Lenin életének és tevékenységének rövid rajza
Idegennyelvű irodalmi kiadó
Moszkva 1942
IV

LENINNEK, mikor a külföldre kiutazott, világos és átgondolt csataterve volt a marxista párt megalapítására Oroszországban. Senki olyan mélyen nem ismerte a párt helyzetét, a párt szükségleteit és halaszthatatlan problémáit, mint Lenin. Senki olyan világosan meg nem értette mint Lenin, hogy milyen égetően szükséges a forradalmi proletárpárt megalakítása Oroszországban.

Lenin már az imperializmus hajnalán meglátta a kapitalista társadalom méhében és a munkásmozgalom mélyében érlelődő folyamatokat. Lenin volt az első, aki meglátta, hogy a kapitalizmus „békés”, szerves fejlődését felváltotta a forradalmi viharok és megrázkódtatások korszaka. Lenin, összehasonlítva a 19. század második felét és a 20. század elejét, a legerőteljesebben hangsúlyozta a mély különbséget a két korszak között. „Az akkori idő és a mostani — írta Lenin az »Iszkrában« — az utolsó polgári forradalmi mozgalmak korszaka és a kétségbeesett reakció, az összes erők végső megfeszítésének korszaka a proletárforradalom előestéjén — a legnyilvánvalóbban különböznek egymástó”*)
*) Lenin összes Művei, V. köt., 340. old. (oroszul).

Lenin már korai munkáiban zseniálisan előrelátta, hogy Oroszország van hivatva arra, hogy elsőnek kezdje meg az új történelmi korszak forradalmainak sorozatát. Lenin látta, hogy a történelem egész menete az orosz munkásosztályt tolja a nemzetközi munkásmozgalom előterébe, hogy a forradalmi mozgalom központja áthelyeződött Oroszországba. Lenin e prófétai szavakat írta le: „A történelem azt a legközelebbi feladatot tűzte ki számunkra, amelyik a legforradalmibb valamennyi ország proletariátusának legközelebbi feladatai közül. Ennek a feladatnak a megvalósítása, amely abban áll, hogy leromboljuk nemcsak az európai, hanem (most így mondhatjuk) az ázsiai reakció leghatalmasabb bástyáját is: az orosz proletariátust a nemzetközi forradalmi proletariátus élcsapatává tenné.”*)
*) Lenin összes Művei, IV, köt., 382. old. (oroszul).

Az új korszaknak és az oroszországi munkásosztály ebből származó külön feladatainak ez a felismerése volt a lenini pártépítési terv alapja.

Külföldre érve Lenin erélyesen hozzáfogott a terv megvalósításához, az „Iszkra” c. összorosz politikai lap megszervezéséhez. Az „Iszkra” megszervezése sok nehézségbe ütközött. Ezek egyike a Plechánovval való éles összeütközés volt.

1900 augusztusában Corsier-ben (Genf mellett) Lenin, Potrészov, Plechánov, Axelrod és Zaszulics az „Iszkra” szervezéséről és programjáról tanácskoztak. A tárgyalások nagyon viharosak voltak. A tanácskozás csaknem azzal végződött, hogy Lenin és Plechánov teljesen szakítanak és az „Iszkra” azonnali kiadása elmarad. „Hogyan aludt ki majdnem a szikra?”**) — így címezte Lenin erről a tanácskozásról szóló feljegyzését.
**) „Iszkra” — magyarul „szikra”. — A fordító.

Lenint súlyosan érintette az a lehetőség, hogy a lap kiadása meghiúsulhat. „Valóságos dráma volt, — írta — teljes szakítás azzal, amit hosszú éveken át szeretett gyermekként dédelgettem, azzal, amivel elszakíthatatlanul összekapcsoltam egész életem munkáját.”***)
***) Lenin Összes Művei, IV. köt., 25. old. (oroszul).

Nagy nehézségek árán sikerült megegyezésre jutni. Elhatározták, hogy az „Iszkrát” nem Svájcban fogják kiadni, (ahogy Plechánov és Axelrod javasolták), hanem Németországban. Lenin Münchenbe utazott, ahol a szerkesztőség magja megtelepedett. Az „Iszkrán” kívül egy tudományos politikai folyóirat, a „Zárja” kiadását szervezték meg.

Lenin fáradhatatlan tevékenysége, acélos akaratereje, mely a kitűzött cél felé vezető úton minden akadályt elsöpört, biztosította az összorosz politikai lap kiadását. 1900 októberében megjelent Lenin fogalmazásában: „Az »Iszkra« szerkesztőségének nyilatkozata a lap feladatairól.” Kikovácsolni az oroszországi szociáldemokrácia eszmei és szervezeti egységét, megalakítani a pártot — ez volt a feladat. E feladatot csakis az eszmei széthullás és a szervezeti kontárkodás elleni elszánt harc és az „ökonomisták”, bernsteiniánusok és egyéb opportunisták elleni harc útján lehetett megvalósítani.

„Mielőtt egyesülünk és azért, hogy egyesülhessünk, elengedhetetlen, hogy előbb határozottan és szigorúan elhatároljuk magunkat”*) — írta Lenin az „Iszkra” emez első program-jelentőségű okmányában.
*) Lenin Összes Művei, IV köt., 378 old (oroszul).

1900 december 11-én megjelent az „Iszkra” 1. száma. Az első cikk, „Mozgalmunk aktuális feladatai”, Lenin tollából ered. Lenin ebben az első „Iszkra”-cikkben egyszerűen, világosan, megdönthetetlen erővel fejti ki az „Iszkra” fő célját — az erős, szervezett párt megalapítását, amelynek híjján a munkásosztály képtelen megvalósítani azt a nagy történelmi hivatását, hogy felszabadítsa saját magát és az egész népet a politikai és gazdasági rabszolgaság alól.

Az „Iszkra” az egész országban növekedő forradalmi mozgalom alapján fejtette ki munkáját. A 20. század eleji súlyos gazdasági válság hatása alatt a munkásosztály elkezdett áttérni a gazdasági sztrájkokról a politikai sztrájkokra és tüntetésekre és forradalmi harcra kelt az önkényuralom ellen.

1901 tavaszán sok nagy városban politikai tüntetések játszódtak le. 1902-ben a sztrájkok kezdtek összefonódni a tüntetésekkel. A legjelentékenyebb sztrájktüntetések közé tartoztak: a batumi, melyet Sztálin vezetett és a rosztovi. 1903-ban Oroszország egész déli részén — Dél-Kaukázuson és Ukrajnán — végighömpölygött a politikai tömegsztrájkok hatalmas hulláma. A munkásmozgalom hatása alatt harcra keltek a parasztok is és 1902 tavaszán és nyarán Ukrajnában, a Volgamentén és Grúziában megtámadták a földesúri birtokokat.

Az oroszországi forradalom nyilvánvaló közelsége a 20. század elején feltétlenül szükségessé tette, hogy létrejöjjön a proletariátus egységes központosított pártja, mely alkalmas a forradalmi mozgalom vezetésére s mely rohamra tudja vezetni a munkást és a parasztot a cárizmus ellen. De ilyen párt megteremtésének feladata hihetetlen nehézségekkel járt. A pártot a kegyetlen cári üldözés tüzében kellett építeni. Egyúttal le kellett küzdeni a helyi pártszervezetek elmaradottságát, megcsontosodottságát és szűkkörű prakticizmusát. Szét kellett zúzni az „ökonómistákat”, akik teljes erejükből ellenálltak a párt megteremtésének. A szociáldemokrata mozgalom akkori helyzetét vázolva, Sztálin elvtárs azt írta, hogy „a kontárkodás és a tanulókörösdi a pártot fent is, lent is pusztította”, s hogy „a szellemi zűrzavar volt a párt belső életének fő jellemvonása”.*)
*) Sztálin: A leninizmus kérdései, 71. old. (magyarul).

Lenin hozzáfogott a pártalapítás történelmi feladatához és azt véghez is vitte. „Mit tegyünk?” c. könyvében plasztikus képét adta annak a helyzetnek, melyben az iszkrások folytatták tevékenységüket: „Mi kicsiny, szorosan zárt csoportban megyünk, szakadékos nehéz úton, erősen fogva egymás kezét. Minden oldalról ellenség vesz körül bennünket s csaknem mindig az ellenség puskatüzében kell haladnunk.”**)
**) Lenin Összes Művei, IV. köt, 368. old. (oroszul).

Lenin az „Iszkra” kezdeményezője és szervezője, szellemi és gyakorlati vezetője volt. Az „Iszkra” valóban Lenin édes gyermeke volt. Lenin elejétől végig gondosan megszerkesztette minden egyes számát, maga is sokat írt bele, megállapította a cikkek témáit, szerzőket talált a cikkek megírására, összeköttetésbe lépett a levelezőkkel, aprólékos gonddal végezte a korrektúrát, módokat eszelt ki a lap illegális szállítására Oroszországba, pénzt teremtett elő. Leninnek sikerült elérnie, hogy az „Iszkra” pontosan megjelenjen, ami az akkori oroszországi illegális viszonyok között ismeretlen jelenség volt.

