téma is: minden más helyett a koronavírus elleni fellépésről beszélnek a 27 tagállam állam- és kormányfői. Mutatjuk, mik ezek és hogy miért nincs igaza a miniszternek, amikor arról beszél: hazánk van a legrosszabb helyzetben.
Túlzás lenne azt állítani, hogy az EU magára hagyta Magyarországot a koronavírus elleni harcban, még úgy is, hogy a kormány azt állítja: a meghozott uniós intézkedések a legkevésbé Magyarország számára kedvezőek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter legalábbis így fogalmazott a kormányinfón azzal kapcsolatban, hogy az egyik ilyen segítség az eddig fel nem használt uniós támogatások átcsoportosítására ad lehetőséget.
Itt leginkább a saját csapdájába esett a kormány azzal, hogy a 2014–2020 között a felzárkóztatási alapokból rendelkezésre álló pénzek legnagyobb részét erőltetett menetben, a 2018-as parlamenti választás előtt már lekötötte. Sőt, az esetleges bedőlésekkel vagy éppen az uniós elutasításokkal számolva (ilyen eset volt az Elios, amely végül uniós helyett magyar állami forrásból kapott támogatást) a források 103 százalékáról döntött 2019 végéig. A túlpályáztatás leginkább a Kohéziós Alapnál látszik (itt 110 százalékot kötöttek már le), ebből a forrásból olyan infrastrukturális nagyberuházásokat finanszíroznak (komoly arányban valamely Mészáros Lőrinchez köthető cég számára), mint vasútfelújítások vagy útépítések.
Itt is túlzás lenne azonban azt állítani, hogy Magyarország van a legrosszabb helyzetben: mivel ez a hétéves tervezési időszak utolsó éve, Magyarországhoz hasonlóan másik 13 országban is lekötötték már a teljes keretet.
A helyzet ráadásul nem reménytelen: az Európai Szociális Alap esetében (ebből például az oktatást és az egészségügyet is segíteni lehet, bár jelenleg ennél is szabadabb kezet kaptak a tagállamok) a lekötés aránya 96 százalékos, így csak itt rendelkezésre áll még több mint 220 millió euró. A magyar állam számára ráadásul az is segítséget jelenthet, hogy a forint jelenleg jóval gyengébb, mint amikor 2013-ban döntés született a költségvetési keretről, vagyis az euróban meghatározott összeg most forintban sokkal többet ér. Ez csak az említett 220 millió euró esetében, a jelenlegi árfolyammal számolva 12 milliárd forintot meghaladó különbözetet jelent (összesen pedig 78 milliárd forintot). A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint azonban összességében akár ezermilliárdos lehet csak az „árfolyamnyereség”. Ennek az a magyarázata, hogy az elszámolás jórészt forint alapú számlákkal történik, azok pedig euróban kevesebbet érnek – vagyis még a teljes lekötés és elköltés után is maradhat pénz.
Van azonban még egy kezdeményezés: alapesetben az előző évben el nem költött előfinanszírozást vissza kell téríteni az uniónak, most ettől eltekint az EU, ez is 8 milliárdos likviditási tartalékot jelent, a remények szerint a járványhoz kapcsolódó (összesen 37 milliárdos) beruházásokra. Ez Magyarország esetében 885 millió eurós (öszesen 5,6 milliárd eurós) puffert jelent. Ezen túl a kis- és közepes vállalkozásokat támogató programokon keresztül egymilliárd eurónyi hitelgarancia áll rendelkezésre az uniós költségvetésből. Ez nem közvetlen forrás és nem is új pénz: az eredetileg hosszabb távú nagyprojekteknek fenntartott garanciát „adják át” a kkv-k számára, ez alapján nőhet a likviditást biztosító hitelekhez szükséges fedezet az uniós bankoknak, a tervek szerint áprilistól.
Hasonló lépésről döntött kedden a Magyar Nemzeti Bank, amelynek célja az, hogy a bankok támogatásával a pénzintézetek minél több elkölthető forrást biztosítsanak ilyen vagy olyan módon akár a cégek, akár a háztartások számára. A jegybank egy másik – a kormány által elfogadott – ötlete is Európa-szerte terjedhet: a hiteltörlesztési moratóriumról van szó, amelynél az uniós felügyeleti hatóságok elfogadták azt az érvet, hogy a koronavírusra tekintettel, a törlesztés felfüggesztése nem jelenti a „hitelkockázatban bekövetkezett jelentős növekedést” – ennek megfelelően a megoldást más uniós országok is alkalmazhatják.
Brüsszel a munkájukat elvesztők megsegítésénél egyfelől a támogatások szabadabb felhasználását tette lehetővé, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy felgyorsítja az európai munkanélküli-viszontbiztosítási rendszerre vonatkozó jogalkotást. Az persze kérdés, hogy a tagállamok ebbe mennyire mennek bele – a magyar kormány rendre elutasít minden olyan kezdeményezést, amely a munkaerőpiaccal kapcsolatos közös szabályozásra vonatkozna. Az elbocsátott dolgozók és a nehéz helyzetbe került vállalkozók az Európai Globalizációs Alapot is igénybe vehetik, igaz, ez meglehetősen korlátos forrás: itt a 27 ország számára 179 millió áll rendelkezésre. Ugyanakkor a tagországok kérhetnek támogatást az EU Szolidaritási Alapjából is – ez a forrás alapesetben a természeti katasztrófák okozta károk enyhítésére szolgál.
Plusz forrást azért is nehéz rendelni az országoknak, mivel az uniós költségvetés alapesetben nem lehet deficites – vagyis ha mégis túlköltekeznének, annak a forrását a tagállamoktól kellene beszedni. Azoktól a tagállamoktól, amelyek most épp segítséget remélnek az uniótól.
Gulyás Gergely ugyanakkor arról is beszélt, hogy a „védekezésben ne akadályozzon az EU”, „jobb, ha nem csinál semmit”.
Ezt a „semmit” azért érdemes részletezni. Elindult például egészségügyi berendezések (például lélegeztetőgépek, laborberendezések) beszerzésére négy közös gyorsított közbeszerzési eljárás, Magyarország ezek mindegyikében részt vesz. Úgy tudjuk, kettő lezárult már, itt a kért mennyiséghez képest több ajánlat érkezett, vagyis minden igényt le tudnak fedni.
