Fideszes társadalompolitikai koordinátor hazaárulónak nevezi az átfogó mentőcsomagot sürgető Békekört
Budapest, 2020. március 26. csütörtök (MB)
Gadácsi Miklós, Budafok-Tétény önkormányzatának Fidesz pártállású társadalompolitikai koordinátora szerdán hazaárulónak nevezte a járvány ellen átfogó életvédelmi és gazdasági mentőcsomagot sürgető Magyar Békekört, és azzal vádolta meg, hogy semmi köze sincs Magyarországhoz – tudatta a sajtóval Simó Endre, a Magyar Békekör elnöke.
A koronavírus-járvánnyal összefüggő feladatok helyi koordinálásáért alakult munkacsoport kormánypárti vezetője szó szerint az alábbi levelet küldte a Magyar Békekör hivatalos címére, válaszul egy közleményre, melyben a Békekör egyetértő támogatásáról biztosította a Magyar Szociális Fórum kezdeményezését, hogy a kormány részesítse 100 ezer Forint feltétel nélküli adómentes alapjövedelemben a munkájukat járvány miatt elvesztő embereket, a 100 ezer Forint alatti nyugdíjakat pedig egészítse ki 100 ezer Forintra, hogy ne csak otthonmaradásra biztassa az időseket, hanem gondoskodjon is róluk a válságos helyzetben.
Gadácsi Miklós levelében ez áll:
szégyelljek magukat, simlis, hazaáruló társaság….menjenek a kommunista qrv@anyátokba…nevetséges senkiházi békakörös tetvek vagytok, a Magyar nevet minek vették fel? mi közötök hozzá? itt maradt kunbéla,kádárjános ivadékok.. ja, és még kedves is voltam
Közleményében a Békekör – az MSZF nyomán – többek között hatósági árak bevezetését sürgette az alapvető élelmiszerekre, a járvány elleni védekezést szolgáló gyógyszerekre, védő felszerelésekre. „Pótolni kell az egészségügyi rendszerből kivont forrásokat, és visszahívni azokat az orvosokat, ápolókat, akiktől az elmúlt években gazdasági vagy személyi okokból megváltak! Helyre kell állítani az orvostársadalom becsületét, hatékonnyá kell tenni a betegellátást! Megfelelő ellátásban kell részesíteni azokat is, akik a koronavíruson kívüli betegségben szenvednek! Orvosokat kell irányítani arra a több száz vidéki településre, ahol nincs orvos!” – írták.
A Békekör egyetértett a Magyar Szociális Fórummal abban is, hogy nincs szükség a kormányt kivételes jogkörökkel felruházni az egészségügyi és megélhetési mentőcsomag összeállításáért. Mint írták, „A rendkívüli jogkörökkel történő felhatalmazás megosztja a magyar társadalmat ahelyett, hogy egyesítené a járvány elleni harcban.”
Gadácsi Miklós társadalompolitikai koordinátor üzenete miatt a Magyar Békekör arra kéri a Fidesz elnökét, Orbán Viktort, tisztázza, vajon a párt hivatalos véleményének tekinthető-e, vagy pedig a miniszterelnök kész figyelembe venni az MSZF és a Békekör válságkezelő kezdeményezését!+++
Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
A híres talján dalnok Enzo Ginazzi – „Pupo” – oroszul előadott dalban köszönte meg a TESTVÉRI OROSZORSZÁG ÖNZETLEN SEGÍTSÉGÉT, amit a rettenetes bajban nyújtott Taljánföldnek. „Szeretünk Oroszország”
Viszont Itália még mindig kritikus helyzetben van. A drákói szigorúság ellenére sem sikerül lassuló pályára állítani a ragályt. A napi új igazolt megbetegedések száma immár 10 napja 5000 és 6500 között ingadozik, de csökkenő trend nem olvasható ki belőle. A halottak száma már átlépte a tízezret.
Európa nagy országaiban sem biztató a helyzet: Hispániában jelentősen, Galliában és Germániában kisebb mértékben ugyan, de gyorsult tovább a ragály terjedése.
Az USA – ban Covid – 19 egyszerűen tarolni kezdett! Az igazolt fertőzöttekszáma már túllépte a 120 ezret. Tegnap esti adatok szerint a halottak száma 2010 volt. Bejelentették a ragály első babaáldozatát is.
Michigan és Dél-Karolina államok, valamint Puerto Rico és Guam (valójában az USA területei) tegnap bejelentették a „súlyos ragálykatasztrófát”.
Ez azt jelenti, hogy nem rendelkeznek elegendő saját erővel a vészhelyzetek kezelésére, és szövetségi segítségre van szükségük. Korábban Maryland, Missouri, Illinois, New Jersey, Észak-Karolina, Texas, Florida, Iowa, Kalifornia, Washington és New York állam bejelentette be ugyanezt.
Terrence O’Shaughnessy az USA légierejének északi parancsnoka elrendelte a NORAD és a NORTHCOM parancsnoki állományának a Cheyenne hegységbeli bunkerkomplexumba való beköltözését.
Aki idegesíteni akarja magát, a mellékelt linkre kattintva találhat olyan híreket, hogy csak na! https://www.hirkereso.hu
A DÖBRÖGISZTÁNI RAGÁLYHELYZET AZ MINTHA NEM IS EZEN A VILÁGON ZAJLANA! NÁLUNK VÉDEKEZÉS ÜRÜGYÉN VAJDA IMÁZSÉPÍTÉS TOMBOL!
Miközben – a qrmányvetítölde mesefilmje szerint is – három százalékos (azaz min. dobogós) a halálozási statisztikánk!
De minden vajdasági alattvaló megnyugodhat! Már csak egyet kell aludnunk, és eljöve a totális megvédettségünk KEZDETÉNEK Napja.
Holnap – március 30 – án – a youdapesti polythykay dagonya döbrögista kétharmada fölkeni Döbrögisztán vajdáját a korlátlan hatalom életfogytig tartó jogával!
Hogy ennek mi lesz a VÉGE?
Mi szóltunk előre! CSÓRISZTÁN!
Egy 80 százalékban CSÓRÓK lakta, GONOSZOK ÁLTAL DIRIGÁLT, uniós territórium!
Rászolgáltunk!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A Tanácsköztársaság honvédő háborúja – Május elseje ünnep és krízis (Idézet: Magyarország története)
Május 1-éré a Tanácsköztársaság katasztrofális helyzetbe került: területe a Dunántúlra és a Duna—Tisza közére korlátozódott, de ebből is kiesett a jugoszlávok által megszállt baranyai—bajai sáv, a csehszlovák hadsereg Salgótarjánon át a forradalom fővárosát fenyegette; a román hadsereg bármikor átkelhetett a csaknem védtelen Tiszán, hogy Budapest alatt találkozzon szövetségeseivel.
A forradalom helyzete soha ilyen ellentmondásos nem volt. A városok és a falvak lelkesen, a világforradalomba vetett hittel ünnepelték az első szabad május elsejét, a magyar proletárdiktatúra sorsa pedig egy hajszálon függött. Budapest munkássága évtizedekre emlékezetes, példátlanul impozáns felvonulásával tett hitet a szocializmus mellett: az egész város vörösbe öltözött. Szónokok buzdítottak kitartásra, ígérték, hogy a múlt nem térhet vissza. Münchenben azonban ezen a napon verték le a Tanácsköztársaság egyetlen nyugati szövetségesét, a Bajor Tanácsköztársaságot.
Budapesten felvonultak a munkászászlóaljak, s eközben elesett a szolnoki hídfő, és olyan — téves — hírek érkeztek, hogy az ellenség átkelt a Tiszán, és elfoglalta Szolnokot. Május elsején kiürítették Miskolcot, Diósgyőrt és Ózdot; ha a román hadsereg átkel a Tiszán, a Zagyvától keletre elhelyezett, Egert védő csapatokat az elvágás veszélye fenyegeti.
Salgótarjánt 2500 katona védte. Az üzemek főbizalmijai április végén felkeresték Kun Bélát, és fegyvert kértek. Április 29-én Kun Béla utasítására három vagon új katonai felszerelés érkezett, és másnap megalakult a salgótarjáni munkásezred. A bányászok és a fiatal munkások harcolni akartak, viszont az idősebb acélgyári „hadviselt munkások ülést tartottak, amelyen elhatározták, hogy fegyvert nem fognak”,34 mert a küzdelem kilátástalan. Május elsején Hevesi népbiztos beszélt a salgótarjáni gyűlésen. Kemény szavai, a felszólalók őszinte vitája nyomán a bányászok és a gyáriak a katonákkal együtt sorakoztak fel a front védelmére. 34 PI Archívum 605 f. 2/28.
Kun Béla és Szántó Béla a Hadügyi Népbiztosság nevében a következő utasítást adta május elsején a hadsereg-parancsnokságnak: „Feladata hadműveleti körzetében a románoknak a Tiszán át való átkelését megakadályozni, a cseheknek előnyomulását a Duna és a Tisza között feltartóztatni és a harcvonalból jelenleg visszavont erőket mielőbb harckész állapotba helyezni, abból a célból, hogy ezekkel az erőkkel egységes ellentámadást intézhessen az ellenségnek ama részei ellen, amelyek a Tanácsköztársaság központját, Budapestet, a leghathatósabban veszélyeztetik vagy amelyek ellen az ellentámadásnak a legtöbb sikerre van kilátása.”35 35 Liptai Ervin, A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Bp. 1960. 195 — 196.