A lenini „Iszkra” mintaszerű forradalmi marxista lap volt. Valódi újtípusú bolsevik újság, amilyen még nem volt a munkásmozgalom történetében. Az „Iszkra” előkészítette Oroszország jövendő forradalmát. E forradalom jelszavait az iszkrások vitték a munkástömegekbe, az iszkrások szervezték és irányították a tömegek harcát. A lenini „Iszkra” magasra emelte a marxizmus forradalmi elméletéért való harc zászlaját. Lenin a forradalmi elmélet iránti hűség szellemében nevelte a haladó proletárokat, gondosan ápolta az elvi engesztelhetetlenség hagyományait a marxizmus legkisebb elferdítésével szemben Az „Iszkra” könyörtelen volt a marxizmus számos ellenségével folytatott harcában. Lenin nemhiába írta, hogy „a régi »Iszkra« rászolgált az orosz és a nyugateurópai opportunisták megtisztelő gyűlöletére”.*)
*) Lenin Összes Művei, IV. köt., 327, old. (oroszul).

Ritkán jelent meg egy „Iszkra”-szám Lenin-cikk nélkül. Lenin tollából származik az „Iszkra” legtöbb irányadó cikke. Nem merült fel a párt és a munkásosztály életében, a nemzetközi és belpolitikai téren egyetlen többé-kevésbé komoly kérdés sem, amelyet ne világítottak volna meg Lenin cikkei.

Lenin cikkei a forradalmi publicisztika klasszikus mintaképei. Egyes cikkekben Lenin pompás politikai leleplezését adja a cárizmusnak, a cárizmus rabló hódításainak és gyilkos háborúinak kifelé és a néptömegek kegyetlen kizsákmányolásának és minden élet vadállati megfojtásának az országon belül. Más cikkekben Lenin megsemmisítő bírálatnak veti alá az „ökonómistákat”, felfedi a szociálforradalmárok kalandorpolitikáját, jól-célzott csapásokat mér a bundisták nacionalizmusára, leleplezi a Zubátov-féle politikát, támadja a liberálisokat. A haladó proletárok, a pártfunkcionáriusok Lenin cikkeiben világos feleleteket kaptak az őket izgató kérdésekre, pontos utasítást, hogy mit és hogyan tegyenek.

Ezekben az években Lenin egész tevékenységét egy dolognak, a párt megteremtésének szentelte. Akkor kellett dönteni arról, hogy milyen úton fog járni a munkásmozgalom. Erről az útról el kellett takarítani a fő-akadályt, az „ökonómizmus”. Meg kellett oldani a kérdést, hogy milyen kölcsönviszony van a munkásosztály spontán mozgalma és a szocialista ideológia között, az öntudatosságnak, az elméletnek, a párt szerepének kérdését a munkásmozgalomban, a marxista párt jellegének, céljainak és feladatainak kérdését, a megteremtésére vezető utak és módszerek kérdését.

1901 májusában az „Iszkra” 4. számában megjelent Lenin híres cikke, a „Mivel kezdjük?” Ebben a cikkben vázlatban ki volt fejtve a marxista párt felépítésének lenini terve.

Mindazok, akik őszintén szívükön viselték a szociáldemokrata mozgalom sorsát, akik kiutat kerestek az eszmei zűrzavarból és a szervezeti összevisszaságból, egyszerűségében zseniális feleletet kaptak. Az összorosz politikai lap szervezésén kellett kezdeni, mondotta Lenin. A lap biztosítja az ellenfél ideológiai tönkrezúzását a munkásmozgalmon belül és megvédi a forradalmi elmélet tisztaságát: a lap megteremti a párt programatikus céljainak és taktikai feladatainak, a párt gyakorlati módszereinek egységes felfogását. A lap kikovácsolja a párt ideológiai egységét. A lap hatalmas fegyvere lesz a helyi szervezetek párttá való szervezeti egyesülésének is. A lap körül gyülekezik a lap híveinek szervezete, a lap megbízottainak és levelezőinek hálózata, akik anyaggal fogják ellátni a lapot, terjeszteni fogják, össze fogják kapcsolni a munkásokkal. Mert, mondotta Lenin, „a lap nemcsak kollektív propagandista és kollektív agitátor, hanem egyszersmind kollektív szervező is”. A lappal és egymással kapcsolatban álló megbízottak e hálózata lesz a párt szervezeti gerince. A helyi szervezetek szétdaraboltságát felváltja a helyi szervezetek tömörülése a közös pártmunkában. Így alakul ki a párt szervezeti egysége is.

Lenin cikke roppant benyomást keltett a szociáldemokrata munkások között. Egy pétervári munkás ezt írta az „Iszkrában”; „A múlt vasárnap összeszedtem tizenegy embert és olvastuk a »Mivel kezdjük?«-öt. Éjszaka lelt, mire elváltunk, Milyen igaz mindaz, ami ott áll, milyen találó minden.”*)
*) „Iszkra”, 7. sz., 1901 augusztus.

Lenin „Mivel kezdjük?” c. cikkében rámutatott arra, hogy csak a terv vázlatát adja. Részletesen a tervet egy sajtó alá készülő brosúrában fogja kifejteni. De úgy el volt foglalva szerkesztőségi és szervezeti ügyekkel, hogy a brosűra megírásához csak 1901 őszén tudott hozzáfogni. 1902 márciusában megjelent a brosűra. Ez Lenin zseniális „Mit tegyünk?” c. munkája volt.

Lenin itt kimutatta, hogy az „ökonómizmus” alaptulajdonsága az, hogy meghajlik a munkásmozgalom spontaneitása előtt, hogy lebecsüli a szocialista öntudat szerepét a munkásmozgalomban, hogy lebecsüli a munkásosztály élcsapatának — pártjának — vezető szerepét. Spontán folyamatból nem származhatik szocialista ideológia, ahogy ezt az „ökonómisták” állították, a szocialista ideológiát a tudomány hozza létre. Az „ökonómisták” azzal, hogy tagadták annak a szükségét, hogy a munkásosztályba szocialista öntudatot vigyünk, egyszersmind szabaddá tették a burzsoá ideológia útját. A meghajlás a spontaneitás előtt: a pártnak, mint a proletariátus élcsapatának megtagadását jelenti, a párt szerepének tagadása vagy lebecsülése pedig erősíti a burzsoá ideológia befolyását a munkásokra. Ezért szakadatlanul, rendszeresen és szívósan kell harcolni a munkásosztályba hatoló burzsoá befolyás ellen, szocialista öntudatot kell vinni a munkásmozgalomba.

Lenin továbbá hangsúlyozta, hogy az öntudat szerepét lebecsülni annyit jelent, mint értéktelenné tenni a párt szemében az elméletet. Ezzel megfosztjuk a pártot attól a fontos fegyvertől, amely nélkül lehetetlen győzni a harcban. „Forradalmi elmélet nélkül — írta Lenin — nem lehet forradalmi mozgalom sem … az élenjáró harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet irányít.”**)
**) Lenin Összes Művei, IV. köt., 380. old. (oroszul).

Lenin kimutatta, hogy az „ökonómistáknál” a spontaneitás „elmélete” szorosan összefügg a politikai „chvosztizmussal” (uszálypolitikával. — A ford.). Az „ökonómisták” azzal, hogy a munkásmozgalom spontán folyamatát magasztalják, arra kárhoztatják a pártot, hogy állandóan a mozgalom uszályában kullogjon, passzívvá teszik, ez pedig valójában a párt megsemmisítését jelenti. Ezzel az „ökonómisták” lefegyverzik a munkásosztályt, megkötözik kezét-lábát és kiszolgáltatják a proletariátus legádázabb ellenségeinek, a cárizmusnak és a burzsoáziának.

Lenin maró gúnnyal ostorozza az „ökonómistákat”, mert opportunista módon alkalmazkodnak a valósághoz. A marxizmus — mondja Lenin — éppen az ellenkezőjét tanítja. A marxizmus arra hív fel, hogy forradalmi módon megváltoztassuk a valóságot, megmutatja a párt döntő szerepét a munkásosztály harcában, megmutatja a tudatos és megfontolt taktika, az öntudatos munkások kezdeményezésének és energiájának roppant jelentőségét.

Lenin kimutatta, hogy az „ökonómisták” lecsökkentik a párt és a munkásosztály politikai feladatait, elvonják a proletariátust a cárizmus elleni általános politikai harctól és feladatát „a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harcra” korlátozzák, amivel a munkásokat örökös rabságra ítélik. A munkások nemcsak azért akarnak harcolni, hogy a kapitalista rend talaján némileg megjavítsák helyzetüket, hanem arra törekszenek, hogy megsemmisítsék a kapitalista rendet és a kizsákmányolást. A munkások azonban képtelenek a kapitalizmus elleni harcot széles arányokban kifejleszteni, amíg a munkásmozgalomnak útját állja a cárizmus. Éppen ezért a munkásosztálynak előbb el kell söpörnie a cárizmust és ezzel utat törni magának a szocializmus felé. A munkásosztálynak az első sorokban kell harcolnia a cárizmus ellen.