Ezen túl elindult a bizottság vezetésével egy koordináció az európai termelési kapacitások átállításáról védőeszközök gyártására. (Ennek keretében több nagy textilipari cég már átállt ilyen felszerelések gyártására.) Az EU kivételesen azt is lehetővé teszi, hogy polgári védelmi hatóságok akkor is be tudjanak szerezni bizonyos egyéni védőeszközökből (például arcmaszkokból), ha azok nem rendelkeznek az uniós piacon elvárt CE-jelöléssel.
Emellé jelenthet plusz segítséget a védőeszközök vámmentes és áfamentes kereskedelme, amelyet Orbán Viktor felvet az uniós csúcstalálkozón. Valójában nem csak a magyar kormány szorgalmazza a védőmaszkok esetében például 6,3-12 százalékos vám eltörlését. Izer Norbert adóügyekért felelős pénzügyminisztériumi államtitkár erről azt nyilatkozta, hogy még a héten döntés születhet.
Brüsszel igyekszik azt is biztosítani, hogy a nemzeti korlátozó intézkedések ne zavarják meg az egységes piacot. Ilyen korlátozásból akad szép számmal: korábban a németek döntöttek a védőmaszkok exporttilalma mellett (amire aztán Magyarország mégis felmentést kapott), szerdán pedig épp a magyar kormány döntött úgy, hogy megtiltja egy olyan hatóanyag kivitelét, amelyből épp hazánk a világ egyik legfontosabb exportőre.
Az uniós polgárok hazahozatalában is segít az EU, persze ez azért nem azt jelenti, hogy az unió hozná haza az embereket, de az az állítás sem igaz, hogy nem vesz részt ebben. Még hetven ilyen repülőjárat indul a következő napokban, alapvetően a tagországok szervezésében, az európai légitársaságoktól bérelt járatokkal, és uniós támogatással.
De ami igazán nagy segítség lehet a kormányok számára, az a deficitszabályok enyhítése. Ez azt jelenti, hogy ha egy ország esetében az államháztartási hiány átlépi a GDP 3 százalékában megszabott felső határt, akkor ugyan eljárást indít ellene az EU, de szankcióval nem kell számolnia, különösen, ha bizonyítani tudja, hogy a többletkiadás összefüggésben van a mostani krízissel. Mivel Magyarország 1 százalékos hiánnyal tervezte a költségvetést, és emellett Varga Mihály csütörtöki nyilatkozata szerint 400 milliárdot meghaladó költségvetési tartalék is van (ez nagyjából megfelel a GDP egy százalékának), még minimum ennek kétszeresét, 800 milliárdot tud elkölteni az állam anélkül, hogy az EU egy szót szólna – Gulyás Gergely nyilatkozata szerint a számláló most 100 milliárdnál tart.
A mai csúcstalálkozón azonban egy olyan téma biztosan nem kerül szóba, amely megint csak nagy segítséget jelentene az országok számára – igaz, hosszabb távon. A huszonhetek asztalán a járvány előtt az új hétéves költségvetési keret várt elfogadásra, ami most ismét beláthatatlan időre elhúzódik. Ez azért problémás, mivel enélkül nem veszíti el ugyan bevételét a közösség – ilyenkor az előző hétéves keret szabályai folytatódnak –, ehhez azonban nem rendelnek olyan célokat, amelyekre el lehetne költeni a pénzt. Vagyis az EU-t itt is megüti a koronavírus. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az EU a MAGYAR NÉPET hagyta magára egy fantaszta ellen! És mert mindenek oka van, úgy ennek is megvan a maga oka!
Az EU – nak konkurencia nélküli piac kellett, jól képzett és szorgalmas munkaerővel. Az uniós csatlakozásunkat letárgyaló Döbrögi MINDKETTŐT GARANTÁLTA, a Magyar Népköztársaság vagyonáért apránként az ő markába visszacsurgatott júdáspénzek fejében. Döbrögi GARANTÁLTA az állapotok fenntartását is! Ezek pedig az állandó profitéhségben szenvedő gyarmatosítóknak tetsző cselekedet! MEGY IS A BÓT!…- csak éppen bekavart az élet!
A térhódítás elakadt Oroszország nyugati határainál, a szokásos piaci válság megint beütött, egy kis ragállyal megspékelve! Ebbe jobb helyeken qrmányok buknak bele, viszont Döbrögi egyszerűen NEM BUKHAT BELE! A történet ugyanis számára is, az EU számára is ÉLETBE VÁGÓ FONTOSSÁGÚ!
A LÁTSZÓLAGOS YOUDAPEST – BRÜSSZEL EGYMÁSRA KÖPKÖDÉS CSAK KÉPMUTATÁS!
Képmutatás a ragályellenes „küzdelem” ürügyén a QRMÁNY NÉPELLENES intézkedéssorozata is!
ITT VALÓJÁBAN DÖBRÖGI HATALOMBAN TARTÁSA A CÉL BRÜSSZEL TUDTÁVAL ÉS AKARATÁBÓL! ZSÁKMÁNYFÉLTÉS!
Ennek a zsákmányféltésnek csakis egyetlen vesztese lehet! A MAGYAR NÉP!
Számtalan jele van ennek már!
A kérdés csak az: MIKOR FOGY EL A NÉP TÜRELME? (Mert az üres has az sürgető!)
Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
A WHO legfrissebb adatai szerint ma reggelig Covid – 19 valamivel több mint 21 ezer emberéletet falt föl világszerte. A fertőzöttek száma átlépte a félmilliót.
Tegnap Tedros Adan Gebreisus, a WHO vezetője, világszerte TÖBBMILLIÓ HALOTTAT jövendölt, ha nem lesz világméretű összefogás a ragály ellen.
Az USA – beli Texas állam Belton nevű városában egy helyi fazon nem igazán volt megelégedve a hatóságok ragályellenes intézkedéseivel. Merő tiltakozásból föl akarta robbantani a helyi kórházat.
Lelőtték mint a kutyát!
Szerte az USA – ban vad iramban zajlik a bunkerek építése. A „rajok” OTT IS a földalatti „portásfülkékben” látják a RAGÁLYHATÁS kellemetlenségei megúszásának zálogát.
A legfrissebb ma reggeli jelentések szerint egyébként az USA a ragályfertőzöttek számának tekintetében fölcsimpaszkodott a világdobogó legmagasabb fokára. A 82 150 igazolt fertőzött már mintegy ezer fővel haladja meg a kínai eredményt. Csak az utóbbi 24 órában 13 939 új covidost regisztráltak. A tegnapi 150 halottal az USA halállistája 1177 – re bővült.