Május elsején Budapestre érkezett az addig külföldi támogatást kereső József főherceg, és lakosztályt nyittatott a Ritz-szállóban. Késő este, míg a tűzijáték fényei gyönyörködtették az ünneplő népet, a jobboldali szakszervezeti vezetők küldöttsége lemondásra szólította fel a kormányzótanácsot, követelve, hogy a hatalmat egyelőre adják át az általuk alakítandó 12 tagú direktóriumnak. Döntés nem született: másnapra hívták össze a kormányzótanácsot, a munkástanácsot, a fővárosi munkásezredek képviselőit, a vasasszakszervezet bizalmi testületét. Megvitatták a katonai helyzetet. A centristák meginogtak a válságos pillanatban, és a kapitulánsokat támogatták. Böhm felajánlotta — Landler emlékezése szerint —, hogy, parlamentereket küld a románokhoz a rögtön megkötendő fegyverszünet megtárgyalására. Az ajánlat helyeslésre talált. De az ülésen részt vevő kommunisták azt ajánlották, hogy azonnal forduljunk a felfegyverzett proletariátushoz, avval a felhívással, hogy haladéktalanul menjen a frontra, a diktatúra megvédésére. A szociáldemokrata főparancsnok, Böhm Vilmos, határozottan visszautasította ezt a »forradalmi romanticizmust«.”36 36 Landler Jenő, A Vörös Hadsereg diadalmas útja és bomlása. Új Március, 1926. március—április.
Böhm az ülés eredményét a maga módján értelmezte: május 2-án reggel elrendelte a hadműveletek leállítását, majd parancsot adott egy-egy tisztnek, hogy Miskolcon, Baján és Szolnoknál tegyen fegyverszüneti ajánlatot a három szomszéd állam hadseregének. Kun Béla viszont parancsot adott a szolnoki vasúti híd felrobbantására. A nap folyamán a csapatoktól a valóságosnál is rosszabb hírek érkeztek, s ezekből a teljes bomlás képe rajzolódott ki. A Hadügyi Népbiztosság intézkedett, hogy a harcképtelen egységeket megállás nélkül szállítsák Budapesten át rendeltetési helyükre, nehogy a fővárosban pánikot keltsenek vagy fosztogassanak. Estefele azonban jobb híreket is kapott a kormányzótanács: kiderült, hogy a román hadsereg egyelőre nem kezdte meg az átkelést a Tiszán, a csehszlovák hadsereghez küldött parlamenter észrevette, hogy a vele tárgyaló olasz ezredes meglepődött ajánlatán, s 4-ére ígért választ azzal, hogy 3-án nem folytatják az előnyomulást. Miután a déli fronton sem történt semmi, a Vörös Hadsereg egy-két napos lélegzetvételnyi szünetre számíthatott.
Május 2-án délben ült össze a kormányzótanács, a „jól értesültek” szerint azért, hogy lemondjon. Meghívták a párttitkárság tagjait, a szakszervezetek vezetőit — akik nevében a jobboldali Peyer Károly és Miákits Ferenc vitték a szót —, hiányoztak viszont a csapatoknál tartózkodó népbiztosok. Az ülés hangulatát azonban Kun Béla váratlan fellépése határozta meg. Akik előző nap látták, egy megtört, könnyező, depresszióba süllyedt beteg emberre emlékeztek. Reggelre összeszedte magát, biztosította a forradalommal rokonszenvező katonai vezetők támogatását, és magához ragadta az események irányítását. Miután a déli ülésen szépítés nélkül ismertette a helyzetet és az esti ülést, meglepetésszerűen bejelentette: „intézkedést tett a hadműveleteknek további folytatása iránt”.37 37 MMTVD 6. köt. I. rész. Bp. 1959. 387.
Kun határozott állásfoglalását a diktatúra fenntartása és a harc folytatása mellett támogatta a baloldal és egy-két reformista szociáldemokrata is, félve a lemondás várható következményeitől. A centrum nevében felszólaló Kunfi, valamint Bokányi és Weltner hitet tettek március 21-e mellett, de nem láttak reális lehetőséget a harc folytatására. Kunfi javasolta, hogy adják át a hatalmat a szakszervezeteknek, mert az antant a kormányzótanáccsal nem áll szóba; a megalakítandó direktórium ragaszkodjon a Tanácsköztársaság szociális vívmányaihoz, de számolja fel a diktatúrát, és kérje meg az osztrák kormányt az antanttal való közvetítésre. Peyerék fellépéséből viszont kitűnt, hogy a szakszervezeti kormány ennél — logikusan — továbbmenne: olyan polgári demokratikus koalíció felállítását javasolták, amely alkalmas az antanttal való megegyezésre. Arra hivatkoztak, hogy a Tanácsköztársaság nem kapott közvetlen segítséget a külföldi proletároktól, Szovjet-Oroszországtól, elmaradt a várt világforradalom, az imperialista hatalmak pedig nem fognak belenyugodni a proletárdiktatúra létébe Európa szívében, és így a további vérontás hiábavaló.
A baloldal hívei nem voltak hajlandók belátni, hogy ezekben az érvekben volt realitás, azt viszont tisztán látták, hogy nem lehetséges a „visszatérés októberhez”, a kapituláció nemcsak a proletárforradalom, hanem a polgári demokratikus forradalom politikai és szociális vívmányairól való lemondást is elkerülhetetlenül maga után vonná. Kun és a baloldal határozottsága végül eredménnyel járt, az ülés határozata kimondta, hogy a kormányzótanács a helyén marad, „kellő időben gondoskodik a város védelméről”.38 38 Uo. 388.
Egyben Böhm kívánságára, ha nem is politikai hatalommal rendelkező diktátorrá, de az összes budapesti fegyveres erő parancsnokává nevezték ki Haubrich Józsefet. Haubrich személye mintegy az együttműködés záloga volt a szakszervezeti vezetés és a kormányzótanács között: a vasöntőből lett szakszervezeti tisztviselő, aki tűzmesterként végigharcolta a világháborút, a közhangulatot mozgékonyan követő, gyakorlatias politikus volt, korábbi meggyőződése ellenére fenntartások nélkül vett részt a Tanácsköztársaság létrehozásában, s számítani lehetett rá, amíg a munkásság többsége kitart.
A főváros és környékének vasas bizalmi-értekezletén az ezernél is több résztvevő egységesen a harc mellett szavazott. A gyári munkásezredek bizalmijainak állásfoglalása nem volt ilyen egyöntetű, de Budapest védelmére mindenesetre hajlandónak mutatkoztak. Az összkép tehát már nem volt reménytelen, és a Munkástanács esti ülésén Kun egyértelműbben foglalhatott állást, mint a kormányzótanácsban; drámai erejű szónoklata végén már nem annak eldöntését kérte, hogy folytassák-e a harcot vagy sem, hanem úgy tette fel a kérdést: hogyan védhető meg Budapest? A beszéd lendülete magával ragadta a Munkástanácsot, a kapitulánsok alig jutottak szóhoz, a tennivalók mikéntjéről elmélkedő szónokokat is türelmetlenül lehurrogták. A szocialista nőmozgalom képviselője felszólította a férfiakat: vonuljanak az ellenség elé, a fővárosban a munkásnők megfékezik az ellenforradalmat.
A Munkástanács ülése este fél tízkor ért véget, utána folytatták a kormányzótanács ülését. A vita nélkül elfogadott határozat az egész proletariátus talpra állítását tűzte ki célul. A népbiztosok hajnali háromkor búcsúztak el egymástól, egy-két órás pihenés után valamennyien a gyárakba siettek, hogy fegyverbe szólítsák a munkásokat. Még együtt volt a kormányzótanács, mikor utasítására éjfél előtt Tombor parancsot adott az összes elérhető parancsnokságnak: „A Kormányzótanács az összes frontok részére a legerélyesebb ellenállás kifejtését rendeli el. Budapest összes munkásai kiküldetnek a frontra, hogy a csapatokat megerősítsék. A csapatok frontról való visszaszállítása haladéktalanul beszüntetendő, és a már esetleg visszairányított csapatok is azonnal a frontra rendelendők vissza.”39 39 Uo. 405.
Reggel az üzemek munkásai, a kerületi tanácsok, majd a vidéki munkástanácsok is lelkesen csatlakoztak a Budapesti Munkástanácshoz. A kommunisták optimizmusa ezúttal helyesnek bizonyult.
Az antant diplomáciája és a bécsi ellenforradalmi emigráció
A májusi válság napjaiban a Magyarországi Tanácsköztársaság sorsa igen élénk diplomáciai tevékenység tárgya volt. Ez azonban a belső válságot nem tudta közvetlenül befolyásolni; a külföldi megfigyelők sem voltak képesek nyomon követni a budapesti helyzet gyors változásait.
A magyarországi helyzet bizonytalansága ellentmondásos diplomáciai lépések forrása lett. Az angol hadsereg budapesti hírszerzője, Freeman-Williams kapitány „a vörös terror” veszélyére hivatkozva Budapest gyors megszállását és szociáldemokrata kormány létesítését javasolta, ennek érdekében pedig sürgette a Tisza átlépésének engedélyezését a román hadsereg számára és előnyomulásának támogatását Szeged irányából. Budapest gyors megszállása mellett voltak a bécsi antantmissziók is. Az angol misszió vezetője azzal ijesztgette kormányát, hogy ha a románoknak nem engedik meg Budapest megszállását, Bécsben is felülkerekedik a bolsevizmus.