Lenin kimutatta, hogy az „ökonómistáknál” a spontaneitás előtti meghajlással, a párt szerepének lecsökkentésével, a proletariátus politikai feladatainak alábecslésével szorosan összefügg a munkásmozgalom szervezeti feladatainak lebecsülése is. Az „ökonómisták” igazolják a helyi szervezetek kontárkodását, kicsinyes prakticizmusát és szétdaraboltságát. A munkásosztály történeti feladatainak megoldásához forradalmi szervezetre, pártra van szükség.

Lenin terve szerint a pártnak két részből kell állnia: az állandó vezető pártmunkások szűk köréből, főképpen hivatásos forradalmárokból és a környező pártszervezetek széles hálózatából, a párttagok nagy tömegéből, akiket százezernyi dolgozó rokonszenve és támogatása vesz körül.

Lenin kimutatta, hogy az „ökonómisták” hirdette úton haladni azt jelenti, hogy nem a forradalmi pártot teremtjük meg, mely rohamra viszi a munkásosztályt a kapitalizmus ellen, hanem a „szociális reformok” pártját, mely segít a kapitalisták uralmát örökkévalóvá tenni. Az „ökonómisták” következésképpen reformisták, akik elárulják a proletariátus életbevágó érdekeit.

Lenin kimutatta, hogy az „ökonómizmus” nem véletlen jelenség Oroszországban, hogy az „ökonómisták” a burzsoá befolyást vezetik át a munkásosztályba, hogy az „ökonomizmus” a marxizmus, a forradalom, a szocializmus, a proletárdiktatúra ellen fellépő nemzetközi opportunizmus orosz válfaja.

Lenin „Mit tegyünk?” c. könyvének óriási hatása volt. „Mindenütt — írta az »Iszkra« egyik megbízottja — a lenini ekével szántok, mint azzal az eszközzel, mely a talajt a legjobban, a legproduktívabban munkálja meg. Ez az eke kitűnően fölszaggatja a megcsontosodottság kérgét, meglazítja a termést ígérő talajt. Ha a »Rabócseje Gyelo« vetette gaz kerül útjába, azt mindig gyökerestől kiirtja.”*)
*) A Marx—Engels—Lenin Intézet levéltára.

A pétervári bizottság az „Iszkrához” való csatlakozását bejelentő írásában rámutatott arra, hogy „arra a meggyőződésre jutott, hogy — a »Mit tegyünk?« c. brosűra szerzőjének szavaival élve, — véget kell vetni a kontárkodás, a helyi felaprózottság, a szervezeti zűrzavar és a programot illető vélemény-eltérések időszakának”.**)
**) „Iszkra” 26. sz, 1902 október 15.

A moszkvai bizottság köszönetét fejezte ki a „Mit tegyünk?” szerzőjének. A tulai bizottság közölte, hogy „a bizottság és a legöntudatosabb munkások csak Lenin könyvének megjelenése után értették meg az »Iszkra« valódi állásfoglalását és célját”. A szibériai szövetség ezt írta: „Lenin »Mit tegyünk?« c. könyve erős benyomást tesz az aktív szociáldemokratákra és a szervezeti és taktikai kérdések dolgában betetőzi az »Iszkra« nézeteinek győzelmét.” Az „Iszkra” szervezete az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusa számára készült jelentésében így jellemzi Lenin könyvének hatását: „A »Mit tegyünk?« pedig erős hatással van az Oroszországban működő pártmunkásokra. Sokan, saját bevallásuk szerint, a könyv hatása alatt válnak az »Iszkra« híveivé.”

Az „ökonómizmus” ideológiailag teljesen szét volt zúzva.

„A »Mit tegyünk?« történelmi jelentősége abban van, hogy Lenin ebben a híres könyvében:

1. a marxista elmélet történetében először tárta fel legmélyéig az opportunizmus ideológiai forrásait és kimutatta, hogy az opportunizmus lényege mindenekelőtt az, hogy meghajol a munkásmozgalom spontaneitása előtt s lekicsinyli a szocialista öntudat szerepét a munkásmozgalomban;

2. magasra emelte az elméletnek, a tudatosságnak és a pártnak, mint a spontán munkásmozgalmat forradalmasító erőknek jelentőségét;

3. kitűnően megokolta azt az alapvető marxista tanítást, amely úgy szól, hogy a marxista párt a munkásmozgalom egyesítése a szocializmussal;

4. zseniálisan kifejtette a marxista párt ideológiai alapjait.”*)
*) A SzK(b)P Története. Rövid tanfolyam, 41. old. (magyarul).

Lenin szeretettel, figyelmesen, türelmesen és állhatatosan válogatta meg és képezte ki a párt vezető kádereit, nevelte és kovácsolta ki a hivatásos forradalmárokat, akik egész életüket a forradalomnak szentelték. Állhatatosan arra igyekezett, hogy az iszkrások minden erejüket, lehetőségüket és figyelmüket az „Iszkrára”, mint az egész pártot érintő ügyre összpontosítsák. Lenin arra tanította az iszkrásokat, hogy sohase utasítsák vissza az apró munkát, mert a kicsinyből épül a nagy.

Az „Iszkra”-terjesztés megszervezése Oroszországban, a rendőruralom körülményei közepett igen bonyolult és nehéz feladat volt. Az újságot a határon tapasztalt és önfeláldozó megbízottak szállították át, ők terjesztették a lapot magában Oroszországban is, kitéve magukat a száműzetés, a börtön, a kényszermunka veszélyének. De tevékenységük nem szorítkozott a lap terjesztésére, céljuk volt az is, hogy a helyi bizottságokat az „Iszkra” körül tömörítsék.

Lenin igen nagy jelentőséget tulajdonított az „Iszkra”-megbízottak munkájának, irányította és szervezte tevékenységüket, közvetlenül vezette az „Iszkra”-szervezet Oroszországban való megteremtésének munkáját.

Az „Iszkra” egész levelezése a megbízottakkal és szervezetekkel Lenin kezében volt. Aktív segítőtársa volt N. K. Krupszkája, aki 1901 tavaszán érkezett külföldre és az „Iszkra” titkáraként dolgozott. „Mi nagyon részletesen informálva voltunk, arról, — beszéli Krupszkája — hogy az »Iszkra« megbízottai közül ki mit csinál és egész munkájukat megvitattuk velük. Ha megszakadt közöttük a kapcsolat, helyreállítottuk összeköttetésüket, értesítettük őket a lefogásokról stb.”*)
*) N. K. Krupszkája: Emlékezések Leninről, (1933) 59—60. old. (oroszul).

Lenin levelezett a pétervári, moszkvai, bakui, számárai, charkovi, nyizsni-novgorodi, odesszai, kievi, orechovo-zujevói és más szervezetekkel.

Lenin és az „Iszkra” délkaukázusi Sztálin-megteremtette szervezete között már ebben az időben tartós kapcsolat alakult ki. Sztálin a lenini „Iszkra” megjelenésének legelejétől fogva teljes egészében az „Iszkra” álláspontjára helyezkedett és Leninben látta a párt vezérét és megalapítóját.

„Ahogyan Lenin tevékenységével a 90-es évek végén és különösen 1901 után, az „Iszkra” kiadása után megismerkedtem, — mondja Sztálin — arra a meggyőződésre jutottam, hogy Lenin személyében rendkívüli emberrel van dolgunk. Lenin akkoriban az én szememben nem egyszerűen a párt vezetője volt, hanem a párt tényleges megteremtője, mert ő volt az egyedüli, aki pártunk belső lényegét és halaszthatatlan szükségleteit átértette. Mikor pártunk többi vezetőjével hasonlítottam össze, mindig úgy láttam, hogy Lenin fegyvertársai — Plechánov, Martov, Axelrod és a többiek — egy fejjel kisebbek nálánál, hogy Lenin, velük összehasonlítva, nem egyszerűen a vezetők egyike, hanem magasabb típusú vezető. Hegyi sas, aki a harcban félelmet nem ismer és bátran vezeti előre a pártot az orosz forradalmi mozgalom ki nem kutatott útjain.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 21—22. old. (magyarul).

Sztálin elvtárs lázas tevékenységet fejtett ki azoknak a feladatoknak a megvalósítására, melyeket az „Iszkra” az orosz marxisták elé állított. A bakui illegális nyomdában Sztálin és társa, Keczhoveli vezetése alatt megszervezték az „Iszkra” egyes számainak nyomását a külföldről illegális úton szállított matricákról. A Sztálin és Keczhoveli kezdeményezésére Bakuban megalapított „Brdzola” („Harc”) nevű újság volt az „iszkrások” legjobb oroszországi lapja. Ez az újság hatalmas munkát végzett a délkaukázusi „ökonómisták” és nacionalisták szétzúzása, a marxista forradalmi elmélet propagálása és a délkaukázusi marxisták tömörítése körül, Lenin és a lenini „Iszkra” mellett.