A Nagy Versenyben Kína a második helyre csusszant tehát le a fertőzöttek, és a harmadikra a halálesetek számában. Napjainkban a második helyen áll Itália a fertőzöttek száma szerint, ahol a helyzet katasztrófálissá vált. Az Egyesült Államok jelenleg a hatodik a halálozási vlágranglistán.
Új a balkonsláger Itália szerte:
Belgrád tegnap úgy döntött, hogy konkrét és tevőleges segítséget kér Oroszországtól a ragály leküzdéséhez.
Az Orosz Föderáció az enyhén fertőzött kategóriába tartozik. MOST! Moszkvában viszont úgy látják, hogy lesz ez még rosszabb is! HÁT KÉSZÜLNEK! Kijárási – és ELBOCSÁJTÁSI tilalommal, árbefagyasztással, készletfelhalmozással, ragály elleni kotyvalék kikeverésével. Fontolgatják a hadsereg bevetését a LAKOSSÁGI ELLÁTÁS biztosítására IS!
Putyin ÁLLAMFŐ egyhetes fizetett szabadságra kötelezte az oroszokat! Fondorkodik egy „totális leállás” esetén való lakossági segélyezés tervén is!
Minden más egyéb hajmeresztőbbnél – hajmeresztőbb ragályhírt itt:hirkereso.hu=koronavirus olvashatnak, nézhetnek, láthatnak.
DÖBRÖGISZTÁN VAJDASÁGBAN NAGYÜZEMI MÉRETEKET ÖLTÖTT A VAJDADICSŐÍTÉS!
Nem mellesleg tegnap GuGer azt állította, hogy Döbrögisztán a legjobb hely a Földkerekségen! Ragályilag IS!
Az álellenzék ezt KÉTSÉGBE MERTE VONNI, és adathamisítást emlegetnek a galádok! Pedig hát itt van a legigazabb, leghitelesebb tájékoztató, a qrmányvetítő:https://koronavirus.gov.hu/
Aki már ebben/ennek sem hisz, az a Sátán Fija Soros bérence! És mint ilyen, a NER – által kiátkozandó és üldözendő nemmzetthellenes féreg!
A Covid – 19 elleni világháború Generalisszimusza Döbrögi vajda ma reggel a szokásos rádiós igehirdetésében kikiáltotta a holnaptól érvényes kijárási korlátozást vajdasága területére. Az emberiség megmentésének egyéb terveinek kikoholása folyamatban van! Idejében fog róluk mindenki értesülni! A legfőbb csodafegyvere a teljhatalom időtlen – időkig! A jövő héten megkapja! Isten irgalmazzon…- TERMÉSZETESEN Covid – 19 – nek!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A Magyarországi Tanácsköztársaság – A tanácsválasztások A Tanácsköztársaság Vörös Hadserege (Idézet: Magyarország története)
Az újjászervezett kormány első nagy feladata — a Smuts-tárgyalások lebonyolításán kívül — a tanácsválasztások megtartása volt. Nagyobb ellentétek ez idő tájt nem merültek fel, a jobboldal csak a polgári lakások igénybevételének módját kifogásolta, de a lakáskérdésben a tömeghangulat egyértelműen a radikális megoldás mellett volt. Kun a habozó Kunfival szemben elérte a tanácsválasztások haladéktalan megtartásának kimondását. A választást az ún. ideiglenes alkotmány alapján írták ki, amelyet március 31-én a budapesti kerületi tanácsok és pártszervezetek küldötteinek gyűlése fogadott el.
A tanácsválasztásokat Budapesten és környékén, valamint a megyék többségében április 7-én tartották meg, néhány megyében más napokon, április 6. és 10. között. A tanácsokat 6 hónapra választották, hivatalos listák alapján, amelyeket módosítani lehetett. Budapesten és a városokban általában titkos volt a szavazás, a falvak nagy részében nem biztosították a titkosság feltételeit. A választójog nem volt általános, azt lehet mondani, hogy a régi választójog a vagyonosoknak, ez a vagyontalanoknak biztosította a szavazati jogot. Így természetesen az 1910-es választáshoz képest a szavazni jogosultak köre sokkal szélesebb volt: mintegy 4,5 millió ember, a lakosság fele kapott szavazati jogot.
A választás közvetett volt, tehát a járási tanácsot a községi tanácsok megfelelő számú küldötte választotta és így tovább. A városi tanácsok a megyei tanács választásánál lényegében kétszeres szavazattal rendelkeztek, a munkásbefolyás erősítésére.
A választás, bár előkészítésére kevés idő jutott, országszerte lelkes hangulatban zajlott le, hiszen a választók túlnyomó többsége életében először szavazhatott. A szavazásra jogosultaknak mintegy fele — vagy annál valamivel kevesebb — adta le szavazatát, de ez az arány nagy eltéréseket takar. Budapesten a lakosság fele, a felnőtt népesség kétharmada, vagyis a szavazásra jogosultak túlnyomó többsége élt választójogával; így volt ez a vidéki városok nagy részében is: Szegeden az összlakosság 35%-a, Debrecenben 40%-a, Nagyváradon 42%-a. Falun viszont a lakosságnak csak mintegy 20%-a szavazott, több megyében (Békés, Csanád, Komárom, Szolnok, az erdélyi részek) ennél is kevesebb. A falvakhoz hasonló volt a szavazás aránya több jellegzetesen paraszti városban: Kecskeméten (10% alatt), a Viharsarokban, Csongrád, Szolnok megyében, de Veszprémben és Pápán is.
A részvétel reális értékeléséhez tekintetbe kell venni, hogy a falusi nők többsége, az uralkodó szokások hatására nem mert szavazni, sőt volt ahol egyszerűen nem engedték őket az urnákhoz. Csökkentette a részvételt falun a földosztással kapcsolatos bizonytalan hangulat; továbbá — főleg a tanyás vidékeken — a szavazóhelyiségek kis száma; s végül az, hogy a vidéki direktóriumok nagy része az ideiglenes alkotmánynál sokkal szigorúbban szabta meg a kizsákmányolók körét, ide számítva a középparasztság jelentős részét is.