Párizsban azonban óvatosak lettek; az angolszász politika vezetői nem látták célszerűnek a közvetlen intervenciót, május elején pedig a németeknek átnyújtandó béketervezet kötötte le figyelmüket. Abban a reményben, hogy a német béke után gyorsan aláírhatják az osztrák és a magyar békeszerződést is, Lloyd George elővette Smuts javaslatait, és indítványozta Magyarország meghívását a békekonferenciára. Partnerei ezt abban a hitben fogadták el, hogy a tanácskormány bukása küszöbön áll.
Május 5-én Párizsban úgy döntöttek, hogy ha a tanácskormány tényleg megdőlt, akkor megszüntetik a gazdasági blokádot. Néhány nap múlva tisztázódott a helyzet, mire a meghívást nem adták át, a blokádot pedig megszigorították. Miután a német békeszerződés aláírása sem ment simán, a békekonferencia letett arról, hogy a magyar kormány meghívásáról döntsön, hiszen a német béke tető alá hozása sürgősebb és fontosabb volt.
Megnehezítette Budapest esetleges megszállását, hogy erre az esetre nem állt rendelkezésre megfelelő magyar kormány. A győztesek valamiféle demokratikus kormányt szerettek volna, de gondolni sem akartak a Károlyi-rezsimre, amely bolsevizmussal végződött; másfajta koalíció létrehozására pedig nem volt lehetőség. Károlyi és Jászi hívei immár reménytelennek látták a Tanácsköztársaság helyzetét, s lassan Bécsbe költöztek: de nem kívántak az antant ügynökévé süllyedni, egyenrangú tárgyalásról pedig szó sem lehetett. A Károlyi-kormány egykori jobbszárnya — Batthyány, Garami — kész volt együttműködni a győztesekkel, de nehezen egyezett meg a hagyományos, parlamentáris pártok politikusaival. Garamiék eleinte féltek, hogy kompromittálják magukat, ha szóba állnak Andrássyval; később azonban megfordult a helyzet.
Az antantmissziók ekkor már eljutottak odáig, hogy a hagyományos magyar osztályuralom „józanabb” képviselőivel fogjanak össze a „bolsevizmus” ellen, de ennek több akadálya volt. Elsősorban Magyarország szomszédai, akik joggal tartottak a magyar uralkodó osztályok területi integritásra irányuló törekvéseitől. Bethlen István, akit már a március 21-e előtti hetekben az ellenforradalom fejének tekintettek, memorandummal fordult a békekonferenciához és a balkáni francia parancsnoksághoz, amelyben felajánlotta szolgálatait, és polgári kormány alakítását, amelybe Graramiékat is beveszik, ha némi kölcsönt kapnak, és Budapestet nyugati csapatok szállják meg.
Bethlen azonban szükségét érezte, hogy a román és a csehszlovák hadsereget a Vix-jegyzék előtt érvényben levő demarkációs vonalra vonják vissza: „az új kormány nem fogadhatna el oly demarkációs vonalat, melyet az előző két kormány nem akceptált, mert különben hazaárulással vádolnák …”40 Ilyen feltétel mellett Párizs sem Bethlennel, sem mással nem állt szóba. 40 A bolsevizmus Magyarországon. Szerk. Gratz Gusztáv. Bp. 1921. 797.
Andrássy óvatosabb volt, mint Bethlen: kérte a svájci angol követséget, hogy járuljon hozzá egy Magyar Nemzeti Tanács alakításához az ő elnökletével. Elutasító választ kapott, az angol diplomáciában ugyanis ekkor még azoknak a közép-európai szakértőknek a befolyása érvényesült, akik a magyar arisztokráciát a háború fő bűnösei között tartották számon. A következő lépést ismét Bethlen csoportja tette meg — sajátos irányban — a hatalom visszaszerzése felé: május 2-án a bécsi magyar követségről elrabolták a követet és a kereskedelmi kirendeltség 135 millió koronás pénztárát. A reakciós grófok e mindenre elszánt klikkje ezzel ugyan eltaszította magától a polgári demokratikus emigrációt, de körülötte már a leendő ellenforradalmi rendszer vezető csoportja tömörült.
A román hadsereg előrenyomulásának megállítása a Tisza vonalán
Május 6-án a négy győztes hatalom bukaresti követei közös levélben fordultak kormányaikhoz, és javasolták: engedélyezzék a román hadseregnek a Tisza átlépését, Budapest megszállását, utóbbit más antantcsapatok segítségével.
A békekonferenciának nem volt elvi kifogása az intervenció folytatása ellen; ezt bizonyítja, hogy támogatták a csehszlovák hadmozdulatokat.
Azonban éppen a csehszlovák hadsereg gyengesége kételyeket ébresztett az egyesített intervenció aktualitását illetően. Megengedni a román hadvezetésnek, hogy ilyen körülmények között átlépje a Tiszát, a balsiker kockázatát jelentette volna, siker esetén pedig azt, hogy Budapest román megszállás alá kerül, ami a Duna-völgyi francia—román befolyás túlzott, a győztesek közötti „egyensúlyt” veszélyeztető megerősödésével és egyéb nemkívánatos következményekkel járhatott volna.
Clemenceau személyesen közölte a román miniszterelnökkel, hogy a tilalom több a nyilvánosságnak szánt frázisnál, de az akció kivihetőségében az antant támogatása nélkül pillanatnyilag a román hadvezetés is kételkedett. A román hadsereg ugyanis nagyon gyorsan jutott el a Tiszáig, utánpótlási vonalai megnyúltak, nem volt biztosított hátországa. Május elején megáradt a Tisza és a Berettyó, Tiszasasnál a vöröskatonák felrobbantották a gátat, így megfelelő technikai felkészülés nélkül nehéz lett volna átkelni a folyón. Később a romániai vasutasok május 9-től június 15-ig tartó nagy sztrájkja nehezítette meg a hadsereg utánpótlását.
Szovjet-Oroszország, híven a Magyarországi Tanácsköztársasággal vállalt szövetségéhez, május 1-én ultimátumban követelte a román kormánytól a jogtalanul megszállt Besszarábia, majd egy külön jegyzékben Bukovina kiürítését. A szovjet kormány nem is titkolta, hogy elhatározásában döntő szerepet játszott a román kormány törekvése — Podvojszkij szovjet-ukrán hadügyi népbiztos nyilatkozata szerint — a „fiatal Magyar Tanácsköztársaság megfojtására”.41 41Izvesztyija, 1919. május 6.
Az ultimátum lejárta után a Dnyeszter mentén megindult a támadás, amelyhez az ukrán Vörös Hadsereg legjobb erőit összpontosították. Podvojszkij parancsára megkezdték egy jórészt magyar hadifoglyokból álló internacionalista hadosztály és egy „besszarábiai hadosztály” szervezését.
Az ukrán szovjet-kormány — amelynek elnöke, Rakovszkij, maga is a román munkásmozgalom régi harcosa volt, s így természetszerűleg szívén viselte a romániai bojáruralom elleni harcot — mindent megtett a Kárpátok gyors elérése érdekében, bár Gyenyikin előretörése a Donyec-medencében hamarosan illuzórikussá tette e terveket. Lenin április 21-e körül még utasította a Vörös Hadsereg főparancsnokát: „A Galícia és Bukovina egy részébe történő előnyomulás a Tanács-Magyarországgal való kapcsolat miatt szükséges. E feladatot minél gyorsabban és tartósabban meg kell oldani.” De május 5-én már kénytelen figyelmeztetni az ukrán vezetőket, hogy Gyenyikin leverése érdekében időlegesen véget kell vetni a „Románia felé való fordulásnak”.42 42 Lenin Magyarországról. 2. kiad. Bp. 1965. 89.
A szovjet-ukrán kormány ennek ellenére 7-én utasította a 3. ukrán hadsereget a dnyeszteri román front áttörésére. Ekkor történt a váratlan katasztrófa: másnap, május 8-án a döntő csapás végrehajtásával megbízott Hrihorijov (Grigorjev) atamán hadosztálya fellázadt a szovjethatalom ellen. Az ukrán nacionalista Hrihorijov nem volt hajlandó Ukrajna határain kívül harcolni, a magyar forradalom támogatását idegen ügynek tekintette. A lázadók elleni harc két hétre lekötötte az ukrán Vörös Hadsereg fő erőit, s mire leverték őket, május végén az antant támogatásával kibontakozott Gyenyikin-offenzíva védekezésre kényszerítette Szovjet-Ukrajnát.
Az ukrán Vörös Hadsereg így is a döntő pillanatban, tehát május 1. után keresztezte a román hadvezetés terveit, időt adva a Magyar Vörös Hadseregnek a felkészülésre. (Úgy tűnik, a románok megállása a Tiszánál a besszarábiai helyzettel magyarázható — jegyzi meg a bukaresti követ május 6-i táviratára 8-án az angol külügyminisztérium referense.) Sőt, az optimista értékelés, amit a magyar sajtó adott az ukrán front eseményeiről, ugyancsak elősegítette a harci szellem helyreállítását. A Tisza-vonal megszilárdulása csalódást okozott Csehszlovákia vezetőinek, akik így néhány hétig egyedül folytatták az aktív intervenciót; egyrészt azért, mert az előző napok tapasztalatai alapján lebecsülték a Vörös Hadsereget, másrészt azért, mert — Romániával ellentétben — Csehszlovákia nem látta biztosítva területi igényeinek maximális kielégítését, így a miskolci és salgótarjáni iparvidék megszerzését.