Lenin minden erejével azon volt, hogy biztosítsa az állandó és rendszeres kapcsolatot az orosz szervezetekkel és figyelmesen követte az iszkrások minden lépését. Gyakran éjszakákon keresztül nem aludt, ha hírt kapott egyik vagy másik pártmunkás letartóztatásáról, egy-egy bizottság, vagy irodalmi szállítmány lebukásáról, vagy arról, hogy elveszett a nehezen létrehozott kapcsolat valamelyik szervezettel. Lenin figyelmesen beszélgetett a külföldre érkező elvtársakkal; úgy tudta kikérdezni az embereket mint senki, hogy megállapítsa az otthoni helyzetet, a helyi szervezetek munkájának valódi állapotát.

Lenin vezette az iszkrások egész tevékenységét, ő vezette minden lépésüket az „ökonómisták” elleni harcban. Különösen figyelemmel kísérte a pétervári és moszkvai iszkrások harcát; Pétervárra, ahol 1902 végén az „ökonómisták” megelevenedtek, I. Bábuskint küldte, a kiváló pártmunkást, Moszkvába pedig N. Baumannt, az „Iszkra” legjobb megbízottainak egyikét.

Lenin levelei — a konkrét vezetés mintaképei. A híres „Levél egy elvtárshoz szervezeti feladatainkról” (1902), melyet Lenin a pétervári szervezetnek küldött s melyet a szociáldemokrata szervezetek kiadtak és széles körben terjesztettek, az egész pártmunka iszkrás elvekre való átépítésének gyakorlati programja volt. Lényegében ez a levél a párt szervezeti szabályzatának vázlata. Lenin ebben a levélben felhívta az elvtársakat arra, hogy minden gyárat a munkáspárt várává tegyenek.

Lenin összes tanácsait, útmutatásait, direktíváit arra alapozta, hogy a legfigyelmesebben megismerkedett mindenütt a helyzettel s a legalaposabban ismerte a párt kádereit. Lenin kénytelen volt emigrációban élni, de senki úgy, mint ő nem tudta, hogy milyen a helyzet Oroszországban, a munkásosztályban, a pártban.

„Azok közül, akik Oroszországban maradtak, nagyon kevesen voltak olyan szorosan összekapcsolódva az orosz valósággal, a munkásmozgalommal az országon belül, mint Lenin, jóllehet hosszabb ideig külföldön tartózkodott. Valahányszor külföldre hozzáutaztam, 1907-ben, 1908-ban, 1912-ben, minden alkalommal nagy halom levelet láttam nála, amelyeket a gyakorlati pártmunkások küldöttek neki Oroszországból és Lenin mindig többet tudott, mint azok, akik Oroszországban maradtak.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 40. old. (magyarul).

De Lenin számára nem volt könnyű dolog emigrációban élni, a munkásosztállyal, a néptömegekkel való közvetlen kapcsolattól elszakítva. „Külföldi tartózkodását mindig tehernek tartotta magára nézve”**) — mondotta Sztálin elvtárs.
**) Ugyanott.

Lenin arra törekedett, hogy a munkásokkal közvetlen kapcsolatban álljon, ragaszkodott ahhoz, hogy a munkások maguk írjanak saját magukról, életükről, a pártügyekről, kérte, hogy küldjék meg a munkások véleményüket műveiről. A moszkvai bizottságnak, mely a „Mit tegyünk?” szerzőjével való szolidaritását fejezte ki, Lenin ezt írta:

„Az illegális író számára ez annál értékesebb, mert az olvasótól való szokatlan elszakadás körülményei között kell dolgoznia. Számunkra rendkívül nagy jelentősége van minden eszmecserének, minden közlésnek arról, hogy az olvasók különböző rétegeire milyen hatással van ez vagy az a cikk, vagy brosűra, és mi nagyon hálásak leszünk, ha nemcsak a szó szűk értelmében vett ügyről írnak, nemcsak a sajtó számára, hanem azért is, hogy az író ne érezze magát az olvasótól elszakadva.”*)
*) Lenin összes Művei, V. köt., 167. old. (oroszul).

Lenin másfél évet töltött Münchenben. Az „Iszkra” egész hároméves fennállása alatt ez volt Lenin irodalmi munkásságának legtermékenyebb időszaka. Itt írta meg cikkeinek legnagyobb részét az „Iszkra” számára, olyan munkákat, mint. „A zemsztvók üldözői és a liberalizmus Hannibáljai”, „Az agrárkérdés és Marx »bírálói«”, „Az orosz szociáldemokrácia agrárprogramja”. Rengeteget dolgozott a párt programján, megalkotta történelmi jelentőségű művét a „Mit tegyünk?”-öt.

Vladimir Iljics ekkor kezdte némely munkáját Lenin néven közölni. E néven jelent meg 1901 decemberében a „Zárja” nevű folyóiratban „Az agrárkérdés és Marx »bírálói«” c. cikk kezdete, 1902 tavaszán pedig a „Mit tegyünk?” c. könyv. Lenin neve az egész dolgozó emberiség felszabadításáért folyó harc zászlajává lett.

1902 elején mind a német, mind a cári rendőrkopók rájöttek az „Iszkra” nyomára. Lehetetlenné vált a németországi tartózkodás.

Határozni kellett afölött, hogy hová költöztessék át az „Iszkrát”. Plechánov és Axelrod Genf mellett foglaltak állást, Lenin London mellett. A helyzet a szerkesztőségen belül mind feszültebbé vált.

Leninnek majdnem állandóan harcolnia kellett az „Iszkra” szerkesztőségén belül az opportunista ingadozások ellen. Lenin és Plechánov között már az „Iszkra” szervezésekor megkezdődtek az összeütközések”. 1901 nyarán Lenin „A zemsztvók üldözői és a liberalizmus Hannibáljai” c. cikkével kapcsolatban újra, (mint 1895-ben Lenin külföldi utazásának alkalmával), komoly nézeteltérések merültek fel egy alapvető taktikai kérdést, a liberális burzsoáziához való viszonyt illetően. E cikkben Lenin határozottan állást foglalt a liberálisok ellen, bírálta renyheségüket és gyávaságukat. Plechánov, akit a „Munka Felszabadítása” csoport többi tagja támogatott, állást foglalt a liberalizmus ilyen értékelése ellen és azt ajánlotta, hogy „most nem kell a liberalizmus szőrét visszafelé kefélni”.

A lenini cikk 1901 decemberében megjelent a „Zárja” c. folyóiratban. 1902 januárjában pedig még súlyosabb nézeteltérések merültek fel a párt programjának kérdésében.

Lenin elsőnek tette fel az „Iszkra” szerkesztőségében a párt programjának kérdését. Még 1901 júliusában írta Axelrodnak:

„Oroszországból azt írták, hogy egyre többet beszélnek a jövendő kongresszusról. Ez újra meg újra arra késztet bennünket, hogy a programra gondoljunk. Egy programtervezet közlése rendkívül szükséges és óriási jelentőségű lenne.”*)
*) Lenin Összes Művei, XXVIII. köt., 238. old. (oroszul).

Lenin már a pétervári „Harci Szövetség”-ben, a börtönben és a száműzetésben dolgozott a pártprogram megfogalmazásán. A döntő, a programatikus jelentőségű cikkeket az „Iszkrában” Lenin írta. Lenin munkái voltak a pártprogram kidolgozásának alapja, szilárd fundamentuma. De mert Lenint teljesen lefoglalták a szervezeti ügyek és az „Iszkra” szerkesztése, nem végezhette személyesen a program megfogalmazásának munkáját. A programtervezetet Plechánov dolgozta ki.

Lenin élesen bírálta ezt a tervezetet. Alapvető megjegyzései a következők voltak: ez a tervezet tankönyv a kapitalizmusról általában, nem pedig az orosz kapitalizmusnak hadat üzenő program; rendkívül pontatlan, elmosódott a jellemzése annak, hogy a kapitalista nagytermelés kiszorítja és tönkreteszi a kistermelők milliós tömegeit; hiányzik belőle a marxizmus legfontosabb, alapvető eszméje, a proletariátus diktatúrája; a tervezet nemcsak, hogy nem hangsúlyozza a munkásosztály vezető szerepét és a párt proletárjellegét, hanem, ellenkezőleg, a munkásosztály feloldódik a dolgozók általános tömegében. Lenin „Plechánov második tervezetének bírálata” c. írásában azt mondja, hogy Plechánovnál „a »proletárdiktatúra« helyére a »forradalom« került, »melyet a kapitalista kizsákmányolás alatt szenvedő egyéb néprétegektől támogatott proletariátusnak kell véghezvinnie«, sőt a proletariátus osztályharca helyett is ez áll: »a dolgozó és kizsákmányolt tömegek harca«.”*)
*) Lenin Összes Művei, V. köt., 36, old. (oroszul).