Az ipari városokban megválasztott tanácstagok túlnyomó többsége ipari munkás volt. Falun és a parasztvárosokban az esetek többségében a tanácstagok nagyobbrészt földmunkások és szegényparasztok voltak, főleg az Alföldön, a Dunántúl déli és keleti részén. Pest megye északi, iparosodottabb felében a tanácstagok közül többen tartoztak az ipari, mint a mezőgazdasági népességhez. Az öntudatra ébredő szegénység a kisgazdák háttérbe szorításával a tanácshatalom tömegbázisát is szűkítette, a vagyonosok viszont nem könnyen mondtak le a hatalomról, sok helyen fiukat, vejüket, lekötelezettjeiket indították a vagyontalanok listáján. A kispolgári jellegű városokra és falvakra viszont jellemző volt a hatalom átcsúszása a vagyonos polgárságtól a szélesebb kispolgári, iparos gazdarétegekhez; falun elsősorban Vas, Sopron és más nyugat-magyarországi megyék számos járásában, de például Észak-Magyarország elmaradottabb tájain is.
A tanácsokban általában helyet kaptak az értelmiségiek, főleg a tanítók (Baranya megye hegyháti járásában 28 tanító lett községi tanácstag), s még nagyobb számban a szegényebb kisiparosok. Sok helyen ragaszkodtak a leszerelt katonák külön képviseletéhez, ezzel is növelve a fiatalabb korosztályok magas számarányát. Számos tanácsba beválasztottak nőket, de csak egyet vagy kettőt, ezzel inkább jelezve, mint megvalósítva a deklarált egyenlőséget.
A választási gyűlések felszínre hozták az ellentéteket, s a választási kampánnyal kapcsolatosak az első jelentősebb ellenforradalmi megmozdulások is. Eddig a városi polgárság, a dzsentri nem mert mozdulni, néhány pap élt vissza a szószék szabadságával. Az első fegyveres összetűzéssel is járó tüntetések Sopron megyében zajlottak le április elején: módosabb gazdák, bortermelők voltak a résztvevők. A választási gyűlések néhány más helyen is verekedéssé fajultak; a dömsödi direktórium elnöke néhány nappal később belehalt sérüléseibe.
Az ellenforradalom, a „szegedi gondolat” szülővárosában viszont a munkásság a megszállás ellenére is dacolt a reakcióval, direktóriumot alakított, kihirdette, és amennyire lehetett, a francia szuronyok árnyékában is megvalósította a Tanácsköztársaság vívmányait; amikor pedig a direktórium menekülni kényszerült, a meg nem szállt tanyák tanácsigazgatását szervezte meg. Utána Szegeden új direktórium alakult polgári demokratikus politikusokból, akik a helyi munkástanács és a franciák között lavírozva elismerték a Tanácsköztársaságot, sőt lefolytatták a tanácsválasztást, ami tízezrek részvételével a fenyegetett forradalom melletti hangos demonstrációvá vált. A megszállók itt egyelőre óvatosságra kényszerültek, de Pécsett vagy Szlovákia vegyes lakosságú városaiban már ekkor megkezdődött a Tanácsköztársasággal szimpatizálók tömeges letartóztatása, ugyanúgy, mint Erdélyben vagy Horvátországban.
A választások eredménye cáfolhatatlanul bizonyította a proletárdiktatúra életképességét, az egyes listák és jelöltek elleni aktív vagy passzív tiltakozás semmiképpen sem tükrözött általános elégedetlenséget. A tanácsok új összetételükben, megerősödve folytatták munkájukat, néhány nap alatt megválasztották a magasabb szintű tanácsokat és az országos tanácskongresszus küldötteit.
A megyei tanácsok elég sok községben új választást rendeltek el, mert a tanácsokba kizsákmányolók kerültek: elsősorban Vas és Sopron megyében tartottak új választásokat, de Pest és más megyék számos községében is, olykor talán feleslegesen, csak azért, mert 1 — 2 vagyonos ember jutott a több tucatnyi tanácstag közé.
Április közepén, a választási győzelem nyomán még gyorsabb ütemben hoztak új szociális és szocializálási rendeleteket. Rendben folyt a munka a mezőgazdaságban s azokban az üzemekben, ahol volt nyersanyag. Teljes erővel termelt a csepeli lőszergyár, hiszen fel kellett készülni a fenyegető intervenció elhárítására. A külföld eseményei biztatóak voltak: megalakult a Bajor Tanácsköztársaság, felkeltek Kelet-Galícia munkásai, Bécsben — magyar támogatással — felkelésre készültek a munkások Volkswehr-zászlóaljai. Budapestről kapott anyagi támogatást szervezetei kiépítésére a frissen alakult s máris erős jugoszláviai kommunista párt. Sztrájkok folytak Európa-szerte, jelentőségüket a magyar sajtó még jócskán fel is nagyította.
Ünnepi hangulatban tartották meg április 15-én a Budapesti Munkás- és Katonatanács első ülését. Kun Béla megnyitó beszédében ugyanakkor kritikusan megállapította: máris „bizonyos mértékű bürokratizálódás látszik” a tanácsok működésében, „pedig, elvtársaim, arra kell legjobban vigyázni, hogy saját akaratunkat sohase exponáljuk úgy, mint a tömegek akaratát … dolgozó testület legyünk és nem fecsegő testület …”30 Bejelentette, hogy május 4-ére össze kell hívni a pártkongresszust és azonnal utána a tanácskongresszust. 30 MM.TVD 6. köt. 1. rész. Bp. 1959. 215.
A választások napjaiban lejátszódó ellenforradalmi események bizonyos retorziót vontak maguk után. Kis kiterjedésük ellenére bebizonyították, hogy a polgárság nagy többsége túltette magát az első órák hazafias hangulatán. A forradalmi szervek figyelmeztetésül letartóztatták a régi rendszer néhány leggyűlöltebb alakját, köztük Hazai Samut és Lánczy Leót. A retorziókat is figyelembe véve megállapítható, hogy az intervencióig eltelt hetek képezték a Tanácsköztársaság békés időszakát. Váry Albert koronaügyész-helyettes hivatalos adatai szerint a Tanácsköztársaságnak 590 ember „esett áldozatul” (ideszámítva a harcban elesett ellenforradalmárokat, továbbá a kivégzett rablókat, a verekedések áldozatait is), közülük 18 esik az április 15-éig eltelt 26 napra, a diktatúra napjainak egyötödére. A kormányzótanácsban a szociáldemokraták eredményesen léptek fel a szigorúbb diktatúra követelése ellen; kérésükre a papírhiány ellenére ismét eltekintettek a polgári demokratikus lapok beszüntetésétől. Landler és Kunfi a kormányzótanácsban felvetették, hogy az ellenforradalom gyengítésére meg kell osztani az egyházak erejét, türelmesebb politikát kell folytatni velük szemben, és tárgyalni az előző forradalomban alakult demokratikus papi tanácsokkal. Kun és Garbai azonban mint a proletárforradalom szellemétől idegen gondolatot, elutasították ezt, a magas klérus pedig, helyzeti gyengeségét érezve, óvatos politikájával akadályozta meg, hogy a papi tanácsok maguk közeledjenek a számukra több tekintetben rokonszenves forradalomhoz.