Forradalmi erőgyűjtés a májusi válság után
Május 2-a után Budapestről a frontra ment számos munkászászlóalj: mintegy 15 ezer katona. Pótlásukra Budapesten újabb 8 munkásezredet állítottak fel, a tartalék alakulatok összlétszáma a fővárosban megközelítette a 25 ezret. Ezek hetente 2-3 délutánt töltöttek gyakorlatozással. A mozgósított munkászászlóaljak létszáma a következő hónapokban 12—15 ezer körül mozgott, a jelentkezők száma ezt természetesen jóval meghaladta. Az Északi Főműhelyben, ahol a munkások több mint kétharmada feliratkozott, a MÁV a közlekedés érdekében kénytelen volt kérni a jelentkezők bevonulásának korlátozását. A frontra küldött munkászászlóaljak helyett felállított tartalék ezredek egy része már nemcsak munkásokból állt, a különböző intézmények, a tanácsi és más tisztviselők is felállítottak „munkás” zászlóaljakat.
A hadra kelt Vörös Hadsereg létszáma május 14-én megközelítően 120 ezer fő. Ebből 44 ezer a május 3-a után bevonultak száma. A létszám — ha a veszteségeket is figyelembe vesszük — megduplázódott.
A Vörös Hadseregben a legöntudatosabb munkások mellé sorakoztak a forradalmár diákok, a megszállt területekről menekült férfiak, élükön a helyi direktóriumok tagjaival. A munkásság vezetői közül is a frontra mentek mindazok, akiket a hátországban nélkülözni tudtak: így Budapesten a VII. kerületi tanács 300 tagjából 100 bevonult, köztük idősek, alkalmatlanok is. A májusi munkásezredek minőségéről, fegyelméről tisztjeik is elismerően nyilatkoztak; egyébként annyi tiszt jelentkezett, hogy még a munkás tartalék ezredek parancsnoki kara is közülük került ki; hadviselt munkások zömmel csak a szakaszparancsnokok között voltak. Míg március 21-e után, sőt Böhm hadügyminisztersége alatt már az előző hetekben is szigorú politikai rostálás kezdődött a tisztek között, április végén a kormányzótanács kénytelen volt elrendelni a hivatásos tisztek kötelező bevonulását.
A hadseregszervezés lendületét a Vörös őrség új fegyverbegyűjtési kampányra használta fel, helyenként igen jelentős eredménnyel. A munkásság emelkedett hangulata még egyszer magával tudta ragadni a forradalommal szimpatizáló kispolgárságot, polgári értelmiséget — ha nem is a frontra, de legalább a honvédő háború elismerésére és támogatására.
A jobboldali polgárság egy része azonban — míg többségük egyelőre passzív maradt — elszánt ellenforradalmi akciókra ragadtatta magát, főképp a forradalom szívétől távolabb fekvő vidékeken. Így május első napjaiban a szerveződő és háborúra még gyönge Vörös Hadsereg (a veszteségek és dezertálások következtében az eredményes sorozás ellenére is csak május 7-e körül érte el 1-i létszámát) legfőbb feladata az ellenforradalmi lázadások letörése és elterjedésük megakadályozása volt.
A Tisza és az Ipoly között, az ellenséges hadsereg bevonulását váró területen már-már fehérövezet képződött, csak a vörös Salgótarján tartott ki. Abonyt és Szolnokot a Szamuely vezetésével alakított brigád, a Jászságot egy tengerészkülönítmény, Hatvant és Egert, a kispesti munkásőrség tisztította meg, mielőtt még az ellenforradalmárok hívására érkező román és csehszlovák csapatok elfoglalhatták volna. Az erélyes fellépés megszilárdította a diktatúra megrendült tekintélyét, s ehhez hozzájárult számos rendelet, amelyet május első felében adtak ki a különböző néprétegek anyagi helyzetének javítására. A béremelésről, a munkanélküli-segély fenntartásáról, a parasztság adómentességéről stb. szóló rendelkezések azonban lényegében a korábban kialakult keretek között mozogtak, tehát a válság nem bírta rá a tanácskormányt gazdaságpolitikájának módosítására, ami elsősorban a földosztás elrendelését jelenthette volna. A munkásság politikai fellendülését ezért sem követte a falusi szegénység hasonló megmozdulása.
A májusi lélegzetvételnyi szünetet a forradalom vezetői nem tudták tömegbázisuk szélesítésére kihasználni. Csupán a kispolgári, alkalmazotti rétegek semlegesítéséről lehetett szó, s még ez is jelentős eredmény volt, hiszen a forradalom mind nehezebb helyzete elkerülhetetlenné tett újabb, számukra már nem rokonszenves intézkedéseket is.
A Tanácsköztársaság területének jelentős összeszűkülése, a Tiszántúl elvesztése is csökkentette a szegényparasztság valóban osztálytudatos és nem csak ösztönösen forradalmi részének arányát. 1919 nyarán az úri ellenforradalom nem nagyszámú, öntudatos közép- és kispolgári bázissal csak csekély mértékben rendelkező, épp ezért külföldi szövetségesekre utalt, hivatásszerűen politizáló csoportjával szemben a szocialista szakmunkások és értelmiség aktív, de viszonylag kisszámú tábora állt, melyet a haladó külföldi mozgalmakhoz fűződő kapcsolatai és a tömegek valóban széles körű megnyerésének nehézségei bizonyos elvontságra, avantgardizmusra, doktrinérségre tettek hajlamossá.
Így a forradalom tábora, miután aránylag könnyen megragadta a hatalmat, elég könnyen el is veszíthette azt, mert az imperializmus külső nyomását nem ellensúlyozta eléggé az öntudatos tömeg aktív fellépése. A munkásság legjobbjainak májusi sorakozója egyelőre megmentette a forradalmat, de magában hordta azt a veszélyt, hogy ez a mobilizált elit elvérzik, kimerül a harcokban.
Május 5-én Kun Béla Komáromban találkozott Szlovákia teljhatalmú miniszterével, Srobárral; tárgyalásuk azonban eredménytelen maradt. A csehszlovák kormány — noha a sajtóban először tagadta hadműveleteit, majd az állítólagos magyar támadás rovására írta azokat — nem mondott le az intervencióban való részvételről. Erőfeszítéseit egyelőre Salgótarján megszerzésére koncentrálta, ami ismét kritikus helyzetbe hozta volna a Tanácsköztársaságot. A 80. dandár bizonytalanul és lanyhán védekezett, az ellenség megközelítette, sőt részben körülzárta Salgótarjánt. Május 7-én az intervenciós csapatok megszállták a környéket uraló karancsi magaslatot, és megkísérelték a helység elfoglalását.
Böhm a tiszántúli tapasztalatokra hivatkozva javasolta a salgótarjáni medence feladását. A kommunisták elvetették a létfontosságú bányavidék feladásának gondolatát, azzal a jogos indoklással, hogy az egy ponton folyó harc nagyobb erőkoncentrálást tesz lehetővé. Hevesi Gyula Rákosi Mátyás népbiztos, Lázár Lajos és más kommunisták segítségével megszervezte Salgótarján védelmét. A bányákban és üzemekben leállt a munka; a munkások előbb védelemre készültek fel a helység határában, majd ellentámadásba mentek át, és visszafoglalták a karancsi magaslatot. Május 11-e körül a munkások már visszatérhettek munkahelyükre, megérkezett az újjászervezett 6. hadosztály, és megkezdte ellentámadását a Nógrádi-medence felszabadítására.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 március 29. vasárnap – A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS ELSŐ NAPJA – van. Az esztendő 89. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 277 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Auguszta, Augusztina, Baracs, Barancs, Bercel, Bertold, Bertolda, Cirill, Dioméd, Gerle, Jónás, Kirill, Lestár nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Március 29 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Ha a munkavállaló fizetés nélküli szabadságon van, akkor szünetel a biztosítási jogviszonya. Ha a munkavállaló más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra, akkor a fizetés nélküli szabadság első napjától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 710 forint, naponta 257 forint.
A biztosítási jogviszony szünetelésének első napja utáni 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 20T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapon. A nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető és benyújthatóügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy nyomtatást követően postán. Akinek van a NAV Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszeréhez (06/80-20-21-22) PIN-kódja, az telefonon is bejelentkezhet. PIN-kódot lehet igényelni a NAV honlapjáról elérhető ONYA alkalmazással.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhónap utáni hónap 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.
Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a munkavállaló helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet is megfizetheti.
A járulékfizetéssel és a nyomtatvány kitöltésével kapcsolatban a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve a NAV honlapján további hasznos információk találhatók a 20T1011-es adatlap kitöltési útmutatójában és a 91. számú információs füzetben.
A bejelentkezés nehézséget okozhat a munkavállalóknak, ezért kérjük az érintett munkáltatókat, hogy munkavállalóiknak segítsenek a 20T1011-es adatlap kinyomtatásával. Ezt követően ugyanis a munkavállaló a kitöltött nyomtatványt postán be tudja küldeni a NAV-hoz.