A programtervezet kidolgozásának idején az „Iszkra” szerkesztőségében felmerült komoly nézeteltérések csaknem szakításra vezettek Lenin és Plechánov között. Lenin elérte azt, hogy a programtervezetbe a proletariátus diktatúrájáról szóló legfontosabb pontot felvették és hogy a program pontosan rámutatott a munkásosztály vezető szerepére a forradalomban. Lenin ragaszkodott ahhoz, hogy a tervezetben pontosan meghatározzák a párt élenjáró, vezető szerepét a munkásmozgalomban. Leninnek köszönhető, hogy az „Iszkra” programja a munkásosztály pártjának olyan forradalmi programja lett, mely élesen különbözött a II. Internacionále pártjainak félig opportunista programjaitól.

A pártprogramról való viták hevében határozták el, hogy Londonba költöznek. 1902 április elején Zürichben összegyűlt a szerkesztőség a programtervezet végleges megvitatására. Lenin ezen az értekezleten nem vett részt. 1902 március 30-án Münchenből Londonba utazott.

Lenin figyelmesen tanulmányozta Londont, a modern kapitalizmus e citadelláját. Megismerkedett az angol munkásmozgalommal, tanulmányozta a munkás életét, hétköznapját, pszichológiáját, látogatta a munkáskerületeket, gyűléseket, összejöveteleket. Egész napokat töltött a British Múzeumban, ahol annak idején Marx is dolgozott és alkotta zseniális művét, a „Tőkét”.

A londoni élet első hónapjaiban még jobban kiéleződött a harc az „Iszkra” szerkesztőségében és sok energiát és időt rabolt el Lenintől. Ezúttal már nem Plechánov programtervezetéről volt szó, hanem Lenin „Az orosz szociáldemokrácia agrárprogramja” c. cikkéről.

Kiindulva Marx és Engels útmutatásaiból, Lenin, a marxisták közül elsőnek dolgozta ki és alapozta meg a proletariátus politikáját a parasztsággal szemben. Lenin már a 90-es években vetette fel először a munkások és parasztok forradalmi szövetségének eszméjét, mint a cárizmus, a földesurak, a burzsoázia megdöntésének fő eszközét. És most, a külföldön, Lenin sok figyelmet fordított arra, hogy a párt elméleti nézeteit és gyakorlati politikáját a parasztkérdésben kidolgozza. Jellemző gondosságával és lelkiismeretességével figyelmesen tanulmányozott az agrárkérdésről minden olyan művet, melynek a világirodalomban csak némi jelentősége is van.

Lenin volt az „Iszkra” agrárprogramjának a szerzője. 1901 áprilisában az „Iszkrában” megjelent „A munkáspárt és a parasztság” c. cikke. E cikk kiindulópontja az volt, hogy a proletariátusnak mint a szabadság előharcosának kell fellépnie és a maga oldalára kell vonnia a parasztságot. A faluban két szociális háború folyik: az egyik a mezőgazdasági munkások és a falusi burzsoázia között, a másik az összparasztság és a földesúri rend között. A faluban lángra kell lobbantani az osztályharcot, harcba vinni a parasztságot a jobbágyság maradványai ellen. E célból parasztbizottságok szervezését kell követelni és azt, hogy visszaadják a parasztoknak azt, amit a földesurak elvettek tőlük, a „kihasított” földeket. Ezek a lenini eszmék váltak az „Iszkra” programtervezetében az agrár-rész alapjává.

Lenin különös jelentőséget tulajdonított a marxista program propagandájának a paraszttömegek között. 1903 tavaszán megírta „A falusi szegénységhez” c. brosűráját, melyben a parasztság legszélesebb és legkevésbé öntudatos rétegeinek mesterien elmagyarázta a párt programját.

Az agrárprogram lenini megalapozásával kapcsolatban éles vita fejlődött ki az „Iszkra” szerkesztőségén belül. 1902 márciusában Lenin befejezte „Az orosz szociáldemokrácia agrárprogramja” c. cikkét. Ez a cikk klasszikus magyarázata a párt agrárprogramjának, pompás megalapozása a bolsevikok politikájának a parasztságra vonatkozólag. E cikkben Lenin rámutatott arra, hogy növekedő parasztforradalom esetén nem szabad arra szorítkozni, hogy követeljük a kihasított földek visszaadását a parasztoknak, hanem az egész földet el kell venni a földesuraktól és ki kell adni az egész föld nacionalizálásának jelszavát.

E cikk és főképpen a nacionalizálás lenini jelszava ellen lépett fel Plechánov a „Munka Felszabadítása” csoport többi tagjainak támogatásával. Az összeütközés Lenin és Plechánov között annyira éles volt, hogy a szakadás az „Iszkra” szerkesztőségében elkerülhetetlennek látszott. De szakadásra akkor még nem került a sor.

Londonban, párhuzamosan az „Iszkra” szerkesztésével, Lenin sok időt szentelt a II. kongresszus közvetlen előkészítésének. Az előkészületek a kongresszusra kiélezett eszmei harc közepette folytak le.

Oroszországban ez alatt kiéleződött a politikai helyzet. Valamennyi osztály készült az érlelődő forradalomra. 1902 elején megalakult a szociálforradalmárok kispolgári pártja. Ugyanebben az évben megalakult az „Oszvobozsgyénije” („Felszabadítás”) nevű burzsoá csoport, az orosz burzsoázia későbbi fő pártjának, a kadetok pártjának a magva. A lenini „Iszkra” erélyesen építette az oroszországi munkásosztály pártját. Lenin 1902 nyarán azt írta, hogy… „az a harc, amely a múlt század 90-es éveiben harc volt a forradalmi ifjúság kis csoportjai között, most mint érett politikai irányzatok és valóságos politikai pártok elszánt harca újul meg”*)
*) Lenin Összes Művei, V. köt., 165. old. (oroszul).

Az osztályok kovácsolták ideológiai és politikai fegyvereiket a küszöbön álló politikai csaták számára.

Lenin megfeszített és fáradhatatlan tevékenysége a párt építése körül, az elszánt és következetes harc az „ökonómisták” ellen, meghozza a maga gyümölcseit. Az „ökonómizmus” ideológiailag szét van verve. 1902 nyarán már a végét járja a „szétmorzsoltság, szétesés, ingadozás” szakasza. Egyik bizottság a másik után foglal állást az „Iszkra” programja, taktikája, szervezeti terve mellett. Az „Iszkra” győzelme kétségtelen.

Lenin felteszi a pártkongresszus aktuális és szükséges voltának kérdését. Roppant gondossággal és körültekintéssel készül a kongresszusra, melynek feladata az, hogy megrögzítse az „Iszkra” majdnem hároméves működésének eredményeit, hogy győzelmét a párt megteremtésével megkoronázza. Valójában az „Iszkra“ szerkesztőségének egész munkája a II. kongresszus előkészítése körül Leninre hárult. Lenin közvetlen vezető részvétele mellett létrehozták a Szervező Bizottságot a II. kongresszus összehívására. Az „Iszkra” szervezeteinek és megbízottjainak Oroszországba írt leveleiben Lenin előkészítette őket arra, hogy a kongresszuson harc vár rájuk, rámutatott arra, hogy megbízható, kipróbált, szilárd embereket kell küldeni a kongresszusra.

1903 áprilisában Lenin Londonból Genfbe utazott, ahol ekkortól fogva az „Iszkrát” nyomtatták. Genfben a kongresszus előtt két cikket írt. Az első: „Felelet programtervezetünk bírálatira”, — az iszkrás agrárprogram védelmének volt szentelve; a második: „A nemzeti kérdés programunkban” — megalapozta a nemzeti önrendelkezési jog programjelszavát. Az „Iszkra” szerkesztése mellett Lenint teljesen igénybe vette a kongresszus előkészítése. A kongresszussal kapcsolatos minden kérdést gondosan áttanulmányozott. Kidolgozta a párt szervezeti szabályzatának tervezetét, előkészítette a kongresszus ügyrendjét, napirendjét és a kongresszuson vitára kerülő számos kérdésre vonatkozóan határozati javaslatokat készített.

A delegátusok egy-két hónappal a kongresszus megnyitása előtt kezdtek összegyűlni Genfben. Lenin gyakran és figyelmesen beszélgetett velük. Mindenkit meglepett egyszerűsége és szerénysége. Kikérdezte a delegátusokat arról, hogy milyen a helyzet a helyi szervezetekben, a kongresszus sok kérdését előzetesen megtárgyalta velük. Lenin már a kongresszus megnyitása előtt ismerte minden egyes delegátus politikai álláspontját, világosan látta, hogy ki-ki hogyan fog viselkedni a kongresszuson.

Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt II. kongresszusa 1903 július 17-én nyílt meg. Ülései kezdetben Brüsszelben folytak le. Később azonban a belga rendőrség üldözései miatt a kongresszus Londonba ment át. A kongresszuson az első naptól kezdve elkeseredett harc indult meg a forradalmi és az opportunista elemek között. Minden kérdésnél, még a csekély fontosságúaknál is, heves harcra került a sor.