Toborzás a Vörös Hadseregbe.
Felkészülés a katonai intervenció elhárítására
A Tanácsköztársaság mindössze 60 ezer főnyi hadsereget örökölt az előző rendszertől. A csapatok többsége forradalmi szellemű, de bomlófélben levő volt; a katonai szempontból leghasználhatóbb alakulat, a székely hadosztály viszont csak feltételesen támogatta a forradalmat: a területi integritás megvédésének reményében.
A Vörös Hadsereg toborzása március 21-e után azonnal megkezdődött.
A Vörös Hadsereg lényegében önkéntes, forradalmi hadsereg volt. Az önkéntesség — a négy és féléves súlyos véráldozatokat követelő világháború után — komoly fékezője volt a létszámemelkedésnek, de a Tanácsköztársaság sohasem került abba a helyzetbe, hogy a kötelező sorozásnak, amelyet később megkísérelt bevezetni, kényszer vagy éppen megtorlás alkalmazásával szerezzen érvényt. A forradalom szellemében, az önkéntesség elősegítésére minden katona egy segédmunkás bére felének megfelelő fizetést kapott zsold helyett, nem szólva az ellátásról és más kedvezményekről (lakás mentesítése stb.).
A Vörös Hadseregben, bizonyos válogatással, meg kellett tartani a régi tisztikart, amelynek ellenőrzésére bevezették a politikai biztosok intézményét. A katonatanácsokat feloszlatták; erre a fegyelem javítása érdekében szükség volt, de politikai súlyukat a biztosok csak részben pótolták. A tisztikar jó minőségét és politikai megbízhatatlanságát egyszerre jelzi, hogy a későbbi ellenforradalmi rendszer számos leendő tábornoka viselte a vörös szalagot, köztük Lakatos Géza, Werth Henrik, Sztójay Döme, Szombathelyi Ferenc, Győrffy-Bengyel Sándor. A tábornokok és ezredesek nyugdíjazása lehetővé tette, hogy a világháborúban legjobban bevált vezérkari tiszteket fiatalon állítsák olyan posztra, ahol képességeiket kibontakoztathatják. Közülük is kiemelkedtek a Vörös Hadsereg legfőbb katonai vezetői: Stromfeld Aurél, Tombor Jenő és Julier Ferenc.
A Vörös Hadsereg toborzása lelkes hangulatban indult meg, hiszen az első napokban jelentkeztek a forradalom legodaadóbb harcosai: az orosz bolsevik hadifoglyok, a bécsi önkéntesek, munkások, bányászok ezrei. Szép számmal jelentkeztek Budapest, Debrecen, Nagyvárad munkásai, diákok, fiatalok, a Viharsarok agrárproletárjai. Április elején 20 ezer körül volt az új önkéntesek száma, hasonló lehetett a népköztársaság hadseregéből megmaradtak mennyisége. A jelentkezés üteme ezután lelassult; a bányászokat, a hadiüzemek nélkülözhetetlen munkásait be sem vették; kitűnt, hogy egy aránylag kisszámú élcsapat mellett a toborzás éppen ott lehetne tömeges, ahol a termelés sem nélkülözheti a jelentkezőket. Vidéken, a parasztság, a kispolgárság, az értelmiség, a kereskedelmi alkalmazottak soraiban a forradalommal rokonszenvezőknek csak töredékét tette azok száma, akik önként fegyvert ragadtak. Annál inkább, mert a háború után megmaradt emberanyag nagy része katonai szolgálatra eleve alkalmatlan volt, vagy a fronton rokkant meg.
A román támadás napján, április 16-án a Vörös Hadseregben 55 ezer nyilvántartott (a valóságban néhány ezerrel több) katona volt. Április végén, a nagy veszteségek ellenére, a létszám elérte a 70 ezret, május közepén az üzemi tartalék zászlóaljak nélkül 120 ezer körül járt, a tervezett 200 ezret csak június elején, az északi hadjárat csúcspontján tartotta meg rövid időre.
Április közepén a csehszlovák fronton elhelyezett vörös csapatok mintegy háromszoros, a román fronton kétszeres túlerővel álltak szemben. A déli fronton és az osztrák határon csak néhány zászlóalj teljesített határvédelmi szolgálatot, miután délről és nyugatról volt legkevésbé valószínű a támadás. A Vörös Hadsereg anyagi ellátása, fegyverzete, élelmiszer tartalékai az adott körülmények között megfelelőek voltak, de tüzérségi lőszerben éppúgy, mint egészségügyi anyagban nagy hiány volt. A kedvezőtlen erőviszonyokat bizonyos fokig enyhítette a jó vasúti közlekedés, amely lehetővé tette a csapatok gyors átdobását egyik frontról a másikra. Nem mondhatjuk, hogy az ellenség anyagi ellátottsága, tüzérsége a támadás kezdetén fölényben lett volna a Vörös Hadsereggel szemben, de a harcok megkezdése után az elhasznált anyag pótlását összehasonlíthatatlanul könnyebben oldhatták meg, mint a vörös tüzérség: a nyugati hatalmak, amelyek saját csapataikat nem szívesen tették ki „a bolsevizmus bacilusai” fertőzésének, a világháborúból visszamaradt anyagkészletüket az intervenció rendelkezésére bocsátották.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 március 27. péntek van. Az esztendő 87. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 279 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Hajnalka, Alap, Alpár, Archibald, Auguszta, Augusztina, Hajnal, János, Lida, Lídia, Marót, Nikodémia, Nikodémusz, Rupert, Ruperta nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Március 27 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Alekszej Reznyikov miniszterelnök – helyettes szerint hamarosan eljő az ideje annak, amikor a donbasszi – orosz államhatárokat ismét Kijev uralja. A donbasszi középületeken ismét a kék – sárga ukrán zászlókat lobogtatja a szél, és Kijev szabályai szerinti választásokat fognak RENDEZNI a mostani népköztársaságok területein.