A kézi kitöltésű 20T1011-es nyomtatvány elérési útvonala:
Bal-Rad komm: A lehető legjobbkor tette közzé a mekkmesteri portál a legfontosabb tudnivalókat!
„TE! A MUNKÁDAT ÉS JÖVEDELMEDET MOST ELVESZTŐ MELÓS! GONDOLJ A BÜDZSÉRE! FIZESS BÁRMI ÁRON! ENNED NEM MUSZÁLY! FIZETNED IGEN!”
Arról TERMÉSZETESEN nincs hír, hogy az egyik napról a másikra – MINDEN TARTALÉK NÉLKÜL! – senyvedő magyar biorobotoknak miből fog telni még erre is! Mint ahogyan arról sincs – és vélhetőleg nem is lesz! – hogy a magyarokhoz FOGGAL – KÖRÖMMEL RAGASZKODÓ döbrögista hordából összegányolt kormány álnevű vajdasági Intéző Bizottság SZOCIÁLIS MENTŐCSOMAGON tűnődne!
RTL Klub: Elküldik a daganatos betegeket a kórházakból
Az országos tisztifőorvos elmondta, hogy a sürgős eseteket és a daganatos betegeket el kell látniuk a kórházaknak.
Egy pécsi férfi azt nyilatkozta az RTL Klub Híradójának, hogy orvosa daganatot diagnosztizáltak nála, később pedig műtétet javasolt, a beteget azonban a beavatkozás előtt elküldték a kórházból.
Egy budapesti beteg arról szmáolt be a csatornának, hogy két intézményből is elutasították. Azt írták neki, hogy a nem sürgős műtéteket elhalasztják.
Egy édesanya pedig azzal keresett meg több orvost és kórházat, hogy lázas a kislánya, de sehol nem fogadták őket, egészen addig, míg a lánya vért nem köpött.
Az országos tisztifőorvos az RTL Híradó kérdésére megerősítette, hogy a sürgős eseteket és a daganatos betegeket el kell látniuk a kórházaknak.
(HVG)
Bal-Rad komm: A tisztifőorvos VADUL TEKERI A QRMÁNYVETÍTŐT, miközben az élet sorra cáfolja a mesefilm történetét!
NEM SZÁMÍT! A LÉNYEG A LÁTSZAT! LÁSD AZT MAGYAR, AMIT A QRMÁNY HARSOG!
Az utóbbi öt évben egyszer sem volt olyan alacsony a kormánnyal való elégedetlenség szintje, mint most.
Mindössze 38 százalék nem szereti, ahogy az országban mennek a dolgok. Persze a közvéleményt nem a kabinet tevékenysége fordította meg, hanem a vírus. Ahogy azt csütörtöki lapszámunkban írtuk, a vészhelyzetben az emberek zöme hinni akarja, hogy a kormány sikerrel oldja meg a problémát. Ennek a társadalmi pszichózisnak köszönhetően a magyarok háromnegyede hiszi, hogy a kormány jól kezeli a vírushelyzetet – következésképp az általános politikai elégedetlenség is alábbhagyott.
Ezzel párhuzamosan két dolog történt. Egyrészt elillant a választási részvételi kedv: míg februárban az emberek 75 százaléka voksolt volna biztosan egy parlamenti megmérettetésen, most csak 48 százalék ez az arány. A kormánypárt népszerűsége pedig még a március eleji eredményekhez képest is nőtt. Akkor a teljes népesség 29 százaléka szerette, ez a mutató most 1 százalékponttal izmosodott, míg a biztos pártválasztók körében 4 százalékponttal – 48 százalékról indulva – növelte támogatottságát.
A többi párt népszerűségének változását elnézve is úgy tűnik, hogy az a döntő, volt-e a már kormányzati tapasztaltuk: ha igen, akkor a választók szemében eleve alkalmasabbnak látszanak a vírusküzdelemre. Így az MSZP és a Demokratikus Koalíció március eredményei nem változtak, a Jobbik egy csöppet gyengült, a legtöbbet a Momentum vesztett. A Publicus Intézet úgy találta, hogy a teljes népesség körében március elejei nyolc százalékos támogatottságának több mint a felét elvesztette, a pártot kedvelő biztos szavazók 12 százalékos aránya pedig harmadára apadt. (Népszava)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ha ránézünk a grafikonra, világosan látható: „…Az utóbbi öt évben egyszer sem volt olyan…” – magas a MINDEGYIK POLYTHYKAY BŰNBANDÁT ÚTÁLÓK tábora! A következetesen CSAK „bizonytalan” – ok néven emlegetett társaság MÁR 41 SZÁZALÉKNÁL TART, a hordacsúcsot 11 százalékkal meghaladóan!
De ennek a 41 százaléknak a jelenlegi selejtkínálatból egyik sem tetszik! Pedig van ott minden, ami a szemnek tetsző, csak a száj és a gyomor nem veszi be egyiket sem!
Szinte biztosra vehető, hogy ez a tábor ugrásszerű növekedést fog produkálni egy – két hónapon belül! NEM ZÁRHATÓ KI EGY AKÁR HÁROMNEGYEDES TÖBBSÉGÜK SEM!
Ám a döbrögisztáni RENDSZERBEN ennek MOST MÉG semmi jelentősége!
Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
A rusvesna.su – n ma megjelent hír szerint az USA HAT TRILLIÓ (!) dolláros kártérítési igénnyel áll elő Kínával szemben, mondván, hogy a KNK zúdította a ragályt az USA nyakába, óriási anyagi károkat okozva ezzel a világ legbékéseb – legdemokratikusabb – leghumánusabb államának.
A cikk ugyanakkor megállapítja, hogy a dolog vélhetőleg választási kampány ízű, ugyanakkor az USA beteg lelkületéből és tudatából fakadó jellegét! BÁRMI BAJ IS VAN, AZ USA MINDENBEN ÁRTATLAN, MINDENÉRT MÁS A HIBÁS!
Ébred az EU – bűnszervezet és a NATO – latorszövetség is! Itália IS mindkettőnek oszlopos tagja. Fölfogták a taljánoknak nyújtott orosz segítség lélektani hatását. A La Stampa nevű talján újságban „EGY MAGÁT MEGNEVEZNI NEM KÍVÁNÓ” talján politikai kiválóság szerint az orosz technikai segítség 80 százaléka semmire sem jó! A jelesség vélekedése szerint csupán politikai trükkről van szó, „a ‘zorosz térhódítás jegyében!”
A balrad.ru a technikai – orvosi segítség használhatóságát megitélni semmiképp sem tudja! Ám abból indul ki, hogy ha az ellenvetéseknek a fele talán igaz lehet! Oroszország politikai szándéka pedig száz százalékban! Oszt’ akkó mi van? Oroszország CSAK élt az EU – NATO tétlensége – tehetetlensége okán előállt lehetőséggel, és SEGÍT! Mégpedig GYORSAN! Márpedig „kétszer ad az, aki gyorsan ad!” A ragály kapcsán pedig világosan beigazolódott: AZ EU – NATO MARTALÓCSZÖVETSÉG CSAK ELVESZ! DE NEM AD! A lelki különbözőség pedig most nagyon kijött! 1:0 (vagy jóval több?) Oroszország javára!
Oroszországban egybként a jelentés szerint Orenburgban meghalt a nagyedik orosz ragályfertőzött!
Covid – 19 nem kíméli egyébként a koronás főket, politikai kiválóságokat sem. Pontosan úgy megszállja őket is, mint a celebvilág kiválóságait. Persze leginkább a póri népeket!
A polák – ukrán határon katasztrofálisállapotok uralkodtak tegnap. Több ezer ukrán vendégmunkás nem tud hazajutni a határzár miatt. Ellátásuk semmilyen szinten sincs megoldva!
A WHO mai gyorsjelentése arról tanúskodik, hogy világszerte 600 ezer fölé kúszott az aktív ragályosok száma.
A DÖBRÖGISZTÁNI RAGÁLYBOHÓZATRA PEDIG KÁR IS KÜLÖN KITÉRNI, DE MUSZÁLY!
Vajdaságunkban a ragály elleni védekezés ELSŐ valódi lépéseként mától részleges jövés – menés korlátozás van! Egyéb érdemi tettet idáig még nem jegyezhettünk fel.
A Döbrögi vezette SZABADSÁGHARC összes HIVATALOSAN TUDNIVALÓ HÍREI a qrmányvetítőn: https://koronavirus.gov.hu/
Hogy a tartalékaiból kifogyó lakosságot miként fogja segíteni qrányunk? Nah ilyenről senki ott nem keressen hírt! De máshol se!
Arról is csak ellenzéki vagy álellenzéki médiumokból értesülhet bárki, hogy az a rohadék Brüsszel KÉTEZER MILLIÁRD forintot HAGYOTT ITT Döbrögiék zsebeiben. Segítség gyanánt, a ragály ellen! Ezt az összeget NEM KELL VISSZAFIZETNI BÜNTETÉS GYANÁNT!
CSAKHOGY EZ A PÉNZ MÁR NINCS! EZ MÁR EL VAN/LETT LOPVA!
A döbrögista potkánsajtó toporzékol, a vajda és fogdmegjei átkozódnak és követelőznek! Brüssze hárít! Ezt a hírtis csupán Újhelyi maszopos brüsszelista világította meg! Brüsszel most úgy adott, hogy nem kéri vissza a júdáspénz ellopása miatti kirótt büntipénzt!