Lenin sok energiát fordított arra, hogy biztosítsa az iszkrás irányzat győzelmét. Tagja volt a kongresszus bürójának és a fontosabb bizottságoknak: a programbizottságnak, a szervezeti szabályzatot kidolgozó bizottságnak és mandátumvizsgáló bizottságnak. Részletes naplót vezetett a kongresszus üléseiről, a napirend majdnem minden egyes pontjához felszólalt. A több mint három hétig tartó kongresszuson Lenin beszédeinek, felszólalásainak és replikáinak száma meghaladja a százhúszat.

Lenin és a Lenint követő szilárd iszkrások az „Iszkra” ideológiai, taktikai és szervezeti elveinek győzelméért erélyes harcot folytattak a kongresszuson a mindenféle fajtájú opportunisták ellen. Lenin elszántan védte a párt programját, a proletariátus diktatúrájának eszméjét, a paraszti követelések támogatásának szükségességét, a nemzeti önrendelkezési jogot. Lenin megsemmisítő csapást mért az opportunistákra, megvédte az „Iszkra” forradalmi programját és elérte, hogy a kongresszus ezt a programot megerősítette.

Lenin élesen és engesztelhetetlenül lépett fel a forradalmi marxista párt védelmében. Felszólalásai azok ellen irányultak, akik az egyöntetű, harcos, gondosan szervezett párt helyett egy sokféle színű, elmosódott pártot akartak alakítani; amaz irányzatok ellen, melyek az egyes csoportok érdekeit a párt érdekei fölé akarták helyezni; a kísérletek ellen, hogy a munkásokat nemzetiségi szempontok szerint válasszák szét a pártszervezetekben s hogy lemondjanak a munkásosztály egységes, területi osztályszervezeteiről.

Minél tovább folyt a kongresszus, annál viharosabbá vált a légkör. Mind élesebben nyilvánult meg az, hogy az iszkrások között is vannak ingadozó és posványos elemek. Különösen erősen nyilvánult ez a párt szervezeti szabályainak megtárgyalása körül támadt elkeseredett vitában. A legélesebb ellentétek a szervezeti szabályok első pontjának megfogalmazásánál, a párttagság dolgában fejlődtek ki.

Az opportunisták, a posványos elemek rosszul érezték magukat ebben a kiélezett helyzetben. „Lehetetlen itt megemlítés nélkül hagynom — írja Lenin az »Egy lépés előre, két lépés hátra« c. könyvében — … egy beszélgetésemet a kongresszuson a »centrumhoz« tartozó delegátusok valamelyikével. Milyen nyomasztó a légkör ezen a mi kongresszusunkon! — panaszkodott a delegátus. »Ez az elkeseredett harc, ez az agitáció egymás ellen, ez az éles vita, ez az elvtársiatlan viszony!…« »Milyen pompás dolog ez a mi kongresszusunk!« — feleltem én. — »Nyílt, szabad harc. A véleményeket kimondták. Az árnyalatok körvonalazva vannak. A csoportok kialakultak. Szavaztak. Határozatokat hoztak. Ez a szakasz elmúlt. Előre! Ez az igazi! Ez az élet. Ez nem az a végnélküli, kínos, intellektuel szóáradat, amely nem azért fejeződik be, mert az emberek eldöntötték a kérdést, hanem egyszerűen azért, mert belefáradtak a beszédbe…« A »centrum«-beli elvtárs csodálkozó szemmel nézett rám és vállat vont. Különböző nyelveken beszéltünk.”*)
*) Lenin Összes Művei, VI. köt., 274—275. old. (oroszul).

A szervezeti szabályzatról Lenin tartotta az előadói beszédet. A Lenin-javasolta szervezeti szabályzat tervezetében világosan kifejezésre jutottak a proletariátus harcos, centralizált, fegyelmezett pártjának szervezeti elvei. Lenin úgy fogalmazta meg a szervezeti szabályzat első pontját, hogy a párt tagja lehet mindenki, aki a párt programját elismeri, a pártot anyagilag támogatja és tagja valamely szervezetének. A lenini fogalmazás a pártról, mint szervezett egészről beszél; ez a fogalmazás biztosította a párt következetes proletár jellegét és a vasfegyelmet a párt soraiban. Lenin fogalmazása arra törekedett, hogy fokozza minden egyes párttag aktivitását, fegyelmezettségét és öntudatosságát, megvédje a párt tisztaságát és a nem-proletár elemek számára megnehezítse a pártba való bejutást. „Feladatunk az — mondotta Lenin a kongresszuson, — hogy megvédjük pártunk szilárdságát, állhatatosságát, tisztaságát. Igyekeznünk kell a párttagság fogalmát és jelentőségét mind magasabbra és magasabbra emelni.”*)
*) Lenin összes Művei, VI. köt, 33. old. (oroszul).

Lenin olyan pártot akart alapítani, úgy akarta megszervezni a párt belső rendjét, hogy ez a párt ne hasonlítson a nyugateurópai pártokhoz, ahol békésen megfértek egymás mellett a forradalmárok és az opportunisták, ahol mind jobban és jobban felvirágzott az opportunista gyakorlat. A szervezeti szabályzat első pontja Lenin fogalmazásában az opportunisták ellen volt kiélezve. Martov, akit Axelrod, Zaszulics, Trocki, az ingatag iszkrások és a kongresszus valamennyi nyílt opportunistája támogatott, állást foglalt a lenini vonal ellen. A szervezeti szabályzat első pontjának martovi fogalmazása a párt programjának elismerését és a párt anyagi támogatását a párttagság szükséges feltételének tartotta ugyan, de a párt valamely szervezetéhez való tartozást nem tekintette a párttagság feltételének s megengedte, hogy párttag lehessen az is, aki nem tagja a párt valamely szervezetének. A párttagságnak ez a magyarázata azt jelentette, hogy a párt alaktalan, elmosódott valami, hogy bárki párttag lehet, ha sajátmagát párttagnak tekinti és nem köteles magát alávetni a pártfegyelemnek. Ez a fogalmazás szélesre tárta a párt kapuját az ingadozó nem-proletár elemek előtt. Az opportunisták jelentéktelen többséggel elfogadtatták a kongresszussal a martovi fogalmazást.

Az opportunisták diadalt ünnepeltek és már arról ábrándoztak, hogy teljes győzelmet aratnak a kongresszuson. A veszély megtízszerezte Lenin erőit. Az opportunisták ellen — mondotta később, a kongresszus után Lenin — „kénytelenek voltunk dupla patronra tölteni puskáinkat”.**)
**) Ugyanott, 97. old.

Különösen éles és engesztelhetetlen harc folyt a kongresszus utolsó ülésein a központi pártszervek választásával kapcsolatban. Lenin kezdettől fogva a párt központi szerveinek összetételére fordította figyelmét. Feltétlenül szükségesnek tartotta, hogy a Központi Bizottságba állhatatos és következetes forradalmárok kerüljenek.

Az opportunisták hallatlan és megengedhetetlen harci módszerekhez folyamodtak. Martov beszédében a rágalmak özönét zúdította Leninre. Lenin válasza kongresszusi beszédeinek egyik legerősebbje.

„Cseppet sem ijesztenek meg ezek a rettenetes szavak: »ostromállapot a pártban«, »kivételes törvények egyes személyek és csoportok ellen« és így tovább — válaszolta Lenin. Az ingatag és állhatatlan elemekkel szemben nemcsak szabad, hanem kell is »ostromállapotot« teremteni és pártunk egész szervezeti szabályzata, egész centralizmusunk, amit a kongresszus most erősített meg, nem más, mint »ostromállapot« a politikai elmosódottság oly nagyszámú forrásával szemben. Az elmosódottság ellen igenis külön törvények kellenek, ha kivételesek is, és az a lépés, amit a kongresszus megtett, helyesen jelölte meg a politikai irányt, amikor szilárd alapot teremtett az ilyen törvények és az ilyen intézkedések számára.”*)
*) Lenin Összes Művei, VI. köt., 30. old. (oroszul).

Csak határozottságával és nagy elvszilárdságával érhette el Lenin, aki az opportunistákat leleplezte és megsemmisítette, a forradalmi elemeket pedig tömörítette, hogy végül is a következetes iszkrások, Lenin hívei győztek. Ez a győzelem abban nyert kifejezést, hogy a párt központi szerveinek választásánál a kongresszus többsége Lenint követte. A központi lap szerkesztőségét és a Központi Bizottságot a bolsevik listák alapján választották meg.

Lenin követőit, akik a választásoknál a szavazatok többségét kapták, ettől fogva bolsevikoknak nevezték; Lenin kisebbségben maradt ellenfeleit pedig mensevikeknek.