„Ukrajna ma az EBESZ – en keresztül fegyverszünetet javasolt OROSZORSZÁGNAK Donbasszban a koronavírus világjárvány végéig. A javaslatot Leonyid Kucsma volt ukrán államfő tette meg” – tájékoztatott Kijevben Irina Verescsuk Radaegyed.
Csak úgy halkan kérdezzük: MI LENNE, HA NEM OROSZORSZÁGOT NYÖSZTETNÉ KIJEV, HANEM „TÜZET SZÜNTESS!” – PARANCSOT ADNA KI A DONBASSZT OSTROMLÓ SAJÁT MARTALÓCHADÁNAK?
Ugyanis ma is – főképp a DNR – szakaszt – erőteljesen gyilkolászták.
A legfrissebb jelentés pedig arról szól, hogy Gorlovka „átellenes oldalán” fölbukkant 30 hoholtank!
Nyilván a hőn áhított fegyverszünet jeleként!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Egészen furcsa előrejelzéssel állt elő a Mekkmester Zrt
Már az MNB kedden bejelentett 2-3%-os GDP-növekedési előrejelzése is meglepetést váltott ki, a prognózis ma megismert részletei pedig tovább növelik a homályt, miként is látja a jegybank a magyar gazdaság közeljövőjét.
A koronavírus járvány nagyon megváltoztatta a gazdasági szereplők magatartását (lakossági óvatosság, vállalati készpénzéhség, állami korlátozások, hogy csak a legfontosabbakat említsük), az olyan nem gazdasági, puha tényezők, mint a járvány terjedése vagy a bizalom gyengülésének a mértéke óriási bizonytalanságot hozott. Nem meglepő tehát, hogy a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések folyamatosan romlanak és széles tartományban szóródnak. A közgazdászok egyre mélyebb recessziót jósolnak, emellé pedig egyre kedvezőtlenebb munkaerőpiaci környezetet, úgy, hogy közben az állami költségvetések óriási kiköltekezésekkel fogják fékezni a még nagyobb visszaesést.
Ha a borús felvezető után ránézünk a jegybanki alappályára, rögtön kisüt a nap. A decemberi prognózissal összevetve ugyanis érthetővé válik, hogyan jön ki a 2-3%-os GDP-növekedés. A jegybanki alappálya azzal számol, hogy
bár az export és a beruházási dinamika kissé visszaesik,
a 9-10%-on maradó bérnövekedési ütem és az erős foglalkoztatás megmenti a gazdaságot, így
még további költségvetési költekezési lépések nélkül is tartható a 2-3%-on növekedési ütem,
annál is inkább, mert a koronavírus gazdasági hatásai néhány héten (napon) belül megszűnnek.
Nézzük kicsit részletesebben a meghökkentő feltételezéseket!
Az export és az import dinamikájának visszaesése érthető, a szakadozó ellátási láncok és a csökkenő globális fogyasztási kereslet hatására a decemberi előrejelzéshez képest az MNB 3 százalékponttal kisebb növekedési ütemet (de még bőven növekedést) vár. Az idén a beruházásokat eleve a magánszektor húzta volna (az uniós források további hozzájárulása híján), ami nyilván most kisebbnek látszik a korábban vártnál. Erős borúlátással azonban nehéz lenne megvádolni a jegybanki szakértőket azért, mert a decemberi 4,6%-ról 1-3%-ra vágták vissza az előrejelzésüket.
Az igaz meglepetést azonban nem a fentiek jelentik. A jegybank látványos optimizmusa ugyanis a munkaerőpiaci folyamatokban mutatkozik meg igazán. A vállalatokat ért erős sokk ellenére az MNB úgy gondolja, hogy a bérnövekedési ütem az idén 9-10%-os maradhat – ez érdemben sem a tavalyi tényadatnál, sem a decemberi előrejelzésnél nem kisebb. Persze kell is fizetni a munkaerőt, hiszen a munkaerőhiány feszültsége az MNB szerint alig enyhül, a munkanélküliségi ráta 3,5%-ról 4%-ra emelkedik csupán.
A derűlátást talán az magyarázhatja, hogy a jegybank erős költségvetési mentőcsomagot feltételez – gondolhatnánk. De ha ránézünk a költségvetési előrejelzésre, akkor kiderül, hogy a minimális egyenlegromlásban (a kis lassulás automatikus hatása mellett) mindössze az eddig bejelentett intézkedések körömnyi, 0,2 százalékpontos hatása játszik szerepet. Vagyis valóban arról van szó, hogy
A JEGYBANKI ALAPPÁLYA SZERINT A GAZDASÁG SAJÁT ERŐBŐL, TOVÁBBI SEGÍTSÉG NÉLKÜL TUD 2-3%-KAL NÖVEKEDNI A KORONAVÍRUS-VÁLSÁGBAN.
Hát ennyire nem hat a gazdaságra koronavírus? – tehetjük fel reménykedve a kérdést, de a jegybanki prezentációban erre nyugtalanító választ találunk. Az MNB ugyanis bemutatta, hogy a koronavírus által leginkább érintett ágazatok (járműgyártás, turizmus, vendéglátás stb.) egy havi leállása erős 1 százalékponttal veti vissza a GDP-növekedést. Mivel a jegybank hozzávetőleg ennyivel csökkentette a növekedési előrejelzését, akkor (még néhány mentő tényezőt belekalkulálva is) azt mondhatjuk, hogy a jegybank előrejelzése egy olyan forgatókönyvre vonatkozik, ami mögött a járvány március végi megszűnése az implicit feltételezés.
Őszintén reméljük, hogy így lesz, hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy végre túljussunk ezen a nagy személyes, társadalmi és gazdasági nehézségeket okozó időszakon. De hogy ez mennyire életszerű, azzal kapcsolatban álljon itt három egyszerű tény:
Magyarországon és a világon a járvány gyorsuló szakaszban van,
Gulyás Gergely szerint idehaza a csúcs június-júliusban lehet,
Varga Mihály szerint, ha nagyon kell, a 3% feletti hiányt is bevállalja a kormány a komoly gazdasági hatások fékezése érdekében. (Most azért arra fogadnánk, hogy a 2-3%-os növekedéshez kelleni fog.)