Mindazonáltal – az óránkénti döbrögista hőstettek és dijadaljelentések dacára – nagyon úgy fest a dolog – hogy vajdaságunk az EU legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb szeglete! NEM CSAK RAGÁLYILAG!
A balrad.ru meggyőződése: MI MAGYAROK TÖRTÉNELMI MEGPRÓBÁLTATÁS ELŐTT ÁLLUNK! Valami olyasmi vár ránk, amihez képest az 1552 – es mohácsi vész csak habkönnyű tréfálkodás lehet!
MINDENKI VIGYÁZZON MAGÁRA!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A Tanácsköztársaság honvédő háborúja – Az intervenció megindulása Katonai intervenció a Tanácsköztársaság ellen (Idézet: Magyarország története)
Smuts kiküldetése után a francia vezérkar a békekonferencia formális elutasítása ellenére is folytatta előkészületeit. Miután a későbbi kisantant országai, valamint Görögország és Lengyelország április 10-i titkos értekezletén kitűnt, hogy a Tanácsköztársaság megítélésében egységesek, de saját ellentéteik nem csökkentek, és a támadásra csak Románia van felkészülve és elszánva, Franchet nem várt tovább, elhatározta az egy irányból jövő, román támadás megindítását.
A román uralkodó körök, akárcsak 1916-ban, most is vállalták a kockázatot maximális követeléseik elérése érdekében. A román király Londonba továbbított üzenetében az orosz bolsevizmus előretörésének megakadályozását, a két szovjet köztársaság érintkezési lehetőségének elvágását, a szövetségesek közép-európai szabad mozgásának biztosítását jelölte meg a támadás céljaként, de az sem volt titok, hogy emellett az elhatározás egyik fontos indítéka a végleges román—magyar, illetve román—jugoszláv határ minél nyugatabbra való kitolása volt. A nagyhatalmak abban a tudatban adták meg hallgatólagos hozzájárulásukat a támadáshoz, hogy a határokat Párizsban állapítják meg.
Április 15-én este tüzérségi előkészítéssel megindult a román hadsereg offenzívája, s 16-án kiterjedt a keleti front nagyobb részére. A fő csapás a front északi szárnya, a Csucsa—Szilágysomlyó—Técső vonalon 130 kilométeres hosszúságban széthúzott székely hadosztály ellen irányult, amely a túlerőnek engedve megkezdte a visszavonulást. A román hadsereg már a támadás első napján jelentős előrehaladást ért el a Szilágyságban. A 39. dandár egyelőre tartotta a csúcsai frontot, míg a tőle délre, Honctő körül elhelyezett 6. hadosztály rögtön az első napon visszavonulásra kényszerült. 17-én a 6. hadosztály olyan súlyos csapásokat szenvedett, hogy egészen Világos—Nagyzerénd vonaláig húzódott hátra. A székely hadosztály is folytatta visszavonulását Debrecen irányába, míg a román lovasság az odavezető főútvonal elvágására törekedett. Északon az ellenség elfoglalta Técsőt és Szinérváralját.
Ilyenképpen a 39. dandárt a körülzárás veszélye fenyegette, ezért elhagyta a Királyhágót, és Nagyvárad felé vonult vissza. A reménytelennek tűnő helyzetben a csapatok pánikszerűen, rendetlenül özönlöttek nyugat felé.
A székely hadosztály parancsnoka, Kratochvil ezredes — miután kitűnt, hogy a kormányzótanács nem áll a területi integritás alapján — már korábban próbált a románokkal tárgyalni, de sikertelenül. A román kormány később is elutasító álláspontot foglalt el minden magyar ellenforradalmi kormánnyal vagy hasonló kísérlettel szemben, mert attól tartott, hogy egy Párizs által elismert magyar állammal szemben korlátoznák cselekvési szabadságát. Kratochvil végül kénytelen volt belenyugodni a puszta fegyverletételbe, csupán az elvonulásra kötött ki feltételeket, amelyeket viszont az ellenfél nem tartott be. Míg a visszavonulás és a titkos tárgyalások folytak, Kratochvil és tisztjei, akik addig is valóságos katonai diktatúrát gyakoroltak az általuk ellenőrzött területen, nyíltan üldözték a direktóriumokat és komisszárokat, kíméletlenül viselkedtek a „kémgyanús” román lakossággal szemben, s így elérték, hogy a nagyrészt románlakta falvakban a nemzeti kérdés háttérbe szorította a szociális konfliktust, a román parasztság felszabadítóként üdvözölte a királyi hadsereget. A városi direktóriumok hiába kísérleteztek ellenállás szervezésével; erejükből végül csak arra futotta, hogy a mozgatható közvagyont és a beszolgáltatott értékeket átmentsék a Tiszán.
A kormányzótanács április 18-i ülésén tárgyalta meg a katonai helyzetet, amelynek súlyosságát a legtöbb népbiztos még nem fogta fel, de egységesen a harc felvétele mellett voltak. Vita csak a taktikáról folyt, s jellemzőek a hátország megerősítésére tett javaslatok: Szamuely, Lukács a szegények következetes diktatúrája felé kívántak lépni, a magántulajdon dokumentumainak (telekkönyv) megsemmisítésével, a legszegényebbek (a hadigondozottak) követeléseinek kielégítésével, erélyesebb mozgósítással.
Kunfi ellenkezőleg, a földosztás gondolatát pendítette meg, Garbai a szesztilalom visszavonását indítványozta.
Másnap, április 19-én összeült a Budapesti Munkástanács, és Kunfi előterjesztésére kimondta a proletariátus mozgósítását: a budapesti munkásság fele, valamint a tanácstagok és népbiztosok fele is kimegy a frontra. A kerületi és üzemi tanácsok, az öntudatos munkások lelkesen fogadták a határozatot. A tanácsok katonaviselt tagjai jelentkeztek a kaszárnyákban, a többiek a következő napokban főleg a még mindig magánkézben levő világháborús fegyverek összegyűjtésével foglalkoztak, részben a várható ellenforradalmi veszély miatt, részben a hadsereg felszerelése érdekében. Április végén, amikor a Vörös Hadsereg létszáma 70 ezer fő volt, már a hadsereg jó egyharmada állt Budapest és a környék munkásaiból, tehát a legénység összetétele alapvetően megváltozott.
A munkásság hősies talpraállása azonban nem állította csatasorba a nép százezreit. A legforradalmibb paraszti vidék, a Viharsarok három megyéjében április folyamán mintegy 11 és félezer férfi jelentkezett a Vörös Hadseregbe (Csongrádból — Szeged nélkül — 2000, Csanádból 1000, Békésből mintegy 8000), ezeknek azonban már csak egy részét tudták felszerelni. Az április végén megmaradt paraszti vidékeken ennél jóval csekélyebb volt a jelentkezés aránya. Még kisebb volt a jelentkezés az értelmiség, a kispolgárság soraiból; nem mintha többségük elfordult volna a Tanácsköztársaságtól, de a márciusi békés győzelem után most a véres harc napja kelt fel.
A vagyonos osztály és a vele együttérző tisztviselők, tisztek a kiürített területeken mindenütt felléptek az 1918 előtti közigazgatás visszaállításának követelésével, sőt Debrecenben a rendőrlegénységet felbujtva ellenforradalmi lázadást kíséreltek meg; a katonai szolgálatot megtagadó rendőröket a helyi munkásság és az osztrák önkéntesek segítségével verték le. Kisebb ellenforradalmi megmozdulásokra másutt is sor került a Tiszántúl északi felén, sőt az orgoványi, szentkirályi tanyákon gyülekeztek már a Héjjas-fiúk emberei, bár őket a kecskeméti direktórium április 23-án, határozott fellépéssel — egyelőre — elég könnyen szétverte.
Válaszul az ellenforradalmi mozgalmakra, április 19-én túszok szedését rendelték el. Összesen 489 vagyonos embert, ismert személyiséget szállítottak a Gyűjtőfogházba, köztük József főherceg fiát és Darányi Ignácot, de a Károlyi-párt jobbszárnyához tartozó néhány volt minisztert is, köztük Lovászyt. Talán nem véletlen, hogy az ellenforradalmi korszak első miniszterelnökei: Friedrich István, Huszár Károly, Simonyi-Semadam Sándor is a túszok között voltak. Hamarosan kitűnt a túszszedés értelmetlensége: a kormányzótanács egyszer sem szánta el magát retorzióképpen túszok kivégzésére, tehát az ellenforradalmi kísérletek szervezőit sorsuk nem aggasztotta, viszont a módszer félelmet és ellenérzést keltett az értelmiség és a középrétegek között. Május végén, mikor a katonai helyzet valamennyire egyensúlyba került, a kormányzótanács elrendelte valamennyi túsz szabadon bocsátását.