A kongresszus után a harc a párton belül még jobban kiélesedett. A mensevikek minden erejükkel arra törekedtek, hogy a párt II. kongresszusának határozatait meghiúsítsák és a párt központi szerveit magukhoz ragadják. Lenin világosan látta, hogy a régi, szétvert opportunisták, az „ökonómisták” helyét a pártban az új opportunisták foglalták el: a mensevikek. Lenin tudta, hogy velük kemény harcra kerül a sor és hogy most végig kell vinni azt, amit a II. kongresszus nem tudott megcsinálni — le kell leplezni és el kell szigetelni a mensevikeket.

A II. kongresszus után nehéz helyzet alakult ki a külföldön. Leninnek nemcsak a mensevikekkel volt dolga, hanem mindenfajta békülékeny elemekkel is, akik kapituláltak a mensevikek fékevesztett és dezorganizáló tevékenysége előtt. Miután a mensevikek (Martov, Trocki, Axelrod és mások) az orosz szociáldemokraták „Külföldi Ligájában” többségre tettek szert, a Liga II. kongresszusán (1903 októberében) egész sor hallatlanul rágalmazó támadással léptek fel Lenin ellen. A mensevikek pártellenes machinációik eszközévé tették a Ligát és nem voltak hajlandók magukat alávetni a II. kongresszus határozatainak. Lenin, a bolsevikok eltávoztak a Liga kongresszusáról. A Központi Bizottság képviselője jogtalannak nyilvánította a kongresszus további üléseit.

A bolsevikok és a mensevikek között mind erősebben lángolt fel a harc. Ebben a harcban mindvégig tartó szilárdságra és hajthatatlanságra volt szükség. Lenin teljes mértékben rendelkezett ezekkel a tulajdonságokkal. De nem rendelkezett velük az „Iszkra” szerkesztőségének második tagja — Plechánov, akit régi opportunista hibáinak súlya a mensevikekhez húzott le.

A Liga-kongresszus befejezése napján, október 18-án este az „Iszkra” szerkesztőségének két tagja, Lenin és Plechánov között beszélgetés folyt, amely fordulópontot jelentett a kongresszust követő harcban. Plechánov, aki a II. kongresszuson együtt haladt Leninnel, a mensevikekhez pártolt. Kijelentette, hogy nem képes „saját embereinkre lőni”, azt követelte, hogy az „Iszkra” szerkesztőségébe bevegyék az összes régi mensevik szerkesztőket, akiket a kongresszus letett. Ellenkező esetben azzal fenyegetőzött, hogy kilép az „Iszkra” szerkesztőségéből. Lenin nem egyezhetett bele a kongresszus határozatainak ilyen durva megsértésébe, nem vállalhatta a felelősséget egy ilyen hamis lépésért. Elhatározta, hogy kiválik az „Iszkra” szerkesztőségéből, azzal a szándékkal, hogy megvesse a lábát a párt Központi Bizottságában és ebből a pozícióból támadja az opportunistákat. Plechánov egymaga kooptálta az egész mensevik négyes-fogatot (Martovot, Axelrodot, Zaszulicsot, Potrészovot) az „Iszkra” szerkesztőségébe. Az „Iszkra” 52. számától kezdve Lenin már nincs a lap szerkesztőségében. A régi lenini bolsevik „Iszkra” helyett az új, a mensevik „Iszkra” jelent meg.

Lenin több, mint egy évig meg volt fosztva a kapcsolatoknak, összeköttetéseknek, a párt s a tömegek befolyásolásának attól a hatalmas eszközétől, amit az újság jelentett. Lenin számára a pártszervezetekkel való összeköttetésnek, a velük való kapcsolatnak, a pártszervezetek vezetésének legfőbb eszközévé a személyes levelezés lett. Ez a levelezés rövidesen az akkori viszonyokat tekintve óriási méretűvé vált: havonként átlag 300 levelet tett ki. Lenin e levelek révén adta át a bolsevikoknak a maga törhetetlen harci energiáját, gyűlöletét a pártot dezorganizáló elemek iránt, szilárd hitét a győzelemben. A helyi pártmunkások válaszai sokat adtak Leninnek is: megismertették az egyes vidékek helyzetével, párttagok és munkások hangulatával. Belőlük Lenin erőt merített a harcra.

Leninre mély benyomást tett egy levél, melyet Sztálintól kapott, barátai közvetítésével. Sztálin mindenben támogatta Lenint. Benne látta a párt megteremtőjét és vezérét. Lenin levélben válaszolt Sztálinnak.

„Lenin levélkéje aránylag nem volt hosszú, — emlékezik Sztálin elvtárs — de ez a levél pártunk gyakorlatának merész, félelmet nem ismerő bírálatát s a pártmunka egész tervének nagyszerűen világos és tömör kifejtését adta a legközelebbi időszakra. Csak Lenin tudott a legkuszáltabb dolgokról oly egyszerűen és világosan, oly tömören és merészen írni, hogy minden mondat nemcsak beszél, hanem lő. Ez az egyszerű és merész levélke még jobban megerősített engem abban, hogy Lenin személyében pártunk hegyi sassal rendelkezik.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 22. old. (magyarul).

A párt egy nehéz pillanatában ilyenformán ismerkedett meg, egyelőre csak levélben, a jelenkor két legnagyobb embere, — Lenin és Sztálin.

Mihelyt a mensevikek megkaparintották az ,,Iszkrát”, arcátlan hadjáratot indítottak meg Lenin, a bolsevikok ellen. Az „Iszkra” után a párttanács is kezdett valójában a mensevikek fegyverévé lenni. Rövidesen a Központi Bizottságban is mind erősebben mutatkozott a békülékeny irányzat. A mensevikek dezorganizáló tevékenysége, a szervezeti lazaságnak, a pártszerűség és a pártfegyelem aláásásának féktelen propagandája, az intellektuel individualizmus dicsérete, az anarchista fegyelmezetlenség igazolása létében fenyegette a pártot.

A mensevikekkel le kellett számolni az egész vonalon, felfedni a mensevikek opportunizmusát a szervezeti kérdésekben, teljes egészében kifejteni s minden oldalról megvilágítani és megalapozni a bolsevizmus szervezeti eszméit. E feladatot nem lehetett teljes egészében megoldani azokkal a levelekkel, melyeket Lenin a II. kongresszus után küldött Oroszországba a bizottságoknak és a gyakorlati pártmunkásoknak. 1904 januárjában Lenin hozzáfogott „Egy lépés előre, két lépés hátra” c. történelmi jelentőségű könyve megírásához. A könyv 1904 május 6-án jelent meg.

Lenin ebben a művében mesterien elemezte a II, kongresszus alatt és a kongresszus után folyó harcot. Lenin lépésről lépésre követi a viták és szavazások menetét. Megmutatja, hogy a harc a II. kongresszuson — elvi harc, két irányzat, a forradalmi és az opportunista irányzat harca, a proletárforradalmárok és a kispolgári reformisták harca.

Lenin napfényre hozza a mensevikek szervezeti opportunizmusának vonásait: ellenségei a centralizmusnak, gyűlölik a fegyelmet, védelmezik a szervezeti elmaradottságot, szélesre tárják a munkáspárt kapuit a kispolgári opportunista elemek előtt. Lenin megmutatja, hogy a mensevikek szervezeti opportunizmusa azt jelenti, hogy tagadják a szervezet hatalmas szerepét a munkásosztály harcában a szocialista forradalomért és a proletárdiktatúráért.

Lenin könyvében kikovácsolja a proletariátus szervezeti fegyverét, kidolgozza a marxista párt szervezeti alapjait. Marx és Engels nagy vonásokban megadták a vázlatot a proletariátus pártjáról. E vázlatokból kiindulva Lenin a munkásosztály centralizált és fegyelmezett forradalmi pártjának teljes és befejezett tanítását dolgozta ki.

A marxista párt, írta Lenin, a munkásosztály egy része, élenjáró, öntudatos csapata, amely fel van fegyverezve a társadalmi élet fejlődés-törvényeinek, az osztályharc törvényeinek ismeretével és ez ismeretei alapján a munkásosztályt vezetni, harcát irányítani tudja.

A párt egyszersmind a munkásosztály szervezett csapata is, melynek megvan a tagok számára kötelező saját fegyelme. A párt csak abban az esetben tudja a munkásosztály harcát gyakorlatilag vezetni és a munkásosztályt egy cél felé irányítani, ha tagjai egy egységes, közös csapatban vannak szervezve, ha az akarat egysége, a cselekvés egysége, a fegyelem egysége forrasztja össze őket.

A párt a munkásosztály valamennyi szervezete közül a szervezet legfelsőbb formája, mert élenjáró elmélettel és a forradalmi mozgalom tapasztalataival van felfegyverezve és arra van hivatva, hogy a munkásosztály összes többi szervezetét vezesse.

A párt a megtestesülése annak a kapcsolatnak, mely a munkásosztály élcsapatát a munkásosztály milliós tömegeihez fűzi. Bármily kitűnő élcsapat is a párt és bármily jól van is szervezve, mégsem élhet és fejlődhet, ha nincs kapcsolata a párton kívüli tömegekkel, ha nem sokszorozza és szilárdítja meg ezeket a kapcsolatait.