Nem nehéz belelátni a furcsa előrejelzés mögötti szándékot. A jegybank gazdaságpszichológusként gondolkodva úgy döntött, hogy megpróbál az előrejelzéssel hatni a várakozásokra ebben a bizonytalan környezetben. Az igyekezet érthető, de ilyen hatást legfeljebb hiteles előrejelzéssel lehet elérni. Márpedig ma a home office-ban, kényszerszabadságon lévő, vagy éppen csökkentett fizetésben részesülő munkavállalók, és a keresleti és kínálati sokkokkal küzdő vállalkozások számára egy ilyen előrejelzés nem hiteles. Éppen ezért, ha megtörténik a csoda, és ez a pálya legalább nagy vonalakban megvalósul, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy ehhez ez az előrejelzés egy fikarcnyival sem járult hozzá.
Bizakodásra éppen ezért majd inkább a jegybank monetáris politikai lépései adhatnak okot, az eddigiek ugyanis sokkal őszintébb, szakmaibb és realistább megközelítést tükröznek, mint a friss előrejelzés. Akit mégis ez érdekel, íme a számok:
(portfolio)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A Mekkmester Zrt „…gazdaságpszichológusként gondolkodva úgy döntött…” – AHOGYAN EDDIG IS MINDIG! Hirdeti Döbrögi gazdasági csudatételét!
A vajda Gazdasági Szent Jobbja – Mekkmester – EGYRÉSZT ezért van! Hogy a hülyeségek kanonizálását levezényelje! Másrészt pedig, hogy aranyra váltsa a rablott holmit!
A járvány miatt drámaian visszaesik a világgazdaság, a magyar zuhan
Akár mínusz fél-egy százalékra is eshet a globális GDP az idén, a koronavírus-járvány következtében, ez áll az Atradius hitelbiztosító elemzésében. A tanulmány szerint a járvány elsősorban a kínai és a fejlődő ázsiai gazdaságokat sújtja, de a sokk minden kontinenst súlyosan érint majd. Az elemzők úgy látják, hogy a magyar gazdaság egyes szektorai gyakorlatilag leállnak.
Az Atradius hitelbiztosító elemzése szerint a lehető legrosszabbkor érkezett a koronavírus-járvány, mivel az idei év a világgazdaságban eleve a leggyengébbnek ígérkezett a pénzügyi válság óta. A járvány előtt a globális gazdasági bővülést 2,5 százalékra becsülték, ami a legalacsonyabb GDP-növekedés lett volna 2008 óta, és ez az, ami helyett most recesszióra lehet számítani. Vanek Balázs, az Atradius országigazgatója szerint a legpesszimistább forgatókönyvek abból indulnak ki, hogy nem sikerül megfékezniük a járványt a nyár elejéig. – „Bár biztatóak a kínai adatok a betegség terjedésével kapcsolatban, még Kína is messze van attól, hogy kijelenthesse: minden visszaállt a régi kerékvágásba. Kína a világ első számú gyártóhelye, és ha csökkennek a kínai igények a termeléshez, azt az egész világ megérzi. Például tavaly Kína használta fel a világ réz-kitermelésének 55 százalékát, vagy a vasérc 70 százalékát, de a járvány miatt jelentősen visszaesett az import. Ezért a nyersanyagárak máris estek, a rézé 18 százalékkal, a vasércé 10 százalékkal január óta” – mondta az országigazgató, aki szerint a negatív hatások a kínai szállítók oldaláról is jelentkeznek. A gyárbezárások nyomán csökkent a termelés, így Kína kevesebb készterméket és félkész-terméket szállít a partnereinek, ahol emiatt hiány keletkezik.
A hitelbiztosító elemzői azt várják, hogy a koronavírus-járvány miatt az idén drámaian megnő a csődök száma a világgazdaságban. A járvány előtt 2,3 százalékra becsülték a globális csődölési rátát 2020-ra, de ezt már 3,2 százalékra kellett módosítani. A legtöbb csődre Kínában (4,5 százalék) és Ázsiában (3,3 százalék) kell számítani, Az eurózónában várhatóan 2 százalék lesz a bedőlések aránya, az Egyesült Államokban pedig 1,8 százalék. A sokk főleg az autóipart, az elektronikai ipart érinti, de a turizmus, a repülés és a bankszektor is megsínyli a járványt.
Az Atradius elemzői szerint a magyar GDP is csökken majd. – „Sajnos nem az a kérdés, lesz-e recesszió, hanem az, hogy mennyivel esik vissza a hazai gazdaság. Az emberek vásárlási szokásai rövid alatt gyökeresen megváltoztak és elhalasztják a nagyobb vásárlásaikat. Kínában pl. februárban 80 százalékkal kevesebb autót adtak el, mint januárban. Egyes ágazatok nem jutnak alapanyaghoz vagy alkatrészhez. A vállalatok a kisebb bevételek miatt egyre nehezebben fizetik ki a dolgozóikat, a beszállítóikat és a bankokat. A kormány 5+6-os koronavírus-csomagja fontos, hiszen szükség van a védőhálóra, de még várjuk a szélesebb körű gazdaságösztönző intézkedéseket” – húzta alá Vanek Balázs.
Az országigazgató hozzátette, hogy azok a magyar vállalatok biztonságban vannak, amelyeknek van hitelbiztosításuk, mert ebben az esetben a legtöbb kibocsátott számla mögött ott áll a biztosító. –„Ez egy nagyon nehéz helyzet, ami nagy terhet ró a vállalkozásokra. Ilyenkor a követelések kezelése önmagában sem könnyű. Nagy kérdés, hogy a kormány milyen további megoldásokat talál a megingott pénzügyi helyzetű vállalatok túlélésének megsegítésére” – mondta Vanek Balázs. (profitline)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nos hát Vanek Úr is megmondta a tutit! Hordánk és qrmányunk VALAMILYEN SZINTEN majd fog segíteni néhány cégnek.
Vanek úr is a profitbukta nagyságát kalkulálgatja, mint eddig minden vajdasági szagértő!
ÁM MINDEDDIG MÉG EGYETLEN SZAGÉRTŐTŐL SEM HALLOTTUK, – QRMÁNYUNKTÓL MEG VÉGKÉPP NEM!- HOGY AZ EMBEREKET MIKÉNT…
Azt tudjuk, hogy Döbrögink a mielőbbi munkába visszavezénylést tartja az egyetlen üdvös megoldásnak, de az első fizetésig… – hogy húzza ki a magyar melósok hada?
Mert a rezsit azt fizetni kell! Néha enni is illene! Akad viszont vajdaságban kb. EGYMILLIÓNYI MAGYAR CSALÁD, amely fizetéstől – fizetésig, NEHEZEN…!