A román támadás után gyorsan — s felemás módon — megpróbálták rendezni a forradalom és az egyházak viszonyát. Április 20-án, húsvét vasárnapján hirdették ki a templomokban a Belügyi Népbiztosság rendeletét a vallás szabad gyakorlásáról, a templomok és felszerelésük sérthetetlenségéről, az önként jelentkezők hitoktatásának jogáról. A direktóriumoknak megtiltották, hogy a papokat leváltsák vagy tevékenységükben zavarják, hacsak nem követnek el bűncselekményt, amiért forradalmi törvényszék elé kell őket állítani. Egyben felszólították a papokat, hogy lépjenek ki az egyházi szolgálatból, és akkor polgári állást kapnak. A visszamaradókat (ez volt a többség) elvben nem részesítették állami támogatásban, de ideiglenesen továbbra is kapták járandóságukat. Ugyanakkor adták ki az egyházi birtokok államosításáról szóló rendeletet; ez különösen a katolikus egyházat érintette érzékenyen, de nem lehetett tovább halogatni, hiszen a latifundiumok jelentős részéről volt szó. A papok kilépésre buzdításával viszont az egyházi vezetésnek tettek szolgálatot, mivel megosztották a mindaddig igen erős egyházi reformmozgalmakat. Az ellenforradalom táborát növelte a hívők soraiban a szekularizáció is, amelyre — mivel a helyi tanácsok sokszor ímmel-ámmal hajtották végre — központi bizottságokat küldtek ki. Bármilyen óvatosan, szabályosan végezték ugyanis e bizottságok a leltározást, a legkisebb visszaélés, sértő szó is propagandaanyagot szolgáltatott ellenük s a Tanácsköztársaság ellen, éppúgy, mint például Csernoch hercegprímás kilakoltatása a prímási palotából.
A mozgósítás eredményei a hadseregben csak május elseje után mutatkoztak meg, hiszen a szervezéshez idő kellett. A sebtében összeállított zászlóaljakat az egyre romló helyzet miatt egyenként dobták a frontra, és így azok nagyrészt felmorzsolódtak, anélkül, hogy a helyzetet megfordíthatták volna. Április 19-én a román lovasság elfoglalta Szatmárnémetit, ki kellett üríteni az erdélyi kommunista mozgalom fő erősségét: Nagyváradot. A front déli szárnyának megmaradt erőit Arad és Nagyszalonta között koncentrálták. Minden nélkülözhető egységet Debrecen — Nyíregyháza térségébe irányítottak, hogy onnan kíséreljék meg az ellentámadást. A következő két napon az ellenség előnyomulása átmenetileg lelassult, de ennyi idő kevés volt a magyar front megszilárdítására. A 39. dandár Nagyvárad kiürítése után felbomlott, Kratochvil pedig 20-a körül a formális érintkezést is beszüntette Budapesttel.
Húsvéthétfőn, április 21-én a román hadsereg nagyjából elérte támadásának eredeti, bevallott célját, elfoglalta a Huszt—Szatmárnémeti—Nagykároly—Érmihályfalva—Nagyvárad—Nagyszalonta—Kisjenő—Arad vonalat. A könnyű sikereken felbuzdulva és figyelembe véve a székely hadosztály ajánlatát, a román főhadiszállás új parancsot adott ki: „A megkezdett hadműveleteket maximális energiával kell folytatni, egészen a Tiszától keletre harcoló ellenséges erők teljes megsemmisítéséig.”31 31 Liptai Ervin, A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Bp. 1960. 137.
Április 22-én befejeződött a román hadsereg átcsoportosítása, és megindult az új támadás. Már 23-án elesett Debrecen is, miután a románok Vámospércsnél áttörték a frontot. Néhány alakulat, elsősorban a bécsi önkénteseké, felmorzsolódott az egyenlőtlen küzdelemben; a hősi halottak között volt parancsnokuk, Leó Rothziegel nyomdász, az osztrák kommunista mozgalom egyik alapítója is. A front déli szárnyán 24-én elfoglalta az ellenség Gyulát.
Katonai és diplomáciai erőfeszítések az intervenció megállítására
A kormányzótanács igyekezett levonni az újabb vereségek tanulságait. Egységes tiszántúli hadsereg-parancsnokságot állítottak fel Szolnokon, amelyből azután hamarosan a Vörös Hadsereg parancsnoksága alakult ki. A hadsereg főparancsnoka Böhm lett, akinek kezében így a kormányzótanácséval vetekedő hatalom összpontosult, amit nem egyéni ambíciói tettek veszedelmessé, hanem ingadozó, centrista politikája. Ezt a hátrányt kiváló szervezői kvalitásai sem ellensúlyozták, a tisztikarral való jó viszonyának ára a politikai biztosok háttérbe szorítása volt. Érdeme azonban, hogy századunk talán legkiválóbb magyar hadvezérét, Stromfeld Aurélt megnyerte vezérkari főnökéül.
Stromfeld először átvette a Hadügyi Népbiztosság, Tombor elképzelését, és a hadosztályokat aktív védelemre, további ellenséges támadás esetén azonnali, átkaroló ellentámadásra utasította. Mindenesetre feladta a frontális védekezés lehetőségét. Parancsait azonban így sem tudták végrehajtani; a front középső szakaszán visszavették Hajdúszoboszlót és Hajdúszovátot — a Hajdúszoboszlón termett Böhm és Szamuely kivégeztették a volt polgármestert és a takarékpénztár igazgatóját, akik, sok más község ellenforradalmáraihoz hasonlóan, kitűzték a fehér zászlót, és elűzték a direktóriumot —, de másnap, amikor Szamuely már a budapesti tanács ülésén ismertette a front helyzetét, az ellenség visszavette Hajdúszoboszlót, és Püspökladány felé nyomult.
Április 25-én a hadsereg-parancsnokság elhatározta három erős hídfő kiépítését a Tisza keleti partján, Szolnoknál, Rakamaznál és Tiszafürednél. Stromfeld a tarthatatlan helyzetben sem tudta még elszánni magát a Tiszántúl feladására. Voltak nagy hadvezérek, akik védekezéssel morzsolták fel ellenfelüket, Stromfeld életeleme azonban a támadás volt, e felé vitte akaratereje, ellentmondást nem tűrő céltudatossága, de türelmetlensége is; megvetése a kis célok, óvatos taktikázás iránt. Egyénisége jól illett a forradalom hadseregéhez, amely végső soron szintén alkalmasabb volt az elszánt rohamra, mint a kitartó védekezésre.
A forradalom kormánya azonban e napokban tervei ellenére taktikázásra kényszerült, hiszen a bécsi forradalmi kísérletet letörték, a várt horvát forradalom is elmaradt, a Bajor Tanácsköztársaságot nem követte Berlin, és az ukrán Vörös Hadsereg nem jutott sokkal közelebb a Kárpátokhoz. Bár a nagyhatalmak nyilvánosan nem vállaltak felelősséget az általuk sugalmazott intervencióért, Párizzsal való közvetlen tárgyalásról szó sem lehetett már. Olasz diplomaták továbbra is tevékenykedtek Budapesten, de Párizsban nem volt túl nagy szavuk, az angolok és főleg a franciák elzárkóztak a diplomáciai kapcsolatoktól, sokkal jobban érdekelte őket a csehszlovák—román kordon létrehozása és a Ruténföld megszállása, a magyar és az orosz szovjetköztársaság potenciális érintkezési csatornájának elvágása. Ezért Kun a győztesek legkevésbé agresszív irányzatát képviselő Brown amerikai professzorral bocsátkozott tárgyalásokba, aki — mint a bécsi Coolidge-misszió megbízottja komolyan vette a wilsoni eszmék érvényességét Közép-Európára.
Kettős diplomáciai játék kezdődött: Kun a kormány átalakításának, a „szélsőséges kommunisták” kihagyásának ígéretével próbálta elérni a Tanácsköztársaság meghívását Párizsba, ami, ha valódi kompromisszumot nem is hozhatott, a forradalom nemzetközi elismerését jelenthette volna és lélegzetvételnyi szünetet az intervenciós háborúban, a Vörös Hadsereg talpra állításáig. Brown viszont szerette volna Kunt külföldre, esetleg Svájcba csalni, hogy távollétében szociáldemokrata kormány alakulhasson, amely Renner Ausztriájának példájára illeszkedett volna be a békeszerződések rendszerének új Európájába.
A kormányzótanács április 26-án megvitatta Kun tájékoztatását azokról a javaslatokról, melyeket Brown útján Párizsnak tett. A blokád megszüntetését kérte és a román hadsereg visszarendelését az annak idején elutasított Smuts-féle vonalra. Ennek fejében felajánlotta, hogy Szamuely, Pogány és Vágó távozik a kormányból — mivel ők, Kun megjegyzése szerint, úgyis a fronton vannak —, helyettük a Brownnak szimpatikus Bolgár Elek bécsi követet, továbbá a szociáldemokrata Weltner Jakabot és Cservenka Miklóst nevezik ki; hogy a túszok szedését és a terrort megszüntetik. Kun egyben kérte, hogy Svájcban találkozhasson a nagyhatalmak megbízottaival.
Brown fenti feltételei teljesíthetők lettek volna, ha ezen az áron az antant belenyugszik a tanácsrendszer fenntartásába; de világos volt, hogy a következő lépés Kun, majd a kommunisták leváltása, a proletárdiktatúra feladása lesz. Kun tehát a javaslatok realizálását csak arra az esetre tartogatta, ha a katonai kapituláció amúgy is elkerülhetetlenné válik. Brown üzenetét azonban bécsi főnöke, Coolidge visszatartotta, és csak május 1-én juttatta el Párizsba, szkeptikus kommentárok kíséretében és abban a reményben, hogy a román hadsereg előnyomulása feleslegessé teszi a bolsevistáknak adandó engedményeket.