Ahhoz, hogy a párt helyesen működhessen és tervszerűen vezethesse a tömegeket, a centralizmus alapján kell szervezkednie, egységes szervezeti szabályzattal, egységes fegyelemmel és egységes vezető szervvel az élén, úgy hogy a kisebbség alávesse magát a többségnek, az egyes szervezetek a központnak, az alsóbb szervezetek a felsőbbeknek.

A pártnak, ha munkájában meg akarja őrizni sorainak egységét, meg kell valósítania az egységes proletárfegyelmet, amely az összes tagokra, a vezetőkre épúgy, mint az egyszerű tagokra, egyformán kötelező.

Lenin ezekkel a jóslatszerű szavakkal fejezte be könyvét:

„A proletariátusnak a hatalomért folytatott harcában a szervezettségen kívül más fegyvere nincs. A proletariátus, melyet a polgári világban uralkodó anarchikus verseny széttagol, amelyet a tőkének végzett kényszermunka gyötör, amelyet állandóan a teljes ínség, az elvadulás, a züllés mélyére löknek, csak akkor lehet és feltétlenül lesz is legyőzhetetlen erővé, ha a marxizmus elveiben való eszmei egységét a szervezettség egysége erősíti meg, mely a dolgozók millióit a munkásosztály hadseregévé tömöríti. Ennek a hadseregnek sem az orosz önkényuralom korhadt hatalma, sem a nemzetközi kapitalizmus hanyatló ereje nem tud ellenállni.”*)
*) Lenin Összes Művei, VI. köt., 328. old. (oroszul).

A megsemmisítő bírálat, melynek Lenin könyvében a mensevikek szervezeti opportunizmusát alávetette, egyszersmind a II. Internacionále szervezeti eszméinek kritikája is volt. A bolsevik párt szervezeti alapelvei, melyeket Lenin dolgozott ki, a II. Internacionále pártjaitól gyökerében különböző új típusú párt szervezeti elvei voltak.

Lenin „Egy lépés előre, két lépés hátra” c. könyvének történelmi jelentősége mérhetetlen.

„Ennek a könyvnek mindenekelőtt az a jelentősége, hogy megvédelmezte a pártszerűséget az egyletesdivel szemben, a pártot a dezorganizálókkal szemben, hogy szétzúzta a mensevik opportunizmust a szervezeti kérdésekben s lerakta a bolsevik párt szervezeti alapjait.

Ezzel azonban a könyv jelentősége nem merül ki. Lenin műve azért történelmi jelentőségű, mert Lenin ebben a könyvben, először a marxizmus történetében, kidolgozta a pártról szóló tanítást, bebizonyítva, hogy a párt a proletariátus vezető szervezete, a legfontosabb fegyver a proletariátus kezében, amely nélkül a proletariátus diktatúrájáért vívott harcban győzni lehetetlen.”*)
*) A SzK(b)P Története. Rövid tanfolyam, 54. old. (magyarul).

Lenin könyvében a bolsevikok megtalálták a feleletet az őket foglalkoztató kérdésekre, megtalálták gyakorlati tapasztalataik zseniális általánosítását. A lenini eszmékkel felfegyverezve bátran haladtak előre a munkásmozgalom új útjain.

1904 nyarán súlyos volt a pártban a helyzet. A mensevikek a békítgetők segítségével magukhoz ragadták a Központi Bizottság többségét is. Most az ő kezükben volt a párt valamennyi központi szerve. A párt saját lap nélkül, Központi Bizottság nélkül maradt.

Mind ennek betetőzéséül a mensevikeket a II. Internacionále támogatta. A II. Internacionále vezetői idegenül álltak szemben Lenin vonalával, aki az opportunisták elleni elszánt és engesztelhetetlen harcra nevelte a párt kádereit. Az opportunisták rátámadtak a bolsevikokra. Még a nemzetközi munkásmozgalom legjobbjai sem tudták megérteni azt a újat, amit a munkásosztálynak Lenin adott, még az olyanok sem, mint Luxemburg Róza.

A II. Internacionále nem akarta a bolsevikokat elismerni. Lenin mégis elérte azt, hogy a bolsevikoknak önálló képviseletük legyen a II. Internacionále 1904 augusztusában lefolyt amszterdami kongresszusán. A kongresszus küldöttei között szétosztották a bolsevikok jelentését, melyet Lenin szerkesztett. A jelentésben egyenesen ki volt mondva, hogy Lenin, mikor a szervezeti szabályzat általa megfogalmazott első pontjához ragaszkodott, számolt a német szociáldemokrácia szomorú tapasztalataival is, mert „a német szervezeti szabályzat első pontját, amely nem követeli meg, hogy a párttagok valamely pártszervezethez tartozzanak, a dezorganizáló elemek széles méretekben kihasználták”.

A pártmunka dezorganizáltságának és bomlásának még gyorsabban véget kellett vetni, mert az 1904-ben kitört orosz-japán háború kiélezte a helyzetet az országban. A pártnak teljes harci felkészültségben kellett várnia a közeledő forradalmat. Meg kellett szervezni a párt új, III. kongresszusát, el kellett szakadni a mensevikektől. Ezt a munkát vállalta Lenin, vállalták a bolsevikok.

Lenin határozottan és erélyesen gyűjti össze a párthű kádereket. 1904 augusztus végén Svájcban, Lenin vezetése alatt 22 bolsevik-delegátus gyűlt össze tanácskozásra. Ez a tanácskozás egy „A párthoz” intézett lángoló felhívást fogadott el, melyet Lenin írt és amely a bolsevikok számára a III. kongresszus egybehívásáért folytatott harc programja lett. A párt többsége a központi szervek ellen lépett fel, melyeket a mensevikek kezükbe kerítettek s új, valódi pártközpontokat alakított. Három területi konferencia (a Déli, a Kaukázusi és az Északi) megválasztotta a többségi bizottságok Irodáját, mely Lenin vezetése alatt a III. pártkongresszus gyakorlati előkészítését kezébe vette. A III. kongresszusért folyt harcban igen nagy szerepet játszott a bolsevikok délkaukázusi csapata, melyet Sztálin vezetett, aki 1904 januárjában megszökött a száműzetésből.

Lenin, minden nehézséget leküzdve, megszervezi a bolsevik kiadót. Különösen nagy jelentőséget tulajdonított egy újság megalapításának és azt írta Oroszországba a bolsevikoknak: „Ezen az újságon múlik most minden.” És el is érte, hogy a bolsevik újság megjelenjen. 1904 december végén megjelent a „Vperjod” („Előre”) c. lap, melynek szerkesztője Lenin volt. A bolsevik „Vperjod” a régi, a lenini „Iszkra” nyelvén beszélt. Lenin örömmel közölte az oroszországi elvtársakkal: „Az egész többség ujjong és úgy felfrissült, mint még soha. Végre áttörtük magunkat ezen az átkozott intrikán és jó egyetértésben kezdtük meg a munkát azokkal, akik dolgozni akarnak, nem pedig botrányokat rendezni!… Hurrá! Ne csüggedjetek, mi most feléledünk és még jobban fel fogunk éledni.”*)
*) Lenin összes Művei, XXVIII. köt., 389., 398. old. (oroszul).

A II. kongresszust követő időszak a bolsevik párt történetének egyik legfontosabb, legdöntőbb időszaka volt.

„Lenin óriási érdeme az orosz proletariátus és annak pártja körül az — írta Sztálin —, hogy a mensevik szervezeti »terv« egész veszélyességét már abban a pillanatban felfedte, amikor ez a »terv« még alig fogant meg, mikor még e »terv« szerzői is csak bajosan tudták maguknak annak körvonalait elképzelni és felfedezvén a »terv« veszélyességét, heves támadásba kezdett a mensevikek szervezeti züllöttsége ellen s a gyakorlati pártfunkcionáriusok egész figyelmét erre a kérdésre központosította. Hisz’ a párt létéről, a párt életéről és haláláról volt szó.”

Lenin eggyéforrasztotta a pártot; győztesként került ki a harcból. A lenini terv győzelme „vetette meg alapját annak az eggyéforrott és megacélozott kommunista pártnak, amelyhez hasonlót nem ismer a világ.”*)
*) J. Sztálin: Leninről, 3, 4. old. (magyarul).

Elmúltak azok az évek, amelyekben Lenin makacsul és elszántan harcolt a pártért az „ökonómisták” és a mensevikek ellen. E harc tüzében Lenin kidolgozta a bolsevik párt eszmei és szervezeti alapjait, kinevelte a párt kádereit. Lenin és a párt éles válság időszakán mentek keresztül. „Minden válság: egyeseket összetör, másokat megedz” — mondotta Lenin. A bolsevikokat ez a válság megedzette.

Előttük új nehézségek, új megpróbáltatások, új harcok álltak. Küszöbön volt az 1905-ös esztendő.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!