Arról viszont semmi hír, hogy EZEKET – A HUMÁN ERŐFORRÁSOKAT – miként szándékozik megsegíteni a rablóelyth megsegítésén oly nagy buzgalommal ügyködő qrmány.
GYANÍTHATÓAN SEHOGY!
A probléma kezelése a fegyveres testületekre van bízva!
Döbrögi levélben ment neki az Európa Tanács főtitkárának
Marija Pejcinovic Buric szerint a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az Európa Tanács alapvető értékeit. Orbán arra kérte a főtitkárt, hogy tanulmányozza a törvényjavaslat pontos szövegét.
Válaszlevélben reagált Orbán Viktor miniszterelnök az Európa Tanács (ET) főtitkárának bírálataira, melyeket Marija Pejcinovic Buric a koronavírus-veszélyhelyzettel kapcsolatos magyarországi jogalkotási folyamat kapcsán írt keddi levelében fogalmazott meg – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke csütörtök reggel.
A magyar miniszterelnök fölkérte a főtitkárt, hogy legyen szíves tanulmányozni az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat pontos szövegét, valamint vizsgálja meg más államok hasonló jogi gyakorlatát is – mondta a sajtófőnök.
Ha Ön nem képes segíteni nekünk a jelenlegi válsághelyzetben, kérem, legalább tartózkodjon a védelmi erőfeszítéseink akadályozásától
– zárta az ET főtitkárának írt levelét Orbán Viktor.
Marija Pejcinovic Buric azt írta kedden, hogy egy pontosan meg nem határozott és ellenőrzések nélküli vészhelyzet nem garantálja a demokrácia alapelveinek tiszteletben tartását, és azt, hogy az alapvető emberi jogokat korlátozó sürgősségi intézkedések szigorúan arányosak legyenek a leküzdeni kívánt fenyegetéssel.
A főtitkár szerint a nemzeti parlamentekben, a médiában és az internetes felületeken folytatott demokratikus vita, valamint a hivatalos információkhoz és dokumentumokhoz való hozzáférés biztosítása minden szabad és demokratikus rendszer alapvető eleme. Válsághelyzetben különösen fontos a társadalom hitének és bizalmának fenntartása.
Buric azt is hozzátette,
a koronavírus-járvány megfékezése iránti elkötelezettség jegyében hozott tagállami intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az Európa Tanács alapvető értékeit: a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat.
Az Európa Tanács továbbra is készen áll arra, hogy segítse a tagállamok erre irányuló törekvésit, többek között azáltal, hogy minden szükséges ismeretet és segítséget rendelkezésükre bocsát.
„Arra szólítom fel a magyar hatóságokat, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget” – írta a levelében.
Az Európai Parlament Állampolgári Jogi Bizottsága is reagált a magyar kormánynak a COVID-19 járvány kapcsán javasolt rendkívüli intézkedéseire. Ők is azt hangsúlyozták, hogy a kormánynak tiszteletben kell tartania az Unió alapértékeit. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Az ET (AMI NEM AZONOS AZ EU – VAL, HANEM CSAK EGY GITTEGYLET) „…minden szükséges ismeretet és segítséget rendelkezésükre bocsát…”
-Ez Döbrögi olvasatában annyit tesz, hogy ide a ‘zeelopható pízt, oszt’ kussojjatok!
Amíg ilyen gittegyleti széplelkek fanyalognak a vajdalelkület miatt, A TENNI TUDÓK HALLGATNAK! Ez pedig annak a jele, hogy a Gazda és a vajda már lepacsizták Döbrögisztán magyarjainak lenullázását!
Csak érdekességképpen: közben az „autoriter” Putyin javasolta, hogy hagyják parkolópályán az orosz alkotmány módosítását! Mondván: VANNAK – LESZNEK ANNÁL EZERSZER FONTOSABB MEGOLDANDÓ PROBLÉMÁK IS, MINT AZ Ő ELNÖKI PROLÓGJA! Mi több: még ragálykórházban is szétnézett! Nem pedig reptéren várta a segítséget!
Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
A ragályfertőzött emberek száma a világon meghaladta a 433 ezret. Kb. 4,71% – uk, nagyjából 20,4 ezer ember halt meg.
A legtöbb fertőzés Kínán kívül Itáliában következett be, ahol tegnap estig 74 386 fertőzési esetet regisztráltak, és 10,09% – uk, 7503 ember halt meg. A következő az Egyesült Államok (55 243 fertőzött, 1041 meghalt) és Spanyolország (47 610 fertőzött, 3434 meghalt).
A nyavalyából eddig 113 691 ember gyógyult ki.
Itáliába megérkezett a 15. orosz repülőgép is.
A polákok – akik nem engedélyezik légterük használatát az orosz gépek számára – az EU és a NATO egységének NAGYSIKERŰ orosz meglékeléséről jajveszékelnek, és talján árulást kajabálnak.
Oroszországban is megkezdte a lakmározást Covid – 19. Moszkvában bejelentettek két halálesetet. Az orosz egészségügyi szervek a ragályt TECHNIKAI ÉRTELEMBEN PESTISJÁRVÁNYKÉNT KEZELIK.
Miután kiderült, hogy az USS Theodore Roosevelt repülőgép – hordozón van három ragályos, az amerikai haditengerészet parancsnoka, Michael Gilday megtiltotta a tengeren jelenleg tartózkodó hajók százai számára az amerikai kikötőkbe való bejutást. Kivétel a vészhelyzetek, karbantartás vagy ellátmány vételezése.
DÖBRÖGISZTÁNBAN A RAGÁLY MÁR SZINTE CSAKIS POLITIKAI BOHÓZAT TÉMÁJA!
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) egyik vezetője is koronavírus fertőzött lett – írja a Népszava.
A lap szerint szerdán az érintett vezető egyik közvetlen férfi munkatársát is hazaküldték a hivatalból, de akikkel szintén együtt dolgoztak, azokat nem tájékoztatták.
A Népszava megkereste az NNK-t, akik nem cáfolták a fertőzés tényét. Azt írták,
sajnos az NNK-ban is van olyan dolgozó, aki laboratóriumi vizsgálattal igazolt Covid-19-pozitív. A járványügyi vizsgálatot a népegészségügyi szakemberek lefolytatták, és a szükséges járványügyi intézkedéseket megtették.
A hivatalos qrmányvetítő https://koronavirus.gov.hu/ adásából pedig mindent (és semmit nem) megtudhatnak, amit tudni kell.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!