Az április 26-i ülés különösebb vita nélkül jóváhagyta Kun lépéseit; annál nagyobb vita kerekedett, mikor Dovcsák, a kormány elnökhelyettese, a jobboldali szakszervezeti vezetők szócsöveként elítélte a proletárdiktatúrát, azt állította, hogy a munkásszázadok csak parádézni hajlandók, de harcolni nem, és megpendítette a hatalomról való lemondás gondolatát. Nemcsak a kommunisták és a baloldali szociáldemokraták, hanem a centrista népbiztosok, Böhm, Kunfi, sőt Erdélyi Mór is Dovcsák ellen szólaltak fel. Viszont kitűnt, hogy a centristákban is káros illúziókat keltett Párizs látszólagos tárgyalási készsége. Hogy építsék a kapcsolatot Párizs felé, és visszaszerezzék a diktatúrától elforduló kispolgári tömegek támogatását, felléptek a túszszedés, a letartóztatások, az élelmiszer- és egyéb rekvirálások ellen. Követelésükre leváltották a túszszedést szorgalmazó László Jenőt. Javaslataik célszerűsége vitatható volt: túszszedés nélkül fennmaradhatott a forradalom, rekvirálás nélkül nem. Fő tévedésük nem is ebben rejlett, hanem először is túlbecsülték a velük tárgyaló antanttisztecskék kompetenciáját, másodszor nem ismerték fel, hogy a forradalom sorsa már nem is annyira a kispolgárság vagy az értelmiség, mint az indifferens vagy a forradalom iránt lelkesedő, de a frontra nem jelentkező parasztság aktivizálásától függ, végül pedig a valóságosnál kevésbé súlyosnak hitték a front helyzetét.
Április 26-án hajnalban Nyírbaktán Kratochvil megbízottai aláírták a fegyverletételi jegyzőkönyvet. A székely hadosztály katonáit a románok hadifogolyként kezelték; egy részük azonban a kapituláció kihirdetésekor a Tiszához szökött, és beállt a Vörös Hadseregbe. A tiszántúli frontra Kratochvil árulása mérte a végső csapást. Hála Stromfeld rendelkezésének, amellyel az 1. hadosztályt második vonalként állította fel a székelyek mögött, rés nem támadt az arcvonalon, de a tízezres létszámú, jól felszerelt hadosztály kiesése következtében az előző héten a Tiszántúlra küldött erősítés már nem jelentett erőgyarapodást a Vörös Hadsereg számára, hanem csupán korábbi ereje megtartását. Stromfeld kénytelen volt belenyugodni a Tiszántúl kiürítésébe. 27-én a vörös csapatok fő célja már a gyors visszavonulás volt, mert az ellenség minden erővel igyekezett a Tiszától elvágni, s ily módon megsemmisíteni őket. 27-én megmozdult az északi és déli front is. Francia csapatok szállták meg Hódmezővásárhelyt, Makót és környékét, s miután a bevonulásban jugoszláv egységek is részt vettek, attól lehetett tartani, hogy egyesített francia-jugoszláv támadás indul; erre azonban nem került sor. Északon viszont az előző napok járőrharcai után megindult a csehszlovák hadsereg intervenciója, melynek első célja az Északkeleti-Kárpátok vonalának lezárása volt. 28-án Csap és Munkács között találkozott a csehszlovák és a román hadsereg, ezzel elveszett a Máramarossziget—Odessza vasútvonal helyreállításának reménye, de elveszett Ruténföld is, amelynek csehszlovák katonai megszállása az első lépés volt az új államba való bekebelezésére.
Április utolsó napjaiban befejeződött a Tiszántúl kiürítése; a hídfőket — a tiszafüredi kivételével — nem sikerült megtartani. A csapatok egy része szétszéledt; a megmaradtak fegyelme a vereségek, a rémhírek és az ellenforradalmi propaganda hatására rohamosan hanyatlott, sok volt a beteg, akikről nehezen tudtak gondoskodni. Kérdéses volt, tartani tudják-e a Tisza vonalát, ha a román hadvezetés a Duna—Tisza közére is kiterjeszti a támadást.
Az aggodalom nem volt alaptalan. Presan tábornok román vezérkari főnök április 28-án táviratot intézett az antant-főparancsnoksághoz, s ebben a Tanácsköztársaság egész területének megszállását, a Vörös Hadsereg megsemmisítését javasolta. Román hadosztályokat ajánlott fel Budapest elfoglalásához; ha viszont nem indul közös akció, „a román csapatok a Tisza mentén megállanak, ahol legkönnyebben állhatnak ellen a magyarok újabb támadásainak … ”32 32 Breit József, A magyarországi 1918—19. évi forradalmi mozgalmak és a vörös háború története. II. Bp. 1929. 223.
Párizsban haboztak. Sem Presan, sem Brown nem kapott választ, az északi és a déli front megélénkülése mindenesetre arra mutatott, hogy a katonai vezetők közös támadásra készülnek. A csehszlovák hadsereg a Ruténföld biztosítása után a Tiszától északra egyre inkább közelítette Budapesthez támadó élét: 30-án bevonult Sátoraljaújhelyre, és Miskolc—Eger—Salgótarján irányában folytatta előnyomulását. A Vörös Hadsereg északi frontja nem bomlott fel, mint a tiszántúli; védekezve vonult vissza, de tartós ellenállásra nem volt alkalmas. Kis létszámát valamennyire ellensúlyozta azonban, hogy az iparosodottabb vidék munkástanácsai, munkásai és bányászai valamivel elszántabbak, felkészültebbek voltak, mint a Tiszántúlon az intervenció első, döbbent napjaiban. A csehszlovák hadsereg harci szelleme gyengébb volt, mint a román hadseregé, ahol a tisztikar a katonákkal szemben erélyes, a lakossággal szemben kegyetlen magatartással vette elejét a nagyobb megmozdulásoknak. Ezzel még a vöröskatonákra is bizonyos elrettentő hatást gyakorolt: csak Hajdú megyéből több száz forradalmárt hurcoltak el, Békés megyében 200 magyar tisztet internáltak, napirenden voltak a botozások, sőt a kivégzések is. Rakamazon 6, Őr községben 13, Nyírmeggyesen 26 férfit lőttek agyon.
Az április végén kialakult súlyos helyzetben, amikor már-már a forradalom fővárosa is veszélybe került, a két támadó ellenséges hadsereg harapófogójában a kormányzótanács Wilsonhoz fordult, és az önrendelkezés elvére hivatkozva kérte, akadályozza meg a magyar nép legyilkolását. Biztosította őt arról, hogy a Tanácsköztársaság nem fogja háborgatni szomszédait. Választ természetesen nem kapott.
A kormányzótanácsnak a kiszámíthatatlan helyzetben minden eshetőségre fel kellett készülnie. Menedékjogot kért Ausztriától szükség esetére a népbiztosok és családtagjaik részére; a kommunisták pénzt és embereket helyeztek készenlétbe az illegális szervezkedés megindítására. A kormányzótanács nevében Kun jegyzéket intézett a csehszlovák, a román és a jugoszláv kormányhoz, s azt megküldte Wilsonnak, az erdélyi Román Nemzeti Tanácsnak, Moszkvába, és az érintett országok szocialista pártjainak. A jegyzékben közölte: „Ismételten ünnepélyesen kijelentettük, hogy nem állunk a területi integritás elve alapján, és most közvetlenül is az Önök tudomására hozzuk, hogy fenntartás nélkül elismerjük az Önök összes területi — nemzeti követeléseit. Ezzel szemben követeljük az ellenségeskedések azonnali beszüntetését, a belső ügyeinkbe való be nem avatkozást, a szabad tranzitó forgalmat, olyan gazdasági szerződések megkötését, amelyek mindkét fél gazdasági érdekeinek megfelelnek, az Önök területén maradó nemzeti kisebbségek védelmét. Ezzel Önök elérték mindazt, amire törekedtek. … Ha a háborút mégis tovább folytatják, az csak idegen érdekekért, a külföldi imperializmus érdekeiért, mindenekelőtt a magyar uralkodó osztályok érdekeiért történhet.”33 33 MMTVD 6. köt. 1. rész. Bp. 1959. 355.
A jegyzék elküldésekor a külföldi megfigyelők bizonyosak voltak a Tanácsköztársaság bukásában, az osztrák követ engedélyt kért a hazatérésre. Kun azonban még bízott: a magyar munkásságban, az orosz segítségben, a forradalom terjedésében, az imperialista hatalmak ellentéteiben. Csicserin szovjet külügyi népbiztostól biztató célzást tartalmazó táviratot kapott: mikor a román hadvezetés Magyarországra küldte Besszarábiából kivont csapatait, úgy látszik, megfeledkezett arról, hogy de facto hadiállapotban van Szovjet-Oroszországgal. S amit Kun még nem tudott akkor, mikor a jegyzéket megfogalmazta: Pichon francia külügyminiszter már közölte a román miniszterelnökkel, hogy nem léphetik át a Tiszát.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 március 28. szombat van. Az esztendő 88. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint az évből még 278 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Gedeon, Gede, Gedő, Gida, Hannadóra, Hannaliza, Hannaróza, Ixion, Janina, János, Johanna, Kapisztrán, Katapán, Maja, Szixtin, Szixtina, Szixtusz nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Március 28 – án IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
